MGTOW, avagy Három történet arról, hogy a férfiak maradnak, a nők meg továbbmennek (ki tudja hova)

I.

Az évszám legendás!
Új a magyarok közt, hallgatom,
tanulom, ahogy beszéltek, és jönnek követelések,
még hogy tanuljam meg a Toldi összest,
miközben azt sem tudom, csak sejtem, hány féle
irodalmi és utcai magyar nyelvjárás van Budapesten
(ezek később össze vannak fésülve mint a cseheknél,
nálunk a undorító módon bratyizós és tenyérbemászva
kötelező jelleggel tegeződő média miatt)...
még németül beszélek, idegenek a mutatók,
amiket, ha egyszer túlszárnyalok, már nem csak expat leszek.
Jól beszélő idegen srác.
Egy olyan helyről jöttem, ahol máig a legtöbb
épen megmaradt németországi középkori épület áll,
hiába a Nyugati áttörtés, Remagen és a front dárdahegye
Berlin felé mutatva, ahol már tépik a koncot.
Bonn: hagyomány, 400-500 éves fogadók, faszerkezet,
tiszta mész és ápoltság ahova nézel, amit – mint mindenütt –
manapság kikezdeni látszik a szlömösödés,
a megapliszok futurisztikus előfutára,
az utcánkénti etnikai klikkesedés és betonberuházás.

Megjöttem. Budapest. 13 vagyok.
Kitárul előttem az élet.
Kezdek belejönni, akivé válok.
A temetővel szemben van egy kocsma.
Mindenki felsőbbéves. Gimnazisták.
Még nem felnőttek, már nem gyerekek.
A teraszon napközben csak mi vagyunk.
Ahogy később egész életemben,
felfedezetlen helyen ülök most is, ahova alig járnak,
ahol nincs divattényező, ahol nyugalom van.
Az idő veretes pulzusa a múlás vénavezetékére van vasalva,
itt, ahol a rátapintás pillanatán utazom: pontosan itt,
azon a helyen lenni, ahol a repulzív történés felfakad.
13 vagyok. Elkezdődik az üvegezés – nekik is új.
16-17 évesek, és kósolgatják lehetőségeiket.
Sör. Cigaretta. Testnedvek. Tömények. Fesztiválozni menni.
Mielőtt a korai Sziget fesztiválok egyikére kimerészkednénk,
A HB sörjel alatt megtörténik: láncban csókok.
Ott van Hoffer Anett, akivel az összeférhetetlenséget
olyan mértékben kiiktatjuk, hogy teljesen összetapadunk.
Figyelmeztetik! Ő felsikít felismerésében:
– Jézusom, ez a gyerek milyen jól csókol!!!
Megjön kisvártatva Geri, a barátja, aki csak néz – ámul.
Telefonálva mászkál a hely előtt a sínek mentén
(egyeseknek már van mobiltelefonja – ő is tehetősebb?),
és kétségbe esve taglalja, hogy a csaját egy idegen…
… onnan is a vonal túloldaláról, hogy ettől nem kell félni,
ahogy a temetővel szemben a bandánkból mások: megnyugtatják.
Szerencsém van.
Aztán szakítanak – a srácnak amúgy igaza van.
Anettal néha összejárunk – de furán érzi magát.
Elkerülhetetlen: egy nap nagy zuhatagba kerülnek egy békülés,
vagy inkább kávézóban elválni nem összeveszve során.
Csurom vizesek és felmennek egyikükhöz – egymásra borulnak,
miután a vízes ruhát le kellett venni. Nem csoda, hiszen az,
aki elvette a szüzességed, mégis számít. Az én szerepem itt véget ér.
Anett elmeséli. Tudom, Te erre, én amarra.

De Gerivel 10 év múlva is a Konzi Kertben mosolyogva köszönünk.

De Gerivel 20 év múlva is a Lázár utcában vidáman rázunk kezet.

 

A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

II.

2006 tavasz.

Megint belecsöppentem a sűrűjébe.
A fúziós dzsessz szélvész módra betör Pest belvárosába!
A Pop Ivan, később Chackra Hacker zenekar köre.
Engem befogad ez a közeg. Néha együtt elutazgatunk:
Média Wave Győr – Judith, az egyik szaxofonos felesége
(ő nem a feleségem, ő a barátom – helyesbít a gyerekek apja)
azt fejtegeti, hogy egy barátnője nagyon érdeklődik irántam.
Kisvártatva nagyon kell. A Rommer Házban sétálok a lenti mosdó felé.
Kint feltűnően a férfivécé elé becövekelve, az ajtófélfának simulva:
ott áll Farkas Mónika, akiról még fingom sincs. Csak látom, hogy lesben áll.
Nagyon kell, bemegyek. Eltelnek percek, odabent valakivel beszélgetünk,
kijövök, ő még mindig itt van. Lent a pincében szól a vad muzsika,
és Mónika nem tágít. Csak lesz a koncertek után tánc... csak tekereg!
Csak eléri, amit akar… csak van nyalakodás. És tekereg tovább, de hogyan?
Daryl Hall & John Oates - Maneater, amíg ez
Watch out, boy, she'll chew you up
(Oh-oh, here she comes)
She's a maneater

és a Cypress Hill - Insane In The Membrane a tudatalattidban lejátszódik, késő.

Íme a bűbájkeverő, félig boszorkány, félig üreges állapot, lidérc.

A nagy dajdaj végére már nem világos, hogy mi lett, de valószínű,
hogy vagy vissza a vécében vagy valami más, durrantottam neki.
Végül Bujdosó Jánossal és más, kiváló zenészekkel a közeli tér sarkán
lévő közértbe sétálunk. Ez a következő kép. A bolt elvileg nincs nyitva,
és mint egy 70-es évekbeli panoptikum, történelmi kirakat, állnak bent
megrémülve az iderontott városi bohém fráterek és avantgárd vadállatok láttán
a fehér overálos és főképp köpenyes nénik, amilyenek akkor még a Múzeum körúton is voltak
(ma Vega City van a helyén) meg a Bambi Presszóban, és a Maros Sörözőben Budán,
ahogy mindenütt. Itt Győrött nincs még, a bolt nem éjjel-nappali, de csak azon keresztül
lehet lemenni egy titkos karaoke bárba (ezek ekkor elvétve nyitnak Magyarországon) és a nénik
bizony őrzik a portékát, míg lent pizzázni is lehet (25 négyzetméter mélység és alagsor),
fent a megpakolt polcok, az integetve ellenkező nénik, hogy nem lehet vásárolni,
aztán csak egy-két doboz cigi és édesség és csak jönnek még mások és elszabadul az egész!
Ahogy felszaladgálunk, mindenkinek mindig elfogy valamilye, bentdohányzás van.
Az egész közért füstben áll, ahogy a pincét már telepöfékelte a kis társaság, ami folyton kiegészül.
A régi Média Wave: Első Világháborús 80 éves fekete-fehér szexfilmet elemző hölgy mögött
vaskos rockritmusok, az utcán népzenére táncolnak, míg kiállítás nyílik és van performance;
közben kolbászt rágó legenda-bácsi kazettákkal teletömött zakóban sarokba maga köré
gyűlő fiataloknak ecsetel olyan zenéket, amiket még hivatalosan is alig lehet beszerezni,
ő meg felteszi nekünk, és mesél róla, és tud mindent, és én közben mégis inkább pinázom.
Kiszabadulva a mattos rézfényű somogyvidéki nem éppen márványcombok harapófogójából
elsodor magával egy lelkes csapat, egy részüket már ismerem. Ide már nem jött az ágyékvadász.
Tehát pizza, karaoke, sör, és egy alkalmi bérlakásban Leventével osztozunk egy kis, szűk matracon,
míg az üres szobában hatalmas, eldobált bőröndökből magának barrikádot építve
Gomba felesége, Zsuzsa az asztal alá behúzódva elalszik nagynehezen. Szép kis csapat.
A többiek hova lettek? A bulinak vége? Hol vagyok már megint? Szem lehuny, majd holnap...
Budapesten Mónika ismét előkerül, és egy hosszas nyűglődés lesz belőle.
De előtte még egyik este – mikor még a behálózás, a választékos férfifalás
foglalkoztatja és én még nem tudom, hogy ő vastagon a nagy vérűség, a kéjsóvárság –:
elmegyünk kocsmázni.
Azt mondja:
– Nyílt nemrég egy hely. Neked biztos bejönne. Hozzád illő alakok, elvont.
Erre levisz a Vittulába.
Ahova lényegében így kerültem.
Bemegyünk és amolyan Han Solo először a Millennium Falcon-ban élményem van.
Telitalálat, főnyeremény, hol itt a pilótafülke? Mielőtt 8-10 évre tartósan beülnék
a bárpultnál a zenei navigációs készülékek elé bort korsóval, vagy 12 ezer unicumot
és ezer szám korsó sört vedelni 45 kiállítást és 12 könyvet kiköhögve magamból,
itt ebben a zugkocsmában, még vannak olyan élményeim, hogy jelmezezés,
fashion show-k, homokkal felszórt lenti térben mindenki fürdőgatyában, bikiniben,
(hozzá gyerekmedencék) és főzünk a bár közepén rezsókon és az emberek tányérokkal táncolnak,
és kéthetente vannak kiállítások, a befolyt összegből hétköznap aztán lehet klubbozni,
beszélgetni, művészeti életet csinálni – egy srác vagyok, megint a közepében…
… de ennek a szele még csak megcsap, és a Vittulába sem jövök még sűrűn,
mert ez csak egy az ilyen helyek közül, van egy csomó más még (ekkoriban),
ahogy a város fiataljai 20 és 40 között meglovagolják a hullámot, ami rendszerváltás
és annak utórezgései / utózöngéje: se nem EU még, de jócskán nem Szovjetunió:
V. Bejáró, 6tus, Hasbeszélő, Mono, és pezsgő éjszakai élet a Corvin Mozinál sikátorokban,
meg Szilvuplé, Crazy Café, Picasso Point, Merlin, Trafó Bar Tangó, az első Szimpla Kertmozi,
valamint Szóda, Cha Cha Cha, ELTE Holdudvar vagy első Ellátó a Klauzál téren.
És még rengeteg másik – csak úgy bugyog a turistátlan éjszakai élet: főleg magyarok.
Mónika azonban meglehetősen furán viselkedik – miközben én az alternatív szcéna
krémjének habpárkányán egyensúlyozok, hogy beledőljek-e vagy sem a dekorációba,
a habcsókos lazúr lázas nyomvonalán élve meg: az állati klassz élmények főleg előttem.
De most, ebben a pillanatban egy évtizedre előre a lassan kitáruló képzelet feltüzel…
… ő eközben valami hálót sző. Őrajta látszik, a testbeszéd minden. Ahogy megint tekereg,

                                                          de most savanyún.

Hogy van valami, amit mérlegel vagy inkább csak próbálkozik – nem ilyen mindig?
Elmegyünk Budafokra katakomba jazz bulira, elmegyünk nyaralni, ő 36 éves és kiélt.
Egyik nap belvárosi gyerektáborba siet egy koreográfus után,
másik este férfiláb lóg le az ágyról és ő nem enged be.
Következő héten taxit rendel, hogy Frenk is felkerüljön a listára,
ahogy a Múzeum cukrászdából csukafejessel csusszannak be a kocsiba…
Csak később áll össze a kép, amit egy megérzés már kihangsúlyozott ott helyben,
(jelzőfesztültség)
amikor Sorin volt a célpont, aki a pultban állt, mikor először beléptem a Vittulába,
őt akarta Mónika az által, hogy engem odavisz, féltékennyé tenni, mert Sorin
nem az a típus, aki szereti a kacifántokat, a próbázást, a túráztatást, a műsort,
ezért egyszerűen kitette az élveteg nőstényszörnyeteg szűrét!
Sorinnal 6 évig szinte napi szinten találkoztunk aztán, óriási bakelit bulik,
kitaláltuk, hogy legyen nyáron is nyitva a Vittula és néha 5-en vagy 6-an vártuk,
hogy bejöjjenek vendégek, miközben az első kerthelyiségek akkor nyíltak,
a csapatok mindig szétszéledtek és észre lehetett venni, hogy igazából csak télen
vagy megfelelő alkalmakkor vadultak vissza a nomád késztetésekből oly sokan!
Budapest ekkor kezdett visszaszagolni a századforuló óta óriási kerülőben
kimaradt szabadságába, merthogy ekkora a lemaradás, és ezt mikor már behozta,
át is billent a most kifulladó 20-as évekbe, mikor a szakszolgálatok már jelentik,
hogy Európában konfliktusra lehet számítani, a háztartásokban pedig tudják sokan,
az ország kezd bizonyos irányokba eltolódni, és te úgy érzed magad, mint egy
Vladimir Sichov képen, melyet Keith Haring-ről készített 1986-ban Berlinben.
Vasfüggyöny-szimulátorban, kölcsönszóval politikai hüllőházban.
Egy külön életet éltünk le akkoriban és Sorin máig, ha elhívom valahova,
rendezzünk bulit vagy táncmániát, eljön, megölel és őszintén örül nekem.
De hogy Mónika hol van?
A férfiakkal férfiakat megajándékozó nők ideges kapkodása,
vagy túltervezett botladozások során elsült véletlenek időszerű tettlegessége?
Én elfogadom, hogy ennyi volt a szerepe.


A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

III.
 

Ültem a kocsmában, abban, ami kapcsán hírhedt lettem.
Minden alkalommal ugyanaz – a kimúló alkonyok léha ritmusával
egyívásúvá válva, akár a kettőtört napkorongok egy oszladozó naprendszerben,
mikor már minden elköltözött ha tehette, csak azok maradtak, akik még várnak.
Mindig tudtam, hogy van az, aki keres, és megy és űzi az élet felemás hiedelmeit,
melyek testet úgy öltenek egyhamar, hogy eléd vágnak, mert te rájuk fanyalodtál,
gondolatban ugyan, de ha gyengeelméjű vagy, ők ezt belőled távolról kiolvassák.
És vagyok én, aki leül és vár. Ha ülök egy egyetem udvarán két déleőttön át,
annyian jönnek oda hozzám, mondjuk, mert buborékot fújuk és nem értik – elvégre:
ez hogyan ülhet itt? És annyi mindent megtudok a szokásaikról, ki mifia és ki kivel…
… teljesen kívül esve ezen a szűk értelmezési tartományon, melyet a padon török ketté:
Bámulnak, itt a nyilván(os)-error. Ha nem diák, nem is tanár, nem a csajára vagy fiújára vár?
Akkor most mi van? Fantáziájuk hézagokból építkező apró kisülések sora, aztán blackout.
Képzelőerejüket nem a MARVEL mozik bontották le - ez már gyerekkorban elkezdődött. Pangás.
Nem tudja elképzelni, hogy lehet más:
- más termékek? hol?
- más magatartás? kivel?
- más kommunikációs csatornák, mint amiket elé tesznek
- más, mint ivászat, mondjuk kocsma-kultúra
- más menő helyek, mint amiket valaki online ajánl
- más, mint amit a tripadvisor külföldön rád tukmál
- más irodalom, mint amit a professzor előír
- más jó filmek, mint amik a Rotten Tomatoes szerint
- más jó egyetemi oktató, mint aki a markmyprofessor-on pontkirály
- más szórakozóhely este, mint ahova a többiek mennek
Sutaság. Valamiféle fogyaték. A technológia által lebutított szellemi mankómenet napi szinten.
A közgazdaság lett az új tömegek ópiuma - - - mindent pontozni, nyers eredményorientáció, szűk keretek.
Egy ilyen fogalomkörbe beékelve ha non-konvenciózus a megjelenésed vagy választékos a beszéded?
Nem tudja hova tenni egyik sem – az ingerszegénység, amiből jönnek, meg van erőszakolva
az újonnan szerzett ingerszegénységgel, amit a homogenitás jelent, ahol vizsgázni kell,
a Tanegység-elfogadási kérelem és a kreditelismerés kódja lélekvesztővé teszi a katedrát.
Érdemjegyek vannak és ponthatárok – gyár, barakk, politika. Már nem osztanak telefonszámot?
Osztatlan Bsc leledzés, twitteres comblesések és közben ők facebookon bejelölnek mindenkit…
hajthatatlanul sodródnak, céltalanul várva, mi lesz. Ez nem az, amikor Pilinszky azt mondja,
verset úgy ír, mint a vadász, ha az kuksol a fák közt és egyfolytában figyel a pillanatra, amikor lő.

Ülök a bárpultnál, ugyanígy megannyi őrült módon és nevetséges rángatózásban
nőkre rástartoló barom vesz körül, messze vannak attól, hogy lőjenek és én ülök

és tudatosan várok.

Hogy nőre várok-e?
Aligha, de úgyis jön. Emberekre, akiket bevonzok. Beszélgetésekre, amik váratlanok.
Alakokra, akiket a hely szelleme idéz meg. Törzsvendégekre, akik történeteket hoznak.
A végén a legrészegebb lány, aki kötözkodni marad, belém áll és tudjuk mi a vége.
Meggyőzöm.
A végén egy alkolista fiatal nő nem bír leállni és menne máshova, küzd, vonaglik,
de nekem csak otthon van italom.
Megyőző.
A végén van, aki a saját barátait is elhajtja, akik lehülyézik, kitagadják, hogy egy ilyen,
de most komolyan… egy ilyen fazonnal akarja magát felszedetni, aki rá se hederít.
Ez mondjuk még akkor is bejön, ha nem is akarok tőlük semmit.
Egyik alkalommal így esett Kaposvári Zitával is, akivel angolul kezdtünk el társalogni.
Elég hamar kiderült, hogy én ezen a helyen mindenkit ismerek. Ez mindig meglepő.
Mint az egyetemi udvaron értetlenkedve fejüket forgató egyetemista idióták esetében.
Zitát is rángatják a barátai, hogy nem látod, ez az alak beszólt neked, hát nem érted?!!!
Ezek szerint mind bevette a csalit. Úgy harapnak rá feltételes módba tett hangos gondolkozásokra,
mintha a legmélyebb sértések nyílzáporában próbálnának fedezéket keresni. Aztán trepniznek!
Ezek önmaguknak is előadják azt, amit tőled várnak. A késleltetés itt is esszenciális, beválik.
És záróra van. Zita végül odavágódik mellém a pultba, a személyzetből valaki rám mosolyog
(amolyan: már megint: nézéssel) és szó nélkül újratölti a töményes poharamat. Maradunk még...
Zita eleven igyekszik lenni, nagyon beleéli magát! Akcentusa van, most jött vissza Londonból.
Ó, jaj! A nők, akik valami elöl elszaladtak, hogy aztán gyerekkel vagy anélkül visszakecmeregjenek.
Hány ilyen nőt búcsúztattam ágyban, hogy aztán én is fogadjam
visszaérkeztekor szinte mind, mert hát az üzenet szerint itt már nincs senkije, mert úgy ment el,
annyira azt hitte, hogy ez most bejön, hogy mindenkit elküldött a fenébe és még el is átkozott…
… vagy én hozzám ugranak be különböző polcokon különböző évekből (a különböző nőknek)
tárolt holmik közé – bőröndök, sporttáskák, téli ruhák, sícuccok, és fürdőruhák, rongyok egész
garnitúráiban – vadul turkálni, keresve valami fogódzót a múlt testetlenségén.
Zita 40-es, a Nagymező utcában lakik, földszinti lakás egy hűvös belsőudvaron, ahol ő egy kétszintesre
megcsinált csinos kis oduban rezidál. Fával fűt. Fát az udvaron vág. Lent nappali-konyha,
fent fürdő-háló, de én abban nem aludhatok. Eleinte ő felmegy aludni, miután a szex megvolt.
Ezt ki kell érdemelni? Vagy mert lent van a fridzsider és ha megéheznék éjjel, ne keltsem fel?
Érdekes könyből két-három a polcon, többi rideg brit ponyva-rémálom. És néhány magyar klasszikus
Keresem a kiutat, de ahogy volt és lesz is még sokáig, van az az időszak,
amikor vagy már meddő az illető, vagy mert valami rosszul sült el, vagy mert benne van a korban
vagy egyszerűen nem… vagy csak azokon a napokon hív át, enged be: beleélvezhetek.
Olykor elmegyünk együtt az éjszakába is, de nem olyan beszédes, mint első este részegen.
Kicsit szégyellős. Kicsit introvertált, mert elvágyik. Más akar lenni, de nem lehet.
Pláne úgy, ha nem gyakorolja ki, milyen szerep vagy attitűd áll jól neki. Gyerekekkel folglakozik,
ott sem találkozik túl sok felnőttel és túl sok felnőttkori szociális kihívással. Aztán bezárkózik.
Az egyetlen angol, akire az egész budapesti Commonwealth Expatriot Community-ből felkapta
első este a fejét, az Wayne volt. Ezt megjegyeztem. Wayne, mint más Magyarországon élő angol,
akikkel zömében a Vittulában ismerkedtem meg, maradt, évtizedek óta itt tevékeny,
és ott volt a 2000-es évek elképesztő bulijaiban is, mivel a brit tulaj Tim ezt a közeget még
jóval a fiatal képzőművészek előtt óhatatlanul maga köré gyűjtötte angol pubos lokáljával,
mikor a Vittula még egy mentsvár volt: életvédelmi létesítmény és kultúrális értékmegőrző.
Egyszer megemlítem Wayne-nek, hogy mit tud erről a Zitáról. Azt mondja, az exe.
Én neki bevallom. Elvégre van ilyen szabály, hogy a haverok volt-nőivel nem, de utólag?
Úriember nem, és elmondja. Még egy alkalom és mesél nekem, beszélgetünk Zitáról.

Wayne azóta is jó barát, Hollywood és a filmipar az ő világa, néha átfedésbe kerülünk,
mikor valami filmstúdiós hírről egyikünk a másiknak elkezd beszámolni. Meghív magához,
átmehetek Balatoni nyaralójába és ő bármikor áttelelhet egy éjszakára nálam, ha a városban jár castingra,
illetve valami fontos forgatásra jövet, mert szereti az otthonokat, a szállodában nem lehet úgy készülni,

az már szinte filmstúdió – berendezett, megrendezett, ready made. Jön, mert barátok maradtunk.

 

Évekkel később fel-felbukkanni láttam Zitát. Hol társaságban, hol alig-alig. Visszament Angliába.

A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

 

#hipsterwestern

Valami kóros matatás a tudat aljzatában. A globális olvadáskulcsszó.
Műanyag sósvízi békatelepek. Robbanófejek a húsrakétatámadásban.
Ilyenek mennek a tévében, közben elkalandozom, egy grundgegang lakáson vagyok.
Hiszti kultúra. Egy Samsung Galaxy A51 reklám az egész, absolutbudapest.blog.hu.
Önmagától tocsog a kísértés, a corporate tesz erőszakot a wannabe-n. Plot hole lifestyle filled with call-back inaccuracies,
copy and paste poses plotting, overreliance on CGI, minden, ami reggel a tükörben önmagától
nem néz vissza, de ott van, és jelzi, hogy egy akarnok suttyó vagy, egy semmiből control freak.
Dogtooth & Nail - ők a korunk hippjei. A belvárosi kutyás dobozolós primadonna nem.
Soyboyz
és Boytoy panoptikum. Mászkálnak a lakásban. Girl gamerekre várunk. 
Az összekaristolt 90-es évekbeli lomizott asztalon hever egy köteg angelic mutant comics.
A polcon ott áll két hete: 100 % narancslé, ami úgyse annyi, hagyjuk a számszerűsítést,
a verandára becsurog az eső. Egy fiú kiáltása: "Ki jön fel velem?" A tetőre akar menni.
Haverja szakembert akar hívni, miközben az önkifejezés vágyát sutba dobva eléje tárul,
az apja zokniját emlegetve tettrekészen Youtube video alapján Senno Ryoku (teaszertartás) dukál, mondja. Bolond.

Úgy érzem, sajátkezűleg csinálnak műkezet online. Melengetik a múlt egy-egy darabját, élők előtt tárgyakkal keresik az empatikus kapcsolatot.

Olyan 8 napig eltartó megfázások alanyai, akik a Body Rock TV és a Boho Beautiful és Alyona Moves vagy a Lomi-Lomi Massage hívei.

A Hunyadi térre nézek ki, bokáig megtelik termetemmel egy gyerekmedence. Próbálom magamat földközelben tartani.

Vállaim föltorlódó élmények morózus képletei az engem kerületők számára. Kumbhalgarh erőd faltövei. A képernyő teljesen sötét:

Adásadapter szemüvegnek nevezett dolgok válnak valósággá VR néven. A nappaliban ketten teniszeznek mögöttem.

Milyen lökött vagy, szól egy rózsaszín melíros leányzó, kifényesedett fenekén úgy feszül a szövetnadrág! Egy élő Kathputli.

Elmélázom, az esőfüggöny és a pislogásom tengelyei találkoznak: ott a vásárcsarnok, rövid gatyában táncolnék a parkban,

állnék ott, egy eleven Inari Kami, és csak az ujjpercek remegnének cseppek közé, a bőr felületi fesztültségével bulldózerként felbőgni.

De most dolgunk van, ez a világ legjobb állása. Mellettem a radiátoron üveg mögött egy perui versenyegér sípoló stand up-ja.

Talán éhezik? Eszembe jutnak más piacok: a Nishiki piac Kyoto-ban,a Tomohon (extreme) Market... meg a Kutaisi piac.

Leszáll az este. Felvételt kell vinnem bizonyítékként? Az utca odakint beköltözött a GTA-ba és Blade Runner van naplemente után.

Arra gondolok: 2000-2003-ban nincsen gond a személyi számítógépekkel.
Működik, mert megy, mert a tervezett elavulás még mérsékelt.
Elmegy rajta 10-15 játék.
Nem eszi meg a gép teljes memóriáját a duci kis ikonok vonaglása.
Az effektek.
Amitől miért is kellene nagyobb kapacitás, ha nem volnának?
A többit sikerült lebutítani. to empty the server - a lakás gyanús füstben úszik.

Kinyitom és... Kinézek az ablakon.
A régi bérház nem felújítva, hanem lebontva, helyére újépítésű,
belmagassága 2,8, a réginek 4 méter, lebutít. Tehát ez ugyanaz a tendencia.
Gyorsan olcsón szar minőséget, ami pénzt hoz. Ázsiai rabszolgapiacon mikrochipek.
A Star Wars filmek legendák volták. Ma játékfiguragyári előzetesek, póló, baseball sapka.

Ölemben egy gép.
Lefagy.
Nem működik.
Kilép.
Átalakítja.
A gép kérdez vissza, felesel az embernek.

A fiatalokat pedig hülyére veszi az ipar – nyomogassák csak.
Nem a kisgyerekek tudják jól kezelni az emoji-viharba fulladó tasztatúrát,
a felnőttek vannak a 3 évesek szintjére motorikusan is lehozva.
Amennyi idő alatt könyveket lehetne kiolvasni,
alkotásokat létrehozni,
randevún összejönni valakivel csak úgy,
mert mered leszólítani a fagyizóban,
ehelyett nyomják a gombot, és semmi sem sül ki belőle.

Ez informatikai vákuum.

Beleszületve.

Nincs előttte-valóság.

Azonnal elfogadják. És a hüvelyujjuk gondolkodik minden más helyett.

Önbizalomhiány vezette eszképizmus: a teló. Az egyetlen ami nem szól vissza,
ami a gazdáját fényképezi és retusálja szótlanul, anélkül, hogy etetni kellene,
és közben lakatása egy farzsebbel megoldható. Nem kritizál, aztán mégis.
Tehát elszívja azt az állhatatosságot, amitől az első falnak ütközés során
az ember kibírná és nem összetörne imidzs és önkép szempontjából;
vagyis ha fikázzák vagy egyszerűen elutasítják.

kérdezik tőlem, vajon azért jöttem erre az idegen lakásra, hogy becserkésszek.
Kellene nekem egy gyakornok, javasolják, aki otthon nyomogatja a gombokat.
Ha kilép a program, mert gondolt egyet. Van, akinek ez nem gond, az ő generációjuk ezt bírja.
Ha a proxy feladja és futnak a bináris paranoia kódok. Ugyan, ez van az életük többi területén is.
Ha a levelzés során ki kell iktatni – decline – az idiótákat ,mert bevillognak. Na és, máshol nem?
Erre alkalmas volna az, aki egész nap mást se' csinál. Nézek, belegondolok, hogy ez abszurd-e?

És akkor végre nem tartana órákig megírni egy szöveget, mint ezt:

 

Cowboy Dracula üzeni a Hipszter Western szellemvárosának

Kik vagytok?
Alakok, akik egy punk vagy rock koncerten odajönnek,
lefogják a karom pogo közben és elkezdenek atyáskodni,
hogy “most nem kell” vagy “most inkább hagyd abba”.
Az én időmben mi nem mentünk oda idegen, nagydarab
férfiakhoz éjjel, hogy a szabadidejükben, bulizás közben,
tombolás közben, eleve a dühöngőben, a színphad mellett,
spontán vagy hogy csajokat (vagy már azt sem?), csak magukat:
bizonyítgassunk, leszabályozzunk, irányítgassunk,
miközben 2,5 órája még az volt a cél, hogy azért megyek
egy ilyen buliba, hogy felszabaduljak, érintkezzek, eltanuljak.
Érthetetlen.
Ezek már csak azért mennek, mert kellenek képek, fotók, selfiek,
amiken a szocmédia profiljaik élnek. Intravénás pixelfröccs hizlalda.
A képi vágóhíd. Előtt elhízik a hányan követnek komfortzóna öble!
Nem figyeli, hogy a másik hogyan táncol, nem les el lépéseket. Egyet sem.
Nem diskurál, vitat (nincs vita kultúrájuk, akarnak és kész),
vagy az, hogy kiadom magamból, beszééjünk – rohadt kevesen őszinték,
vagy van egyáltalán véleményük bármiről? Képmutatás, trendfakasztás folklore.
Marcel Duchamp álma: íme a readymade emberek!
Andy Warhol aranyköpése: a 15 perc hírnévről, amint embertípussá válik!
Tudatok, melyeken még rajta van a vonalkód, de már celuxszal van összeragasztva.
Étlapokon már csak képek számokkal, becsillagozott bérszobák, kvótázott nők és férfiak.

Jönnek és rendőrt hívnak arra, aki egy techno bulin táncol,
míg ők mereven lecövekelve állnak,
max rugóznak kicsit,
néznek,
egymást nézik (azon mi van, milyen a kijelzője)
stírölin a csajokat pneumatika és pontrendszer,
tiszta Aldous Huxley novella,
retardáltak, mondod te,
szociális alultápláltság, mondom én,
a gombok, a posztok, a toxikus fűzés, az oltári hülyeség,
és elvitetik azt, aki még átéli – nem az táncol, aki ünnepel?

Nincs mit ünnepelniük. Ők önmagukba szerelmesek. Trollkodás és vágyak.

Egyszerűen projekció az egész – valami psychopátia, ami nyihog, nyávog, satnya, tajgetosz.
Manchild-ok, sőt, manbabies és neckbeard-ek és akarnok looserek erőszakos vonaglása.
Meg kell mutatni, át kell formálni, olyanná kell valni: most kell olyanná!
Mintha az állandó félelem teljesen testetlenné nem vált volna, mire a mai korig eljutottunk.
Adott egy generáció, ami az atomháborútól fél, aztán az AIDS-től,
vagy attól, hogy besorozzák, vagy attól, hogy elúszik a vagyona, tőzsde. Ez volt nemrég.
Az emberek tudták a kenyér árát, és hazamenve vásárlásból átnézték a blokkot, jó-e minden.
Ezek meg önmagukat félemlítik meg az által, hogy mindent a képernyőn át,
mint a Hamupipőke üvegcipőjét: próbálgatják magukra a  valóságokat, mások életét,
legfőképpen illúzióját. Akkor is eröltetik, ha a cipő kicsi, ha az életmód szűk,
ha a szélén ez a mesterséges lét óhatatlanul bereped.

Mert jár nekem...
... nem más, mint a Holy Motors (2012) homályos exisztenciája: valaki valahova tart. De minek?

Szó szerint megveszi azt a tornacipőt vagy magas sarkút, mert az kell. Nem kicsi rád?
A Sex & The City attitűdje leragozódott a taknyosok fancy wannabe exisztenciájáig.
Megveszi a szűkebb ruhát, húzgálja az utcán napi 12.000-szer, mert felcsúszik,
egészen a comb fölé, és ő megy, trappol és húzgálja. A kisebb melltartót, mert a mintája!
Vagy mert másnak is olyan. Vagy mert ne gúnyoljanak, hogy hányas a kosárméret,
túl nagy, túl kicsi, túl tág, túl bő vagy semmi sem.

Mindent ipari szintre emelni a kisszobában, az albérletben, a combok között, most!
Cikkek: Batman cosplay couple spend £10k on superhero outfits – és pózolnak.
Chatturbate-es végeláthatatlan önreformok álcája alatt beúszó exhibicionista beteg életek!
Nézd meg a cosplay erősen pornográfiába hajló, üzletszerű űzését, üzelmét!
Amouranth - Kaitlyn Siragusa (kitiltják, mert kivillant az ágyékhúsa, mér' amúgy nem pornó?)
Emily Aurelia
Irina Meier
LeeAnnaVamp
comicbookgirl19
Beke Jacoba
Meryl Sama
Adeline Frost
Maid of Might
Amber Brite
Sophie Valentine
Erica Fett
Sylvia Slays
na és Tniwe, azaz Vlada polgári néven az tényleg durva!
https://www.instagram.com/tniwe/?hl=en
Hol van már Classic Lara Croft by Lola V?
Most  Aphrodite IX imitátorok vannak. Vagy a God of War-ban Aphrodité egy mocskos ribanc,
vagy amikor a Smite online multiplayer világában egy felfújt kannák közé rejtett arc az istennő.
Maguk a filmek és videojátékok Scarlett Witch-től idáig: a Metal Gear Solid V - Quiet.
The Phantom Pain, szól az alcím.
Valóban érezni bizsergést.
A test, amit a Sailormoon-tól Alexandra Daddario-ig űzünk: egyfajta mesterséges kiválasztódás.
Technokrata testi arányrendszerfejlesztés: kiemelni az adottságokból fakadó, a tömegből kilátszó,
az önprostitúcióból anyagai hasznot húzókat – természetes idomok? hajlandóak?, mert bevállalják!
Naná! A testek, amik olyanok, mint a játékok, képregények általában: darázsderekkal homokóra alakjai,
hozzá egyenesen arányos tompor és kebel társul, ami a cosplay convention-ökon,
a modellekről mintázott játék karatereken át a MARVEL mozikig egyszerű körforgásban vannak.
Emperor Yoshiro in Command and Conquer: Red Alert - George Takei.
Jumanji: The Video Game - The Rock benne van.
True Crime: Streets of LA - Snoop Dogg (a játékban Snoop Lion).
Cyberpunk 2077 - Keanu Reeves!
Martin Septim in The Elder Scrolls IV: Oblivion. Sean Bean.
Call of Duty: World at War - Sergeant Reznov maga Gary Oldman.
Ash Williams az Evil Dead: Regeneration játékban - Bruce Campbell.
Cole Phelps szerepében L.A. Noire játékban - Aaron Staton.
James in Fallout 3? Liam Neeson.
Grand Theft Auto: San Andreas Officer Tenpenny - Samuel Jackson.
FarCry 3: Blood Dragon-beli Sergeant Rex "Power" Colt - Michael Biehn.
The Last of Us - Ashley Johnson, redesign is volt, hogy ne Ellen Page-re hasonlítson.
The Last of Us II - Cascina Caradonna.
Death Stranding - Norman Mark Reedus, Mads Dittmann Mikkelsen és Léa Hélène Seydoux-Fornier de Clausonne!
Elsősorban nem ezekre a testekre gondolok. INKÁBB:
Stefanie Joosten
testi adottságai keverednek kisvártatva Alex Zedra megjelenésével.
Ez már nem
a naiv Wonder Woman, amit Linda Carter adott elő anno,
ez már nem The New MS. MARVEL 1979 23 APR
                    The Woman Who Fell to Earth
                     Action in Outer Space
                     STILL ONLY 35 ₵
ez már nem
Xena, amint szoborszerű kiállással gerjeszti az első fantasy emancipációs hullámokat,
ez már nem
Velma and Daphne nyomozás közben,
ez már nem
Winona Ryder,
ez már nem
Uhura az 1966-1969-es jogi mozgalmakkal titkon teletömött Star Trek-ből
ez már nem
Dana Scully
ez már nem
Princess Leia (mind emancipáltak, de nem attól, mert riherongyok!)
→ leginkább csak a vasalt bikini max, ha valami megmaradt belőle...
EZ MÁR
killjoy__cyberforce_by_axemassacre_d8hwsvn-fullview
EZ MÁR
Kick Ass 2 és Chloe Moretz cincál
EZ MÁR
MS. MARVEL #1
        FROM THE PAGES OF
        THE NEW
         AVENGERS
         NOW IN HER OWN ONGOING SERIES
         RATED T+

izomtól dagadó díjbirkózó tenyészteste   

EZ MÁR
Jennifer Lopez a wall street bros hangulatú The Hustlers trailerében
EZ MÁR
a Serbski Movie tünetegyüttese
EZ MÁR
a mindennapos Rubber Johnny
EZ MÁR
az összes gengszterfilm és thriller és nyomozós sorozat normává válva: tessék, lehet csinálni!
AZ ÁRMÁNY GICCSKIRÁLYÁGA

EZ MÁR
az, hogy Lana Del Rey nem Suzanne Vega!!!
- - - az ösvény ki van taposva, cukorvirágszirmok a szegecselt padlón: a jelenkor rétege - - -
EZ MÁR
female Iron Man, aki nemsokára kérpegényből mozivászonra szökik: Ironheart néven
EZ MÁR…
nem Ellen Ripley.
Ez a Khalesi, ahogy hátulról erőszakos behatolás történik, hogy sárkányt fialjon.
Nem éppen a beleegyezéses közösülés bűvköre – de persze a feministák imádják, mert menő.
Ellentmondás itt sincs.
Ki emlékszik még, hogy Sally Homer-ről mintázta Vladimir Nabokov a Lolita főszereplőjét?
11-12 évesen rabolta el a rajongója, és 2 év fogság után, szabadulva, tragédia: 15 évesen már halott.
THE GREATEST NOVEL OF RAPTURE IN MODERN FICTION → Adrian Lyne ezután jön!
El lehet olvasni Elizabeth Kayne cikkét is az ESQUIRE-ben: lolita comes again

A Hipster Western leányrablásai. Tüzelni csípőből, ágyékból, itt kezdődött valahol.
Volt egy vonal, nemi váladék és kréta, és ősi varázsigék.
És ezt mi áttörtük, a kistérségi takarítő nénivel felsikáltattuk.
Ez a KIT KAT KLUB Berlinje és a Tbilisi-beli Bassiani világai, amikor a végzet részévé válnak,
és a gyermekruhatárból sem fog hiányozni az önnagykorúsítás minden analóg eszköze:
online akarnak majd szofisztikáltak lenni
és testiségükben a legdurvább barbarizmusba hajlanak
mindenhol
mindenkinek
odadobni magad
mint egy pacsi, semmiség
de online kéretni
profi fotók
falnak dőlve
hátrabicsakló fejjel
napszemüvegben
selyemben
hawaii ingben
ez csak szerep
na ne gondold már
natural beauty kiscicával smink nélkül a nappaliban
és este feltölti a pántbugyis szétfestett arcú femme fatal-ságát,
a vamp
a bundás ribanc
a valamit kér ezért…
… token, átutalás, jöhet mind!
😲

Azért a
REQUIEM FOR A DREAM című film
és a
BRETT EASTON ELLIS
regények is durvák voltak.
A hipszter akkor kezdődött Amerikában!
Ez volt az átmenet időszaka,
amikor a farkas bedugta fehérre festett mancsát a kiskecskékkel teli kunyhóba. És mi beengedtük!
A Zen TV mellett nehéz volt nem ellazulni. Nem féltettük a meséket, noha a gépek ránk törtek!
Hova lett Aeon Flux, amit az MTV sugárzott késő este? Kézzel rajzolt cyberpunk agymenés!
Max Headroom helyett a mániákusok kirakati bazársora villódzik az agyakban, egy kattintás csak!
Aloy a Horizon Zero Dawn-ban kaszabol gépbeleket és Ellie a The Last of Us-ban késel hobókat.
Az 1978-as Spider-woman furcsa világa kiégett a retinák alól. Az akciófilmek lélekrombolása?
Van Spider-Gwen, és mások: leggings-es/ tangás utánhősnők, a többi ki lett lúgozva mindenhonnan.
A Secret Avengers képregénysorozatbeli Valkyrie combjai egy a testiségbe beleőrülő társadalom
és annak elidegenedését tagadó káprázatok láncreakciója végén állnak.
Mintha a SAVAGE TALES, a HEAVY METAL magazinok, a PREACHER képregények,
és Frank Miller Hard Boiled című mestermunkája az utcán kezdene gyökeret verni!
Táplálja a média, és növeszti az elmékbe: csak úgy gyökerezik finom szőrszálaival a sötétség!!!
Mintha az objectification-t vagy a trash-t (a műfajt, az eljárást) uralni lehetne.
Mintha bármit, ami a sötét oldal tölcséreiből torkoskodik!
Alan Moore foglakozik ezzel az okkultizmussal, mondván, a spirituális érzékiségnek annyi,
szinte kiveszett, mert a pszichiáter kell a sámán helyett, aki nem más, mint egy lelki vezetékszerelő.
A médiumok a tömegtársadalmak tévéműsorainak szószólói lettek Amerikában?
Nézd már meg az 1976-os NETWORK című filmet!
Azután óta aztán ha egy Hellboy mozi vagy egy Dexter sorozat mutat telepatát, vagy az X-Men,
akkor mindenki egyből Emma Frost-ra asszociál a felső nyugati féltekén: kinetikus super push-up!
A Tom Ford divatreklámok lerabszolgázott, tépett, kötözött női egyedei: szintén sokk és náci fless!
Tank Girl nekem távol van Tyra Banks-től! Ruby Rose feminista videoklip-ből Batwoman lesz?
*** Fi-T-Top10-Badass-Female-Characters-In-Animated-Series-480p30 ***
A Cyber Force fáradhatatlan önpusztítása más mint a Summer Break-re beáradó pedofil nézők?
A beatcub.com és a nagyfejű, infantilizált japános cukiságmocsár termékei, bálványai a polcokon!
A Hot Toys ugyanekkor kigombolható mellkasú szuperfőhősnő figurákat árul vagyonokért!
Captain Phasma domború krómpáncélban és Gwendoline Christie testére szabva előképe:
Brienne of Tarth! Ugye te is reméled, hogy

Jon Bernthal

nem azért kapta meg Punisher szerepét 2016-2017 tájt, mert 2014-ben katona volt a Fury-ban?

Férfiakat előző szerepre, nőket fizimiskára.
Jöhet Apocaletta animálva, és a Grindhouse: Planet Terror géppuskavirgácsai!
Ugyanitt: Avengelyne, Bayonetta, velük a Lollipop Chainsaw, Pathfinder Worldscape dekoltázsai,
Madame Hydra, aztán a NEW 52 (azaz a DC universe reboot) Batgirl-je kiterítve lakkos latexben,
tálalva,
terítve,
odatéve,
kiszolgáltatva
a VOLUME 3 DEATH IN THE FAMILY borítóján! És az új Red Sonja - She-devil with a sword!
Dejah Toris and the White Apes of Mars! (atyaégh!)
Proxima Midnight. Az Invincible Iron Man Varient Edition 29 címlapja! Gender-nasi! És a többiek.
S Bust 67–84cm Waist 58--64cm Hips 73--89cm Skirt length 61cm

M Bust 75--88cm Waist 62--68cm Hip 77--92cm Skirt length 62cm

L Bust 80--92cm Waist 66--72cm Hip 81--94cm Skirt length 63cm
A Helen Flanagan érdekövezet. A Lara Stone proximitás. A Emily Ratajkovski relációk!
Olivia Holt bepucsítások taktusa. A világba erőszakosan behatoló, beletüremkedő entitások,
véglények és a kiárusított szavatosságú testiség allűrjeinek manifesztuma: pocsékba gerjesztve,
kárba menve méltóságuk. Monkey see, monkey do – máris egy beteg állat százat-ezret csinál.
Agyukban a kényszerképzetek olyanok, mint a nanobotok. Másolni, másolni, másolni...
Egyik gerjeszti a másikat, és a civilek a fél-isten és sex godess önképző köreit kipótolják
a twitter és az instagram teljes szélessávjába beletolva dudáikat és mindazt, amin túl üresség van.
Az egész világ léket kapott, lyukas délibáb, kitett kábulatok, ív-szédelgések, provokáció.
De ha ránézel egy szál madzagot viselő nőre, akkor az már erőszak, az már # Me Too.
Sex offender vagy! Vigyék innen ezt az embert!

Ez a sztriptíz bárok alvilági színvonala, ahol a lány vonaglik, de ha hozzáérsz, kidobnak.
Menj el, nézd meg. A többiek online edződnek. Mert fel sem fogják (amúgy), hogy mit tesznek.
Erre aztán rá lehet futtattni a FREE THE NIPPLE kampányt, ahol a mellbimbón nem lehet
szikszalagos iksz, ne legyen a filmekben takarva, se az utcán, és ne nézzék meg, ha valaki
melltartó nélkül megy az utcán, hideg van, átüti. Miért ezt erőszakolják rá másokra, csak nem várva,
hogy azok felháborodnak? Mert a többi témát más már elvitte, kellett keresni valami új blődséget.
Most egyszerűen ennek jött el AZ IDEJE – a többi lázadás (ajakfény, forrónadrág, monokini) lejárt.
Jöhet ezután, hogy az amerikai elnök felesége kijelenti, hogy az amerikai anyák tovább szoptassanak,
ebből aztán a királynői attitűdöt követendő túl mélységes alázatból születik meg
az a divathullám, amiben már a Times Magazin és mások is furcsállva jelzik címlapfotókkal,
hogy a hokedlin álló 6-8 évesek még mindig az anyjuk mellét veszik elő a konyhában, suli után,
miközben amaz főz, csipeget, mindenki csipget és csemegéz és ez állítólag jó, vagy mégsem?
Máris (2 év kell hozzá) eljut ez is Magyarországra, ahol a köztereken mások arcába, a múzeumban,
vagy épp éjjeli 1-kor egy techno bulin kezdenek el a lázadó fiatal anyák gyerekeiket és a közt
kitéve annak, hogy minek is? Hisz nem a szoptatással van gond, hogy bárhol. Hanem, hogy ez
tudatos, ezzel ő ki akarja váltani a reakciót, amiben aztán ő egy gondos anya, akit kiküldtek!
Megint lehet hurrogni, károgni, csivitelni és posztolni!
Mi van, most már nem megy azzal, hogy hány tinder randit dobtál úgy, hogy el se mentél, haha?
Most már az újszülöttek az önzés és az eldugulni képtelen egománok játékszerei?
The Death Stranding Baby Can Speak To You Through DualShock 4 Controller. Mit kezdesz evvel?
A magyarországi randivonal szocializmus, amiből nők elleni erőszak lesz? Ennyit válaszolsz?
Lucoa by Xia Mei & Tohru by Yuki Liu (Miss Kobayashi's Dragon Maid) – Utána nézel?
Tudod, ki az a Maki Roll, aki amúgy Makeba Hinds polgári néven fut és Washington D.C. lakosa?

Inkább a torz lények szobája ablakot nyitva a világra, amit egyúttal el is nyel nyomban!
Az ágyéki világra nyitottság princípiumai – a befogadás, a versenyeztetés, hirdetve lenni!

A Blood, Sweat & Luxuries végletegig elkényeztetett brit porontyai és az,
hogy Rihanna vidáman Kadhafi medencés partyján énekel vagy Johansson asszony
polgármestereknek megteszi a középkori pukedlit, itt is, a magyar várbörtön feletti
valamely díszteremben belibben egy fotóra kampány idején.

Így lehet a legtöbbet keresni nőként Hollyood-ban. Mennyi maszekolás, magán numera. Szex?
The Rock a férfi megfelelője, aki a legtöbbet keresi? A test, a bálvány, az erő, amit vászonra,
a moziba, a képrenyőre, a Youtube-ra, a NETFLIX-re, mert amúgy a társadalomból hiányzik.

Ez egy drog.

Ez tüneti kezelés.

Ez egy belőtt állapot.

Miközben az előtérben az illúzió ellágyít, andalít és megnyugtat:
a civilizáció alapjait karbantartani, újraglettelni a feledés homályába vész.

Média mint délibáb a szellemi apály síkjai felett.

A demokrácia, a minőségi ember és a közösségi tudat: mi az?

Ha van előre legyártva, úgy, hogy nem kell érte semmit csinálni, akkor kérjük,
mondják és hátradőlnek a THX-1138-as valóságukba: pirula, pornó, parola, nincs pardon.

Sikerült lebontani a kollektív tudatot és domesztikálás címszó alatt kölcsönvalósággá torzítani.

Miért, a patinás épületek a fejlődő és poszt-komcsi helyeken nem így tűnnek el?
Mint a méltóságuk azoknak, akik idomulni akarnak zsigerekkel?
Az üzlet nagy asztalain.
A régit le kell bontani.
Fal, szoknya, szűzhártya, stage virgin, mindegy.
Az új világ, a birodalmi revíziós és állandó kényelmet szimuláló álmok.
A mindenre azt mondani, hogy jaja meg azt, hogy satöbbi.
Stag party.
Kurvák.
Olcsóság.
Kommen sie! Essen hier!
Tömegek.
Tolongás.
Frittőz szag.
Zsibongás.
Globalizációs kiszolgáltatottság.
Leuralt piaci feltételek.
Fajzavar, rablás, tüntetők, szakadárok.
Boudoir.
Loungery.
Accessoire.
Haute Couture.
Fine dining.
Mindenki élni akar, de úgy, mint 500 éve csakis a királyok.
De a kultúra a szolgáltatáshoz, az nincs meg egyikükben sem!
Rehabilitáció, mondják.
Meg, amit a Star Wars-szal művelnek.
Ne mondd már, hogy gyerekeknek készült a régi.

Lövöldözés. Csonkítások.

Most meg úgy csinálunk, mintha ezek nem lennének.

- Ne nézz oda!

- De hát azért fizettem!

Két ezen üvöltöző ember között szorulunk kifele a külvárosokba.

Ahol még fejből tudunk idézni.

 

 

 

 

Szociofrász: A Verzió Filmfesztivál kritikája

Oly mértékig zavar az elvtelenség.

2004 óta tart ez a műsor. Remek programok, jó helyszínek.
MINDENKI MEGENGEDHETI MAGÁNAK!
Erre 2018-ban kiderül, hogy ami működik Magyarországon,
azon politika ide vagy oda, párt-beállítottság ide vagy oda:
állandóan változtatni kell. A magyarok izegnek-mozognak.
Motoznak. Ficánkolnak. A kiállításon, a kocsmában ki-be járkálnak.
Nyugtalanok. Nincsenek 200-400 éves kocsmáik, mint más,
amúgy szintén szétlőtt európai nagyvárosokban. Itt felszámolnak mindent.
Ahogy a Zsiványtanyára betett csikós mondaná: “minden apjafaszát eladnak”.

Teljes felháborodással látom 10 év részvétel után, hogy már a Verzió is ez.
Van egy jegy filmenként, ami az átlag diáknak, de a felnőtteknek is drága.
A Durva Verzió: Már tavaly is voltak teljesen üres termekkel futó filmek, hárman ültünk bent.
Ne európai és EURO valutalapú mozijegyeket nézzünk, nem érdekel ott mennyi.
Ha egy diák 800 HUF / óra fizetést kap, tehát kézhez ebből jó esetben 600 HUF-ot,
akkor az 1000-2000 HUF per film 2-3 óra munkájába kerül. Ez normális?
Meg hogy egy korsó sör Budapest Belvárosában 800-1000 HUF, egy óra meló 1 sörike?
Nem túlzottan motiváló, nem éppen gürcölnek a gyerekek ma ilyen áron.
Erősen nyugtalanító, amikor a 200 Ft-os pizzát zabálják vagy 175 Ft-ból csinálnak vacsorát,
és büszkék rá, hogy így egy vagy két fesztiválra sikerült majd napi (nem heti)jegyet venni.
A többi az apuka és anyuka előretolt gyereke, designer egyetem, kocsi, ők nem dobbantanak nyugatra.
A www.fizetesek.hu szerint:
595. hely / Tanár asszisztens / Oktatás, képzés, tudomány, kutatás 161 000 - 272 028 Ft
535. hely / Pék / Mezőgazdaság és élelmiszeripar 194 623 - 386 387 Ft
534. hely / Fogászati ​​asszisztens / Egészségügy és szociális ellátás 179 488 - 413 570 Ft
533. hely / Általános iskolai tanár / Oktatás, képzés, tudomány, kutatás 208 017 - 343 094 Ft
1. hely / Vezérigazgató / Cégvezetés 692 746 - 4 911 437 Ft

Lásd élesebben - szól az idei szlogen! Hát lássuk...
- A Vígadóban egy Diákszövetkezet által kiutalt taknyos 600-at kap kézhez:
teremőr, ruhatáros diákmunka, azaz hostess, de nem a vetkőzős szobára járós fajta.
- 800 a cukrászdában Hunyadi téren
- a Budapest Marriott Hotel-ben szobalányként kapsz egy 1000-est!
- a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet: teremőr...
- A kezdő ápoló fizetése hivatalosan bruttó 95 ezer forint Magyarországon, míg az átlagbér 117 ezer forint környékén mozog...
- egy átlag vagyonőr órabér 1100-1400 HUF, országos átlaga bruttó 174 500 Forint!
- a Bohem Art Hotel****-ben 200.000-et egy hónapban és fix...
- ehhez képest 90.000 HUF per hó @ Four Seasons!!! az lebontva 500 HUF per óra?
- egy fogászati asszisztens 2000 HUF per óra?
Barbara Kerekes megjegyzését szeretem az egyik álláskereső oldalról:
"És 8 helyett 6 órára jelentik be az embert mert úgy megérős 😂 csak sose legyél beteg vagy szabin"
- 1000 a közértben 12 órázva: LIDL (a SPAR egy picit többet fizet, 1200-2400-ig), de a reklám,
illetve a toborzó duma azonos a külföldivel: vidám csapat, önmegvalósítás, továbbképzés, satöbbi.
Ilyet már Nemzeti Dohánybolt elé kiakasztott molino-n is láttott az ember... az eljárás azonos.

Ha már ott vagyunk, be is mutatkozhatunk a gondnoknak. Elvégre a kukákat is a pénztárosok tologatják.
Az üzletvezető a németországi Aldiban ( Filialleiter bei Aldi-Nord ): 3719,00 Euro brutto.
Jutalékokkal 4827,76 Euro brutto. Ez a plafon, tartományonként a gyakornoki fizetés változik:
1.640 Euro és 2.472 Euro között akár. Nálunk meg nincs 70.000 Forintja, mindenen görcsöl, spórol,
és 5-en összekucorognak 2 szobában, a többi eladja a testét.
Ebből csináljatok filmet! A budapesi DM-ben 1500 HUF-os fizetés annyit tesz, hogy 1050 órabér kézhez.
Az osztrák SPAR-nál 4.500 EUR und einen gratis B-Führerschein, azaz a zseton + egy grátisz jogsi.
Abba most bele sem megyek, hogy egyetemeken, diák kocsmákban 2019-ig
alig láttam plakátokat, szórólapokat, vagy akár azokat osztó önkénteseket Verzió ügyben…
… hát igen, az önkéntesek.
Nem marad más lehetőségük - beletörődnek idomítás szerint:
Sziget Fesztivál hetijegy 95 900 Ft - kapuár 111990 Ft. 7 napos VIP 199000 Ft! (2019-ben)
Egy TED előadás alapból 25.000 Ft. Akkor a Verzió még olcsó ezekhez képest?
Vagy ide is mehet valaki önkéntesnek (nyilván), aki főleg kint ül, tehát szart sem ér a bérlete?
Szép kis vircsaft!
A Canne-i díjas alakítás hősnője pizzázóban rostokol az estélyit ledobva.
A vízimentőből lett tűzoltó műkörmös szalonban keres többet, lásd Pugymer Péter esetét!
Az egyetemi tanár pincérnek megy. A fizika tanszékvezető metrósofőrnek.
Titkárnője a plázában szórólapozik. A város legjobb goffrisütödés bácsija kisvártatva szendvicsember.
A magyarországi filmgyárakban egész napos forgatások során a statiszták 8000 forintot kapnak,
akkor is ha novemberi utóforgatáson -5 fokban 10 órán át ülnek kint egy kis műanyag bögre teával egész napra,
ebédre egy műanyag dobozos szar rizses húst markolva fel, nézve, ahogy a stáb dőzsöl, az amerikaiak meg aranytányérról.
Az egyáltalán nem szakmabeli díszletfarigcsáló tizenévesek, néha 20-25 évesek, akikkel a műkő, a púrhab,
sok esetben a porzó műanyagokat és expoy-párát belélegezteti a fair fizetésekkel őket megillető szakma:
örömkönnyeiekt lesve ad nekik 2000 forintot óránként, így büszkék, hogy nem kell óránként egy ezresért 10-15 órázni
a vendéglátásban, poshadt pincékben a bárpultnál feketén, és mosogatni, kemencében sütni a látványkonyhának,
aminek kiszolgáló részén a turisták annyit költenek el a vásár során 5 perc alatt, amennyit ő 6 óra alatt keres, a munkás.
A casting ügynökségek variálnak a pénzekkel. Hol százezer a jogdíj, hol az egész lecsoffad és kapsz két bankót, húszezer.
Külföldön Németországtól az USA-ig több ezer eurók pörögnek egy úgynevezett kivásárlás során. Ha visszakérdezel, kihátrálnak.
A fénymásolóban meghajolnak, ha borravalót adsz. Az Emmy-díjas színésznő bizonytalanul nyilatkozik.
Hova menjen akkor a diákhitelét két év alatt elbulizott poronty?
Van Magyarországon három +1 lépcsőfok – dobogónak nem nevezném,
nincs benne semmi dicsőséges, inkább olyan, mint a leszázalékolás:
- Próbaidőn
- Gyakornok
- Önkéntes
+diák

Nem az, hogy be van-e jelentve, meg ezek. Frászt! Egyszerűen ingyér!
Emberek, akik örüljenek, ha jöhetnek! Fiatalos, dinamikus csapat, meg a többi duma.
Mint a HR, ez is egy blöff. Egy újságíróval vitatkoztam össze a még Víg utcai Kék lóban,
aki arról kántált nagyokat, hogy a magyar fiatalok örülhetnek, hisz a Sziget Kft.
Bbb.bbbiztosítja nekik a bejutást, elvégre önkénteskedhetnek, és akkor látnak is valamit.
Nem mentem bele, hogy én 98-ban voltam Szigeten először, mert akkorák, de akkorák
volnának a különbségek, hogy azt bizonyára fel sem foghatta volna középkori tudatával:
ez örömmel hunyászkodik meg. Ennek a demokráciáról vagy esélyegyenlőségről
a “kurta kaparj” meg a “leereszkedik a hatalom, adjunk hálát neki” jut eszébe.
Ez egy sokadgenerációs, vérbe beleitatott szolgaságára büszke helóta, jobbágy, felszabadult rabszolga.
Mint mikor a Bajcsy-Zsilinszkyn a Dohányboltban a csoffadt nyanya osztja és alázza a vevőt,
az összesnek beszól: miért fizet kártyával, miért nem avval, ne fotózz, ne nézelődj, mozogj már!,
és ahogy végig állja 4-5 forma, ők már idomulnak, előre hajbókolva közlik, hogy "kártyás lesz",
nehogy kikapjanak, és ha az előző meg van alázva, lehajtott fejjel kuncognak, cinikus vigyor,
hogy lássék, és hogy kiszolgáltassanak valahára. Hálát adva, hajolgatva ismét.
Ilyen szempontból egész Budapest egy Verzió Film pergése, az egész egy emberjogi dráma...
A Szimplában vagy az Instantban vagy máshol, amikor a pultos az egyszerű turistát, a helyit,
vagy a köztes nívó megszállottját, a már nem diák, de itt akar élni típusú külföldit fenyíti:
mondjuk úgy, hogy műanyagdobozból lapátolja a kaját nyitott szájjal és közben leinti a vevőt,
hogy MOST NE, JÓ?! VAN MÁ
Populáció, mely a bögyömben van. Elbontották a gyárat, amiből jönnek, ami előtt elvették tőlük földjeik?
Mint ilyen, a plebsz szónoka azt szajkózza, hogy ha már nem engedhetik meg maguknak,
dolgozzanak ott, ahol szórakozniuk kellene? Miért, az Airbnb nem ez? Hogy a lakásokat
magyarok takarítják, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy ilyenben éljenek?
Olyan, mint a kínai gyári munkások élete: 102 pár NÁJK meg ADIDASZ sportcipőt rak össze egy nap,
de egyet sem fog tudni megvenni belőle egész életében. És ott még nincs shipping, csak anyagár!

Glastonbury-szindróma (kerítések, kutyás őrök a világ egyik első nagyszabású fesztiválját bezárkázva):
1970 Szeptember 19 óta elég sok idő telt el, de valahogy az utolsó pár évben durvult el az intézményes para!
Aztán akiknek eredetileg szólt, be sem tudnak menni rá, diákok, csórók, romantikus idealisták, satöbbi. 
Ez a kultusz megérkezettnek látszik Magyarországra: az egész gyökértelenségbe fullad, nincs semminek miértje.
Olyan álláshirdetéseket olvasnak a magyar fiatalok, hogy lehozzak őket az életről, és kettéáll mindened:

Dunakeszi - HENTES, KONYHAMÉSZÁROS

Dunakeszire, nagyüzemi konyhára várjuk HENTESEK/KONYHAMÉSZÁROSOK jelentkezését!

1. ha unod a félsertések és negyed marhák emelgetését, csontozását

2. ha eleged van a piaci forgatagból, a hidegből

3. ha nyugodtabb légkörre, nagyon jó csapatra és könnyebb, jó hangulatú munkára vágysz

4. ha biztos munkabér kifizetést szeretnél, akkor ITT A HELYED

Nálunk főzéshez kell minőségi szeleteket produkálni meghatározott méretre, formára, súlyokra, illetve csíkozni-kockázni megadott mennyiségben.

• műszakok: állandó éjszaka, vagy állandó nappal.

• heti 5 napos munkarend, 8 órás munkaidővel

• a napi étkezés biztosított

• havi egy hosszú szabad hétvége

• utazási támogatás

• egyéb juttatások

Jelentkezz hozzánk a 20/778-1576-os telefonszámon!

allas@teletal.hu

 

Vagy ilyet:

 

Zuglói kávézóba pultos-eladó kolleganőt keresünk

Város:   Budapest

Foglalkozás:       Teljes munkaidő

Az állás leírása

Zuglóban nemrég nyílt családias hangulatú kávézó-sütiző üzletünkbe,azonnali belépéssel pultos-eladó kolléganőt keresünk heti 40 órában, állandó délutáni munkára.

Munkaidő: H-P: 12.00-18.00 + SZ:7.00-17.00 (havi egy szombat biztosan szabad).

Elvárások:

-akarj és szeress dolgozni!

A többit megbeszéljük.

 

Megbeszéljük? Itt jutunk vissza a Verzió Emberjogi Dokumentumfilm Fesztiválhoz. 2019-et írunk!
És kurvára fel vagyok háborodva! Hogy képzelik! Mi ez az egész? Ki találta ezt ki?
Eladtátok a fesztivált?
Lecsapta valaki a kezetekről?
Mondjatok már valamit!!!
Jártatok az elképesztően díszes Parlament-épületünkben, és ti és a tömeges érzékcsalódás?
Vagy mára már túl sok néző lett, és mint a Szigeten anno, hogy bevihettük a kajánkat, aztán slussz,
most ti már nem tudjátok elviselni, ha fiatalok a lépcsőkön párnákkal a seggük alatt ülnek végig egy filmet?
Vagy ti 15 év alatt, amióta megy a program egyszercsak besznobultatok?
Már hogy lenne egy bérlet kedvezményes? Évről évre egyre több film van a műsorfüzetben,
így egyre kevesebbszer ismétlődik egy film, tehát egyre inkább azt érzi az ember,
hogy egy csomó dologról lemarad! Ehhez jön, hogy van egy SINGLE TICKET, oké,
meg egy bérlet, ami azonban nem az!!! 6000 HUF 10 filmért annak, aki előtte 60-ból
mondjuk meg bírt nézni 4 nap alatt 30-40 válogatott, remek, tényfeltáró munkát: nonszensz!!!

Akkor a bérlet legyen mondjuk 10.000 és korlátlan… hát nem az a bérlet?
Van a BKV-n egy vonaljegyem – az egy film. Van gyűjtőjegy (a tömb)!
Ti ez alatt értetek bérletet, ami azonban egyáltalán nem az! Ezzel most korlátozni
akarjátok, hogy hányan jönnek? Vagy a pénz megcsapta az enyvet? Vagy nincs lóvé?
De titkoljátok? Melyiket?
A bérlet az, ha annyi filmre megyek be, ahányra csak bírok!

Legalábbis 2013-ban ezt bárki megtehette, és még 2017-ben is, és működött!!! Hagyjatok az inflációval.

Jegyek: 900 Ft

Bérletek: Fesztivál bérlet elővételben 2013. nov. 10-ig: 4500 Ft,

nov. 11-tól 5000 Ft a Toldi (Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.) és Művész Mozikban (Teréz krt. 30.).

A Verzió-bérletről

Az ötnapos Verzió-bérlet négy helyszínen érvényes:

Toldi mozi (Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. tel.: +36 1 472 0398)

Cirko-Gejzír mozi (Budapest V., Balassi Bálint utca 15–17. tel.: + 36 1 269 1915)

Művész mozi (Budapest, VI., Teréz krt. 30. tel.: +36 1 459 5050)

Kino (Budapest, XIII, Szent István krt. 16. tel.: Szent István krt. 16. + 36 1 781-9453)

 

Figyelem! A bérlet nem belépőjegy. A bérlet birtokában 0 Ft-os belépőjegyet kell váltani a mozi pénztárában.

Bérletes, azaz 0 Ft-os jegy csak a vetítés napján váltható. A bérlet nem érvényes a nyitó és záró előadásokra.

Úgyis egyszer lehet használni, nem tud a barátnőm átszaladni vele a szomszéd moziba,
Toldiból a Crikóba, Művészből a Kinoba, mert a pénztáros már beikszelte a bérlet hátoldalán
az időpontot – erről ennyit, ezt elhasználtam, jöhet a következő időpont. Ja, hogy arra se
mehessen más a más bérletével? Akkor miért nem iratjátok rá a személyi számát?
Fényképes Emberjogi filmfesztivál bérlet!? Anyátokat! Hát ha van egy diák, és egy barátja
másnap elmegy az ő bérletével egy filmre, mivel ő nem tud, mert vizsgázik:

- az nem közösség?
- az nem osztozás?
- az nem demokrácia?
- az nem felelős magatartás?
- az nem zero waste?
- az nem az, amiről ez az egész szólna?

Erre megy a szigorítás, a variálás, a nagy márketinges bepörgések!
Vagy 50 támogató szerepel a Verzió Filmfeszt katalógusának belső fülszövegrészén.
Azok az albumok is drágák?
Oly mértékig zavar az elvtelenség.
És kurvára fel vagyok háborodva!
Hogy idén már el sem megyek, (durci)
mert azon lennék rajta állandóan, hogy erről most kell egy emberjogi filmet forgatni,
a fesztivál közben, kikérdezve diákokat – akik azt sem tudják, hogy ez az event mi,
de hogy meg tudnának-e venni fejenként egy ilyen bérletet, miközben ők a célközönség,
akik SMACK-levesen élnek, meg konzerv csicseriborsón 2019-ben Magyarországon –,
meg azokat, akik szakmabeliek! Hogy ha van egy hónapon belül az animációs finálé,
a Koreai, a Skandináv, az Építészeti filmfeszt, a Román filmhét satöbbi, akkor mondjuk ide,
meg egyáltalán hogyan jutnak el minnél több filmet behabzsolni, tájékozódni?

Sehogy. A bérlettel még a NYITÓNAP-ra sem mehetsz be? Hogy mi van?
Akik bérlettel, állandó jelenléttel támogatják a fesztivált, a VIP-es dolgokra nem?

Vannak VIP-es események / rendezvények, fontoskodás, szakmázás azok után,
hogy véginézettek velünk sugárfertőzött falvakat, szétrobbant házakból álló országokat,
aknamezőn ugrósikolázó gyerekvárosokoat, pléh- és bádog-favellák közt kergetőzést,
katonai támaszpontőrző indián őslakos kilövőket, kitelepítést, deportálást, vagyonelkobzást,
leszázalékolást, internálást, állami gondozottságot, nincstelenséget, ökológiai migrációt,
klíma-katasztrófák sújtotta fél kontinensnyi lázadásokat és puskákkal szaladgáló öregasszonyokat!

(mikor kispolgári katasztrófa-kukkoldává züllik egy kultúrális esemény?)
 

Nektek elment az eszetek.

 

 

 

 

Az ellenséget sarokba szorító valóságvédelmezőknek tett áldozati és jelképes felajánlások idején

Jártam Ibériában – nevezd Hispániának, ha úgy tetszik – keresve kommunákat, ahol az embert befogadják, s oly annyira kerestem, hogy egyszer elém állt egy platós terepjáró, belőle hippik szálltak ki, nagy önellátók hírében állva mentek be a szupermárketba, s mire kijöttek és érdeklődtem, befogadnak-e, egyikük telefonálgatni kezdett, majd elküdött, hogy nekik erre most nincs idejük, a vezérük pedig neme mondott...

Jártam a modern Spanyolországban, ahol az olcsóbb, könnyebb megélhetésért az Észak-Nyugati országrészben üresen állnak a falvak, szellemvároskák mindenütt az országutak mentén, mivel a lakosság, milliók és tízmilliók elvonultak Keletre a tengerpartra, hogy lagymatag turisták olthatatlan étvágyát elégítsék ki röpke üzérkedések és lakomaműsorszámok életfogytiglan való megismétlése során.

Jártam Erdélyben olyan szórakozóhelyen, ahol rogyásig rakott asztalokkal vártak, esedezve, hogy dolgozzunk együtt, hozzak, szervezzek turnékat, budapesti zenekarokat, másnap a fogadás után, mikor már senki sem hallotta, az üzenetváltás annyiból állt, hogy a szervező szerint nem emlékszik semmire.

Jártam a Kanári-szigeteken, ahol a nyaralni, üdülni vágyókat építkezési befektetés-tanácsadók és panoráma-lakás nepperek zaklatták.

Jártam a Vatikánban és fiatal gárdisták szemében büszkeség volt, amit csak a fegyelem nyomott el, nem  az önmérséklés.

Jártam Portugál erdőkben és olivabogyómezőkön, ahova egy autóstopp során engem felvett férfi vitt el, be a tanyavilágba, le a még épülő autópályákról felüljárók árnyékán túl magánföldeken át, ahol a parasztok egykori kolostorokat használnak traktorgarázsnak, és átkelve egy bozóttal eltakart leágazánál magánbirtokra jutottunk, amit Hollandok alapítottak, apró édent vízerőművel, spirálban a hegyoldalban ívelő házacskákkal (nappali, háló, konyha, téli konyha, háló, és így tovább), de mivel a  társadalomtól elvonulni akaró Hollandok hazatértek nyugdíjukért, egy bolond karban tartó vette át a hatalmat, aki macskáit babusgatta naphosszat munka után és nem engedett senkit maradni.

Jártam Dél-franciaországi foglalt házakban, ahol a szemlélet egyívású az intézményes francia szabadságfelfogás óriási téveszméivel: a korlátlan szabadság korlátlanul elharapódzó elnyomássá fokozza elvárásait – így esett, hogy láttam, ahogy ingyen-bérment élő, a piacról az el nem adott árut naponta még zömében frissen kézhez kapó fiatalok rendőröket ócsárolnak, egyfolytában provokálva, számkivetettek, akik a saját hazájukban meg nem vívott küzdelmeket kompenzálták a túl-toleráns francia liberalizáció kifényezett bástyáin: következmények nélkül, kisebbségek leplei alól károgva, és visszaélve szabadásgukkal.

Jártam Berlinben, ahol ha mindenki elmenekül nagy művészeti életet élni, végtére is azok gyűlnek egybe, azokká állnak össze, amik elől maguk akkoriban, korábban még egy személyben elmenekültek: mérhetetlenül számító a hozzáállás, az ajtónállók nem engedik be azokat, akiket öregnek tartanak, s a szexklubok féktelensége tükrözi, mennyire szorongnak a munkaerőpiac nyomása alatt naphosszakat emberek, hogy zárt körű kéjbarlangokban kell kiélniük magukat.

Jártam az El Camino, a híres zarándokút egyes szakaszain, és ami Le Puy és a Spanyol határ között zajlik, az több mint aggasztó: gyakorlatilag falu-turizmus, szép tájak gyalogtúra útvonalai kacskaringózva úgy, ahogy a középkorban sosem menetelt volna hívő, gyűrűzve, keringve, hegyre-fel-hegyre-le, erdőkön át, kaptatókon, elvégre azoka helyek banditákkal és vadállatokkal voltak tele, és nem sokat foglalkoztak akkoriban még várromokkal és más romantikus aspektusokkal, elvégre a várak álltak, és akik benne, azok sokszor zsarnokoskodtak, berángattak, bekínoztak, kedvükre használtak láncra verve… most meg felviszik a csomagot a hegyre kisbuszok, a túrázók énekelnek egyet a kápolnában álszent áhitattal, szektás ámulatban, és lesétálnak a következő faluig a kialakított és nem kitaposott utakon, hogy ott a szállodában lefürdés után vörösbor-kóstolós vacsorán vegyenek részt – elképesztő(!), volt olyan hely, ahol a pökhendi parasztok egyik házban sem adtak egy palacknyi vizet a csapból, mondván, aki ilyen útra megy, van annak pénze, minek a szíbjáték, elvégre Thai-földre is elmehetne az illető, annyit költ(!), és igazuk volt, csak nem láttak még embereket, akik utódállamból jöttek, netán üres zsebbel, mert az már itt elképzelhetetlen lett…

Jártam Velencében, ahol a helyiek behúzódnak nyár-idénykor a turisták vadul kavargó, csipogó, zsibongó, mitsem-törődöm tömege elől kis kávzócskákba, ahol 4 asztal van, és teltház, és olyan hátsóutcákba, ahova a bugyuta bérviláglátó nem mer bemenni, noha nem ezért jött, nem ezért utazi, hogy olyat lásson, ami otthon nincs?

Jártam Prágában, ahol már 2004-2005-ben olyan mérhetetlenül elszabadult a tömegturizmus, hogy a Vencel-hídat elkerülni kénytelenek a helyiek – rászámolva folyóátkeléssel egybekötött munkába vagy munkából jövetükre plusz 30 percet –, és az óvárosi sétálóutcákon masszaként hömpölyök a tömeg, amiből, mint egy műszálas, horgolt, cupákos, csivitelő, a házhomlokzatok által terelt művi béltartalomból vakulángnyelvek csapnak fel, állandó a villódzás, immár selfie-zés, ha minden igaz.

Jártam Bonnban, ahol a gyep érintetlen volt, a gyerekek szabadon kószáltak el a kerü,let vagy akár a körzet túlfelére is, támaszpontok voltak, sok amerikai berögződés és meglepő szokás tarkította a hétköznapokat, és azt beszélik, ne menjek vissza, mert a parkokban gengszterek ólálkodnak, a sétálóutca, ahol éjfélig zajlott az üzeltekben a diskurzus és árucsere, ott most vasreteszek és lehúzott fémlemez-védművek összefirkálva szürkülnek halálra, és a közállapot életveszélyes.

Jártam Mont-Saint Michelle híres vonulatán, s álltam a gerincen az égbe nyújtózó katedrális elképesztő teraszán, előbb gyermekként, aztán kamaszon, aztán már hiába, mert nem hogy autóút épült a tenger és a dagály védelme okán egykor – nem is olyan régen – csak időszakosan megközelíthető gótikus városka-remekmű felé, hanem már buszokkal viszik, cipelik, taszajtgatják a fizetőképes csőcseléket, akik lökdösődve nyihognak és minden középkori sikátorban pózoló emberek, minden üzletben fogkrém-reklám-mosollyal bájolgó bugyuta és együgyű kultúra-romboló tömegtermék-lesők lézengnek, akiknek óriásparkolók épülnek a környező legelőkre, amikre jó volt lelátni, a tengerre és a mezőkre, a tehenekre Normandia és Bretagne patakmenti határvonalánál, és vissza a végtelen hullámok mantrázó megoldhatatlanságára, tehát tökéletességére...

Jártam Budapesten – ott sokat jártam –, ahol a lakosság vérszemet kapva a potyára zabálni és vedelni érkező angolszászok és más atlanti kéjzarándokok miatt elhülyült, eltávolodva saját értékeitől elidegenedett és beleolvadni megindult a világ közösen sajgó cinizmusába: egy város, amelyet kimagvaznak, hogy nehogy félrenyeljen valamit a pénzes látványcsodálni érkező, szó szerint eltűnnek a történelmi emlékhelyekké sosem nyilvánulni kiemelt forradalmi és háborús golyónyomok, kifagyásokként vannak kezelve, bemeszelve és ugyanígy van kilúgozva az egész belváros: ahol zenekarok sétálgattak muzsikálva, most tömött teraszokon pökhendi bámészkodók lebzselnek; ahol kis kocsmákban snóbliztak és kártyáztak kiskorúakat sörözni nem engedő jókedélyű férfiak, ott nyugati tépett szoknyás újgazdak szajhák okádnak a kapualjba, mert a szüleik ide küldték őket Londonból csődtömegként fillérekért szétzülleni; ahol romos házakban diákok zsebpénzen tudtak besörözgetni titkon, a naiv hátsóudvar-élményeket most nyiltan zajló pocsék minőségű drogbazár-árnyékvilági aktusok, szuterin-kuplerájok és álpompával felcicimázott hordazabáldák tarkítják…

… sok helyen jártam még, de majdnem mindenütt csak szenvedő embereket láttam.

Vonulj el.

Ne várj tőlük túl sokat.

 

 

 

 

HUMEN Magazin 2/1

(avagy people's misinterpretation of probability)


A Fajt Alexes 2019 szeptemberi VII. ÉVFOLYAM, 7. számot olvasom.
Hogy Fajt Alex milyen szép nő, abba bele sem megyek…
… az ádámcsutka kétségkívül jól állna neki akkor is, ha nem akarna egyebet.
Hogy az Iron Maiden fronténekese miért nyúl a szájához, nem értem,
hisz az Austin Powers filmek Kicsi Én-je óta ennek nem sok értelmét látom,
legyen az divatplakáton nyalókázó Lara Stone vagy más modellek,
netán Miley Cyrus után szabadon a jobb szájsarokba kigörbülő nyelvek.

A Mein Wunderbares West-Berlin című film érdekel, 21. oldal.
Láttam a szétvert Berlint még gyerekként, megnéztem a mait is,
és nyilvánvalóan eljutott hozzám a megjelenés pillanatában a
B-MOVIE – Lust & Sound in West Berlin című remekmű is. Lapozok.

“Pécs megérett arra, hogy 2020-ban megvalósítsa az első vidéki pride fesztivált”,
áll a 24. oldalon. Úgy emlékszem, Pécsett volt, hogy az Európa Kultúrális Fővárosa
projekt kapcsán – minden késésben és romokban – mondta Lovasi András:
“Az erősebb kutya baszik”, miközben minden szét volt lopva, de tömegesen…
… szóval mondjuk úgy, hogy a legtöbb vidéki város közül…
kevésbé hangzatos, de tényszerűbb, persze a szivárvány és a valóság:
olykor egymást taszító erők.

Hátsó szándékok első kézből és Steiner Kristóf munkássága.
Ehhez már csak ezoterikussá kell válnia és fátylakban segglyuk-légzést oktatni.
Mint minden traumás ember Budapestre szakadva ex-arisztokrata írónőktől
az árva- és fegyházi lányrabokból kick-boksz bajnokokká válásig:
a trauma feldolgozása a másokon ledoglozás által meg történik ezen a vidéken.
Ő meghirdeti, hogy nála lehet consulting, vagy éppenséggel behív a ringbe.
Steiner esetében a Gumimatrac a Gangeszen című könyv nem volt egyértelmű.
Ha ő – mint száz meg százmillió ember – elment Indiába (nothing we haven't seen),
és mint minden Nyugati Konzum-spiritiszta azt hitte, hogy a béke vagy a másság
mindig a távolban található meg, miközben a legtöbben azt sem tudják,
mikor épült a ház, amiben élnek, vagy kit végeztek ki az utcasarkon,
ahol a koszorúk vannak,
esetleg milyen aranymozaikos Róth Miksás üvegberakás van a lenti gyógyszertárban…

az egy valag pénzt kifizet, és elmegy oda, ahol szintén önmagában keres, kotorász.

De a Gangesz egy szent folyó, azon nincs bugyi-pink gumimatrac,
hanem az elégetett holtak hamvai hömpölyögnek benne és olyan kórokozók,
amiktől kiég a beled.

31. oldal. BLACK DREAM – emlékszem az üzletre, nem a Mária utcából
költözött el néhány éve a Horánszkyhoz? A lábnyomokat kövesd feliratok egy dolog,
a lefóliázott falak és kirakat a közeli iskolák miatt nyilván kötelező,
a zárt udvarra költözés remek ötlet volt, azonban az árak egyre durvábbak…

50-51. oldal: ABBA. Remek cikk.
Azt azonban szeretném kideríteni, hogy a vörös hajú lány valóban azért lett-e
átszöktetve nagymamája által Norvégiából Svédországba (e nélkül nem is
találkoztak volna ebben a felállásban az együttes tagjai), mivel egy Übermensch
kreáló projektből született – noha a nácik nem bántottálk a norvégokat,
a szőkítés kedvéért sok katonát pároztattak helyiekkel, máskor maguktól is,
és az énekesnő családja félve a háború utáni helyi reakcióktól – gúnyolás –
így oldották meg, a szomszédos semleges Svédországba plántálva át az emberpalántát.

Robert Capa kopasz náci-kollaboráns nős világhírű fotója jut erről mindig eszembe.

52. oldal.Na végre!

1 Nem tudom hányan akarták ezt megőrízni emlékeiben,
de a suhogós ruhák számtalan sebből vérző ikonográfiája vétek.
Ruhatárak kedvence a műszálas szövet mentén a zero waste,
a recycling és a védd a fákat! Idején? Csak ott lehet a suhogós szuperlativusz,
ahol ezek az erősebb közegészségügyi és az emberiség túlélését illető ízlések
még nem érkeztek meg a divatok és szabásminták,
valamint az ezeket taglaló szerkesztőségi asztalokra.
Mint Párizs a tömegek híres felkelése idején, biztos volt,
aki az aranycsipkés fűzőjét igazgatta odakacsintva szeretőjének,
aki fehér rizsparókáját simogatva küldött puszikákat az óriáscsilláros szalonon át,
miközben az éhező csőcselék épp benyomta a főkaput, kolbásszá kibelezve a lovakat,
és felkoncolva a cselédséget, testőrséget… szegény komornyik, drága kertész bácsi.

2 Újra leopárdban. LEOPARD SKIN PATTERN SUIT. Ez nem más, mint Nowstalgia.
Magyarországon ez azóta sem múlt el (lényegében az 1970-1980-as évek óta konstans),
mint ahogy a roma divatban jelen van, és mint ahogy a vidékről Budapestre
30 év ízlésbeli fáziskéséssel beáradó tömegek nyomán: bárhol fellelni,
nem csak a turkálókban. Fáziskésés. Amúgy nem emlékeztek már Dennis Rodman-re
és sok port kavart folyamatos divat-hekkjeire? A Chicago Bulls kosarasa,
aki hollywoodi filmekben szerepelt és volt ilyen leopárdmintás haja is, egy az egyben.
Úgy 1998 környékén. Erre már lehetne mondani, hogy emlékeztek-e, de tény az,
hogy aki más generációk gyerekkorát adja el a következőnek, mert az mit sem sejt: az csaló.
Kylie Minogue 1991-ben viselt ilyet. Dolly Magazine, March 1985 és April 1990 ismét.
Megjelenik a Harper’s Bazaar, August 1992 száma. Vagy Adrian Young
( a No Doubt dobosa ) az Ex-Girlfirend klipben. Vogue UK, November 1996: benne Naomi Campbell.
Mary J Blige az 1996-os Grammy Awards kifutóján. Cosmopolitan Australia, March 1993.
Leopard Print Coat Madonnán egy díjátadón valamikor 1990-ben. Sokkal később Taylor Marie Hill?
Juliette Lewis előbb és utóbbCharisma Carpenter? Duplán? Triplán? Szoknyán?
Vagy a 2023-as világháló-összekuszálásban: Veronika Rajek, a szupersztár insta bomba szőke ciklon?
De az egész az 1920-as években kezdődött: jelige: Joan Crawford.
Aztán a dolog folytatódott, jött Bette Davis a következő filmben: The Rich Are Always With Us (1932).
Kisvártatva Jane Greer. Zsa Zsa Gabor az 60-es években. Később Debbie Harry.
Synth csajoktól az Yves Saint Laurent rajongókig a 80-as években sokan viselték.
Kate Moss az 1990-es években szintén. Christian Dior a 2000-es években kamatoztatta márványlépcsőkön.
Tehát itt semmilyen kontinuitás nem szakadt meg! Tehát mire a Kardashian-Jenner családig
vagy Demi Lovato-ig 2018-ban eljutunk: eltelt száz év ocelotozással. 2022-2023-ban Alina Lando.
Kortárs női woman power DJ-k közül ki is, Mila Rubio? Verebics Ágnes: Idomár (90x90, olaj, vászon, 2022)?
Esetleg a fél-professzionális Gia Genevieve Hot Rod fotói? Vagy civilbe hajló indíttatsokkal, pl.: Shannon Brooke.
Hozzá egy a sok insta profil közül, ahol a set-up szintén egy ritmusra jár, lásd.: @helly_shares. Vagy kirstiefleck.
Vagy akár a high society szintjén olyan művészfotók között böngészve, mint Jean-Baptiste Mondino egyik képe!
Nem ártana megírni egy cikkben, ami erre a témára vonatkozik. Stephanie Seymour aktfotók with leopárd.
Laetitia Casta Strikes a Pose in IKKS Spring 2020 Campaign. Klasszikus lányok ősi plédekben.
Jut eszembe, egy bizonyos Antoni Piotrowski (1853 – 1924) nevű lengyel festő
egyik művén is van már leopárd mintás leányzó: Nymphs And Satyrs.
Nem összetévesztendő Nymphs and Satyr, 1873, William Bouguereau festményével például.
Vagy Otto Dix’s Reclining Woman on a Leopard Skin...
Ebből a témából amúgy számtalan született a XIX. század végén, pszichológiája profán,
a bujtatott erotika nem pajzán, hanem nyíltan emberfeletti, ezáltal cenzúrázni fölösleges.
Ne menjünk ilyen messzire, a nem-képzőművészet is felkarolta a vad vonzás szimbolikáját:
OMNIA a Királytigris - Bűnügyi rejtély 4 felvonásban (a címszerepben Robert Warwick),
vagy LILLY CHRISTINE IN LEOPARD BRA, collections.fillesapapa.com cover,
Emily Ratajkowski wows fans as she dances in a leopard print bikini (5 Sep 2018),
aztán Annabel's Nightclub - MBDS; és hát Vikki Dougan, aki lemos mindenkit ( 1 - 2 - )!
De jön Rita Ora in Leopard Print Dress – Leaves ‘The Annabel’s Jungle Party’ in London,
Brigitte Saint-Jacques : La tendresse / Terre (single 1976), Veronique - Jungle Man (Italo-Disco, 1987 Vinyl),
SHANIA TWAIN : NOW (Sept. 29, 2017), Polka A-GO-GO with Lil WallyLeopard Lounge (2003),
Vince CardellVince Cardell (1982), és így tovább, fere ad infinitum... DEAR JACKIE September Issue.
Katy Perry - Purr Fragrance ad ( 100 - 177 ml Eau De Parfum Spray 14.12 - 21.19 €, 2019 ),
Ja,Zoo: Hide (1988), Tyra Banks egykori leopárdos-pattanásig feszülő bikinis képei is ide,
Shannon Elizabeth (ismert filmjei: American Pie, Scary Movie and Jay and Silent Bob Strike Back) detto!
Amouranth, azaz Kaitlyn Siragusa, egyike a sok száz közismert cosplay macáknak. Yamila Diaz?
Audrey Tautou is lett fűzős cicaruhában publikálva a 2009-es Coco Before Chanel című film promóciója során,
a cikk vastagbetűsen FABELHAFT... ha már divatvilág: Alexandra Tomlinson. Vagy Phyllis Gordon,
aki 1939-ben eleven gepárdot tartott és sétáltatott. Josephine Baker & Chiquita híres közös fotója.
Bebe Daniels and a cheetah, ez is egy korszakot jellemez. Joan Blondell and a cheetah. Ugyanaz.
1954-ben leopárd holmiban egyiptomi fekete-fehérségében: Pop singer Iolanda Cristina Gigliotti aka DALIDA.
Britt Ekland : Ekland in a leopard cat suit, Vogue 1965 by David Bailey. Van ennek a műfajnak gyűjtőneve is:
LUXURY FAUX FUR COAT LEOPARD GLAMOUR 40s 50s PIN UP... Gentlemen Prefer Blondes (1953).
... sexy leopard-print cape: Brigitte Bardot in “En cas de malheur” (1958) és Bell, Book And Candle (1958).
Ugyanígy Audrey Hepburn és Barbara Stanwyck. Gene Tierney is pórázképes vadállatpozőrködött.
Blaze Starr 1960 környékén több ízben is tett a minta népszerűsítéséért: széles pózban, dobolva, meg mindenhogy.
Bettie Page, Jayne Mansfield, Irene Manning, vagy ez: Simonetta in her home at Rue de Mondovi, 1963.
British Vogue, May 1966 - Photo: Helmut Newton. Vagy a pinterest ezernyi oldalából akárhány, például ez!
Hollywood Animal Magnetism, bulvárnyelven. Leading Ladies in Leopard, ha a fashion szakmát kérdezed.
Ez a remekmű: Talking Heads - Wild Wild Life (1986); ebben is a 02:49-02:55 percig a bundás hölgy!
Az 1930-40-50-es éveken végigvonul: Golden Age Sheena: The Best of the Queen of the Jungle. Manapság Vanessa Kirby?
Prehistoric Women (1950) Mara Lynn főszereplésével! MARTINE BESWICK PREHISTORIC WOMEN 1967!
John Sharp kalapja az ...altrimenti ci arrabbiamo! című filmben, magyarul: Különben dühbe jövünk (1974)!
The Arena (1974): Pam Grier szőrmében. Robotcop 2 (1990), amerikai punkok! Derek Ridgers - instáján egy kép leopárd.
Machiko Kyo – the princess of Japanese cinema -  mi van egyik kultuszfilmjében a jelképes trónus hátterében!
Heartbreak Ridge (1986), Clint Eastwood bootcamp mozija; szintén pettyes mintákra lelünk itt: Sid and Nancy (1986).
Blondie - The Hunter, az 1982-es album cover-ja is ad némi fogódzot ebben a témában: >> elemzés
Savage Tales #8 (Vol.1) - Characters: Ka-Zar; Shanna; Zabu. Publication Date  January 1975. Keri Hilson, újabban.
Aztán Married... with Children (TV Series 1987–1997): Do Ya Think I'm Sexy: Episode aired Nov 18, 1990!
Amiben mielőtt bejön a The Bundy's New Neighbor, van egy leopárdos kabát-táska kombó, hangulatfokozásból!
Caroline Vreeland: 1 - 2 - 3 - 4>>> MUSIC  Korábban: Irish McCalla. Később: Jessica Pare. Nemrég: Palvin Barbi.
Vagy veheted a mostani Jessica Naz & Julia Logacheva by Josh Ryan for Guess Lingerie 2020 szériát is.

Találatok a következőre: Halle Berry Flintstones
Inkább erre szeretnék rákeresni: Halle Barry Flintstones

The Flintstones (1994)

Vagy a Swordfish (2001) zárójelenete, ahol a táska mintája hogy is van?
Zenét hozzá? Rod Stewart - Blondes have more fun (1978). Vagy Szűcs Judith - Meleg az éjszaka...
Mindkét esetben tobzódás van a flekkes, a pacás mintában.
Az 1994-es lepattintott kőbunkók után jött a Party Girl 1995, normális kiszerelésű bundában brillírozva. Kicsit visszább pedig
Kelet-német punk fotográfiai gyűjteményekben is felbukkan a téma, nem mintha mindig Berlin, olykor Leipzig / Lipcse is:
Christiane Eisler, Mita and Jana, Berlin punk girls in Leipzig, 1983. www.transit.de/Christiane Eisler, valahol.
A Sex and the City (1998-2004) 3.évadában mindenütt fel-felbukkan egy-egy nagymacska-mintázat. Style Icons... Isabella Rossellini.
A prémek pompája bárhol fellelhető volt, pl.: Genya Ravan - They love me, they love me not 1973 !!!
Nem számítva a Burberry Budapest (Andrássy út 24.) kirakatát 2020.01.21-én beleopárdozva! Egy másik változatban annál is jobban.
Korábbról a következő cikk Fearne Cotton televíziós műsorvezetőről: Fearne becomes ambassador for charity Mind,
még itt is van ocelot-kabátozás dögivel! Lauren Summer, névlegesítve a bikinipetymegséget. Alyona Ponomarenko?
Elina Agapova ruhatára is párducos! Millie Mackintosh looks sartorially savvy in leopard print coat
Negin Mirsalehi leopard animal print coat /// Emma star Anya Taylor-Joy makes a bold statement in a striking leopard print puffball dress!
Kolozsvari SzínházCsobot AdélJungle Comics! All Top Comics! ... Camille Fiducia model szerelése Shannon Carr fotós oldalán.
A szebb napokat is látott, még nem szétplasztikázott Patsy Kensit, aki a Just Seventeen, Tatler, Vogue magazin címlapján is szerepelt,
az ő szettjei között is volt néha bolhafogó prém! A maiak közül Dianna Agron + Klaudia Trzepizur öltözködési szokásai!
Nem kell ehhez perverz géniusz, vagy izgató képektől függő túlevők gyülekezete! Régi lemez, mégsem lejárt.
Jayne Mansfield and Mickey Hargitay 1956-os performansza sem kutya, de tudjuk milyen bundába bújtak ők is.
Mrs. Robinson wilds out on Benjamin in her leopard print jacket! /// Emilia Clarke bundles leopard print coat,
Crocodile Dundee II (1988): a kanapé, amire leülnek! The coat style leopard Cate Blanchett (Lou Miller) in Ocean’s 8!
Ami pedig a retrót illeti, a 80-as évekbeli klasszikussá vált ETA (zenekar) plakátja feltétlenül idekívánkozik:
nem csak hajdani önmagát illetően, de a 2017-es Kieselbach Galéria plakátauckió, a "Pokoli Aranykor" emblémájaként is!
Vagy mehetünk közelebb is abba az éterbe, ahol a minta és az elállatiasodás dukál: Return of the Living Dead (1985)Linnea Quigley.
Laura San Giacomo 1990, az első egész estés szerelmi Disney mozifilmben, hercegnősdivel, ez a Pretty Woman.
David Perry amerikás álmai a gépjárműipar meseországában talál rá a párducos vagy olajos szerelőruhás pin-up papnőkre

HUMEN Magazin 2/2



Mikor ezeken átrágva magát az ember bekapcsolja a tévét, ott virít a gönc a 2019.01.11-én indult Sex Education-ben.
Charlie's Angels (2019)-ben. Youtube-on a 2020.04.12-én feldobott CASHTAG - GYŐRFI PÁL videóban.
LMFAO ft. Lauren Bennett, GoonRock - Party Rock Anthem - paradigmaváltás és zenei zsáner-repedések!
"Netflix’s Post-Apocalyptic Teen Comedy Daybreak": abban is! newchic.com: Leopard Print Pockets Coat ...
... Terry Richardson x Lady Gaga - a 2012-es fotósorozat részeként a spandex-es ágyba vetődések imázsa!
Olivia AttwoodOlivia Attwood in a Leopard Print Bikini (2017). És deviantart.com-on sok más.
Erin Micklow - Punk Rock Girl on the Metro, a video (a nadrág). Vagy ugyaninnen: erinmicklow.com/covers!
Kat Slater - EastEnders character, rengeteg leopárdos holmiban pózol szerte a világhálón! És Alessia Aloisio?
Bar-Refaeli-The-Jersey-Shore-shoot-by-Terry-Richardson-91 - kóddal belépni oda, hogy ez nevetséges?
Amanda Holden flashes toned legs in daring thigh-high split leopard print dress. Top 5 Vegan Dresses (2021).
Elaine Crowley rocks leopard print at the Breast Cancer Ireland Christmas lunch. A Klum lányok közös képe.
Olga Tyagar, ahogy egy random profil szerint. Nicole Thorne Nearly Spills Out Of A Leopard-Print Swimsuit.
Nicole Scherzinger looks sensational in plunging leopard print bikini as she poses for holiday selfie.
Dirty John's real-life Terra Newell glams up in leopard print  Desperate Scousewife (2019): Elissa. Louise Cliffe 1-szer, 2-szer.
The “winter Love Island” hosted by Laura Whitmore: Survival of the Fittest. "Caitlin O'Connor leopard" keresés: bő termés.
'Shipwrecked: The Island': Meet the islanders - Pictures... Ashley Benson and Lucy Hale - Bongo Jeans
Singer Lady Gaga and actress Sofia Vergara during an interview on February 14, 2011. Jordan Carver leopard bikini.
Helena Flanagan felsője a dailybraille.co.uk-n, mire karrierét sikerült sínre tennie leopárd pántokkal 2012-ben, jött a többi:
Helen Flanagan flaunts stunning figure as she models in leopard-print lingerieHow to Wear Leopard Print Trousers Like Helen Flanagan.
"Helen Flanagan looks sensational in animal print dress and black fascinator as she attends swanky party in Dubai..."
Iron Man 2 Deleted Scene: Tony Stark and Natasha Romanoff 1 + 2.  Jessica Simpson vil føde i leopardkjole (2012).
Julia Hafstrom Walks the Wild Side for Harper’s Bazaar Turkey. Holly Willoughby and Ferne McCann are loving leopard print.
The leopard skirt that took over New York and London has its own Instagram account. Catching Up with Nicole Byer by Isaac Kozell.
Danny B Harvey állatgalléros zakója a rockabilly világszínpadain vagy koprodukciós szexikon zenésztársa Mysti Moon melltartója.
A 90-es évek eredeti egy olyan filmben is hozta a formát, amiben állandó szerepviselet a sárga-fekete: Hackers 1995!
Van más is, ami elérhető egyhamar + shipping: BOOTY Lifting Yoga Pant Leggings Fitness High Waist Pants Women!
Sigue Sigue zenekar kapcsán is felmerülhet konkrét gyanú (prémek): érdemes belenyalni a kínálatba. Vagy Fred Meylan: Kate Moss.
ELMS LESTERS CELEBRATES CHARLES BUKOWSKI : 12 AUG 1996 - 24 SEP 1996, itt is van néhány snapshot!
Házifeladat filmek: The Running Man (1987) + Velvet Goldmine (1998) + The Devil Wears Prada (2006), több jelenet is árulkodik erről.
Zene?
DOGS ON LEAD (hard rock). Klotljudi, egy felbukkanó mai zenekar. Jameela Jamil, önmagát adva. www.sashaskolnick.com is!
Rachel Uffner portréja, amit Rob Weber a New York Magazine számára készített. És David LaChapelle fotója Elton John-ról?
Drew Barrymore 1993-ban Wayne Maser lencséje előtt leopárdban. Eva Herzigova, családi nyaraláson kislánykorában felfedezett
cseh szupermodel egész pályafutását végig kíséri az állati kelmék sármja, egészen korai éveiben Betty Page alakját formálva meg,
mígnem a Vogue Italia lapjain köszön vissza a 2010-es években (eva-herzigova-yelena-yemchuk-vogue-italia-august-2014),
manapság elég újrafelfedezni őt olyan fotósorozatokban, mint Eva Herzigova Poses in Zadig & Voltaire Spring Summer 2019 Looks!
Peta Wilson is hasonló cipőben jár, aki a Wylie Wilson ruhamárka megteremtője (1301 Abbot Kinney Blvd, Venice, CA 90291, USA),
és Luc Besson 1997-es La Femme Nikita tévésorozatának főszereplője sem maradhatott ki a Wilson-i leopárd-vonzerő világából.
A feltörekvő szláv manökenek között a mai napig is leopárd-dömping van, vegyük Valeria Lakhina ábrázolásait, MAXIM, WÜRTHTEZENIS.
"Michael Kors travels across the pond for fall ads" (July 5, 2017). Brockhauser Barbara interjúk a szabadban, mikrofonon innen és túl!
És Kara del Toro képei és Ariana Dugarte képei és Lucia Javorčeková képei közül egy csomó (- 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 -)
vagy Elsie Hewitt társas-tükör-táncai önmagával és még új-Hollywood is karantén idején így tesz. A címzetes befutók közül is,
akik most instagram bombaként robbannak állítólag: Danielley Ayala (- 1 - 2 - 3 -) és Demi Rose ( - 1 - ): PR-vadmacskák a digitális viharban?
Varga Lila divatmodelltől Stephanie Erb színésznőig bárhova fordul a tekintet, állandóan ismétlődik az őskori motívum.
A múltban Marisa Berenson. A jelenjövő veszedelmes fur-insider szépségideál várományosai között pedig szüntelen.
Hogy kívánkozik-e előtérbe avagy sem, nem épp kérdéses: Elsie Hewitt a saját testét szabadalmaztató képén... ő is terepmintázik.
Nesrin Danan portréfotós oldalán is vannak erős utalások a témára, mintás miniszoknya vagy full body dresszben a póz.
Louise Cliffe Big Brother star korszakának flekkes szeméremtakarója vagy szerepe a Wrong Turn 3: Left for Dead-ben [2009],
ahol állatok módjára van bemutatva minden. Ezen csak a One Million Years BC / Cavewomen Fight jelenet tesz túl, persze bundában.
Pepita miniben Janet Montgomery kertel csupasz virgácsaival és ennek a tömeges kamera elé tülekedésnek foltosan: csak miértje van.
RUSSIAN GODDESS - ANIA DANILINA, a hirdetés így szól, és a fotók között van természetesen ide illő is (- 1 - 2 -).
2013-ban sem volt már új keletű a divat, Anja Rubik a Life Ball nevű rendezvény keretén belül. Alexandra BurkeDaniela Melchior?
Csatlakozik mindenki, aki csak tud: Alysha MarkoVera Eremeychuk + Nina Agdal + Silvia Caruso és ebben az egyén eléggé elvész.
Lara Stone eleve szóba jött, íme az illusztráció: article/lara-stone-hairstyles-topshop-unique-fall-2016,
és egy másik, Lara Stone’s Front Row Hair Transformation at Topshop Unique Is a Supermodel Win. Ez állandó refrén.
Elizabeth Taylor 1954-ben? Monica Vitti, valamikor a 60-as években ráhatásként a belbecs leple gyanánt?
Ros Watkins,1961 by Terence Donovan. Más megközelítésben ugyanez: Ros Watkins, Advertising Shoot for Acrilan, 3 March, 1961
Paris Vogue August 1969: Model Sonja Bakker... Photo by John Cowan. Vagy ez: 8 FEMMES (Dir. by: François Ozon), 2002.
De mehetünk messzebb is. THE MALE NUDE IN 18TH CENTURY FRENCH ART: fetrengnek a fiúk a prémeken!
Mi sem tobzódik jobban, mint az ismétlésre állított sémák sokat ígérése: Ruched Drawstring Cut-Out Mini DressLeopard Print Long Dress.
Margot Robbie és Alexander Skarsgard közbenjárásával íme, 'The Legend of Tarzan' Vogue US June 2016, vagy emez hasonló díszben.
Az instagram ebből a szempontból pontos visszaigazolást ad, 2020.11.24., képszerűsítve: Lara Stone.
Aktuális példa 2021 november: Richard Ramos képe Woman Madame Figaro Spain-ben... Starring Marta Aguilar.
Olivia de Berardinis nem egy festményén köszön vissza a vadság elé kikandikáló foltok özöne, pl.: Carnivore című képén.
3000 Miles to Graceland (2001), a film 19. percében Lorraine Cote... 2 óra 30 percnél is van valami ocelot-jel?
Tereza Kacerova, egy ritka elöl fűzős fürdőruhaszerű zsebkendőnyi ruházatban, tipikus Los Angeles-i háttérrel.
A pettyes szfinx égisze alatt megrendezett mintaszórás máshol is: a La Semaine Paris jóvoltából. Vagy Paige VanZant.
Helga Lovekatyról sokat szónokol a kukkolda-sajtó, a bőrre applikált dekor nála is ismerős lehet: parton és erkélyen.
Netán a Vogue francia ágában a lingerie trends summer 2022 javaslatai peregnek pettyenként,
és a Victoria's Secret Love Cloud 2022 is rövid utasítást ad, miként hasson ki az ösztön mindenre? 1 + 2
Van olyan is, aki ezt már elviszi a fétis és a latex hajlékony horizontjai felé, például www.evilyn13.com.
KOURTNEY ROY - IN DREAMS YOU’RE MINE - N°9 (100 x 150 cm, mounted on aluminium, framed).
Amy Willerton pepita parolázása fürdőszobai körülmények között kicsit giccses csörtét csodáltat, a parton globálisan.
A keleti végekről elénk táruló nyurgaságok sokaságából Anastasiya Scheglova egyes képei miniatürizálják a mintát.
Emmanuelle Seigner kabátban, a francia filmek kebellengető vadorzója, aki a Bitter Moon világával Monica Belucci elődje.
Valerie Van Der Graaf manöken is nem egyszer adja bájait pöttyöst húzva szeplős bőrére, például: April 2011,
illetve www.bellazon.com/1 és 2!!! Hazai vizekről Sebestyén Petra. Szőke Tisza 2013: három magyar győzelem. De régebbről is érdemes:
„Budapest, 1983. január 6. A budapesti cigányprímások hagyományos - sorrendben harmincegyedik - farsangnyitó bálját
január 6-án rendezték meg a Hungária kávéházban.” Itt is volt príma leopárd embléma. A továbbiakban ismét jelenkor:
Fanny François fotói - 1 - 2 -, a kommentben ennyit közöl valaki kevélyen: "Mais qui t’a mis la tête à l’envers ?" És Marta Cecchetto?
3 October 2015 Minka Kelly vs Eva Mendes. 17 November 2019 Hannah Ferguson vs Jessica Ashley: amin Ashley a hunyó.
Jill Kortleve, amolyan unorthodox molett-manöken egyik (kivételesen) nem Vogue magazinos fess képfrappája is ez a világ!
Stefan Draschan is kedveli, egy rendezvényen a melegítőfelsője is tükrözi a replikált vadon mintázatát, lásd. www.thestylemate.com.
Gilles et Alexandra portréfotói CYRILLE FRENOY behance oldalán, és ez mindenhol így megy? Várfok Galéria dettó.
A Toldi Klub 2019-es éjszakáiból is fennmaradt néhány digitális archeológiai fragmentum, lásd. - 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - !
De van itt persze a környékről más establishment is, a Dalmata Daniel Soundsystem est egyik snapshot-ja ezt illusztrálja.
Vagy ugyanezen érdekkör köré keríthető klérus digitális kandelábere mentén: Nemes Anna (műsorvezető cucus): képe edzve.
James Weber fényképész honlapján ez a bizonyos bulikép, amin valami díjátadón vannak, estélyi is készülhet pöttyösből.
Van olyan is, hogy Alexa Breit Wiki, reklámoktól szabdalt böngészése kiadja a Kaiserlautern-i mátka ikonját, leopárdban.
Khatia Buniatishvili, hogy ez most dalmata vagy omlós pepita mellbőség, amivel a sztár nyilván visszaélJulia Logacheva ( - 1 - 2 - ).
A legközönségesebb hétköznapi változat is megvolt már. Jöhet a TOP 10 LINGERIE MODELS IN THE WORLD, a nyitókép garantált.
Illetve egy rendes japán halloween, mondjuk Shibuya környékén, amikor az egyberészes szettek az útszélen virítanak.
www.davidperryphotography.com egyik snapshot-ja! Vagy a www.mariosierra.net egyik olyan divatfotója, ami legalább elegáns.
House of Gucci (2021): az etikamentes divatdiktatúra patinalepergető filmváltozata bővelkedik mintákban; Patrizia Reggiani szettjei.
Jacqueline MacInnes Wood gyermekáldásban gazdag személyes életképeinek ellentmondásos világgá kürtölése bejár sok határt.
Máris van egyiptomi fáraóktól a Kennedy-klánig megannyi egyszerű elemző értekezés, ami végtére is jár a trend-re-szetter hálózatnak.
Tudod, mit jelentenek az állatminták? - kérdezi Gyöngyi-Szölőssi Simon egy 2018-as elevenruhatár cikkben pszichologizálva.
Jordan Emanuel Playboy 2019. Vagy épp Rii Schroer portréfotója Danny Robins írót ábrázolva 2023-ban, persze nem nercben, hanem.
Magyarországon divatmárkákon túl azért biztos kevesen ismerik a görög manöken és celeb felhozatalt:
pl.: Κατερίνα Κικίλια, azaz Catherine Kikilia ( - 1 - 2 - 3 - 4 - ). Jóval korábbról Lucy Dorain alias Kovács Ilona, persze bundában.
80S FASHION FOR WOMEN: THE 80S OUTFITS & STYLE GUIDE: a nyitó kép nyilván felhívás arra, hogy ez még mindig menő.
Ahogy Kristabel Krayt az ágyak és hírességek hamis krómacél aranymetszésében a mrgoodlife.net alkalmi címlapján megcsavarodik.
Kelly O'Dell signed photo? Latexruha. Vagy... DSquared² Women's Black Fur Coats 1,161 € vagy a Leopard Printed Faux Fur Coat 990 € (legalul),
GUESSBody Barna Slim Fit, úgy ígérik a kiszállítás 3-5 munkanap. A megrendelő ezek szerint csatlakozhat az animális klubhoz.
Luisa De Freitas photoshoot? Aztán a termékekből nincs hiány: Tunic Top S Button Down Shirt Leopard Print Chain-Belt Foulard?
Ennél, ha nem is drágább, vadabb dolgok is vannal az online piacokon. Fur Coat Long Maculate red Donna |
Sexy Thong Bodysuit Leopard Print vagy a Budapest Underground filmes páros díjátadós fotóján a feltűnő mintázatok.
Clairy Browne & the Bangin' Rackettes - Baby Caught the Bus, a külcsíny, az imázs... Valló Berta képei közül némely.
2019. jún. 25-én posztolta funzine.hu a budapesti Szputnyik vintage ruhaboltról szóló rövid cikkét, abban is prominens a "Genetta Cuvier-brand".
Ugyanebben az évben hozta le a dailymail.co.uk, hogy „Doutzen Kroes stuns in a cheeky leopard print swimsuit in Miami”.
Albert Herter (1871-1950) "Beatrice" című festményétől Georgina S. Wilmoth kortárs cicababa portréképeiig szinte bárhol, bármi.
Ha már 2010 többször előjött, a NOBU étterem nyitó rendezvényen 2010-ben Rúzsa Magdi is felvette nyilván. A leopárd minta!
Vagy amikor a FEM3 Café February 2, 2017-es posztjában lehozza, hogy az akkori Miss Hungary milyen bikiniben pózol.
2023-ra ez már gyűjtőfogalommá vált és a strand és luxus szabadidőtöltés egyik etikett-elemévé, már megint, mint régen,
lásd. Celebs In Animal Print Bikinis: See Photos Of Sofia Richie & More In Wild Two-Pieces. 2023. április, László Panna pengeti meg.
PlanetFossil rendezvényhelyszín Budapesten, 2023 novemberében, vagy Rubint Rella a cdn.life.hu-n 2023 decemberében,
vagy esetében máshol, mint mikor „Rubint Rella mindent megtesz, hogy májusvégi esküvőjéig megtartsa bomba formáját”, 
vagy Topp Dorina a maga fitness-pilates programjában azonos hangsúlyokkal.
Igaz, nem csak a tornásznők körében van ez aktualizálva újra meg újra, itt van Tóth Réka Ágnes ( - 1 - 2 - ) az Ultraibolya kapcsán is;
borítóhoz öltözve? Vagy a budapesti Kisüzem nem egy felvétele ( - 1 - 2 - 3 - ).
Vagy világokkal odébb a következők: Alvarez Insua ViktóriaKovács Panka?
Vagy Kárpáti Rebeka a Balaton Sound-on is kimagaslóan szép volt, vagy a https://kiralybeata.com/termek/leona-leopard-bikini/ felület,
ahol a kiszerelés és a tálalás valamelyest tényleg állatias. Alapanyag: 80 % Polyamide és 20% Lycra. Leopárdos tankini is kapható?


Se eleje, se vége.            Dolce & Gabbana | Fall/Winter 2021/22 | Milan Fashion Week. Vagy Maria Lassnig by www.hauserwirth.com!

3 Ha Marc Jacobs, akkor menő a military, de egyébként rokker vagy jobbos és fúj?
Várom, hogy a Louis Vitton kirakatában taktikai kések és sniper-lencsék lógjanak
az ázsiában kivéreztetett borjak bőrébe bújt sznobok között.

4 Szoknyák általában a világ számtalan pontján férfiakon nem télen vannak, hanem a trópusokon,
az örök nyár birodalmában, vagy télen ott, ahol a szabadban élnek. Milfajt Ferkó bakonyi betyár (1807-1836),
Bogár (Szabó) Imre, Savanyú Jóska, Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Vidróczki Márton (voltak egész betyár seregek!):
MIND SZOKNYÁBAN JÁRTAK;
híres-hírhedt alakok persze évszázadokkal ezelőtt már ismerték ezt a divatot, népviselet címszó alatt.
Ma a Vaquera 2019-es kollekció nyomán merül fel az ötlet, vagy Sebastian Kim ürügyén, de minek?
Raf Simons kapcsán más a helyzet, aki ezt már 2010-ben elsütötte, méghozzá élre vasalásos formában,
teljes eleganciával, nem trash-ből! Paul Smith is a nyomában járt néhány évvel később, 2002 környékén!
Marc Jacobs szintúgy! A Gypsy Sport, ahogy Calvin Luo is játszottak evvel a motívummal már 2017-ben!
Mi tehát akkora újítás az egészben?
A Japán városi szoknya-újhullám teljesen érthető, de ott mégis vannak unisex hősök anime rajzfilmekben,
és a fél-mitológiai eredettörténetek erővonalai mentén ezek egész más beágyazódású jelenségek, mint Európában!
A Fustanella oly annyira elterjedt, hogy Korinthosztól Korfun át a Balkánon egészen Albániáig fellelhető volt!
Egy Yohji Yamamoto összeállítás egész mást jelent, mint egy turkálóból női szoknyát felhúzni,
csak mert ez van szétkürtölve, ennek vannak a harangok alákongatva! Vajon lesz-e ebben átvett iratlan szabály,
lásd.: “fingertip rule”— the classic dictum that calls for the hem of a skirt to reach at least three inches below the fingers
Kr. e. 3000-ben hordtak már sumér férfiak szoknyát! A kelták máig ható kilt-kultúrája evidencia!
Az úgynevezett hellén chiton vagy később a skirted garment a középkori Britannia világában mindennapos volt.
VIII. Henrik doublet jellegű szoknyát viselt, rakott szövet mintákkal. Ez az egész Egyiptomig nyúlik vissza...
... de hogy télen divat-e? Legfőképpen nem irodisták hordják manapság, hanem Kiribati, Tonga, Tuvalu lakosai,
és Óceánia kismillió más szigetének gyöngyfüzéres királyságvilágában a Fülöp-szigetektől a Maorikig oly sokan.
Inkább praktikus szempontok szerint élnek kényelmesen, mint divatokat követni szorongva. Nemde?

Leteszem az újságot.

A hátsó fedőlapon a KRISTINUS pincészet Queer lobogós kiadása, a szlogen tetszetős.

Ami a Koka Kólának nem jött be a meleg-kampánnyal alig néhány hónapja, ezek szerint Kéthelynek még jövedelmezhet.

Fajt Alex ádámcsutkájára gondolok.

 

 

 

 

 

 

Beating a dead horse: Amit Karácsonyig a Star Wars-szal műveltek (2019)

(időközben megjelent ez a kritika: Star Wars - How To Kill A Franchise)


Az eredeti trilógia: felnőttek megfogalmazzák gyermekkorukat. John Wayne és Kurosawa világa összemosva, világháborús nosztalgiákba oltott távolba meredés, a kimonós cowboy-ok, a space western filmek kiforratlan úttörése. Flash Gordon égbolt-burkokon bugdácsolása hősies odaadással, a Rocket Ship szlalomok mítosza, amihez a jidaigeki (ez köztudott) létélménye társul. Mini adventures, mintsem constant storyline. Régi pulp-hero sorozatokkal összeforrasztott taoizmus, zoroasztrianizmus, illetve Joseph John Campbell mitológiai alapvetései, mintsem John Wood Campbell könyvei. Csillagok háborúja. Ez volt az a fenyegetően élhető koncepció, ami alapján 1983 március 23-án az Egyesült Államok űrlézer hadviselést érintő katonai programja azonnal a Star Wars fedőnevet kapta; csupán 6 évvel Alderaan mozivásznakon történő felrobbanását követően. A film mindenkire nagy hatással volt.

Az előzmény trilógia: gyermekeknek csinálni filmet, befogni egy új generációt. Az óhatatlan lekerekítettség, a Han Solo nem lőhetett először okvetlensége és a mindent letompítás, lesimítás. Gyermekek veszik át az egész filmiparban a filmek dinamikájának tömegközéppontját. A Ghostbusters Afterlife-ig és a Stranger Things-ig, "we are not kids anymore" szól az előzetes. Dehogynem, you are! A Malibue Rescue-tól az Euphoria-ig és az ICarly, a Dance Acedemy, a Liv and Maddie, az Odd Squad, a Free Rein, Project Mc2, és még 200 másik. Ez nem a Mork & Mindy vagy a Ferris Bueller's Day Off, de még csak az E.T. sem. A Battle Royal olyan változata, ahol ismeretlen kábítószerektől mutált agyvelő lüktet a főszereplők koponyájában és a rendező rácsoságyból integet. Pedig gyerekek, pedig erőszakosak. A következő Walking Dead-ben csak pisisek lesznek. Aztán James Bond is kisgyerek kell, hogy legyen?

A lezáró három epizód pedig: a totális negédes világok legrosszabbika. Set-ups without pay-offs, mondaná a szakember. 42 év után rajzfimet csinálni egy eredetileg rajzfilmek inspirálta saját műfajig önmagát kinőtt és korosztályok nélküli menüettből. Az egész marvelly, azaz csodagyáros, műmájer magyarul. A mindig is náci jellegű Birodalmiak utóintézményei teremőrök és vagyonőrök közé keveredett világtalan alakok. Mindenki folyamatosan kapkod, rohan. Nincsenek dialógusok, amik érvek mentén állnának fel, mindenki vagdalózik, aki embernyelven beszél. Riposzt, szájkarate, a másikat űberelés, folytonos civódás.

Az egész gyerekes. Manchild-ok a produceri székben, tejfeles szájú fazonra igazított sci-fi esztéták, önkinevezett műfaj-alkotók, akik lényegében a citátumok (idézetek) és a recycling filmnyelvét alkotják meg. Az idősebb színészek krónikus aszkézisba süppesztve, a filmek vágói pedig a szakadatlan tömegmészárlások korrajzán túlra próbálnak valamiképp monológokat beillesztgetni. Lóg a levegőben a plot. A projekt egyértelműen híján van valami víziónak, amitől a gördülékenység nem simulékonysághoz vezet. A bámulatosság tünetei a hihetőség, vagy legalábbis a befogadhatóság kárára vannak kijátszva. Fan-service dögival, call-back mustra, aztán beüt afrenchise vakság és a Star Wars fatigue. A filmes breadcrumb trail-ek elsorvadoznak, vagy egyik szereplő a másik által a közönség számára hagyott nyomokat eloszlatja, aztán a szálak folyton elvarratlanok. A narratíva egyszerűen gátlástalan, álságos, kenetes, sekélyes, ötlettelen, ömlengő, öncélú. A kijáratlan utak olyan lehetőségek mellett mennek el, hogy rémes.

A Hero’s Journey antik tézise kuka. A koherens szereplők közötti egyensúlyok, és az erő oldalainak egymásra mért csapásait vizualizáló ellenpontozások, szintén kuka. Minden filmben új képességek jelennek meg, de senki sem tudja, honnan. A villámszórás leragozása tárgyias, ja, hogy ezt is tud... vajon miért? Majd megérti a néző. Bárki lehet bármi, és főleg akkor, ha szorult a helyzet, vagy a film dinamikája megköveteli, hogy valami felrázza a nézőt, mielőtt bekómál a sok monotóniától: ujjongás, régi kultikus objektumok és űrhajók megsemmisítése, a régebbi triogiák szereplőinek kiiktatása, és hogy az erő egyensúlya sosem végleges, ezt most bejelentette a Disney!

Az, hogy egy szereplőnek próbákat kiállva kell eljutni a szintlépésekig: kuka. Az öregeket kilődözik, leszúrkálják, mitológiai kasztrálás minden téren. Filtörténeti Hail Mary Egy-egy pufók szörnypofa a képernyőbe belebéget, a kisebb pocoklények hol vészjóslóan csipognak, hol gurgulázva hápognak. Az adaptív korrelációk szintézise elsorvad, porcelán-dialógusok kotyognak végzetes titokfeltárások felé, amikről a néző réges-régen tud (story progress is painfully obvious). Főleg a félelmetesség, az ismeretlentől való távolságtartás tűnt el. Az, hogy minden sarokban egy egész galaxis veszélyt okád diktatúra idején, hidegháború idején (ha már bolygó méretű ágyúk tüzelnek az égboltot törve ketté és holdakat morzsolva fel), ez mind eltűnt. A sugár megáll a levegőben? Az űrben ívben repül a lézer? A halálágyú halálnyalábja csokorba nyílik szét, hogy még több célpontig eljusson?
Minden könyöklésnyi helyen újabb és újabb űrlények. Hol vannak az ismert fajok? Vegetatív homogén formavilág tombol. Mechatron vizualizációk! Egy visszatérő űrlény, amit már ismerünk a galaxisból: igazi katarzis. Phil Tippett és barátai, az odaadás, a részletek, a hagyományos practical effects (ami olcsóbb, mint a CGI), és az analóg kultúra egészében az avitt árnyak csatájában kavarog. Az egész digitális nemzedék nagy klasszikusa, egy rohadt nagy kritika ez a három film. Schema for Kids helyett baby schema és nyers Cuteness. Miközben Ray lenyúlja a Millennium Falcon-t, A Skywalker nevet, a főszerepet és így tovább. Tehát az Uralkodó unokájáé a dobogó teteje.
Végeredményben nem Skywalker Saga, hanem Palpatine Saga lett az egészből. Csak útközben, random módon, korszellemhez igazodva és a piachoz, ami nem más mint rajgongói elvárás és merchandise eladási elvárás.

Mire ide eljutunk (és hat az anti-spoiler territory IMAX-sugárfertőzése), megőrül a néző. Ami rázúdul nem csak, hogy hollywoodized, glamorouse, hanem a teljes big blockbuster entertainment o-boo-hoo! Mindegyik sequal akarnok. Izgága, pökhendi, összefüggéstelen, modern. Semmi köze semmihez, és minden akar lenni egyszerre.

Minek is vesszük ezt ilyen komolyan? A #Me Too Droidok, a békák lakta Burning Man planet-ek, és a plot (worm)hole-ok demenciája együtt tombol?

Csak a játékfigurák, a videojátékok és Happy Meal-ek kedvéért készülnek már ezek a filmek? Tout le Merchandise Star Wars : L’Ascension de Skywalker, ahogy a francia mondja. Egyben a kínai gyárak ontotta műanyag kegytárgyak eladásától eltekintve ez a Luke legenda, amiben nincsen Luke? A játékok okán tud leggyorsabban bővülni a géparzenál, űrhajó és robotlegendárium, ezt mindenki érti. De hogy ha egy valaki az egyik játékban vagy az egyik tévésorozatban valami kis cuki lényt vagy apró cikázva mászó varangyhavert beemel, akkor mindenkinek kell? BB-8, Baby Yoda,BD-1, Babu Frik, aztán D-O, aki egyszerűen hatalmas bukás lett minden eladás terén. Ez már nem BT-16, IG-88. Hol van az, hogy Wuher, a Tatooine bolgyón található Mos Eisley csempész-tanyájának kocsmárosa IG-88-as robotok fejéből csinál italforralót. Szaknyelven: recycled IG-88 beverage dispenser. Ráadásul ezek állítólag egy a Második Világháborúban szuperált Meteor típusú repülőgéphez tartoztak (itt olvashatni erről), tehát felismerhetőek, élményszerűen ismeretlenek és mégis evilágiak valahogy. Elvégre ezek a nüanszok kötik igazából össze a néző és az eposz valóságát, nem az üvöltve rohangászó alakok és a vastüdős ősi gázmaszk-dohogás. Ennyit puhult a világ? Vagy mert itt van egy szelet emberiség, ami ezen felnőve - a látványos elpuhuláson - azt hiszi: ennek a sok mucikám-lénynek köze lehet az élethez? Egy középső ujjakat felmutató filmtrilógiában bárminek?! 

Hogy Palpatine erőátvételkor az erőtől új ruhát kap, miközben fel van csörlőzve gépekre? Zack Snyder nonszenszkirálysága lepipálva!

Vagy mikor Luke és Leia jelenetében a digitális fiatalító effekt mellékhatására szerepcserés jelmezbravúr jön létre?

Ezért legalább annyit illene mondani, hogy ez az egész olyan, mintha egy kamasz elméjében lett volna leforgatva?

Vagy már tanulság sincs? A Game of Thrones-beli jelenetek átollózva. Luke, a főhős mellékvágányon, Leia a főhős,

(aki nem volt mester, max. könyvben volt, ahol többek között ikreket szült - Solo twins -, és Jedi lett, de nem itt, ahol kiszállt jóval korábban!)

robognak a gender topic-ok, az uralkodó a patriarchális menace, és az egésznek aktualitást csak a szex-filozófiai trendek adnak?

Ezer meg ezer klisé erőszakolja egymást tolongva, a filmesztétika iránya, annak erővonalai,

amiken túlmutatni nem zsánerek és bársonyos rombolás útján lehetne megalomán nagytotálokkal? Hol? Hogyan?

Psychological impact on characters, ebből nem nagyon van benne.

Ne is keresd. Őrülhetsz, ha láttad mi volt előtte, és megélted. Egyszerűen lehozták a Starcrash (1979) szintjére az egészet. Cinizmusból.
Ez nem a Kung Fury, meg low budget, pedig annyiból is kijönne történet szempontjából, bőven ki! Pörög a pénztárgép, miközben ez egy 20. századi mitológia meggyalázása, az egészet eltüzelés. Még a hullát is gyalázzák? Palpatine Nagypapi profán facelift fluktuációi és a fakultatív csillagromboló-emelgetés ramaty összjátéka mesterműnek kiálltja ki magát! Sidious teste klón? Ez csak később derül ki, ilyeneket a Disney utólag jelent be. Elvégre hogy élte túl azt az esést? Mikor felrobbant? Ha a Halálcsillag - a második! - lezuhant, nem egy fél kontinenst takarna le a darabokra tört alakja? És ha egy ekkora tömegű test lezuhan, hogy marad egyben trónterem az összes ablakkal? Mi van még?
Az, hogy Anakin volt az eredeti, majd előzmény trilógiák során mindvégig a kiválasztott, egyensúlyt hozva: akkor ez most már nem számít? Él az egyensúly nélküli sötétség? Most akkor ezt is felül kell írni, és a IX-es darab végén az utolsó felvonásban a halott jedik szurkolása mit is jelent, miért is kell a fan moment ennyire?
A consistency az volna, ha mondjuk Snoke egy újabb köcsög. Nincs örök világbéke, a kivételes győzelmet megkérdőjelezi a féltékeny hataloméhség, ahogy azt Nolan Batman : Begins-jében is láttuk, méghozzá a legvégén, ahogy beharangozzák Joker-t. Te provokáltad, a te módszereid fűtik, úgyhogy te menj utána, és te rendezd le...
De ilyen koherens összefüggések egyszerűen nincsenek. Ez egy katyvasz. A rendezők egymást főzik le, valami olyan belsős rivalizálásban, mintha a staféta átadása a Force Awakens-ben fimtrilógiás generációváltást jelentene, erre a következő rendező eldobatja a jelképet. Mindezt a közönség és a mítosz kárára, élesben. Egyszerűen nem illenek bele a képbe. Túl sok szabadságot kaptak, miközben a spin-off történetek jobban teljesítenek, mert vannak kötöttségek. Nem inkompetens a szakma, csak konszenzus kell, és örökségben gondolkodni. Mandalorian, később a várva várt Kenobi sorozat. Dave Feloni, John Favreau. (Mini adventures, mintsem constant storyline.)

De miért:

- vettétek le a sisakot (fent kellett volna hagyni)
MÉG AKKOR IS HA A SISAKVISELÉS / LEVEVÉS ÉS MISZTICISTA FETISIZÁLTSÁGA, A MÁSHOL IS FELBUKKANT JELEIRE VALÓ UTALÁS AMÚGY ÉRTHETŐ:
When Darth Vader Tried On a New Mask(Canon) - Star Wars Comics Explained

- nem ment vissza az IG robot az űrhajóra a babával

- nem hagyták életben az antik görög alvilági ladik jelenet helyett a robotot

- aki miért szolgál fel teát?

- az is valami, hogy a Blurrg-öket beletették a sorozatba, más mint az Ewoks: The Battle for Endor (1985) gyerekfilmben

- De A.I. volt a falusi harc során a rablók lépegetője? ha igen, miért van nyitva mindkét vöröslő kémlelő-nyílása? hogy félelmetes legyen?

- nem tudtak valaki létező főgonoszt elővenni a mozikban vagy a sorozatfilmekben, mert egyikben sem...

- mondjuk Timothy Zahn regényekből a moziba átültetni valamit?

- elvégre hova lett Thrawn?

- aki eredetileg éppenhogy az Unknown Regions-ben dekkol B-terv gyanánt egy egész flottával
(ismerős?)

- ezeket aztán az új trilógiában és kihatva a Mandalorian-re is össze lehetett volna fésülni!!!

Marad a tétlenség az egészben. Még akkor is, ha mint az eredeti Star Wars filmek Kurosawa-ra, a Mandalorian is visszautal a Lone Wolf and Cub című szintén japán (előbb) mangára (1970-1976), aztán 6 filmre (1972-ben volt az első, mind Tomisaburo Wakayama-val a főszerepben), hozzá a Sergio Leone filmek alapvetései, műfaji sajátosságai. Ezt a hülye is látja. És ezekben is látszik, hogy kell a cool & contained. Még a Kill Bill-ben az 1973-as Lady Snowblood is jól érződik, átüt. Epizódok, kis kalandok, mozaikszerű felépítmény, fokozatosan felfejtett történések, lassú fokozás a katarzisig. "Serialized, episodic content", vegyük fel a szakzsargonba ezt. Van tehát ok-okozati íve a cselekménynek.
Ez elsikkad a IX-esben. MInden korábbi alapkő kiműtése, minden korábbi kitétel negligálása, és minden korábbi Star Wars univerzumbeli tabu szétzüllesztése. Unalmas.
Például a hyperdrive hopping sem azért volt tabu, mert Han Solo a New Hope-ban nem tudta, hogy kell! Hanem mert voltak műveletek, eljárások, tudományos megközelítés
szerint mihez tartás végett keretrendszere a történetnek (hogy egy űrhajó hogyan működik), most meg ugrabugrálnak, mert ettől szexi, fiatalos és menő. Abbahagynák ezt? Aztán itt van a spice esete. Érthető, ha Luke, mikor a Tatooine-on megkapja apja kardját, azt mondja, hogy ő tudja, hogy az örege nem volt Jedi, hanem fűszer-szállító!
Igen, de a spice, azaz a fűszer a Star Wars világában a narkotikum eufemizmusa. Poe Dameron-ról pedig kiderül, hogy ő egyenesen ezt csempészte? Celluloidra ég a PG13. Ez akkor most gyerekbarát műsor? Jön a feloldás: Babu Frik is a black market droidsmith from Poe Dameron’s Spice Running days on Kijimi. Ez volt a jó rész.
Vissza a mítoszromboláshoz. A kiskorúak dehumanizálása összefüggéstelen történetekkel, vagy hogy rájuk lett kitalálva a látvány, de az általuk igényelt humán etológiai komplexitás teljes mellőzésével. A vágás, a tempó, a pompa, a paradox önparódiák, és a cool stuff felhalmozva képsoronként. Ezzel egyidőben az is kiderül, hogy lemérhető ezen filmekkel, mennyire elfogadóak mindennel szemben azok, akik közé ingerszegénységbe robbannak be térhajtómű-lóbáló képsorok, abuzáló széles gesztusokkal operáló képsorok, minden frankó akar lenni, amit rájuk eröltetnek. Mennyire a trend teszi polarizált legitimálássá a nagyvállalati baklövéseket, vagyis amikbe belemagyarázzák az ellenkezőjét. Minden szocmédia felhörög és dől a data.

A film itt már ki is égett. Beköszönt a Dunkirk-ös vég (jönnek, akik eddig nem), amiben nem sokan épp despererately clawing to get out, hanem van ez a habos sütemény könnyedség és bociszemű űrkönnyeket közlés. A hősök csókja fölösleges, ronda etűd. A bomlás közt porzó ABY páratartalom Endor módra felszárad, medált kap Chewbacca, mert az Epizód IV-ben noha teoretikusan ő is kapott, a film nem mutatta... csók, citátum, törlesztés. Már ekkor kifakadnak a le-nem fizetett közönségkedvenc kritikusokból és youtuber szakmabeliekből a retro-aktív összegzések. lásd.: dögunalom.

Chris Stuckmann csatornáján 10 évnyi content upload és az 1400-dik filmelemzése után itt a Star Wars: The Rise of Skywalker - Spoiler Review. Kétségkívül baj van.
Bár számomra a moziban ülve olyan volt a film, mint amit ő él át, amikor ezt elemzi 2017 júniusában: Resident Evil: The Final Chapter - Movie Review. Ekkora baj van.
Vagy akkora mint ebben a képsorban (egyszerűen mi ez?): DCTV Elseworlds Crossover - Ruby Rose as Batwoman (HD). A 2019-es tévés Batwoman mit csinál? Zuhanás a furgonra, Nolan filmjét másolni, The Dark Knight Returns nyitó badass jelenete, amikor a pszichopatákkal teli kisbuszra ugrik szabadesésben, kilaptíva azt. De ez a fickó nem attól nehéz, mert a genderorientációja rendíthetetlen és menő pózokat vesz fel, hanem tiszta izom, egyfolytában edzésben van, hozzá egy multifiber testpáncél van rajta megvadított, golyóálló nano-polymerekből (a többletsúly szóba is kerül majd) és nem érdekli, ő rájuk zuhan a maga 190 cm-es testmagasságával és 85-86 kg-jával (a képregényekben 95-100), meg a kevlár, a köpeny, a vasak és a játékszerek. Erre van hivatalos számítás is. Batwoman ezzel szemben 175 cm és 59 kg. És kilapul egy furgon? Ha a Watchmen tévésorozat is ilyen lesz, jó hogy Alen Moore már 2009-ben sem kért a filmes bevételből, jogdíj, stb. Folyamatos fake shakes. Batwoman 1x01 opening Kate Kane training underwater, ez meg ezt másolja, részlet - Justice League: Doom, ami ezt: Kill Bill Vol. 2 (2004), annak koporsójelenete. De ez Batman kontextusában a szülők mellé temetettség gyanánt, az élve eltemetettség gyanánt lidércnyomás és rémüldözés, elsősorban nem a fulladásról szól, a jelenet a pszichés terrorról szól. Batwoman-nél ez elsikkad. Valamit be kellett dobni, gyorsan megmutatni, hogy kemény. Tehát a friss tévésorozatbeli Batwoman az anyja halálát éli át a víz alatt, mert anno az autó a folyóba zuhant? Vagy hova a hídról? Fan-service hegyekben, folyamatos visszautalás egyénítés helyett. Emancipált női karakterek, amik a rajzfilmek és videojátékok berkein túl elveszítik önállóságuk intergritását, és férfiszereplők bravúros trükkjeinek homokóra-alakú latex díszsmasszeraivá válnak. BATWOMAN Official Trailer (2019). Ezek az ollózások ugyanígy végigvonulnak a Star Wars-on. A hadonászó, fújtató Rey. És ezer másik hasonmása. THE HERO we need IS HERE, és áthúzzák az utolsó e-betűt, HER. A klaviatúra elhallgat, nincs mit begépelni ide. De ki az a Luke Fox?

A Star War IX. záróképében leszbikusok smárolnak (female alphabet kiss), ami egy messzi-messzi galaxisban lehet, nem is létezik, annyi féle más szexualitás alakul ki, és fajok közötti átjárás, prostitúció, rabszolgakereskedelem, génmódosítás, műtés, augmentáció. Ez nem olyan, mint az alternatív idősíkra terelt Star Trek, ahol Zulu, a navigátor: meleg. Mert az a történet a Földön, egy lehetséges emberiség-jövőkép párhuzamos történelmi valóságában mozog. De ha gender és a divat nem lehet többé nem-evilági, hogy növelje a nézőszámot, és tessen? Ettől már semmi távoli, semmi fikció nincs benne. Ja, hogy mindkettő J.J. Abrams rendezése? Szörnyű kliséhegyek. Jar Jar Abrams, ahogy a ellen-rajongói közösségek nevezik. Ez a film ócska. Last ditch effort. Aki nem alszik be rajta, azt meghívom egy egész estés dorbézolásra, azt kér, amit akar. Az illető nem lehet fogyatékos. Vagy a külvilágtól évek óta elzárt.

Jöhetnek az anti-depresszáns vegetariánus szlogenek, a szexizmus elleni "csak nők vezessenek űrhajókat" ökölrázások, miközben az önálló életet élő hüvelykujj ilyeneket posztol: hashtag blessed or hashtag stressed. 2019 November 22, bugyog kicsit az Internet: Feminist Tries To Cancel Disney’s ‘The Mandalorian’ Over Lack Of Female Characters, Gets Wrecked. Máris hogy kicsi űrlényeket magasabbra kell emelni, hogy ne beszélhessen hozzájuk senki lefelé. Az egész abszurd és nevetséges. Túltolt, túlaktualizált, minden, csak nem mese. Narrative failure and tactical mis-steps. Sikerült ezt is taccsra tenni. 
BŐVEBBEN ITT : NERDTRONIC Youtube csatornáján : The Rise of Skywalker Destroys George Lucas' Star Wars | Spoiler Review
VAGY ITT "wasted potential at it's finest" címszó alatt: 10 Disgraceful Letdowns in Rise of Skywalker | Star Wars Explained
Amikor a STAR WARS BATTLEFRONT 2 egyik küldetése, egy 20 perces Han Solo walkthrough video izgalmasabb, mint egy egész film >>> VIDEO ITT!  /// ÉS ITT!
Hát még ez: Star Wars: The Last Jedi "Droid School" Featurette (2017)

Aztán az ember vár pár évet és újranézi a 2015-ös Star Wars: The Force Awakens (Episode VII) filmet. Kell neki pár év, hogy pihenjen, mert megterhelő annak, aki a témában nem laikus.

Finn a sajátjait öli pöccre, akik között az első vér láttán elborzad attól, amire spártai körülmények között nevelték kisgyerekkor óta (hisz a profilját böngészve Kylo-ék látják a kiskori 3D hologramját)… Poe Dameron, a lázadók pilóta ásza simán haverkodik lövöldözés közben egy ismeretlen dezertőrrel, aki akár egy csapdába csalás része is lehet… oké. Jön Rey. Rey cool, de miért pökhendi (zárkózott). Mert magányos? Mert maszkulin lesz tőle? Mert ilyen és kész? Vagy alkatilag ilyen? Vagy ilyenné tette a Luke Skywalker-re hajazó körülmények között élés? Scavenger, ez mondjuk frankó. Ami a brit kiejtést illeti, ez valami gyarmati utalás (Superman v Batman: Redcapes are coming), ilyesmi? Finn végül rátalál, de elfut egy lány elöl, aki megveri egy kabát miatt, amiről egy vadidegen droid állítja, hogy lopott. Ez meg mi a f#°%szról szól. Rey leüti egy vasrúddal. Hogyan? Finn egész addigi egzisztenciájában elvileg kőkeményre edzett katona, aki a klónok behelyettesítésének feljavított janicsár-alakulataiban nevelkedett és csak sorszáma van, agymosva, barakkból csatából barakkba? Nem gond, mivel ez Finn első csatája. Aha. Bolygó méretű lézerágyúk vannak, de egy galaktikus rohamosztagosságnál pszichológiai tesztek nincsenek, amiből kiderülne, hogy meg fog roppanni az első maszat vértől, error. Akkor milyen bootcamp-ben volt? Ez nem a Starship Troopers ezek szerint. Leüti a puszták magányos leánya. Jön a Tatooine reboot, a TIE-fighter-rel szökés is másolás a régi filmekből, a M-Falcon-nal lavírozás Jakku csataroncsai között aztán mindaz, ami feltehetően hiányzott azoknak, akik Mos Eisley-ból túl simának tartották a kirepülést a New Hope-ban. Rey, anélkül, hogy rá kellene éreznie az YT-1300-as típusú teherszállító űrhajó (pontosabban: YT 492727ZED and formerly known as the Stellar Envoy, was a Corellian YT-1300f light freighter) arányaira, nehézkedéseire, fordulási ívére. Rey mindenhez ért, mert emancipált? Ne mondd már, hogy tudja repülni a Falcon-t, annyi egyedi módosítással benne, fully customized a cucc. A film nem kíméli a continuity error-ok mellet a dramaturgiailag eszeveszett dolgoktól sem a nézőt. Solo rátalál a régi legénylakásra… aztán őket is simán boarding-olja valaki, aki honnan jött? Nehogy már tudjanak dokkolni és nincsenek biztonsági protokollok, automatafegyverek. Solo esetében? Chewbacca számszeríja egy életen át duózás után most kerül csak Solo keze ügyébe? Még soha nem sütötte el a haverja fegyverét, na elég legyen! Fokozni nem nehéz. Chewbacca lefogása, közben kötszerrel hadonászva? Ezt a lényt? Milyen ereje van már annak! Akit becézgetni kezd egy idegen? „Chewi”. Az igen, csak úgy kiénekli a szájából! Noha ez csak Solo-t illeti meg, nem? Gúnyolják is, szőrmók, érthetetlen, Solo lazán veszi, noha 7 éves kora óta nőtt föl wookie-k között, ezt itt el lehetett vonla sütni, mert filmben még nem volt kimondva (legalább itt, ha már a Solo "origins" movie-ban nem). Fontosabb, hogy Chewbacca piponya és cuki legyen (mellesleg a jelmez textúrája túl steril, színaránya más, melíros, fiatalít rajta, gáz). És egy 234 éves wookie harcos hisztizve vergődik a priccsen. Menjél már! Máris ott tartunk, hogy fiatalok fiatalokat kínoznak birodalmi űrhajókon és bázisokon, ez azóta divat lett, The End of the F***ing World (2017), Euphoria (2019) és társaik. És akkor az, hogy Solonál is ez a katonamúlt volt a 2018-as Solo: A Star Wars Story-ban kihangsúlyozva simán toborzósdi… militarizált és amerikai, a pátoszgiccs és propaganda-disney, bújtatott mai amerikai érdekmegpengetések, join the army. Corellia, hogy milyen űrhajók készülnek ott, ahonnan Solo származik, nyilván kimarad. Corellia Shipyards. Hogy az egy fejlett világ, hadiiparral. És ő innen szökött el, a szigorítás, a drill, a kimért társadalom elől a csempész-hippi életbe. Idézem: "Han did not learn about his parents, Jonash and Jaina Solo, until he reached adulthood. Solo hid the fact that he was descended from Berethron e Solo, a king of Corellia who introduced democracy to the system." - starwars.fandom.com/wiki/Han_Solo. R2D2 egy küldetés során kavarodhatott volna el a Falcon fedélzetén, ahol elbújt és kikapcsolta magát. Így az űrhajó visszaszerzése és az R2D2 tárolta térkép plot-ja is izgalmasabb lett volna... arról is voltak elméletek, hogy a Jabba-nak tartozó Solo a legénységi rámpa oldalában is található egyik titkos, duplafalú csempésztárolóban hagyta a zsugát. Mennyi kihagyott lehetőség csak azért, hogy teletubbi-tinifilm legyen egy modern filmtörténeti mítoszból. Illúzióromboló? Nem kicsit. Nehéz pártatlan álláspontot képviselni, ahogy a készítők elhatárolódnak attól, amit a Mandalorian később meg kellett, hogy címezzen, azaz, hogy milyen egy tökéletes futam, lelombozódás nélkül. Mindenesetre a Star Wars áldozatul esett a világbajnok státuszát kilógozni igyekvők dilettantizmusának.

Az egész konfúz, ahogy a korszellem diktálta szakzsargon halmazképzései. Egymásba érő, végtelenített idézőjelbe tett citátumok és mániás skatulyázások, valamint  kényszeres komplexitás: self-referencial details, call-backs, bloopers, lip-service, spoiler alert, fan-pleasing, easter eggs, pop culture references, world-building, adaptad homeworld, Sexiest Woman's Falling Down Meme, mean tweets, addressing whitewashing controversy, the overview effect causing cognitive shifts, honorable mentions, to overcome the plot armor, movie scene rip-off, és a többiek. Jöhetnek az óriáscápás filmek, ahol a cápák házméretűek. Jöhetnek a manöken harcosok, akiken feszül a bikini armor. Jöhet a Baywatch újraértelmezése, ami mellmutogatással szerel le fegyveres bűnözőket és hűtőszekrány-cipelő versenyeken olajos izmot dagaszt. Jöhet a láncfűrészes Lindy hop és itt is lekódoltan 96-66-91 cm, sarkköri gleccser-retinái alatt Alexandra Daddario hintáztatja meg a 32C-t, hasonló szobahőmérsékleten, miközben bekapcsolnak az esőgépek, a wet-shirt mise kezdetét veszi, és vonaglanak a fenékdublőrök. Jöhet Godzilla legújabb inkarnációja, aki elé tisztelegve letérdelnek a feudális megafauna hegyméretű rémei. Minden mindennel harcol. Mindent feltámasztanak. És hát ha már a force skype hatáskörébe tartozik a szilárd objektumok - fénykard, nyaklánc, tökmindegy - továbbítása a galaxison át (mintha ezzel azt akarnák fokozni, ahogy Vader meg tud fojtani valakit egy másik űrhajón a csillagrendszer túloldaláról, és ezen túl kell tenni): akkor ennyiből Anakin egy sperma-force-teleport eredménye is lehet, mesterséges megtermékenyítés rape dungeon.
De ők küzdenek tovább, értelmetlen kaszabolások, bezuhanások bolygóközi szakadékokban, ahonnan ki kell mászni, mikor kell egy deus ex...
Enough! Open up your eyes and look at the big picture; You’re all puppets of corrupt politicians and capitalists. Don’t you understand, it’s utterly pointless to fight each other.” – Colonel Shikishima. Ahogy az Akira-ban elhangzott. Jobb helyeken így mondják, I have spoken.

 

 

 

O'Donnell Sisters

https://www.instagram.com/lilyaldridge/?hl=hu
theodollscollection.com

Hol kalandoztunk el a Paulette Goddard korból és a Patti Smith kalandoktól a digitális tanösvényről beleesve a szakadékba, ami egy olyan párhuzamos univerzumba visz, ami lassan felfalja az összes világot, ami hagyja magát? A legsztereotípabb Pamela Anderson utáni ikonográfia és Willendorfi ideállá avanzsáló Lara Croft-ok kora, persze régészeti ismeretek nélkül egy megduplázott képernyőn. A szövetek törékeny önkénye kering hajlatok körül, nincs kiszállás! Megmosolyogtató életigenlés és tekintély tobzódásból? Hedonizált kényszerpálya. Világméretű bevásárlási lista! A forrónadrágos, reveal swimsuit-os instagram dívákon túl van egy világ: az elegancia szeparációs szorongása és a partikuláris élet errefelé vallás lett. Papnők vagy cirkuszi mutatvány? „Welcome to our lives” – írják magukról. Lágy keverékek ízlésösszegzései, élő Barbie-k bonyolult elvárásai tárulnak fel. Mi vezet ide? Végzetes szépségideál önmagára reflektálva, és semmi-de-semmi másra? A kollekció cikornyássága ráígér a kiveszőben lévő izmusokra. Szőrén megragadott divat van! Coco Chanel-től a Versace ősz-téli 2020-as kifutóin át Givenchy 2021-es ősz-téli tematikáit, leginkább őt számba véve, ha átlépünk egy ízlésmargón: marad a Bikini Fashion week 2019 és a Miami Swim Week 2020 és már meg is érkeztünk a sorompóhoz, ami alatt átbújnak a cito-plasztik-nimfák, akiken a vékony textíliák teljesen maguktól mondanak le a teljes tapadásról. O'Donnell-ék nem Mary-Kate Olsen and Ashley Fuller Olsen, közel s távol nem Lola Clementine Kirke és Jemima Jo Kirke és semmiképp sem Rebecca Lovell és Megan Lovell...
Kapcsolj át a következő csatornára, hogy levezesd a szembesülést. A képbe tolakodik Kammy Almeida, Leonie Hanne életvitele, Rachel Ann Jensen vintage világa (amin túlígér, azt szétlicitálja Michèle Köbke fűzők iránti megszállottsága), Jazzma Kendrick párducteste, majd ömlesztve mindaz, ami egy civilizáció körvonala női testekből, a végeláthatatlan körmenet, a kultusz zsúfolásig tele kanosszából és exhibicionizmusból... Carmella Rose, Hailey Bieber, Bella Hadid, Francesca Farago, Samantha Kozuch, Celine Farach, Jenny Atwood, Barbara Rodiles, Enna Schell, Savannah DeLane Morris, Marina Militello, Casey Boonstra, taylorkaytee, Maddie Damboise, Anastasya Kvitko, Nastya Ivleeva, Maryna Ro, Svetlana Biyalova, Daria Konovalova, Marie Kitsova... egy babaház, ami egy amerikai és orosz instagram hegemónia, ami mintha egy fürdőruhákban vívott hidegháborúban teljesedne ki, mígnem a Chloe Rose Swimwear Bikini fashion show-k és Miss Universe ünnepségek végső kicsengése tisztába teszi a kosárméreretek fegyverkezési versenyét és egy hatalmas babaházzá változott szociális média domain- és portál-függőkertjeiben kiforr egy testtudatosság, ami mindig önmagán kívül keres minden hibát, míg ő önmagában tévedhetetlen és tökéletes. Evgeniya Rudaya és Valentina Victoria és Snezhana Morozova és Mila Malenkov és Valenti Vittell testén Holdra lehet szállni virtuális zászlókat kitűzve. Termékenységi erőfölény, de hogy oldódnak fel szinte szektás nézeteik, amik alig ellentétesek. A nyugat így felel: Nyane Lebajoa, Sofia B Jamora, Natalie Gauvreau, Abigail Ratchford, Lily Aldridge. Hol járunk, emberek? Már jön is az utánpótlás, Jaclyn Swedberg és Irina Shayk, Lyudmila Egorova és Elina Agapova! Mintha Delacroix "A Szabadság vezeti a népet" című festményébe képzelné itt magát mindenki. Annak az egy nőnek lenni. A legmeghatározóbb influenszerek ezek szerint meztelenek, lean and athletic figure. Korrajz hártyákból és csipkéből, possessive és közben rém egyszerű, mint amikor egy-egy háztartási cikk, konyhagép és villanyborotva nyomtatott használati utasítása vastagabb, mint sok világirodalmi őstehetség teljes életműve. Jessica Jane Clement és Gemma Atkinson az utcai óriásplakáton és Ivonne Severide mintájára a webcam-es bárhol-szomszédok a teljesség reményében. Csak részt vehessenek! Taffey Lewis presents Miss Salome and the snake - villódzik egy óriáskivetítőn, ami akkora, mint a hálószoba. A Secret Diary of a Call Girl tévésorozat és az Ex Machina sci-fi legfeljebb oktatási célokkal, amúgy lesajnálva terjed, bár ökofeminista szabadcsapatok néhol betörnek ezekbe a zónákba ludditának lenni egy poszt-apokaliptikus mezőgazdasági szurdokból rohamra indulva olykor. Amazonok módjára rongyokban. Minden ellenállás szinte hasztalan. Ledöbbennek a Metal Gear Solid 5 skin-breathing "Quiet" nevű karakterének létrehozott kegyhelyek láttán, ahol auto-generatív graffitikkel felfújják Alois Kolb, Sex and Character,in Jugend, 1903, no. 51, p. 937 című hajdani képét. Sugároznak a város felett a műholdak, egy város, ami egyszerre él úgy, mint a Zeltros bolygója, a Blade Runner utcái és szórakozóhelyei, Madripoor szigete, Sin City porcelánból és pixelekből egyszerre. Dőlnek a testrészek minden csatornából, Lexi Hart “TEATRO LA" Party Red Carpet revűjére halmozódnak Emily Addison at 2012 AVN AWARDS Show Red Carpet Arrivals és Lindsey Pelas 2017 Maxim Halloween Party és Estrella Nouri 2018 Maxim Hot 100 Experience és Valentina Nappi 2018 XBIZ Awards Red Carpet és Ashley Bellmore 2019 Babes in Toyland Las Vegas Toy Drive Red Carpet és  Autumn Falls 2020 XBIZ Awards Red Carpet Fashion és Kara Del Toro "Come and Find Me" Premiere Red Carpet... így érkeznek a vendégek ezrével és millószám (így)! És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Poonam Pandey az indiai Kerekes Vica! Vagy a Top 10 Hottest Models on Instagram in India 2020 csöpögős édenkertjeiről és a Comiquette Character Modeling mesterkélt erotikájáról, ami mellett simán elfér digitális polcokon az Exotic Dancewear Akrobatatrikó természetes spandexből és a Sandy butt cheeks privát tengerpart-fetisizmusa. A városban pedig a Chic Me Jumpsuit és lefekvés előtt egy meteorológiai jelentés Susy Almeida stílusában. Egy újabb video közkívánságra: Office Mini Skirts Try on Styling Ideas by Mila Malenkov és csak folytatódik Office Dresses with Stockings | Try On and Off, ugyanattól az előadótól. És a közönség ül és némán figyel. "Már megint itt van ő is" - mondják magukban. Átkapcsolnak: SUMMER DRESS TRY ON HAUL. Az egész világra ráborult ez a idill-bili, ez a negédes önkitárulkozás, ami végső soron egy dolgot üzen. Minden figyelem minden figyelmet elterel a tényekről. A bolygó pusztul. Az intimitás tisztasága, abszolút megsemmisülésben, "Studies have repeatedly shown that the flawless images that appear in fashion and beauty ads cause a number of health issues in women, some of whom are literally killing themselves". Ez már nem 1880 etikettje, ez világos. A pixelek közé karantéba zárt termékenység önimádata pedig felkészületlenül adja elő revüműsorát a halhatatlanságot keresve, ami a műanyagveszedelem elől a vele való azonosulással keresi a kiutakat és a természet erejével reklámozza életrevalóságát. Mintha az eröltetett szépségfókusz és az önmagukba szerelmesek obszessziója küzdene a kézenfekvő tényekkel. Mint a fehér cigarettafilter, a fehér fogkrém, a fehérített vécépapír, tamponok, betétek hamis biztonságot ígérgetve, a posh és fancy is ez a világnézeti klub. Bezárkózás a luxusba az élet sokszínűsége elöl. A bálnák sem tejszerű szirupban úszkálnak, mégis tiszta, színes és millióféle volt a tenger az atomhulladék és a mikroműanyag előtt, amibe beletörődni, hogy vannak, olyan, mint háborúzni a békéért, ami olyan, mint szexelni a szüzességért!
Ömlesztett szövegben nem gondolkodó világ, egysorokban gondolkodnak. Stichwort-ok vannak, hívószavak!  Az I. század idején dívó bazilikák, azaz (anno) vásárcsarnokok mintájára visszatérő terek összetömörödése a konzum zugaiba, a plázaóriásban zajló élet pörög. És a Polyethylene ára felszökik, vagy szájakba, mellekbe. A madarak szemétből raknak fészket az oromzaton. A babaház tényleg elkészült, létrára sem lesz többé szükség. Egy lépcső, ami az ég felé vezet, de tudjuk, a piramisok is végtére high-tech halomsírok. Most is ezt emelünk a kor rögeszméjének. A folyosó meredeken lejt, ahova ennek a kultúrának a tudatalattiján át vezet időkapszulaszerű kamrákon az újrafelfedezés igézete, ha felfedezni van mersz és kedv és potenciál. Betöltik a maszkok. A folyosó mentén az arrajáróknak háttal állva tükrök előtt meztelenül selfie-zők hada vár, akiket a hétköznapokból hozattak. Kint minden kifejezi a kínos igazságot, multipoláris rádiófrekvencia-smink zarándokhely nappal, éjjel fényárban úszó konvex arcdomborulatok a biolumineszcencia optikai szálakkal kiemelt közléskényszere mentén, ahol az alkil-halogenid koszkezelés nanobakteriális. Amikor leszáll az este, a sötétben folytatódik a munka. Macskakabátot kölcsönöz az éj!!! Félszigetnyi Fantomlány. Állandó fesztivál! Erőököl és lángszóró. Valaki füstöt fúj a poharából, amiben fehérjemelasz hunyorít megbőrzött felülettel. Mintha libabőrös volna az ital teteje. Miniatűr dugattyús hengerek és hidraulikus rendszerek a röpködő Boobs Omni Bravo kamerákban, amik veszik az adást, 0-24. Vizslatás és kényszeresség. Szintetikus szőrszálhasogatás, a többség kikezdené a másik küllemét, de nem lehet, senki sem meri elkezdeni. Csak hírességek veszik körbe, ez a céges mottó, ezzel beérik. És kiegészítők egymás életében. Véd és dacszövetség. 200 millió tranzisztorált, dezodorált, fehérnél fehérebb alak, acélbetétes testek, amik egymást akarják behelyettesíteni. Kicsit befagyott egy klasszikus pillanat, mint mikor Sophia Loren stíröli Jayne Mansfield hozzájárulását a világhoz. Átlátszó sziruppal teli hengerek folyadékdinamikája, kúszóáramlások milliói teletabi bálványok között zubogó vízesésekben, amiken pezsgő zuhan a mélybe és habzik irgalmatlanul. Hogyan készült ez a képtelen kozmikus épületjelmez? Már csak a mérete számít és a nézettsége. Lejtős sövények sehol, a szörnyekkel teli hyperreál táj is fazonírozva van, miközben egy illúziószövetkezet kollektivizált létélménye ez. Finanszírozza egy civilizáció állandó hajlama a hanyatlásra. Ha már csak a párzás... amivel a fiúknak eladni, a lányok szerint meg csak önbizalomért van a reklám. BootySculpted motívumok és fitness fürdőruhák a semmiből sarjadva. Kis huncutságokból óriási kultuszt építés (Maaji Sherbert Bay Cheeky Bottom | SwimOutlet.com) és persze Hatalmas ígéret, korkép-kolosszus körpanorámát alkotva egymásba karoló levetkőztetett emberekből! Szilikon segédeszköz a mimikai izmok tornáztatására - hirdeti egy tábla a selyemmel kibélelt sátor-sikátorokban. Próbálkoznak, de tudjuk, másra használják ezt is - kifogyhatatlan feketpiac ismeretlen perifériaeszközökből. Direkt márketing, ami sztorikat kerít a pikáns eszközhasználat köré mindenben. Csak úgy bőg egész nap a piac, a tömeg járja a shuffle dance-et és skibidi dance-et, korunk foxtrott-ját és swing-jét. A tacokról és burritókról szóló dalok tarolnak. Micsoda táj! Egy porcelán Santorini latexfelhők alatt hintázva a sikosítótengerben. Sid Vicious és Liz Vicious grottó, amiben a Tasha Sky-ról elnevezett, félig elárasztott részekben Heavy Metal Marine Girl és Alex Zedra kinézetű, Simon Bisley rajzokba illő őrök járnak-kelnek lámpákkal hasítva át a kavargó, gyanús félhomályon és valami iszkolva motoszkál a sötétben, nem is egy van belőle. Dark Web egyenpólót osztogatnak odabent. Az egészet a modern műdalok dalpalotáiból bömbölő elektróda-gerjesztés övezi fentről, aminek közös, szexuális indulatait Benny Benassi - Satisfaction-je és Alex Gaudino feat. Crystal Waters - Destination Calabria-ja és Eric Prydz – Call On Me-je már 2004 óta kövezte ki módszeresen, ahol a bugyi a Flashdance-hez (1983) képest 2 centivel keskenyebb, tűnik fel a bárpultnál a távolban ülő férfiaknak, és az, hogy Girl just wanna have fun: táncolnak a csontzenére. Ez egy termékcsoport. Ahogy csak tud, lódít a Rap mashup! Medence City! Wet-shirt városrészek, white party üdülők, Champagne fascials! Guruljon az a rizotto golyó királyi módra! Kaviárba belemagyarázott érzékiség - egyre kisebb edényekbe kanalazzák! Körbejár a vidám kis kancsó! Venice Beach és Miami mindenhol? Denise Milani és Jordan Carver és Demi Rose és Danielley Ayala és Irene Nell és Jamie Leigh Thornton az úszómesterek és a vízpart rogyásig pakolva! Uschi Digard Szabadstrand. Közkívánatra 800 hektár, magántenger! Itt emelkedik ki az esthajnalcsillag rózsaszín ujjbegye felé a templom, aminek lábánál Dionüszosz összetört szobrainak romjai között a szembeszálló természetes szépséghívők bujkálnak. A legendák és hiedelmek árnyékában új világot teremtenek az eleve egykor létezett ideálokból. Onechanbara, Wet és Lollipop Chainsaw játéktermek! Game Show host habitusú emberek aratják le az ilyen tömegtársadalmak babérjait, míg a szükséges tudományos emberek a peremkerületek és az elvont következtetések bajnokai a városon kívüli sivatagban változnak fremenekké. 
Az ily izzó kéjvággyal emelt pótcselekvés-pantheon és mellbimbó-piramis árnyéka rávetül az egész tájra. Heidi Montag és Sapphire Saint balra, Tatiana ‘Tanya’ Tuzova és Valeria Valeryevna Lukyanova jobbra az ajtónállói a modern Abu Simbel-nek, ami nem egy Iron Maiden "Powerslave" lemezborító, hanem annak szöges ellentéte, egy cukorsüveg-Bábel, ahol a 16 éves Money Kicks vezeti a szertartásokat, saját állatkerttel, szeret divatos neveket ad vadállatainak, ez a modern fordulat. Diamonds are Forever feliratú vízben álló diadalív alatt befut a Titanic 2, melyet Dubaiban rendeltek meg közismert emberek, számukra szinte aprópénzből. Marie Devereux fizikumú elegáns és több nyelven beszélő testőrök-tolmácsok a tatton, akik a Pan Am stewardess mentalitásában nevelődtek, csak Spártával és fegyverviseléssel ötvözve. Nekik integetnek a csúcsról, ahol Jodie Marsh kezében a principátus rúdja signumokkal villog, jelszavára várva díszsort állnak a kigyúrt nők milliói, míg eljutunk a vezetőség emeltére, ahol Anna Nicole Smith 4.9-es élményindexű klónjai a concierge-ek, nyomukban Ela Savanas-szá átoperáltak legyeznek hamisított pálmalevelekkel, amikből szörp csöpög. Képalkotó spektrometriával virtuálisan is bejárható hatalmas hiperspektrális megaplex! Tele ingerdús felületességgel. Alsó lépcsőjén Marie Claude Bourbonnais és Xenia Tchoumitcheva a világi élet szószólói testükkel a giccs-birodalom alsóházának ígéretközpontjában. Itt a Vixen és a The Runaways zenekarok slágereire járja egy végtelenül elfogult retró-közönség, vizuál a Spring Breakers mozi. Az egész olyan, mint egy disztópikus Sam Lundwall novella. Félemelettel feljebb Jeri Ryan emlékhelyet kap - ő Miss Illinois 1989, akiből 7 of 9 lett a Star Trekben, durva szexpuccs sci-fizmafória, miközben a ruhától a forgatásokon rendszeresen elájult (úgy fogta közre a jelmez, mint ahogy az elvárások a 90-es évek baywatchosodásában elindultak mai útjukon, amit a Gator Bait filmek világából emeltek át a nagyvászonra visszafordíthatatlanul). LMFAO - Party Rock szekták eszkortokból. Feljebb már az uralkodói osztály vágyai ragyognak! Kompakt dizájn a tökéletes ergonómiáért: 1200W névleges teljesítmény, nagy hatásfok! Itt Possible-Model papnők, Daphne Guinness és Lady Gaga vezetik a longue durée idiosyncrasy szertartásokat David LaChapelle díszletek között, amik során a vattacukor szagú pink füstben Amanda Lepore és Dolly Parton a Kernos-custodian rend tagjai és zenélnek, énekelnek és sosem akar vége lenni. Vidd magaddal éjszakára ezt a dalt. Aubrey O'Day a ráadás. Gerhard Richter képei tapétaként, alatta vonaglás. Megalomán mámor. Viselet hiányában járatják a kíséretet. Futurotic és cyberskin okosfalak, amik mint egy gumiszoba körbevesznek, de még a body slave-eket is, akik integrált áramkörök álmaiban a modern alvajárás robotikus apátiáját hozzák el mosolyogva, mert ez van beléjük kódolva. A tévéstábok minden tagja vagy Alyssa Acre vagy Kate Upton dublőrje akar lenni, a szakma polarizált, mert itt versengni akarnak, de sablont akarnak hozzá... Pin-up butter tágulatok. Divatos csiganyálka-krém-maszkok és pasztőrözetlen Celopatra-tejálarcok, amik 10 percenként vannak újra felvíve. Villámhárító kristálylakóparkok aszteroidakráterek köré épülve. Kijjebb SzlömNauszika nyuszi-show éjfél után Rita Ora-val, nagyszínpad. RealDoll-ok Stanley ‘Artgerm’ Lau elképzelésében. A kirakati bábuk, mintha élnének, legalábbis nagyon hasonlítanak a következő emberekre: Bella Thorne, Camille Rowe, Alyona Ponomarenko, Alysha Grace Marko, Irena Ponaroshku, Megan Gale, Nina Agdal, Olga Kurylenko, Vera Eremeychuk, Yuliya Snigir, stb. Cosplay gráciák is tömött sorokban saját vallásúk felvonulásai során mindenhol: - Amouranth - Kaitlyn Siragusa, Adeline Frost, Emily Aurelia, Fae La Blanche, Irina Meier, Maid of Might, Meryl Sama, Sophie Valentine és Tniwe. Tovább is van... Campy-pin-up-girl-in-blue-star-bikini-patriotic-photo-print-poster tetkók bárhol, azonnal! Segédanyag: ZAFUL Bikini Try On Haul. Slim Compression Body Shaper Slimmer with Booty Lift Models, egy próbát megér! Angelina Fake és August Ames házimozi klubok. Natasha Oakley & Devin Brugman Tanácsadó cége az önképükkel bajba kerültek számára. Space Girl és Tripping the Rift játszóház felnőtteknek. Az előtérben Fathom, illetve Aphrodite IX Comic Books. Kennedy Summers szuvenír-szobrocskák és Sand Van Roy kulcstartók. Rosa Acosta testkép-szakosztály. Obsesssed with being perfect, ez a járdán mindenkit követ, ott van kirakva LED-ekből kismillószor. És Charlotte McKinney alakformáló kabinok és Sophie Reade lingerie sablonok és Lauren Cohan fétis aute cuture és "Busty" Claire Abbott hasonmásverseny. Mottó: Rio kávékeverék vagy Aranykanna teasorozat - te el tudnád adni? Noha sok esetben fölösleges, elfolyt reklámról van szó, híre megy, mint az aranyláznak, hogy ez a munka rendes munka. Üzemhőmérsékletre hozzák magukat a tanfolyamra jelentkező legújabb felbújtók! A hangszórókból felcsendül a Salt-N-Pepa - Let's Talk About Sex. Bar Refaeli bevállaló tombola, sütemény! Nicole Minetti életmódtanácsadás nyugágyakon.  Galina Dubenenko szerencejáték szalon. Future trophy wife fényképkörterem fölötte, örökpanorámás óriásterasszal. Carmen Electra panoptikum, ami a Hall of Fame-be vezet, ahol képek alapján Emma Watson-nal már simán összetévesztik a turisták Rosie Jones-t. Samantha Hoopes reklámarca figyel a családalapítási-pályaválasztási kampusz közepén. Ott azért vannak, akik leplezett csalódottsággal próbálnak jókedvűek lenni - kiemelik őket a közönségből. A közeli gyümölcsösben Dilya Diaz mikrokini-estélyiruha lektűrök, "vetkőzni az érvényesülésért" - áll a szabályzatban, azt jelenti: vetkőzés a figyelemért, bombázni az idegenek ezreit másodpercenként a brüsztöd böszmeségével. Alapvető tolakodás. Femencatwalk milíciák keringnek, akik emancipációs prioritás általi szabad polgárok, a kriminálisan öndiszkriminatív előnyökhöz jutókat szintaxis-találkozóra és anoním körökbe próbálva becsábítani, észrvevétlenül szórólapozva a tömegben. És van McKenzie Davis férfiasság maraton és Karlie Kloss testtudatindex-pandémia bunkerek üvegfalakkal, egyben szállítják, megrendelhető! Amanda Righetti Fürdőruha Aukciósház. Sleep-ponytail-holiday-hair-tutorial filmszínházak műköröm-restaurátor tanfolyamokkal. ridiculously-photogenic-metal-girl találkozók. Brooke Burns és Sara Underwood country club. Brooklyn Decker étteremlánc. Carmen Kass országmérleg, ahol az ő testsúlya a maximum. Titkos és elveszetnek hitt potatoinwonderland fotók, mint az underground maga. Don't Trust the Rabbit nyelvtanfolyam-szimulátor. Earth Girls Are Easy (1988) jelmezverseny, megspékelve egy egész évszázadot felölelő átalakítás-triatlon vetélkedővel, ahol az 1920-as évek "flapper girl" külalakjától el kell jutni az 1950-es évek "the curves" megjelenésén át a 2010-es évek "the bootylicious" örömeihez, és ez nem mindenkinek sikerül, a dobogón ketten állnak mindössze, akik túljutottak a végső teszten is: american-apparel-best-bottom-contest. A program werkfilmje Chris Cunningham filmrendező eszközeivel kerül terítékre, zenéje a Baccara 1978-as Yammy, Yammy, Yammy című nótája. És mindenki a szerelemről csacsog, az év filmje ilyen témával a Motherload, a kilövésre váró atomrakéták árnyékában összefonódva csókolózó párokról, akik közben sugárpisztollyal földöntúli űr-rozmárokra lőnek mindhiába és közben matatnak és lenni szeretnének, de akik nem léteznek, és ezt nem akarják megérteni a nézők, miközben a Thunderbirds sorozat autója és ezernyi Legally Blonde közeledik és távolodik az autósmoziban. Kiegészülve a megvadult amerikai kompozit-pom-pomlányok transzkontinentális nyári piknikdélutánjaival. Több filmvetítő aréna is van, a másikban a Hustlers és Oceans 8 jellegű filmek váltanak ki éljenzés rohamokat. Nanokerámiával felfújt Hello Kitty falfestmények alatt Vanessa Milde gyerekmodel-ügynökség. Szemben a konkurencia Lais Ribeiro nevével. A hardcore pályakezdők az Ashley Sky magánórákra esküsznek! Belépő mindenhova instagram-nudizmussal, 1000 kép csupaszon, 100 képenként egy a pároddal, harmónia, "bocsi, foglalt vagyok". De a férfiakat nem látni sehol? Yolandi Visser-ről elnevezett árvaházak és nemi beteg gondozók. Allison Stokke Stadion, Maryna Bekh-Romanchuk Aréna! Ingyenes reflexiós pont-vizsgálat go-go táncos szakértői bizottság jóvoltából. Alkalmazástechnikai villámcsődületjelenségek és enumerált klikkvadász pillanatképek kiszámítható kuszasága. Felcsúszik a fenékből az agyba egy kis botox, megnyomják a punci gombot, jön a videobíró. Közös ízlés kérdések nélkül. Bediffundál. Térhálósodik: a Szubsztitúciós nómenklatúra szituáció. Öntudatlan ébred a tébolyda? Egy fogyasztói társadalom, ami a többséget tökéletesen kiszolgálja és libidójukat kielégíti. Prolaktin és ösztrogén diéták! A kifényezett faru plázacicák totális ízlésdiktatúrája. Viki Odintcova-tól Lucia Lachkovic Javorčeková-n, Mădălina Diana Ghenea-n és Shelby Chesnes-en át Sophie Mudd-ig, Kara Del Toro-ig, Ariana Dugarte-ig, Elsie Hewitt-ig és Krista Kemp-ig egész várost megtölteni képes számú delikvensek, akik a testükből élnek és annak teljesen ki vannak szolgáltatva. Semmi sem takarja el a fürtöket a csillagok elől. Hogy végig nézd, ahogy fürdőruhák a legnagyobb gondjuk, mint a california-i 180 centis törpilla-kényszerpályák, így Taylor Cochrane egyik SI Swimsearch 2018 videojában, ami után mindig könnyű ingatlanügynök állást kapni, elvégre Francesca Apollonio is a Brescia Golf Country Club márketingesea fitness karrier csúcsán (ez ugyanaz a nő?). Vagy ugyanezt zárt térben, mint a már említett Ari Dugartea teszi HAPPY VALENTINE'S DAY Try On Haul prezentációjában, esetleg ruhásszekrényeiket pakolják, mint Alexandra Daddario (video:_kate and morgan go through alex's closet), aki cameo-kban is testrész karakterszínészetbe kényszerül, míg szabadidejében is kamerákba hajol a betevő falatot megkeresni? Az legnagyobb bajuk, hogy elfoglaltságot találjanak („keep myself occupied”) és ne unatkozzanak, míg a különböző egymást kísérő és egymásba belefakadó világválságokban csődbe menő magánvállalkozások és a tönk szélére kerülő közösségek számtalan tragédiát szülnek önkéntelen. A gyerekekről és fiatal fiúkról olyan, mintha csak röpke, eltört ötletek keringenének errefelé, állítólag másról nem tudnak ők, mint az észterbehajtás és az alumíniumszilikátok vagy csak olyanokat, hogy a B-29 Superfortress repülőgép ihlette a Millennium Falcon pilótafülkéjét? És mintha az Is Tropical zenei társulat The Greeks és Dancing Anymore zenei jellegű videoiból hallottak volna a nemiségbeli túlnanról, gondolják róluk. A Ken Park és Trónok harca között felmorzsolt erogén indíttatású felfedezésvágy. Egy csipet SEx & Violence és purgatóriumi elrugaszkodás következik a szertelenbe: Resident Evil 3 Remake Jill Valentine in Heart Bikini PC Mod. Ha ez a példa kevés, hogy érthető legyen, a felkínált temetetlen vágy milyen végzet? Egyáltalán nem biztos kiút. Mert honnan? Mert hova? Hányaknak ad munkát, valódi embereknek ugyanez a felfeszítettség? Rettenetes klisék (az emberiség szadista természete kukkoláson levezetve) és a megbűvölt csöcs-menza-Jurassic Park ijedt látogatóinak kerítéseken, falakon kívül rekedt siserehada, akik a slim-fit amazonok földjére soha be nem léphetnek. Azok közé, akik tudják, hogy kell élni maximális adrenalintól fűtve a rendelkezésre álló profik fokozott ingerlesése közepette. Nekik köröznek a Supertangas Világszövetség helikopterei, akiknek talpig tökélybe bújva a termékenység és vágy őrlángját kell lobogtatni! Szerződésük van róla! Céljuk ez! Felfújt szájjal nyilván jobban lehet stábok jelenlétében légzőgyakorlatozva meditálni bikiniben? Vagy sétálni végtelenített felvételen: MINKPINK Jasmine Tie Front Bikini Top. Ami előteret nyer, megbékélteti az ellenérveket? A természetes adottságok félmosolyokkal el vannak intézve. A plasztikázottak tömege erre gerjed, a varrat mentén fakulnak. Olyanok, mint a Blue Bay-ben játszódó Wild Things, 1998-as film begerjedt diákjai. Hogy tincsek pakolászása közben láttatva van a női test külső nemi jellege habcsók és tejszínhabos lenyomatában, idővel elolvadva a valóságban, noha erre ők most még nem gondolnak. A természetes tudásból fakadó lojalitás az önrendelkezés ilyen formái esetén hol adnak bármilyen kapaszkodót az átlagembereknek? Mi minden van eltakarva az állandó leplezetlenséggel? Vagy ez csak egy saját fájdalom, mit lehet vele egyáltalán kezdeni? A termék le van szállítva. Óriási Babaház, mint felhőkarcoló. Tetején, míg lángoló olajba fullad minden világtenger, Billie Faiers-t leváltva az O’Donnell nővérek pózolnak lelkesen. Tapsolunk nekik be nem vallott félelmünkben?

 

(Legfeljebb Katona Klári dalával tudom kimosni ezt a sok szennyet: Titkos Szobák Szerelme.
Nedvesség áramlik a száraz völgybe. Csendes meder, mély a lapály... hozzá csapódnak ezek:
Feminist Perspectives on Objectification /
Objectification, Sexualization, and Misrepresentation: Social Media and the College Experience,
illetve Sexual Objectification and Belief in Personal Free Will)

 

 

 

 

Ráday Mihály emlékére (2021)

 

Deszkákkal megtoldott létrák inognak. Felülnézetből városokon hegek merednek. Fundamentumok helyén újgazdag ugróvárak. És persze lefüggönyözött autókban töltött fegyverek? A rombolás itt van, megérkezett. Dacolj? Meddig? Míg terebélyes, boldogtalan babérliget-látomások sora vonul konokul utánad? Vagy amíg fényképek őrzik fényképekről ismert utcasarkok szép íveit, amiken úgy jártál, mint akik 200 éve, most meg gödör mered és cementet okád a mélyére valami építőipari pokolgép? Temeted tehát a tereket? Tudjuk, a kor eszméje esztelen – a hódolat, mintha adomány volna. A fékevesztett szépeleg, s vitázni képtelen, a csatlósok tánca dobog a kőrombolók körül és hörög a kínzó utálat. Ma az eklektikus nem más, mint a nyugatról átvett értékrend, a transzparens loftokba delegált topless életélvezet és üvegkalitkában kell lakni, különben divatmajmok hörögnek: sajtóban, a designer szalonban, cool list fesztiválokon… ahol kacsalábon forgó budai villák tiniszökevényei adják elő a csóró alternatívat – meddig mehet ez így, gyerekek? Van-e ennek a közlésnek jövője? Minden divatjelenségnek oda kell adni mindenünk? Ha például ne legyenek könyvtárak, mert otthonról kell bejelentkezni, akkor megy a gyűjtemény a kukába? Aztán tévedés volt, bocsánat, de nincs honnan visszaszedni legjenik életműveit? Ugyanígy, hogy még időben reagáljon, aki tud: Van szobor, ami hiányzik a város közepéről? Van jócskán. Ráday Mihály munkásságának szobra, hogy kell-e, feltételes esetként hol kellemes, hol kellemetlen kérdés. Mozart D-moll zongoraversenye és Sibelous 2. szimfóniája és Korsakov Spanyol Cappriccio-ja, ha többet szólna az utcán, az jobbat tenne. Egy ilyen szobor ugyanis nem szárnyal, hanem lecövekel érveket. Hányszor hallani vissza zárt ajtók mögül, hogy valaki beront és követelőzik a pénzosztáskor. Vagy hogy pukkancs, vagy hogy nézegeti magát a tükörben, miután polgármester lett. Vészjóslóan, akár a red flag-eket villogtató képzelet: ugyan tényleg a levegőben összekulcsolt, tiszta kezek egymást fedő körtereivel kecsegtet annak emlékét megtestesíteni, hogy a közterek szét nem cincálása közös érdek? Nem tesszük ki őt (kit?) közszemlére, példa gyanánt? Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület hány van? Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914, erről van szó? A Szépítő Bizottság (anno Szépítő Bizottmány, más forrásban Szépészeti Bizottmány) József nádor 1808-as keltezésű testülete? Ennek örökségével mi van? Ráday marad, ahol van, Isten nyugasztalja. De az eszkörtárból hiányozni fog a valósághű tételek egyike, hogy az a szökőkút, az az aszfaltdarab, az a buszmegálló, bárhol, az ország túlfeléről is kis hányadban a tiéd. Az állampolgár ez… részhányad és közvagyon alanyi jogon. Nem egy személyi igazolványos Puppet Show! Ez nem középkor többé, bár a tájakon át dombok rokolyái alá elbúvó megalkuvás azzá teszi, kétségtelen. Rádayból nem egy kellene. Sok kellene. És fiatalon! Kell az, hogy tudd, hol élsz. Kell az, hogy ismerd a szomszédos házak, műhelyek, egykori ispotályok és árvaházak történetét és az előbb beárazott, majd bezáratott szép kis mozi-utcasarkok és bálványimáddal vádolható, roskadásig telefestett mennyezetű kávéházakat. Több száz volt 100 éve. Most kis-tucat jó, ha létezik. A hangulatos mozik helyén bóvli, a gagyi, a turkáló és a műanyag játékok, amik csipognak. Nehéz eladni így Budapestet az éppen idetelepülő fiataloknak, hogy mekkora kulturális élet van, mert bizony kipenderülnek gyorsan. Hova? Ahol van 30 színház, és nem kérdés, hogy mit játszanak. Ahol vannak állandóan le nem razziázott szórakozóhelyek, csak mert egy raktárban vannak. Ahol a graffiti nem firka és bandázás a hétvégén, hanem egész városnegyedeket díszítenek vele, mintha a régi kávéházak mennyezeteit fekve festők örökösei volnának önkéntelen. Persze. És ahol az egyetem környékén, ha a belvárosban van a kampusz cakk-und-pakk, vannak még kifőzdék és diákkocsmák és nem csak aranyglazúros croissaint-ozók és giccses grillázs-varázsba pácolt puccos brunch otthonka-beugrók, amiknek helyén könyvesboltok, lemezboltok, galériák, élőzenei kuckók és irodalmi ferdehajlamokkal büszkélkedő versfelolvasó kricsmik burjánzottak alig egy évtizede. Most bezzeg röpködnek a pályázatok, hogy csinálj kulturteret, reaktiválj olyat, ami bezárt és csinálj szabadtéri mozit és vidd a peremkerületekre a kultúrát…! Aztán a pályázat le van osztva? Vagy nincs simlizés, csak válasz nem érkezik? Vagy 4-5 ember ül egy irodában, ami a fél ország ügyeit intézi. Ők, akik az emberhiányban előléptetett gyakornokok? Miért van emberhiány? Miért, ki zárta be azokat a lokálokat, amik nélkül hiány van kisléptékű, mértékletes, ár-értékarányos közösségi gyülekezőhelyek terén? Aztán megint itt van Ráday. Hogy minden ilyen területen kellene egy Ráday, legalábbis az értékmentés értelmében. Hisz ki volt, aki kikukázta verejtékkel védtelen a város néhány eltűnt lenyomatát és dajkálta azokat? Vajon mindhiába? Változnak a nézetek.

A szobor általában marad, bár a korábbi hatalom utólagos-általános megítélésétől függ jövője. Elteszik hűvösre, aztán fél évszázad múlva megint van. Részesülés a jelenben. Mint egy Andrássy Gyula emlékmű. Így ingáznak a szobrok is, mint a vendégmunkás magyarok, akik milliószám vannak elveszve – elvégre lehetsz hazátlan attól még, hogy van otthonod. A szobor és a felgyülemlő, érdemleges elégedetlenség. Ez mind, ami dacol. Felsorolni könnyű, de továbbadni? Nincs butább hang, mint ami eltörli a helyi kulturális mércéket. A Vágóhíd marhái fémből, megvannak? S a Bródy utcai értékek, a kéményseprő szobra vagy egy 56-os emléktábla? Máshol, az Izabella utcában élveteg struktúrákat sarjasztanak ipari kényszerképzetek és csak az egykor ellopott kutyaszobor van, mint csendélet (visszakerült): habitust sugároz, amit a városi lakosság már réges-régen nem ért meg. Embernek nem jár ilyen sudár káprázat? Mégis ki állít korhű emléket a koporsók fölé? Arról, hogy bontás és bomlasztás után a felére csökkenő régi házak emléke – a felismerés is elvész nyomtalan? Mert nincsen, aki élné ezeket, csak lakni ágyazza be a vágyakat, amik köré falak kellenek, hogy más ne lássa? A lakosság tehát. Egymás után költöznek teljes elidegenedésben. Fiatalon, aztán kevésbé fiatalon, aztán megérve a változásra, amit kifizetni mégsem tudnak, mert lakást venni 30-50-80 millióért? Így hogyan? Kifárasztva? Vonul, csak vonul. Se középosztály, fiatal családok alig, mesterember és műhelye, régi edények, kockás abroszok, amire a turista rávetné magát – már szinte sehol. De van trendmérleg és vaporwave áramlat, mindkettőt rendesen meglovagolva. Mit ér? Mintha fejjel lefelé fordítanák, hullnak a házak széjjel a CGI-hunyorgások közepette. Mintha kártyapaklit kevernének megvesszőzött emberek, akik szolgákból lettek a basáskodás függőségén fennakadva: Állathang. A Pacific Rim és a Godzilla vs Kong: a moziban látni, azaz ilyen filmekben, aztán az utcán is látni: tetem téved a kürtő köré, markoló mormol a majolika tört mozaikjain. De végül porfelhő van és romhalmaz, egy újabb bérház vagy míves óvárosi homlokzat lett oda. És mindenki értetlenkedik, fogalmatlan, érzi a félelmet és zömük azonnal pártatlan. A méretre vágott pórusbeton borul födémként a köztes életterek tömbjeire és arcátlan arcképcsarnokok köszönnek vissza a rejtett értékekre ráförmedve. Képmutatás valenciai csirkés paellával, behűtött habzóborral és sangriával, vagy jöhet a fényűző kotyvasztás - Chambord, Berbere, Kávé, Laktózmentes Tej, Vanília és Cottage Cheese Infused Chartreuse Jaune -, ha már a város fölött tanyázik az aranyló tettlegesség és van gasztronómiai eutektikum és barista brillírozás. Brutális urizálás... Joyce Carol Oates: Expensive people vagy Bret Easton Ellis: American Psycho? És hajlamok sokasága zajlik, burjánzik rendületlen, noha ez a túlhabzás fölösleges. Nem lehet egy egész város Alain Ducasse, Joël Robuchon, Olivier Roellinger, Wolfgang Puck, August Escoffier, tán Bíró Lajos, netán Jiro Ono vagy simán tévészakács univerzumban bolyongó lakossági fórum Keith Floyd, Anthony Bourdain vagy más módra. De mégis. Bár nehéz összeegyeztetni a közalkalmazotti státusszal. Le Carnet d’Epicure? Sehol. Első Magyar Részvénysörfőzde? Csak craft beer. Most minden elemelkedik árban és skybar-okba. Pezsgősüveg-cosmodrome. A második világégést túlélő freskók hol leverve, hol a carrera-i márványpadló vam feltörve, hol potyára palazzo-t és szépnek beárazott kilátást kapni extrém mélységérzettel. Megy a zászlófoglalós móka. Alant a szinte gasztrorégészet nélküli terekben magasztosságot ígérő igézetek leledznek és sziporkázó közhelyekkel támadnak a kirakatok, ahogy sok helyen az étlapok is. Spanyolviasz-leolvasztó világiasság, ami megismétli, amit ismeretek hiányában újnak tételez fel. Rákfenéje a rosszul fókuszált marketing, úgy mint a budapesti kortárs építészetben, ahogy a mindent egyre inkább az éttermi vidámparkká változtató belváros-változások során. Gundelék vagy Görög Rezső? Szakácsbál sincs. Fine dining van kriptákban. Beton tehát. Emberkísérlet és újabb panelkorszak... és a feltálalás színtere ki van cicomázva. Nincs már rizsával töltött kelkáposzta főzelék a sarki vendéglőben. Sem borjúkaraj vagy reszelt tésztás leves vagy roastbeuf, Nyelvhal Molnár-módra, velőpástétom, Pacsirta parasztosan, pulykapástétomos szarvasgomba-kreáció, „egyserpenyős” vacsorák, stb. Poulet au Paprika. Hol a rendes eszcajg? Vagy hogy A Royal szállóbeli 1963-as, fekete himlő gyanú miatt elrendelt vesztegzárból a szocialista vezetés presztízskérdést csinált. Ilyen ma már nem fordul elő. Hol van már az, hogy 1958. augusztus 29-én először a Magyar Nemzet adta hírül, hogy az Alkotás utca 47. szám alatt nem sokkal korábban felhúzott társasház földszintjén kialakított üzlethelyiségekben „a lakosság kérését és a helyi adottságokat figyelembe véve (...) cukrászdát, fűszerüzletet és húsboltot rendeznek be”. Zbigniew Cybulski arca a hatalmas tűzfalon egy párhuzamos világban, ahol a cukrászda, a fűszerüzlet és a húsbolt még létezik. És nincs a helyükön pasta király, meat-bar, és vastaghéjú lucskos feltétes ételt kínáló pizzázó. Nem egy Tonno e cipolla ez sem. Ahogy a házak is tört sokszögszámlapok. Az élhető kiülős helyszínek kiszorulnak a városból. Van azonban borász utca és gourmet lángos 10.000-ért. Van hely. Van Turisztikai Innovációs Verseny - a szállodából mindenhova befelé igyekvő zombihadat akarják terelni, akik a Kármán-féle örvénysor mintájára mozognak látszólag "és a képlet 250 < Re < 2 x {\displaystyle 10^{5}}{\displaystyle 10^{5}} között érvényes. Az fd/V dimenziónélküli paramétert Strouhal-számnak hívják Vincenc Strouhal (1850-1922) cseh fizikus után, aki először tanulmányozta a távíróhuzalok zenélését 1878-ban", meséli a Wikipédia annak, aki kipréseli magát a tömegből. És hányingert kapsz a közeg kinematikai viszkozitásától. És BUDA FCKN PEST pólók dögivel. A látszatját mindennek a valódi tartalom előtt megteremtő divat felzabálja a laza hangulatokat. A teraszokon stílbútor. Túlvilági szurdok.

Furcsa fájdalmakat átélő emberből, ki mikor látja, hogy omlik a műemlék, felharsan egy szólammal a mértékletesség és módszertan: neki a nyereség nem azonnal jelent célkitűzött szlogenkoktélt és megköszörült torokkal megszólított lányokat, hogy „Heló, ez a palota az enyém”. Vajon, mikor a sokszínűség szónoklata elapad végül és nem marad létélmény: egy gerezd még, egy régi tégla vajon felkelti-e az érdeklődést és az élőláncok felizzó körterén a fiatalok bárhonnan: összegyűlnek-e még, Nagymarosra, Kisorosziba, a Vágóhíd utcába, a Corvin-negyedbe, Wekerlére és egyre messzebb? Miért gyűlnének össze? Van ilyen, hogy épített örökség? Vagy a Velencei Charta értelmében vett faszádizmus, az van még? Értéktöbbletről van szó, nem pont arról, hogy fröcsögni kell és a fellelt zug-trezoros főméltóságok slampos porcelánpompáját kimarni? Robin Hood erdőben élt, nem betonfolyosókon. Kik gyülekeznek mégis a tereken hajnalban sétákra indulva, feljegyezve, befotózva, hogy mi volt a helyén és mi tűnt el és mi került a helyére? Áldott vagy, ha közéjük tartozol és vállalod végre, hogy a közterület a tiéd is. Pláne ha Budapesten élsz, hogy budapesti vagy – pláne attól, hogy itt vagy! Ne cseréld be szakszerűen a szépérzéket holmi dzsentri sármra? Ne. Dialektusod egy olcsó szlogenért? Ne. Mert távolabb, a tér túloldalán ott áll majd egy fiktív, még meg sem született Ráday Mihály szobra, épült lakhelyünk védelmezőjének söpörjük tisztára a helyet, ahova őt várjuk – laza merevség volna? Inkább gyülekezőhely és éjféli vidám vacsorák búfelejtő mosoly-arénája, mint Rómában Giordano Bruno szobra körül… elé te, vagy bárki más is járulhat, tépett térképek, csontos csokrok, csapzott útikönyvek letéve a talapzatra és helytörténeti tábortüzek gyúlva hívják a rombolás ellenhitét, felragyogni túl a kárhozaton, mindenféle foganatosított romboló ideológia nélkül lenni. Ott állsz majd másokkal és megérted.

 

 

 

 

2021 vége is tartogat azért még meglepetéseket

"It's broken down and very medieval, but to Max it's the closest thing to civilization he's seen in twenty years" - Mad Max original script

 


Éjféli randevú a város szélére sodort centrummal. Szellőző repülőtérszag,
keveredve a belvárosi ánizzsal. Diákoknak behazudott tuti szórakozóhelyek hamissága.
Sarki kajaszag, fröccsenés. Mocskondiázó diafilmjelenetekké aljasodó ittas turisták.
Hőzöngő zömök divathősök. Babaház színű, tűhegyes szempillák porcukrosan porzanak,
és lepkekezű leányzók zónáznak az alkony megbomló bárpult-holtterében.
Egy zsibvásár. Iszonyú sok ember van valamiért az utcákon. Kitárva a papagájfogó?
Idén ilyen még nem is nagyon volt… miért épp most tömörítik ki magukat,
amikor bekandikálnak ablakokon a mínuszok (és a hortobágyi stillsuit-tal már mit sem érsz);
miért, ha nem azért, mert ez az idei utolsó nagy elrugaszkodás a szabadban;
és a valamitől megválás élménye itt mindig jó ürügy a dínomdánomra (sírva vígad),
hogy aztán Szilveszterig kibírják valahogy és akkor aztán eldobják az agyukat.
A nagymutatóval együtt, ami élesen belehasít felpacsulizott szürkeállományukba,
és néhány késeléssel egybekötött mentőautós sightseeing száguld a dunai köd arcába.
2021. október végén vajmi kevés visszafogottsággal tolongnak a bódult alakok,
távol a Szilveszter és az utcát szeméttelepnek nézi, aki most érkezik ide először.
A tömeg a lomtalanítás szeméthullámsírjában gázol ugyanis. Örömmel teszi.
A csordák sötétedés után aktívak... egy James Ensor festmény jelenetei.
Egyes utcákban nem ég a közvilágítás és a bulinegyed szétszabdalt mélyén
a legsötétebb részeken gyülekeznek a teljesen szétesett, ázó fazonok ezrei.
Kocsmaporták tagolt partjai előtt éjjel 1-kor már százával tántorognak, dugig dögrovás.
Meglepetés! A Klauzál tér szélén kidobott bútorokat rendeznek össze egyesek,
és nappalit kerítenek a semmiből: egy kívánatosnak nem mondható szalont.
Mint a BERLINZULAGE | West Berlin / Art / 1980s 24 Aug 2018 – 16 Sep 2018
című kiállítás egyik monokróm darabja, kiállítva itt: Künstlerhaus Bethanien.
Itt is fénykép készül róluk és ők magyarul nevetnek. A kép természetesen homályos.
Ahogy az egész mozgolódás. "Itt még a csiga is bemozdulna" - szól valaki,
iránytűket rejtő hasitasijában nagyspórás szerencsehozó szarvasgomba gömbölyödik keményen.
Barátnőjénél fél tucat vastaghúsú arab király datolya van a retikülben.
Részegen minden jó ötletnek tűnik. Velük, átellenben vagy melletük
a ringlispíl golyózó tekintetekből lézerként árad. A Black Friday és a Happy Hour összeolvadása.
A vidámparkhoz nem fogható össznépi megakatarzis lefojtott változata édes semmittevéssel vegyül.
A tömeges tivornya szebb időket látottságot ásít, nem szépít rajta semmi sem.
Hepciás dadogás döfköd szavakkal. Jelzős szerkezetekbe próbálják egymást bekötni,
és értelmet nyer az emberek egymás közötti tehetetlensége. Informatikus a színen.
5 millió léket kapott tévképzet, "Késő az este, ezért nem megyek fel Pestre", aztán mégis.
Hajdan így visszhangozták, akik csak lestek: "a strandon van ribillió, jampec is vagy egymillió".
Hány és mennyi? "Kutyások Pesten" és más csoportok, amik belső szempontból nem csak Tinder.
Hétvégente a többiek is itt hesszelnek és a Kecel diszkó, Coronita vagy más csőbehúzások archívumai.
Techno yóga? Aztán egy felvillanó tableten nagy legénybúcsús társaság lapozgatja a sihuhu.hu nevű weblapot.
Valamivel odébb néhány kackiás fiú a www.magyarbajusz.hu-nak készül csoportos selfie-t küldeni.
Italfogadások köttetnek Star Wars spin-off spoilerezések során és egy nagy szavú srác büszkén meséli,
hogy ő az érettségin történelemből nem tudott semmit, ezért elmondta a Birodalom bukásának történetét.
Felettük egy ablakból a tűzfalra kivetítve a Tudósok: Apa kocsit hajt klipjét Kenny Rogers - Planet Texas videoja váltja.
Felkiáltanak odafent, amikor félrehallják (vagy tényleg ez hangzik el) a dalban: "I'm on the planet of Budapest"!
A ház előtt egy taxiban egy nő és egy férfi kiabál egymással, aztán nevetnek, aztán kiabálnak tovább,
jogos felháborodásból, összevetve, de nem értve egyet abban, hogy Tóth Orsolya filmdíjai után pizzázóban dolgozott,
és Michelle Wild koktélkeverő akrobatikákkal egy bárban próbált elhelyezkedni, és ez a kettő nem ugyanaz!
Az autó tetejét csapkodva, mint akinek szerelmi bánata van, egy srác csehül szerelmet vall Sára Rychlíková-nak,
aki ebből mit sem észlel, mert ki tudja, hol van éppen, és a taxis összerezzenve néz, markolja a kormányt csöndben.
Két sarokkal odébb egy másik társaság azon vitatkozik, hogy miként lehet a közeli gyorsétkezdében,
eleve Magyarországon egy hamburgert Big Bertha néven árulni, mikor az egy ágyú volt a világháborúban,
és ellenérv is érkezik, hogy ezeket a neveket országonként szocializálják, illesztik a helyi igényekhez,
és hogy tényleg érthetetlen, hogy akkor ezek szerint az elnevezők szeretik a gigamega náci fegyvereket,
és egy 160 kilométerre ható vasúti ágyú nevével kell eladni az élelmiszert, mert itt ez imponál?
Közben világos, hogy össze-vissza beszélnek, mert az az első háborúban volt, és amire ők gondolnak,
az a Schwerer Gustav, becenevén "Dora" volt, és a hamburger egy tortilla vagy taco és Brave Berta néven fut.
"800mm Kanone Eisenbahgeschutz, jó étvágyat", kiáltja oda nekik valaki, aki már nem bírja a félrebeszélésüket.
Mindenhol üres csacsogás rázza fel a környéket. És a bolyongás, a pincék és bárok és az előttük heverők,
és az útvesztőszerű táj olyan, mint egy gyerekkori emlék: Prince of Persia (1992 Macintosh) Complete Playthrough.
Míg a flippergolyóként faltól falig vergődő emberek inkább az 1977-es Car Polo, az első arcade színes játék elemeire.

Egy csinos lány a köztér szélén egymagában kávés kanállal fogyasztja sörét korsóból, szinte cseppenként,
míg miniBoomBox hordozható party hangfalát bluetoothra téve Vultron bejátszásokat bömböltet. Recsitál.
Kabátjára az van írva, Muszi Deemog, de hogy mit jelent, rajta kívül senki sem tudja. Mindig egyedül van.
Zegzugokban és félreeső kapuljakból Moomin-cukrosbácsik leselkednek, rivalizálva a területekért.
A lokálpatrióta közbiztonságtervezés helyett két polgárőr kérdőre von három helyi suhancot, hogy miért,
de miért kell nekik a téren álldogálniuk, miközben a háttérben 300 stag party turista randalírozik eszeveszettül,
akik úgy néznek ki, mintha a Szívtipró Gimi szereplőit felsokszorozták volna a látvány kedvéért.
Nem lesz itt convoy chase. Sem lődörgés azoknak, akik nem külföldiek, tehát értik magyarul, ha anyáznak nekik heccből.
Az nem zavar senkit, hogy egy motorháztetőn pólóikat letépő turisták szkanderoznak, és erről az ugorthat be,
hogy a Super Bowl 2014 egyik reklámbejátszásaként elhíresült Skittles with “Settle It”(“Settle it the usual way”)
talán épp elég indokot adott vizualizációjával arra, hogy utaljanak rá a Rick and Morty "Armothy" epizódjában.
A három srác eloldalog, arról beszélgetve, hogy Don Frye-t csinál a filmipar Batmanből, és hogy az új film,
The Batman, ha kijön jövőre, a trailer alapján fix, hogy hány korábbi mixed-media változatból lett összerakva,
(ez is egy hand-to-hand UFC 10 mozi lesz?) és hogy a main trailer végén történő ugratás jelenet nem más,
mint a 2015-ös Batman: Arkham Knight action-adventure game bevezető videojának azonos szekvenciája.
Sőt, Jeph Loeb 2002-es Batman: Hush képregénye is benne van. Az 1988-as Year One képregény Selina Kyle-ja is.
És milyen érdekes, hogy a mai világnak ugyanúgy szüksége van arra, amit egyiptomban Kek és Ra harca képviselt.
Sőt, megállapítják azt is, hogy egyes fiktív szereplőknek hosszabb életrajza van globális adatbázisokban, mint az élőknek.
Egy szembejövő pár, akik most költöztek a város ezen szegletébe, azon tűnődnek besurranva az üvegdobálás elől
egy gyors kapukódtárcsázással az egyik lekottságán túllendült bérházba, hogy másnapra hogyan van mégis tisztaság,
van valami titkos urban waste vacuum machine a VII. kerületi önkormányzat birtokában? Ezt a kifejezést használják.
Kutyájuk nyüszít a zenebona és hangoskodás összhangzattanától, pedig meg sem élte még itt Szilvesztert.
Vagy azokat a kocsmákból kitörő verekedéseket, amik köré nézőség sereglik, és ez minden, csak nem zuì quán.
Talán Emanuel Augustus stílusa és a Yu Yu Hakusho meséből ismert Chū kiállása férne még itt el.

Nem messze... Isten verése: Egy srác az utcán egyszemélyes zenekarként 10 szám félsoraiból,
népdalok, Kis Grófo, Majka, Flour Tomi, erdélyi lázadó dalok és lagzidalok: rögtönöz.
Null pointer. Elsétáló szülinapozók kommentálják őt diszkrét paraszti körmönfontsággal:
"Hogy volt régen, hogy mondták, öcsém? Epében a cintányér, vesében a lábdob?"
Ez olyan időkből merül fel és lebeg valami zavaros felszínen, ami még a 90-es évek világa,
amikor már akkor is diákok voltak az éjjeli vendéglátósok, és ha mondjuk valaki a Morrison's-ban
(ami ugye az Operaház oldalában volt) vagy a Picasso-ban dolgozott, és mondjuk
94-ben a Zanzibár, a Tilos az Á és a Mikszáth tér környéki bermudában lakott, romházakban,
akkor a suli mellett kidöglött a pultozástól, ahol azt tanulta, hogyan kell lopni.
Járhattál te a Ráday Klubba, a Zöldség-Gyümölcsbe, az Angyalbárba, vagy a Nincs Pardonba is.
Egyenes ági élmények fűzhetnek a Cöxponhoz, Rock Randevúhoz, vagy a Darshan Udvarhoz,
máig vannak 50 körüli aranyos fiatal felnőttek, akik utólag sajnálkozva számolnak be róla,
hogy milyen érzés volt egy olyan vendéget átverni, akihez annak kedvessége miatt
lehetett kapcsolódni, de elfordulva már 4 helyett 8 cent töményet felütni neki, tök simán ment.
És ezek a diákok loptak a helyen, ahol dolgoztak, mert fizetés helyett ez volt.
És aztán átmentek a billiárdozóba, ahol őket lopták meg mások, akik ugyanúgy vitték
a pénzt valahova máshova, ahol jobb-rosszabb esetben elszórták egyhamar.
És ez így ment és így vándorolt a pénz a városban. Most pedig már a 2000-es évek
ebből kissé felszabaduló, de még nem kommersz világára épül a Budapest by night
teljes reklámkampánya… csak az az éjszaka már nincs, lakói is felszívódtak muszájból.
A város betegen felhasadó szügye abból él, ami ezelőtt 15-20 évvel történt. Hol a buliváros?
Városi séták #8: A 90-es évek legendás szórakozóhelyei, ez ugyanaz.
A kisajátítható, azonnali nosztalgiában élés, ami nem is úgy volt. Tudom, mert ott voltam.
Mialatt 1058 elvont helyet mértem fel és ennek 60-70%-a idővel eltűnt, csak  tudhatom.
Nightlife becoming chief export. Az erről szóló reklámok egymást falják fel kölcsönösen.
Különböző fejezetekbe tagolhatóan, különböző időközönként megindulnak a nosztalgiák,
de akik ott voltak, azok nincsenek meghívva, hogy elmondják, mi történt. Ez tehát panoptikum,
viaszbábukirakat, amiből a középkort vagy épp a 80-as éveket megéltek, köztünk járva,
nem férnek bele? Vagy ez a kisajátítás attól exkluzív, hogy nem teremt szorongtató
kisebbségi érzést az, hogy valaki elmondja, amit a hallgatóság nem tudhat, miért nem?
Miért egy kiállításon akarod azt megélni, aki ott volt, miért nem hívod el kerekasztal-
beszélgetésre? Nem jobb velük együtt bulizni, szotriznak, mint máshogy? Én ezt tettem.
Ennyiből a 70-es években elkezdhettek volna az egyetemisták II. világháborús kört szervezni,
hogy ők az azt átélők nélkül is elő tudják adni, ott mi történt, és a 68-69-es hippi eseményeket
90-95-ben előadhatta volna egy csoport, mondván, hogy ők jobban tudják, mint akik helyben,
ebből persze divatot csinálva. Pedig nem így volt. Nem deszakralizálták a világégést,
és 96-99 között revival címszó alatt azt mondták, hogy a 60-as évek zenéjét újrafelfedezték.
Ebben van tiszteletadás, hagyományőrzés, oktondiság nélkül.

Amikor előkerül tehát sorozatosan valami ráflesselés, egyáltalán a közelmúltra,
ami még el sem múlt és máris a muzealitás kitinpáncéljába zárják celluloid vagy retró
címszó alatt a még élő kultúrát, akkor attól lebiggyen minden brit poppon és deep house-on
és punkon felnőtt középkorú ember ajka. Énbudapestem, ez a liga publikálja, hogy (idézem):
„Felrajzoljuk Budapest alternatív térképét: kijelölünk rajta 10 pontot, és összekötjük őket.
Programhelyszínek: AQB, Auróra, Dürer Kert, Eleven Blokk, Gödör, Jurányi, Lumen,
Toldi, Valyo.” (mit kell ezen feltéképezni?, ez a most zajló jelenkor, vagy reklám kell?)
Ennek a felének kapásból semmi köze az egészhez. A Dürer el lett bontva, visszafelé
ne dumáljunk úgy, hogy ahogyan a Keleti Blokkal viselkedtek, az pusztulat volt.
Az új Dürer alig üzemelt pár hónapot, mire hivatkozzunk? Van még? Megmarad? Lesz egyáltalán?
Az Auróra kiscsibe ebben a műsorban, a Gödör szintjén az Auróra dumáljon a Sirályról,
a Gödör pedig az Akvárium helyén volt eredeti Gödörről. A Jurányi anakronizmus ide.
A Lumen max úgy nem, hogy az első Mikszáth téri pici, jazz zenés helyként veszi elő magát.
A Toldi kizárólag úgy, hogy a 2010 előttig tartó, elvont, füstös, színes kis helyként él.
A Valyo nyilván úgy, hogy nem a mostani inkarnációja és nem Lágymányosi-híd alatti,
de a mobilszaunás első változata értelmében, még a Pontoon helyén, ami durván kitúrta.
Nyilván a Bókay utcai Gólya sem egy balos mézesbödönhangyavár volt elsőre,
hanem olyan évtizedeken át túlélő, átörökített és meghagyott kisközpont,
ami persze némiképp egy ideig kiesett a mindenkori hatalom látóteréből,
de egyben nem volt fent semmilyen globális adatbázisban, ezért átvészelnie
nem volt nehéz. Ha mindent kipakoltok kirakatokba, még jó, hogy meg fog változni,
még jó, hogy valaki körülnéz, hogy hogyan lehetne kivásárolni vagy ál-lakóparkot tenni
fél év alatt a helyére és mélygarázst és szállodakomplexumot.
Ezt ti csináljátok.
Az sem mellékes, hogy végül is a Fekete Lyuk rejtett, lepusztult munkáskörnyékbeli
hiánypótló létezése 35 évvel ezelőtt és az új gigaGólya helyszínválasztása bezár egy kört,
ugyanoda ért körbe a kivonulás, most viszont lesz következmény: beruházásra fel,
ahogy az R33 és a Keleti Blokk is megágyazott, vagy a Szimpla és a Gozsdu,
úgy tesz majd ez is, és már előre fáraszt a visszasírások sora, hogy ez hogy nézett ki.
Mielőtt mi? Mielőtt tagadták a mostani közösségi terek vezetői (mondván, náluk
nincsenek vezetők, de mégis), hogy a dzsentrifikáció ők maguk, bennük lakik az alienlárva?
Vagy hogy a korábbi, környékbeliek integrációját segítendő beindult, frappáns segélykeret,
mely során a Gólyában egy előre kifizetett fogyasztás számláját a rászorulók beválthatták,
immár oda jutott, hogy bejön (semmi előítélet) három szétcsapott goás fazon
zárás előtt 10 perccel, a mostani új helyen végig bogarásszák az adományblokkokat
és kiveszik a 4500 forintost, hogy ők ezt most leisszák, legyen hát most buli ezerrel.
Honnan jön ez a "lazaság"? Amikor be szeretne valaki kerülni, pultosként kell kezdenie ott?
Van egy mentorálási idő, ami hónapokig tart, bármilyen előképzettsége van vendéglátásban?
A már bekerült pultosok osztják és végül, ha szeretne szövetkezeti tag lenni, az pénzbe kerül?
És karakán vezérnők ideologizálják? És akkor hol van? Kicsit úttörő nyakkendő feelingje van.
A fehér Gólya logo feketébe átmenve szimbólikus radikalizálódás? Mi történik itt? Agymosás?
Kiszólás: Nem veszitek észre, hogy hogyan drifteltek elfele az első kijelentésektől,
ellentétes irányokba, vagy az is smafu volt...? Félkész forradalmi önfelfalásokban tobzódni?
Vakarod a tököd, mint a burzsoák, akiktől hánysz. Neveltetés? Ezek veszélyesen hülyék.
Aki ide nem társul be, szabadúszik a mocsárban. Mint a Come and See című 1985-ös film,
vagy a Simon Mágus hangulata... úsznak eszelős kitartással a klikkesedéssel szembemenve.
"Swampthing beautiful", mondja erre a művészetterapeuta, aki kimemekül az éjszakából,
ahol a verőemberek azt hiszik, a Mortal Kombat legendájának szerves részei...

Segélykérő levél érkezik, ami szerint: "a 4k-ban néztünk egy helyet tegnap, hatalmas az egész,
10ezer nm, amit kinéztünk az 400 nm elvileg félmillió (csatoltam képet)". Nekik százezrük van.
Jön a másik alternatíva, megnyit a Nyolcésfél. Tényleg suttogva beszélő zenei szcéna lettek,
akiknél rékérdezel, hogy belülről milyen, mihez fogható. De az egész fent van az iroda.hu-n?
"A Nyolcésfélben vagyunk, ahol Fenyő aktuális együttese, a Sharein' bérli új termét. Nem ugyanaz
– méregeti a gitáros és énekes a Rákóczi térnél tornyosuló komplexum enteriőrjét" írja Fogl Márton,
és a cikkből nem derül ki, a külvárosok jókedvű lokálpatriotizmusa nemzedékenknt van lelombozva,
vagy amikor a tizedik lerombolt kedvenc kulturgóc gödrébe dobsz virágot meg öngyújtót, akkor élet az?
Miért, a Müszi nem ugyanígy indult? Idézzük fel:
"22 műterem, stúdió, műhely, iroda, melyben több mint 80 művész, civil aktivista és kreatív dolgozik"
A snetbergercenter.org így reagál 2019-ben: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ
>>> A beszerzési eljárás tárgya „Több funkciós Próbaterem tervezése”. És aki nem ebből él, de zenél?
Rámegy a gatyája, hogy legyen kultúra, ami hiánycikk, ezért cikizik?
Ahol MTV jelek között a magyar klipszemle győzteseinek videoi peregnek,
az nem underground, az nem alternatív mítoszteremtés.

Ezekről mit tud meg a kedves ifjúság? (midrash aggada)
Hogy töltelékszóvá válik egy fogalmi összhangzattan? Olyan emberek által,
akik egyértelműen az éjszaka eddzőjének állnak a felszólító- és kijelentőmód összetévesztésében?
Az underground kultúra új fellegvára – A józsefvárosi Turbina Kulturális Központ,
szól a cikk, bár az, hogy valami nincs reklámozva, meghirdetve, szétkürtölve,
hogy az underground valójában ez, mit számít? Ez a szó ma azt takarja, hogy menő.
Csupaszöklű bulvárstílus. Nekem ez ellenpélda az undergroundra,
vagy a közhasznú ifjúsági kultúrára, hát még az ellenkultúrára. Ezüsttálcás ellenkultúra nincs!
Fela Kuti - lehet szereteni, nem szeretni - 1978-as berlini koncertjén arra utal,
hogy az underground az el nem fogadott dolgok gyűjtő (és nem vesztő-)helye,
és ilyen értelemben ezeken a mai branding és direkt marketing szinten
szavakkal dobálózó, előző korok szavaival felelőtlenül dobálózó helyeken
azért mégsem érzem, hogy itt elnyomás, üldözés vagy cenzúra volna. Nemde?
Szavakról lerántott értelmek a behelyettesítés teljes pózer fogalomkörében.
Vajon Manek Gábor és baráti-befektetői köre tényleg benyomott "400 millió" forintot
és nagyon kapitalista játszótérré dagasztotta az eredetileg Vajda néven indulni tervezett helyet?
Beomló partygödör? Levegőben látni a jövőt, be is igazolódik... 2022 nyarán az egész leáll.
Egy hőskorzakbeli Tilosos Dj, egyike azoknak, aki még nem nyitott saját szórakozóhelyet:
azt ecseteli, panaszolja, hogy "Nekem a Turbinával kapcsolatban nagyon komoly elvi kifogásaim vannak már.
Utálom ezt a Manek köré csoportosuló, előrágott, mélységnélküli, libero-kapitalista popkultúra dömpinget
(lásd Toldi, Keret, Lärm, Központ, Dobrumba, Pingrumba, Electronic Beats, NVC, s most akkor a Turbina...)"
Nem teljesen értek egyet vele. Ez most ugyanis a kor szava. Ránk is mondhatták egykor, hogy kisBerlint csinálunk.
Egy hasonlóan fallen into disrepair állapotú környezetben? Ami tombolva könyörgött a színekért, dzsemboriért?
Persze nem az volt, Berlin2, mert nem voltak már olyan szabályok, mint náluk, és mi így nem is vadultunk el teljesen.
Az abszolút bezártság ugyanis állattá tesz és minden épkézláb rendszer tudja, hogy szelepet kell hagyni.
Amit egykor már átélt a város a Mágnásfertály idején, hogy mi minden van megreformálva terraformálás szinten,
ugyanolyan simulékony a többség és dohog az a néhány kevés, hogy miért van szétkapva a város épített sármja.
Ami mikadoszerűen innen-onnan kihúzgált épületeket jelent, és ezen felül egyszerűen úgy, mint ahogy az Uno-t játsszák.
Nekem inkább az tűnik fel az új helyek kapcsán, hogy a kollektív felsőbbrendűségben épp az egyéniségük vész el,
amire hivatkozva felsőbbrendűsködnek, mind a managerek, mind a szórakozóhelyeik.
Izzadtságszagok saját periódusos rendszer szerint. Intenzív gazdálodás folyik.
Létrejön az éjszakai monokultúra: piacra termesztett szórakozóhelyek.
Hol van már a progresszív beat és videodiszkók önfeledt aranykora, emberi léptéke?
Street punk phalanxok? Bahiás hippitanyák virágmezőmintás posztópincéi? Szatén cuccokban goth csajok?
Mikor az Ivan and the Parazol borítóképei az egykori Skorpió zenekar Rohanás albumát idézik?
És amikor minden 80-as évekbeli new wave zene a Thor, WW84 vagy Poirot és más filmek betétdala lesz?
Citátumok kora, minden idézet lett, a nosztalgia vesszőfutása ez vagy egy hagyomány megteremtése?
Ha szakkifejezést kellene találni a jelenség körülírására: nostalgia cash-in fan service.
A zene vezet át az éjszakán. Ez a hozzáálllás kezd átmenni abba, hogy térítéssé válik,
"az én zeném vezessen titeket", illetve ízlésdiktatúra az alapján, milyen erős a reprezentáció.
Sekélyes, prosztüj, felszínes? Ha fantáziátlan irányba tart, ahol az ötletek
mind valahonnan átvettek, a terek sterilek, a bulik visszhangja vifon-visszhang,
mert megismételhetők. Instant redundancia. Burgerkingen szocializált vagánykodás?
Mint amikor jött egy Man+Machine (Ágoston Dani) a Dürer kert közönyös csápözöne mögött.
Ő, aki kitalálta magának, hogy ő a techno apostol és ezzel szétkereste magát.
Valakik kellettek, akik beveszik a cumit... valami periférikusat csinálni tehát mást jelent már?
Mindig ugyanaz a műsor. Romkocsma, gasztró, fine dining, óriásvállalkozás, fesztivál, loft, villa.
Akik a kisléptékűség mellett eleinte leteszik a voksukat (ez piackompatibilis) hamar kikötnek
azokon a sárgaköves utakon elérhető luxusjátszótereken, ahol molecular gastronomy,
food stylist fétiskör és valami anoním tessomancy pszichodráma csoportba lehet tömörülni.
Vagy a nagyobb, zsírosabb falatok bödönébe, próba-szerencse, fejest ugrani. Közvágóhíd Postindustriális Park?
Fáziskésve beköszönött a fordizmus Magyarországon? Futószalagidealizmus és bőségcsodák egy-egy foltban,
ami körül fogyasztói sötétség dereng, termékcsakli, választékbefolyásolás, rászoktatás és hosszútávú imprinting?
Miközben a McCarthyism egy helyi, specifikus, poszt-era ideológiája vegyül a gulyásvezetés bizonytalanságérzésével?
Persze ettől a Gondozó Kertból lett Bujdosó Kertből lett Turbina fasza opció lehet. (reʾu ki raʿa neged penekem)
Egy gombostűvel ékesített műanyagrög, zsemlegombóccal. Totó, moncsicsi, Berlin Calling.
Szellőbabák lép-lép-fordul tánca a dohányzóban. Ugyanakkor nem egy kawaii Harajuku karnevál.

Turbina.
Végül is ide sem mindenki a Rózsadomb aranyketreceiből ereszkedik le fellengzősen,
megmártózni abban az alternatív vonalvezetésben, ami görbe tükörként szikrát vet.
Az elhanyagolt épületeket belakó másság-érzésből emberekre ráhúzott fancy épülettanyák lettek.
A revamp korrózív zöngéken felsejlése sokasodó semlegességtudatból farag egalitárius hisztit.
Kezd a tárdsadalom úgy működni, mint egy operciós rendszer: mindennel egyet kell érteni,
különben nem enged tovább, kizár, a felhasználó, a haszonélvező enged a Szilícium-völgy zsoltárainak,
különben a gép konfirmációt kér, blokkol vagy egy adminhoz irányít át, aki nincs is és auto-bot-reportok cikáznak.
Ez város szinten? Miközben a homogenitás éllovasai folytatólagos újratervezéssel szöktetik a designélet nomádlatait?
Nekem te ne. Ugyanígy, hogy a Nagymező utcai PIAF miként él tovább átprogramozva, már ha számít,
hogy ez a hely volt a művészeten túli turbulens bohém találkozások kedvelt helyszíne, forráskódja,
(reggel 6-tól úgy délután 1-ig), és ha beszél az ember azokkal, akik átépítik, a kivitelezővel,
végül is előbb tudja, mi lesz benne, mint amikor a kinkster bulik egyáltalán beindulnak.
Persze, ha az egykori Vörös Lyuk / Kék Lyuk helyén lett Supersonic-ból szivárognak át?!
Miközben a KitKatClub Berlin és a Hellfire Club Sydney is elég távoli mintának tűnik?
Mojzes Dóra szerkó van? Kár, hogy nem. Vagy ez valami revenge dress fétis errefelé?
Kistérségi royal tourdrobe? Mintha összekevernél ravert, gothot a Miami Swim Week-kel?
Latex, spandex, bőr és lycra? POLYESTER VAGY LYCRA? (leave your comments below)
Jaw-drop stroll és puha szönyek keringője Budapesten? Teatro físico? Csaknem Thunderdome 1997?
És regisztrálj? Ez olyan, mint a Birta-kockából lett Panoráma nevű kilúgozott divatmajomház,
ahol kidobó, jelszó és ruhatárcicababák után nem volt elég a fokozás, most már online kell
és muszáj előre regisztrálni, egy olyan helyen, ami titkos volt, szájhagyomány útján hívtak meg,
és immár minden szint nyitva és drága, és üres pótcselekvések hemperegnek egymáson.
Rave fétis bulikra regisztrálni még ennél is rosszabb, de közben fotót nem lehet csinálni,
miközben a szervezők a világ legnagyobb arckép- és magánéletgyűjtő szociális hálóján
szűrik a résztvevők intim vagy alteregón kívül létező valóságát? Őket akár kompromitáló,
a szakmai életüket egy kattintással megbontó képekkel meg is lehet simán zsarolni?
E-mail:
Teljes név:
Aranyos próbálkozás. Egyenesen vérlázító. Nagy álarcos bál. Velence azonnal kiröhög.
És a résztvevőknek a privacyről nincs véleményük, maximum jön egy megrendelt bulifotós,
akitől képeket lehet venni. Valami, amire regisztrálsz a világhálón, nem titkos, nem underground.
(Amúgy cosplayer and model Evilyn13 és fetiskofa ott lesz?) A lángoló erdőben Bambi reszket?
Fellapozható a pulzar.hu, az allevents.in, fetlife.com, vagy bármi más, nyílt színen éji vad.
Lásd. "Tizenegy éve Blaise Belville úgy döntött egy gyárépületes rave-en,
hogy felrak egy webkamerát a falra, és streameli a bulit:
ebből a pillanatnyi döntésből született meg a Boiler Room."
Akkor irány a Boiler Room? Ez sem a leplezetlenségek ellen rejtőzésbe szökött kultusz immár?
A Bassiani bulik még csak-csak, egykor: ROUTE 8, Soundbank, Akos V, MANEK, Klayman...
2019-11-30, a Flashback Photo Studio. Most viszont?
"elsőként a Turbinában vehetünk részt egy kizárólag hazai fellépős Boiler Room bulin,
ahol a fővárosi szcéna rezidens fellépői a nagytermünk tetőablakai alatt igyekeznek
majd révületbe juttatni a jelenlévőket". Hogy ebből mi lesz? Árukapcsolás,
mászik a www.clicktripz.com, áradnak az ajánlatok és a spamek szörnyű rajzásában
megdől a látszat, titkon léptél be. Miközben most van Æon Flux jubileum?
MTV November 30, 1991, until October 10, 1995... Maradjunk az alapoknál.
A Piafból tehát Edith lett, és variálás helyett akár azt is lehetne, hogy valaki továbbvisz,
mindenféle szétbontás és feltúrás nélkül egy helyet, aminek így csak növekszik a legendája,
Kultiplex, Odeon-Lloyd, Szindbád, ChaChaCha, Wichmann, Zsiga bár, tök mindegy.
De ez nem az az ország. Honnan tudnátok, ezt hogyan kell.
(Is Tropical - The Greeks, ebben az attitűdben élni minden egyes nap? Herhehurca, cincálás?)
Galéristák, műgyűjtők, borászok viaskodnak a legeslegalsóbb körökben is.
A Neopaint és a Színes Város egymás torkának feszül és sosincs béke.
Van helyette fast fashion, philodendron dekor, kutyajóga, avocado toast,
és mosolygós, negédes gentry stílus.
Egyre kijjebb indulnak meg a befektetések, de társalgó oldalaikon öltönyök, kosztümök pózolnak,
már el sem indul kicsiben, már el sem sznobosodik, már vita sincs, hogy lett pénz és nagy autó,
hanem a tutit teszik ki a világhálón keringő kirakatokba. Cuteness. Mézes Mackó után márketing.
Megnyílik a Kastner Kommunity.
Ezt most hogyan kell értelmezni? Dzsentrifikáció ismét? Kávézó, közösségi- és munkatér, galéria, írják.
Elhangzik az a bénító varázsütés is, hogy "kreatív szakemberek". A környező utcákban pedig legalább négy,
ha nem több helyen hemzsegnek a marginális művészek. Lehet, épp alattuk buliznak hangszigetelt szobákban,
és az sem tűnne fel. Ez a város mindig megdöbbent. Egy TeszVeszVáros keresztmetszeten egymás mellett,
simán elmennek?
"Árkategória Nem alkalmazható" mondja valamelyik böngészőben egy funkció. Kint vagyunk.
Ezen a gyűrűn, lassan a Hungáriát célozva meg, van Csepeli, Óbudai próbaterem,
egy-egy random irányba próbálva kitörni, mert az Elnök utca is volt már, a Dürer fasor is volt már.
Ahol rés nyílik a páncélba zárt városon, ott uzsgyi van. Téglátlan falak. Elbontott imázsok.
A Kisfaludy utcai West Balkán, talán a korszak egyik legszebb kopott szórakozóhely-ékköve,
aminek nem mellesleg 1956 okán emlékhely dukálna... sikerült odab*°˘rintani egy plázát!
A Vörös Oroszlán teázó összetöpörödik. Az Írók boltja fele akkora, mint volt.
A FilmMúzeum költözködik. Cirkó-Gejzír, Európa Mozi, Európa Kávéház?
5000 másik sehol. A Trapéz üresen, szétmálló épületként. A Cactus Juice üresen. A Rézbagoly?
Refúgiumok eltűnése.
Viszontagságos megfelelési kényszerből, az állandóan modernizálás önámító áskálódásából,
és abból az önámításból, mint egy kígyó öleléséből nehéz szabadulni, hogy végül elbasszátok.
Sok hely azért tűnik el, mert amivé átalakítjátok, hasznavehetetlen, jellegtelen, ócskaság.
Hány példa kell még erre vajon, mire átkattan valami? KözWC mozgalom? Római part?
Keleti Blokk? Fogl szavaival: "A kultúra alulról szerveződő színterei eközben egyre kijjebb tolódnak,
ahogy a lakhatási és megélhetési költségek emelkedésével maguk a budapestiek is hátrálnak
egyik körúttól a másikig, majd még messzebb. A város magja pedig egy turistákkal benépesített
kirakattá látszik válni, ahová mindenki más lassan már csak dolgozni jár." Kisbécs, orientál kiadás.
Nézzük a rombolást, helyek, amikért más városok ölnének. A múlt éjszakai élete egy vízbe dobott ékszer...
,,, miközben a szabadság-egyenlőség-testvériség zászlóival márc 15 és október 23 között
egy ország víz-gáz-villany relációkban mozog mindmáig.
A Piaf élhetetlen léthatárra sodortságának nexusa mégis nem evilági hangulatot kölcsönzött
az amúgy dekadenciától és felpolírozott karosszériáktól távoli, kiégett város szegymelegébe.
A Fészek Klub pincéje volt csak párhuzamos kapcsolásként ehhez fogható: nyivákoló dorbézolás.
Korhely klasszikusok. Aminek utóízén jól elcsámcsog a belemagyarázott mítizálás,
már miután sikerült kibontani az eredeti berendezést, vagy elhordatni az épületet bulldózerekkel.
Ebben a magyar éppúgy viselkedik, mint ahogy az őróla író kortárs szerzőzseniket csak akkor
emeli fel, ha azok belegebedtek és belehaltak az aktuális megpróbáltatásokba, amik folyton
avval keverednek, hogy a szenvedő népet ábrázoló költő / író szenvedjen és dögöljön bele,
és akkor tapsivhar és ezt jutalmazzátok, ezen elméláztok, ez ám a nagy formabontás,
és mintha Japánban volnánk, a hősnek meg kell halni a végén, különben az emberek nem értik,
hogy letett-e bármit is az asztalra.
A magyar Zolaként emlegetett író a Bródy Sándor utca 18-20. szám alatti házban élt,
a ma parkolóként üzemelő telken álló épület nincstelen lakója volt.
Nemcsak a Magyar Hírlapban megjelenő cikkeit, tárcáit, de az első novelláskötetét – Nyomor – is itt írta.”
Ez az idézet ki van plakátolva az ominózus utcában, a rozzant pléhkerítés viseli magán.
A bárt, a közösségi teret tehát el kell előbb bontani, és utána lehet róla esztéta-esteket tartani?
És hát a Beat on the Brat, mint legutóbbi képzettársítás: jó ízlés költözik a pénz után (Budára).
A KisMüsziből pedig mire éjfélt üt az óra, GYM lett, és hát sok kiállítás ott sincs már.
Volt egy Irish Cat hamvaiból kinőtt Ambient, aztán hová lett? És az Inkognito?
Ilyen könyv itt sosem készülhet: Robert von Lucius: Noch'n Bier? (2017). Nincs miből.
Az ATNO Forge megismerte a Graphisoft vs. Prezi élményét és Filip néven megnyílt a rozsdás glamping!
A Szonáta Presszóból Kínai Büféből Kelet Kávézó lett a Bartók Béla úton. Többesélyes javulás.
A Legenda Sörőzőből sikkes neonfényfonalakkal telefakasztott modern vidéki parasztkocsma.
Volt egy Chinese Characters is, amiből Omniwore Gallery lett, amiből Keretblog iroda, amiből a Paikka!
Érted? Hogy antropologizáljunk párhuzamokat az épületes egymásra hatás gesztusláncolata terén bárhol:
van olyan, hogy érdemes az úttörőkkel együtt említeni a pillanatnyi jelenkor felemeltjeit:
Sidney Poitier (1927-2022) után jött csak Philip Michael Thomas, Eddie Murphy,
Samuel L. Jackson, Don Cheadle, Will Smith és mások, Jamie Foxx vagy John Boyega.
Lady Gaga előtt is, ne feledjük, volt egy Dale Bozzio!!! Josh Lucas... Matthew Goode.
Pink (az énekesnő) előtt is volt Sara Stockbridge. Hook - The Dog Barks Hook zenei téma,
aztán hallgasd meg a Harry Potter zenéje előtt 10 évvel (1991 contra 2001), érted!
Lil Nas X - MONTERO (Call Me By Your Name), előtte ez: Chris Tucker - Rubys Radio Show
Monica Vitti, és lett Cate Blanchett majdan. Szabályszerű ez a továbblatosság. Néha kulturkonvertál.
Ahogy Kiss Eszter írja a századforduló utáni kabaré világának felvázolása során:
"A nagyendre persze a Modern Színházat jelentette, ahol a műsornál szórakoztatóbb
volt a konferansz: >>És mindenki szinte sajnálja, hogy közben egyéb számok is vannak.
Miért nem beszél egész este maga az elragadó közvetlenségű konferanszié?<<",
ma pedig heveny egyszerűséggel ezt a műfajt elkülönülve stand-uppá avanzsálta elő a közönségi igény.
Nem éppen Wilhelm Bendow színvonalán, a szocio olyannyira kötelez, hogy az utalások nem mutatnak önmagukon túl.
Van ez mindenhol, átalakítás, leromlás, ám a minőségi vagy városkarakterisztikai szempontból a hely sava-borsát adó
tereptárgyak és landmarkok értelmében olykor visszalépés történik a környék közegmegtartó erejét tekintve;
például, amikor a helyi folklore népnyelvén csak Lónyay Sörözőnek nevezett kocsma kínai vegyesbolt lesz.
A Bajor Sarok Koreai étterem. A Dob Pizza - ez sem a legjobbak egyike volt - most Vietnámi Diner.
Marad még hely, ügyeskedés. A VII. kerületben dolgozva egy idő után mindenki xenofób? Szerencsére nem.
De ha valaki azt mondja, hogy nálunk beteg sztereotípiákból szökő peremvidékek afrikai habitusa honol,
hogy szerinte ez azt jelenti, hogy "ma mindent", mint nyelvekben, amikben nincsen jövőidő? Felháborodsz?
Ha a Parázs étterembe jársz, és egyszercsak angolul rendelsz és ott a 10% szervízdíj a számlán,
mikor előtte magyarként senkinek soha? Elmúltnak tűnt időket idéz, mint Maros Étterem története,
ahol volt, aki ugyanazt rendelte éveken át, azt, ami úgymond "napi ajánlat és nincs rajta az étlapon",
és otthon a konyhában gyűjtötte a blokkokat, amiken mindig más ár volt, mindig, mindig, mindig...

Ezeken tűnődve az utcaközepeken szobrozó, bambuló, berepített hétvégi koca-vígalmistákba
beleszáguld valaki kerékpárral, egyesek csak lesnek. A többiek rezignáltan matatnak zsebekben.
Az egyik háttérben elhúz egy rabomobil, bent maszkos gyerekek rajzolgatják a párát, mint rendesen.
A másik háttérben több irányból felbőgetett autók sötétített üvegei mögül vicsorít az iszony,
ami valami süllyedő hajót körültáncoló cápaszambához hasonlít. Lépcsők tetejéről fenyegetés.
Készülődik a keményen lesújtó potyázás és bömböl a zenebona valahonnan.
Csak nem kinyílt a pop-tarisznya? Közben mindenki a félszegségre kéjes, ami megszűnt.
Egy kapualjban Miss KK street artist egyik tréfával józanító műve kacsint, amire újabb cikk válaszol:
„Nyitott kapcsolatban élek Budapesttel”. A művész minden kiszólása valami szükséges kimondatlan,
nem mert az emberek dumbed down by technology balgák, és csak utcafeliratok beszélnek helyettük frappánsan?
Ehhez képest 0036mark már kiállításon van bemutatva a Deák17 galériában és városnéző séták része,
miközben még csak most tette ki a képeket falakra, amiket vizslat a laikusság? Sőt, még 10 másik rejtőzködő művész is?
A kiállítás címe Budapest Street Archæology, noha ez az volna, ha huszan 30 évvel ezelőtti munkákat mutatnak be.
Jean Baudrillard "Simulacre et Simulation" és a Transmetropolitan képregény egymáson stócokban.
Etikai vákuum és rákozott reálitástöredékek egymásra csúszva szertelen törekvések közepette,
hámló vakolatok között ezek, mint feltételi lehetőségek, messenger-ek pittyegése, kapaszkodás.
Egy késő estig nyitvatartó kávézóban az Andrássy útnál a 35 fokra felfűtött egybellégterű nappaliban
egy bölcsész diáklány nézi Céline „Utazás az éjszaka mélyére” című regénye felett kipislantva,
ahogy egy mézesmaci kinézetű, kockás zakós tanárbácsival enyeleg egy balti arcberendezésű,
orosz manöken kinézetű 19 éves, nyakigláb hallgató, aztán simogatja a tanár belsőcombját,
majd kéz a kézben, a nyilvánosságban, ezen élvezkedve, hogy nézik őket, és a regényolvasó lányt,
hogy meglesi ezeket, egy olyan volt középsikolai fizika és matematika korrepetítor figyeli,
akinek a Rózsa utcában rejtett fodrásszalonja van, ahol fiatal nők fejét fotózza belőtt séróval,
és ezt a háromszöget, hogy eddig ki kit kukkol, ezt meg egy fiatal srác nézi, aki fotókat készít róluk.
Képzeletben valahol máshol jár mindeközben, valahol a Bicskei Kultúrkúria és a Barabás Villa,
kontrasztképpen a Hadik Kávéház és a Diszeli Kúria között, politikailag állásfoglalásra képtelen
a hatodik unicum után, ami elsimítja az uszítottságokat, a cesspool-metropolisz miatti aggodalmakat,
azt, hogy egy 56-os Machu Picchu-ból egyszercsak Bartertown és Gothopia lett Budapestből.
Az ablaküveg egy bifokális prizmapontján paradox törvények kísértenek eközben,
és a pincérnő arca lágyan simul bele abba a fényjátékba, ami csak ebből a szögből látszik.
Minden eltérés gyöngyházhímzésű árnyalatokat terít szét, mint egy legyezőt.
Egy vendég hányingert kap Fürdős Zsanett publicisztikai stílusától, ezt már kifejtette asztalszomszédjának,
akinek fogalma sincs, mert külföldi, és előbb érkezett arra a nemzetközi utazótalálkozóra,
amit minden kedden rendeznek itt, ingyenes történelemórákkal és helytörténeti szemináriummokkal.
 A Szauropóda zenéje szól.
Az utcán odakint pub crawl zarándoklatok mantráznak, sörhabzik a szájuk és hamisan kornyikálnak.
Már csak a kötélmászó kentaurok és a gúlában egymáson állva zsonglőrködő törpék hiányoznak.
Bár bérelhető törpe volt az elkurvuló romkocsma-negyedben 2015 környékén még, bérelhető volt,
de komolyan… a sajtó is lehozta valahol, és nem az értékekre vigyázott, hanem szadizták,
és taszajtgatták, az amerikaiak dobálták, mások pizzát tettek a fejére. Egész törpehálózat volt,
akik a riksák és airbnb-k és percdíjas szexlakások és sarki kvaterkázások között kísérgették a népet.
A 2018-as My Dinner with Hervé című film plakátja a közelébe sem ér annak, ami itt le lett művelve.
Úgyhogy végül is csak a kentaurok maradnak, akiken lobogó hajú részegek vágtatnak az éjszakában
és egy Nolan Batman toxikus utcai káoszjelenetéhez mérten az ember kitér előlük és megy tovább.
Meddig feszített szférák roskadnak egymásra itt? A húr, amit pengetnek, állítólag el fog szakadni?
Reggel sokan majd kimossák valami levetve korhadó textillel a telefonjaikat. Beszart Iphone-okon
benyomkodott rosszul látó üzemmódokra hiszik majd másnaposan, hogy elromlott a világ.

 

 

 

 

Coup de grâce - VII. kerületi kultúr katalizálás

Végbemegy vagy nem megy végbe?
  A környéket ismerőknek mindez nem lesz új.
De akik egymást váltva itt rendet téve bontanak,
azoknak nem kellene amúgy itt élni, a szomszéd utcában?
Adott 14 évnyi felfejlődés a züllés végső határán.
Polgármester után polgármester tudja a tutit, frankót,
aztán egymás kezdeményezéseit be sem fejezve újabb fejezetek.
Amikor lettek az első, még zömében üres és lakatlan házakban
- Belső-Erzsébetváros ilyen volt - az első romkocsmák,
nem kellett azon aggódni, hogy ez majd elnyel mindent.
Már akkor hiba volt, hogy a főváros nem tett kellő lépéseket,
meghatározni a tér és környék fontosságát és hagyni lenni.
Mint művésznegyede a városnak, van ilyen sok más helyen is,
Berlintől Madridig, Athéntól Koppenhágáig. Ez kellett volna.
Turisztikai értéke és a fiatalok összeeresztése céljából.
Ahol a megörökölt 40 évvel ezelőtti munkásosztály-lerészegedés
talán utolsó, de utolsó maradványai: szokások és a négykézláb:
kikophatott volna a kiállítások, a jazz koncertek, a lakásszínház,
a legál falas graffiti szeánszok és sok nyilvános piknik közepette.
Ebből tehát a város nem kért, pumpálta abba, aki stikában belé,
így nőttek ki a romkocsma-klón szörnyetegek, egész háztömbok,
és aki nem innen indult, azok a bulihelyek is ide beköltöztek.
A kiskocsmák, a mérsékelt alter truváj így ki lett szorítva.
Ehhez, hogy ahol kerületi bérleményben volt valami kultúrhely:
már 2010-2014 között 3-szorosára strófolta fel a hivatal az árat,
így a társaságok szétszéldetek és a 90-es évek Budapestjének,
amúgy színes külsejű táncos helyei és kocsmagalériái mind eltűntek!
Valaki ezt csak elrendelte? Valaki ezt csak jóvá hagyta? Valakinek lenni kell?!
Kötelező körök ezek, hiszen a KISZ Agitációs és Propaganda Osztálya
így települt rá a rockzene rajongóinak ifjúsági tömegbázisára
.”
beatkorszak.blog.hu, és ez ma sincs másképp. Csak a módszer sivárabb.
Nem mintha a visszasírás felől kellene értékelni bármit is, csak ez káros,
mert visszahozhatatlan értékek, amik környékformálóak: vannak kiradírozva.
A közérzetjavító tendenciák regulázása ilyetén sosem vezet eredményre.
  Mire eljutunk a vírusjárványok legutóbbi időszakáig, a kép rémes.
A tereket benőtte az a 10 évig engedett, most a bénaság miatt utólag,
erőből tiltott, vagy legalábbis kettősmércével kezelt ital-turizmus,
ami a környéket, túl a korábbi szempontokon: végleg tönkre tette.
Utólag nem lehet. A magyar leginkább ekkor kezd el mindig ágálni.
Vagy nem válaszol és kisunnyog szépen. A járvány alatt tehát csend.
Tán mégsem? 25-30 kicsi bárban lett kihirdetve a nottinghami drill,
hogy óvakodjon inkább a sherifftől, aki tud, mert itt a fej is hull!
És a 7 méteres helyen hárman ültek bent 1,5 méterre egymástól,
meg egy pultos (mert kettő nem fér el a 2 méteres pultban),
és így níilván nem lehet fenntartani egy helyet... de lehet keménykedni,
hogy akik ragaszkodnak ehhez az intézményhez, miért ülnek kint?!
Mert ott nem érvényes a korlátozás, azért. Nem, ezeket a hely hívta ide!
Ez nem igaz, válaszolod, az embereknek van saját akarata,
és ebből fakadóan ők, akik itt törzsvendégek, nem az ital miatt jönnek,
vagy a részegség kedvéért, hanem a hangulatért, a társaságért.
Ezen megy a tűnődés egy kicsit központilag, de inkább csak úgy csinálnak.
Az egészet nem értik. Eleve, nem hogy a városnak, egy-egy kerületnek:
SINCS STRATÉGIÁJA ARRA milyen legyen a hangulata, mire specializálódjon.
Ami alatt tehát a kicsi hangulatzugokat le lehetett fojtani,
és a vérgőzös, ostorcsapkodós-rendrakós fegyelmezgetés megindult 2019-ben,
az alatt az egész átjáróház és árkádsor és diszkópalota és egyebek:
(nem kell neveket említeni) mind teljes kapacitáson fürödtek a valutaesőben!
Akkor ezek között nem kell válogatni, odapendíteni, hogy hékás?!
Itt nincsen 1,5 méter? Egészségügyi séták csupán a tömeges ivászatok,
hőbörögve, óbégatva, törve-zúzva, széthúgyozva mindent? Ezeknek hogyan?
Nem kellett beépíteni a decibelmérőt? Nem kellett létszámstop?
Nem kellett fix záróra? Feltehetően nem kell most sem, amikor mi is van?
Emblémás helyek vannak, mert közösségük volt, kiírtva. Wichmann, ZegZug,
vagy korábban a Sixtus, a Mumus, a Katapult és még a Kis Csülök kocsma is?
Mindenből Boutique Hotel legyen? Vagy neo-brutalista minmál beton bérkaszárnya,
aminek bejáratánál 40 postaláda és a 40 postaláda mellett 38 kominációs zár,
aminek dobozában lakáskulcs: tehát rövidtáv lakáskiadás, még több, dögivel!
Mindez a bulinegyed közepén, az egyik utca 14-es házszáma alatt, bent a dzsumbiban?
Az év épülete díjat is megkapja, elvégre összefügg az elismertsége és a létjogsultsága.
Hány meg hány ilyen épül, miközben az a hivatalos kerületi ukáz, hogy semmi ilyet?
De nem az volt a duma, hogy vissza kell költöztetni a helyi lakosságot,
és állj!, állj! tömegturizmus, itt vegyes lakosságú kultúrnegyed lesz!
Hát nem úgy tűnik! 
Mert ki fogja kivenni azokat a lakáskokat? A tetőablakos nappalijukba 
izgalmas budapesti művészektől festményeket venni akarók, akik hiába keresik,
nem találnak önálló kezdeményezésű galériákat, csak a következő kerületben,
vagy azok veszik ki, akik gyógycélokra termál-lubickolásra gerjednek ezerrel?
Hanem azok, akiket még mindig sikerül beetetni avval az országból kifelé,
hogy itt még mindig az megy, mint 2007-ben, hogy 100 forint egy fröccs,
a nők szabad préda, a kaja fenomenális, de otthon egy szalvétát nem kapsz,
egy pohár vizet sem ennyiért, és ennek ráadása a szép város... olcsóság!
Mint a 2018-as "Budapest" című francia film, ami hogyan nem lett botrány?
Hogyan nem lett ebből diplomáciai felhajtás, ha a magyar himnuszra kurváznak,
a vidéki magyar pedig úgy van ábrázolva, mint egy vérfertőzött redneck puskamániás,
akit nem mellesleg elkapott egy repeszgránát Koszovó felől, mert hol?
A készítőknek, hát még a nézőknek odaát ez mindegy, felőlük az is lehetséges,
hogy a Monarchia akkor még volt, nem a szarajevói merénylett miatt esett szét
(meg mert a kisebbségeket szadizmusból gyűrte le a két vezető fél állandóan),
hanem a jugoszláv háborút hiszik a Ferdinánd incidensnek és ebben volt ott,
akinek a félig felsült pofája makogja a filmben, hogy lehet emberre is lőni?
Ez a film és más reklámok adták be a nagy csalival a nagy horgot Nyugat-Európának,
kezdtek áramolni a bunkó angol és francia és más delikensek kisvárosszám hetente,
és az ilyen propaganda tette, hogy a sok pénztől a környék elhűlve kapott,
szinte szó szerint aranylázat: airbnb, hostel, bulihely, zugkocsma, pince, pince!
Aki amit csak tudott, nyitott - persze nem minőséget, többnyire csak tartva a markát!
Ezt leállítani volt 10 év mostanáig. Nem egyből. Nem satufék. Nem büntetés. Nem.
Fokozatosan. Más alternatívát kínálva. Más környéket nyitva ennek a biznisznek.
Minek?
Végül is ott, ahol tömött hivataloknak erre nincs semmi terve a legfelső szintig?
Végül is ott, ahol nincs kerület és kerület között összehangolt munka, egyáltalán?
Végül is ott, ahol a minden szintű rivalizálás és saját pecsenyét sütés örök módi?
Végül is ott, ahol egy közösségi kert kerítésére van fasza terv és digitális model,
és mire megvalósul, lesz egy öntött gagyi műkőkockasor és egy drótkerítés, amin belátni?
Hogy oda aztán jövő nyáron be legyen:
- dobva a tourist szemét, és minden nap 50 palack és re-pohár
- mászva a nekik csalogató bozótosba (más zöldségkertje) szexelni
- a rácson át húgyozva, mert 2010 óta nincs 50 nyilvános vécéfülke sehol?!

Mert ki üzemeltetné? Hát ez az egész ügy azért annyira nem érdekel itt senkit, ténylegesen.
De valami tizen-hány-millió forint volt az eredeti tervek megvalósítására, és az a lóvé hova lett?
Kicsit olyan kicsiben, mint a bio-dóm a Városligetben, hogy befejezni, derül ki minap,
annyiba kerülne, mint amit eddig beletettek? Mármint annyi betont, hogy nem is lehet elbontani?
Az analógiák ülnek, ami kicsiben, az itt nagyban is... a minőség mindegy, ez még mindig:

EGY FULL SZOC-REÁL TÁRSADALOM, ami annyira le van szoktatva az illemről és munkaetikáról, hogy az fáj!

Befejeled az ajtót tőle? Erre meghirdetik ezt: "VII. kerületi kultúr katalizálás". Röhögsz te is az egészen?

Miután kiűzték a (helyi) kultúrát, eleve a beszámítható izgalmakkal teli ambientet,
most ők jönnek és meg akarják menteni, amit ők vágtak gallyra. Ez ismerős valahonnan...

És a Kisüzem a következő. Csak éjfélig lehet nyitva. Most, hogy új konyhát építenek?
Biztos jó az időzítés? Vagy akik ebben rendelkeznek, nem olvastak Kosztolányi Dezsőt?
Amikor jellemzi a kávéházat, az egyiket, ahova szívesen jár és a próba kedvéért, hogy rögzítse:
egész nap ott ül és olvas és figyel és társalog, és kiderül, csak ennek az egy intézménynek,
hát még a többinek is, mind-mind saját dinamikája van: ki mikor tér be, milyen féle halmazok:
- a konflisok reggel
- velük az utcaseprők
- aztán a pékek és hentesek
- aztán a diákok
- aztán az újságírók
- aztán a szerkesztők
- a könyvesboltjaik nyitása előtt kávézók
- a belvárosi kiskereskedők
- a bankárok
- aztán a diákok ebédszünetben sütizni, ha van miből
(eleve, hogy ebben a pezsgő milliőban egy egész város nő föl)
- aztán a jogászok
- aztán a képviselők
- jönnek továbbá az egyetemi tanárok
- majd az utazók és üdülni érkezők
- azok után és közben a múzeumi emberek
- majd a délutánig tartó műszak után pihenő más éttermek pincérei
és így tovább...
Tehát egy Kisüzem esetében nem lehet csak úgy, vagy más intézményben a nyitvatartással randalírozni!
Ez nem egy konnektor, egy dugó, amit kihúzol a kamaszgyerek szobájában fent az emeleten a magnó mögül,
mint az a klisészerű amerikai filmekben van mindig, hogy "hangos", aztán rárontani és kuss legyen már!
Egy egész környék szociális élete épül egy-egy ilyen hely fenntarthatóságára és kiszámíthatóságára.
Az a cél, hogy ez szét legyen verve? Mert akkor érthető... igaz, este 7 után már úgy ülnek kint az emberek,
mint a fecskék!!! Ez biztos zavarhat valakit, ha egyébként nem csak ez az egy hely van körülötte, hanem 200 másik.
Viszont...
Egész más társaságok találkoznak éjfél és éjjel 2 között! Emberek, nem tudják, hogyan működik egy város?
Akik például filmet forgatnak késő estig vagy színházi próbáik elhúzódnak, éjfél után jönnek diskurálni,
nem csak a részegek (azok a turisták, akik itt most sem szempont, mintha minden mászva-hányva üvöltő alak magyar volna).
Jönnek továbbá azok, akik most keltek, mert éjszakai műszakra mennek éjjel 1-től vagy 2-től,
legyen az egy hostel recepciója, egy szülészet, vagy egy taxis drosztra beparkolás, várva a nagy hullámot, NA!
A 15 bolt előtt szobrozva élményeket megvitató helybéli nem az, aki vizel szemben. Hogy mosódik ez így össze?
Ezek azok a részegek, akik nem a Kisüzemben bent, hanem kint a kerítéseken csimpaszkodva visítanak hulla-ittasan.
Nem a Kisüzemben itták le magukat. Nem a Vittulában. Nem a Fekete Kutyában. Nem a Diófa pinyóban.
Hanem a hodályokban, amikről már lett téve említés, rájuk többet utalni nem érdemes... perkálnak?

Hazugság az egész. A közepes jövedelmek langyos húgyában, ha lehet, szórakozni se tessék!
Feltételezik, hogy ezek idegenek, akik - például - a Kisüzembe járnak, főleg külföldiek?
Nem tűnt fel, hogy van egy réteg, ami többnyelvű? Akik értelmiségiek? Vegyesházasságokban vannak?
Az expatrióta közösség színe-java egyben a multikulturális világváros sava-borsa. Tízezrek. Ez újdonság?
Tehát ha hallani nem csak magyar szót egy ilyen vagy hasonló helyen, az ezért is lehet, érted?!
Tárgyalnak valakik, van nemzetközi befektetés, üzleteket nyitnak, multikultibb Budapest, mint Stockholm!
Akkor végül is ennek egyértelmű tudatlanságában kik a kiszolgáltatott szektorok? A helyiek?
Vagy az állítólag a helyi érdekeket képviselő, alkalmatlan, valahogy pozícióba került hivatalnokok?

És művésznegyede csettintésre nem lesz attól még a városnak. Utólag. Nem szervesen. Erőből.

Vagy a kerületnek. Mert erre nincsen képlet és a szervesülés alapvetés, hogy úgy van, ha hagyva van.

Nem kell csinálni. De ha mégis? Hatásos ütközésről beszélünk. Vagy katalízis helyett lesz a paralízis.

Coup de grâce.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Utóirat: Időközi szerencsétlenkedésnek és elterelésnek megteszi a következő, Kisüzem-ügy (2023),
amit össze lehet vetni evvel, Kisüzem - vendégzaj a Dob utca - Kis Diófa utca sarkon (2021. 06. 06.),
de akkor ez azt mutatja és bizonyítja, hogy 30 vendég milyen hangos és ahol 2 utcával lejjebb,
három irányba is 600 meg 1000 fő kolbászol hullaméreg ittasan bömbölve, akkor mindenkinek be kellene zárni?
Minden esetre a vita hevében a szórakozóhelyekre rájáró vendégeknek megágyazó szállásházakat nyitni?
Ez nem erősíti csak a tendenciát?
Miután eltelik néhány év és megjelenik ez a cikk és a hozzá tartozó grafikák, egy Airbnb hotelről. Akkor?
https://hu.euronews.com/culture/2022/10/16/szallodamonstrum-airbnb-kombinat-butikhotel-mi-epul-a-kazinczy-utcaban

 


 

 

 

Alsónemű és felsőlégút, avagy az őrült nők vágtája

1.
A teljes káosz. Befutott író akart lenni és ezért mindent meg is tett.
17 év kifutással. Dedikált könyveiben, amik minap kerültek elő,
a két beírás között a pályája elején történt szeretői viszonyunkra utal.
Az, hogy fogta és a barátnői történeteit kezdte kiszínezni, kiforgatni,
és kiadni : csak egy dolog volt : rájátszva közben arra is, hogy egy hajdani,
akkor nagy tiszteletben álló történelmi magyar főnemesi család sarja.
Mire… 2006 nyarára az egész város tudta a mellbőségét és vonásait,
a médiaszakmán belüli szokásos kegyetlenséggel bántak vele…
… vele, akit márketingérték és bulvárfogyasztás szintjén kezeltek,
lényegében a maradék méltóságát is húspúdert hintés közben meghurcolva, 
terelve abba az irányba, hogy dobja le a ruhát és süttesse be már a búráját.
Örvény. Azonban a kár már meg volt téve, hol igaz, hol pedig hamis hírek
és rengeteg pletyka röppent fel, hogy éppen kinek lett az ágyasa.
Vagy kinek feküdt fel az asztalára. Ezt az ágyban még nekem is ecsetelte.
Valójában a kényszeres hazudozás előjelei is mutatkoztak, celeb létére.
Ennek az egésznek meg is lett a böjtje, kezdett a cirkusztól megbolondulni.
Már mindenhonnan csak azt hallotta vissza, hogy be lett árazva,
és ahova csak betoppant, rámarkolni kész kéjencek és lúzerek gyűltek be.
Mielőtt elszökött volna az országból, eladva lakását és felszámolva imidzsét,
az erzsébetvárosi otthonában jártam, ugyanis áthívott, mintegy segítséget kérve.
A telefonban erősen lihegett és émelygő beszéde végül is aggasztónak tűnt.
Kaptam kapukódot. Az ajtót nyitva hagyta. Az ágyban fekve találtam meg,
arra készülve, hogy öngyilkossági kísérletet fog végrehajtani, vagy már megtette?
Odabent fülledt meleg volt, szellőztetés semmi. A plafonig érő könyvespolcok
és az ízlésesen berendezett művészies leánylakás hófehér előszobakonyhájából
a mediterrán citrusszínekben pompázó, befüggönyözött nappali-hálóba léptem,
és ez a szoba nem jelentett mást, mint egy bazinagy ágyat, ami benyúlik középre.
Ott feküdt, méretes mellei oldalt kissé kibukva a hóna szélén, ahogy karjai
és feje is maga alá voltak gyűrve kacskán. Arcán élettelen nézés. Pislogás semmi.
Az ujjatlan fekete topja alól márvány és elefántcsont bőre világított durván.
Egy egzotikus élőlény kifutójában állva, mintha ez a nő nem tudna beszélni,
körbejártam, hogy egyáltalán él-e még. Az látszott, hogy izzad, szenved,
és hogy a szobabeli hő, a fülledtség, lényegében az ő testéből árad, de kegyetlenül.
Odaülve az ágyhoz megingott a feje. Nem sokat, egy fekete hajszálnyit,
ami a többi hajszálon elmozdult. Máris nyúltam a pulzusa után, biztos, ami biztos.
Ekkor kezdett el suttogni. Egy 20-as évekbeli morfium varieté, vagy mi ez?
Azt suttogta, hogy ne éljek vissza a helyzettel, hogy kiszolgáltatott,
mert alig bír megmozdulni, benyugtatózta magát, és attól izzad,
meg a tegnap esti szórakozástól és a fehér bortól,  (…  basszus … )
amiből még van odakint az asztalon. Megsimogattam a fejét, milyen meleg?
Lázas. Az összegyűrt lepedők, pokrócok és más textilek kotorékában hevert.
Egy gyermekre vágyó, önmagától is szinte elidegenedett életforma világa,
olyan alom a város közepén, amiből csak kiutak vezetnek, mint sok esetben.
És megmozdult. Gyönyörűen kirajzolódtak gömbölyű fenekének ívei,
a szürke tréningnadrág erősen ráfeszült ülepére. Arányos teste megfeszült,
ahogy ívben fordult, darázsderekán alul és fölül három felé tőből elfordult a teste.
Kis mocorgás, hogy oldalfekvésből más pózba váltson, mellei kilengtek.
Szokásos macskatekintetével kacérkodva nézett, mint aki még mindig tartja,
próbálja a szerepet, amit mindig, de nincs hozzá ereje, hogy szerepben maradjon,
kicsúszik alóla a valóság és ő ájulva hanyatlik nagyon is kábán a hátára.
Kiterítve önmagát, várta a másnapot. Ott ültem vele, betakargatva,
kérésére hozzábújva. És így feküdtünk utoljára, mielőtt elhagyta az országot,
pislogás nélkül, ő maga elé meredve, és én a bársonyos nyakán nézve mögüle ütőerét,
ahogy lassan kalapál. Le nem vettem róla a tekintetem. Közben beesteledett.


2.
Iszonyú káosz. Megint Budapesten jár norvég barátom, akit fotózni tanítottam.
Érdekes jelenség a maga 2 méterével, ahogy arányaiban hozzá képest kicsi kamerákat,
egyedileg felszerelt és lencséket, optikákat kombinálgató kompakt készülékeket,
de mindig csak egyet visel testén, valahol lóg.
Tudja ő pontosan, hogy milyen helyekre járok, ezért egyszer csak betoppant.
Hozva magával két hölgyet. Ezek, amíg mi diskuráltunk, kellőképpen elszórakoztatták,
kibeszélhették magukat, és ez így volt rendjén. Nem volt rendjén azonban az,
hogy L.O., a norvég barátom az egyik őrült nős történetemre azt felelte azonnal,
hogy ő is tud egyet, most történt. Mióta vett egy nyaraló kabint a Dunántúlon,
és egyre többet jár az országban, egyre jobban érzékeli, hogy micsoda őrület van itt.
Múltkor a szomszédja átjött hozzá délben, hogy itt az ideje inni. Ő jelezte, hogy nem.
De a szomszéd csak lóbálgatta az üveget, mert ez magyar szokás, ezt így kell.
Nem kellett fél óra és a szomszéd már ott ült a teraszon berúgva, kézzel-lábbal sztorizva.
Egyszercsak felugrott és üvöltözni kezdett a tájba. Kiderült, hogy jön valaki.
Az ember két hatalmas kutyával sétált be a kapun, a norvég pedig csak nézett.
Most mi lesz? Ki ez az ember? Akit a szomszéd kis óbégatást követően itatni akart.
Mondta, hogy nem kér, de talán egy kicsit… kicsit később. A szomszéd elhősködte,
hogy innen ő kocsival fog menni. A kutyás ember elmondta, hogy rendőr. Jó, egyet iszik.
A norvég meg csak annyit kérdezett, hogy ez hogy van? Jött is a válasz, hogy úgy,
hogy érti, hogy a szomszéd közveszélyes ittas vezetésért akár börtönt is kaphat,
de ő most nincs szolgálatban, úgyhogy elengedi az ügyet ennyivel. A norvég csak nézett.
Náluk, mondta, ez az egész elképzelhetetlen. Bemászkálni a másik birtokára csak úgy,
leittasodni állatian és utání kocsiba ülni és nincs, aki megakadályozza ezt. Bólintottak.
Ezek után jött az igazi történet, ami egy randioldallal kezdődik, valami app. Lett baj.
A norvég egy szegedi lányt fogott ki a randipartnerek zavaros adatlápjából, találkoztak.
Biztos jó lesz ez? De mivel norvégunk nem az Alföldön él, nem akart semmi következményt, viszonyt.
A nő erre hívogatni kezdte, hogy márpedig de, és ők együtt lesznek. Mondta, hogy nem.
Akkor… és ezzel a norvég törölte a számot és megszakította a kapcsolatot. Nem volt elég.
Egy másik számról hívta a nő. Blokkolta azt is. A barátai számairól hívta. Rájött, törlés.
Aztán a szülei számán, és ez már tényleg sok volt a norvégnak. Kikapcsolta a készülékét,
hogy pár nap múlva nézzen csak rá ismét. Amikor az a hír fogadta, hogy a nő kereste őt.
És ha nem lesznek együtt, öngyilkos lesz. Mindezt Szegeden. Míg a srác Budapesten volt ekkor.
Sikerült egy online adatbázisba belépve kinyomoznia a lány lakhelyét, ehhez annak telefonszámát használta,
illetve tolmács segítségével mentőket küldeni az adott címre, még idejében.
A mentősök szerint nem sokon múlott, hogy a nő fiatal meghalt. Mindez 2022-ben.

3.
Hogy tehették ezt vele? Vagy 4 éve lebegtette ismerősi körében, hogy menekülni kellene.
Már vagy 10 éve sejtette, hogy amiben részt vesz, az borzalmas. Akkor minek maradt benne?
Félelmetes vagy fájó, hallani arról, hogy valakit vernek (és nem bezárták), csak verik,
és az illető ki tud menni az ajtón, és nem megy. Ugyanígy volt az a lány, aki menekül,
most már meglépte ezt is, azon az áron, hogy mindenkivel szakított, akit csak ismert.
Az egész ott kezdődik, hogy 13 éven át élt egy kapcsolatban, amiben a férfi csalta.
Hogy előtte volt bolond? Hogy közben bolondult bele? Hogy rábeszélték, hogy lépjen?
Egy dolog biztos, egyszer elköltözött és azóta tudja, hogy másfél évtizede ment rá,
hogy kilépjen egy ajtón, ami eleve ki volt tárva. Főleg akkor, amikor az élettárs hazajött.
Minden egyes hétvégén lényegében, amikor azt is lehetett volna, hogy elég volt.
Minden egyes hétvégén, amikor odalent a kapualjban hallatszott a nyivákolás,
majd a odabent a lépcsőházban is, hogy a korlátnak dőlve vagy egyenest a kukákon,
a férfi 40-50 idegen nőt elfogyasszon évente. Azok a nők miért mennek ilyenbe bele? 
Jó kérdés.
Elküldve, miután az aktus lezajlott, értetlenkedve, hogy miért nem mehettek fel lakásra?
És a nő, aki fent a padlót lejárva közben idegeskedett, miért nem lépett ki abból, ami zajlik?
Miközben megfertőződik? Miközben érzelmileg teljesen tönkre megy, olyannyira,
hogy ezek után már képtelen bárkiben is bízni? Elég volt neki annyi, hogy elhitte,
az élettársa beteg, tehát segíteni kell neki. Tűrve, türelemmel és tolerálva életvitelét.
Alapos rákérdezést követően aztán kibukik a lényeg, ez az egész hozott minta,
az Alföldről, egy kis faluból, ahol a nőket az idősebb nők olyan engedelmességre intik,
a törökdúlást követően, a világháborúkat követően, mondva csak mondva,
hogy az a fontos, hogy van valaki, nem kell azt váltogatni, ki kell tartani (ó-jaj),
hogy ezt alkalmazni máshol nehéz,
a kis kortól beléjük vésett szolgálat létélménye pedig egy nagyvárosban szétkenődik,
és mindenre ki akar terjedni, mert annyi tenni való van. Amikor valaki visszamegy?
Amikor valaki hibáztatja azt, aki felhívja a figyelmet arra, hogy ő kézről kézre jár?
Amikor valaki hazudik a családjának a párjáról? Miközben azzal családot tervez?
Amikor a kukákon sóhajtozó nőcskék hangját a bőre alatt érzi esténként,
(és tudja, hogy jönnek) és az egész mocskos rituálé velejében a hideg rázza érzelmeit!
Akkor vajon az a megoldás, hogy elmenekül a világ másik végére az őserdőbe,
és minden egzisztenciáját felszámolva elbújik szégyenében egy kunyhóba? Mert ezt teszi.
És a végén azt is be lehet vallani, hogy beleőrült a csalódásba. Vagy eleve őrült volt,
és ez lett kihasználva (nem csak a teste), és akkor ha erre jött rá, ebbe is beleőrülhetett
még egyszer, duplán.

4.
Nehezen lehet elhinni, hogy ez a férfi így néz ki. Feje kissé felpuffadva, karikás héjak.
A testtartása közel sem olyan fess, mint amikor a városba költözött, mikor még olasz
létére törte a magyart és sovány volt, mint egy kényeztetett tinó vagy robbanékony gebe.
Minap a kávézó előtt áll és nincs ínyére helyzete. Széles gesztussal köszön, leplezve búbánatát.
Szépen adagolja, miért is van most itt, ahova amúgy nem is szokott járni. Szakításra készül.
A nő még nem tudja, de egy hónap után, meg amit ráhúztak, a sok szekálást követően már fáj neki az együttlét.
És ezt nehezen, de ma este ki fogja mondani. Igaz, a nő késik. Mivel mit sem sejt.
Érdekes módon ugyanezen a helyen egy másik elcseszett együttállás is ugyanezt a tébolyt űzte,
ahol a nő azt hitte, itt valami veszekedésre kell készülnie, annyira nem ismerve meg, akit
testébe zárt olykor forró éjszakákon, hogy azt feltételezi, nyilvános megszégyenítés következik?
Ez egy ilyen időszak, amikor a tavaszra bepörgő, kis pszichotikus lányok kikelhetnek magukból,
mert állítólag a természet hívására minden megengedhet magának. A téli gubóból kipattanva keresik
a nyarat megelőző, ám azt már beígérő várható ingerek sokaságát és sokféle módszerrel
tesznek azért, hogy ki lehessen lépni az aktuális kapcsolatból. Lehetőleg úgy, hogy a másik
mondja ki a boldogító nemet.
Áll az olasz a kávézó előtt és mit sem sejt, hogy ebbe a döntésbe bele lett-e manipulálva.
Vagy mit sem sejt, hogy mit kap azért, amit ki fog mondani randevú helyett. Csak sóhajtozik,
hogy ő ezt nem így képzelte, mint oly sokan. Eljutva odáig a történet tömör felfejtésében,
hogy amikor nemrég Görögországban járt a zenekarával, ott is, sőt, ott még inkább az folyt,
hogy mint Budapesten szinte minden együtt nem töltött este, a HR-es megvadult nő hívogatta,
sírva a telefonba, panaszkodva órákon át akár, és azt magyarázva, hogy minden milyen rossz.
A jól kereső nő. A szép olasz férfit megkaparintott nő. A magyarul szépen beszélő zenész olaszt
és selymes énekhangját már elegendőnek sem tartó nő. Aki nem érti, hogy a fiúk koncerteznek,
turnén vannak, és amikor másnap a parton ülnek átbeszélve, ki mit vétett az előző esti fellépésen,
vagy milyen útvonalon volna érdemes utazni, vagy mennyi benzinpénz maradt még: inkább
önmagáról kiabál a telefonba, méghozzá órákon át. A bipolárok és depressziósok bakkháns
brigádja, akik olyan hasonlóan mérgezik érzelmi hullámvasutazásaikkal és megjátszott kiborulásaikkal
a hétköznapok sűrű napirendjét, hogy még ez az olasz srác is kiborul tőle.
Akinek hangja elcsuklik. Aki nem is szeretné most ezt az egészet összefoglalni spontán.
Aki könnyesen kissé ott tart, hogy az utcán vall és gyón. És akinek akkor jön csak vissza
akcentusa egy pillanatra, amikor azt meri mondani (fél kimondani, még akkor is, ha a nő
még nincs is ott, nem áll mellette), hogy „én egy alapvetően jófej srác vagyok, mosolygok,
de amióta itt élek, egyre többször jönnek olyan nők, akik sportot csinálnak abból, hogy kicsinálnak.”
Bemegy vécére, nem találja a megfelelő helyiséget az emeleten. Megjön a nő. Bemegy,
a földszinten körbejár, már telefonozik, arca rezignált, tekintete feldúltságban izzik.
Egy törzsvendég szólítja meg, hogy ugyebár keres valakit? Igen, feleli. Olasz jellegűt?
Igen, ismered? Már kint vannak az utcán. És ekkor a törzsvendég és az olasz összenéznek,
egyik bent, másik kint, és egy finom jelzéssel megértetik egymással, hogy az őrület előállt.
És az olasz elsírja magát, és két lépése van, hogy úgy csináljon, mintha kemény ember volna.

 

 


 

Vietnámi éjszakai élet

(a háború idején)
 

Milyen sikátort választanál?
Ahol hemzsegnek, vagy ahol hangzavar sincs.
Egy olyat, ahol az ételes és húskordélyok
egymással könyökharcban kiszolgálva
az amerikai katonakegyeket döcögnek
- fülledt meleg és pára és talajvíz-cuppogáshangok -,
vagy azt a helyet, ahol a női ének,
miközben prostik rugóznak csípőtekergetve,
ablaktalan ablakokból közben kikacsintva,
és eszkábált kulipintyó-bádognegyedekben
zuhétól szétázott lyukas palatetős tavernák hőzöngnek,
azaz amerikai folyókról és helyi folyókról
elnevezett vöröslámpás szexpanoptikumok.
"Aki a pezsgőt elutasítja, az az életet utasítja el",
és hasonló feliratok villódzva valami eresz alatt,
hátul, a ház mögötti folyóparton meg hullák.
Ők vajon nem akartak pezsgőzni? De a főúton zenebona,
és ahogy kiszűrődik, máris összegerjed egyik kocsma háttérzaja
az összes többi kocsmáéval, lépten-nyomon zajok!
Hátsó szobákban, pajtákban: orosz rulett, szkander,
állatviadalok, muai-thai, ketrecharc. Fogadások!
Egyes bizniszeket helyiek üzemeltetnek gőzerővel,
mások mögött amúgy anti-kapitalista zugkomcsik állnak,
és egyes esetekben még a gyarmati időkből itt maradt,
hol francia, hol holland, hol brit kaszinópecérek,
akik nagy termőterületek örököseiből lettek piszkos dzsentrik,
a maguk idejének jövedelmező praktikáit felfuttatva.
Mindennek közepén az expatrióta újságírók és veteránok,
néha kriplik, többnyire szépfiúk és kiégett faszkalapok,
erős útlevelekkel a zsebükben, a többi meg mint
kifordított PTSD trófeák, a szégyenkező hős, azon is tanakodva,
hogy ki veszi majd el a kis amerikai szőkét, aki otthon maradt,
évekkel ezelőtt, 72' nyarán,
és azt a vőlegényt várja, aki már valószínűleg sosem jön,
és akkor szabad-e őt megkérnie az egyik legközelebbi cimborának,
vagy a haverok exe most is tabu...?
Ha ezt felvezeted egy bajtársadnak, akit ott ismertél meg, a vadonban?
Kiderül, hogy pap volt, de tábori lelkésznek túl aggresszívnak bizonyult,
és ő harmadik személyben, mintha prédikálna, szembesít a következővel:
Mi van, ha együtt nőtt fel ez a három alak és földijeik egymásnak?
Ha pedig meg van kérve, de utána mégis befut a később hazaérő első kérő?
Mert mondjuk kómában volt? Egy robbanás lökéshullámától? Vagy amputáció után?
Nem hallgatsz az ilyen tanácsokra az árokharcok, rókalyukak csataszünetében.
Nosztalgiázva azon, mikor még voltak el nem esett városok az arcvonal mögött,
légihidakkal, amiknek elmúltával egyes településeken kitört a pánik,
és az addig evakuációra számító lakosság örjöngő tömeggé változott,
közöttük az éjszakában dolgozók, az örömlányok, a nepperek és stricik is!
De közülük sem mind, mert még a kilőtt, bombatalálatot kapott,
omladozó házak, utcák és egész negyedek ementáli-világában is,
voltak-lesznek, akik, mint a kurvák közül, maradnak és kuncsaftra várnak,
mert hova mennének és mit kezdenének ott magukkal, egyáltalán és sehogy sem.
Mint ahogy sokan folytatták a kivonulás és átcsoportosítás során azt,
amihez leginkább értettek: ment tovább a szerencsejáték és a szkander,
meg a többi, elvégre a Titanic fedélzetén, az első osztályon is:
szólt tovább a zene, a zenekartagok játszottak a térdig érő jeges vízben,
a szolgáltatás színvonalát tükrözve... a feszített víztükör nyaldosásában?
Nincs ez fél évszázaddal később sem másképp. Az őrület börtöne!?
Az, hogy úgy tűnik, mégis hogy tűnik, meddig húzható el ez a háború?
Amely az Egyesült Államok addigi történelmében a legtöbb résztvevőt mozgósította.
Mi lesz így?
12000 mérföld mégiscsak egynegyed földmegkerülésnél valamivel több.
Megtenni oda és megtenni vissza, könnyű kijelenteni, de ki ment oda,
és ki jön vissza? Abból, hogy a pusztítás hétköznapi és átlagos esemény?
Ebből a honi kertvárosi idillbe átkapcsolni valóságos, kegyetlen kultursokk.
De kicsit sejted, naiv jóindulattal Welcome Back partykkal várnak ott,
dícsérni fogják - kedveskedve - az egyenruhát, hogy milyen jól áll,
és a sok kitüntetésedet, ha sokat kaptál, ha nem;
hajadon nők is, akik férje vágynak, mert alig maradt annak való,
várnak néhányan, és ők a horgolt gyapjú alapján képzelik ekkoriban netán,
hogy miként az könnyen átalakítható mássá, úgy a psziché is,
de ők nem szoktak lángoló épületekben horgolni,
és a lángoló épületekből talán hazatérő potenciális férjek
sem tudják egyhamar átszabni magukat a vérfürdők után,
hiába várják őket a kedvenc tál étellel vagy új slágerlistával.
Miközben ott már előfordulat, hogy olyan késztetések dolgoznak,
hogy noha bármilyen helyzetben volt, meg lett mentve általa a vőlegény,
de odahaza jobb volna, ha már nem térne vissza, itt maradna,
és az új kérő rosszul van máris önmagától, hogy eleve erre számít.
Vagy arra, hogy a másik majd legalább egy félreeső hely bingo klubjában,
a hadirokkantak szanatóriumában, egy las vegasi freak showban,
vagy egy távoli kikötőben kössön ki, a friss levegőn,
tolószékből pecázva napkeltétől pirkadatig, csak ne itt.
Hol van ide a légi desszantos vagy gránátos vagy tankparancsnok becsülete?
Hogyan nevetné el magát, ha hazaér egyszer, fapofájával majd:
biztos megrémiszti az egybegyűlteket, a terített asztal körül.
És mi lesz a 25-30 éves özvegyekkel? Hány lett iszákos a várakozásba? 
Hány csalta kijét fűvel-fával? Hány maradt hű?
Hány lesz vajon? Hány melankóliás? És hánynak van már zabigyereke?
És mit szólnak majd a távolságtartó magatartáshoz a rokonok, nekik új lesz.
Az egyértelmű személyiségzavarhoz, amire döbbenten nézve reagálnak csak?
Mert az érzéketlenné válás még nem teljes zavarodottság, ugye?
És ha kitudódna, hogy a látványodtól hátul, a konyhában főzés közben,
az egymásra boruló, téged úgy érzik, eredetidben elvesztett asszonyok:
valósággal belesírták magukat az ételbe, habarás, tészta, egytálak, saláta.
Eltitkolva mindezt?
Vagy hogy a félig, éppen hogy szalonspicces egykori haverok már első este
elkezdenek veled viccelődni, olyanokat kérdezve üdvözlésből, hogy:
- Milyen golyót kapni?
- Ajándékba jobb!
feleled kapásból és ettől elnémulnak és mindenki meghúzza, ami nála van.
Van még, ami nem rémiszti meg az egybegyűlteket, a terített asztal körül?
Mindenki érezze magát otthon, a kávé már kész van? Ez egy abszurdum,
még a kerámiacsészék kocogása is idegesítő számodra, elvégre...
... rozsdamentes fémedényekhez vagy szokva, semmi koccintás, csilingelés,
máskor meg a rohamsisakodból ettél, mert sokszor más nem állt rendelkezésre.
Abba is szartál, ha a levegőben voltatok.
Nem a Ritz szállóból jöttél meg tehát. A gyomrod, mint a ping-pong labda azóta.
De az idegenné vált hétköznapi halk zajok, mintha leginkább zavarnának. Zavarnak?
Ahol vasúti sín-csikorgás, hajókürtök, autópályák robaja válik taszítóvá,
- Epikus betekintés a kizárt külvilágba? -,
és néha nem minden tűnik támadásnak, de az egyenruhát levenni még nehezebb.
Ami rád olvadt a harc hevében, később a sok harcos temetésén, végérvényesen?
Az identitás része lett, egy rádfolyt személyiséggé, cél és hovatartozás,
mintha a családnak mondjuk volna egyenruhája az egymásra hasonlításon túl!
Mit szólnak majd ehhez, sejted egyáltalán, hogy ez bekövetkezhet?
... odahaza, a horizonton túlra érő kukoricás szélén, vagy a bányavárosban,
a Prérin, az Appalache mélyén vagy egy delejes déli tavernában, élőzenével,
netán a saját, régi - emlékszel még rá - fűtött otthonodban,
és mit sem sejtenek arról, hogy te ezt az egészet igazából
már nem tudod teljességgel befogadni, és hogy milyen roncs lettél.
Mint az, hogy ha minden össze is jön, és visszaépülsz közéjük,
és ott a finom kis jövendőbelid, vajon a sok idegenben kurvázás után:
tudsz te még egyáltalán szeretkezni egy nem sérült nővel, gyöngéden?
Lehet ezeken morfondírozni, kapja be mindenki, dörren a kiáltás!
Máris jön az új üveg berepült whikey vagy helyi lőre,
és egy-két kézigránát szuvenírnak, háborús tudósításokkal,
cenzúrázva vagy sem, vaku virít, a fronton csak, itt titkok!
Elöl a kocsmák. Hátul a szajré. Felül a kurvák.
Mindenütt romlás, züllés. Valami földöntúli káosz!
A purgatórium csőre töltve, annak is a szakadékszéle!
Egyesek elernyedve, belehalva a talajvesztettségbe,
főleg, akiket az ópium-háromszög utóélete utolért:
lokális tröszt... overdose katona... 
akit a helyi erők legjava útszéli narkóval teletankolt!
MEKONG BLUES! FOLYÓPARTOK STRAND NÉLKÜL!
PIÓCÁK! GENNY! NAPSZÚRÁS! HŐGUTA! Igyál rá valamit!
Szövődmények? Ugyan már! Rémálmok? Ugyan már!
Felhördül a juke box, jöhet a rock n' roll, riszálás ájulásig!
Meddig? Meddig? Meddig?
De minden este kinyit minden aljas becsületsüllyesztő, cseszd meg.
A kocsmatöltelékekként nem éppen a faluturizmsuba integrált,
tárcáik meglékelhetőségével elhíresült, egykor tablófotón mosolygó,
most heges arcú amcsi srácok pedig maguk elé bámulva.
Azon tűnődve, hogy ez az ő háborújuk?
Egyre kevesebben, de az újoncok mindig.
Könnyű préda a magába roskadt, maga elé bámuló férfi, katona. Csalizva,
vajon horogra akad, milyen lányokat kíván ösztönösen, állatin?
Mit is ivott múltkor? Mi is volt a limitje? Hogy ennek nincs limitje?
Jöhet minden? A szokásos? Vagy ma valami még komiszabb tréfa?
És persze készpénz. És persze dől az alkohol.
Mindez nem csak a távolban vegyül éles lövéshangokkal,
hanem egész közel, a szomszéd sikátorból, hóbortból.
Talán céllövölde. Talán épp embert ölnek.
Ott kuruttyolnak a békák a fekvő testek hátterében.
Talán csak levezető játékszenvedély,
az őserdei nyilvános embervadászat után,
ahol a kínzás, a fogolytábor, a patkányverem,
az egymást verés és a sok hetes / hónapos éhezés után,
bambuszketrecekben, nem csoda, hogy a legközelebbi kisvárosok,
amik támaszpontokból nőttek ki, vagy Hanoi,
vagy Saigon vagy más hasonló éjfél utáni útvesztők,
amik már a 20-as években vadul buliztak és betegesen:
az éjszakai élet terén mindent tudtak nyújtani.
Érdekes, hogy a helikopter és ágyúzás és gépfegyver,
meg gránát és aknavetőzés együttes zajongásából a vélt civilizációba
egész erős váltásokban visszaszabaduló katonák:
hogyan tudták ilyen jól elviselni a hangoskodó, háborgó éjszakát?
Talán éppen azért, mert a hirtelen csöndtől megőrültek volna?
Azok után, ahogy a frontvonal mozgott és az idegszálak vele,
nos, azok pattanásig feszültek és úgy megnyúltak,
mint a cipőtalp barázdáiból kipiszkálva megfehéredő rágógumi,
az olyasafajta, amiből buborék női szájra csattanva már sosem lesz.
Irány a bárpult, onnan a táncparkett, aztán a 140 centis helyi bula.
Minden este ez. Ha már nem visznek. Minden este ez, ha bújkálsz.
Minden este ez, ha várod a hazautat, mint anno a behívót.
Most miért van már Hawaii-ing rajtad? Mert akkoriban még kockás ing volt!
Nehéz úgy egy háborút megnyerni, hogy ledobják a szexlapokat,
és morálnövelő zenekarokat és elemózsián túl a káros-szenvedély-serkentő,
reklámtasakból kipöckölve meggyújtható vagy sörkonzervből ömölve habzó,
mindenféle előre legyártott bódulatot, az amerikai álom háborúba oltását?
Ami persze üzleti, tehát gazdasági érdek, mármint odahaza,
ahol valaki a tendert megnyerte és a tömegárut leszállíthatta.
Füstölj, igyál, lőjjél. Füstölj, igyál, öljél, lőjjél, igyál, malária.
Füstölj, igyál, lőjjél, öljél, ölelj, igyál, bőgd el magad végre!
És aki ezen a síkon találja magát, vissza a dzsungelba, hetekre,
aztán a kocsma, hetekre akár, és ebbe belebolondul mondjuk?
Teljesen ebben a pszeudo-valóságban leledzve, készen bármire,
benne rekedve a szürrealitás fogságában, oly annyira,
hogy felmerül, mert mindig felmerül, hogy a háború-e:
az egyetlen és igazi valóság, és nem a hátország,
ami az itt zajló eseményekről lényegében mit sem tud?
Most miért van már Hawaii-ing rajtad? Mert akkoriban még kockás ing volt!
Visszhangzik ez és még annyi olyan mondat, hogy belehasad az illető.
A véget nem érő éjszakák elszakadnak, filmszakadás, balhék.
Más esetben csak felrázva lenni vagy hagyva a koszos ágyban.
Megint egy reggel, megint a beismerés faggató monológja.
Nem kell sok, nyitnak a kocsmák, mert reggel helyett délután van.
Minden kezdődik elölről, forog a kerék, kések repülnek.
És a hazatérő gépek késnek.
Elnyeli a sok ezer katonát az éjszaka és mindig tragédiák vannak.
A többi esetben ingyen pia, mielőtt tömegverekedés és rongálás,
egy-két jó helyre elhelyezett kis csinos kezecske is segít.
És a kéjes hangokat és nyögést az állandó esőzés,
a mindenen milliónyi kapirgáló és tűszúrásos veréshanggal
doboló monszunszerű esőzés sem nyomhatja el teljesen.
Mi ehhez, a kirakati emberkereskedelemhez
és családi bódéházak szexrabszolgapiacához képest:
mondjuk az, hogy mennyien ragadtak ott,
hogy ne az ezernyi álmos amerikai kisváros egyikébe
menjenek vagy bicegjenek szükségből vissza, hanem?
Elkezdjenek zsoldosságot vagy feketepiacokat létrehozni,
sőt, összekapcsolni azokat helyben... és végül mindezt,
miután a háború véget ért (egyszer csak vége lett),
bedobozolni, telefonszámokkal, névjegyekkel együtt,
és az illegális portékák helyi elosztóit ismerve,
tartva velük a legközelebbi kapcsolatot: hazavinni magukkal.
Ami közben - irónia - a demokrácia durva exportja,
egy sok éves háború eredménye: az lett netán,
hogy a háború hazament a kiégett katonákkal,
mint potyautas patkányok és más fertelmes veszedelmek
a teherhajókon és a katonai szállítórepülőgépeken,
pókok, kígyók, mérgező növények kissé idegen spórái.
Hogy is volt ez?
Sok évvel később találkoztam avval a csapattal,
akik mint magyar kalandorok, csupán néhány évvel
a Vietnámi Háború után elkezdtek a Távol-keletre kijárni.
Amolyan logikus megfontolásból mindezt, hogy Vasfüggöny.
Ha már nyugatra nem mehetnek, és a valuta is limitált,
se ki, se be, se semmilyen faxni, akkor merre?
Hát keletnek, vár az Orient! Ami ekkor még szétszabdalt,
golyónyomos, piszkosul olcsó és a bűn utóízének leveiben úszik.
Sok évig, talán két évtizedig is jártak, ahova csak tudtak.
Békésebb állomásaik Nepál, India / Goa, és Szumátra, Borneo,
vagy épp Új-Guinea voltak, de befigyelt Kambodzsa,
Thaiföld, és persze Vietnám is. Ahol az őserdei harcok dúltak.
Egyik alkalommal például egy háborús, teleaknázott,
és éppen valamilyen zendülésnek elébe néző földsávon,
amolyan még nem demilitarizált zónában, de már bombázott részen,
igazi nem-turistás részen találták magukat, belecsöppentek.
Régen ugyanis így utaztak az emberek, felöltöztek,
bekötötték a cipő- / bakancsfűzőjüket, kabát és táska,
mentek máris, papírtérképekkel és ismeretlen helyekre a távolban.
A gépfegyverek láttán kicsit összenéztek. Mire lehet számítani vajon?
Egy tábornok elé vitték őket és ők elmondták, mi a helyzet.
Van-e pénzük? Van. Dollár van? Az is van, hogyne!
Mennyi? Mondták, hogy elég, de nem mutatták meg. Értelmes döntés.
Csak a svájci frankot nem kérdezték tőlük. Ők pedig hagyták ennyiben,
elvégre a gyors közös megegyezés volt a cél, nem mondhattak ellent,
vagy olyat, hogy "rossz helyen próbálkozik, főnök." Picsába, pacsit rá!
Ezek után a tábornok egy osztag katonával átkísértette őket,
méghozzá konvojt állítottak össze nekik, így furikázva a hátizsákos
magyar huligánokat a 70-es évek vége, 80-as évek eleje időszakban:
égő olajos hordók, szögesdrótok, megfigyelőtornyok, tankcsapdák,
és átengedő posztok között, elég sokáig csalinkázva a telepek között,
be a faluközpontba, ahol a tábornok lánya egy bordélyt üzemeltetett.
Ide szállásolták el őket. Minden extrával. Korlátlan kaja és szex.
Egyértelművé vált, hogy jobb, ha ezeket itt lekötik, elzárják,
mintha szabadon kóricálnak és nemzetközi incidens lesz belőle,
hogy bizony aknára lépve vagy lelőve meghaltak. Sokáig maradtak.
Mire a lázadók és a hadsereg lerendezte ügyét és elsimult a civakodás,
ezek teljesen elalélva várták, mikor engedik már ki őket:
ebből az édes zamatoktól és selymes, rutinos ráfogásoktól édes börtönből!
Tegyük hozzá, 
a múló nyarak során megosztottak vagy 200 ilyen egyedi történetet.
Rendszerint úgy adták ezeket elő, mintha egy nyaralásról trécselnének,
nagyokat belenevetve és persze nagyokat kortyolva közben, mert úgy hiteles.
Hála nekik! És mély tisztelet! Emlékük és sírhelyeik eggyé olvadnak immár.
Hiszen igaz... szépen sorban búcsúztam el tőlük, öregfiúktól az évek során,
egyik-másik talán mesterem is volt, sokat tanultam tőlük erről az időszakról.
Egyikük például, a Thaiföldre elgörbülő prostitúciós-tendenciákról...
... egész estés előadásokat tudott tartani, mert sokat tapasztalt.
Ő nem volt egy kupleráj-kedvenc vagy szakavatott bordély-búvár,
inkább családoknál szállt meg, de amit tudott, megosztott.
Például azt, hogy mire a 90-es évekig eljutott a Távol-Kelet,
a volt háborús övezetekből ébredő, de a szexet továbbra is ígérő,
förtelmesen és borzalmasan elfajzott ottani éjszakai élet odáig,
hogy elkezdte kínálni a fiús lányokat is, vagyis az átműtött fiúkat?
Ha ilyenkor, egy ilyen helyen kétséged támadt, főleg akkor,
ha azt harsogták, hogy előre kell fizetni, mielőtt felmentek?
Azt tanácsolta nekem, hogy engedd a nőcit előre,
akármilyen dögösnek, gumitestű kicsinek-cukinak, VAGY
                                  nagy szájú magasnak-hosszú combúnak tűnik:
előbb menjen ő és te mögötte és nyúlj be alulról és ellenőrízd le.
Még a lépcsőn menet felfelé. Mert akkor még meglóghatsz, le, ki az ajtón!
Mert régen általában a felső szintre felérve kellett leadni a stexet.
Ennyit a Vietnámi Éjszakai Életről. Ami ma már Thaiföldre is jellemző,

és ott tombol sok millió európai szoknyavadász, perverz és pedofil.

Mindaközben is, hogy mi most itt diskurálunk, szépen, csendben.

 

 

 

 

 

 

Vadnyugati leányálom

Hosszú caplatás az esti fénnyel nyújtózó nyugatra.
A meglékelt földek vére feketén. Mögötted immár.
Sok határsáv nélküli felázott, szikes, felázott rengeteg, 
aminek tisztásai száz mérföldesek. Alig jár erre valaki?
Varázslatos völgyek kanyargós, kemény falai, meredeken,
és vízesésekkel tarkított tenger felé igyekvő folyékony utak!
Átúszó szarvasok csoportjai, és súlyos lazacok fickándozva,
sehol egy híd, egy építmény, az Appalache-hegység a távolban,
és Arizona mély kanyoncsipkéi még annál is inkább valahol,
az elérhetetlennek tűnő alkonyat utáni feszített mezőkön,
ahol az Arkansas és a Colorado
és a sárgás-rozsdás kőzetek málló labirintusain megkopva.
Az alábukó tegnapok pompája pattan kovakövek hangjával,
itt, ahol a Középnyugat íriszén átszűkölködik a bőség reménye.
És a hova a modern történelem még nem ért el, de erősen akarja,
oly annyira, hogy maga alá gyűri e földrész mítoszait és népeit.
Felsejlő kristályfalak kidülledve néha finoman, és homokpadok,
amiken piciny aranypöttyök csillognak kelletve magukat millió évesen.
Mindezt legtöbbször víz alatt, ezer éveken át bújkálva önkéntelen,
és vonzva azokat, akik elől még inkább előre hátrálsz vagy igyekszel.
Virágtól roskadó lankák itt és most, domboldalak jávorszarvasléptekkel,
és méhektől zúgó zavartalan természeti csodák csoppanó zöldjei!
Haladni a hírek és mende-mondák vonzásában keresztül mindezen,
hágók és szurdokok visszhangzó elágazásain megfogva hangerőd,
és kerülve a feltűnést ott, ahol a csillagtól lyuggatott égbolt:
rádőlve egészen a puszták peremére, eligazítja az utazót.
Sziklaormok peremén is pattogó kavicsok elcsukló hangja int,
amikről sejthető, hogy kecske, muflon, zerge, vagy rablóbanda.
Sok elhagyatott kunyhó korhadó tetőkkel útközben, bent kőhalom.
Valakik megpróbálták és talán belebuktak. Vagy máshol folytatták?
Fából minden, mint Noé korában, és a magány özönében itthagyva.
Egy-egy keresztfa azoknak az út menti fák között vagy a kunyhók mellett,
akik első ízben próbálták betörni e tájakat, és az rájuk omlott békékéjvel.
Magány, mint emberi magány. A természet persze buzgón nyüzsög, kiáltozik!
Földveremre tető vagy tölgypallós röngházak, 1000 mérföldre jut vagy 5.
A nagyja széthordva, eltüzelték, akik erre jártak előtted.
Néha egy folyó és egy ösvény keresztezősésénél a bátrak lerakata.
Nem sok ilyen fix pont van. Hogy 10 négyzetméteren üzemel a bolt:
szatócs, kocsmáros, ruháztató egyben, és konzervek, lőszer.
Van fésű, takaró és pokróc is, meg kalap és kabát és csizma,
de hogy melyik vadonat új és melyiket hőzták le valakiről?
Molyrágta zokni. Kendők. Egy-két kásás belű alma. Dohány, szappan.
Ezek a pihenőhelyek a maguk fortélyos külön világukban léteznek,
senki sem rabolja ki az ilyet, mert ezen a helyen kívül:
messze s távol nincs hol elkölteni a pénzt, amit sikerült leakasztani.
Tudja ezt a kereskedő is, aki valamiért ide vágyott, az útmenténre.
Kérdőn méricskéli, minek neked ennyi fegyver, elvégre több is van:
- 1860 Colt Army Revolver, ivóversenyen nyerted!
- ... egy ütött-kopott Model-3 Schofield, de akkorát rúg! Fa markolata erezett,
és egy hatalmas fa évgyűrűjének bütüje van mindkét oldalt középen.
Csinos darab, a matt feketébe hajló szenes tónusaival, látott harcot.
- 1851 .36 Caliber Colt Navy Percussion Revolver, ajándék volt.
- 1862 Police Colt Percussion Revolver, amit nem nagyon mutogatsz.
A boltos előhúz egy díszdobozt és kérdőn néz. Felnyitja, ajánlja.
- - Colt Model "Walker" .44 Revolver. 1846... talán 1847.
Fegyvere azért neki is van. Az ilyen néha még borbélyként is megállja a helyét,
vagy egyszerűen megitatja lovaid és jócskán elküld messzebbre,
mert nem tetszettél neki különösebben. És ebből máris tudod:
mások is jártak erre, nem is olyan régen, üzletet csinált velük.
véres csikkek a padlón és a tornácon, ezek bizony verekedtek is.
De bizonyos, hogy a vásárlást követően, talán itt is éjszakáztak,
és másnap részegségre ébredve még ráittak és úgy indultak útnak,
megpaskolva egymást rendesen. Akkor bizony leakaszthatott róluk még pár dollárt!
Hogy máshogy? Különben kuncsorogna, oldalról felnyírt állát vakarva várná
a karcos réz- és kivételes tükrű ezüsttallérokat erszényedből,
míg előzékenyen arra kér, hogy tedd ki a pultra a vasadat.
És papírpénzt is elfogad, mert az alkotmány engedi és a nép akarja!
Az útonállók világa innen kezdődik, kint a vadon peremén.
Aki elszökött. Akit keresnek. Aki keres valamit. Mi lehet az?
És aki vadászik, de nem csak vadakra. És akinek nincsen semmilye!
Meg aki úgy tűnik, mindenhonnan kiszorult és tövénytelen lett.
A fejvadászok itt ólálkodnak valahol, és némelyikük állítólag a barátod.
Utak keresztezik egymást, erődök köré kiépülő csipetnyi városhangulat,
bármerre jársz, egyre több az olyan befalazott állás, ahonnan puskacső kémlel:
Fort Bragg, Fort McHenry, Fort Mose, Fort Bridger, Fort Cass, Sutter's Fort.
Vagy Fort Walla Walla és Fort Laramie, Fort Atkinson, Fort Kearny! Elég ezekből.
Dakoták között vagy sem. Minél távolabbi, annál inkább igaz az a megállapítás, hogy:
Az erődök lakói durvák. Fort Kiowa is? Kutyaugatás és puskaropogás hang. 
Túl sok üres üveg eldobálva néhanapján e helyeken. Máskor kegyetlen fegyelem,
és e kettősségtől szellemileg megkorbácsolt emberek tébolya az Ígéret földjén.
Kiowa eredetileg Fort Lookout volt. Itt, ahol Ashley tábornok 1823-as expedíciója során:
Hugh Glass 320 kilométert mászott vissza Kiowaba egy medvetámadást követően.
A bejáratott utakon az özönlő új lakosság ezrei vánszorognak nyűglődve,
Jedediah Smith útvonala már nem mindenkinek nyújtja ezt: solitudinem.
Vannak a hivatalos karavánútvonalak, meg amit a katonság is használ:
Santa Fe Trail 1821, ide kapcsolódva be, Old Spanish Trail 1829. Északra: 
Oregon Trail 1932 óta, California Trail 1834 óta, Mormon Trail 1847 óta.
Overland Trail? Applegate Trail? Southern Trail? Vagy az új Bozeman Trail?
Feszületfordultával a El Camino Real? National Road, mostanra kiépült mind.
De ha ezektől messzire járnál, van az a kontinensnyi szélesség, ami befogad.
Brazos River Canyonlands? Bodie Town, a szellemváros?
Ha egy ilyen vidéken vagy úton haladsz, mindegy, hogy hegység vagy préri,
mert megint hegység következik, és ott már medvenyomokon üget a patkó.
Olykor előlép a patakparton heverészésből felugorva egy térítő,
vagy ugyanezek az út mentén egy magaslati pontról kiabálnak rekedten,
sérült hangszalagjaikkal leereszkedve bárkihez, aki arra jár.
Többyire egyedül ide kiebrudált félnótások a misszió nevében,
vagy akiket kiátkozott az egyház egy vad éjszaka után nem hiába,
és még mindig azt hiszik, ők papok, és itt a templomuk az erdőben.
Ahol nem egy közülük találta meg igaz hitét, egy fácán vagy borz képében,
lehetett az pocok, pele, hód vagy hermelin is, olykor nagyobb dögök,
és ő azt prédikálja, hogy Isten az az állat, vagy egy sziklatömb,
és ebben ennyiből igaza van, de hogy utána rá is lő, éhében, vaktában?
Ezek azt már észre sem veszik, hogy a folyóparton a kövek között:
egy hatalmas állkapocs áll ki, kimosva... egy földtörténeti régi kor emléke.
Volt olyan is, aki a szénné égett indián falvak között - amelyeket kiirtottak -
futóbolondként utazott, az üres, felperzselt kunykóknak prédikálva, 
                                                         hogy bezzeg, bezzeg,
és volt, amelyiknek a lapockájából vagy vállából nyílvesszőcsonk állt ki,
és ő már nem is tudott róla, a sok nyugatlan éjszakától, a sok nyers ételtől,
a sok átvacogott hajnalon túl, a sok mindenféle gombától, a sok erdőbe kiabálástól!
Az ilyesmit jobb hagyni, ahogy van. Nem közelíteni, nem leállni vele, nem lelőni.
Menni tovább, és a kinyíló völgyek combjai mentén a közeledő hegyek kaptatóit,
majd újabb völgyeket keresve, leereszkedve azokba, nem zavarni az emberiséget,
miközben az lassan, de biztosan beleőrül az egyre több választási lehetőségbe.
Kint lenni, ahol Európa igazi határa van, vagy elmosódik. Mindenki európai itt.
Kivéve, amikkel eddig találkoztál: Kansas, Sioux, Pawnee, Apachee, Iowa, Cree, Blackfeet,
valamint Omaha, Mandan, Comanch, Irokese, Hidatsa, Oto, Sauk és Assiniboine törzsek például,
számuk folyamatosan csökken... ! ... 1832 és 1872 között a lényeges változás beállt.
Long Walk of the Navajo, hallottál erről? 1864 augusztusa volt, nem is olyan régen. Máshol is megtörtént.
Fort Cumming és Fort Smith között, ahol a Trail of Tears fut, a Cherokee áttelepítés útvonala.
Georgia Állam, Észak-Carolina Állam és Arkansas meg Oklahoma között: 5045 mérföld, gyalog.
Persze, hogy kerülni kezdik egyesek ezeket a területeket. Arra haladni, ahol béke van.
„Frontiersman settlers, mixed picture. Grip loosened, skirmish, fairly lawless atmosphere.”
Nez Perce arcok. Shoshone döbbenet, ahogy ruhákat akarnak rájuk adni és ők ellenállnak, eleinte.
Mennyi ilyen átszervezés, átnevelés, átidomítás zajlik? Folyton belebotlani, ahogy visz, ahogy hív a kaland!
Az utazás azonban körmenet. Ha tengertől tengerig nem is, de valahol fordulni kell:
a MidWest, a Central Plains, majd a háromszög csúcsa, a West beépülő földjein haladva.
Chippewa és Ojibway ismerőseid és az Okipa szertartás emléke, a naptánc maga!
Egy történet vele: hogy a lovat több törzs először úgy hívta, Nagy kutya. Nem volt rá szavuk.
Innen végül a pettyes pejlovak és mustangok vágtájának hangjáig eljutni, évszázadok.
Időutazás ez nyugatra, egyben kaland. Ahol a sok civakodás szűnni nem akarása lobog.
Éjjeli lassú ügetésre ébredni, mert elbóbiskoltál a nyeregben napnyugtakor,
és néhány furcsa zaj és reccsenés, de semmi sem jön. Letáborozol, ideje volt.
Máskor heves dübörgés egy szurdok vagy szakadék szélén futó útvonalon túlról,
a kanyar mögül, mint máshol fák között vagy az éjszakai préri-sík csendjében:
kimerültségében röfög a ló, habzószájjal száguld el melletetd és te épp arra mész. 
Talán volt rajta lovas is, úgy tűnt legalábbis. És amikor van, köszönsz;
és ők káromkodnak cserébe. Főleg éjjel... amikor hova ez az igyekezet? Mi történt?
Leesik a hó észak-nyugaton, s mint a gyapot vagy a tejszínhab, amibe járatot vájt 
egy száz kilós, édesszájú fenevad. Pedig csak egy apró, csörgedező patak az.
Felbérelt nyomkeresők kurjantása a távolban. Egy lavina leereszkedve a hangok hatására.
A Missouri-vidék szépsége is, odébb jóval a kanyonok roppant terei, ahova visszajársz!
A Rio Grande és a Yukon között táguló temérdek terület valóságos vadontárháza,
aminek csörgőkígyóveszélyei és grizzly-pofonjai között jut idő csodálni a bejáratlant!
Az Ohio és a Yellowstone habzó lefolyása mentén ügetni a gondtalanság élményével,
tudva, hogy valahol a hegyek mögött állítólag forr a föld és égő vizet köp? 
És Charles Bird King, Karl Bodmer, George Catlin rajzai, sokszorosításban nálad.
Nincs szükség napilapra és hamutálra. Üvegpohárra és nyakkendőre,
se cipőwaxra, vagy sétapálcára. Egy kalap nem árt, egy bőrkesztyű sem.
Régen volt már a Lewis és Clark Expedíció (1804 – 1806) és annak viszontagságai.
Az elmúlt fél évszázad - több is annál - megtanította, megcserzette a pinírokat.
Olyan útvonalakat járva be, amik Napóleon nélkül igencsak nehezen volnának a miénk!
Mégis kikkel hoz össze egy-egy ösvény vagy kőpárkány mögötti kanyarulat?
Akik itt a hántott-cserzett prémek pazar cseréjével ütik el idejüket,
vagy akik farkast, medvét húznak magukra és úgy csörtetnek feléd...
... azon ne aggódj, fának dőlve ülni a tűznél éjjel velük vagy nélkülük,
egyre megy, a fegyver kibiztosítva, és a kés a lábszárban röpke távolságra.
Nem is egy kés, egyből három. Balta. Zsineg. Van, hogy esznek és lefekszenek,
ám az idegenekkel csínján, elvégre személyazonossága itt akárhány lehet akárkinek,
és amikor felisszák magukat olcsó szeszekkel, várd, míg kiütik magukat,
csak aztán indulj neki: lovad sose málházd le, ne feküdj melléjük, igyekezz!
Bár néha adódik csak ilyen riadalom, mint farkasüvöltéskor a Hold állát nézve,
messze túl az éjfélen és készülve a másnapra, várva az új és érdekes életveszélyeket.
De hogy mindenhol, minden bokor mögött csikefogók és rablógyilkosok lesnének,
ez azért sem igaz, mert akkora az ország, az ismeretlen fele végképp,
hogy annyi ember nincs, hogy ezt így belakja bűneivel. Egyszer talán majd, egyszer!
Ígyhát vésd be naplódba, hogy útvonalak sokfélék vannak errefelé, 
átnevezett helyszínek, ösvények, és megcsonkított vagy összefirkált tereptárgyak,
szent gyülekezőhelyek egykor, amiken ma tábla sem virít sokszor, csak bölénykoponyák,
és emberekből még ennyi sem, fajtáját tekintve, hogy miért jön ide ki az magától,
hanem ami közös bennük, az tart távol tőlük olyanokat, mint a magányos útonállókat.
Hetek telnek el, hogy a távolban egy sátortábor lobog. Vagy szekerek küszködnek.
Vagy éjjel a szomszéd hegylábnál pislákol egy zavaros táncú tábortűz. Egész távol.
Tüzet rakni márpedig kötelesség, és híres áldozat. Ez a tűz mindig ugyanaz a tűz,
mint a Nap, mint a szerelem tüze, és a csillagok mint végtelen számú glória,
egy sötét koponya belső és külső falán ékesen ragyogva, akár a szentek ügyelnek.
Csillagból van minden. Egy falevél, ahogy párbeszédben áll az égbolttal,
egy állat kérdő tekintetén a csillanás, mielőtt ugrana előled vagy épp feléd.
A folyamok habjának fehérje is, és a barlangok fáklyafényben csillogó csodái!
Talán még a mozdonyok emésztőrendszerében is ott van ez a földönttúli késztetés.
Talán még az anyaméhben is ez a tűz lobog a vér viszontagsáot nem ismerő öblein.
Talán a melegített ételben is csillagpontok pattognak, és mi megesszük azokat!
Idekint annál inkább, ahogy a tűz óriás tükörképei a feketeség görbéjén köszönnek,
szinte azt hinné az ember, hogy ott is valakik, kint az űrben, tábortüzeknél ülnek.
                                                      Talán őseink, Talán mások ők.
Nincs itt metropolisz-jellegű forgalom, ez ténykérdés. Alig vannak úttörők,
akik háborgatják e földek éber álmait, de egyszer sokan lesznek,
és kegyetlenek, és mikor már nem lesz kivel, akkor majd egymással, belakva,
házakkal teleszórva, -hintve minden útvonal mentén azt, ahova egyszer leültek.
Addig pedig lapos szélsüvítés, égi keselyűkörzés, öblös szarvasbőgés,
néha egy puma és hegyi oroszlán marcangolta zarándokféle fájó sebei feltárva.
Egy-egy elhagyatott spanyol templomrom, ami itt áll és omladozik 200 éve.
400 éve volt Kolumbusz, ne feledd. Annyira messze időben e templomtól,
mint te a templomtól ide... a harang nem kondul. Hegyen megfagyva. Prérin letörve.
De nincsen állandó akció, folyamatos kergetőzés, vérdíjplakátok ezrei,
mintha egy temetőnek épülne a Vadnyugat, aminek gödreit tele kell lőni hullákkal!
Mint az, hogy valakit 6 Naprendszerben, sőt több csillagrendszerben köröznek.
Ezek többnyire fantáziák... mint a házak között párbajozó virtuslegények.
Ez nem a középkor, hogy nézik, mint a király is, és lovasroham helyett,
két kilőtt tölténybe összpontosul a lovagi torna utolsó rohanó pillanata,
a ravaszt meghúzva, gyorsan, pontosan... dehogy. Itt ez amúgy ritka.
Ki akarná ezt? A fegyverek is félrehordanak. Nem lehet megúszni szárazon.
A fehér kalapos megyei, a szövetségi és helyi törvénybetartók szigora brutális,
és a deszkavárosok felívelő kedélyét vigyázva a sheriff is néha előbb lő, mint kérdez.
Van viszont ez ritkán, mondom ismét. Az ünnepek nem vérbe vannak fojtva itt sem.
Mert ez már településnek számít, nem támaszpontnak kint a semminek titulált közepén.
Talán.. Hajnalban van főleg, amikor beittak, összevesztek, kártyáztak, kurváztak:
akiknek más dolguk nem volt és hozzátartozóik sem igen, ez örök látvány marad vajon?
Akkor van cséplés. Vagy a vasútépítés területén, ahol bordélyvárosok alakulnak ki,
hírük förtelmes... jönnek a szerencsejátékosok, a szoknyavadászok, a revolverhősök.
Ritkák ők is! Szét is kellett lövetni egyszer egy ilyen állomást, úgy elfajtzottak.
Munka ott már nem zajlott, és hogy így legyen megalapítva város, nem, nem...
Körülöttük hevert nem egy 1848 Colt Dragoon.
Menni innen, ahol még várnak természeti csodák és sok taposatlan ösvény nedves pora.
Megkövesedett ősi kagylók körtealakú kitüremkedése a mészkő hántásaiban,
vagy egészen szép kagylókkal, frissen, vízesen kínált darabokkal kereskedő utazók!
Ebből lesz a Spondulix. A pénz, ami körbejárja a világot?
Pipázgatni egy fennsík kiszögellésén, tanakodva ezeken. A szél furcsa hangot hoz megint!
A vonatfüttyök szalagfüstje lassan körbepalástolja az érintetlen tájak telítettségét,
Northern Pacific, Southern Pacific, Central Pacific, Atlantic-Pacific, a távolból, fennsíkról,
kaptatóról nézni utána, ahogy a mozdonyoknak a legújabb fahidakon rohannak, hova?
Ozark Mountains? 18th-century Ulster Protestant settlers, olvasod a helyi hírekben.
Délen pedig lapátos gőzhajók zubogása a Mississippi mindkét partján cikázva komótosan.
Mark Twain plakátjai és kocsmatörténetei. Independence, Galvestone, Fort Hall,
Santa Barbara, vissza Pendleton, Butte, Boise? Meddig bolyongsz még parttól partig?
Twin Falls, Casper, Scottsbluff, Omaha, Nauvoo, ahol már ismét a kerítésekkel ismerkedsz?
Chimney Rock és Ash Hollow tájegységbe illő útjelzői a természet jóvoltából,
ezek mentén azonban nyüzsgő városalapítások és kalapáló, kopácsoló telepesek faházai.
Kint a vadonban ez is mind mögötted. A patak parádés zenebonája,
vagy a suhogó tölgyes tompa tapsolása közben fehér ormok hegycsúcsokba futva.
A Great Smoky Mountains-től a Wildcat Hills-ig és vissza, vízesések mentén.
Egy kis aranyásó készlet. Egy kis szárított hús és más elemózsia.
De ha mégis úgy éreznéd, a vérdíjas plakátok pofái kilépnek eléd a fák közül,
ne tétovázz túl sokáig elvágtatni, vagy tűzharcba keveredés helyett:
azonnal lepuffantani az összeset, ha ugyan nem rejtőzik több lejjebb, beljebb.
Ne engedd őket megszólalni. Ne engedd, hogy bekerítsenek. Nem kell ez neked.
Ha pedig kidumálnád magad az egészből, mert te jöttél el idáig egyedül lenni,
megeshet, hogy máris rárabolnak készleteidre, és te tudod, hogy itt kint ez a rend.
Egy rög vajba harapni, mert a kenyeret már felzabálták meggondolatlan mohóságukban. 
Vagy egy avas szelet bacont előhúzni egy csizmából, talán csak kabátzsebből, 
amibe már beleszáradt, és még mindig ehető. Idekint, ahol távol az emberiség.

Nincsen város. Nincsen alkudozás. Nincsen fehér ing. És nincsen koszos víz.

Egy Vadnyugati leányálom, mert ehhez képest bezárva élni házak között: fűtött börtön.

 

 

 

 

 

Faragatlan őskésztetések: a női nyüzsgés és molyolás alapképletéről

Elkezd szellőztetni úgy, hogy a szobában éppen csinálsz valamit
és a kinti autózaj (délutáni csúcsforgalom) miatt volt zárva az ablak. 
Mert kell a fény. Vagy füstölőzni kezd kérdés nélkül. Vagy szétpakolva az íróasztalodon,
rátelepülve, mert neki 2-től prezentációja lesz és ez most mindennél fontosabb. 
Vagy tetováltatva magát, egyik percről a másikra, és utána csak este gondolva bele, 
hogy leszervezett egy termálfürdőzést a közös haverokkal másnapra, amit akkor most le kell fújnia?
(közben egész héten azon évelődik, hogy minek a tetkók, miközben elvileg ezért jött ide vissza, ugye...
de hiszen a teste károsodik bele, ő mérgezi magát, aztán megint kedvet kap, aztán megint nem...)
Vagy amikor átjön egy pohár borra, napokig marad, és 2 nap után reggelente 6-7től 
bejárkál a szobádba, hogy mikor jössz már ki és áll és néz és azt hiszi, pattanni fogsz.
Ahonnan aztán kimegy, és amit hozott, dolgokat, azt ott hagyja, széthagyja, 
majd ezért is jönni fog, ezért utána viszed. Ezt a nők szándékosan csinálják? Figyeleméhség miatt?
Ez azt jelenti, hogy foglalkozz velem? (állandóan?)
Ő félrevonul dolgozni és legyen addig csönd. De hozzád simán bejön és elkezd mondjuk jógázni, 
beleugatva, hogy ígértél neki egy új szönyeget. És rá kell szólni és akkor ismét variálni kezd. 
Dehogy történtek ilyenek. Soha. Sehol.
Nem érzi, hogy mit művel? Jön, mert neki jár. A L'Oreal mottójában élés. És a jógázás volt fontos,
és aztán már illatgyertyák égnek, és aztán behozza a laptop-ot az íróasztalodról a kisszobába,
mert jön utánad (de nem rak rendet, ahonnan jött) és akkor elkezd lejátszani oktatóvideókat.
És te felállsz és kimész, és elmész otthonról és biztos megsértődtél valamin, amit te generáltál?
Vagy megtanulsz így is fókuszálni, minőségi munkát végezni és erre a nők tanítanak a kaotikus faszkodással?
De ő cuki és ragaszkodó és milyen aranyos, ahogy a közeledben akar lenni. De fordítva ez nem létezik.
Mert fordítva az lesz, hogy ordítva... mert te nem engeded őt érvényesülni, rájársz, ellenőrzöd.
És fordítva az van, hogy te kontrollálni akarod őt. Fordítva az lesz, hogy akadályozod az önmegvalósítását.
Na ebből az egészből szállnak ki egyes faszik. Azok, akik a legpotensebb jófej srácok,
és ezért nincsen elég jó minőségű férfi a párkapcsolati szórásban ! meg mert a 2% normális nő:
elviszi őket magának azonnal, kiharapja a társadalmi katyvaszból emezt vagy aamzt a remek példányt,
ráharap csalik nélkül a lehetőségre, hogy sem a fickó, sem ő maga, nem egy idióta. Társulnak a világ ellen.
És ők nagyon nem azok. Ezek a minőségi nők, nem szétszórtan kalimpálva percenként más inger után.
Általában a legerősebb ingernek engedve.
Érthető, hogy vannak nők, akik élvezik figyelni, ahogy egy férfi dolgozik: tervez, szerel, pakol,
vagy autót hegeszt, számítógépes tervrajzot készít, főz nagy tételben, esetleg villamost vezet.
De ez nem így megy. Nem lehet bent lenni a szálloda konyháján. Nem lehet a NASA-nál bent ülni.
Nem lehet a villamosban a vezetőfülkében trécselni. Nem lehet az autógyárban ott lófrálni.
Nem csak azért, mert veszélyes. És főleg nem azért, mert a valakik nőit egyesek korlátozzák, mert nők.
Hanem, mert mikor a nők dolgoznak, az a magánéletük részeként (karrier) védve van,
ebből kiindulva lehetne arra következtetni simán, hogy ilyen van másnak is, igaz?
Aki szerint ez nem igaz, az szíveskedjék a kezelőorvosa és gyógyszerésze helyett a következő
vintage vagy turkálós délutánján kényszerzubbony után nézni, hozzá egy barlangot javaslok. Oda be.
Eközben persze a háztartásokat ellepő őrültek tovább garázdálkodnak. Jelen esetben is újabb kör.
Lefekszik a matracra, jógázás címszó alatt és aztán laptopozik, mert gondolt egyet és más van.
Miért jött ide be? (ez fel sem merül)
Előtte volt a szellőztetés. Előtte a teraszra kivonulás. Előtte a horoszkóp. Mindegyik 1-2 percre,
semmit sem fejez be, mindent úgy hagy, ahol van. Tárgyi rétegeket képez, talán, hogy érezze, tevékeny.
És miután kiderült, hogy a közeledben hangoskodás most nem frankó? Szótlanul hangoskodik tovább.
Ez nagyjából az anyaságig van így? Mert utána ezt a percenként ad hoc újralakuló káoszt,
mint az univerzum létrejötte, mint a peteérés, mint a Nap folyamatos robbanása minden felé,
ezt az őskáoszt, ezt a termékeny, az univerzum alaprezgését meghatározó őskáoszt nem lehet csinálni?
Egyfoolytában legalábbis biztos nem.
De addig a folyamatos máskor máshol mással mást csinálni akarás végtelen játszmája zajlik.
És hogy miért vonult ki a kertbe dolgozni? Miért akart jógázni? Miért bent? Ez 10 perc után mind oda.
És zörög, csörömpöl, testhelyzeteket váltva eszik, laptopzik tovább, tőled fél méterre,
a parketta-padlón kocogtatva az egeret, kattingatva 400-szor percenként, de fordítva, már kiabálna.
Aztán elég abból is, 5 perc után kell a mobiltelefon. Átfordul, a jógának még semmi jele, matat:
mert a telefonozás is egy állandó matatás, egy a taktilis női igényeket ideig-óráig lekötő tevékenység,
ami után, ha már unalmas lett, más tevékenység után kell nézni. Mintha valami sok ezer éves késztetés lenne,
hogy a néhány évtizeddel ezelőttig volt társadalmi - önellátó, önfenntartó, önétkeztető, önruháztató - élet:
arról szólt, hogy mindenki mindig csinál valamit, javít, kopaszt, ültet, kever, varr, ácsol, ás, darabol,
és ez azóta, hogy a két világháború alig 100 éve kiröpítette mindüket a házkörüliségből
a városi fényekbe és a világűrbe a Holdfény sarkán űrszeméttel megmutatni a technikai diadalt,
ez nem múlt el nyomtalanul, ott van a mozdulatokban, az örökségükben, hogy tenni, tenni, tenni.
És ez rohadt idegesítő.
Ha valaki képtelen észrevenni, hogy ez nem nyomtalan, viszont folyamatosan babrál és zörög, zajong.
Aztán végül is mégis elkezdi. Mert felnézett és rájött, hogy te még mindig ott ülsz, és neked mondott valamit,
úgy bő fél órája, és azóta azt nem csinálja? De te sem, amit neked kellene? Szerencsére nem az a nő,
aki ha felnéz (ő nézett fel, senki sem kényszerítette), akkor nem egyből azzal kezdi, hogy volt egy nézésed,
és te most őt biztos kritizálod és lenézed... mintha... mert elmondod, hogy dolgozol és nem érsz rá ilyesmire.
Akkor pedig ezen kezdene el hisztizni. De nem ilyen. Ezeket a köröket már lefutottat 100 másikkal.
De amelyikük így packázik?
Forradalmat csinálva minden egyes helyzetből, amiben azt hiszi, neki lázadni kell valamiért, ami már az övé?
Hogy most a faszi főz-e aznap és ő csak mosogassa már el a reggeli holmiját, edényeket és csészéket,
amikbe nyáron máris beleszárad cukros tej és a kávézacc? Vagy csak a saját dolgait tartsa rendben? 
Van itt is gond. A jógamozdulatoktól felborul a laptop. Az egér zsinórját magával sodorja, leesik,
megint zajongás, amitől megszakad a gyakorlatok egybefüggő végrehajtása, úgyhogy újra gépezni kezd.
Mintegy ebbe feledkezve bele, mint ahogy a jógaelőkészületekbe, amiből laptopozás lett már korábban is, meg evés.
Mint amikor a hazaúton előző nap három irányba kellett menni, de sehova sem megérkezni,
mert más kell, más kell, más kell, és végül mielőtt haza és ott átbeszélni a másnapot,
akkor enni, enni, enni (és nem érti, te miért nem vagy éhes vagy miért bírod ki akármeddig),
és akkor elküldted, hogy menjen, egyen, hogy lehetőleg egy folyamat legyen már elvégezve, lezárva,
és utána kezdjünk egy újat úgy... hogy igazából titkárnőjévé tesz, mert te tartsd ezeket össze,
emeld ki, amire ép vágyik, emlékeztesd rájuk, és foglald össze, miről is volt szó, mi van még?
Ezek szerint kiesik, mi volt 10 perce? Vagy ez a váltakozás állandó? Elsodorva lenni események által?
Saját univerzumot kreálás a közös valósággal szemben? Álomvilág? Ez a leányálom? Vagy ez normális?
Már szuszog és közben csinálja a gyakorlatokat. Ropog a teste. A szoba padlója tele a holmijával,
ahogy az összes többi szoba is, ahol nincs visszaállítva az az állapot, ami számodra létszükséglet.
Kopog az ujjaival unalmában. 4 perc komolytalan jóga után megint a telefonnyomkodás és csetelés. Ez nevetséges.
Nem kell sok, és átpakolja az asztalod, így nyilván nem lehet dolgozni, hogy valaki átjár mindenen.
Három asztalt tologat, még nem tudja, melyiken fog dolgozni, mindenhova odaül és próbálgatja.
Mikortól szórakoztató egy ilyen felhajtás?
Aztán elfekszik és cigánykártyázik egy kicsit. Mert naplót akart vezetni, de most még más dolga van.
Nem telik el 4 perc és máris mást csinál, hangoskönyvet tesz fel, ahol visszhangzó kommentátor narrálja,
hogy az iskolarendszer és  társadalom nem a természetes idegállapot, hanem egy beléd vert álomvilág.
Ez alá valami lágy techno lüktetése van futtatva, és mint általában a hasonló, szektás tartalmakban
- mint amit a lány főszereplő a Lost in Translation című filmben is feltesz tokiói szállodaszobájába, na ez is olyan -
van visszhangzó nagy hangsúly és a titok nyitját neked most nagyon, de nagyon feltáró vallási áhitat,
és olyanok hallgatják, akiknek nem kell semmilyen hovatartozás előre megszervezett keretek között.
Hát hogyne. Tehát hazudnak maguknak.
Úgy tűnik, innen köszönnek vissza sajátként előadott elméletei. Amiket imaszerűen ismételget, de ő ilyet soha.
A hanganyag van vagy 10 perces és sok zagyvaság is van benne, mert ha nem lenne iskola és analfabétizmus lenne,
akkor az, aki ezt megfogalmazta és felvette, nem tudta volna megfogalmazni és felvenni és aki itt ül velem szemben,
ő meg nem tudna naplót vezetni szombat délutáni szabadidejében. Nem volna szombat délután, se szabadidő. Jobbágyság volna.
De ezt nem említed, lemosnád a valóságát.
Viszont egyik prédikáció követi a másikat, néha csak félmondatokban, csapongva. Néha egész ívek futnak ki, térítget!
Mindezt úgy népszerűsíti, hogy melléd telepszik és neked is figyelned kell, felszólít rá, figyelj! Figyeld!
Aztán jön a saját kiselőadása az energiákról. Hogy ő miben hisz. Mintha most feltárt volna valami tézist,
amit előtte mások másoktól még nem hallottak. Hagyom, hadd élvezkedjen saját magának kreált szerepében.
(kibújva a lánykorból) A 28-30 éves fiatal nők lelkesedésével adja elő magát, és láthatóan boldog. Ezért hagyom.
Az anyaság előtti női kor, amikor még mindent lehet, és az inkonzekvenciák következményeit csak maga viseli.
Máris zenét akar hallgatni, félretolva az összes holmimat. Nem foglalkozik vele, hogy HVG-t olvasok,
és meghívom a Kim Corbusier kiállításra, amitől annyira tartok, mint bármely más öngyilkossá lett barátom
utólag felsztárolásának cirkuszi műsorától. A kurátorok. A galériák. A halottak húzóneve. A simlis műsor.
Mégsem hallgat zenét egymagában... most sem telt el 3 percnél több. Máris telefonál és kiáltozva énekli,
hogy HAPPY BIRTHDAY TOOOOO YOUUUUUU! Mindezt persze cizellált francia akcentussal. De ő nem szeret franciául beszélni.
Kezd kirajzolódni egy minta, és aki úgy véli, ez a csaj hiperaktív, az inkább tettesse, hogy úgy sejti,
ez a nő egy kicsit... ahogy Király Tamás mondta, "a hölgy egy kissé bogaras". Az ének tart, felugrik kacagva,
máris nagy barátnői megbeszélésben vannak, hogy ő most éppen hol él, mi lett a lakással Montpellierben,
és Párizsban, és Lille-ben? Hogy Bécs és aztán már Budapesten van? Kanadába akar kiköltözni. Elszállnak teljesen,
ki is vonul, mert kihangosított állapotban visítózva beszélgetnek. Vagy fél órán át a teraszon megy a stratégiai traccs.
Aztán visszajön, felkészült tehát?
Mielőtt elkezdené, vagyis folytatná a naplóírás elkezdését, zongorazenékről kérdez, illetve a jazz-ről.
Már nem elég, hogy fülhallgatóval szórakoztassa magát, hanem kéri a hangfalrendszert. Be is köti.
Szép, andalító zongorazene, nagyon francia produkció, olyan, mint az Amelie című film klasszikusai.
6-7 perc után belesípol a telefonja, mert nem kapcsolta ki az ébresztőt. De nem zökken ki, jegyzetel tovább.
2 perc múlva újabb keresztkérdések, "Van neked itt ragasztód?" Mondom neki, hogy van, de nem a szobában,
hanem a szerszámos ládában. Valamiért jót mosolyog ezen, szinte nevetgél. Aztán legyint, hogy nem kell,
vagyis még nem, most nem, majd.
És körmöl tovább, mint akinek beszámolót kell készítenie házi feladat jelleggel, de igazából két dolog miatt.
Az egyik, hogy nagyon erősen dúlnak benne a felnőtté válás ellentmondásokat kifésülő tendenciái.
A városokban érzi jól magát, de közben ő erdő és természet nélkül, és folyó nélkül nem tud élni. Tegnap...
... azért elég erősen folyók és erdők nélük a beton-bádog-város bulinegyedei között leginkább folyóborokra fókuszált.
Szerinte tavaly november, vagy tavaly nyár óta nem volt egyáltalán ittas állapotban. Már dél van, jaj, jaj!
A másik, hogy mehetnékje van, de mivel mindent akar egyszerre, a valóság négydimenziójával küzd, térrel és idővel.
vonul megint egyet, és a konyhában valamit matatva kihangsúlyozza, hogy a teafiltereket nem szabad eldobni,
ő azt még használni fogja. Bemegy a fürdőszobába és ott eltűnik egy időre. Rád hagyva a zenét és a rumlit.
Te pedig mész, és a kisszobából vissza az íróasztalodhoz, rendet raksz. De mindjárt jön ide is, ne félj.
Viszont előbb elmosogatsz. A földre lesodort dolgokat visszateszed a helyükre a kertben. Aztán a szoba.
Közben már a nappaliba áthordta az egész munkaterületét, és feladatokat kezd adni, a bolt, a kerékpárszerelő.
És hogy mennie kell és add oda ezeket meg azokat a kulcsokat, és pakolj össze neki ezt meg azt!
Kéred, hogy ne most és ne így, mert nem kezded el, ameddig nem készült el. Öltözzön fel, és utána.
Beismerő nézéssel nyugtázza, hogy ebben van valami. Te pedig tudod, hogy ez még legalább 40 perc,
és addig nem fogsz várni egy széken ülve vagy a kocsikulcsokkal a felhajtónál, ahol már kiálltál neki.
Felmarkolja a jógafelszerelést, még a laptop-ot is és megy valahova, megint összehord mindent egy helyre.
Mondod, hogy dolgozol. Legalább 3-4 nekifutás kell, mire nem tesz fel újabb és újabb kérdéseket, 
avagy akar feladatokat adni önszorgalomból. És akkor ugyan kivonul, de elkezd rámolni, zörögni, pakolászni.
A fiókból nem kivesz dolgokat, hanem túrja azt. Ugyanúgy, ugyanolyan durvább, mint amikor beléd fut a belvárosban,
és simán odajön és beledumál a zajló beszélgetésbe, vagy elsétál mögötted és hátba vág nevetve. Mindenki előtt.
Ha valahol tehát megtalál a városban, bevágódik az asztalhoz kérdés nélkül. Ott is kérdések és feladatok.
Nem érzi, hogy ezt most ne? Máskor sem érzi.
Felmosni szoktál-e, kérdezi. Hol van a felmosórongy? Mutatod, hogy a kád mellett, ahol egyébként...
Megy a zörgés. A hangzavar rosszabb, mintha órákon át kuruttyolna témát váltva félpercenként. Mi ez a zaj? Csak nem főz?
Előtte azt kérdezgette, hol érdemes vasárnap este - minden zárva - bevásárolni, igaz, a free wifi mulatóban
egész délután ott volt és hazafele bevásárolhatott volna délután, de nem, mert... hiszen csapong egyfolytában.
És itt mindig van kamu...
mert egy csomóan úgy vannak, hogy a magazin mondta csak, hogy mennyi mindent tudnak egyszerre... a nők.
Mármint persze, egy ősközösségben, egy parasztgazdaságban, ahol amúgy is mindenki mindent csinált párhuzamosan,
mert ők csinálták az alapanyagokat, a szerszámokat, a tetőfedést, a ruháztatást és az összes többi dolgot,
és így élt a világ 99%-a a világtörténelem során 30-50-70 évvel ezelőttig. De ez nem jelenti azt, hogy most is,
és hogy a nők erre predesztinálva vannak, és hogy nekik ezt állítólag muszáj tudni, de egyben dicsekedve vele,
felsőbbrendű kicsengéssel, ami minden, csak nem egyenjogú.
Jön a nagy rámolás és csörömpölés utáni fejezet... hiába az volt, hogy vásárolni megy, már se híre, se hamva. Főzött.
Magának csinált kaját és bevonul vele melléd. Mikor megkérted, hogy ne. Láthatóan nem érti az ilyen tényeket.
Egyszerűen nem veszi az adást, mert ez az adás arról ad helyzetjelentést, hogy túl messzire tolta ki az egóját,
bele mások intimszférájába, és akkor ha ezt ne tegye, akkor ugye le kell mondania valamiről, és ezek szerint azt biztos nem.
Egyszerű volna, ha leülne és csak... eszik? Be kell hogy vonódj! Amit ő csinál, azt neked is kell! Hogy mire idáig eljut,
addig volt egy falafelezőbe menés, egy bevásárlási terv, aztán a főzés, 10 perc alatt. Most leteszi a tányért,
és elkezd olvasni. Nem eszik. Mikor kifigyeli, hogy nem reagálsz erre sem, akkor átmászik a kanapéról a földre,
hogy még közelebb legyen hozzád, nem csak szemben az asztal túloldalán, de 40 centire és ott kezd csörögni.
Szóval ez egy szeszélyes nőci?
A nyálkás tésztát túrkálja cuppogtatva, közben integet a villával, mert olvas a másik kezében tartva a könyvet,
és franciául súgdos bele az éterbe megjegyzéseket, miközben tetszik vagy nem tetszik neki, amit olvas.
Ahogy táplálkozik, happog, sóhajtozik, és csámcsog is. Aztán hintáznia is kell a művelethez. Aztán újra csámcsogni,
az ételt nem megrágva, hanem 5-öt, 6-ot rág és már nyeli és utána megmerevedik, olvas és megint hirtelen mozdulattal,
elég darabos magatartással befal valamit. Ilyenkor felnéz, hogy mit reagálsz. Rúgózik hozzá a lábával.
Aztán telefonozni kell. Aztán nyakat tekergetni. Aztán bekapni a nagy falatot, egyből nyelve (ilyet kevesen tudnak),
és aztán nyomogatva a telefont, de ott van még a könyv is, avval mi legyen? Teljesen szét van ez a spiné! És szín józan hozzá.
Jöhet a könyv, és kalimpálás közben a tányér szélén dobolni a kanállal, mert villát is hozott magának, de nem használja,
vagyis másra. Majd a végén.
Megint sohajok, nagy csámcsogás, és csak addig mozog az állkapcsa, amíg a cucc el nem tűnik a szájában és rázár,
és ez az a mozdulat, amivel már nyel is. Megint lemerevedés. A ciklus körbeért. Mindjárt kezdődik elölről. Amúgy jól főz.
És persze a test temploma és egyéb ezo tanokban utazik, de rágás nélkül akar emészteni (előemésztő enzimek nélkül?),
vagy testékszerekkel és bőrbe ékelt ékszerekkel, amiknek azért annyira a bőre, a húsa nem örül. A spiri spinék inváziója!
Elkezdi a te holmidat mozgatni, elhúzogat könyveket, hogy könyvjelzőnek használja azt, amíg - bár eddig egy kézzel is ment -
matat az utolsó falatokkal, és terjeszkedik. Képtelen leállni, képtelen leállítani magát. Ez egy pszichopata hippi lány?
Nem sejti, hogy a dolgozószobában az asztalon körülötted lévő könyveket esetleg munkához használod? Teljesen magával van elfoglalva,
mondhatni, hogy kibaszott önző. Amikor nem reagálsz, hogy azt is pakolássza, már nem kell, félretolja. Csámcsog, telefonozik.
Még néhány foghoz hozzákocogtatott fémevőeszközhang. Az utolsó mozdulattal pedig lecseszi a villát és berreg a telefonja.
Nyújtózik, szinte idegesítő, amit művel.
Egy normális ember erre azt mondaná, hogy ez a valaki szüntelenül provokálja a másikat. Vagy hogy nem veszi észre magát, soha.
Az is lehet, hogy náluk az a szokás, hogy körbeülnek és együtt esznek, egyedül nem szoktak. És ő azt hiszi eléggé naivan,
hogy ha nem dumál hozzád, akkor azzal békén hagy. Mehetne Everness vagy más fesztiválra, ahol nem sok eséllyel adnák át neki:
a puszta jelenléte és a tevékenység hangjai, háttérzaja is lehet olyan, hogy mások számára akkor és ott szükségtelen.
De ezek az ilyen dolgokról tudni sem akarnak. Világfalu, peace, köles, agyalágyulás.
A tevés-menés addig zajlik, amíg ki nem megy mindenestül - a könyveket, amiket elhúzgált, nem téve vissza - és takarítni kezd.
Így nem lehet dolgozni. Nem érdekli. HOGY Ne hergeld a varangyot? De ha ő, mint mérnök, elvonul gépezni, ott se kép, se hang.
Megint valami folyamatba kezd. Egzotikus réz-ékszerei - nyaktól bokaláncig - élénken és vidáman csörögnek, ahogy vonul.
Akkor inkább elkezdi leszedni a ruháit a szárítóról, amit odébb kellett húzni, mert rátolta azt a könyvespolcra - a könyveknek nem jó -,
de épp csak megtapogatja a már 2 napja száraz ruhákat és ezzel ki is vonul, mégsem ezt csinálja, megint járkál fel-alá,
és valamit matat, kutat, pakol, embertelen.
Mosogat valamit. Ajtókat nyitogat, csukogat. Mint aki megkergült. A parketta ropog, ahogy vonul, csak vonul. Mi ez?
A mérgezett egér közmondás elég erős visszhangot vet tetteiben, és a flipperezés kifejezés is, mert így pattog,
nagyjából 20 négyzetméteren különböző szobák között, megállás nélkül. Ülj már le. Hagyd már abba. Nem mondod a képébe.
Aztán öltözik. Kiderül, hogy ő most megindul. Tehát semmi ruhahajtogatás. Filmnézés sem. Hanem kimegy a parkba.
De adjam már oda a kerékpárt. Az ugyanis kell neki, kéri. Testbeszéde azért utal rá, hogy érzi, ez már a boiling point.
Mikor sietve sikerül lecsatolni neki az aulában összeláncolt kerékpárok egyikét, csak érdemes rákérdezni,
hogy a hátsólámpát, amit leszerelt, hozta-e? Franciául káromkodva trappol fel a lépcsőn, nyilván önmagát szidja.
Mire visszaérkezik, már a kapuban várod, hogy induljon útjára Isten hírével! Egy bociszemű "sorry"-t kinyög és elgurul.
Rezdüléstelen arccal tűröd. Főleg azok után, hogy kiderült, egy hete nem hívta fel a hapsiját, aki New Yorkban forgat.
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy van egy külön szobája és az már nem elég, hozzád kell bevonulásznia folyton.
Most akkor a férfitársaság hiányzik neki? Vagy odahaza is ezt csinálja? Vagy távkapcsolat közben így beépülget másokhoz is?
Vagy egyszerűen ilyen alkatú ez a gádzsi, és nem is tud másmilyen lenni és nem is tud róla, hogy milyen? Mizéria grande.
Mikorra hazaérsz munkából, ki van takarítva és megint főzött. De nincs otthon, elment csámborogni városszerte.
Megjön este 8 után, már rég egy koncerten kellene lennetek. Megölel és bocsánatot kér azért, amiket művel.
És hogy takarítás közben mindent szétpakolt és nyilván semmit nem tett vissza, ahol ami volt. És mondod, már visszatetted.
Ezek után húzza az időt, a megnormulás gyorsan múlik el, és a vacsorázás vagy 40 percet vesz igánybe, mire előáll,
mert ismét rohangál föl-alá és minden mást csinál, csak nem eszik. És keresel egy bizonyos kábelt és nincs meg.
Tudod hol van. Pontosan tudod.
Nem szólna, hogy elpakolta. Nem szólna, hogy nála van. Nem lapít. Egyszerűen nem fogja fel, hogy ezt nem lehet.
Mikor rajta keresed, szégyelli kicsit és szalad, de nem tudja, hova tette. Keresi ott, ahol nem találtad. Na, ne már.
Utána keresi a padlón, mert hogy takarított. Végül a táskájában van benne, mert el akarta vinni a városba,
hogy keressen egy boltot, ahol ugyanilyet tud magának venni. Hogy ez neked kell, az csak most esik le neki?
A késés egyre nő, a koncertek már mennek és ő behozza a vacsorát, bekunyizza magát a szobádba. Már megint ez.
Van saját szobája, vannak kávézók, teraszok a városban, de ő nálad alakít ki ilyeneket, a saját ízlése szerint, mindent pakolászva.
Homokozó, játszótér (mivel nem az övé, tehát nincs tétje). El is törnek dolgok. Terraformálja a lakást. Invazív, mint egy amerikai űrlényfilm.
Ahogy étterembe sem megy el egyedül (mint napközben kiderült), úgy ezek szerint csak evés közben tud olvasni.
Mert többet olvas (megint csak), mint eszik. És néha elnéz a távolba és a lábát hintáztatja, és húzza az időt.
És a koncertre nem lehet majd odaérni, valószínűleg egyikre sem. És mondani kellene és sürgetni és már nem bírod.
Mindig mindenben szólni, elölről, újra meg újra.
Csak és kizárólag azért van még ebben az egészben ennyi türelem, mert a vendéged. És éltél ilyen őrülttel korábban.
Másnap a számítógépek széthúzkodva... a kábelek valahol. A füstölő lehamvadva, nem egy tányérra, hanem a táskákra.
A tancuccai a munkapadon. Az íróasztal szétpakolva. Nem érti, hogy mi a baj, most akkor menjen el?
(mit mondhatnál erre?)
Ennyi hely sem elég? Nincsen pseudonym erre a fajta közerkölcsi önfenntartásra, csak annyi, hogy erkölcsi üvegházhatás.
Szobák, szobák, szobák, kert, terasz, pince, padlás?
Nem érti, hogy ez nem egy érzelmi kérdés. Nem érti, hogy ez nem másról szól, mint hogy túl otthonosan kezdi magát érezni.
Aztán túlkompenzál. Mások ilyenkor elfutnak. Vagy volt, aki ha jelezted, hogy ne rendezze át vendég létére mások tereit,
akkor sírógörcsöt kapott és összeomlott, a hasát fogva, hogy ez nem neki való, mert ő bántva van. Roló le. Mehet hitelbe inni.
De ez most más, egyszerűen halmozottan hátrányos helyzetű a hozzáállása, kezdve ott, hogy reggel kommunikációs kényszerből,
mert már reggel 6 óta fent van - hacsak nem elmegy bulizni - az ajtóban áll és elő akarja magát adni, vagy 1 hét után sem tudja,
a darált / őrölt kávé a kávéfőző mellett van (nem kell hozzá kiselőadás)... ​​​​​​odáig, hogy délután az utcán utánad kiáltozik, hogy állj meg,
és eléd lép egy random helyről, vagy este, ha hazaérsz, avval indít, hogy ő már csak rád várt és mikor indultok, mert késésben vagytok!
Hova, honnan?
A jógamatrac vándorol a szobák között, ahogy a rajta, mint varázsszőnyegen önmagát utaztató. Aki unatkozik, szinte egész nap.
Kis freelance munka, kis online angol óra. Aztán vár. És hülyeségeket csinál unalmában. Hogy lekösse magát, szétrendetlenkedik,
aztán egyszercsak rájön a hoppáré és mindent elkezd úgy helyére tenni, hogy annak (főleg nem a saját cuccának) a helye hol volt, mit tudja ő!!!
Nyilván jelezni kell, hogy ezt ne csinálja. És pislogva néz, hogy akkor most megint mi a baj, mit csinált rosszul. Mindent, mert nem tudja hogy kell,
mert nem tanították meg rá. Mert szerinte a tanulság, taníttatás az egy elnyomó rendszer. Így viszont nehéz viselkedési normákat, közösségi alapvetéseket,
egyszerű vendégszerepet felvenni, és mivel nem teszi (dacból nem), nonszensz az egész, amit leművel. Ilyenkor a leg-nem-megalázóbb a jelzés.
Saját önkritikájára bízva van hagyva, hogy belássa, amit tehát művel, helytelen. Nem érzi, hogy tovább kellene állnia. Elvégre túlmaradásban van, nálad.
És pislog. A közösségi alapvetéseket nem áthágni állandóan neki új. Mint a szög a bútorba. Ennyiből az ablakot is beverhetné, mert kinyitni az ablakot,
egyszerűen nem elég gyors. És akkor egy Bukowski novellában volnánk.
Hát nem is az a téma hergeli fel, hogy The Witcher’s Anya Chalotra Keeps Her Beauty Routine Low-Key (by Carrie Wittmer Dec. 10, 2021), vagy ilyesmik.
Drámázva vitát nyit a szobanövényről (amit egy exed hagyott ott, jelképesen ábrázolva mindazt, amit, minden mást is, csapot-papot), a locsolás, a locsolás!
Érted, valaki másnál hepciáskodva, hogy mit kellene tenned, miközben a növények néhány hete kerültek ki a szabadba és nem azért kókadnak, mert kiszáradnak,
hanem mert kúszó-, futónövények, megnevezése Tradescantia ‘Yellow Hill’.
Mit tenne, ha egy filodendron segélykiáltásaira reagálva kellene bedobnia magát, veled megharcolni! Ez egy tipikus esete annak, hogy valakinek fogalma sincs.
Nála állítólag tele a lakás növényekkel, igaz, előtte azt mondta, nincs lakása, és mindene másoknál van. Volt már ilyen, hogy a kerti bambuszokat
egy-egy ilyen lelkes amatőr aztán addig áztatta, hogy kirohadtak. És a most szóban forgó növény is: túlöntözésre érzékeny !!!
A zárt téri bioszféra forradalmár hippi, akit sikerült beengedni a lakásba, viszont ágál, akár egész nap. Közben lebzsel, szögeket tesz antik bútorokba,
hogy nejlonzacskókat aggasson rájuk. Pohár vagy egész üveg vizeket hord és hagy szét asztalokon, mint a Signs (Jelek) című Mel Gibson filmben. Készül valamire?
Az nyilván nem tűnik fel, hogy ezek kiürítik magukat vagy hogy a kávéfőző kotyogó is kitisztítja magát 2 nap után, hogy ne száradjon bele semmi.
Mások hajkeféit ő is használni akarja. Ki sem szedi a fekete szálakat. Nem titokban, hanem nyilvánosan teszi ezt, ő itt is jelen van, tüntetőleg!
Tükröket szed le, hogy nézegesse bennük magát (vissza sem teszi), egy a cipőknek, egy az egész alakosnak... van, hogy ajtótámaszként használva.
Ha belépsz, borul. Napi szinten persze tanácsokat is osztogat, hogy mit hogyan kellene csinálnod és ő már ezen meg azon rég túl van, tanulhatnál tőle. (még mit nem)
Mikor nem ért egyet, elfordul és legyint, lekezelően. Mivel nem alakít ki egy helyet, mindenhol ott, útban. Úgy is érzi, mert úgy is van. Aztán megint egy riposzt:
Ha beszámolsz neki röviden, hogy mennyi dolgod van és ezért nem érsz rá utána pakolászni (mert egy idegen, aki nálad garázdálkodik), akkor megy az okoskodás:
Akkor túl sok mindent csinálsz. A tipikus beteg női válasz. Az épek ilyet nem adnak le. Mintegy a magának járó figyelmet is kizsarolni akarva. Hogy is van ez?
Nem teret biztosít, hogy csináld, segít, hanem lekorlátoz, hogy lebeszéljen az erőfeszítésről. Szép kis térítés. Szép kis hippi method. Szép kis alibi-mánia.
Csak techno yoga nincs még a lakásban, csoportos, mondjuk 30 vadidegennel, akiket meghív az utcáról. Azt mondta, ő nem eszik étteremben, vagy kint!
Egyszer főzött és az étel nem fogy, ha te nem eszel belőle, ezért sanszos, hogy ez is hazugság volt, hiszen ha egész nap kint van, valamit csak fal???
Akkor van-e palija New Yorkban? Vagy az is egy hoax? És ami történik, az csupán ez: taking advantage of other people's freedom to boost your own?
Attention economy szakértőnek azért nem menne el az online add pixelcímlapján.
Igaz, azt is említette első nap, hogy egyszerűen kiesnek neki dolgok. Talán azért nem tanul a helyzetekből, mert neki másnap megint új a konfliktus?
De ezért is fejleszti tovább, ugyanazt a marhaságot? Tükrökkel játszástól a bútorba beleszögelésig? Ez vegytiszta patológia, és kinek kell akkor segítség?
Ráirányítva Tisza Kata interkulturális pszichológiai szakértő, író figyelmét ezekre a téveszmékben áztatott, bolyongó futóbolondokra,
akiket ő és leányghostbusters csapata összefogdoshatna az egész város jótállásával. De ebből idén nyáron nem lesz semmi. Inkább rászólok a némberre.
És rá kell folyton szólni. Végül is, ha nem szólsz rá, hogy (mára ebből) elég !!! - főleg Közép-Európában van ez így - akkor nem tart méltónak?
Ott, ahol már nyilvánosságban kijelenti, hogy ti onnan ismeritek egymást, hogy együtt laktok? Ez a faszijának a dolga, szórakoztatni, nem másé (nem lennék a helyében).
Rá kell szólni. Régiesen (ma kicsit ciki ezt mondani?, úgy tűnik): nem tart férfinak? Viszont, ha mondod, érzelmi alapon kattogni kezd.
Felöltözve az ajtóban áll, lehajtott fejjel, táskával a vállán. Azt várja, hogy kijöjjek. Vajon mióta van úgy?
Elmegy  egy kisvárosba északon, a Péter mondta (ajánlotta neki). Ki az a Péter? Nem számít (tudnom kéne). Szentendre esetleg ez a városka?
Eddig arról votl szó, hogy nincsenek tervei. És ebbe ezek szerint az is beleférhet, hogy ha tegnap nem voltak tervei,
akkor ma már készíthet terveket egy utazáshoz. De a maradását illetően már megint nem. És ez már a legelején kiderült.
Mert hogy csak megáll budapesten. Csak megállónak szánja, úton Belgrádba. Ahol szintén nem marad ott tartósabban,
onnan máris mennie kell Albániába és Montenegróba... (hogy ezek miről szólnak, hogy ezek miben különböznek,
hogy ezek az országok és frakciók hova tartoznak, és milyen háborúból jönnek és milyen állapotban voltak,
és hogyan összeszedték magukat, nem tudja, a szép fotókat, amiket valaki ajánlott) de persze tervei nincsenek, vagy vannak,
vagy nincsenek, a katyvasz kolosszális. Valami nagyon súlyos történhetett ezzel a nővel, hogy így megcsavarodott.
Vagy nagyon gazdagok a szülők. És akkor egyértelműen abból utazik, miközben előadja  papucsos hippi csórót,
mint abból egypár példát láthatunk Budapesten, az elmúlt 11-két évben beszivárgova Budáról a Deák tér irányába,
vagy Solymár felől az Auróra és gólya irányába. Tehát bántalmazták vagy ki van tömve pénzzel és nem érti, hogy mások,
akiknek be kell osztani a napjukat, felelősségeik és elkötelezettségeik vannak (hivatás, család, baráti kör, karrier, trendszetting),
és főleg azok, akiknek nincs ennyi lehetőségük mint neki, mert napi szinten kopog a garas a pénztárfülkénél,
meg persze előre vásárolnak be és a leárazott termékek regionális konyhamalacaivá teszi őket minden bevásárlóközpont
és élelmiszerüzletlánc, ők nem így élnek, hogy lesz, ami lesz. Tehát vagy menekül ez a nő, és állandó menekülésben van valahonnan
(egy párkapcsolatból, egy bántalmazásból, egy kudarcból, egy országból), vagy egyszerűen nem tudja alkalmazni azt a tényanyagot,
amivel szembesíteni próbálják, és csak a szórakoztató elemeket akarja kimazsolázni, kibogarászni, különben pedig elfordul, puffog.
Ahogy tenni is szokta.
Másfél óra múlva megjelenik hahózva angolul, köszöngetve, tehát megint mást csinált. Aztán tereget és tereget. Tőlem 2 méterre, 
miközben dolgoznék egy grafikai terven, határidőre. Előadja a szokásos női műsort, hogy ő neki itt most 
meg kell hunyászkodni (egész testbeszéde rogyott), mert le lett szólva és le van uralva és a többi (vagy erre vágyik). 
És pakol és potyog, és zajos és csörömpölés. Egy sóhaj azért csak megengedett. Pakol és megint néz és néz.
Nem mondod, hogy lehet, hogy többet segítene avval, ha ezt most nem csinálná. De a valamit a haladás kedvéért nem felbojgatni,
ezt nem ismeri. Hogy van az úgy, hogy nem csinálni valamit kényszeresen, az néha jobb, mint rátehénkedni másokra az akaratoddal,
méghozzá a szabadság nevében mindezt. Vagy a leereszkedő felkarolás, vagy a fölösleges kioktatás jellegéből fakadóan. Ne csináld.
Úgy általában pedig a női és férfi fejekben uralkodó világkép egyik alapvető bázisplatformja tárul elénk. 
Ahogy Károly barátom elemezte egyik nyáron, a nőknél van ezernyi kis fiók és azokat húzogatják, töltögetik, komibálgatják.
Mindig vannak nyitott fiókok, mindig kell valahonnan valamit valahova tenni, már csak a cselekvés és az izgalom és 
az önmagadat hasznos dolgokkal szórakoztatás kedvéért. Persze ezek a fiókok a fejükben vannak, szerencsére,
mert ezernyi fiók végtelen kombinálása, ez a permutáció azt hiszem, hogy tényleg bejönne egyeseknek, mint a karácsonyi 
csokikalendárium, itt mi van, és itt mi van? A világ másik fele beleőrülne alig két nap alatt,
és a gyerekeket szörnyű férfiak nevelnék, míg a nőket máris beszippantotta a mütyür-univerzum végtelen babrálási lehetősége. 
Szóval, folytatja Károly, vannak ezek a fiókok ezrével, és ez a férfit nem érdekli, a vajon tényező (ott vajon mi van),
illetve a mi lesz akkor, vajon mi lesz akkor, ha... nála van a cselekvés és nem cselekvés. Létezik ugyanis a nem cselekvés, 
nem interakciózás. Úgy is fogalmazhatunk, hogy behúzott függöny és csönd. A not to do fiókja.
És evvel a nők egyáltalán, abszolút nem tudnak mit kezdeni és teljesen kiborulnak tőle, kiakadva rajta (vagy kuriozitásként imponál nekik?), 
hogy a fickó csak ül és néz maga elé. A verandán, a kocsmában, a verdában, akár a ranchon lóháton a hegyek felé nézve,
esetleg egy szétnyitott könyvbe, amit már vagy egy órája nem olvas, csak elkalandozott, vagy a sportújságot lapozva, 
régi meccseket elevenítve fel (az újságot alapvetően leszarja, csak egy indikátor, a lapozáshang miatt). Netán volt szerelmek,
kihagyott lehetőségek tanulságai, vagy szép emlékek bűvkörében, amiket a saját és mások szemszögéből újra átélve 
el van magában, ÉS NEM KELL BA'MEG ZAVARNI! Pakolni, matatni, molyolni, utasítani, odapörkölni, ráförmedni, hogy semmit tesz.
Zoi, csináld már! Laci, mit csinálsz! Gyurka, nem figyelsz? Géza, miért nem indultál még el? Andris, hát te megint lapozgatsz?
Kik vagytok ti, hogy így?
Eközben az én rabhajcsárom is itt téblábol a lakásban, mert ha kijövök az előszobába, ő azt hiszi, érte van minden,
és rám zúdítja minden apró-cseprő óhaját és minen eddig csak magában dédelgetett gondolatocskáját, amiket felhalmozott,
mint egy gát, ami átszakad (mert már mióta várja, hogy mindent elmondhasson). És ha nem vagy az a sokat (5-6 órát egyhuzamban) beszélős férfi?
A teregetés úgy zajlik, hogy megint világos, az üzenet nem ment át. Bejön, rámol, hangos. A ruhaszárítót a vízes ruhákkal
pedig automatikusan rátolja a könyvespolcra. Elviszi a saját ruháit. Kimegy. Bejön. Miről szól ez? Ez valami ... be kell törnie magát?
...
Eljön a távozás napja, az indulásé is? Beront a lakásba, hogy megjött és hozott matricákat. Köszönöm. Leteszem az előszoba asztalra.
Akkor megyünk fürdőbe?, kérdezi magától értetődően. Nem mintha nem Püspökfürdőbe indult volna? Az túl messze van, jött rá.
Összecuccol, de előtte még elmegy adományboltokba. Utána a hozott matricáit nézi, az egyiken az van, hogy TABOO, hú, ez mi?
Te hoztad. Leteszi csalódottan. És jön a fürdőbe, Budapesten.
(Mint amikor elment a nemzetibe és a dohányt ott is hagyta, mindezt valami ezo elmélettel árnyalva, elvarrva azzal, hogy nem így kellett történnie.
Nem fogja bevallani.)
Útközben elhajt pirosokon át, és ezzel vagánykodik. Micsoda lázadás. Aztán elveszít, és nem tudja, mi van, kóvályog, keres háztömbökön át.
A fürdőben visítva csicsereg, ami nem oda való. Vakuzik a fényképezőgépével. Ennek sem örül mindenki, aki a hurkáit ott áztatja.
Hogy őt valami csípi. A bőrén érzi. Az azért van, mondod neki, mert a langyosból a hideg medencébe ment és onnan a melegbe.
Elmagyarázod neki, hogy ez egy folyamat. Kitágulás, stb.
A fürdőből egy találkozóra útközben máris ágál. Miért? Rámutatok a közértre, ami mellett két büfé van,
egy étterem jellegű és egy hamburgerező. Nincs kegyelem és ő egyből felharsan, hogy ő itt étteremben nem hajlandó enni, semmit!
Mondom, vehetsz valamit, ha éhes vagy. Ott, ni!  Ja, hát ő éhes. Van-e kürtőskalács?, kérdezi. A közértben, frissen?
Ahhoz parázs kell vagy tűz, érted?
Ő ezt nem tudta, mondja, enni akar olyat. (nyilván nem néz utána semminek önszántából) Csak akar dolgokat.
Cikázik az árupolcos folyosók között.
Vesz pogácsát, és egyik eredete, a focaccia és az olasz enklávé 19. századi története meglepi. Ahogy általában minden.
A fürdő után sem lazít sokáig. Levakarhatatlan. Egy japán üzletasszonnyal van megbeszélésem és ott is ott téblábol.
Hogy ő naplementét akar nézni a hegyről, ahol a szobor van. Elmagyarázom neki az osztrák és orosz emlékművek jelentését odafent.
Akkor máshol. János-hegy, Erzsébet-kilátó. Akkor el kell indulnia. Mert nem megy el úgy Budapestről, hogy a várost magaslatról ne.
De fáradt, mert a fürdő után... Nem biztos, hogy megy. De a sziget!
Neki még el kell jutnia arra a szigetre, ahol voltunk múltkor. Nem egy sziget, vízpart. Akkor az. De mégis menjen a kilátóhoz?
Van libegő. Az zárva van, nézi a telefonján. Akkor fogaskerekű. És megint alkudozik csleekvvés helyett.
A megbeszélés után odaül, hogy most megveszi a buszjegyeit egy másik országba. Nem lesz, mondod, utolsó este már nincs.
Az nem úgy van, harsan fel. A 40-50 euórs jegyek, kiderül, mind elkeltek. Elhűlve néz, nincs tanulság. Micsoda dolog ez, ül ki arcára.
Utána már az van, hogy másnap este 8-kor indul. Kérem, indulj el holnap, kéred. Jaj, hát neki hogy fog hiányozni Budapest.
És vissza fog jönni. De akkor most sajnálom, hogy már elmegy vagy örülök neki. Összeszorított fogakkal ki lehet kerülni a csapdát.
Csak indulj már el. Ő akkor takarít és a látogatóba érkező ismerősöket együtt fogadjuk.​​​ Vagy otthagyja a holmiját estig, az milyen lenne?
Ne takaríts és nem előnyös a széthagyott holmi. Felkiált, hogy milyen kib_*szott mentalitás ez, hogy távozás előtt ne takarítson!!!
Mert náluk ez a szokás! Náluk! Náluk! Náluk! (Me! Me! Me!) A szokásos refrén. És a japán nő csak pislog és nyel egyet.
De megvan a dátum és kirepül a kakukkfióka. Kiborulva vagy sem. Végül is pszichodráma véget ér. Már nem kell küzdenie többet itt!
Felteszem búcsúzenének ezeket: Haydn Opus 64 és Bartok 6. vonósnégyese. Összegződik milyen bestiális dolgok történtek a pódiumon,
és elindul a kármentés, elvégre délben távozna, ebből is az lesz, hogy f2-kor még a lakásban szalagdál, és mikor kilibben,
még aznap kiderül, hogy egy kép le van tépve a falról, a függönykarnis kiszakítva, és a növények, amikről rave-elt, locsolatlanul.
(csak utólag derül ki, hogy könyvekbe is szúrt füstölőt, ez már tűzveszély, ott a barna hamu, azokon futott a parázsszál,
és a fűszerek a konyhában teljesen összekeverve, és a konyhapult alatt üvegek begurulva, és a falon a krétatábla érintésre lezuhan,
tehát lezuhant már egyszer, mikor csesztette, és a gitár a Wichmann-emléksarokban a húrlábnál felszakadva, megtépve?)
Nem éppen egy pogány madonna, úgymond. Mire hazaérsz, hiába takarított ki, a gitár eltörve, a fűszerek összekeverve,
a szögeken volt képek egyszercsak leesnek, üvegek elgurulva a konyhában, bútorok alatt. Egy kártevő.
Hozzá a kölcsön adott kerékpár bovdenje kitépve (nem tetszett úgy?). A függönykarnis átgyűrűzve. Ez az illető kényszeres.
Legalább nem kleptomán.
És ez a nő egy atomfizikus, aki nem máshol, máshol, mint CERN-ben tanult. Részecskegyorsítók, stb. Svájc!!!
Az derül ki pszichológiailag - miközben levágja a faliszőnyeg rojtjait, a szőnyegből is kivágva darabokat -, hogy ahhoz, hogy a mukáját
olyan minőségben elvégezze, amikor nem dolgozik, az azt jelenti, hogy minden a teljes ellentéte, iszonyú káosz és felfordulás!
A valóság szimmetriája felé nyilván laggol, mert abban amúgy sem sok fantázia van számára, és nem mindig lehet manipulálni.
Átgázol mindenen, másoknak előadva, hogy talán túltartózokodta már vendégként a meghívást?! Bármit is akar ezen túl, kirakod.
Hiába jelezni az ilyennek. Hiába a tanács. És hiába általánosítani, ez már nem női nyüzsgés és molyolás, ez elmebetegség. Rászóltál?
Elég volt ebből? Vagy hogy jobb esetben csak azt mondja, "Olyan vagy, mint az apám. Mindent tervez és átlát és ismeri a válaszokat."
Szerintem pedig ez nem valami férfivoodoo, vagy patriachális láger/gettó, vagy egy MAN'S ADVENTURE, March 1961
(painting probably by Norm Eastman), hanem a közviszonyok figyelembe vétele:
helyismeret, eljárások, a munkaterület tisztán tartása, a közös családi érdek az egyéni akciózások helyett.

És akkor a tornácon ülni, nézelődni? Vagy a kocsmában ülni és elfilózgatni magadban? Szerinted hagyná?

 

 

 

 

 

 

Type-casting: Sablon_kaptafa

(a #hipsterwestern egyik témája kifejtve)

Robert De Niro, Joe Pesci? Meg sem említem, ők tényleg karakterszínészek, és ez nyílt titok. De a többiek?
Braveheart (1995) után The Patriot (2000): Mel Gibson? az abszolút Hazafi?
Presumed Innocent (1990) és The Fugitive (1993) és What lies beneath (2000): Harrison Ford? zaklatott férfiak szerepében.
Mert máskor decorated war veteran: Indiana Jones (4?), Thaddeus Ross? és az Ender's Game szerepe?
Johnny Mnemonic (1995) után The Matrix (1999): Keanu Reeves? marad a Cyperpunk?
The Silence of the Lambs (1991) után Contact (1997): Jodie Foster? a kosztümös kutató érzelmi ellentmondások közt apaképet keresve?
Independence Day (1996) után Men In Black (1997): Will Smith? az űrlényes csávó?
Æon Flux (2005) és Atomic Blonde (2017): Charlize Theron? a sorozatgyilkos ügynöknő?
Face/Off (1997) és Swordfish (2001) és The Punisher (2004): John Travolta? a három gazfickó, akik egymás klónjai?
Rebel in the Rye (2017) és Tolkien (2019): Nicholas Hoult? ugyanaz a színész játszik két azonos időben élt világhírű írót?
The Deep Blue Sea (1999) és The Avengers (2012): Stellan Skarsgård? fehér köpeny, félmondatok, valami habókos "hogy kerültél ide" szereplő?
Dark Knight (2008) és Lucy (2014): Morgan Freeman? aki egyszer tudós, mindig tudós marad? Fehér köpeny itt is, de az expozíció stimmel!
Star Trek Next Generation (1987) és X-Men (2000): Patrick Stewart? kapitányi trónus prozódikus összjátékkal, vezető pozíció a belső űr tengerészeként?
Sőt, Star Trek: First Contact (1996) és Moby Dick (1998): gyakorlatilag teljesen azonos tétel bontakozik ki (easter egg?): a bálna és a borg egy füzéren.
Beauty and the Beast (1987 TV series) és Hellboy (2004): Ron Pearlman? ahol egy mokány arc mentén felépül a másvilági animizmus.
Ha már ismét egy említett példa, a címadó reboot Shaft (2000) és Avengers (2012): Samuel L. Jackson? nagyon nem kellett elrugaszkodni, tétel a tételtől.
The Princess Diaries (2001) és Ella Enchanted (2004): Anne Hathaway? buzgómócsing királylánykodás a Disney bozótosában?
Ha már Hathaway... The Devil Wears Prada (2006) és The Dark Knight Rises (2012) és The Hustle (2019), mind ugynanaz az anyagias pálforduló női póz.
Starship Troopers (1997) és Terminator Salvation (2009) és X-Men: First Class (2011): Michael Ironside? Jean Rasczak+General Ashdown+Captain?
Outland (1981) és The Untouchables (1987): Sean Connery? a hekus szerepekben ekkoriban, hangos csúzlikat forgatva szeszfőzdében, világűrben?
Nála amúgy az egyazon évben debütált The Hunt for Red October (1990) és The Russia House (1990) is jelenség, a Glasnost szélirányába fordult filmekkel!
True Grit (2010) és Dredd (2012): Domhnall Gleeson? ez egy az egyben ugyanaz a csávó két amerikai prérisztoriban, ahol lőnek, aztán pofáznak.
Resident Evil: The Final Chapter (2016) és John Wick 2. Chapter (2017): Ruby Rose? Abigail és Ares. Mint két tojás. Hozzá homosexual conduct.
Rose teljes fimlográfiája amúgy is egy akcióhősnő.
Fast and Furious 6 (2013) és The Mandalorian (2019): Gina Carano? tactical eroticism vagy a felfújt Xéna, a szerep marad?
Hellboy (2004) és Morbius (2022): Corey Johnson? Agent Clay és Mr. Fox szerepe azért egy, meg egy másik őr, akit csesztetnek.
Xena: Warrior Princess (TV Series 1995–2001) és EuroTrip (2004) és Spartacus (TV Series 2010–2013): Lucy Lawless? Az eredeti Xena: erőszakos sexobject.
The Libertine (2004) és Controll (2007): Samantha Morton? Elizabeth Barry és Debbie Curtis: a függetlenedni vágyó nő gyerekkel, magára hagyva.
Good Morning Vietnam (1987) és Mrs. Doubtfire (1993): Robin Williams? rádiós és szinkronos, maniac és az a másik is, aki szeretetből teszi!
Lethal Weapon 2 (1989) és The Hunt for Red October (1990): Joss Ackland? Arjen Rudd és Andrei Lysenko szerepe: két diplomata egy éven belül, szinte azonosak.
Hook (1991) és What Dreams May Come (1998): szintén Williams... csodálatos színész, akit nem szabadna mindig álmodozónak tekinteni?
Into the Storm (2009) és Avengers Endgame (2019): James D'Arcy? a legfőbb taktikai értelem komornyikja, aki teljes odaadással british.
True Grit (2010) és R.I.P.D.: Rest in Peace Department (2013): Jeff Bridges? a fazonírozott cowboy szerepek átszellemülése zsánerklasszikussá.
Blade Runner (1982) és Miami Vice (1984): Edward James Olmos? Gaff után 2 évvel Lieutenant Martin Castillo is nyomozni kezd.
The Borgias (TV Series 2011–2013) és Watchmen (TV Mini-Series 2019): Rodrigo Borgia és Adrian Veidt és még mennyi operába illő érték tolong nála...?
The Buccaneers (UK TV Series, 1956) és Jaws (1975) és Swashbuckler (1976): Robert Shaw? a karakterszínészet emblematikus mítosza ez!
Star Trek: First Contact (1996) és Space Cowboys (2000): James Cromwell? Egyszer űrhajózás, ismét NASA. És John Candy (1950–1994) szerepei?
Avengers: Age of Ultron (2015) és Bullet Train (2022) és Kraven (2024, majd csak lesz!): Aaron Taylor-Johnson? ... and action! ...
Mojave Moon (1996) és Lara Croft: Tomb Raider (2001): Angelina Jolie? 96-ban stukker keresztbe a feszülő csöcsökön, aztán csöcsös stukkerlóbálás?
Jolie esetében a Firefox (1996) a lövöldözésnek ágyaz meg, míg a Girl, Interrupted (1999) karaktere a Gone in 60 Seconds (2000) reboot Sara Wayland-jének!
Vagy még egy példa ide, Beowulf (2007) és Maleficent (2014), utóbbinak ugye volt folytatása is. Ez egy torzsálkodó boszorkányos műfaj mindkét esetben.
Watchmen (2009) és The Walking Dead (2016-2020): Jeffrey Dean Morgan? ez a két szerep annyira hasonlít, kár keresni, miért képregénybeli mindkettő!
Underworld: Evolution (2006) és The Crown (TV Series 2016-): Derek Jacobi? Alexander Corvinus és Duke of Windsor, a hezitáló fél és drámai távozása...
The Godfather Part II (1974) és Scarface (1983): Al Pacino? Csont nélkül.
The Breakfast Club (1985) és Pretty in Pink (1986): Molly Ringwald? a csinos kis frufrus gazdag-lány, aki küzdeni akar és a 80-as éveket tökre visszaadja?
- -  ráadásul ő volt, aki "Breakfast Club star turned down ‘icky’ lead role in Pretty Woman", így lett egy Julia Roberts. Mint Viggo Mortensen a Wolverine-t. És ami érdekes, hogy Viggo Mortensent Henry fia győzte meg nem sokkal később a New Line Cinema / WingNut Films készülő regényfeldolgozásának szerződését elfogadni, a szerep betöltésére azonnal jelentkezni, meg mert előtte Peter Jakcson-ék túl ifjú Aragornt castingoltak, jöttek rá menet közben, és nyilván a színész volt jobb alkupozícióban, míg Hugh Jackman esetében talán épp fordítva történt az egész. Ott Henry eltanácsolta apját a szereptől? Aki amúgy sem akart megrekedni egy karakternél? Ugyanis tényleg, mint kiderült vagy 24 év és legalább 10 film lett Hugh Jackman filmográfiájában a képregényadaptációs szerepből, ami szinte maga alá gyűrte a pályafutását - -
Amit csak néha dobott fel egy-egy olyan szerep, amit a Xavier sulin túli tanárkarakterek adtak, Real Steel (2011) és Eddie the Eagle (2016), majd Bad Education (2019).

Tovább!
Atomic Blonde (2017) és Argylle (2024, ez is csak jövőre): Sofia Boutella? aki kém, és emancipált, tehát öldös és nyomul és ettől valaki? (mármint a szerepe)
Sex and the City (TV Series 1998–2004) és Californication (TV Series 2007–2014): Evan Handler? Harry Goldenblatt és Charlie Runkle.
Land of the Giants (1968) és Magnum, P.I. (1980) és Stripes (1981) és MacGyver (1985-1992) Lance LeGault? amennyiszer csak katona lehetsz!
Basic Insitnct (1992) és Casino (1995): Sharon Stone? érzéki allűr mögé begyűrt bestiák vérfagyasztó üvöltése, megtévesztett áldozatok lelki láncra verve!
Charlie's Angels (2000) és Iron Man 2 (2010): Sam Rockwell? az a főgonosz, aki úgy riogat, hogy ő az áldozat máris, mikor megszólal?
The Wrestler (2008) és Iron Man 2 (2010): Mickey Rourke? a kiálló szögekként lecsukló fejek vallomása mozgat intrikus szálakat.
Lock, Stock and Two Smoking Barrels (1998) és Gone in 60 Seconds (2000) és X-Men: The Last Stand (2006): Vinnie Jones? ezek ugyanazok.
Hellboy (2019) és Black Widow (2020): David Harbour? Anung Un Rama / Hellboy és Alexei Shostakov / Red Guardian: egy színben úszik minden!
Ghost Rider (2007) és Bangkok Dangerous (2008): Nicholas Cage? az a fekete műbőrdzseki mindkét filmben szinte azonos.
A Knight's Tale (2001) és Robin Hood (2010): Mark Addy? a középkori support-szerep; nem modern business ethics, hanem komédia narratíva.
Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull (2008) és Thor: Ragnarok (2017): Cate Blanchett? kiszaladó pengék, utóbbi hitelesebb.
X-Men Origins: Wolverine (2009) és Robin Hood (2010): Kevin Durand? 2 in 1, Fred Dukes és Little John... más néven a gólem, aki a hős árnyékában él.
Taken (2008) és A Walk Among the Tombstones (2014): Liam Neeson? valakit elrabolnak, acélidegek kellenek és egy valaki jöhet szóba?
Star Wars: Episode I – The Phantom Menace (1999) és Batman Begins (2005): szintén Neeson, mentor, mester, szenszej.
Neki van egy másik, konkrét jelenetpárja is, Schindler's List (1993) és Star Wars: Episode I – The Phantom Menace (1999), amikor rabszolgáért fogadást köt.
The Big Lebowski (1998) és Ghost Rider (2007): Sam Elliott? The Stranger és Caretaker, vagy Marshal Bill Speakes vagy Mike Marshak és mások!
The Crown (2016-) és Preacher (TV Series 2017-2019): Pip Torrens? Sir Alan Frederick "Tommy" Lascelles előtt Herr Starr és BBC Producer ala Darkest Hour (2017).
Saving Private Ryan (1998) és Greyhound (2020): Tom Hanks? vissztérő katonai szerepdráma, azonban listánkon ez kivétel a nagy időtáv okán.
Vagy ugyanőtőle The Da Vinci Code (2006) és Inferno (2016) ... vagy Apollo 13 (1995) és Cast Away (2000) és Finch (2021), hajótörés űrben, tengeren, bolygó szinten.
Az egyik színész esetében volt az, hogy Exodus - Gods and Kings (2014) és Thor - Love and Thunder (2022), de ez a konnotáció eltörpül a másik mellett.
American Psycho (2000) és Batman - The Dark Knight (2008): Christian Bale? azért a láncfűrész ledobása és a kocsira leugrás tökre ugyanaz!!!
Mint a Blade (1998) és a The Dark Knight (2008) és a Justice League: Crisis on Two Earths (2010) és a Spectre (2015) gengszter-asztalos jelenetek.
És itt van az egyik abszolút kedvenc, Sven-Ole Thorsen, a maga összes barbáros filmjével, és főleg úgy, amikor egy rendező cameo-kitüntetettje,
mellékszínész a maga 40+ filmjével, ezen belül John McTiernan által valahol a háttérben mindig elhelyezve (elvégre testépítő, kaszkadőr, erőművész):
- Predator (1987)
- The Hunt for Red October (1990), 
- The 13th Warrior (1999)

Tovább!
The Year of Living Dangerously (1982) és The Lighthorsemen (1987): Bill Kerr? katonai fétis és kiejtés, Received Pronunciation és hetyke bajusz.
Path to War (2002) és Churchill's Secret (2016): Sir Michael Gambon? két világvezető szerepére méltó remek alakítások, ahogy azt a szakma előírja!
Robin Hood (2010) és Captain America: Civil War (2016): William Hurt? azaz William Marshal és Secretary of State Thaddeus Ross, ismerős, ismerős.
Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull (2008) és a Harry Potter zárófilmek (2009-2010-2011): Jim Broadbent? ugyanaz a profff.
Red Dawn (1984) és Platoon (1986): Charlie Sheen? a kis suhanc katona, akinek a megfelelő reflexiói vannak a végső összeomlás veszélye alatt is?
James Bond: Casino Royale (2006) és Hannibal (2013) és Rogue One: A Star Wars Story (2016): Mads Mikkelsen? az elszállt tudós szadista gépei?
És akkor megjelent nemrég az Indiana Jones and the Dial of Destiny (2023), amiben nem egyebet alakít, hanem azt, ami az előző példákban volt. Miért?
Lock, Stock and Two Smoking Barrels (1998) és Underworld: Rise of the Lycans (2009): Steven Mackintosh? a dugihelyen dekkoló kisvezér szerepeiben.
Demolution Man (1993) és Tulsa King (2022): Sylvester Stalone? akit hűvösre tesznek rácsodálkozik a külvilág változásaira és ő maga izomból retro lehet?
Toshishiro Obata hol van a 93-as filmben?
Red Dawn (1984) és Air America (1990): Lane Smith? Mayor Bates és Senator Davenport egy öntőformából lett kihasítva, de utóbbi kicsit hebehurgyább?
X-Men: The Last Stand (2006) és Rise of the Planet of the Apes (2011): Brian Cox? ugyanazok a laborkörülmények, más kísérleti alanyokkal.
The Amazing Spider-Man (2012) és The King's Man (2021): Rhys Ifans? ami azt illeti, ez a két karakter a maga méregkeverő jellegével mennyire ekvivalens?
Schindler's List (1993) és Stalingrad (1993): Jochen Nickel? a komótos, bolond tekintetű katona, aki valaki mellett köt ki és társszereplője jeleneteknek!
The Queen (2006) és The Crown (TV Series 2016-): Alex Jennings? Prince Charles után ő lett David, Duke of Windsor: ugyanaz a család egy arc vonásai mentén.
Frantic (1988) és Bitter Moon (1992): Emmanuelle Seigner? a femme fatal tipizált trópusa és maga szexualizált toposz kiélzése a BDSM irányába.
Space Cowboys (2000) és Monte Walsh (2003): William Devane? mindkét esetben egy csipkelődő boss, egy csócsáló coach, aki öregfiúkat ráz gatyába vagy épp nyeregbe. 
Alien (1979) és Galaxy Quest (1999): Sigourney Weaver? a 70-es évek nem áldozattá váló harcos emancipátora űrbéli szex objektum 20 évvel később?
Remington Steele (Action, Adventure, Comedy TV Series 1982–1987) és James Bond: GoldenEye (1995): Pierce Brosnan? közvetlen árukapcsolás.
Őnála feltűnő, a teljes karrieren végig vonulva egy típus: Mrs. Doubtfire (1993), The Tailor of Panama (2001), The Ghost Writer (2010), Black Adam (2022).
Olivia Munn - mennyire kellett megalázkodnia, hogy végül egy X-Men filmben benne legyen, persze latexruhában, szabad combokkal.
Csak azt magyarázná meg nekem egy feminista, hogy az hogy van, hogy Howard Stern vagy Makar Vinogradov, egyiktől a másikig 50 éve megy
a tömeges női önkéntes vetkőzés (nem csak pénzért) műsorokban és magazinokban, buli-selfieken és bugyiban odahaza.
És ez a feministáknak nem tűnik fel? Vagy valami műholdhálózat, amit férfiak küldtek fel oda, sugároz gonosz jeleket,
hogy a nők menjenek szexújságokba vetkőzni és zenei videoklipekbe és divatmagazinokba, meg a kifutóra és Hollywoodba, vagy annak egyik sikátorába?
Most bezzeg védve vannak a nők ettől a sok rossztól, az OkCupid és főleg a Whitney Wolfe pálfordulata kapcsán létrejövő Bumble hatására? Márketing.
Hefe filteres képeikkel.
Ráadásképpen aztán lehet replikázni és folyamatosan örjöngni, mintha egy Amyl and The Sniffers videoklipben volnánk. Minden egyes nap?
Menjünk tovább, jöjjenek a többiek!
Crimson Tide (1995) és Hidalgo (2004): Viggo Mortensen? a haza szolgálatában álló amerikai katona, aki lehetetlen parancsok között őrlődik?
The Indian Runner (1991) és Hidalgo (2004) = ? elég direkt, nem véletlen, miközben a 91-es sofőrszerep jelenik meg egyértelműen
az Eastern Promises (2007)-ben is és a Green Book (2018)-ban is?
A History of Violence (2005) és Eastern Promises (2007): még minidig Mortensen... erőszak a megszámlálható határsértés mágikus mezsgyéje mentén.
Na, ehhez add hozzá, hogy elképzeled, hogy az 1995-ös filmben még lovakról is esik szó, miközben mondjuk a Disney executive-ok keresik Hopkins szerepére a színészt... ez ilyen egyszerű? Hogy spanyol lovak? Elvégre a Mustang fajtának is ez a történelmi kontextusa. Ezt figyeld a 1995-ös filmből:

Capt. Ramsey: Speaking of horses... you ever see those Lipizzaner stallions?

Hunter: What?

Capt. Ramsey: From Portugal, the Lipizzaner stallions. The most highly trained horses in the world. They’re all white.

Hunter: Yes sir.

Capt. Ramsey: "Yes sir" you’re aware they’re all white? Or "Yes sir" you’ve seen them?

Hunter: Yes sir, I’ve seen them. Yes sir, I was aware that they’re are all white. They're not from Portugal, they’re from Spain. And at birth, they’re not white. They’re black... sir.
*** (a mindenit!)
Ez egy direkt módon megírt, úgynevezett double subtext. Mindkét film zenéje: Hans Zimmer. Itt már nehéz abbahagyni a felsorolást! Úgyhogy folytatom!
(Innentől továbbra is jegyzőkönyvbe!)
The Dark Knight (2008) és I, Frankenstein (2014): Aaron Eckhart? a fércelt vagy épp leégett fejű anti-hős, akit egy vállig érő hajú őrült hoz létre?
Biztonságra lelni kongó falak közt, micsoda giccs, ha tudod: a 2014-es filmbeli vízköpők feléledése éppenséggel ez Gargoyles (TV series) 1994 !!!
És itt még nincs vége! Underworld (2003) és I, Frankenstein (2014): Bill Nighy: Vikor és Naberius, Kevin Grevioux pedig Raze és Dekar ikerszerepében.
Saving Private Ryan (1998) és We Were Soldiers (2002): Barry Pepper? a kulcsmomentum fordulópontján egy ravasz és egy fényképezőgép zárszerkezet.
Ha már mekdrive okkultizmus: Legion (2010) és Avengers: Age of Ultron (2015): Paul Bettany? Aki szeret arkangyalt játszani, az robotként végzi?
Sherlock Holmes (2009) és Robin Hood (2010) és John Carter (2012): Mark Strong? a minden univerzumban megjelenő fekete mágia egyszemélyes keménymagja?
Captain America: The First Avenger (2011) és Rush (2013): Natalie Dormer? a főhősre felfekvés alapvetés, és a mint Trónok Harcában, feltétel?
There Will Be Blood (2007) és The Batman (2022): Paul Dano? amikor is a vallási fanatizmussal átitatott területfoglalási kényszer gyilkosságba torkoll, mindkét szerepben?
Marvels the Inhumans (2017) és Star Trek: Strange New Worlds (2022): Anson Mount? hasonló vezéralak, aki szolid habitusával takar egy felkavaró életvitelt?
Atomic Blonde (2017) és Indiana Jones and the Dial of Destiny (2023): Toby Jones? kemény intrikák közé kerülő kesernyés kiútkeresések és golyózápor közben para?
Game of Thrones (2011-2019) és Dredd (2011): Lena Kathren Headey? a dögös macagenyó avagy a feminizmus érdekképviselete visszakézből?
Underworld: Awakening (2012) és Dracula Untold 2014: Charles Dance? mindkét esetben vámpírfilmben vámpírgóré szerepében.
My Super Ex-Girlfriend (2006) és Idiocracy (2006): Luke Wilson? egy olyan nő mellett, aki szétszed mindenkit, lavíroz egy vicces lúzer?
A (reboot) Robocop (2014) és a Suicide Squad (2016) és a For All Mankind (2019): Joel Kinnaman? azaz Rick Flag mindenben. Patrióta harci csitt-csatt.
Layer Cake (2004) és Casino Royale (2006): Daniel Craig?
Land of the Blind (2006) és The King's Man (2021): Tom Hollander? aki kedélybeteg uralkodók alakítására szakosodik, le is ragadhat ott?
Blade Runner (1982) és Monte Walsh (2003): William Sanderson? mindkét esetben egy ápolatlan, vagy épp amorffá váló alak, aki kulcsmomentumot nyit?Beetlejuice (1988) és Demolition Man (1993): Glenn Shadix? kimonóban járkáló East Coast sznob és confidant, aki két filmuniverzumban is feltűnik?
Gone in 60 Seconds (2000) és Thor: The Dark World (2013): Christopher Eccleston? két sötét alak két kellőképpen roncsolt világból.
Harry Potter and the Philosopher's Stone (2001) és Rise of the Planet of the Apes (2011): Tom Felton? röviden: a genyó.
Tom Clancy's Jack Ryan (2018) és Doctor Strange in the Multiverse of Madness (2022): John Krasinski? két bírósági jelenet, két legfőbb műveleti vezető.
The Hurt Locker (2008) és Captain America: The Winter Soldier (2014) és Outside the Wire (2021): Anthony Mackie? A háborús veterán toposz.
Alien (1979) és red Dawn (1984) és más szerepekben is: Harry Dean Stanton? valamely USA kalpag kamionos karaktere vagy amerikai csavargója?
Harry Potter and the Goblet of Fire (2005) és Wrath of the Titans (2012): Ralph Fiennes? a mitológiai alvilágból előkerülő malefaktor, intrikus, uszító?
Top Gun: Maverick (2022) és  Devotion (2022): Glen Powell? ez egy pilótás év volt a színész számára, és a karakter, amit kapott, meglehetősen hasonló.
Die Hard (1988) és The Last Boy Scout (1991): Bruce Willis? action thriller vagy buddy action comedy: John McClane és Joe Hallenbeck ugyanaz a fickó.
Red (2010) és G.I. Joe: Retaliation (2013): szintén Bruce Willis... két biztonsági szakember azonos célokkal, azonos manírokkal, azonos fapofával.
Van még lejjebb is...
... a járulékos hozománya a sok egymásba akasztott szerepnek egy teljesen automatizált casting system. Jöhet a ráadás:
Sex and the City (TV Series 1998–2004) és The Judge (TV Mini-Series 2001– ): Chris Noth? öltöny, hatalom, esküdtszék és életválság.
The Vampire Diaries (2009) és Star Trek - Strange New Worlds (2022-): Paul Wesley? az ismétlésre állított bonyodalmi románc,
és a Mystic Falls történet esetében a lakás- és udvarcsaták, amik közben a bátyj-viszály és rivális konfliktus úgy tombol,
mint párhuzamosan itt, X-Men Origins: Wolverine (2009), vagy azt később a Morbius (2022) túlozta addig a pontig, hogy már giccses volt.
Troy (2004) és Clash of the Titans (2010): Vincent Regan? kosztüm, ókor, pánik, káosz, csatazaj és rongyokban rohangászás.
San Andreas (2015) és Skyscraper (2018): Dwayne Johnson? megint látta valaki, hogy ezek az izmok jól mutatnak összedőlő házak között?
A filmek jeleneteinek ismétlése után már a szereplők is azonosak. Johnson ismét, G.I. Joe: Retaliation (2013) és Furious 7 (2015): karaktere egy.
Ez a színész olyan pályán halad, amit Schwarzenegger a korai Pumping Iron filmes sikeréből fakadóan kitaposott: akció, aztán comedy, aztán ismételni.
Logan (2017) és Indiana Jones and the Dial of Destiny (2023): Boyd Holbrook? ez egy és ugyanazon smasszer szerepe, előbb lő, aztán lézert?
War of the Worlds (2005) és Dragonball Evolution (2009): Justin Chatwin? azért kapta utóbbi szerepét, mert előbbi filmben vannak neki Goku játékfigurái?
Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017) és The Little Mermaid (2023): Javier Bardem? Tehát a tengeri trident keresése és annak birtokosa?
Punisher: War Zone (2008) és G.I. Joe: Retaliation (2013): Ray Stevenson? Egyszemélyes emberdaráló - ráadásul mindkét magyar alcímben "megtorlás"?
Dune (1984) és The Hunt for Red October (1990): Richard Jordan? hogy most Duncan Idaho vagy Jeffrey Pelt, a katonahivatalnok szerep átsüt filmről filmre.
Guardians of the Galaxy (2014) és James Bond - Spectre (2015) és a Dune reboot (2021/2024): Dave Bautista? ami itt fontos, nem az, hogy ugyanúgy,
mindegyik felsorolt filmben puszta kezes nekilódulásait ordítozás kísér, hanem hogy a Dune filmmitológiában, Count Glossu Rabban szerepében elődje,
Paul Smith ugyanazzal a módszerrel végez egy kudarcot vallott alattvaló cinkossal, mint Bautista a James Bond univerzumbeli debütálásakor. Fura, nem?
The Last Duel (2021) és House of Gucci (2021) és Ferrari (2023): Adam Driver? jó az neki, hogy az lett a névjegye, hogy nőket hág meg asztalokon,
még ha beleegyezéses alapon is, de 2-ből esetből 3-szor? A filmek szerint. Még jó, hogy a Star Wars-ban nem így küzd a maga pszichotikus neuróziásval.
Xena - Warrior Princess (1996-2001) és The Lord of the Rings: The Two Towers (2002) és The Chronicles of Riddick (2004) és Dredd (2012)
és Thor - Ragnarok (2017) és The Boys (2019): Karl Urban? a Star Trek kivételével páncélos lovagok és fantasy harctömkelegek ékesítik karrierét.
Az külön hatás, hogy Antony Starr, aki a már említett The Boys-ban K. U. karakterének a főellensége (Homelander), szintén szerepelt anno
a Xena című sorozatban,
és így nem csak az érvényesül, hogy egy ausztrál és egy új-zélandi alakított ókori mitológiai alakokat, hanem hogy Starr a Xena-ban nem mást alakított,
mint David és Goliath küzdelmének győztesét, és mint ilyen, 25 évvel később az ellenkező szerepben jelenik meg, és Urban alakítja a modern mitológia
egy kicsavart, szadisztikus és szatírikus változatában David funkcióját.
Inherent Vice (2014) és Napoleon (2023): Joaquin Phoenix? ugyanaz a szexjelenet van benne, ugyanúgy rugózik mindkét filmben?
És ez már nem olyan, mint a Femme Fatale Brian de Palma-tól, hogy mert a nő felfeküdt az asztalra. Ez már az, hogy minek ezt csinálni ha díjazott színészek?
500 Days of Summer (2009) és New Girl (TV Sitcom 2011-2018): Zooey Deschanel? a babaarcú bűbáj kárörvendő létélménye day dreaming mögé rejtve?
Blade Runner 2049 (2017) és James Bond - No Time to Die (2021): Ana de Armas? hasonlóan dekoratív mellékszerep, de érdekes, ahogy a hangsúly eltolódott az évek során, és most már egy nagyon hasonlóan a testével a maga valóságában dolgozó női karakter a tettlegességgel van felvértezve, noha.
Sex and the City 2 (2010) és Star Trek Into Darkness (2013): Alice Eve? dodzsemező mellek és melltartóban pózolás az űhajón - nem egyhangú?
San Andreas (2015) és Baywatch (2017): Alexandra Daddario? Katasztrófa és mélydekoltázs árukapcsolásban, tárcsázzuk, kicseng, harangoz.
G.I. Joe - Retaliation (2013) és Daredevil (TV Series 2015-2018): Élodie Yung? Jinx és Elektra Natchios karakterét látva a Marvel és Hasbro egy világ?
The Book of Eli (2010) és The Book of Boba Fett (2021): Jennifer Beals? hogy book vagy nem book, egy dolog, de a civilizációszéli női áldozatszerep?
Game of Thrones (2011) és The Crown (2016): Emilia Clarke? királynő flessek a full pornóból a full konzervatívba, tanácsadók és sárkányok.
Ready Player One (2018) és Ant-Man and the Wasp (2018): Hannah John-Kamen? a sértett, erőszakos, bosszúálló nő szerepében, aki elbukik?
Iron Man 3 (2013) és Alien: Covenant (2017): Guy Pearce? szinte azonos őrült tudósok megalomán szerepkörei túltéve a biohorror bonyolult indulatán?
Justice League (2017) és Aquaman (2018) és Fast X (2023): Jason Momoa? Kalimpálás, sikongás, monológok, cinizmus és langymeleg comedy, újralangy.
The Devil Wears Prada (2006) és Captain America: The First Avenger (2011) és The King's Man (2021): Stanley Tucci?
a segédkarakter, aki végül tanúja a főhős keserédes sikerének?
Avengers: Age of Ultron (2015) és ismét Indiana Jones and the Dial of Destiny (2023): Thomas Kretschmann? ugyanaz a katonatiszt egy várból menekülve?
Blade (1998) és Iron Sky: The Coming Race (2019): Udo Kier? ahogy a dzserman ekszent és az egyenruha, úgy a shadow öltönyös műsor is.
Dracula Untold (2014) és The Hobbit: The Battle of the Five Armies (2014): Luke Evans? hősies faterkép, aki szörnyekkel küzd, hozzá kisfiúnyüzsgés.
Train to Busan (2016) és Eternals (2021): Ma Dong-seok? végtére is a bokszolós szentimentalizmus szörnyfilmekben, neki való duplán!
Watchmen (2009) és /megint, nem utoljára/ The King's Man (2021): Matthew Goode? a bizalmas, aki árulóként kerül ki a leleplezésből, végső boss fight bang!
Grown Ups (2010) és Pixels (2015): Adam Sandler? amellett, hogy ugyanazt a szerepet adják elő a Kevin James duettben, a faviccek országa mindkét film.
Shazam! (2019) és The King's Man (2021): Djimon Hounso? hát amikor egyik varázslóról átnyergeltetik a színészt a "Merlin" kódnévre? Szállásmester, mi?
Dr. Strangelove (1964) és The Hunt for Red October 1990: James Earl Jones? egyiktől a másikon át hány katonát alakított vajon (mert Darth Vader is az)...
No Time to Die (2021) és Doctor Strange in the Multiverse of Madness (2022): Lashana Lynch? ugyanaz a káoszügynök, a Bond történetben jobb valamivel?
X2 (2003) és The Vampire Diaries (TV Series 2009–2017): Kelly Hu? (nem szorul magyarázatra)
Prince of Persia: The Sands of Time (2010) és The King's Man (2021): Gemma Arterton? a harcias, beszólogatós, muszáj férfias klisékkel operálni "Tussi".
The Last Boy Scout (1991) és The Flinstones (1994): Halle Berry? A kőkor és a kőkemény amerikai külvárosok, Miss Stone leszármazottja Cory?
X-men (2000) és Femme Fatal (2002): Rebecca Romijn-Stamos? ahol a fedett bőrfelületek hiányossá és a fedetlenek higanyossá válnak?
Rebecca Romijn amúgy az 1995-ös fotó kapcsán is bevágódhatott, az a bizonyos kék pikkelyes bikini, elheverőben a parton, nagytotál. Tovább!!!
A magánélete is olyanná válik egyeseknek, mint a szerepeik. Nem csak Richard Burton ilyen.
De az említett Rebecca Stamos is! Eklatáns példa, sõt, prototípus eset. A 2000-es évek elején futva be: 
az egyik filmben pofozzák és félredobják a másikban. És a házassága is ilyen lett. 
A Star Trek - Strange New Worlds (2022-) sorozatbeli szerepe tizennéhány év kihagyás után
mintha a válása utóélete felé utalna - Star Trek's Rebecca Romijn: Strange New Worlds' Number One Explained -,
gyakorlatilag a per és az elítéltetés és szakmából kiesés és az elégtétel komoly revansjátéka, szimbolizmusa.
How "Star Trek: Strange New Worlds" uses Rebecca Romijn's Number One to place prejudice on trial, a cikk.
(mintha Johnny Depp azt az alakítást adná elõ filmen aktuálisan, hogy egy válófélben lévõ férj drámája,
persze ilyet nem lehet, mert az sovén volna rögvest, és egybõl nõellenes és egyoldalú, meg ilyenek)
Tehát Stamos sztriptízel (mintha ezt Pam Grier, Demi Moore, Jamie Lee Curtis, Jessica Biel, Jessica Alba,
Elizabeth Berkeley, továbbá Lynn Collins, Rosario Dawson, Natalie Portman, Alice Eve, Kristen Stewart, 
Alexandra Daddario, stb. 
nem tette volna meg szupersztárként az egymást követõ, jól megfizetett filmekben): asztalra teszik hátulról,
meztelen vagy rángatják, vagy a testét bárki igénybe veheti a filmekben (akiket õ manipulál ezzel), 
mint a metoo ellenére, sõt, annak hatására csak felerõsödött színésznõi tendencia, mert most öntudatból teszi mind?
Aztán elég még egy virsliszopogatós tv-spot egy late night talkshow-ban vagy egy Got Milk add, óriásplakáton
mondjuk fehér bikiniben, habosan fehér karimájú széjszélekkel alul is, felül is és egy bepózolás, amihez jár
egy kemény odamondás, mint hogy szereti, ha feltöltik örömmel vagy teli szájjal indul jól a reggel,
vagy valami ilyesmi, Stamos mindenesetre bevállalta.
Tehát adott egyfelõl a szexuális szerepekbe bekategorizáltság (extrém és sexista type casting, nem mintha
másról szólna ez a filmvilág, elvégre biztosra mennek, a befektetõk viszont akarják a pénzüket, busásan méghozzá),
másfelõl ott van az is, hogy ez egy bejáratott út, a felfedezett, levetkõztetett sztárlányok (Birtney Spears is ez volt)
egyszerûen milliószor kitaposott, kitérdelt utakon járnak, egyre egyszerûbb az egész, ahogy elbutul Hollywood,
és közben mégis ágálni is lehet ellene, hogy ez embertelen. Miközben belemennek és sikerüket ebbõl nyerik? A vagyonukat?
Megint egy nude scene? Egy újabb 2 órás film, amiben gerincre vágják? Már megint egy põrén futkározás, Oscar-díjasan?
Csak nem egy jelenet, amit nem lehetett visszautasítani?
Erre nyilván már Stamos idején is felfigyelnek barom agresszorok, hogy ezt a nõt megszerzik maguknak igaziból.
Persze ebbõl az is kiderül, hogy a szakmaiságra naivan vágyó ilyen nõk a szerepeikkel olyan férfiakat vonzanak be, 
akik azt hiszik, ezek a nõk ilyenek. Reális bárgyúság. Azok a hapsik meg nem értik, hogy ezek a nõk szerepekben vannak,
a filmvászon kedvéért, a gázsi miatt, infantilisan. Erre rásütni, hogy megélhetésbõl vannak ott csak? Akár, akár.
Meg ahogy elkapta õket a gépszíj (ez tény) és a szerepajánlatok és a csak meg-megemelt, a testmozgásukkal szinkronizált
húsos gázsik csábítása behúzza õket (gádzsik és gázsik)
még mélyebbre Hollywood emésztõgödreibe. Ezek a gödrök pedig azokon a felpolírozott fogsorokon túl vannak,
amiket beverly hills-i paloták mûmárvány-oszlopsorainak szokott nézni a bulvársajtóval hipnotizált tömeg.
Hellboy (2004) és Star Trek: Discovery (TV Series 2017–2024): Doug Jones? 20 év után ő még mindig kivétel,
mert az alakításai az artista és cirkuszi mutatványost keverik a Kellér Dezső jellegű, humorizáló konferansz műfajjal?
Utána vissza a rutinokhoz, a type-casting sablon kaptafáihoz!
Alias (2001-2006) + Elektra (2005) = Peppermint (2018): Jennifer Garner? a karcsúsított izomdámák főbérgyilkosa?
The Crown (2016-2023) és Napoleon (2023): Vanessa Kirby? szeretők, szeretők, hercegnőzés, uralkodónők, uralkodónők.
Lost in Translation (2003) + Spirit (2008) + Lucy (2014) + The Avengers (2010-2019)
= Ghost in the Shell (2017): Scarlett Johansson? a műfaji olvasztótégely-cáca új prototípusa? 
meg ezek...
Hány meg hány ilyen van!
Heath Ledger ugyanúgy nyalogatja a száját a Ned Kelly-ben, mint Joker szerepében.
Feltűnt.
Lusta egy ipar.

Aztán megtalálod ezt a cikket:
Richard Brake played the Night King on seasons four and five of "Game of Thrones"
and served as an Einherjar lieutenant in "Thor: The Dark World."

És egyből kiderül, hogy a casting-os teljes spektrum mennyire rutinmunka.

 

 

 

 

 

Rudakon bugyikban, avagy önpofon a feminista szarnak_1

A háttérben The Acoustic Manual Techno Lite
@ Tütü Tangó kert café.
Mila Rubio bimbói lekottázva,
egy kis morzsolgatást követően.
Ruprech Judit "Szelíd szabadság" 
(Gentle Freedom), mint a kulturélet krémje.
Eközben egyesek úgy pörögnek a rúdakon, mint a majmok.
Egy csomó rúdtánc iskola nyílik városszerte,
és amíg hazaér a férj, a nő otthon pörög a nappaliban,
de társaságban előadják a színházba járós
polgári konzervatív 4 gyerekes lesz családot,
miközben a titok csak annyi, hogy mindketten
fent vannak továbbra is valami társkeresőn,
sőt, önbizalom-növelésből néha levelezgetnek is,
aztán az ezen összeveszést is titokban csinálják
(ezek a kis titkok tartják egyben a kapcsolatot?),
dickpikkek után pikkelni egymásra?
Ajánlom nekik kedvességből a következőt:
PoleFit Amatőr Rúdfitnesz 
Rúdtánc és Légakrobatika Közösség.
https://www.facebook.com/polefitcommunity/
Felötlik, hogy szabad-e ilyesmibe belszólni,
hogy ne csapongjanak keresgélve minden felé évekig 
(mert ezt teszik),
ezért még 12 javaslattal fűszerezem a listát.
Kiderül, hogy egyiket sem ismerik, újak Budapesten.
Az aboutyou.hu oldalról kérdeznek, hogy az jó-e?
Van valami debil a mosolyukban, 
az e-heti ezredik magukra eröltetettben. 
Ez előbb volt, mint a fotózkodáskor 
kötelező fogfehérvillantás nyomi szokása. 
A belváros túlfelén foglalkoztatottsági hiány van.
Rákóczi tér és az ott raboskodó nők egykor.
Pierre Woodman és a kelet-európai apahiány,
front vagy alkoholizmus, vagy egymás után,
a történelmi dráma folyamatos ismétlődése,
és nemzedékekre megbénul a családi élet,
ahogy az apahiány nem apaszerű,
de annak csak elsőre tűnő férfiak karjába
sodorja, löki, taszítja : az anyjuk : hibáit :
ismétlő lányok millióinak millióit,
és a dominanciára izguló paternális
poszt-közép-ázsia felőli balkánfelettiség
pedig csöppet sem más, mint 1200 éve.
De élőben nézi a Sziget Fesztiválról
közvetítve Billie Eilish koncertjét.
Egész érdekes rajongói vannak ennek a leányzónak.
Raszta heavy metalos hangmérnökök a vittulából,
és az IBM programozói köréből is hardcore arcok.
Vagy olyan cácák és gráciák, akik vonulnak:
Zara, tehát nem valami csöves zacskóval,
épp ezért csövest látva bele mindenkibe, 
akinél ilyen nincsen _ kérdőjel. De Billie-t imádják!
A közvetítés során semmi cickó, sem dekoltázs.
40 év is eltelt azóta, hogy nőiesnek mondták a nők,
amit mondjuk Sabina művelt a Boys Boys Boys c. dal klipjében.
Billie Eilish ezek szerint trendváltó, visszaváltó,
mert a deszka csajok Kate Moss uralma után bejött
a teltkarcsú után a duci után a pornográf után a BDSM fetis,
és innen nehéz legálisan fokozni (Tom Ford vagy Lady Gaga),
ezért akkor jöhet a lenullázás a pornókilóméterórán,
és indul elölről a fokozás, és jön majd egy előadó,
aki azzal vágódik be a közmédiába,
hogy szerinte Billie Eilish azért nem élt a testével,
mert a férfiak tiltották neki, és ki kell tenni,
mindenki tegye ki?
Akkor ennyiből hogyan volt egy Honthy Hanna vagy Rhona Mitra?
Ezek biztos azért voltak elegánsak és kifinomultak, mert elnyomták őket?
Ezért voltak szalonhölgyekből lett úrinők a pályájuk csúcsán?
Ki kell tenni?
Jó, régen is voltak Marie Devereux-k, Anita Eckberg-ek és Betty Page-ek, 
nem azért... de ezek többsége revüsztár volt, cabaret előadó,
ritkán nagy filmszerepre felkapaszkodott szépségkirálynő,
Playboy naptárlány, vagy egész egyszerűen egy koszos fantáziájú,
koszos fantáziákra hatni képes leporolt valagú Pin-Up vamp!
Ami akkor utalgatós, incselkedő  pin-up volt, az ma már nyers pornó!
Ki kell tenni? Még hogy!
Mi ez, a Ray-Ban direkt márrketing kampánya, "NEVER HIDE"?
De hisz amúgy már ki van téve, az utcán mindenhol,
méghozzá a melltartó nélkül hintázó csöcsök, pattogó cicik,
amik állítólag arról, de szólnak, hogy a melltartó elnyomás,
irány a természet, de az nem a természet része,
hogy valaki akárhogy is, akár csak egy pillanatra odanéz,
mert ne nézz már oda, mert mit képzelsz (in public)!!!?
Ennyiből lehetne kérni egy vajas kenyeret,
amire méz van csorgatva, és ha a méz ragad,
akkor ki lehet borulni, hogy erről nem volt szó,
mert mi lesz így a... méz elkeni a rúzst is? Leszaggatja!
Lipstick-től a slapstick-szerű valóságfelfogásig,
ahol nem humorból, epeszerű fekete humorból,
önvádból, kritikából megy a feminista flexelés,
hanem az amúgy eleve felszínes médiaismeret szintjén,
lokális, testközeli, összefüggéseket kerülendő feldobott témákkal,
amolyan vígasz-egylet és szeretetszolgálat szintjén,
(huh)
mert minden férfi erőszakos, gyikos és szexmániás,
de a nagy feminizmusoktokban azért a déli harangszóig még nem jutottatok,
hogy azt is le kell állítattani, meg kell szüntetni, mert mi is az?
Délben a harangok, mert az is egy katonai szimbólum, igazából.
Mert minden férfi erőszakos, gyikos és szexmániás,
holott épp az ellenkezője tapasztalható,
egyre kevésbé érdeklődnek a nők iránt,
és egyre kevésbé izgulnak fel rájuk élőben (mert nem nőiesek?),
meg mert már úgy fogják fel, hogy a fogyasztói társadalom
csúcsragadozóivá lettek a nők - rájuk lett kitalálva -,
akik persze rá is gyógyultak az egészre (fogság szinten)...
szomorúságból elkövetett rendszeres vásárolásokkal többek között;
és a férfiak ezt levetítik magukra, hogy mi lesz ebből,
és hozzáteszik a válás lehetőségét, és hogy megy ki az ablakon a fél vagyon,
(ugyanaz a sztori) aztán kisebb bandákba verődve alapítanak kommunákat,
vagy kikötnek a nőtlenszállóban, mind elvált, mind csóró lett.
Biztos nem és nem kizárólag a blonde bombshell vadászat köti le őket, 
mert akkor éhenhalnának. Vagy a 2014-es Hooters calendar 2 dimenziós lakóit 
3 dimenziós fantáziákat árulva az étel mellé kérik mindenhol, ugyan már!
Nem minden férfi a Grand Prix (1966) és a Where Eagles Dare (1968) templomának papja.
De elegen. Meg frigyládafosztogatás imitátor, emelt órabéres művezető felszereléssel!
Nem mindenki "cho-as-cho-in-savage-wolverine", a képregény egyik oldalán 
olyan kisportolt, szálkás, bögyös háremmel szembesítve, hogy elakad a légzése.
Egyszerűen ez is, az előző példa is csak egy szimulakré, egy kápráztatás.
Ez a legtöbb férfival nem történik meg és a nőknek nem kell elhinni,
hogy ami a filmekben és képregényekben és tévéműsorokban
és főleg szexuális jelenetek között gyilkolászó sorozatokban van,
az hűen ábrázolja a világot, ami kevésbé akciódús általában a háború nélküli utcákon
(már ahol ez a luxus megengedett), és nem repülnek fejszék,
és nincsenek a nők tömegesen levetkőztetve, hanem sokan nem érnek rá egymásra!
Nem minden férfiból lehet Steve Urkel-t csinálni (de rég volt az a sorozat is).
Mert a világ nagyrésze ájulásig gürizik (ha márkás cipőt készít azoknak,
akik kétszer ha felveszik és eldobják... ha úgy, hogy recesszió van állandóan).
Ez a nagyobb valóságtömb, amit kellene emésztgetni! És a tévésorozatokat kikapcsolni!
Elvégre ezt így nem lehet folytatni, beleőrültök!
Hanna Barbara és Hanna Montana nem ugyanaz! A vadállatok nem cukik!
A popsztárok kreált karakterek, mint egy regény- vagy filmszereplő.
A cukkini zöldség. Szakadjatok már le a Twightlightpandákról!
...
Mi van azzal, hogy a férfi mindig kezdeményezzen, álljon jól anyagilag,
egyből teljesítsen az ágyban (össze sem kell szokni?) és ne járjon bulizni.
Ebből már össze lehet szedni egy vádra valót, hiszen úgyis lesz hendikepp,
és mire kiküszöböli, kettősmércével le lesz általánosítva, hogy mindenben béna.
Egy kicsit erős ez a tempó, amit a csajok most parancsszóra diktálnak,
mert most ez a divat (és ugranak, ahol egy ugrik, ugrik a többi), raj-effektus,
és a kivételek olyan szerényen kinevetik a szókaratéző kolleginákat,
hogy utána szem nem marad szárazon, mert hozzánevettetnek mindenki mást is.
De odalent az utcán, meg a felvonuláson és az üzletben, meg online:
megint kiabál, és támad, és vergődik, és szenved valami aktivista.
Nem lehet ezt higgadtan csinálni?
És igazából a sok kántálás ezen nők részéről figyelmet követelés,
hogy hé fiúk, mi még itt vagyunk, ti is itt vagytok még? Ez igaz?
Nem, mert gyilkosok, és szadisták, és gerincre vágnak minden nőt,
kitaposott mackónadrágban kaszinótojást zabálva két cigizés között,
jön a gorilla, jön a Bloody Ape (Shower Scene) film, a King Kong,
a gorillás reklám, a 70-es évek Wonder Woman párharc Gorilla Grodd-dal (vélhetően),
és a Sigourney Weaver "Gorillas in the fog", ez a megsiratható történet
lassacskán a maga reprezentatív szentimentailzmusával elvész a digitális ködben,
amiben csak a konkrét, direkt, vandalizmus szintű penetráció ér el sikereket,
és ezek közben leáltalánosítva 8mert ezt látják a világhálón) a fiatal nők
kivisonghatják magukból félelemmel vegyes frusztrációikat (hogy ez van?),
*** RÁKÜLDÖM EZT A DALT: Viagra Boys - Shrimp Sessions***
hogy mindenki meg akar hágni és kész és felcsinálni és otthagyni a poronttyal
(és ez nem igaz), nem minden igaz, ami hazugságnak tűnik azonnal (is),
mint ahogy nem kell állandóan mufurc rebbenékenységgel szökellni,
ha valaki szóba áll veled és amúgy (ritkaságszámba menve) tényleg kedves,
és ha nem akar többet, akkor meg megsértődsz, hogy lepattint és nem vesz észre,
vagy hiszti támad, hogy biztos akar valamit (nem, te akarsz tőle, csak kivetíted),
és amikor nagyon határozottan nem akar, akkor ott a deprimáló kommandózás eredménye,
hogy vedd már észre nyíltan és őszintén, hogy lehet, hogy van más dolga is,
mint utnad koslatni vagy neked udvarolni és nem mindig vagy olyan fontos,
hogy mindenki meg akarjon azonnal szerezni, fektetni, ágyba gyömöszölni...
a szadista, a gyilkos, a nyershúsevő. a vérszomjas, a brutális, a férfi;
(és mintha ezek az ismételve kiabált körülírások fantáziák volnának,
azon nők fantáziái, akik ilyet még kurvára nem éltek át),
de a többi, még mielőtt egyesek ebbe belegondolnának tudatosan is,
gyorsan visszarántja őket abba, ami az ő gyógyulni nem akaró csalódásuk,
csoportos végzet-mantrájuk, defetista önvádaskodó áldozatiságuk,
és a gyilkos férfiak... és ezek szerint ezeknek a nőknek nem volt apjuk,
és akinek van, azt még sosem láttad kiabálni, ököl, magasan!
Azért nem minden férfi az Avengers APR 278 (1963)-as számának borítója.
Vagy egy incselkedő Utagawa Kuniyoshi metszet, alányúlásokkal.
(pedig ez mondjuk egy remek japán művész)
Vagy „a good Oklahoma fist fight”  (chair flying through the air), ahogy Brooks & Dunn énekli.
Vagy getting high in the war room, torture machine, breaking a sweat, Dr. Strangelove konkrétan.
Vagy Dirty Harry on feminism and women's quotas (ahogy ez a korabeli kivonat mutatja).
Vagy egy Mike Dargas festmény mézcsorgatós pucértest mániája, falakodó művészetért kiáltva!
(esetleg aktuális sorozatainak egyike: OUT OF LIMITS, amiről van némi beszámoló is)
Vagy Jacob Jordaens - Alter Zecher című festménye, élőben. Vagy egy Pierre Molinier mű.
Sem Gazorpazorp. Sem a Slapfight Championship legbelső rajngói köre, saller-brutalizmus.
Vagy Chris Bermudo Sex & Violence fotós profilra, ketrecharc és terpeszkedő csajok. Scott Church fotói, kizárólag.
Nem kell egyből átmenni abba, hogy Artemisia Gentileschi: Judit lefejezi Holofernészt, második változat (1620)!
Vannak férfiak, akik időben el nem menekült nőket felkarolnak,
kihasználás nélkül, otthont adva nekik vagy csak érzelmi támaszt
a megpróbáltatások után. Ilyenekkel is találkoztatok már, hékások?
Billie Eilish-ról persze rengeteg bögyös kép van fent,
mégsem olyan a hercehurca körülötte, mint mondjuk,
amikor Cobie Smulders a Maxim magazinban ágyneműk közt feküdt,
vagy Olga Logacheva a Guess egyik címlapján túlról
némi Marilyn Monroe utánzással feszülő vörös textilben,
két karjával két oldalról összenyomott keblekkel pucsítozott.
A skynews-ban Billie Eilish a melankólia amazonját adja,
amolyan pop papnőt, akinek középkori várerődök taván
tükröződik kemény, lecsukló tekintete... csupáncsak maszkszerűen,
hogy tudja ő, és amit tud, az az, hogy te róla szinte semmit,
mert ez showbiznisz és hiába hozzák le, hogy a testével...
... milyen viszonyban van újabban, ez márketing és brandstratégia.
Hogy kicsit elérhetőbb legyen, kicsit megint tudhassanak vele egyesek azonosulni.
Semmi több. Vannak sajtósai, PR-osai és tanácsadói, meg menedzsmentje.
Egész cégek épülnek egy-egy előadóra, egy előadó sikere tehát...
... munkahelyeket teremt és ezért babusgatják, terelgetik, fényezik!
Hiába hozzák le, nem kell elhinned azonnal. Hogy most megint iszik?
Vagy hogy visszaesett abba hogy? Nem mindenki Amy Winehouse...m... haver!
Vagy hogy tátott szájával nagy nyelvét megmutatja Eilish,
miközben Jaret Leto posztolja őt Jesse Rutherford társaságában,
és akkor mi van? Inkbb a bulihelynek baromi nagy reklám, és kész.
Rutherford, akivel kisvártatva Gucci ágyneműbe takarózva mutatkoznak,
mert ez sem több, mint egy üzleti fogás, azaz árukapcsolás,
főleg olyan fiatalok felé közvetítve státuszszimbólumkat,
akik aztán soha a büdös életbe nem fognak tudni venni Guccit,
nem hogy ágyneműt, egy gyűszűt vagy egy cérnaszálat sem.
Legyen az a gyűszű gyári gravírozású vagy az a cérnaszál mintapéldány!
Innentől kezdve a behazudott példakép-imidzs törzsi szinten hat.
Ez a márkanevekkel takarózás és szponzorokkal bálozás 
valójában kissé aggasztóan pöffeszkedő, de mivel szerződés van róla,
hogy ez a megjelenés egy reklámtevékenység,
nyilvánvalóan nem mást üzen, mint valamiféle globális elithez tartozást,
és az elit tagjaként a népnek énekelgető fiatal díva imázsa valid.
Akkor is, ha a gazdagok udvari zenésze. Egyszerre egzotikum,
és próbababa, és házi kedvenc és virtuóz tömegmegmozgató, influenszer.
A 22 éves híresség? Ez a nő a tehetségére és a neki dalokat írókra,
főleg e kettőre támaszkodik, némi feltűnési
és prémium termék-reklámozó viszketegséggel szakmai alapon,
de az amúgy hatalmas melleit nem dolgoztatja?
Előnyére és dícséretére váljék, ezek szerint
nem lesz olyan, mint a többi. Jó sok többi.
Százmillió többi... facebook... tik-tok...
... onlyfans.. chatturbate... fast fashion.
Eve Ensler - The Vagina Monologues?
Charlotte Roche - Wetlands?
MAJESTIC from the series: SOCIETY OF VIRTUE?
Aztán kiderül, hogy azért nem minden fog fehér,
nem minden majom eszik banánt, nem minden kutya ás el csontot,
nem minden taxis ismeri a várost, nem minden nő akar gyereket,
nem minden lengyel katolikus, és nem minden gyorshajtó ittas,
vagy nem minden hashajtó való az ebédlőasztalra lekvár helyett.
Így Billie Eilish-ról is kiderül, hogy Amerikában vagyunk.
Spiró György "Kvartett" című darabjának azon részlete leng be,
ahol azt elemzi, az amerikai értékesítési piac működése milyen, 
de mennyire durva,
és hogy kinek a mijét használják, ameddig az mutogatható, eladható,
és így van ez itt is, hogy azért egy latexes corsage jelenet,
amolyan bordélyházi Moulin Rogue jelleggel beficcen Eilish repertoárjába.
Nyilván itt is alá kellett írni valami papírt 60 ügyvéd társaságában,
és akkor a Vogue néhány éve kipengette, leperkálta a tízezer dollárokat
mondjuk képkockánként, amiken térdel és/vagy melleit kinyomja
Marilyn Monroe-ra vett figurával (Scarlett Johansson után hányadszorra)
a szőkített üzenethordozó, azt mondva a világ képébe luxuskurva-jelmezben:
"It's all about what makes you feel good". Ennyi pénzért biztos.
Tehát megdől a felkiáltás, a Billie Eilish szigetvideo közvetítés
közben a koncertélménytől összeboruló szakállas pinceférfiak hiedelme,
hogy Billie Eilish nem mutogatja a csöcsét soha, de soha!
Beúszik egy kis aláfestőzene, trópusi korallzátonyokon fickándozó rákokkal,
Dj Goja x Magic Phase - Calm down, a Summer mix 2023 válogatásból,
amin Best of Vocals Deep House címszó alatt befigyelnek ilyen nevek,
hogy Coldplay, Justin Bieber, Alan Walker, Rihanna.
Ki a faszok ezek? És miért emeltétek őket királyi rangra, idióták?
Zsíros seggel trónon twerkelve, mint Rihanna? Azért Rosa Acosta nyomába sem ér,
aki nem akkora híresség, de ebből, a seggének mutogatásából él. 
Egész jó, tegyük hozzá.
És a feltárás algoritmusa teljesen szabályszűvé válik, Rihanna vagy Dua Lipa,
testőrökkel könnyű és nem is mennek a szállodától 200 méternél messzebb.
Megint előtted Billie Eilish latexben, pedig ezt Katy Perry
már éveken át még az Obama adminisztráció alatt elsütötte hivatásszerűen,
úgymond bőven kimaxolta,
egyúttal a színpadon terpeszve egyberészes fehér válaszási kampányos,
vagy más latexgúnyákban, és hát éljen a női felszabadulás, meg ezek.
Bianca Beauchamp az egész pályáját ezen ruhaanyag köré építette fel, 
már 10 évvel korábban. akkor a popipar csak mindig késve esik rá valamire,
amit mások már rég lerágott csontként otthagytak az izgalmas kazamatálban,
ahova a highsociety iparágának kémjei bekukucskálnak Indianajoneskodni?
Bestiális dolgok történtek a pódiumon? Vagy ez már nem ingerküszöb?
Drew Berrymore, ahogy ledobta a textilt a medencés fotókért.
Olivia Munn hányszor? Vagy Amber Heard a játékfilmes szexjeleneteit 
a saját készítésű selfiekkel elegyítette pucéran, és nemsokára Jennifer Lawrence is.
Mert ezek csak kiszivárogtak?
Jessica Biel sztrptízjelenete, ami a Flashdance és a Demi Moore féle Stripper utánérzeteként:
teljesen elindított egy olyan lavinát, hogy a testiséggel való fegyverkezési verseny,
azaz a filmstúdiók közötti versengés és vetekedés vetkőzéspénzeket vezetett be?
Vagy amikor a body positivity átmegy fétis bulikon való kötelező részvételekbe,
hírességként is, ami csak olyan egyszerűen ellentmondásos, mivel a szubmisszióról is szól,
hogy nehéz vele azt hirdetni, hogy nem szexuális jellegű a késztetés, és nem csalogató.
Anna Apro az instáján kitárt zakóban egyértelműen csak magabiztos, semmi egyéb.
*venture capitalist*: ezt is be lehet suvasztani a feminizmus égisze alá?
Vagy veheted más példaként az (elég keményen pornó beütésű videoin túl) Kirstie Fleck-et,
nem éppen a-szexuálisan példaértékű vagy decens női ráizgulásait:
olyan fotózásokra, amiken a lehúzott fekete latex-terpeszek erősen dominálnak,
The Impossibility of Love by VOID OF COURSE (Friday, July 01, 2011),
azaz „VOID OF COURSE present their Fall/Winter 2011-12 collection 'The Impossibility of Love',
photographed by Mari Sarai, styled by Anna Trevelyan with hair by Charlie Le Mindu
and makeup by James O'Riley. The shoot features models Yousef Badawy, Betty Adewole
and Kirstie Fleck. Courtesy of - Homotography.” 
... és hát persz' ezt senki se vegye úgy, hogy ennek bármi üzenete van, mert ez csak játék,
és poén, és fricska, és polgárpukkasztás (ezredszerre amúgy már nem szól akkorát),
miközben lehet, hogy fel kellene nőni és ezzel együtt észrevenni tehát,
hogy bizonyos tetteknek, akár egy csók, akár egy vetkőzés, következményei vannak,
és emberek reagálni fognak erre (akárhogy is), akiket nem lehet eldobni,
mint egy mekis zacsit reggel 3-kor a Blahán buli után, vagy mint egy whatsapp message,
amit csak spontán kiikszelsz, mert a másik most nem érdekel. Ezek ott állnak előtted.
Patthelyzet van. Lépni kell. Mit tettél?
És ilyenkor bizony jól jönne a jó kiállású karizmatikusság, és némi élettapasztalat, nem?
Ugyanilyen - mint az Is Tropical-os csaj esete, amiből van csilliárdniy másik -
az a független függőség az exhibicionizmustól, amikor egy brazil csaj például:
2023 szeptember elejére a nyilvánosság legeslegközepébe (nem is egy városi parkba, egy zugba),
meghirdeti a public twerk fitness eseményt, ahol a seggét rázza és seggüket rázzák vele,
mert ő a coach, mert ez menő, mert így vállalod magad, mert így body positiv vagy (gondolom),
de az nem esik le, hogy ebből van egy másik leváló héj, a maga lekötni való
exhibicionista szabad gyökeire - mint a mindenféle természeti reakciókban - reagálni fognak,
hogy kik, az persze rejtély, de ha egy olyan női mosdóba lógsz be a falon át,
amibe olyan milfek járnak, akiknek a glory hole a gusztusa, nem kiabálhatsz,
hogy te csak be akartál pisilni a falon át, és micsoda dolog, hogy bekapták a dorongod!
Na, ugyanilyen elvetemült és önbecsapós, képmutató ez az egész pole fitness,
twerk és egyéb - amúgy termékenységi rítusból vagy egyszerű szexpiacból jövő játszadozás -,
és olyanok a kivitelező alakulatok, mintha gyerekek volnának, mit sem sejtve,
és azt posztolva a mindenféle szociális médiájukba, hogy az nem Tinder,
aztán lemennek a partra tangában twerkelni vagy a buszmegállóban rúdtáncolni,
mert ők most felhívják az emberek figyelmét arra, hogy lazítani kellene, kitárulkozni,
azt üzenni a világnak, hogy mindent lehet és mindenki baromira szabad (ez nem igaz,
olvassatok Báró Eötvös Józsefet, aki a konzervatív liberalizmusban utazott elég erősen
és a Kiegyezést sürgette - 1867 - és aki rájött, hogy a "Szabadság. Egyenlőség. Testvériség."
francia forradalmi - korábbi - szlogent félreértelmezte a magyar forradalmi hév, mert ez illúzió),
és a szabadság egyetlen legkifinomultabb kifejezőszköze a nyers testiség és csáberő
(ami persze azt hazudja morális álarcosbálozva), hogy ő márpedig nem kelleti és kéreti magát;
szórakozni könnyelműségből és felvállalni magukat. De ha nem mindenki akar mindenki előtt
egyszerű hús a húson alapon hájat rázni, akkor azok már konzervatívok, fujj?!
...
Ez nem az, amiért Magyarországon a női megmozdulás erejével Ladik Katalin, Ujj Zsuzsi
(róluk később, máshol) és El Kazovskij (noha ő egy kissé ambivalens, szó szerint felemás önértlemezésben),
és Rothschild Klára, vagy korábban Ergy Landau megmozdult, igazából ezek nem protestáltak,
annyira, amennyire a tehetségüket ráfuttatták egy olyan eszmeiség manifesztárciójára,
amin keresztül az önkifejezésük sűrűsödő tartalmi lényegét ki tudták egyértelműen fejezni.
httpsacbgaleria.hu Ladik Katalin
Most persze mindegyikük roppant divatos, és Kazo vonyító kutyái (kivertség, szerelmi bánat),
és Zsuzsi "Itt van a tavasz, dagad már minden fasz" dalstrófái sem úgy vannak értelmezve,
hogy (fordítva) a tavasz az, hogy a nők elkezdenek vetkőzni és ez eredményezi a dagadást,
tehát hogy megindulnak azok a zombi hordák, amik a pöcsük után mennek (és akarják a kontaktba kerülést),
és a nekivetkőzés a forró évszakoknak igazából kissé felelőtlen is valahol, meg semmi rejtély nem marad,
tehát hogy az sokkal izgalmasabb, ha tippelni kell, mi van a ruha alatt (és az domborodik),
mintha egy monokiniben jár valaki az egyetemre, arra vágyva, hogy észrevegyék,
vagy azt feltételezve, hogy az önelfogadtatás kiprovokálásába bármi, de bármi beleférhet.
Hát hogy van az is, hogy lehet, hogy valaki fotózik, mert az a szenvedélye, hobbija, Leidenschaft,
és utólag jól bele lehet pofázni, hogy mekkora feminista volt, de igazából szépérzéke volt,
mindaz, ami az önkép és öntestzavarában egy csomó frigid fasz picsa feministából hiányzik,
és Vivian Meier és Ergy Landau nem tüntetőleg fotózott - nem mindig valami ellen élve -,
hanem, mert élvezték.
Hát még Diane Arbus, aki kifejezetten a torzakat és freakeket mutatta be, nem a sunshie happyness-t!
És van egy csomó nő, aki azért nőies (nem, mert megjátssza klisékkel és státusszimbólumokkal),
hanem mert ez belőle úgy fakad természetesen (ösztönösen), ahogy másból az énekhang,
és nem akarnak vele világmegváltani, még csak manipulálni sem, csak a világ részének lenni,
és a világ hálás ezért.
Utánuk fordul. Vállrántás és lesajnálás nélkül. Amit a nők a nőkkel egymás között művelnek amúgy.
...
Pillanat, a spacesurfer.com domain nem üzemel, nincs rendes URL bridge, nem jön be a honlap. Mióta?
...
Ezek szerint semmiképpen se csekkold Alexei Bazdarev, Alexander Mavrin, Fedor Shmidt, Makar Vinogradov,
vagy éppenséggel olyanok munkáit, mint Stakis Laus vagy Svetlan Malaniuk, vagy mások fotóit, a kollekciókat?
David Bellemere, Bob Coulter, Andreas H. Bitesnich, Mark Velasquez, Mario Testino, 
Makar Vinogradov, Karl Rothenberger, Kelley Mattingly, - - - és a Scott Church photography "áldozatai" - - -,
mert nem mindenki a minőségi luxus portréfotókat halmozó extraművészek gyűjteményeiben bukkan fel,
mint Alberto Tolot vagy Jean-Baptiste Mondino, hanem sokszor csak annyi, hogy textilrepesztés
(ne haragudj, nézd már meg, hogy ezt hogyan akarod politikai tőkévé alakítani nőmozgalom szinten?),
amikor alakoskodó módon a bimbók at kitakarják pixeles szétkockázással, de ott a szeméremtájéka?
Hogy stakis_official műhelyéből kipattanva megy az amúgy impozáns tompor-tekergőzés,
vagy amikor Erika Cardenas tud olyan bepucsításokat rendezni, amiknek maximum üzleti célja van.
Mert azok a nők, akik vetkőznek, azok vetkőznek, és ezeket a nőket nem kényszerítette semmi, legfeljebb az egójuk
(vagy a pénz, amivel levásárolták róluk a ruhát, vagy a bódítószerek, amire ki vannak éhezve),
elvégre morgan-lux-highestheaven sem egy olyan ártatlan csibe, akit a patriarchátus cápázott be,
és akkor ennyiből World Boxing Champion Buse Naz Çakıroğlu karja is azért olyan, mert a bokszolói pályát rásózták a férfiak
(ennyire hogyan tudnak nők nőket naivra venni - az áldozatszerepbe öltöztetésen túl -,
hacsak nem ezek a bármi áron sikerorientált nők, akik pózolnak mindenhol és főleg meztelenül teszik,
ezek a csúcsragadozói a női hierarchiának - színésznők, divatbigék, meg ezek is ide - és ez rivalizálás,
ez az, hogy figyelemtolvajlás történik, és akire nagyobb tömeg tekint, azzal szemben a többi ideges?)
vagy Stephanie Lyn Draheim, aki a 2005-2008 körüli időszakban egyszerre volt a felnőtt filmek
és floridai fogdák gyakori vendége, és akármit is művelt, egy gyönyörű, veszélyes nőről van szó;
és ebből csak az sül ki, hogy őket meg kellene interjúvolniuk az "engedetlen forradalmár" nőknek,
hogy miért tüntetik fel a többi nőt olyan fényben (hiszen emezeket többen csekkolják,
és belőlük kiindulva általánosítják le egyesek, hogy minden nő kurva, ami persze nem igaz),
FATAL ERROR vagy sokkal inkább szignifikáns error az a fajta leplezett önmegtévesztés (haluzás),
hogy azt lehet feltételezni, hogy ez a fajta kelendőség trendivé tudott lenni, mivel borzasztó?

                                  *** ULTIMATE RANDOM NUDE POWER SEDUCTION ***
                                             *** BRUTAL COMBO!!! ***
                                         *** FINAL ROUND! *** 
                                               *** GENTLY PLEASE! ***
                                           *** BANG ! BANG! BANG! ***
                                                 *** KNOCK OUT! ***

Natasha Eklove ala natur. És nem Rene Russo a harcias bölcsességével, ami minden filmjén átsüt.
És nem mindenki Kitra Cahana, az értelmiségi, stabil idegzetű, kiművelt dokumentarista mértékletesség!
Mert kevés olyan volt, akit ledobott a net, de azért sokan vannak, aki ki kell, hogy találják, mi az a ruha?
Melyik fiókba' van, középső?
Minden esetre, ha rákeresel arra például (civil a pályán), hogy Blanka Boron, el fogsz képedni. Ez feminizmus?
Megunta a Sorbonne-t és Tel-Avivot, most a Balaton-felvidéken szabad a nőPakosz Anna festőművész életútja mesébe illő,
állítólag, a cikk szerint, ahogy aztán Methana című kiállítása a Bródy Sándor utca 36. alatt is megnyílt, és hozzáteszik,
egy görög félszigeten eltöltött hónapok alatt készült alkotások egy új arcát mutatják meg a művésznőnek,
aki hamarosan a kortárs művészet nagyágyúja, Tracey Emin műhelyében folytatja az alkotást. Ez márpedig az az illető,
még hajdan, aki úgy futott be, hogy egy ágyat tereldobált használt kotonokkal és eldobás tömény szeszes üvegekkel?
A ready made meg a konceptuális művészet megvan, de az, hogy az öncélú cinizmust még le is kell képezni akadékosan?
My Bed is a work by the English artist Tracey Emin. First created in 1998, it was exhibited at the Tate Gallery in 1999.” 
Ez nem egy Federico Zandomeneghi festmény, az In Bed című például. Vagy forradalmárok ágyának olajfestményei sem.
Vagy még kifinomultabb formulák, mint Francois-Eduard Picot (1786-1868) - L'Amour et Psyché (1817), hanem prosztó közhely.
"A room of her own" by Mariana Romão, ez is volt ugye, 2022.06.29-én, Budapesten egy lakásgalériában pop-up jelleggel.
Ezt a vonalat követni valójában egy száguldó zsákutcában a mozdulatlan autóban ülve várni, hova érkezik meg a hajsza.
És mennyi követője van!
Máris jön a következő glamourba csomagolt alpáré, Miley Cyrus felszabadította a mellbimbókat, és nem kér érte elnézést:
A globálisan egyedülálló és megismételhetetlen énekhangú Miley Cyrus nem csak a mindent elsöprő slágereivel
hódítja meg az egész világot. Tehetsége mellett a női test felszabadítása miatt is felnézünk az énekesnőre
.
” 
Hogy mi van? Mindenki tudja, hogy ez hazugság. De az is itt van, hogy nincs megoldásuk rá, felnőtt kór lett a Fomóból!
Senki sem akar lemaradni. Mindenki ugyanazt majmolja. Hol egy typo, hol egy szokás, hol egy HR fogás, hol a vetkőzés.
Aztán egy oldallal előtte a királynőt kell játszani afürdőszobai elkészülésben jellegű cikkek cikáznak veszettül,
mintha a saját koronázására indulna (hergelik ebbe), két oldallal odébb meg az jön, hogy mégsem kell a hipszter vintage,
[ Az old money jelentése „öreg pénz”, és arra az öltözködési stílusra utal, ahol a letisztult elegancia kapja a főszerepet,
a logók megszűnnek létezni, a minőségi anyagok, örök darabok, klasszikus fazonok kerülnek a gardróbod
és az öltözködésed középpontjába. Ráadásul azzal, hogy a minőségi darabokat választod és hosszú távon viselsz klasszikus fazonokat,
még fenntarthatóbb is leszel. - mondja a glamour.hu] vagy a Jettsetters klub tagjaival hülyítik azt, aki ettől szégyelli magát?
Az is igaz, hogy AI-generált modelt mutat be a cikk a glamour által, ügyet sem vetve rá? Ez ám a flop és önellentmondás.
Lehet rajongni. On top le lehet forrázni egyesek vágyakozását avval, hogy Vincent Cassel & Tina Kunakey, ahogy egymás seggét fotózzák,
úgy tűnik, ezeknek nem kell dolgozni, csak fotózkodni, ami egészen nem úgy van, de minden esetre kérkednek a luxussal.
Főleg egymást egymás karriere előmozdítására dresszírozva látszólag. Ez egy vérbeli influenszer játszma tehát.
És mint a glamour-os Milyes Cyros baromság, itt is bejön a dúsgazdag (újgazdag) bunkóság és ízléstelenség,
amit ha egy mezei háziférj követ el (az állítólag papucsnak való), akkor abból virális médiabotrány lenne vagy anti-mém,
de ha híresség teszi, a lábaik előtt heverve irigykednek a tuskó tömegek. Szóval, amikor a várandós nő melleire nyúl rá,
és ott a pocak, és egyáltalán nem amolyan meghitt családi hangulatra a figyelmet felhívás ez, hanrm rémesen közhelyszerű,
ennyiből már vehettek is volna két dinnyét és mögé dugták volna a nőt és akkor elhúzzák és nagyobbak, mint a dinnyék.
Nagyjából ennyire rémes és otromba az, ahogy a cikk szerint: Tina Kunakey : Déclaration d'amour à son mari Vincent Cassel, très tactile

/ Tina Kunakey: Declaration of love to her husband Vincent Cassel, very tactile /

És ezek után aztán loholhat minden feminista.
Nem ismerik az olyan tényleg feminin, karakteres jelenségeket, mint például a Saäda Bonaire vagy Suzanne Vega?
Egészen más irányba is meglódulhat ez a(z ellen)példákat statuálás, vegyük alapul azt a nevet, hogy Marina Abramović.
Igazábül rengeteg helyen lehet belefutni olyanokba, akik ezeket ismerhetik, nem csak az egyetemi könyvtárban,
vagy itt, TÁZLÓ – MOLDVAI NÉPZENE – MOLDAVIAN FOLK MUSIC, azaz a markáns táncházak báljain.
Ezzel szemben ami a Youtubeos eletro-zenés videok borítóképein általában rajta van, az egy elszállt objectfy orgia.
Vagy ami a FeyaPortupeya profillal egy kereskedelmi oldalon regisztrált jelmezkészítő cég csinál?
Aztán nem a frankiesbikinis.com, hanem a VASARO 2023 Bikini Fashion Show. A trophy wife-kodás aztán végképp.
Le Sein (breast) parafrázisok és stílusgyakorlatok tobzódnak a mindenféle keresőcsatornák végén.
Succubus-ként terjeszkedik és telepszik rá másokra, akik hagyják vagy nincs rá módszerük kivédeni?
- szól a fáma, és aki erre a vonatra felül, és utólag azt mondja, hogy "no, de hisz ez egy avatár,
ő a valódi életben egy szemüveges, csendes kislány, aki egy pékségben árukiadó és mosolybajnok,
és a háztáji eleganciapornót csak azért tolja hétvégente, mert unatkozik, és átjön a volt osztálytársa,
és akkor ott hám hámon nem marad, mert lefotózzák az utolsó csipkét is a küret ürügyén,
és ezt aztán feltöltik és vasárnap este már nézi, hogy ki nézte és ebből merítenek önbizalmat -...
... ez azért egy kicsit sallangos és slampos és erősen önorientált és self love elfajulva, nemde?
Lényegében egy olyan virtuális maszturbálás, amikor önmagára izgul fel a szerencsétlen.
Mert csak így tudja önmagát diszpozícionálni a fogságszerű életvitelén túlra... mintegy...
kiterjesztve az egóját a digitális metaperverz realm mozgatható szálait pengetve, tévedés.
Az ő IP-címét pengetik meg stalkerek nemsokára, úgyhogy érdemes volna ezzel a pajkossággal vigyázni,
ha cosplay-ről van szó, ha arról, hogy szereti tükör előtt kitolni a popsiját, katt-klikk,
és visszanézni a fotót, amit a telcsi már fel is tölt automatikusan, mert úgy van beállítva,
mert már képválogatásra sincs idő, türelem, ingerencia és igény, csak fel-fel,
mintha egy nap képhalmazspermafelhő volna az egész és a világháló egy befoadgó ősanyai tárhely,
amiben bármi megfoganhat és bármi belefér és bármit elment, leköt... tehát ezek a nők,
ahogy a világ elvileg elkezdett elnőiesedni a princípiumok mentén, mégiscsak férfiasodik,
a behatolás, a trófeák, a felmutatás, a levadászott black friday-os rucik és egyebek mentén.
Teháta nők férfiasodnak, miközben ellenreakciójuk a női testüket a világnak prezentálás,
olyan bájolgásban, amire a kamerán kívüli analóg térben amúgy már kiégésükben teljesen képtelenek?
És ők a Pygmalion, öltöztetve, vetkőztetve, az Internet softporn hasábja ennek a történetnek a mai megfelelője.
És ők a Cyparissus, csak lányban, aki lenyilazza saját ártatlanságát (szüzességét?). Mitológia modern!
A teniszező nők melle röpködve, nyögésekkel. Az atlétikai világbajnokság rúdugrói, gátugrói, combok, hasak.
Az egész vízisportbeli edződnek aláfekvés szó szerint. És a szertornász lányok szexuális alávetettsége.
És a folyamatos kollekciók, kifutók, újabb - elcsépelt - figurák (dresszek) hántása, hámozása,
miközben a beach volleyball erőtől duzzadó női csapatai mögül kisandít egy anorexiás szexéhes kis csitri.
A reklámok olyan mennyiségben szubliminaizált szexuális vágyfokozásra kiélezett tartalmakkal,
hogy attól igazából sok embernek elmegy a kedve a szextől, mert már nem érzékeli a természetes izgalmat,
és az izgalmi állapotba kerülés helyett passziválja az aktusig eljutás nyűgös, vajúdásnak tűnő rítusát,
azt a násztáncot, amit a madarak és fókák és oroszlánok és szarvasok (koalák nem) máig eljárnak.
Dől a lé, mint fekete genny a televízió és világháló odakozmált karrierektől analóg partokra,
a valóságba kimosott félkész igazságokat tukmáló szervezett bűnözésszerű kántálása,
és kártyás lehúzással azonnal beszerezhető érzelmi (kamu) pótlékainak szilárd gúnyossága.
Elegyítve van a sex sells és a folyamatos woke kolostorok kiépítése? A prototípusból iterálva?
Miközben Rosie Huntington-Whiteley, aki filmsztár lett manökenből, 
elegendő méregdrága konyhapultra feküdt fel fürdőruha divatfotózás ürügyén?
És még hányan? Hány millióan? Vízesések? Tengerpartok? Utcapadkák? Tornacsarnokok?
Felhőkarcolócsúcsok? Sziklakertek. Aluljárók és metrók? Állatkertek? Tengeralattjárók?
A világdivatlapok főszerkesztőinek perverz hajlamai és unalmas rutinja,
vagy az, hogy minden nőből ki kell hozni, hogy egyszerre akarjon...
... mit akarjon? Világsztárokat utánozni és tetszelegni felvonulásokon?
Megmondják, hogy mit vegyél fel, de ne mondja meg senki, hogy mit vegyél fel?
Ha a világ legjobb divatlapja mondja? Vagy csak a provinciális magyar Cosmo?
A Muse Magazin vagy a Vanity Fair vagy a Sports Illustrated, vagy bármelyik?
És közben nyilván utánozhatatlan teljességében az, hogy valaki celeb,
mert a (pláne) szupersztár munkaidőben is eddz, sminkel, fellép, ruháztatják,
ezek nem szabadidejükben mennek a gym-be az árufeltöltő / diszpécser / irodista, stb.,
főleg pszichésen megterhelő (és nyíltan megalázó) melóból önfeledten, 
mintegy börtönből szabadulós érzéssel minden egyes nap, 
meg a fashion mile-ra és a shopping avenue-ra... hanem?
Hát még filmszerepre készülni meg turnéra, hanem fizetve.
Ehhez képest az, hogy hányszor vetkőzik milyen céllal,
és melyik vetkőzés milyen album premier vagy filmdebütálás elé kell,
ez nekik meg sem kottyan. A globalizált előadóművész ezt fel sem veszi, 
meg sem érzi (ettől profi a maga szakmájában),
talán nem is igazán érdekli már, mert csak a munka része,
mint egy irodában irgalmasan az iratmegsemmisítőig elcipelni a szajrét,
és ott sorban állva magadat nézni a tükörben,
ami a másik mögött van és az azt hiszi, hogy őrá figyelsz,
miközben kissé nárcisztikus vagy és azon töprengsz,
ki fogsz-e még valaha jutni ebből az egészből,
és a sztárok is kattognak ezen, mert megszűnt a magánéletük.
*algoritmusokra jár a exploitedfame.com liturgia*,
tegyük hozzá, volt ilyen is, hogy Blaxploitation, Cool Breeze with Pam Grier (1972).
Illetve, amit a magánéletben csinálnának kissé rejtett párzásokkor,
azt már a szerződések hatására elő kell adniuk a filmszínpadokon.
Épp 10 éve volt és azóta még inkább magától értetődővé vált a pályaelhagyás ellen, 
a bentmaradásért a filmiparban - hiába a Metoo -, hogy bőrt, húst!
Riddick (2013), ahol Katee Sackhoff undressed tette le a voksát emellett.
Rose Leslie a Game of Thrones barlangjelenetében, mint 200 másik a bizniszben.
Mennyit kellett vajon hunynia rá és melyiküknek, hogy nem mondott nemet?
Valószínűleg nem sokat, talán egyet sem. És ez a divatszakmában azonnali hatályú.
Anja Rubik, Linna Risa, Alexandra Maria Lara vagy Josie Maran és Rosie Jones, 
meg Ana Beatriz Barros és Victoria's Secret köre Heidi Klum-mal az élen?
Meg Banca Censori ügynökség nélkül, kedvtelésből, hót pucárra az egész világ előtt!
Gazdag világhíres túlfutatott kurvák? Kik? Ezek sikeremberek, nem?
Mohás Lívia vagy Dr. Belső Nóra, esetleg Lux Elvíra,
mint valódi terapeuta szakemberek, mit szólnának ehhez a kuplerájhoz?
Mindig a jól bevett anekdota? A digitál detox,
és a szexcentrikus státuszorientáció egybevágó kellős közepén,
ahol morzsolgatott csiklókilincsek ragyognak kifényezve!
Az a bigyó esetleges.
Nem a kelengyeládájukkal kérkedő kendős lányokat sírom vissza, 
akik a tisztaszobában gubbasztanak, és orgonasípcsaládokat szülnek 7 gyerekkel.
Vagy azok a szentfazék tyúkanyóvá váló házias nők, akikről elmondják évszázadokkal később is:
"Rávett nem egy bagázst, arra, hogy templomba járjanak a gengszterek."
Hanem csak az hiányzik, hogy ne telefonozzon 3 másikkal a randinkon (legaláb közben?),
lehajtott fejjel kajálva és aztán kiszaladgálva telefonálgatni (fel kell vennem!)...
És amikor az anyjának bemutatja azt, akivel nemrég lefeküdt (az anyja szülinapján 
az anyját is megtáncoltatva a férfival), akkor közben ne adogassa már meg más fasziknak 
a szórakozóhely kellős közepén vagy a kocsmában egy félreeső sarokban a számát,
ami után nyilván van egy kis összezavarodottság egyesekben, hogy ez most mit is jelent?
 

 

 

Rudakon bugyikban, avagy önpofon a feminista szarnak_2

Majd táncol tovább azzal, aki előtt nemrég térdepelt, és a behülyített muksók összenéznek,
azt sem sejtve, hogy a mosdóknál már megint volt egy kis smárolás, ugyanakkor 15 perce még
az volt a verdikt, hogy valahol le kell állni és nem biztos, hogy össze kellene jönni.
Vagy úgy. És az asztaloknál a rárepülés lehetőségére várva ott dekkoló lényegében idegen faszik,
akik a telefonjukat forgatják és ráírkálnak arra a nőre, aki előttük ott riszáljva valakivel,
ezek mire számítanak, vagy miért kellene nekik egy ilyen nő és mit kezdenének vele?
Azt hiszik, az ilyet be lehet cserkészni, aztán leáll veled még egyszer meg még egyszer?
Valamire számítanak és számításaik teljesen tévesek, alaptalan reményeik szánalmassá teszik őket.
De ezt valaki művelte velük, a degradálást. A pincsiztetést és pitiztetést és pinával zsarolást,
és a mézes madzag szeméremajkak közül kihúzott elhúzottságát, ami persze rafinált,
de attól még ugyanolyan embertelen és galád, mint az emberrablás vagy a titkos szexfotókkal zsarolás.
Erre az egészre, de most komolyan, mi szükség?
Ez már nem is megversenyeztetés,
ez gonosz, ez megalázó, ez visszaélés... ez olyan, mint mikoor lelécel a csaj, mert nem akar kapcsolatot,
utána mégis engedi magát összehozni valakivel, ami után ha lelép egy környékről vagy piázós törzshelyről,
akkor szakít az egész branccsal, és így azzal is, akivel összehozták, új vadászmezők után nézve,
és a felmondás estéjén azt, akinek korábban azt mondta, hogy ő nem lesz soha senkivel (mert minek),
azt elkezdi csókolgatni az előtt a fickó előtt, akinek ezzel jelzi, hogy "C'est la Vie"?
Mint ágyban laptopozni. Mint az edényt a kádban fürdéssel együtt elmosogatni. Mint bugyit nadrágon kívülre.
Állítsátok már le magatokat.
Mondjuk ennyi. Tehát nem Savonarola szól belőlem, aki Boticelli festményeit elégette (Firenze főterén), 
vagy azok hangja, akik Caravaggio-t és másokat üldözték és megölették. Hanem csak annyi, 
hogy vegyetek már vissza, észrevéve magatokat... szar van a palacsintában, cukros szar!
Ebbe a palacsintatoronyba fejelgettek rendszeresen, és az iszapos arcpakolás egy másik műfaj, nem ez!
És a kozmetikai reklámok is azért erősen tudnak túlozni, és szeretitek a túlzást,
és ez a túlzás az, amiből aztán olyan problémák vannak, mint a meghasonulás.
Hitszegésről fröcsögni. Közben egy Erik Werenskiold Mrs Heimbeck (Study for The Dinner Party) 1929 képpé válva?
Aki így rajcsúrozik, az talán úgy van vele, hogy egyéb aljasságra is képes, tök simán.
Vagy neked az chill. Belépett az egód abba az éterbe, ahol az önrendelkezés hatalmának
amolyan kiforgatott, folyamatosan konflituskereső hatásvadászata vákuumot képez, és önfojtó?
Mint amikor a taxisnak nem vagy érdekes, csak egy elveszett kuncsaft, és simán áthajt rajtad,
ha kétkereűzöl vagy ha rollerezel, és te azt hiszed, hogy ő ezt érzelmi alapon csinálja?
Ebből hogy jössz ki? Ebből a peremből, anyuka! A konvergenciákat számon tartod?
To cry the troubles away in the turn of broken dreams.
Wolf Vastell B 52 Lippenstiftbomber, 1968.
Labrador és kuvasz keveréke, talán ritkább alig van.
Herlics szerint Tiszaderzsen kenguruk a különrezervátumban!
Ébredés előtt: Johanna és a médium!
Nagyon keserű interjút adott Lovasi András.
Vadmacskák: Halálos tavasz!
Elleopott csillagok! Éjszakai kirándulás (regisztáció kötelező)
És egy pár cipőért hisztizni a márkanév miatt.
Micsoda zsigeri káosz! Az emotól Billie Eilish  felvágott belsőcombú csaj-popjáig.
Ami mára kiforrt primadonnává. Vagy legalábbis gálahölgy baseball sapkában.
Ami nagyobb feminizmus, mint a következőK: 
Womb (2010) és Vanishing Waves (2012), 
I smile back (2015), Brimstone (2017),
Baywatch (2017), Charlie's Angels (2019), Anna (2019),
Promising Young Woman (2020), Black Sails (?),
Black Widow (2021) Harley Quinn: Birds of Prey (2020),
Jurassic Park 6 - Jurassic World - Dominion (2022)
Brand New Cherry Flavor (még fut) és az új Marvels (2023),
egy olcsó femina freakout, Dungeons and Dragons - Honor Among Thieves (2023),
Indiana Jones and the Dial of Destiny (2023),
hozzá a Barbie (2023) vagy az önlejáratós limonádé,
No Hard Feelings (2023). Comedy 1h 43m.
Ráadásul a Secret Invasion női szereplői is milyenek?
Ezek nem erőt sugároznak, ezek ciki erölködések.
Az Indiana Jones aztán végképp, még a Mad Max Fury Road-nál is;
(a névadó főszereplő alig szerepelhet, mert a pattogó mellékszereplő örjöng?)
úgy mutatja be magát az önkinevezett főszereplő hölgy ebben, hogy:
"Leleményes, gyönyörű, vakmerő, önellátó" (egy tolvaj a maffiózók között),
miközben üt-vág maga körül, iszik, és egyéb mondandója nincs,
mint hogy kioktat másokat (flegmázva), és a vergődés erős,
mert a szövegkönyv készítői csapongnak, (ha nem ismétlik a plot-twist-eket)
hol tinilány akar lenni 30 körül, hol kisfiúkat kioktató nevelő,
hol 20-onéves lány, aki a fiúkat nézi a Vespa motorok körül,
és nincs konzekvens fejlődés bármelyik irányba (Phoebe Waller-Bridge játéka kényszeredett),
szexuális vagy lekezelő megjegyzéseket tesz (aztán megint verekszik),
mintha ez kellene az önálló női identitás bármely relfexiójához,
és ha egy mai filmben ezeket az 50-es évekbeli amerikai
férfiszereplő kliséket ma férfi játszaná el, felháborodás lenne belőle.
Akkor ezek szerint nem túl van a világ bizonyos dolgokon,
hanem ha nőkkel játszatják el, akkor ismétlésre lehet állítani?
Szerencsjáték, eljegyeztetni magát, hogy eladhassa a gyűrűt,
tetővasakat kitépni és verekedni vele autós üldözés közben,
a régész akadémikus nők amúgy is törhetetlen öklükről híresek
(ezeket nyilván a könyvtárak boksz-zsák-termeiben edzik keményre)
amik férfifejeket vernek be, aztán jöhet egy kis pótapahibáztatás.
Tényleg erre veritek a nyálatokat?
Jessica Chastain munkásságától Charlize Theronon át  
Brie Larsonéig, ugyanez vetődik fel, 
minek ez az erőszak az erőszak kritikájaként?
Mary - Queen of Scots (2018) és Queenpins (2021)
között eltelt évek nőpéldaképeinek színvonala?
Underworld (2003), azóta mi lett az érző-önálló nőkkel?
Csak csépelni kell és nagy büdös blöfföket bekóklerkodni a monológba?
Az ellentomdást tűrő élőlények teljes repertoárja mára kiforrt?
És elöntötte az erőszak és azon előítéletesség, amit önmagával szemben amúgy elítél?
Mintha zenében kötelezően a The Doobie Brothers - Dependin' On You
helyett állandóan azt kellene feltenni, hogy Lamb of God - Laid to Rest?
A Lola Rennt (1998) és a Wetlands (2013) közötti nőideál különbsége,
vagy a hébe-hóba kijelentések utcákon: nők sosem csinálhattak semmit?
Nyilván női repülősök sem voltak (szakszóval aviatrix-ok),
Amelia Earhart, Hanna Reitsch, Szenes Hanna (hogy mindenhonnan merítsünk).
10 Female Pilots You Need to Follow on Instagram?
Nem oltja ki önmagát olyan értelemben, hogy ellentmondássá válik,
egyúttal a csépelő csaj vértől csatakos ütleg-jelenetei,
vagy fenyegető, csúnya nézései nem teszik azt, hogy a néző,
mikor már túl sokszor van mindez a kombó elsütve, megmosolyogja?
A nagypofájú macsó picsa, aki mindent erőből akar megoldani!
Sablonfilmek, amiknek nincs érdembeli emberi mondandója,
nincsen benne üzenet bármely női mozgalomnak, hanem visszaél avval,
hogy a mozgalom érdeklődésének tárgyát lemásolja piackutatást követően.
A Coyote Ugly (2000), a Wild (2014) és a Vesper (2022)
és a most premier előtt álló Ahsoka (2023) sorozat között:
hasonlóan azért készültek filmek nőkről, amikben nem idegroncsok,
nem szexuális sodródások áldozatai, hanem ugyanilyen pozitívak,
és nem olyanok, egyáltalán nem kell olyannak lenniük,
mint a nők az American Psycho (2000), az Autumn In New York (2000),
vagy a 3000 Miles to Graceland (2001) című filmekben,
vagy másutt, ahol ha nem a testüket kínálják fel a biztonságért,
akkor rögtön behúznak mindenkinek, mert én is fiú akarok lenni, alapon.
Hanem?
Akkor félreértés van, a fiú nem az, amit a szórakoztatóipar
a 70-es és 90-es évek között kitalált, hogy folyton lőni-ölni,
miért?
Mert előtte elég sűrűn, évszázadonként 10-szer, 20-szor
voltak kisebb-nagyobb háborúk, felkelések, és ellenállások,
és mindenki tudta, hogy nem olyan biztos, hogy onnan visszajön,
igazából 40 évvel a legutóbbi nyíltan vállalt világháború után,
ennyivel utána történt, hogy az előző társadalmi élményből
az azt személyesen át nem élők akciófilm-bulit csináltak.
A férfiak a valóságban rengeteg évszázadon át kényszerítve voltak,
olyan szerepekbe, ahol a kemény, az érzéketlen, a harcra kész,
a folyamatosan hűséges és a parancsara kardot ragadó és rántó,
az állandóan munkára fogható, a beledöglésig a földeken dolgoztatható,
a rabszolgaként és hadifogolyként elhurcolható, a portyákra indulni kész,
az emberöléssel egybekötött megélhetési létfenntartást elfogadó,
szinte állandóan stresszben élő (nem olyan kalandos, mint a mesékben) valaki,
aki egzisztenciális kiégésben lett felnevelve. Ezt sem szóvá tehetővé téve.
És csak 20-30-40 éve van az, hogy megindult a változás.
Nem feltétlenül azért nem nevelte a gyerekeit, mert nem volt kedve (tévedés),
hanem a földeken volt reggel 4-től este 6-ig megállás nélkül
(a világ 99%-ka 100-200 évvel ezelőttig jó sok évezreden át
ha úgy tetszik paraszt volt, nem városlakó), és ha nem itt,
valamelyest a ház, az otthon, a család körül dolgozott egyfolytában,
akkor királyi, állami, megyei, akármilyen parancsra hadba hívták
(és hogy a családot az ellenség ne vágja le vagy űzze el földönfutóvá válni,
és a feleségeket és női rokonokat ne gyalázzák meg, ezért ment és harcolt)
és volt, hogy évekig vissza sem jött... és volt, hogy fogságba esett,
és volt, hogy a fogságban eladták, és ennyi a történet vége, ottrekedt.
Próbáljatok már meg kontextusokat létrehozni,
és a történelmi tudat szintjén megvilágítani korszakokat,
ahelyett, hogy a jelenkort vetítenétek vissza más korokba
(akkor is, ha ez által nincs semmilyen kapaszkodótok elsőre),
mert azt kell tudni, hogy akkor nem az volt, ami ma van. Felfogod?
Például, ha a magyar férfi nyámnyila neked vagy nem elég művelt,
és arra is utalsz baráti körben néha, hogy igénytelenek,
ezt vetítsd vissza az 1948-1988 közötti korszakra,
hogy akkor mi minden épült le Magyarországon: az öltözködési kultura,
a szociális élet és annak nyilvános terei, aztán az etikett,
az illem asztalnál és társasági életet élés közben,
bálokról, szabad művészetről, vacsorázgatva randi szinten eljárkálásokról,
és hasonlókról nem is beszélve. Minden leépült egy ideig,
és ez alól a férfiak igényessége sem volt kivétel,
és vedd már észre, hogy a rendszerváltás alig néhány évtizede volt.
Ezt az egész történelmi örökséget figyelembe kellene venni.
Ehhez képest a sablon falduma, hogy iszik, zabál, baszik, veri a nőt -
ez elég kevés, és nem feltétlenül hasznos üzenet hosszútávon,
mert ebbe minden belefér, tehát ellenségképgyártásra is alkalmas.
Amit, hogy a folyamatos mutogatás kirakatában
minden féle változatban Japántól Angliáig
szereplő nőkkel lépést tartson a nézettségi muszáj,
mint amikor a várandós, testépítő nő selfieket készít megfeszülve
(veszélyeztetve a magzatot, vagy a derekát, vagy a sérvet),
"too-much-exercise-bodybuilder-pregnant", és ezt férfiak is látják,
hogy a nők még 7 hónapos terhesen is kondiznak és kockásítják
az amúgy akkor már tényleg kockásíthatatlan hasfalukat;
ez olyan kreatúrákat termel immár ki a pop-biznisz falai mögött,
a faszik szintjén is,
hogy nem kell boyband-ből kilépnie szólókarrierezni,
egyszerűen elég ketrecharcban mások pofáját péppé verni,
meg térdbuzogánnyal orrnyergeket behorpasztani törésig,
és közben lila Lamborghinikkel (micsoda szándékosan cinikus sértés)
cikázni California és Arizona között 400-zal,
és gyémánt pecsétgyűrűket a tetoválásokra húzni,
mint tegyük fel ő teszi, akit úgy hívnak, @sugasean.
MMA, egy másik csatornán. Míg Billie Eilish vörös reflektorfényben ugrál.
És a darts bajnokságot látva az ökölrázós feministák kijelentik,
hogy "Na ez egy férfi műsor! Minden férfi ezt nézi most! Sört vedelve!"
A mozambiki és perui férfiak nem biztos. Az izlandiak sem biztos.
Aztán kapcsolgathatsz. Vagy az ablakon is kinézhetsz
az Oktogon vagy a Deák tér felett terpeszkedő óriásplakátokra!
És közben a nők fetrengnek a videokban is, és a fotósok
olyan mértékben normalizálják a kiszolgáltatott pózokat
(hogy az beépül a szexuális felfogásrendszerbe, mint a pornó amúgy).
pl. Fanny François by David Bellemere (Fanny - Treats! Magazine Spring 2011).
Vagy Keyra Augustina @ Maxim shooting, aki úgy került reflektorfénybe,
hogy önmagát kezdte el kislányként kirakni, mutogatva a barackfenekét,
és ez is trend lett (ma úgy mondanánk: viral), és sokan utánozták. Angie Verona?
Visszatérve arra az aspektusra, hogy ez mindenbe beette magát,
nehéz elvonatkoztatni a nyilvános szereplések háttértörténeteitől,
és attól, hogy alapelvárás lett nem suttyomban, mint korábban,
szakmai szinten az, hogy igenis ledobod a stúdióban, amit reggel felvettél!
És olyannyira, mert a Vogue és a Gucci és a többiek menő,
és sok hasonló cég reklámjaiban is ez a fajta csúszva mászó nőkép szerepel,
annyira nem kritizálja ezt a feminista éljogharcosság során senki,
kántálóik sem, élharcosaik sem, hogy az már-már zavarba ejtő, hipokrata, blöff.
Mert ezek nagy világcégek és egyszerűbb a sarki presszóban felugrani kiabálva?
Nem kellene egy átfogó politikai, jogi, kulturális fogalomkör
és toposzcsokor, ahelyett, hogy egyes kiragadott részletek ismétlődnek?
Egy úgynevezett thrust narrative? Ami nem ilyen esetleges és random?
Ahelyett, hogy a Happy World Kiss Day vagy a Free Hugs az etalon. Segít?
Nem kellene a családon belüli erőszakot és a nők kihasználását
egyfajta gazdasági és társadalomelméleti szintre emelni,
a szociális juttatások, a megélhetés és a stressz tükrében?
Tehát az összefüggések együtthatóit egyidejűleg vizsgálva,
mintegy akik megértik, hogy mi a hatása Norvégiában
a karibi térségből jövő meleg tengeráramlatoknak,
vagy hogy milyen elven működik a mikrohullámú sütő,
vagy mi a közlekedő edény elve és hogyan jön fel a víz a lakásba,
vag hogy milyen vegyreakciók mennek végbe bográcsgulyásozáskor,
vagy hogy milyen féktárcsák kellenek a futófelületek fölé
a tömegközlekedési eszközök számtalan alvázas változatában,
vagy hogy mi történik a celluloid előhívásakor fotózást követően,
vagy hogy mitől sűrűsödik be a tejföl és lesz egyúttal krémes,
és hogy áll az atmoszféra vastagsága bolygó szinten,
vagy a vándormadarak trágyázó és a méhecskék beporzási hatása stabil-e,
és a folyókba mennyi szemét kerül és hol a legtöbb,
és a lichthof-ok szellőznek-e rendesen (mert ez a dolguk),
és a presztízsberuházások betonból mennyire melegítenek egy várost,
miközben a klímaberendezések ez által mennyi fölösleges plusz áramot vesznek fel,
egyúttal ez milyen terhelést jelent az központi elektromos hálózatra,
vagy hogy a szerverparkok hány tartalék adattároló egységet futtatnak,
mert folyamatosak a betörések és a károk, és ezek kellenek,
és 15 szerver fut 1 szervernyi adat biztonságos tárolásáért,
és 15 nővel kavar az omega fiúk álmában az alfa férfi,
és 15 férfival csetel egy nő, miközben egynek ígérgeti magát,
és a cipőtalp kopása hova lesz és 10 millió lakó alól egy nagyvárosban,
tehát akkor hány tonna lekopott cipőtalpgumiport és autókerékgumiport
és kipufogógázt (ezek keverékét) lélegeznek,
és akkor fák helyett az emberek szűrik ezt, ez így van hagyva(?),
és akkor az meg hogy van, hogy gátak miatt meg aknazárak miatt
a mindenféle lazacok és heringek vándorlási útvonala ívási célból
valójában meg van zavarva, vagy a tengeralattjárók jelei a bálnákat,
vagy a szeméttárolók a madarak emésztőrendszerét (összezabálnak ott mindent),
és az úttelepítések és a gyártelepek, és a fesztiválok és bajnokságok
során utaztatott milliók után maradó hulladék és ökológiai lábnyomterhelés,
és az, hogy hova kerül az egyre fejletlenebbnek mondott országokba
lépcsőzetesen lepasszolt megannyi fajta fegyver,
vagy hogy... szóval érted ; ha ezek összefüggéseit érti a feminista értelmiségi,
akkor az érvelési (retorikai) működésmechanikájába miért nem kerül be az,
hogy nem egytényezős egy férfi vagy egy férfival a bármilyen kapcsolat,
és hogy önmagából kiindulva (mert most kellene és nem máskor egyfolytában)
milyen sűrűn vannak hangulatingadozások, és nem csak a nőknél hormonális,
és a hormonokon túl van a bunkóság, az alulfizetettség, a rivalizálás,
a beszólogatás, a tettlegesség, a fenyegetőzés, és azt kellene,
hogy a férfi ezt ne hozza haza, vagy hogy az otthon máshol van,
és arról együtt kell döntést hozni, és elhúzni a fenyegetőzésből a picsába,
oda, ahol mindenki lenyugszik, és békében tud együtt élni. Ezzel szemben:
a felvonulásos hőbörgő feminista junta és dzsihád minden, csak nem béke.
Szóval az összefüggéseket kellene keresni, egyúttal kooperálni,
a szexuális szintű oszd meg és uralkodj helyett, aminek cuimját beveszitek.
De akkor ilyen összefüggéseket, komplexitást miért nem feltéleznek,
mondjuk a társadalmi szexuális normatívák és fajfenntartás folytán egyesek,
vagy a szociális egyenjogúság kialakításának lehetőségeinek hátterében?
Mert minden a férfiak hibája, és a férfiak egyszerűek?
Ez tényleg a politikai programod és mögötte valami üresség tátong?
Nem voltak Egyiptomtól a vikingek utáni Norvégia szabadságharcainak koráig
itt is ott is és még rengeteg helyen női uralkodók?
Nem voltak parasztfelkelések, ahol a nők is ott lóbálták éhezve a kaszát?
Nem voltak világháborús élharcos nők és a 40-es években frontkommandósok,
akik az orosz hadseregtől a francia ellenállásig bent voltak a csaták sűrűjében?
Nem voltak a Pankhurts lányok? Nem volt Erin Brochovich?
Nem volt olyan, hogy Charlotte Perkins Gilman, könyve "A nő gazdasági helyzete",
ami 1906-ban jelent meg a Politzer-féle Könyvkiadóvállalatnál Budapesten
Nincs ma olyan, hogy School of disobedience, ami már-már mozgalom?
Nem jelent meg a nemzetközi porondon Maylie Pedro Kiaco, aki erotikus és művelt?
Nem játszotta el Uhura szerepét az a színésznő a 60-as években,
aki rájött, hogy a Star Trek egy társadalmi tanmese és annak sci-fi jövendölése?
Nem volt még ezernyi másik dolog, amiről nem tudsz, mert nem mondják? Kik?
Nincs mitológiai ismeret, mint általános műveltség immár széles körben?
Nem olvastak még Thümoklész vagy Márkosz Árgentáriosz vagy Rhuphinosz verseket?
Elvégre nem csak Saphhó van a világon és a leszbikus original, one and only poetess.
Meg Virginia Wolf, nem igaz?
Ami a mitológiát érinti, nehezen tudnak már elvonatkoztatni attól, hogy mindent,
de mindent szó szerint, tehát azonnal értelmezzenek (ez az árnyalt gondolkodás,
a komplex absztrakt logika, és végső soron a sorok között olvasás lassú kiveszése netán?),
tehát hogy a mítikus alakok egyben allegóriák is, nem csak egymás vetekedő szereplők,
akiknek a mindennapi lecsapódása nem csupán egy véres és féltékeny szappanopera volt,
hanem hogy aspektusaik az emberek között járnak, hát még vidám és emberfeletti fattyaik!
Azért az mégicsak izgalmas, hogy ebben a zsánerben voltak erős női figurák, ismeritek őket?
Hogy például említésre méltó Pomona – a fán termő gyümölcsök római istenasszonya, 
Picus vagy Vertumnus felesége (pomum a.m. 'gyümölcsfa'). Ovidius szerint (Átváltozások) 
szép és szorgos kertművelő volt, s félt a férfiaktól, 
akik szerelmükkel üldözték... pontosabban (és teljességében) ez van róla feltüntetve:
"... és szorgos kertművelő volt, 
s félt a férfiaktól, akik szerelmükkel üldözték; 
későbbi férje öreg anyóka alakjában férkőzött közelébe és bizalmába."
Ez a Hófehérke konkrétan, csak a Hófehérke ennek a kifordítottja, mint feltűnik. 
Vagy a facehugger-es csaj vergődése, micsoda torkozás van / megy az Alien-ben, elképesztő.
Vagy a nyálkásan nyalókázó Kardashianok egyike. Te vagy... és erre jöhet, vagy a helyére,
hogy nosza belépni valami újabb és újabb nőegyletbe, vaskalapos szervezetbe
(attól leszel empatikus, ha belépsz, és ne gyanakodj és ők csak jót akarnak),
ami az act your age lázadásait kiterjeszti univerzális társadalmi igazságokká,
csak az nem tűnik fel, amikor akármelyik ilyen szektácskát, femino-miliciát vesszük,
mindig eltűnögetnek egyesek párkapcsolatozni (mert azóta összejött és jó),
vagy gyerekezni (mindezt akár a többiek háta mögött), mert nem bírta tűrtőztetni
hasának kaviár-könyvtárát (még jó), ami szinte már bugyogásig volt megváratva
(situs viscerum abdominis et pelvus - hasűri szervek vizsgálata... menj rendszeresen!),
vagy úgy megy felbújtani,
hogy minek és szar a család, de közben nekik otthon meg van, 3 gyerek, cseszd meg!
Ez ugyanolyan bullshit, mint amikor Lady Gaga lebukott a divatfotóival,
hogy valaki a szerkesztőségtől kiszivárogtatta, hogy milyen retusálatlanul,
és ebből persze lett egy kisebb ügy (még nem mindenki tök hülye),
az embereknek leesett, hogy ez ugyanaz a Lady Gaga (az Internet rögzíti ma már),
aki arról tartott óvációba fulladó grandiózus beszédeket ország-világ előtt,
hogy ő mennyire azon párti, hogy elfogadni a saját tested és nem manipulálni,
és legyen a természetes a megnyerő... és közben átalakítják, szétmaszkírozzák.
A múltkori kinkster.hu buliról mehetsz máris át a Freedom Fetish gyülekezetbe?
Ugyanez vonatkozik az ideológiákra és a baklövészetté váló térítéssel is ez van.
Ha egyfolytában gender-ezel, akkor az nem szexizmus?
Ha egyfolytában gender-ezel, akkor az nem visszafele sül el,
hogy igazából folyamatosan a nemeket hangsúlyozod (szétválasztásukban igazzá teszed őket),
miközben ha nem szajkóznád egyfolytában, nem is választanád szét?
Nem lehet, hogy a mozgalom egy kicsit megbicsaklott a ráizgulásban? Mert gellert kap az elmélet?
Nem kellene valami fékeket beépíteni ebbe a lobogó hajú száguldásba? Önérzet helyett önazonosságból?
Nem tűnnek fel a kanyarok? Logikai bukfencek? Ott egy fa, nem lassítasz? Mert ha Góliát ellen küzdesz,
miért akarsz Góliát lenni? A Paulay Ede utcában az IT GIRL BOUTIQUE SHOWROOM mellett vagy érte,
esetleg három háztömbbel lejjebb a LIB Women's Store előtt tüntetőleg utcai pikniket ülve,
lóbálva közben a How to Have Feminist Sex : A Fairly Graphic Guide című könvyet, önkívületet színlelve?
...
Ekkor aztán részeltesebben is sikerül az egyik szervezet önjellemzését átfésülni
(nem, most nem a Szeszgyár utcai kriminális önképzavar és hisztibázis a target),
és ahogyan az oldalakat lapozni engedi a formálisan amúgy elegáns weblap,
kitárulkozik egy újabb olyan harc a társadalommal, ami helyett a társadalom felvilágosítása,
a társadalom rávezetése (nem egyből, fokozatosan) és a békés opció kissé elsikkad:
(a halvány érzékletesség) x (és marad a konfrontációs politika, az erőpolitika) x (amit rá kivetítettek)
x (és ő eltanulta) x (és azzá vált, radikális, nyegle, flegma, pontatlan, spekulatív, hobbiszerűen agresszív) x
(mint ami ellen kiindult az egész szoc-irreál izgalmi-mozgalmi mánia) x (és ettől önparódiává vált) x
 - - - de vissza oda, hogy megnyílik a lapozható content és kitárul egy világnézet - - - 
It's 2023; instead of attaining equality, women represent the majority of people living in poverty. 
They are less likely to have access to healthcare and education, most affected by climate change and 
food insecurity, and most likely to experience gender-based violence.
For women and girls around the world - particularly those from underrepresented communities and those 
living in countries affected by conflict - the interconnected forces of economic injustice and environmental 
degradation mean job insecurity, an increase in unpaid care work, growing poverty, worsening health, lack of 
access to livelihoods and education, and heightened risk of violence.
Women are disproportionately affected by destructive economic and environmental practices and policies, 
yet government responses to socioeconomic crises do not take gender into consideration - leaving women 
and girls without adequate resources.
These governmental failures are unsurprising given that women are vastly underrepresented in decision-making 
processes that directly impact their lives: worldwide, just 24% of all national parliamentarians are women.

    "There comes a time where we have to take out the knives. That's a fact. Strictly technical. (...) 
The knife is the only way to define yourself as oppressed. The only audible communication. 
Don’t matter the character, the personality, the motives of the oppressed. 
This is the first step out of the circle. It's necessary.”
    (Christiane Rochefort: Definition of the oppressed) ?

The School of Disobedience is our knife. Our tool for confrontation, protest, opposition, and revolt. 
Our voice that shouts loud and proud, our gaze that challenges, our weapon that manifests, our body that fights. 
This school is our knife that strengthens us, that gives us courage 
and hope that together it's possible.
?The time has come and we are ready.
history
The “School of Disobedience” is a “travelling school”, pop-up and nomadic, 
constantly in movement, 
because this is the only way that allows us to think local and act local, 
share and care?. 
In response to the invitation of artistic and cultural venues (museum, theatre, 
art gallery, residency, artist run space...), 
we “dislocate” the school and transform their “hard” structure into a “soft” 
community space of radical care and empowerment. 
Our first class was held in July 2014 in Yerevan, Armenia. 
In the last 2 years, we opened the doors of the “School of Disobedience” inside 
of the Abbaye de Maubuisson Centre d'Art Contemporain (France), 
Art Cologne (Germany), Dance City Theatre Newcastle (UK), Le BAMP (Belgium), 
Autumn Festival (Hungary), ISBN Gallery (Hungary), 
A4 Theatre (Slovakia), Klara i Rosa (Serbia), Institut Français (Sénégal) to name a few, 
for a period between one day to two months.
results With a both theory and practice oriented methodology, the "School of 
Disobedience" increases participating women's self-confidence, 
fosters their creativity and critical thinking, gives them support, knowledge 
and tools to resist, defy, protest? and take action. 
The program develops participant's originality and out-of-the-box thinking 
by offering them a non-hierarchical and judgment-free space 
where they can express themselves freely: question social norms and expectations, 
challenge conventions and traditional canons, 
confront stereotypes, rules and systems in which they are socialized 
and familiarized with. Participants are also encouraged to 
liberate themselves from their fears, transgress their boundaries, 
go beyond their limits and step out of their comfort zone.
organization
On the intersection of creation, research, education and activism, 
"School of Disobedience" was dreamed up and created by Anna Ádám.?
It is legally represented and administrated by the performance company Gray Box.
staff
"School of Disobedience" classes are led by "unlearning facilitators", 
having different educational and socio-cultural backgrounds.
Artists, musicians, choreographers, dancers, designers, dramatists, 
researchers, theoreticians, cultural workers from different fields 
(sociology, ecology, anthropology, psychology, literature, arts...) 
are invited to offer to the participants an immersive and trans-disciplinary 
experience, open them to new ideas, point of views, forms, fields, 
aesthetics, and inspirations, wake up their curiosity, 
encourage them to identify and follow their dreams. 
Classes generate countless valuable human connections, physical 
and emotional interactions,  intellectual and cultural exchanges, 
build friendships for further collaborations. An online "Alumni platform" 
allows participants to keep in touch,  reconnect with each other, 
build a small sustainable community and grow an empathetic network of disobeying girls.

...
És nekem valahogy évente féltucat ilyen (egykori, de más szervezetből kivált)
disobeying girl jelenik meg a küszöbömön, hogy gyereket szeretne,
ha lehet, azonnal, itt és most. És ez eléggé arról szól, hogy valami el van fojtva.
Meg arról, hogy nyilván egy sován állat vagyok, ha azt felelem ajtót nyitva,
hogy ez nem így működik. És ő toporzékol egyet és veri a lépcsőházkorlátot lefele menet,
aztán 5 perc múlva, mikor kitombolta magát odalent az t kiabálva, hogy FUCK! FUCK! FUCK!,
visszajön és egy tea mellett megilletődött (megjátszott vagy tényleg aggódó) hangnemben...
...előadja... hogy mi találkoztunk már 3 vagy 6 vagy 11 éve, és hogy neki ez megmaradt,
és volt egy érzése vagy volt egy ezogurunál vagy egy jósnőnél Thaiföldön,
és azt, ezt-meg-azt mondott és abból ő tudta, hogy ide kell jönnie, ismét.
Ilyenkor csak az a gond, idén (és még csak augusztus van) Ausztrália volt terítéken,
illetve Tunézia és persze Berlinből is esnek be néha csilit-csalit sarokcsattanással,
mint Dorothy egy bérapa ablakán beszállin akaró nők, akiket a női szervezeteknek
nem volna jobb lekötni, minthogy én végzem el az ő munkájukat, ami nem a szex,
hanem a beszélgetés ezekkel, és még több tízezer másik frusztrált nővel évente. (?)
Ami után: a Fossa supraclavicularis és főleg a canalis inguinalis a téma,
azaz a lágyékcsatorna, csak hogy régisebben fogalmazzak, a latinhoz illően.
És addigra megnyugodtak. És addigr a sok kibeszéletlenség kijött, bevallva,
hogy egy csomószor nem mernek elmondani dolgokat a feminista gyűlésen,
mert félnek (sőt, rettegnek) attól, hogy a többi kifújolja és kinézi őket,
csak mert vannak valamilyen elvárásaik, biológiai "hajlamaik" és fantáziáik.
Mint amikor a net random kidobja a társkeresők különböző profiljait,
és reklám szinten be-cc-zi őket, mint minap, amikor auditálatlan content röppent fel:
„Ancsa
35 éves tiszaburai társkereső nő
Bemutatkozás
Sziasztok Kalandott keresek nem férjet az van, ha szimpi vagyok írjatok bátran lányok üzeneteit is várom Üdv: Ancsa” 
...
Nem kell máglyára küldeni azokat a nőket, akik boldogok a gyerekeikkel.
És nem kell elítélni azokat a nőket, akiket nem érdekel a családalapítás,
akkor sem, ha csak azért, mert elvált szülők és csonka apakép.
Igazából egyértelműen az van, hogy vagy minden egyes mozgalmi tag sztorija fontos,
és a közös nevezők mentén kellene valami konszenzus, hogy mi a fő sodrás
- tehát személyes szociális és érzelmi problémák folyamatos kompenzálása helyett -,
vagy az, hogy az egyenjogúság arról szóljon, hogy egzisztenciális
és társadalmi arányú megbecsülés mentén épüljön fel a békehadtest,
de nem úgy, hogy a nőket nők rá akarják venni, hogy zúzzanak és üvöltözzenek.
Az egész végül megint azzá válik, ami ellen harcolt,
a legszörnyűbb agresszív sztereotíp férfiakká válás - a rémképpé -,
ami ellen elindult a harc... és a karba tett kezű kulturmumus,
kurátor, designer, képviselő és divatkövető nőcik alakulatai,
akik mindenre lenéző, lefitymáló tekintettel, karba tett kézzel néznek.
Válaszra sem méltatva egyeseket. És mindent megállás nélkül ideologizálva,
ahogy egyébként azok a más politikai irányvonalak és sodrások (főleg paternális),
amik ellen ők a liberális értelmiségi pózt felvették, de ugyanolyanná válnak.
Hozzácsapva egy viva magenta skálaszeletet, mert azt is utánozni kell, kinek, minek?
Christalena Hughmanick: The Women Who Plant Trees / A nők, akik fákat ültetnek
A környezettudatosság és a nők ökológiai etikára való hatása kétségkívül világszintű,
mint fontosságban, mint a maga helyére kerülve úgy, hogy apokalipszisbe nem élnének.
Belebocsátkozásuk a közéleti struktúraváltásba egyenesen arányos a jövőképpel,
aminek formálása ne egy trendszettelés árán a felelőségkérdést konfrontáció által keresse,
hanem a valósidejű érdekszférák egyeztetése kellene, semmiféle kirekesztő jeligével, fennhanggal!
Jump on the bandwagon_: „Ez az esemény eredetileg azért jött létre,
mert a Ruin Brew a helyi művészetet szeretné a nyilvánosság elé tárni,
illetve bemutatni. A budapesti női művészek tömeges bevonásával úgy döntöttünk,
hogy rendezvényt szervezünk ezeknek a tehetséges művészeknek a támogatására!”
- mindez Budapesten. Ehhez képest a magaskultúrát képviselő wannabe úrihölgyek mások.
Kizárólagosággokkal magukat körbefalazva, a nyitottságot pedig:
csak olyan kulcsszóként, hívószóként használva, ami jól mutat,
mondjuk egy katalógusban, egy molinón, egy pályázatban, egy beszéd során,
de ha odaállsz melléjük, és nincs puska, meg fogódzó és nem elég a dögös CV,
akkor leolvadnak a maszkok és pózok és egyből azt sejti az illető, megaláztad,
nem pedig a lég- és homokvárainak szertefoszlását veszi észre,
hogy jé, hát ez nem tartott sokáig, a sablonok tehát nem örökérvényűek.
...
Replacing all your sexual holoprograms with family entertainment?
Vagy azt a csomagot letiltottad, mert a családi csalódásaid helyett 
inkább csak a futó kalandok és azok az egyéjszakák kellenek, hogy hol is voltam?
elég sokan közületek szaladtak ki munkából késve a hálószobámból...
Ezt akartad? Mit akartok attól a formálódó világtól,
amit ha formálni akartok, napi szinten kell lekövetni az eseményeket,
ráadásul egy immár globálisan egymásra ható, 
miliszekundumonként ezermillió változóval,
a hering ára, a benzin mennyi, a tankok füstje, a határblokád, a tüntetés,
a mélytengeri vezetékek, az ózon, a fapados vírusszállítgatás mindenhova,
és a közművek és a reálbérek és az önfenntartás ára, hát még a családalapításé,
és a vendégmunkások és a gazdasági menekültek, és Hollywood és a hírportálok,
és a valóságshowk és a kátyúk (mennyi kárt okoznak), és a klímaberendezések,
és az olaj hordónkénti ára, és az erkölcsi spaghetti, amiben élünk,
tiszta kesze-kusza minden, és a felmelegedés, máshol a lehűlés,
az erdőtűz és az aszálykár, és az atomkoffer, és a műholdrajok,
és még 10 a tizenkettedikenszer szorozd ezt meg másodpercenként témákkal,
és még akkor is az van, hogy mi hatott éppen kikre egy válságban, tudod-e?
Hogy miért bántották egymást egy párkapcsolatban,
vagy mit hoztak magukkal hazulról és a másik azt a pain-t hogyan triggerelte,
azt nem egyszerűsítheted le egy képletre, ami majd mindenkit felszabadít!
Aki ezt adja be az az emancipáció ideológiai gyorsétkezdéjét ígéri,
ahol mindenki ugyanazt kapja és ugyanolyan műanyag az egész, persze.
Nem nagy mozgalmakkal kellene egymást fárasztani, hanem lokális fiókintézményekkel,
szakszerű és segítőkész apró hub-okkal, nem pedig kukát borogató tüntetésekkel,
amik során meztelenre vetkőzve, telerúzsrajzolt Fuck You-k villanak fel!
Nem egybőli változást, hanem fokozatosat! Szerinted meddig volt Írország mondjuk
Anglia uralma alatt vagy Norvégia Svédország szinte lekezelt gyarmata?
Szerinted mennyi ideig tartott, mire az emberek nem féltek a vonatoktól?
Bocsánat, jóval előtte a tűztől?
Mennyi ideig, mire a fermentálás higiénikus lett? Vagy a tehénszar újrahasznosítható?
Vagy hogy a rötyi és a slózi kerámia és nem a kertbe kell kimenni hátra, Decemberben is?
Vagy a kaucsuk és a kőolaj szintetikus megfelelőkre tett szert?
Vagy a dupla hélix vagy az emberi genom meg lett fejtve, vagy a maghasadás?
Nem lehet egy folyamatot, ami amúgy is folyamatban van (csak nem bírjátok kivárni)
úgy sürgetni, hogy az a kifejlődésének kárára lesz, mert torzítva van a sürgetéstől,
elvégre a földeken sem állnak szentségelve a magvetést követően
úgy legalább 2-3 hónapon át azok a földművesek, akik türelmetlenkedve toporzékolnak.
Ezt, hogy fokozatosan, türelemmel, bölcsen, nem agressziót hívva be,
állítólag agresszió ellen küzdve: ezt még senki sem mondta el nektek?
Vagy hogy nem kell nagyzolni egyfolytában és lekezelőnek lenni nyilvánosságban
(nyilván önvédelemből), amikor ez lejárató jellegű, mert nevetségessé válsz?
Nem minden férfi dúdolja azt a dalt, hogy "Part-time lover" (más sem kell),
és nem fog attól meggszűnni a szociális feszültség - ami amúgy unisex -,
hogy a férfiakat vagy en bloc megszűnteted a nemeket, ez illúzió!
Csak vetnének egy pillantást hazudozás helyett ezekre:
Ellen Von Unwerth-től Mario Testino-n át 
eljutni Tyler Shields objectify szintjéig, ez nem megalázó?
Elton John and Elizabeth Hurley, ahogy szétteszik...
... együtt mindenük estélyiben, egy fehér zongorára fonódva?
Mi is a végső mérleg az egészet illetően? Hogy nincs véleményetek?
Az is lehet. Vagy az, hogy: Csináltatok magatoknak egy új arisztokráciát.
Hollywood glamour. Music industry industry baron posterboys.
Ezekben, mivel jóvla a te paychek grade-ed felett vannak, engeded
(azt hiszed, hogy velük szemben megengedő vagy), de a helyi kávézó
pultos-pincér fiúját, mert utánad nézett és megnézte a formás seggedet,
azt leüvöltöd, mert mit képzel? Vajon mit. Utólag rólad azt, hogy:
Elment az eszed?
Mert ezt vehetnéd visszajelzésnek is (aminek hiányától amúgy makogsz),
és ha kulturált közegben vagy, csak odanéz és nyugtázza az illető,
de ha rá is fog, akkor nem kulturált a közeg, és nem harciaskodni kell,
hanem nagyon gyorsan közeget váltani, olyat olyanra, ami neked megfelel.
Szóval akkor a multi fotóztathat meztelenül mászó nőket,
mert azok igazából nincsenek elnyomva, sőt, jól keresnek vele,
és önszántukból teszik (kényszer nélkül keresik magukat evvel szarrá),
tehát ők az önálló nő szimbóluma? Most én kérdezem: Elment az eszed?
Mert mit üzen ez kifelé? Az nem számít?
Ha a Dollhouse nőegylet csapata a villamoskapaszkodókon tornázik 
forgalmi csúcsidőben, leggingsben tárogatva a combjait? Ne vedd észre.
Az egész folyamat el van baszva, mert mértéktartás nélküli szereplésvágy hajtja.
De ha még sztárolva is van, akkor nagy a baj. A szindróma egyértelmű.
És közben ez csak a csőcselék beetetésének ál-arisztokráciája,
mert a leggazdagabb, legbefolyásosabb alakok  nyilván nem lépnek fel,
és nem mászkálnak utcákon. A rajongónak gumicsontként tehát...
... odavetett sztárok pajzsfala mögött eltartóik és befektetőik leledznek,
és a sztár annyi, hogy a dúsgazdagság túlvilágának szélén
csicsergő és csipogó hírességek producereinek harácsoló életvitele
enged annyit a plebsznek, hogy azt az illúziót bekajálhassák,
hogy meglegyintette őket egy másik dimenzió, egy helyzetfelismerés,
autogrammot kérve 6,5 óra ajtók előtt rostokolást követően,
hogy akik ilyen híresek, hogy itt kell értük ácsorogni többedmagaddal,
az valami olyan ősi igény pótléka, hogy instant álisteneket bálványozva.
Lara Stone a Versace parfüm reklámban, Eros pour Femme.
a világ folyton le is cserélgeti őket. De attól még zeneileg lehetnek tehetségesek.
Vagy értenek ahhoz, hogy kizsákmányolják a saját testüket, lízingbe.
Bar Refaeli - The Jersey Shore shoot by Terry Richardson,
vagy amilyen reklámokban szerepelt és ott miket megtett az átutalt pénzösszegekért.
Szakított is vele Leonardo di Caprio.
Vagy ezek azok a karakterek, akik felveszik a pózt, amit rájuk öntenek,
és innentől kezdve minden híresség nem más, mint színész,
és a szakmák el sem különülnek már, és az egész egy végtelen cirkuszi őrület,
a szemfényvesztés és parasztvakítás csúcskategóriás dömpingje,
amiben a százmilliárd dollárok úgy pörögnek ki asztalok felett aktatáskákból,
mint ahogy a szmötyi felett a szotyimagot köpi a vendégmunkás utánafütyülve a lányoknak,
és közben habzó szájjal, ökölbe szorított kézzel egy feminista nézi távolról,
hogy ne tegyen semmit, de otthon a papucs fasziját aztán leüvöltözze,
(aki mellesleg sugasean-t nézi a bajnokság-sport-tv élő adásában vagy Randy Orton-t), 
egy szótlan kis hapsit napi szinten helyre tenni a világ nevében
a világot kioktatva egy személyben, mintha az ellensége volna,
vagy valamiféle verbális (nem mindig csak verbális) boxzsák,
rajta vezetve le a napközben őt mint nőt ért feszültséget, és az elfojtásokat. Tényleg?
És mikor már 4-5 hete itt laknak nálam a szomszédban, így laknak,
pedig nem régen költöztek be, de már nem lehet bírni a visítozást,
átmegyek és behúzom a nőcit náluk a zuhany alá és 20 percig kínálom hideg vízzel,
mire a passzivált fiúja annyit dünnyög, hogy levitte a kutyát és a csaj nyugtázza,
mint aki engedélyt kért és mint aki engedélyt ad (még vizet neki!),
20 perc és a kutya kivizelte, kiszaglászta magát, ez alatt tehát visszajönnek,
a nőt újra össze lehet ereszteni, a fiúját újra össze lehet ereszteni,
és aztán leül a csaj és elsírja magát (színpadon a csuromvizes hárpia):
hogy sajnálja, hogy ilyen lett,
őt teljesen felkavarja ez a helyzet, és az összezavarodottság,
hogy most akkor kinek van igaza, mert annyi mindenki annyi mindent mond.

Lent a gondnok néni úgy köhög a szétcigizett refluxtól, ahogy a macskák okádnak szőrgombócokat.

 

 

 

 

 

GALÉRIÁK_HORROR_1

„Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, 
nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.”

 

Az egész úgy kezdődött, hogy évtizedek teltek el.
Az ember járja a galériákat, fut egyik megnyitóról a másikra.
Elkezd közösen csinálni valahányat. Megnyitni. Kiállítani.
Beletanul a művészeti vásárokba, legyen az Köln vagy Basel,
vagy Wien vagy Budapest, netán Berlin és New York hébe-hóba.
Berlin Biennale für zeitgenössische Kunst! Mindenképp!
La Biennale di Venezia! Ami nyilván kihagyhatatlan!
És az egész felfogásrendszer, aminek kulturális központjai
- tény és való - a kontinens értelmében nem csak nyugaton
(lásd Kína és Japán művészeti piac szintű felhozatalát, döbbenet)
honosultak meg...
de az identitásválságban a Vasfüggöny lehullta óta vergődő,
állandóan nyugati szlogenekkel és pózba magát vágásokkal élő art szcéna
(soft opening, skandináv design, monokróm tipográfia,
zsebre tett kézzel megnyitót tartani, pezsgőzés, gyöngykagyló,
PetNat panoptikai koccintás panelek, forgolódás a fogadáson,
sutyorgás azokról, akik nem forgolódnak, mert hozzájuk forognak, stb.):

*** A helyezkedés irdatlan mértéke, állandó, tömeges párharc.
A művésztelepek számon tartása politikai alapon. Tihany, Élesd, Kelebia,
FotóFalu 2023, Magyarkúti Művésztelep, Barcsi Nemzetközi Művésztelep,
Nemzetközi Velencei-tavi Symposion, Szentendrei művésztelep,
Érdi művésztelep, Szigetszentmiklódi akciófestészet,
vagy épp Kassa környéke, netán Zebegény, meg annyi, de annyi más.
És a budapesti pókhálóközép dagadó piacspekulációja.
A galérista, aki kijelenti, hogy minden galérista délibábot árul!
A galérista, aki emancipációból irgalmatlan a válogatásdinamikájában.
A... 
A művészeti vásárturizmus. 
A csicsás vagy csak igényes megjelenés mindenek felett?
Moleskin. Zara. Fjarnell. Nanushka. Kitérő Budapestről.
Karl Lagerfeld. Anna Winthour. Philip Starck. Neked is van ilyened?
- kérdezik egymástól? Vagy te vagy ennek a megfelelője a budapesti közegben?
Mi vagy? Mi vagy? Mi vagy? A magyarság elveszettsége üvölt belőlük?
Téríteni akarnak, téríteni, téríteni, téríteni, téríteni,
gobelinek, az asztalon kristály és ezüst szerviz, rebarbara és hibiszkusz,
biotin és baobab kivonat sorbet változatban (új Pantene Hydro Glow?);
Les 2 Alpes fesztviál és maracuja likőr, és a glamping élmények jachtokkal
(mintha egy kiglancolt változata volna annak, ami ez: Akkezdet Phiai - Siófok);
ketyerék is vannak, drága karóra-dodzsem és nyaralásfotók pálmásítva,
a Herendi és az üvegbeton, az alumíniumnyomat és a rizográf között elveszve valahol,
caldereta menorca (Lobster stew) és kecsketejes szappan levendulával (mi a f*sz?),
persze vegan avocado szendvics (meg sem lep)... Boneless Buffalo Bites? Sizzling Chicken and shrimps?
Peppercorn steak? Hydrangea heteromalla, mint tányérszéli dísz, az előétel-csalogató aduász?
A bemutatótól a hangfelvételig.
Túrósmarni eperhabbal. Meg szicíliai citrom, mangósör, eperbor, és egy csomó más inyenc-kacat;
hozzá a speciális japán papír rajongás, de ez a galéria is, meg az is,
aztán kiderül, hogy az egyik esetben az egy koreai papírkészítő szakrális eljárás,
nem japán. Szólsz nekik? Ha küldesz egy üzenetet, úgysem válaszolnak. Elzárkózás.
Igaz, megtörténik az is, hogy bevisz valaki egy koncepciót (kinyomtatva),
vagy csak a saját szakmai pályafutásának (igazolvány)fényképes listázását,
és a galérista a papírt simogatva annak (amúgy tényleg fajn) textúrájával játszadozik,
elkezd fetisizálni önszórakoztatásból - erőszakot téve az amúgy személyes jellegű helyzeten -,
kihangosítva az elemezgetést dumál, mit sem törődve avval, aki ott áll vele szemben,
de azért méltatja a kissé csontfehér, kissé barnás, egyértelműen ritka organikus 
(durva vegyszerekkel nem fakított) papírstócot, bele sem lapozva, nyilván megalázó.
Mint a dűlőre néző lankán megpendített kedves koccintás során az asztalvégi balfasz,
aki a felköszöntés során vagy lagzibejelentésbe belepofázva 
elemezgetni kezdi az éppenhogy csak felszolgált kellemes illatú bort,
forgatva azt, szipogva és szaglászva, oda nem illően, mert csak erre képes.
Magát prezentálja, és folyamatos figyelemre áhítozva kelleti bájait,
magyarán kóserolja önmagát... és mikor lett az, hogy a művészek feladták
(vagy legalábbis sokan besoroltak oda), hogy a galéria dönti el, mi a minőség?
Egy gyárat hoztatok létre, fiókintézményekkel. Üzemeket, amik küszködnek.
Pózokat, amik nem természetes pózok. Ilyeneket nem csinál normális ember!!! Heló!
...
Le Fée absinth persze sehol. Porcelán pang helyette dögivel,
meg babusgatható szobanövények, vissza nem szólnának. Micsoda miliő?!
És mint a másrészről még felnőni nem engedett kvázi-indivíduumok:
a saját behatárolásuk, az öndefiníció szintjén keresik,
hogy akkor ők milyen réteghez tartoznak (szakmai alapon?), milyen kasztba
(be akarják magukat kategorizálni hallod?) tartoznak...
NINCS IS OLYAN KASZT EBBEN AZ ORSZÁGBAN (nem baj, eljátsszuk... magunknak?)
... ez oda vezet, hogy nyilván dominálni kezd az elitizmus.
/// EXTRA BENEFIT:
Model Josie Maran is wearing Benefit Cosmetics
heat waiver:
(opposite) Satin camisole dress ($250) by CK Calvin Klein.
Cubic zirconia necklace ($365) by Jennifer Kaufmann.
shooting stars:
(this page) Satin ribbon dress ($170) Nanette Lepore.
Angora cardigan with satin and beaded flowers ($300) 
from Cheap & Chic by Moschino.
Aquamarine necklace ($365) by Jennifer Kaufmann.
(Boy's clothing from Target. Men's clothing by Banana Republic.)
For fashion details see: Buyer's Guide.
- SHAPE July 1998, page 105 ///
...
Eltelt tehát több évtized és a Kiscelli barlangtereitől
Yoko Ono galériáján át a Dorottya Galérián át,
annak bezáratásán is túl a Liget Galéria fenyegetettségét,
vagy a Kálvin tér környéki apró galériák bezáratását,
sőt, a Hidegszoba és Kispont Galériák megnyitását,
valamint a világjárványok utáni galérianyitás,
újranyitás hullámait Budapesten is lekövetve módszeresen
(Einspach, aki bővít ... Erdész Barna, aki nyitni kész...
... Molnár Ani, aki a harcifeministákkal szűri össze a pinalevet ...
és ez a sok női-név-galéria, ahogy mára már felfutott...
... és Fénymúzeum körüli szétbicsaklások és hiszti meg herce-hurca...
... és az élményparkok múzeumként magukat hirdetése...
... és a művészek tömeges kivándorlása ezerszám évente:
inkább vendégmunkásnak, halásznak, takarítónak, pincérnek lenni
(ha szar művészek, ha nem, főleg, ha nem!);
ez azért lejár egy ívet és 2023.09.tizenvalahányadikán
egy személyes meghívásra sikerül bekapcsolódni
(jesszus mondják, te úgy jöttél, hogy nem regisztráltál?
                         ÚGY!)
egy tárlavezetésbe a Gallery Weekend Budapest kapcsán.
Hát azért az elég érdekes, hogy senki sem veszi ezt fel,
hogy tanulmány szinten kielemezze, miket kántálnak a galéristák!
Hát azért az elég érdekes, hogy amit kántálnak, az mi is!
Vagyis, hogy vannak bizonyos húzónevek, amiket 5 éve még nem,
most meg 5-ből 4 ismételget, mint aki azt akarja tudatni ezzel
- Maurer Dóra, Reigl Judit, Keserű Ilona, Ladik Katalin, Barabás Zsófi,
El Kazovszkij, Kim Corbusier (jelentős részükkel ő / ők is találkoztak már?) -
hogy ő képben van, és hogy a galéria, amit képvisel, is képben van,
és hogy a galéria is képvisel valakit, aki szintén képben van,
még ha utólag is ünneplik, mint általában a magyarok.
Kicsit olyan, mint az angol irodalom prognózisa önmagát illetően,
még valamikor 2004 és 2006 között, ezekkel a bizonyos sorokkal:
"The last three decades of the 20th century saw a number of 
short-lived poetic groupings such as the Martians. There was 
a growth in interest in women's writing and in poetry from England's 
ethnic groupings, especially the West Indian community. Poets who emerged 
include Carol Ann Duffy, Andrew Motion, Craig Raine, Wendy Cope, James Fenton, 
Blake Morrison, Liz Lochhead, Linton Kwesi Johnson and Benjamin Zephaniah. 
There was also a growth in performance poetry fuelled by the Poetry Slam movement.
A new generation of innovative poets has also sprung up in the wake of 
the Revival grouping. Further activity focussed around poets in Bloodaxe Books 
The New Poetry including Simon Armitage, Kathleen Jamie, Glyn Maxwell, Selima Hill, 
Maggie Hannan, and Michael Hofmann. The New Generation movement flowered in the 1990s 
and early twenty first century producing poets such as Don Paterson, 
Julia Copus, John Stammers, Jacob Polley, David Morley and Alice Oswald.
Despite all of this activity, major publishers dropped their poetry lists 
and both young and established writers became increasingly reliant on small 
and medium sized presses, generally dependent on State funding. As of 2004, 
it appears that a still thriving literature is faced with an ever-decreasing audience."
A politikamentes képzőművészetészet jutott el ide most Budapesten,
mert az irodalom már rég utolérte a nyugati tendenciákat. Nem éhezőművészet,
hanem művészéhezés van, és ebben a legjobb - nem hadakozó - nőművészek 
egy jelentős része is osztozik. Utólag megünneplésre vannak példák.
Húzónévvé polírozva, avanzsálva elő, amikor már bel lehet magyarázni bármit,
mert az illető nem fog egyértelműen és önkritikai attitűddel kiállni ez ellen?
Addig meg fess a szobakonyhában.
Addig meg járj mosogatónőnek, egyél maradékokat ott!
Addig meg szülj titokban, nehogy kirúgjanak a 3 állásodból,
ami mellett éjjel 1 és 5 között próbálsz és csinálsz is művészetet!
Addig meg Karácsonyra kérj festékeket, húzd ki vele 1 évig!
(és hallgasd meg a megjegyzéseket, hogy jaj, csak ennyi képed van,
vagy jaj, miért nem csinálsz sokkal nagyobbakat, 10x10-est, méterben!)
Addig meg lejárt csukában előbb, végül már a műtermi cipőben
(ami miatt meg az utcán néznek le) mászkálsz bekapni egy-egy felest,
valakikkel, akik leszólítanak, vagy valakikkel,
akik mindenki, csak nem a finnyáskodó galéristák,
akik ha kiugrassz holnap az ablakon,
vagy ha Dunába merülsz ólomcipőben (semmi performance!),
vagy ha elgázol valami belőtt állat a fővárosi éjszakai-alvilági életből,
vagy ha egy lépcsőn az illető leesik, mert felmostak
és a magassarkú sarkának újratalpalása még tükörsima:

akkor jönnek ám a nagy felfedezési nekibuzdulások,

és a nagy "én tudtam, mi mind tudtuk, hogy ő mekkora zseni,
csak hát kifutási teret akartunk hagyni neki,
hogy egy kicsit küszködjön, hogy beérjen, beérkezzen"

Ja, meg fél-éhhalálba és teljes egzisztenciális deklasszálódásba,
amolyan leépülésfélébe hajszoltátok a folyamatos elutasítással,
ami közben a legbanálisabb, könnyen értelmezhető,
egyáltalán nem provokatív vagy nem öncélúan nővédő,
vagy kimunkálásban nem épp komplex seggfejeket legyeztétek,
legyeztek vissza ők is a vásárokra való kihurcibálásukért hálából,
egy borzasztó közegbeli kölcsönös pitiáner seggnyalás és smúz szintjén,
sztárolás is van,
 - „A remekmű az, ami egy halálraítéltet sem zavarna a cellájában.”,
nyilván nem ezen a müdszertani megközelítésen alapul a felfogás most sem -,
ahol a megnyitók és kerekasztalszerű beszélgetések sóhajokkal kezdődnek,
és ahol a néhány éve galériát működtető, unatkozó gazdag kis köcsögök
arról regélnek tenisz után lebarnulva, hogy mennyire elegük van már a városból.
Helyben vagyunk. A tárlatvezetésen úgy jön be a galéria tulajdonosa (méltóságos dáma),
hogy nem köszönön az ő intézményébe egybegyűlteknek (helo, this is me alapon),
míg a falakon a feminizmus ősmatriarchátus-kurátori dömpingjének
keretén belül amúgy csupa erőszakos mű van, tüskék átdugva segg és csikló között,
elmebajos ábárolások egymást okádó figurákkal és mindent elnyelő macskapofázmányok,
és maszturbáló (a saját testével csakis így önállóan rendelkező?) rajzfilm-alakokkal,
és boszorkányokkal és neccharisnyás, faágon széttéve magát csúszakoló alakokkal
(elméletileg ezek a munkák a nők ellen elkövetett erőszak ellen szólnak?);
és Raymond Radiguet egyik műve - Zigány Miklós fordításában - Le diable au corps,
mit sem segít, mert itt ezt is hiába volna megemlíteni mersze bárkinek, igaz?
És az a cikk, hogy Egy pszichiáter nyílt levele a fiatalokhoz A szürke ötven árnyalatáról
(lásd.: http://drot.eu/article/egy-pszichiater-nyilt-levele-fiatalokhoz-szurke-otven-arnyalatarol)?
...
jöhetnek a háziállatok? A betört természet imádata a betört nők érdekeit harsogva?
...
Miközben a természet így meg úgy - könnyű egy steril légkondis lakásból -,
de a természet folyamatos erőszak, a bölények és szarvasok agancsoszása (szarvasbogár),
a hangyakirálynők kegyetlen és folyamatos háborúzása... és az őserdő maga,
ami egy hatalmas öneémsztő biomassza, állandó rárablás, fojtás, gyilkolászás,
a kígyó, a kúszónövény, a vidra, a piranha, a leopárd, az óriáspókok,
de szép, de szép... persze, hogy szép egy bromélia vagy orchidea (elhurcolva egy európai lakásba),
ahogy szép Ophelia vagy Brünhilda a színpadon, de attól még iszonyú veszélyesek, ezt üzenik!
Werner Herzog monológja az őserdőről! Ajánlom.
Körbemész a tárlaton, semmi komoly üzenet, csak az, hogy a nőket ölik, gyalázzák,
és nincs egyensúlyba hozva semmi, a Kalash-völgy lakóival, a japán halászbúvár nőkkel,
a 60-as évek gruppicskáival, vagy a Rainbow gathering nudizó globális hippinépével,
vagy egyáltalán avval, hogy milyen országokban milyen szociális támogatás van a nőknek,
hanem csak a darabolás, a csépelés, a durva, egyhangú, akaratos követelőzés,
miközben a felvetés és a nők érdekeinek (nemzetközi szintű) képviselete nyilván
teljes mértékben elengedhetetlen téma, de ebből forradalmár-kultuszt csinálni,
higgadt érvek és tágas tereket nyitó alapműveltséget közvetítés nélkül?
Egyáltalán a kulturák - mindet a maguk kontextusában kezelve - összehasonlítása,
ki ér rá manapság ilyesmire? Most komolyan?
Szóval kampány? Fenntartja a feszültséget, amitől a saját küldetése értelmezhetővé válik,
sőt, pszichés és ideológiai alapon végtelen háborút szít nemi alapon,
*** A KIEMELKEDÉS LEHETŐSÉGE ***
hogy önmagát pozícionálni tudja, aztán persze hazamegy minden ilyen guruasszony,
és otthon leszarva a szektáját (meg amiket ott fröcsögött), a gyerekeinek szenteli idejét,
(megvolt a folsav pótlás és valószínűleg a Baba szappan és a nedvszívó pelus is téma)
de ennek üzenetét (és fontosságát) persze a pódiumon és a feminista kuckóban nem adja elő?
A kiállításokról üvölt ez a fajta kettősmérce. Valójában nagyon is képviseli mindez
az átlag, cserben hagyott, művelődni nem hagyott (vagy nem motivált),
és instant-ideológiákba kapaszkodni taszított városi harmadgenerációs önellátó nők vívódásait.
A kiállításban ömlik az erőszak, mert minden férfi fasz és erőszakos? Azért vagy te is az?
Ezen nehéz túllendülni.
Nem hangzik el az, hogy „Az emberek többségének az a benyomása, hogy amit éppen csinál, 
az nem neki való, hogy valami mással kellene foglalkozni, de hogy mivel, azt nem tudja.” B. Hrabal
Valójában az egyetemi és művészeti, művészetelméleti tömegképzés sem más,
mint egyfelől exportra készülő diplomások, másfelől azok kiútkeresése előtti időnyerés,
hogy akkor ő most önmagát avval párhuzamosan keresgéli kissé flegmán és nyeglén,
hogy igazából illene valamelyest felnőni és a játszódást átvezetni a közösségi jelenlétbe,
és a közösség, mint világfalu a kampusz kerítésén kívül van, ezt nem mondják nekik?
„Mindenki mindig diák szeretne lenni.” B. Hrabal, hogy témánál maradjunk,
és ezt a betűzést nem úgy értelmes értelmezni, mint valami haiku rejtett összefüggéseit,
vagy egy Lao-Ce mintára készült sorok között olvasható dolgot az örök tanulás iránti igényről,
hanem most úgy, hogy van diákhitel, olcsóbb tömegközlekedés, Erasmus, koliban lakás, meg ezek.
A megnyitón a friss diplomás gyakornok vagy épp önkéntes csajszik gazsoválnak komolykodva.
Mindenki hümmögve meg bólogatva néz és magába zárja ellenvetéseit és megjegyzéseit,
miközben akkor pont az történik (a tárlatvezetés résztvevői aránya amúgy itt most 85-95% nő),
amire hivatkozva van, hogy a nőkkel a férfiak mindig is ezt csinálták (lófaszt),
már hol, melyik foldrészen, milyen korban, milyen kölcsönösségben (vagy annak hiányában),
elvégre nem jártak annyira össze a bolygó lakói, nem volt homogenizálva a szexualitás fogalomköre
és elvárásai (volt, ahol nem tudták, hogy összefügg az aktus a nemzéssel - Hawaii például -,
máshol pedig nem adtak nevet a gyerekeknek tíz-tizenéves korukig, ha esetleg valami történne, stb.,
az ókori görögöknél meg leglalább 3 féle házasság volt, akár párhuzamosan, külön doktrinák szerint),
nem voltak standard megoldások mindenre ugyanonnan (valahonnan) a netről lehalászva,
és egyáltalán nem az volt, amit gondoltok vagy hirdettek.
A kiállítás, ami pedig egyirányú zsákutcaként karambolokat vízionál, egyben padlógázra buzdít?
A kiállítás, aminek műtárgyaival nem lehet együtt élni, hanem statement-art szinten felütések,
vagyis üzenethordozásra szánt, ám az üzenetelsikkasztássá váló kiáltások. Lost in translation.
Ziccernek szánt óriási gikszerek, az ellentmondást tűrő élőlények szokásos problémáival...
(egy Quaderno Spiralato világképben?)
... aztán szaggatott drapériák ókori mótívumokkal, amiket ma az akciófilm és pornó
és még valami háromszögében (balesetveszélyes soc-med.-flört-társkereső önbizalomnövelő app-ok)
ezek mentén a jelenből kiindulva szó szerint értelmeznek a kortárs női műelemzők,
meg maguk a fiatal nőművészek is, olvasva Kiss-Judith Ágnest és Szécsi Noémit,
és valamiért mindig van egy Frida Kahlo meg egy Virginia Wolf a falakon idézetként,
(mert ezeket már annyira szétkérődzték - noha a maguk nemében rázós nagy falatok voltak -,
hogy most már puhák, patolyatfehérek mint egy krémhabpástétom), ezek tehát ismétlésre állítva,
egymástól ellesve, hogy mit kell beüzenni, hogy a többiek tudják, hogy te is arra utalsz,
de mondjuk egy Gerda Taro vagy egy Laurie Anderson nem nagyon. Az nem eléggé kenyérre kenhető.
Diane di Prima? Joan Baez? Patti Smith? Annie Leibovitz? Klara Min és a Pannon Filmharmónikusok?
Maria Muldaur? Pat Benatar? Sophia Coppola vagy Floria Sigismondi filmes hatása?
Jane Avril-től Avril Lavigne-ig  ... The Runaways-től a Larkin Poe-ig azért vannak példák.
Laurie Anderson, Annie Lennox, Sinead O'Connor, Marina Abramović, Sebestyén Márta, stb.,
nem csak a szenvedő, a sztárság terhe alatt nyögő nyuszilányok léteznek! Alberto Tolot fotókon túlról.
Sheryl Crow-tól a Theodore, Paul and Gabriel-ig, a London Grammar-től a Larkin Poe-ig erős női előadők,
önsajnáltató  cincogás nélkül. Vannak azok a metódusok, amik nem folyamodnak feltétlenül klisékhez.
Március 8. vagy Szeptember 5.? Mintsem Karina Nicholson nekivetkőzései unottan.
Vagy Mazzag Izabelláé. Vagy állandóan a testiséggel próbálkozva, mint az antik Hellász a bukása előtt.
Kik? Ornella Mari? Vagy Hannah Gadsby? Aki benyúl antik szobroknak? Fine Art Boudoir-kodás is van?
www.erinvalknerphotography.com? Van. Vagy a TOP 10 body manipulation art projects of 2016?
Vagy Winnie Harlow (Wants To Be More Than Just Your Role Model)? Hát nem is a jakuzák.
...
Maradjunk annyiban, hogy vannak azért más megközelítések is. Dietetikus Flow-élmény cardio intervall training?
Nos... Simon Weil, akinek idézeteit eddig is sikeresen lehetett e szövegtestben felvonultatni?
Inkább www.lizaszabo.com, mint Szabó Zsófi oldala, ami valljuk be, egy body positivity parafrázis, nemde?
Hol van akkor a középút? Ahol moderált az önreprezentáció? Stephanie Abu-Sbeih például? Vagy Grace Caroline Currey (talán).
Valamit kellene kezdeni avval, hogy a vonalak összemosódnak. Annyi téma van a férfiakat csesztetésen kívül.
Nem feltétlenül a Holnaplányok a biztos út, sokkal inkább a korokon átívelő helyi értékkincs, amit nők hoznak létre.
Shopify Brands (?): An influencer marketing platform made to increase your profit and save you time?
Boob reduction - a teniszező Simona Halep és Rosario Dawson (akinek laposabb lett a Nagy Sándor és a Sin City film óta).
Ralph Laurent, supertangas.com, Bikini Sunday sessions. Ami a Befriends-en is megy?
Átvitt értelemben ez egy non-stop szoboravatás, amin a felirat ez: testüket nem tekintették védendő értéknek.
The Rolling Stones - Angry, amiben az eleve szerepbe szorított színésznő mutatkozik, "Talent: Sydney Sweeney".
Vásári karrier-boost húzónévzenekarban, kitett csöcsökkel, konkrétan. Fapofával mindezt? Humor olimpia.
ARGYLLE Trailer (2023), amiben Dua Lipa, Henry Cavill szerepelnek, és hát az primadonna gyilkol, filmes karrier start!
Bár a botrányok kerékbe törhetnek egy ilyen ívet, a marketing value nyilván a szakmai ártalomra helyezi a hangsúlyt.
És a szexuális termék-push megy tovább, ráfolyatva a tálentum piaci értékére. Dekoltázs, combfix, fintor, statement börze.
Animációban: Sausage Party (sentient food dimension driven by sexual apetites) + Pickl Rick, ez is megvan? Szexista, tény.
Ezzel szemben van a feltűnésmentes folyamatokat átlátó nők világa, az elegancia és a fokozatos épületesség.
Tehát a besütött sérókkal prémben pózoló alpesi luxusszálló elé ledobott alanyok társadalmi értéke mi?
Ez egy bálványimádás ismét csak, és a szobor és a papnő, aki egyben akar lenni. Ez azért furcsa, de tény, mert mai.
A 10 legszexibb kép, amelyet Jakabos Zsuzsanna posztolt magáról? Ez a márketing előítélet-mentes tárgyiasítás, szépségideálhoz?
A cél mi: Álom luxuskivitelben? És eljött az állítólag nagybetűs Gélivtaminok kora?
De a Fashion Street Magazine SS23 aktuális számában miért egy üres úszómedencébe teszik? Ez nem szerepkényszer?
A reklám az más, mint a zaumisw.com, elvégre árukapcsolás. A legfuttatottabb hollywoodi spinék is kencékkel fetrengnek on webcam.
Ördög Nóra is ezen a vágányon mozog, összehokizni a szponzori gempát (itt a revenue stream = utilizing automated marketing).
Imposable instrument, mint a poszt-szocialista mekdonáldsz-kapitalizmus máza, amit a celebektől az ugyanennek tekintett élsportolók
(a minden ilyen szerepet és szakmát összemosó bulvármédia szintjén) klisészerű reklámjaként úgy kell prezentálni tálcán, mint egy szexi falatkát?
Minden, csak nem ez: beauty contemplated, but not possessedSandava Design Studio & Art Gallery, például ez kicsit más.
Ezzel visszatérve Budapest női értelmiségi potenciáljára, észre kellene venni a fontossági sorrendeket, a kikezdhetetlent.
És a Bajor Gizi 125 jubileumot? Női tekintetek Józsefvárosban"HÉTKÖZNAPI ISTENNŐK - NŐK, LÁNYOK A MINDENNAPOKBAN"?
Nők ecsettel (1896-1962), Kohán Képtár, Gyula (szeptember 7. - október 31.) ... kultura.hu - Nőként élni és alkotni / 2018.03.12.?
Ezeket ki szedi csokorba, mondván, van vele foglalkozva? És nemzetközlieg is vannak példák, aktuálisan:
under30.ge, azaz az elmúlt 5 év legígéretesebbjei, 30 alatti grúziai fiatalok, akik között rengeteg a vezető beosztást jól kezelő hölgy,
vagy itt van ez is, www.womenstreetphotographers.com (itt van egy másik fogódzó is, a cikk talán segít ellazulni egy kicsit).
Csak példák. Fáj utána nézni ezeknek? Hogy nem minden Magyarország, és keretrendszere? www.shellyduncanphotography.com?
Mekkora bigott bezárkózott frusztrált cult része vagy? Nem lehet, hogy jobban kellene tájékozódni mint conoisseur, egy tágabb spektrumban?
Ahelyett, hogy mint egy alakzatban haragoskodó (indulatos) munchkins parádé, valamit - ha máshogy nem - behozni a jóból, ide?
Wild Swans: Invisible Strong Women - Internationale Gruppenausstellung
(Die Ausstellungseröffnung findet am Freitag, den 6. Oktober um 19 Uhr statt. 6. Oktober – 12. November 2023
Ausstellende Künstler: 
Anna Fabricius, Silvia Prio, Noémi Szécsi, Maria Contreras Coll, Iza Štrumbelj Oblak, Olga Stefatou!
Ez már jó kiindulás. És köztudott, hogy az elmúlt években elég erős feminista közeg épült fel itt is, University of Nova Gorica!
És ez: The Virago Book of Women Travellers (Edited by Mary Morris with Larry O'Connor, 1996)? Tolmácsolná valaki magyarra?
Nők a válságban - Feminista szabadegyetem, Budapest, 2023? Utóbbi a NEM! - Nők Egymásért Mozgalom jóvoltából!
Vagy Tompa Andrea? Erdős Virág? Szilágyi Lenke?
(felsorolás után ) Hol itt a sortörés? A két világ (a bagatelle és a profán) között? Stephanie Abu-Sbeih és Winnie Harlow?
Mint a visszahivatkozó újságkivágás...  Így reklámozott az Ofotért az 1970-es években - és ilyen volt a kor női divatja:
műszőrme bunda, műbőr, lakk hosszú csizma, szőtt kosztüm
. Erős kontrasztban.
Más! Török-Illyés Orsolya (film, színház, fotó) és Molnár Veronika (galéria, kurátorság, kutatás, tanulmányok) vagy Sidó Anna!
Csepelyi Adrienn, Papageorgiu Andrea, Rohmann Ditta, Harcsa Veronika, Éberling Anikó, Sebestyén Sára, Zalavári Fruzsina.
Esetleg Horváth Brigitta kortárs táncos, Göncz Dalma képzőművész, vagy a-legbefolyasosabb-magyar-nok-2022 lista résztvevői?
Ezek a nők is vajon ismerik egymást (?), mert több száz tehetséges nő van a városban, és nem verődnek acsargó falkákba,
ad hoc ideológiák mentén, hanem a maguk körülményei között hatnak erősen és tartósan szakmákra, közösségekre!
A budapesti Acetone Klán például egyáltalán nem túlkapás vagy anomália. Hanem multidiszciplináris bandázás.
Hol folytassuk? Dino Buzzati képregényes megoldása, Orpheus kapcsán? Hafiz? Kavafis? Rainer Maria Rilke?
Alain Robbe-Grillet? Vagy Radnóti szerelmes versei? Sydney Keyes? A nők dicsérete mindez. The Lady of Shalott:

On either side the river lie 

Long fields of barley and of rye, 

That clothe the wold and meet the sky; 

And through the field the road run by 

To many-tower'd Camelot; 

And up and down the people go, 

Gazing where the lilies blow 

Round an island there below, 

The island of Shalott. 

Willows whiten, aspens quiver, 

Little breezes dusk and shiver 

Through the wave that runs for ever 

By the island in the river 

Flowing down to Camelot. 

Four grey walls, and four grey towers, 

Overlook a space of flowers, 

And the silent isle imbowers 

The Lady of Shalott.

By the margin, willow veil'd,

Slide the heavy barges trail'd 

By slow horses; and unhail'd 

The shallop flitteth silken-sail'd

Skimming down to Camelot:

But who hath seen her wave her hand? 

Or at the casement seen her stand? 

Or is she known in all the land,

The Lady of Shalott? ” 

És van még egy csomó versszaka, és ennyi ugrik be. Jön a Weir of Hermiston, erre indulni kell.

Tehát az ókor! Azok a szimbólumok nem a mai értelmezési kerettel működnek,
ez a cancel-culture mellékízű, akarnok, a 2000-4000 éve volt kultúrákat
önmagukon keresztül értelmezni akaró vajákos vagdalózások tökre fölöslegesek,
hiszen ezek szimbólumok, amik még Boticelli idején is léteztek, miközben ezek mind allegóriák voltak,
az emberek anno jóformán isten-versek hitvilágában éltek és szóvirágokban, nem konkrétumokban,
nem cinizmusban, nem rátartásban... még rosszabb... hogy...
... nem hangzik el a munkákon keresztül az egyenlő fizetést a nőknek 
(az oktatási életfázisba történt személyes invesztíciójuk okán eleve,
vagy szaktudásukért vagy egyéni készségeik és ügyességükért például),
sem az, hogy nem kényszeríthető valaki gazdasági alapon családalapításra,
még akkor is, ha Németországban például olcsóbb otthon nevelnie egy nőnek (ez a példa?),
mintha 42 éves koráig a munkaerőpiacon gürcöl és utána próbálkozik utolsó pillanatban,
és nem hanzik el, hogy a minőségi színésznők nálunk divatlapokban kell, hogy haknizzanak,
vagy Vódafón vagy Mekdonáldsz reklámokban, vagy diplomafilmekben (ennek is örülve),
ahelyett, hogy utóbbiak szakmai szolidaritásból történnének, 200 másik művészfilmen túl...
és nem hangzik el, hogy a brit szénbányákban mászó, az odalenti hőség miatt
szinte pongyola-meztelen 1700-as és 1800-as évekbeli melós nőket hogyan erőszakolták,
azon ipari forradalmi korszak során, amely egy Londont - mint világvárost - kipréselt magából,
ahova most lehet futni művészeti vásárra, egy helyre, ami véres pénzekből épült,
és persze gyalázott mindenféle gyárüzemekbeli - nem bevándorló, hanem saját lakosú - munkásnők
iszonyú - nem csak érzelmi - fájdalmain keresztül...
*** VAGY AZ, HOGY A NÉMETEKKEL ELLENTÉTBEN - a totenkopfok ugyan tényleg -
EURÓPA FELSZABADÍTÁSAKOR az egész szövetséges brigád mennyit erőszakolt,
végig erőszakolva Európát, a partaszállástól kezdve, a Kurszk utáni fordulattól kezdve,
de te mész és rajongsz kelet-Berlin lepusztult utcarészleteiért - mert trendi és artistic
(csak hiszed) -, és az amerikai bikinik és forrónadrágok és popdívák után lihegsz,
mert az aztán annyira nőies és felemelő! John Swanell pucsító aktjai fej nélkül vagy Holly Peers?
Kapd be!
... másfelől nem hangzik el, hogy milyen volt az egyiptomi vagy etruszk nők félmezetelensége
(mert lehetett és kész, az asztalnál is, cseszd meg), vagy a viking nők házúrnősége
(náluk voltak a kulcsok mindenhez) vagy a Yünanbeli moszó nők matriarchátusa,
vagy egyes észak-amerikai indián törzseknél a nők, akik akkor voltak hajlandóak elfogadni a férfit,
ha engedik azt nyerni a különböző ügyességi és erőnléti versenyekben
(mert szó szerint "ellenkező" esetben ők nyertek amúgy, mert zokszó nélkül képesek voltak rá),
vagy a háztűznézőbe érkezés szokása (ha nem tetszik a lánynak, nem megy hozzá a fiúhoz,
elvégre a házasság azt jelenti, hogy összeköltözés, és ennek kritériumai voltak, vágod?)
vagy a spártai nők egyáltalán hogyan meg nem említhető kőkemény jelenléte (csaták?),
és így tovább... nincs megemlítve, miért? Mert műveletlenek az ítészek, azért.
Portyázás Harlemben, Európa Kiadó 1976 , ismerik?
Ralph Ellison - Két megskalpolt (Göncz Árpád fordításában)?
JEFFERSON AIRPLANE & STARSHIP és a JEFF BECK közötti különbséget, közöset?
A Morphine zenekar zenéjét (pl. Buena c. szám vagy I'm Free c. dal vagy all Wrong c. mézes  dörgedelem)
nem kiemelni abból, hogy a Tudósok dadajazz-je tetszik valakinek,
akinek akkor a Boris Kovac is, és a Gentry Sultan is? Akkor mit invesztigáltak részleteiben?
Vagy az auszrál progresszív jazz rock-ról lemaradni, azt feltételezve, hogy ott ilyen nincsen.
Pedig 1974 és 1980 között épphogy felívelt ennek a zenének a pályája! Akkor szakirodalomban?
Mert az határozza meg a saját felfogásukat, hogy mit olvastatnak velük,
és lehet, akik olvastatják, nem is olyan sötétek, csak visszatartanak információt?

Anthony de Mello: Ébredj tudatára

„Az élet egy bankett. És a tragédia az, hogy a legtöbb ember éhen hal.
lásd másként a dolgokat és fogadd el a jó hírt. Ébredj fel! Lásd másként a dolgokat. 
Vegyél fel új gondolkodásmódot.
Mondom neked, hogy az első dolog, amit meg kell tenned, az, hogy felébredsz, 
szembenézel a ténnyel, hogy te sem örülsz annak, ha felkeltenek. Sokkal inkább 
szereted az összes olyan dolgot, melyekről a hipnózis miatt azt hiszed, hogy oly drága 
számodra, oly fontos számodra, oly fontos az életed és fennmaradásod miatt.
Másodszor értsd meg, hogy talán rosszak az ideáid és éppen ezek befolyásolják az 
életedet, ezek okozzák benned a felfordulást, ezek tartanak álomban. Ideák a 
szerelemről, ideák a szabadságról, ideák a boldogságról és így tovább. És nem könnyű 
figyelni valakire, aki kihívást intéz eme, számodra olyan drága ideáid ellen.”

 

 

 

GALÉRIÁK_HORROR_2

Ez már szinte megcsengethetné a woke - tövisek közt csilingelő - csápjait.
Egyben olyan, hogy Feldmár akár olvashatta is, mellesleg 20 vagy 30 ezer nála 40 perc?
Telefonon?
Volna mit elővenni a polcról, van erre könyvesbolt is, meg könyvtár is amúgy.
Persze akinek csak Rebecca Eckler - Felcsinaltak című műve ad kellő visszaigazolást,
vagy az egyik magyar élsportolóhölgy Szexmánia című bulvárkasszacsörgető ponyvaregény vallomása?
András Edit – Kultúrális Átöltözés? Pedig ez egy jó szakirodalmi alapmű.
Ormos Mária munkássága is, ez is egy nő, nagy koponya. Vagy Anne Marie Boorsboom?
Miért nem ezeket, vagy a saját magyar kortárs-nőtárs irodalom nyomán van kooperáció,
ezeket feldolgozva képzőművészetben, mintsem ezermilliomodszorra Virginia wolf.
Nyilván nem a nagyi nippjei kellenek most ide.
Cantana Profana! Ratio Educationis! Magna Charta! New Deal! Így kellene, hogy meglegyen,
hogy mik vannak a nők szintjén nem csak nőknek kitalálva a városban, az országban!
Egymás munkásságát erősítve egymást bemutatni. Bratyi, protekció és elfogultság nélkül!
Nők a nőket?
Nyilván nem fogják elővenni ezt, HEGEDÜS GÉZA: VILÁGIRODALMI ARCKÉPCSARNOK (csupa faszi).
Henry James - Egy hölgy arcképe? Erre sem kattan semmi. Ibsen drámák? Bergman drámák?
Nem mindenbe kell belerémüldözni azt, hogy úgyis Bernardo Bertolucci: Utolsó tango párizsban.
Akkor marad a városflaszter mentén kibukó hasznos helyszínek rostája, amiket nők vezetnek!
Azt tudtad, hogy az Első Magyar Látványtár Nőábrázolások és ábrázoló nők című kiállítására 
a November Galéria is több művet kölcsönzött? Fekete Lilla szobrász műveit csekkoltad már?
Vagy hogy mekkora felhajtás volt akörül - ahelyett, hogy mi történt Dua Lipával? -
(először), hogy nőköltők vannak a közéletben politizálva, aztán meg már (később) az,
hogy pejoratív a "nőköltő" kifejezés??! Persze ez egy lyukas vödörbe öntött áhitattá válik,
mert aztán már a következő sem lesz elég, meg az az utáni ingerküszöb átlépés sem,
és végül már önmagukat fogják átnevezni arról, amit még 10 éve ők találtak ki valami helyett,
és mint minden rendes diktatúra, elkezdik végül (rivális híján, mert mindent megkaptak):
önmagukat szétcincálni és cenzúrázni, és önmaguk fogalmi hálójában vergődve vagdalózni,
és már nincs kitől (mindenki mindenbe belement) követelőzni, és önmagukat meg pont
a rutin és a sok állandó harc miatt nem tudják meghaladni végül, és ebbe rohadtul belefásulnak,
sőt, igazából kiégve belebúsulnak, mert a játéknak vége, mert a telítődés teljes lett.
ELŐRŐ' VAGY HÁTÚRÓ?
...
De az Ignác, a nyúl megemlíthető volna. Vagy azok a budapesti csajok, akik pultoznak,
mikor az építkezésen már nincs szezonális munka. Vagy a multiknál güriző menekültlányok,
akik közben két iskolát végeznek távoktatásban, egyben férjre, családra vágyva!
Vagy az ösztöndíjat sosem kapott tehetséges kutató vagy művészcsajok, akik azért nem,
mert egyszerűen nem fekszenek alá ideológiáknak és / vagy nem hisznek abban
(kezdettől fogva nem), hogy a művészet egy ranglétra-mászással egyenrangú tevékenység
(hogy tömörülni, klaszterkedni, klikkesedni kell, egy idő után egymás szájába rágva mindent,
sőt kirekesztési alappá téve azt, hogy aki nem rágja az előírt gittet, az gittegylet-kegyvesztett lett);
mosolyogj közben, mondd magadnak, hogy "szopok, nyalok, gombot varrok", na ezt nem.
***AKIK TEHÁT NEM KLÁNOLNAK és ezért BANNOLJÁK ŐKET***
A Parallel Alapítvány, hasonlóképpen az ISBN galéria is megküldi például, hogy:
- nincs mről beszélni, majd jelentkezz jövőre (nem is ismerkedünk?)
- ne gyere projektekkel, azokat ők keresik meg (mármint ami beállít, az nem kell? senki?)
Tehát unsolicited, mint egy Habsburg utcai bécsi galéria, a páváskodás elkezdte táncát lejteni.
Mi ez ha nem sznobság vagy szakmázós elzárkózás? Elfolyik a lelet. Olyan, mintha...
... visszaköszönés szinten nincsenek megnevelve. Mentalitás. Csak akit haveri alapon mutatnak be.
Egy szekértábor, elzárkózás, reszketés, mi lesz most (kérdik)? Akkora baj, hogy el kell menni
random egyéjszakás Heimlich-fogások helyett a Romániából áttelepült Mihaela Caldu-hoz Bécsbe:
egy kis levezetésre (önbizalom bizalmaskodás és személyeskedés helyett rendszeres edzések után),
vagy ki kell kérni a Horvátországban megtelepedett török értkezési tanácsadó,
Hilal Akpotur véleményét, hogy jól vagy-e. A két programot legjobb volna összekötni.
Alá betenni útközben a következőt az autómagnóba: Jefferson Airplane - Chauffeur Blues 1965.
Nem volna jobb? Nem tudtok lazítani? Persze a mentalitás azt követeli, hogy állandó harc. Aztán flegmázás.
Ehhez képest megy a rinya. És ők kárognak, hogy változzon meg a közhangulat?
Önteltségig önérzetes. Ettől elég sokan megundorodnak, és még mielőtt leautodidaktáznák őket, elhúznak a francba.
„Veszéllyel jár a cél, ha nagy"? Vagy az a durva, ha már túllő rajta, ala François de La Rochefoucauld?
Lassan minden (vásár is) a Bálna üvegkazettái alatt zajlik, Jónás. A karrier meg Jákob lajtorjája, nyomulás?
Ezek rosszul értelmezték a Bibliát. Érdemes, átpolitizálástól tartózkodó művész meg nem vesz ebben részt. Nemde?
Erre a párhuzamos rászervezések is kitörnek. Nesztek regionális design kiállítás!
További téma. Öneltartó művészet? Úgyhogy mielőtt el vannak suvasztva valahova, kilépnek, vagy pályaelhagyók.
Bankos - Te vagy (Kasko Mix), ez megy alá dallamnak. Adományboltban találni rájuk,
vagy éppenséggel egy balatoni, vagy horvát-parti vagy görög motel teraszán tálcázva,
vagy esetleg, de nagyon esetleg a Dunakanyar egy pontján vagy Zalában elbújva a kutyáival.
Ez nincs terítéken, mert ez nem menő? Az ArtMarket Volunteer Program plakátján
MIÉRT CSAK 19-20 éves zsenge, szépen fésült, mosolygós kislányok vannak (feltolt cicivel)? Vajon?
Ismeritek a Nagy Noémi Quartett zenéjét? És a Tóth Emma Quintet élőzenei virtuozitását?
Eliza Bliss? Shakey Sue? Velük ugye már múlt héten foglalkoztunk? Mikor álltál legutóbb
több ezer másik nő között, azt érezve, hogy ez talán kezd egy kicsit sok lenni,
ahogy egymást utánozva húzzák fel a zenés karneválkocsikon táncolóknak a pólóikat,
egy Mardi Gras Carnival Festival (2010-3-17) fotóin megörökítve vagy a Rio-i szex-utcabálon,
és a Burning Man fesztiváltól kezdve Barbados-on át Copacabana-ig, megy a nagy testi mámor kiélése?!
Tény és való: ez a témázás megy valahova!
Nem minden ez. Miss Monique. Vagy Miss KK sem. Vagy amikor a Random galéria a maga 2023. szeptemberi
gardrób vásárját egy téglás mediterrán jellegű tetőteraszon lengő nagy női melltartóval hirdeti? Belefér.
A történettudomány terán is van azért némi meríteni való, például: Kelbert Krisztina: Változó állandóság :
A vépi gróf Erdődy család hölgytagjainak jótékonysági, szociális téren végzett munkája a 20. század első felében.

Nem ugyanaz, mint amikor szinte meztelen lányok bújnak össze a kiállítás odacsúsztatott plakátján,
az akkor még meg nem szűnt Létminimum Bázis egyik tárlatát reklámozva:
"Wanna be my lover - Ornelia Marie's first solo exhibition". Ezek akkor női gesztusok?
Mint Olya Abramovich, amikor homokot szór a lába közé a bevágott fürdőbugyi mentén a strandon, megélhetésből?
Vagy amikor Olivia Munn "deepthroats weiner", ugyanis az ominózus esetben anno virsliket
lógattak be neki madzagon a tévéműsor stúdióban fentről, főműsoridőben kapkodta őket,
fél Amerika nézte, ki tudja, hogy stúdióközvetítés volt-e vagy egy random new yorki sugárútra
nézett-e az a bélelt, bekábelezett helyiség, ahol a műsorvezetőnő így lépett a ranglétrán,
hogy eljusson 10 éven belül egy X-Men mozifilmes szereplésig (nem túl sok ruhában),
mint ahogy Scarlett Johansson polcolta fel a kebleit, hogy élő közvetítésben megfogdossák,
és ez nem csak #metoo vagy annak hiánya, ez az is, hogy tudja, mi az ára annak, amit akar,
hiszen egyáltalán nem muszáj ezt, lehetne egyetemi professzor is, vagy autószerelő vagy tengerbiológus is!
De ez a közeg így működik, mert alapvetően beteg alakok irányítják, megfertőzve másokat a perverzióikkal.
És ehhez képest tényleg érdemes volna a nem-meztelen nőkre is egy kicsit odafigyelni,
meg azokra, akik nem hemperegnek állandóan a fájdalmaikban, hanem célokat tűznek ki, tovább!!!
Az erős megjelenésű, határozott nőket is meg lehet keresni, attól még, hogy nem szerepelnek annyit,
egy Rene Russo (színésznő például), de akinek ehhez képest a limonádé Drew Barrymore sem mond már semmit?
Annette Kellerman egy régi fényképen, mint markáns úszónő talán szebb, vagy Ötvös Gitta színésznő,
evvel együtt Arnold Genthe érzékeny fotói, mint Alyssa Arce egy motorháztetőn pucéran.
Az bizonyos, hogy Louise Lemón (zenei előadó, lásd.: louiselemonmusic.com) sincs en elnyomva,
és erre képekben az insta profilja is felhívja a figyelmet. Nagyjából annyira, mint Marie Claude,
vagy bármely más cosplayer és amatőr vetkőzőshow, és mintha a Strpitease című film,
amiben Demi Moore tolja ki a mércét, ma már hétköznapi valóság volna minden fórumon.
Ez is előbb kezdődött, a Weimar jelleget öltő Berlin 14 éve, vagy az Earth Gilrs are Easy (1988) medencés jelenetétől
a Sara Malakul Lane mellbedobásaiig még 2-3 évtizeddel később, például a Jailbait (2013) című film körül,
meg a Ramen fotósorozat, étellel játszás pucéran, kádban. Megannyi példa, aki unja, jellezze most!
Mi azonban a morális kohéziós anomália mindebben? Talán épp a "fejlett" világból sajnálni a nőket olyan,
hogy a tömegmédia digitális tálcán szervírozott = önmagát szervírozó rétege divatlázadásokkal
nem az az összesítő, toborzó közeg, ami egy kényszerházassággal és érdekházassággal 2500 vagy 6000 éve
foglalkozó más földrészbeli kultúrát úgy térít majd meg, hogy az itteni ellenkező nemet szapulja,
még akkor is, ha a szakdozó szociális hálók foltozása és a családon belüli (helyi) erőszak elleni küzdelme méltányos.
Ez azonban nem a sztriptíz. De lehet egészen messzire is menni ebben, lásd.: Jade D'Alcantara (@oneof_a_kindxx).
Egy Druuna képregénybe áttorzuló globális szépérzék és The Fall (2022) film bábjátéka. Ez nem derogál?
Miért, Audrey Hepburn-t nem szeretitek? Mert csípős és bölcs megjegyzéseket tesz a nőkre?
Vagy valamelyik Pankhurst nővér naplóit, hogy rájött, a világháború a fiatal férfiakkal szemben
IS ISZONYÚ GALÁD, nem magánjátszóteret nagyították maguknak nő-elhagyós, vadulós szórakozásból
(persze szemét emberek fűtött szobákban őket lemészároltatásán keresztül,
mint ahogy azt nagy általánosságban McGovern szenátor az USA-ban is kijelentette később).
Edward Weston fotós múzsáját ismeritek nyilatkozni? Hogy milyen fotómodel volt,
és hogy róla készült az első széttett lábú - nem pornograf - művészfotó, mert vállalta?!
Eloquent nude, ez a dokumentumfilm címe, tessék ráfordulni, érdemes.
Nem Ursula Andress fürdőruhában vagy Jane Fonda még annyiban sem az űrepancipációs BDSM-light-ban,
vagy Anita Eckberg, aki Marcello-t szólítgatja a Róma belvárosán belüli szökőkútban!
Hanem Notte de Cabiria! ... például... vagy Brigitte Nielsen megjelenése és Grace Jones-é is? 
Sigourney Weaver az Alien-ben (1979), az első mozi-akcióhősnő! Aki férfiak fölé tornyosul.
Tina Turner a Mad Max 3-ban, mint városvezető harcos posztapokalipszis királynő lemezpáncélban?
Zeneiparban akkor Annie Lennox? A Saada Bonnaire zenekar? A Larkin Poe csajbandát, hogyne?
Ezekről hallgattok? Mi van ezekkel? Ahogy egy budapesti kézműves söröző férfivécéjének
félrevonuldájában egy falfirka mondja némi felháborodással: "Nem érdekel, hogy mi nem érdekel?"
Szédületes az elsötétítés, de tényleg. A vaginizmus túlrajtolása, de tényleg.
Sípszó, hé, beugrottál - máris puffog, és sípol a csőre, hogy csalás történt ellene.
Nem, ezek a szabályok. Ha önmagaddal van problémád, ne vetítsd ki a világra,
ha a világgal van problémád, ne vidd haza a háztartásba, vagy párkapcsolatba.
Ehhez a problémához nincsen használati utasítás.
...
A belső monológ vége, ki az ajtón. A Cranberries Zombi dala kell most,
az nyomokban tartalmaz női feminista alapértékeket, ennyiből a Moloko is.
De könnyen megeshet, hogy Boy Harsher kell ide, valamely retro szerzeménye leginkább.
Guillaume Apollianire-től Gregory Corso-ig cikáznak a rémképek! Ez még Budapest?
Séta. Következő galéria. Útközben valamiért - talán a sok zagyvaságtól
a megtisztulás igénye közepette - felbukik belőlem Das Wessobrunner Gebet,


Althochdeutscher Text:
Dat gafregin ih mit firahim firiuuizzo meista, 

dat ero ni uuas noh űfhimil, 

noh paum ... noh pereg ni uuas, ni ... nohheinîig 

noh sunna ni scein, 

no mâno ni liuhta, 

noh der mâreo sęo. 

Dô dâr niuuiht ni uuas enteo ni uuenteo, 

enti dô uuas der eino almahtîco cot, manno miltisto, 

enti dâr uuârun auh manake mit inan cootlîhhe geistâ. 

enti cot heilac ...

Cot almahtico,

du himil enti erda gaworachtos,

enti du mannun so manac coot

forgapi,

forgip mir in dino ganada

rehta galaupa

enti cotan willeon,

wistom enti spachida enti craft,

tiuflun za widarstantanne,

enti arc za piwisanne

enti dinan willeon za gauurchanne.

***Ami ha minden igaz, annyit tesz modernebb változatban:***

Das erfuhr ich unter den Menschen als der Wunder größtes, 

dass Erde nicht war, noch oben der Himmel, 

nicht Baum ..., noch Berg nicht war, 

noch ... irgend etwas,

noch die Sonne nicht schien, 

noch der Mond nicht leuchtete,

noch das herrliche Meer. 

Als da nicht war an Enden und Wenden, 

da war der eine allmächtige Gott, der Wesen gnädigstes, 

und da waren mit ihm auch viele herrliche Geister. 

Und Gott der heilige ...

Gott allmächtiger, der du Himmel und Erde wirktest

und der du den Menschen so mannigfach

Gutes gegeben,

gib mir in deiner Gnade

rechten Glauben

und guten Willen,

Weisheit und Klugheit und Kraft,

den Teufeln zu widerstehen,

und das Böse (Arge) zurückzuweisen

und deinen Willen zu tun (wirken).”
Erre jön még Ray Bradbury regénye és a megfilmesítés pár képsora,
mert olyan abszurd ez az egész városi séta, hogy ravatalnak hat minden galéria!
És a másik helyen felbugyog az igazgatóhelyettes nőből a politikai feszkó
(ez most akkor a kurátor vagy a galéria véleménye - ki képviseli ezt?)
és a többi is ilyen, hogy belemagyaráznak ideológiákat munkákba,
de azok egyáltalán nem arról szólnak, és már szinte mindegy,
a képviselni-kell-mert-álltólag-cool művészfélék csinálnak, amit,
aztán a galéria dolga belemagyarázni, hogy az alma igenis aranyból van,
nem ez nem közönséges alma, tehát ne harapj bele, tedd el, gázfólia,
sőt, vákuumcsomagolás és széf és ez így lesz jó, ennyibe kerül!
De egy zöldésges dumál. Nem egy metallurkus vagy alkimista, tényleg nem!
Ezek absztrakt mesemondók. Ez egy színészképző. Mi legyen hát?
És te is átmész ezen, leülsz a galéristák közül azért nem eggyel.
De amikor már éles a dolog, azért már van némi tapasztalatod
(úgy 20-30 éve követed a közeg cicázásait és garázdálkodásait),
és akkor előállsz valamivel egy laza borozós nyitott galéria délutánon,
és hidd el, hogy 5 perc múlva - ahelyett, hogy élveznék a show-t -
össze fog futni a személyzet (ha ott van a góré, ha nincs, pláne!),
és ki fognak találni valami eget rengető task-ot (pont most hétvégén),
kilépve a 3D-programból, a portfolio-dból, a weblapot kiikszelve gyorsan,
vagy ledobva a tervjavaslati nyomtatványaidat...
MEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEERTT!
... egy művészeti intézmény (egy alapvetően kereskedelmi galéria) irodájában,
ahol 10 perce vagy 10 napja vagy 10 éve már azt hirdették,
hogy nyitottak vagyunk mindenkire, gyertek, dolgozzunk együtt... ja... a blöff.
És ezt a blöfföt már úgy nyomja mindenki, vagy 200 intézmény Budapesten,
mintha a művészeti beszélgetés előhívó száma volna (lényegében a peacy, 
                                                    mint előversengés),
KULCSSZAVAK, KULCSSZAVAK, KULCSSZAVAK, KAMUZÁS,
ami után jöhet az igazi szakmázós R-beszélgetés, látszólag határok nélkül,
de a félsz mindig ott van, hogy bejön valaki, és kenterbe vág.

Mindannyiotokat.

Ennél már csak tényleg az a legrosszabb, amikor nem válaszolnak.
A könyvkiadóktól a galériákon át a magukat felpattintó zenés diáklebujokig,
egyszerűen az a menő, hogyha beállít egy művész vagy műfordító vagy bárki valamivel,
vagy underground zenész,
leginkább egy a keretrendszer számára eddig ismeretlen projekttel,
akkor a felelősséget leginkább hárító (semmit sem vállaló) reakció jön,
hogy nincs válasz, sunnyogás van? Legjobb esetben majd-jellegű ígéretek,
vagy semleges (időhúzó) kijelentések (pedagógiai, szembesítő, atyáskodó jelleggel),
és ebben a Tasting Table-től a Forum Urbanumon át a Typotex-ig mindenki benne van.
LoveBug ruhabolt, Hard Rock Hotel Budapest, Konnektor Inkubátorház, Manyi, Adaptér,
4K Kőbányai Kortárs Kultúr Központ,
a Hajszáloptika Képirodalmi Hálózat, Simon Márton versceleb és Forgách Péter múzeumpedagógus,
Wirth Imre vagy Gyukics Gábor vagy Jász Attila, mint nagy szerkesztők (a "túl elfoglalt" dínyertesei ők is?),
Stolcz Kíra anglisztikus és László Kyra üvegművész sem; élőben persze ígérnek, üzenetben eltűnnek;
vagy a fővárosi kulturális eseményszervező cégek és művelődési házak általában. A lenézés garantált?
De ez nem személyes közeledés. A kérdés, hogy mint póz, kötelező lett ez: Ti "nem dolgoztok" együtt?
Harsogják a nyílt szellemiségű együttműködést, aztán kuss van, ha élesre fordul a dolog és spontán bekopogsz!
VárUccaMűhely, NyolcésFél, egykor sok-sok múzeum, koncerthely, szerkesztőség. Mindig hasonló forgatókönyv.
A leépült magyar szocializációs gebasz további deklasszálása, premier plánban a helyzetkomikum, ha van hozzá humorod.
Intézmények és magukat megkerülhetetlen intézménynek képzelő alakok sokasága. Egy nagy kamumassza?
Horváth Győzőnek köszönhetően, hogy ajánlja, Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek című verse illik ide,
egy 2020. februári posztból (ez most csak részlet):

„Szégyenlősségből húzunk kerítést
a szégyenünk köré, hátha nem látnak be,
de belátnak.”


Ennek ellenére, hogy tényleg pengén illenek a sorok a passzív színjátékra, ami itt elemezgetve van, azért elszomorító?
Hogy minden pikírt vezetőség tagja manapság kéreti magát... a felsorolás napokig tart, bele sem érdemes menni.
A mottó vajon ez: Kibekkelni, lehetőleg csak túl lenni rajta (?). Az irodalmi klubok is,
és a kereskedelmi galériák is, mindenki egy rúgóra jár, ez a Hungarian blues!
Van olyan filmrendező ismerősöm, aki 95 országban járt és csak Magyarországon van ez,
hogy szarnak bele! Mondja ő. Hozzá sem kell fűzni semmit. Tényleg ez van.
Ami tehát a látszólag egyetlen országegyesítő kulturális tényező,
egy országban, ahol 450 fesztivál van (miből?) és legalább 6 art market,
a legelvetemültebb recesszió idején, megmutatva a falakon munkákat,
amikről ki van jelentve, hogy most csak 10 millió forint (várva a közönséget),
akik közül sokaknak BKV-bérletre sincs aprójuk, vagy 60ezer a lyukas fogra,
olyan aranyköpéseket dörmögve bele az éterbe önkéntelenül köztereken
(mikor elmész mellettük vagy melléd ülnek), hogy "Ha nem dolgoznék, lenne pénzem."
- a +FELELŐ MÉRETŰ HARAG - ;
és csak kajálják be, hogy ez egy fenntartható rendszer (pedig odakozmált 15 éve),
és a tehetségkutatás hol marad? Olyan például van, hogy Jazz-tehetségbörze!
De egy 21 alkalmas, azaz 88 órás Riport és dokumentarista fotó MÚOSZ tanfolyam:
310 000 Ft + áfa = 393 700 Ft.
 Az első modul. Van még egy. Majdnem 1 millió.
Felteszi a következőt: Funktasztikus - Boldogság utca 17, kakarokét csinál egymagában (dalszöveg).
Az emberek )közül egyesek) annyira kétségbeesettek, hogy a hirdetőoszlopokat firkálják össze véleményükkel.
Például ez egy érdekes (Budapest) fotótéma lehet, nem oktatják, mégis van, aki dokumentálja.
A többi elhúzta a belét. Jövet-menet, mint a Takarékszövetkezet. Ezt nem lehet megunni. Mármint a tejelést?
És nyilván nem mindenki maradt le az országban arról sem, amikor klasszikus zenei,
amolyan Paganini-pendülettel és Mozart-morajlással zendült fel a színpad,
amin kis virtózok (ezek is!) kavarogtak a tévéműsor keretében néhány éve még!
Legalább ez (csapó kettő).
Az országjáró tehetségkutatás tehát gyerekcipőben jár. Jönniük kell maguktól.
Azért az irodalom egyáltalán nem keresi azokat, akik valóban tehetségesek
(inkább a klikk agit propagandáját visszaböfögőket) és a képzőművészet is, háááát,
azt venni észre, hogy a saját galérista weboldalán posztolt, jól mutató CV-ket,
és az azokhoz melékesen rendelt alakokat (ők volnának az ú.n. alkotók) rendeli presztízsből.
Ami mellett az értelmiség cserben hagyta már vagy 100-szor 30 év alatt az országot,
és egy zárt (klausztrfób), zárt alakzat játékában olyanokat is észre lehet venni kívülről,
hogy a top budapesti profi galériák logója tökre egyforma,
szinte mindegyik fehér alapon fekete, és ez kicsit sem gúnyos,
hanem nagyon is szembetűnően majmolás-alapú és fájóan sekélyes,
safe play, nincs kilengés, becsontosodva, hering módra, belváros.
Mint amikor a Forbes-ban volt egy cikk úgy 1 éve vagy másfél,
és az egyik - szinte anoním - nagy műtárgygyűjtő azt nyilatkozta,
hogy besétált a - talán Várfok volt - galériába, és kinézték,
és amikor ott helyben a főmű megvásárlását indítványozta,
az volt az első, hogy ők nem tudják, hogy ki,
és nem is hiszik el, hogy ezt most itt kiperkálja.
És mi van a kreatívokkal? És a  galériára és nemzetközi képviseletre vágyó művész
elénekelheti a galéristűnak a Pál Utcai Fiúk - Csak úgy csinál dalt? Nem valószínű.
Mert... borzasztó... Mindenki olyan tudálékos, olyan sznob, állandóan affektálnak, ez a jó szó rá...
... annyira leáltalánosítható (amit amúgy: kerülni szeretne valószínűleg mind),
miközben a már kimondtukkor elhalványulva megtett csípős megjegyzések 
- ez a pszeudoposzt? - leperegnek az igazi életművészekről (érdemes volna észrevenni,
és azonnal ezekkel a fazonokkal együtt dolgozni, nem a bájgúnárokkal,
akiknek sexy artflakes típusú munkákat tulajdonítanak, és megy a csipogtatás,
és a konzumzene, ami a liftekben szokott lenni)
EZ BORZASZTÓ!
EZ BORZASZTÓ! AMIT MŰVELTEK!
EZ BORZASZTÓ!
„A felprotezsált faszom emberek, a random underground arcok helyett,
akik láttak már némi hömpölygő világot.”  - szól a háttérben a klasszikus ellenkultúra.
Tehát mi az, ami borzasztó? A vizuális kresz, amit workshopként adnak el?
Vagy a tényleg önmentegetőző sznobéria, ami new yorki galéria akar lenni,
de ha már nem az ottani Guggenheim közelében egy mellékutca kiskedvence,
akkor legalább a bilbaoi változat vidám mostohája, egy globális parafrázis része?
... a feltűnősködés ... és annyira de annyira rátarti, dölyfös,
valamint felfuvallkodott és piperkőc az egész
(azt hiszik, valami művészet-világ-elit etikettjét követik, de ez tévedés)
hogy csak azt lehet feltételezni,
ez az egész teljes mértékben
önvédelemből történik, és semmi más.
Megnézel egy amazóniai őserdei törzset,
akikkel még soha senki más nem vette fel
a kapcsolatot,
vagy éppenséggel egy olyan törzset,
akikkel ez a kapcsolatfelvétel
igenis létesülni látszott, és ők,
mint az értelmesebb fél (kipusztulni nem akarva)
azonnal rájöttek, hogy nem kell az egész,
ezért
- előbbi esetben harci díszekben (ölésre készen)
rázzák magukat a fák közt megbújt,
onnan fenyegetőleg előcsalogatott népecskék
- utóbbi esetben a folyón eveztek (hogy halkan),
és ez is sok nekik, a lapátcsapkodás,
és záporoznak a nyilak, a szitok, a huhogás,
és juhhogás, és belehúztok vagy nyílbékaméreg?
Ugyanígy vannak sematikus harci díszeikben a kulturelit tagjai,
nemkülönben azonos tipográfiák, jachtok és selyemsálak fojtásában,
- kapcsoaltfelvételről szó sem lehet -
ebben az eseben pedig azért a díszekkel, hogy "vagyok valaki":
felvonultatva a kurátorok, művészettörténészek,
gyakornoklányok, fiatal kritikus fiúcskák,
szuperfeminista (giganagypofájúság által lekezelő)
galériaalapító asszonyok (vagy hogy mondanák? matrónák?),
dívák, dámák, divatdiktátorok, akárkik reflektorfényben,
és persze az egész közeget járó, oda tartozni akaró plebsz,
akik az értelmiségi pózt mint önvédelmi mechanizmust használják?
Tragikus. Galériák, horror.
Fel kell tennem a Tokyo neon - 80's Synthwave music
- Synthpop chillwave ~ Cyberpunk electro arcade mix
-et,
ami alá Teller Ede előadást keverek, úgy (!), hogy ütemessé váik!
Hol is tartottunk?
Ehhez jön a nyugati embertípus, a western model és mind-set
iránti olyan epekedés (benne nem élve soha, ráformálódni akarva),
kiugrásra készen, abból a helyi alaplében dagonyázásból,
ahol az illető - 100 bolond 1 táncot lejt alapon -
az állítólagos proli békaseggealatti műveltségű többség ítészeként:
valami hazárd mindenekfelettvalóságát megtestesíteni akarva, de nagyon.
NAGYON!
Ez most vagy mulatságos, vagy roppant szomorű.
A designer outfit, mint ál-intellektuális harcidísz
(gyakorlatilag a státuszszimbólum ment be a helyére),
és az avval hencegés és kérgetés, hogy sztárszakértő vagy,
közösséget vállalva azokkal, akik ugyanabban az országban,
leginkább fővárosban legnagyobb mértékben
azzal ijesztgetik egymást, hogy felsorolásokban leledznek,
hogy a magánéletük tabu, hogy a kofa-fapofa a maszkabál része,
és azokkal szemben állnak sorfalat, akik szintén hencegnek,
hogy mekkora oltári nagy tahó köcsögök, hatalmi pozíciókban?
Vagy ellenkultúrát próbálva kihozni a kereskedelmi galériázásból?
Ebben nehéz igazságot tenni, hogy akkor mindenki külsős,
mert lényegében bárki besétál egy ajtón, az van,
hogy A. már hallottam rólad (és ez kamu, leplezése annak,
csakis annak, hogy a a fogadó fél azért nem annyira felkészült)
     B. még nem hallottam rólad, ki is vagy (van erre időm?)
Ez nyilván borzasztó, és nincs értelme folytatni.
Ekkor ugyanakkor beindul, mint katalizátor:
- a mentalitás
- a póz
- az elvágyódás
- amit ellenpontozni akar az "itt rám szükség van,
                              mert kulturbástya vagyok"
(ezt pedig már mind rég' lekésték)
- és a megnevezett önvédelmi (reflexből ráparázós) reakciók !!!
Amiket még sikerül kisiklatni vagy visszakanalizálni (ki tudja)
abba a mederbe, hogy jönnek a nagy kijelentések már megint,
nyomatékot kap valamiféle izoláció-ellenes nemzetköziség,
ami harsogni kezdi, hogy ki miatt milyen külföldi galériával társultak:
[ Szlovén galéria, hűha!
  Montpellier, wow!
  Barcelona, azta!
  Wien, a mindenit!
  Párizs, csak nem? ]
Önmagukat ezzel persze lekicsinylik öntudatlanul. Minő szükségtelenség.

Nézed. Hogy nem nézik, mert egymáson nem látják.

És testbeszédük olyan árulkodó.

És hiába az öltöny és mahagóni vagy kristály szemüvegkeret.

Attól még neveletlen és bunkó ő is. Noha nem annyira, mint a többség.

Galéristákat Budapesten, és körüket? Ijesztő mértékben. Pénz.

 

 

 

 

 

Reptéri őrület

„A hiba ára sosincs a zsebemben,
a kamata nő, és a hibák között em
stagnál az infláció”
Szeder Réka - Biokémia (részlet)

 

VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ Az önök védelmében
VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ önöket figyeljük meg.
- nagyjából ez lehetne
VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ a konzekvens szlogen.
VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ Amikor Auschwitz
VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ és a Minority Report
VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ VÉSZJÓSLÓ találkozik.
És a határon belüliek
vannak jobban megszűrve,
mint az importált rabszolgák.
Azaz a védelem inkább félelem,
és a gazdasági TÉNYEZŐK
nagyjából azonnal felülrják,
ki a veszélyes és ki nem,
mert a nincstelen, a jobbágy,
a helóta, a démosz-alsó,
a városfalon kívülről hozott,
azaz a rabszolga nem lehet;
bezzeg az, aki belülről jön?
Az ősi állampolgár a beépített ellenség?
Ő vajon tényleg a biztonsági kockázati tényező?
És mi alapján sikerült ezt kikövetkeztetni?
Vannak tehát közbiztonsági következtetések?
Ezekre vannak sémák, akkor is, ha azok megbuktak?
Mindenki más, aki belenő az ilyen szakmába,
automatikusan átveszi a baromságot.
Vannak példák szép számban, íme, tessék!
A reptéri szétválasztó sáv,
ahogy az EU tagállambeliek
látszólag gyorsan és illékonyan
szívódnak fel valamerre,
mindezt nézhetik irigykedve azok,
akik a másik sávba mehetnek csak,
balra, nehézkesen, lassan,
akár másfél órán át is tipegve-topogva,
mire útlevelükre rábólint valaki,
mondván "Tényleg az vagy, mint a fotódon".
Halleluja!
A jobbos sávban azonban ugyanekkor terror.
Mint a közértekben az önkiszolgálás,
a parkolóórák magad befizetése,
és hogy a tömegközlekedéshez való jegyek
mellé már kalauz sem kell,
itt is az van immár, hogy magad szkenneld be,
lehetőleg pszichológiai nyomás és sürgetés alatt,
a saját útleveled, és aztán uzsgyi,
be egy olyan malacfuttató kapun át,
valójában egy kiút nélküli karámba,
ahol mögötted is bezáródik minden,
és előtted sem biztos, hogy kinyílik.
A THX-1138 konkrétan, 50 évvel később.
Teljesen olyan, mint a LIDüL mondjuk.
Ekkor jön tehát az ellenőrzés,
a bilaterális szimmetria 
és egyebek digitális vizsgálata,
ami, ha létezik a 40-es években,
akkor el sem jut a világ az atomig,
és a jelen értelmében intelemként szolgál,
már jó előre: mert a látszólagos békében
létrehozott elrettentő és bevizsgáló
és egyéb fél-statáriális biztonsági eszközök,
amikor a helyzet eldurvul,
és át (vissza) fordul megint 
(méghozzá) durván nyíltan autokratába,
akkor mind könnyen használhatók genocídiumra,
méghozzá azonnali jelleggel.
Legalábbis annak alapos előkészítésére?!
Itt még nem tartunk.
Valami kinyílik. A kapu mögött a személytelenség.
Az EU-s jólét steril minimalizmusa.
A számszerűsített semmilyen, ízetlen állag.
Már csak az sem, hogy feljebb ül a határőr,
aki lefele néz a vizsgált személyre (fenyegetőzve),
mint a pubi-Han Solo Star Wars-filmben
a birodalmi ellenőrzőpont toborzókatonája,
vagy úgy általában a valóságban az ex-keleti blokkban bárhol,
vagy most már az EU-ban is rengeteg átkelőhelyen,
de csak akkor, ha nem vagy EU-állampolgár. Fossál ezért!
Dehogy is kell humanitárius bánás, ez már droid-reality!
Egy sóhajtozó srác arcát dörzsörlve erősen:
próbálja összehasonlítani az útlevelet
és a beolvasott malac-karám-fotót,
egyből humort csalva az egészbe,
mert a méregdrága installáció egy vicc,
elvégre ha nincsen egy algoritmus,
ami két fotót össze tudna hasonlítani,
akkor ez a srác kattint óránként 2000-szer,
hogy piros vagy zöld és hogy jó vagy sem?
Hát a hibaszázalék itt sem zéró, az biztos.
Amúgy éppenséggel van ilyen szoftver, egy magyar cégnél,
amit most igyekezett megsemmisíteni
az egyik komolyi piaci multi, mert nehogymár.
Úgyhogy a határon egy pislogó, belefáradt,
az ilyen komoly felelősséggel járó
munkakörben illendő 2-3 óránkénti "őrségváltásról"
igazán csak álmodó tagon múlik a nemzet biztonsága?
Éppolyan kicsinyes az egész,
mint kilépni az első hazai kapuhuzattal
a reptér elé Ferihegyen, és máris az átbaszás köszönt:
két főre 4400 forint a központba tartó 100E busz belépti díja
(de ha átszállnának, 900-ból megúsznák, de turisták, honnan tudnák),
a jegyautomaták persze nem működnek rendesen, mert nincs visszajáró,
azaz ha nem bankkártyázol, akkor vess magadra,
bankót (papírpénzt) a gép ugyanis sehol sem fogad el,
és 2-3 vonaljegyet apróban (ezt követeli)
nem mindenki fog bedobálni, elvégre a turisták zsebében nincsen apró.
A kiskapu. Az ellehetlenítés. A rákényszerítés. Kell, nem kell? Eszi, nemeszi?
Tréfa vajon, vagy komoly? Mindenképpen kandikamerába illik,
hogy egy ország legfőbb repterén 3-4 jegyautomata van és csókolom.
Nyilván a szerződésben volt még 15 másik, hát de csak-csak így sikerült.
Tehát a reptéri jegyautomaták száma és a légi honvédelem Grippenjei,
mintha azonos számbeli korrelációt mutatnának:
azaz elvileg van, de aztán mégsincs, vagy nem működik. Minek is.
...
Ez az egész úgy bűzlik, hogy Schwechatnál is hánynak tőle.
...
Finálé, a buszsofőrök a futó emberek orra előtt ajtóstoppp,
és félmosollyal hajtanak ki a várakozásra kijelölt megállóból,
majd ezek után jönnek a kuncsorgó bazdmegoló taxisok.
A turista nyilván nem érzi még, hogy az ország bemutatkozott.
Mire a belvárosba beér, kétszer lökik fel liftekben anyázva,
és simán majdnem át is hajtanak rajta, akár Ladával,
kiüvöltve, hogy miért van ilyen sötét ruhában hajnalban,
miközben selyemfényű elegáns őszi gesztenyebarna kabát van rajta,
amilyenje az üvöltözőnek,
nos sosem volt és sosem lesz, és a Lada elpöfög 2023-ban,
pedig ilyenek már Grúziában is ritkaságszámba mennek.
Itt azonban a szocmodern nem enged, mint a gyűjtögető emberek,
akik a XX. század hiányérzeteit és örökölt nélkülözési reflexeit
átvitték a tömeggyártott tárgykultúra felhalmozásába,
nem enged itt semmi, mert mint a múlt vagy annak ideológiái,
"valamire még jó lesz", és ettől persze komposztálni kezd az egész,
egymásra rogyva, hol simán csak korszakosan beposhadva,
hol meg úgy értelmezhetően, mint József Attila közismert szavaival.
De ami feltűnő, hogy az elmozdulás ebből lassú és keserves.
Mert dac táplálja, önsajnáló irigység és a múltba révedés kényelme.
"Thou shall not be afraid of any terror of night,
nor for the arrow that flieth by day.
For pestilence that waketh in darkness,
nor for the sickness that destroyeth in noon day.
O'er all the hung the shadow of fear,
a sense of mystery the spirit daunted,
ans said as plain as a whisper in the ear,
this place is haunted."
A traumafeldolgozás globális központjául semmiképpen sem ezt a helyet jelölik!
Az igazság az, hogy itt leginkább a trauma a transzgenerációs élmény?
Ezért is van az, hogy előző rendszerekig hull vissza az ország, zsinórban?
A lakosság meg libasorban?
Ajvé. "A szikla óhatatlanul visszafelé görög" - Petri György.
Vagy éppenséggel Frederico Zuccari illusztrációja Dante színjátékához,
a Purgatórium 11-12. énekéhez (a rajzok 1586 és 1588 között készültek).
Az ország mottója ez lehetne: "Menekülés a győzelembe".
Ahelyett, hogy a "sikerképlet hálójában" (abban is vergődve eleinte) eligazódna.
Stíluskiritkai törekvésekre itt egy ideig még ne számíts, minden úszik az árral.
A magyar főváros mindebben innentől kezdve legfeljebb a pótcselekvések 
és remek szimfónikus zenekarok városa!
Csak hát kulturpolitika is kellene. Ezek a Jeu De Paume-ból is kocsmát csinálnának!
A high-minded ideals as spiritual nurishment, az utcán? Ez nem az az ország, kedvesem!
És a kompenzációktól harsogva hangos utcai élet úthengerként robotol,
hogy este falukörülmények és lebujkörülmények palástolják egymást és a sérelmeket.
Valami sok évszázados bombasztikus fájdalom és bizarr irigység bugyog itt.
Erre a BUNKÓSÁG MOVES INTO OVERDRIVE? Mit lehet tenni?
Hencegünk az épülőben lévő 5-dik nagyszabású filmstúdiónkkal,
hozzábiggyesztve, hogy "hollywoodi", de közben gyorshajtva mennek,
zömében késésben - mert egymást kell hajnalonta összeszedni -
munkába, a mindenféle élénkítőszerek függőségében leledző díszletesek,
és a filmstúdió, hisz a munkaerőtöbörzás magyar reszort,
nyilván nem szervezi meg, hogy egy olyan busz, ami a Keletinél
nagyjából minden reggel 05:30 körül és a Sasadi útnál egy másik
nagyjából 07:00 körül elhúz, akár nagyáruházba, akár gyárba hurcolva
az alulfizetett pórnépet, ilyet a filmbe, hát hogy nézne az ki,
még azt hinnék valakik, hogy az oda járók nincsenek megfizetve,
jöjjenek csak, verjék el az infláció idején is pénzüket külön autóra.
Az aluljárók szélén hemzsegő hajláktalanokkal, hogy szociálisan
egyáltalán nincs foglalkozva országos összefogásban, programszerűen,
és hogy valójában ők az utolsó háló az elvándorlás, deklasszálódás
és öngyilkosság elképesztő magyar darálójának leges-legvégén,
ez csak a táj része, úgy tűnik, de hogy a beton-steril,
a Berlin-imitációs új metróaluljárófülkék üresen állnak tömegesen,
és nincs semmilyen koncepció, hogy ezekbe diákmozik, infopontok,
város által finanszírozott tehetségkutató (bemutatkozási) kiállítóterek,
és hasonló iniciatívákat érvényesítő lokációkitöltő elemek költözzenek,
ez is fel fog tűnni a beutazónak, azt persze nem értve,
hogy egy 30 éve EU-tagországnak miért nincsen soha semmire pénze?
De aki már járt itt, tudja, hogy ja tényleg,
és a reboot-flashback non-paradox élmény után
ismét úgy érezheti, hogy a nyaralásnak tényleg vége,
vagy hogy most-most-most bárhova, csak visszaszállna,
bármelyik járat, lehetőleg az, ami nemsokára indul!
Ez sem egy nemzetbizti kockázat, hanem egy normális valaki.
Igaz, itt most ez nagy ellentmondás.
visszatérve arra, hogy ki és mit akar? Hogy ki veszélyes?
Inkább az van, hogyha az egyik ország szakmai krémje
bevezet valami irreális ellenőrzőgépet, ami kurva drága volt,
akkor a másik (csatlós / tanonc) ország szakmai elitje is akar olyat
(persze EU-n belül aztán lehet az árakkal itt is játszani),
mert nehogy már ne tűnjenek ők is komolynak,
nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon vau-vau wuff-wuff komolynak,
és nagyon nagyon felelősségtudónak, és még felkészültebbnek;
de közben a csempészek nem a szatyrokkal nyugágyakat cipelők,
és a cumisüvegeket a reptéri vécében (megfenyegetve)
a felszállás előtti utolsó percekben 
a koszos cumisüveg-bírságtól félve kefével mosók,
és nem azok, akik leevett pólóban bambán araszolnak,
és nem azok, azok sem, akiknek könyvek vannak a táskáikban?
Megint egy ellentmondás. Mintha csak az argumented reality kortárs művészei,
esetleg a sosem kanonizált nemzetközi irodalmi valódi hősök,
vagy olyanok kerülnének elő, akiket nem a szüleik nyomtak be,
például Magyarországon az értelmiségi-művész berkekbe.
Valamiféle (kezd érthetetlenné, félelmetessé válni?) függetlenség,
és bizonyosan önállóság, amitől a lusta, de kényelmes,
kiszolgáltatott, de fotelból pökhendiskedő arcok irtóznak.
Ez az irtózás van a sablonnal körülvágott tömegturizmus felett is,
mint egy guillotin lebeg, Damoklész-tól távol, enyhén rozsdásan.
Ez alatt a freak-dungeon bejárat alatt lépdel a fapados-járat használó.
Aki állítólag EU-papírokkal is iszonyú veszélyes. Meg a cipője!
Azt is le kell venni, hátha 60-as évekbeli James Bond-filmes,
a talpbetét és a bőrvarrás közül kiugró rugós kés van a pacskerban!
De kiket is vadászik minden ellenőrző kötelék ilyen elánnal?
Vadászat és reprezentáció?
A potenciális bűnöző, mint katalogizált műtárgy a digitális adattárban?
ADATLAP az ügyirat kezelő rendszerben, aminek van legalább huszonvalahány rublikája?
Helyeken, ahol az első David Attenborough film sem érkezett meg a háztartásokba,
nem hogy 50 évvel később a 600-dik filmje, ami ismeretterjesztés és nem megrettentés.
A dinoszauruszok, úgy 160 millió évig uralták a planétát, ha helyesek a számítások!
A kamerás térfigyelő rendszerekig keserves biológiai, 
majd történelmi körülmények között eljutó emberiség:
nagyjából 2 millió éve fejlődik állítólag,
és 65 millió évvel előtte a dínók már kiléptek az ökológiai mókuskerékből.
Nem azért, mert nem voltak kameráik. 
Nagyjából 560 millió évvel ezelőtt pedig 
tengerfenéki élőlények is voltak már, a vaksötétben.
3.5 milliárd éve mikroszkópikus egysejtű ficánkolás is volt, 
és innen, a mikroszkópikustól tehát sikerült eljutni oda, 
hogy lencse alatt vizsgálják már azokat, akik ficánkolnak,
például határátlépések és a globalizmus hatására 
létrejött tömegturizmus szintjén? 
A mindenféle vélt vagy valós vírusokat  
sátáni erővel felruházó teljesen bigott korban (ez van ma)
ez egy kicsit úgy hat, mintha mindenkitől félve 
kellene a reptéri ördögűzést végrehajtani,
és a kapukon és sávokon, átvizsgálószobákon és vetkőzdéken, 
fémdetektorokon át vezető út, 
a valóságos birodalmi határátlépés indoktrinációja 
(mintha csak befogadna, adott esetben
visszafogadna magába egy nagy és összetett organizmus):
egészen elvontnak és elképesztőnek tűnik.
Hogy nem tűnik fel még a szociológusoknak sem, 
hogy igazából ez történik madártávlatból, és nem más.
Az 500-600 millió éves korai Földlakók, 
vagy a 3-4 milliárd éves eredet képviselői
(na ők az ősi idegenek): biztosra vehetjük, 
hogy más gondokkal küzdöttek, mint az állandó gyanakvás,
amire csak az ér rá, aki maga tett rossz fát a tűzre, 
és aki ráér skubizni, kapálás és gürizés helyett.
Az ősi organizmusok intim adaptációja és rugalmas életmódja mellett
ez a fajta kordon-bazár riasztó.
A figyeltek milliárdjainak adatait 
iszonyú tárhelykapacitásokat üzemeltetés környezetszennyezése még inkább.
Mintha a hidegháborús egymást a kerítés túloldaláról figyelés, 
mivel a kerítés elméletileg ledőlt,
azzá vált volna, hogy akkor most összekeveredett a tömeg, 
ki is gyanús, ki nem? Mindenkit figyelni!
A fosszilizált földtörténeti lakókról 
azonban valószínűleg több ismeretes, mint sémák mentén
egy egész társadalmat megpróbálni tipizálásokat alkalmazva bekategorizálni, 
fiókozva, felcímkézve, őrültség.
Who looks out of place? Hát aki állandóan remeg a félelemtől, nem?
Tényleg vannak szakmák is, 
broadcaster, marine biologist, historian, gourmet chef, mechanic, stb.,
nincs olyan, hogy moduláris modern társadalomszerkezet (ez már többször megbukott),
és tényleg nem lehet csak úgy bekategorizálni az egész társadalmat, 
erről sajnos le kell mondani. Librarian, chauffeur, paleontologist, barista,
scuba diver, ATC, actress, winery owner, cosmetics expert, teacher, valamint
movie director, entrepeneur, model, astronaut, surgeon, curator, masseur, pilot, stb.
Ehhez képest az a felállás dominál, hogy vannak a megfigyelők 
- mint egy kísérlet - és a megfigyeltek,
és a repterek, mint a bűnözés részecskegyorsítói, 
várják a lehetőséget, a ritka előfordulást (szökést),
hogy valami extrém is történik és végre le lehet csapni. 
És a falon belüli világ követi, mint egy krimit.
Egyszerre tehát általánosított a bűn fogalma, 
e szerint mint egy megtisztulás kapuja hatnak a határátkelők,
és egyszerre van az, hogy az átkelést bebiztosítók 
túlzásba viszik - nagyon is - a sematikus őrködést.
Ez nem egy jó kísérlet. Mert nagy nehezen összeálló 
társadalmak stabilitása van ezzel kikezdve.
A nyaralásból hektikus pakolászás lesz és az önfeledt 
bevásárlás javát a reptéren hagyás csalódva.
A vásárlóérték és így a pozitív élmény 
visszacsatolása is kihat az együttes statisztikára,
egyszerűen azt fogják mondani egymásnak, ide és ide ne menj, 
mert mikor visszajönnél, mindenedet elveszik (no later ingestion).
To get them off and running - ez lesz belőle.
Kevesebb kutakodás érdekli, más tengerpartok. Más duty free?
És akkor mennek máshova, ahol lazábbak a körülmények.
Ami persze a bűnözésnek kedvez, mennek ők is.
De ezt mind az eredményezte (generálta és provokálta ki), 
aki a gyeplőt, a lasszót, a hurkot túl szorosra húzta,
ráadásul nyilvánosan, és oly annyira, hogy az már a civileknek 
- akik a lebuktatáshoz szükséges díszlet és csali -,
még nekik is feltűnt egyhamar, 
és kedvtelenné tette őket és a vásárlóértéknek annyi,
és a lófrálásnak is.
...
Tehát az így szabadidőtevékenységükben 
meggyalázott társadalmi elemek, egész társadalmak:
fel kell fogni, hogy nem állnak össze újra, 
mint egy Terminátor filmbeli folyékony higanyember,
ami persze azon elven működik látszólag, 
ahogy a tengeri szivacsok építik fel magukat bármikor,
de még az sem lehetne lehetséges, hogy az évet a 
termelékenységért és a stabil demográfiai mutatókért átdolgozó réteg,
a civilszféra és -szektor:
zrikáltan jöjjön vissza a holiday-ről, ez teljesen kontraproduktív,
és valósággal érthetetlen amatőrségre vezethető vissza.
Ugyanis az emberi bizalom nem olyan, 
mint egy kollagén protein vagy egy jelszóváltás a fémdetektorgépen.
Olyan az egész, mint az 1986-os francia művészfilm, 
a Mauvais Sang klausztrofób hangulata. Nem is a Il etait une Foret (2013),
vagy ha már művészfilm, azok a munkák, amikben Romain Duris főszerepelt.
...
Az történik, hogy egyáltalán nem a jogaik tekintetében van velük bánva, 
hanem mint egy nyájjal. A dehumanizáló effektus pedig átterjed máshova,
elvégre ha hagyva van a legjövedelmezőbb gazdasági irányzatokban,
mint a szolgáltatás- és így (evvel) a turizmusiparban,
akkor tehát bárhol máshol is bejön, spekulálnak a vezetői székben ülő hülyék.
Ez is tévedés. És az is, hogy a nagy számok törvénye kell ide.
Bárki lehet bűnöző, mindegy, majd kiderül. 
Bárki meggyanúsítható, mindegy, legfeljebb nem jött be.
Teljesen olyan mint a Winter Soldier mozifilmbeli mondat arról, 
ki is vádolható meg. És ez a faktorális határvizsgálat máris elavult.
Tehát a találomra kiemelgetés 
és a látszólag profi biztonsági eljárások komédiája, igazából aggasztó.
Mintha a Metropolis (1927) és a Dredd (2012) című mozgókép-disztópiák
ívén a kettő között valahol félúton kisiklott volna valami.
Van rá nyilván orvoslat (ha hamis is).
A tévében ugyanis közben a nagy egyéniség kultusza vihog 
minden reklámban és minden akciófilmben és hippifesztiválon.
Ki lehet vonulni ebből az őskövületek felföldjére, 
de afelett is el fog szállni egy pásztázó vadászgép.
Az őskvületek mások. Illetve ha valaki ilyet visz fel a repülőre, 
akár Nestershire 600 millió éves tömbjeit,
az eltorzult civilizációs rögvalóság nem tud vele mit kezdeni, 
mert nehéz számszerűsíteni azt,
ami közhasznú és nem státuszszimbólum vagy konzumkényszerre 
ható ingerek kielégítését szolgálja.
A kövek kövek maradnak, miután a határ leépül vagy átíródik, 
és a reptér szétmállik a francba.
Azonban a kőben ott vannak azok a lakók, 
akiket maga a bolygó fényképezett le saját testének anyagába zárva.
Ezzel még Dr. Guy Narbonne is egyet értene valószínűleg.
Hát még Dr. Jim Gehling, és kutató-akadémikus társaik.
Indentációk számtalan alakzatban, az őslények szőnyege, megszilárdulva.
Teljes magaviseletük dokumentációja kőbe van zárva, 
és a bakelit után ez az, ami fennmarad,
és az összes erölködés és kamerázás 
és szerencsétlen fegyelmezési műsor nevetséges ettől kezdve.
Alázat, srácok! Alázat!
Megnyugató ez a szabadság, amit az első tengerek lakói, 
mikor még csak 6 órás volt egy Földpördület, élveztek.
A fotoszintetizáló baktériumok kolóniákba rendeződésének 
emlékhelyei máig megtalálhatók,
egyes elemek már múzeumokban pihennek, 
bemutatótér vagy raktár, és ehhez képest mi lesz a jövő múzeuma,
mit mutogatnak - ha eljutnak odáig - azok, 
akik ezt a tömegutaztatási biomassza-áramlást mosolyogják meg,
ami az elmúlt 100 év alatt kialakult: 
és ami egyre hisztérikusabb 
és gyanakvással telibb tömegröptetés lett?
Azért vagy te, mint utazó
- az arra vágyott az emberiség, hogy repülni lehet korszakban - kiemelve,
mert valaki másokat kell megtalálni, 
akikről többet tudni, mint rólad, de akkor nincs felhajtás?
...
És napi szintű tömegpánik?
Nem vállalni a felelősséget, 
hogy azért vannak egyes helyeken konfliktusok kirobbantva, 
hogy be lehessen férkőzni 
az abszolút kolonialista módszerekkel hozzájuk, 
és azért vannak lebombázva országok, 
hogy egyebek között a mobiltelefongyártás iparának 
biztosítva legyenek a kellő nemesfémek? 
Meg a tankba? Meg a bombába? Meg az űrállomáshoz? Műhold? 
Csak ennyi? A vásárló ezt nem kapja az arcába.
Az anarchistának magukat valló amatőr nyugat-európai 
városi csoportok és a Föld-békemozgalmárok persze
vidáman nyomogatják a telefonjaikat (napi 6-8 órában),
egyáltalán nem statuálva példát, hogy elég.
Aki alól viszont kihúzzák az érceket,
ellenkezni kezd és többe kerül a megtorlása, 
mint olcsón megvenni tőle a szajrét. 
Igaz, jó PR-t csinál magának, 
hogy ő az ellenség, irány szétlőni,
csak hogy ez a valaki már a falon belül volt,
és ahonnan 30 éve eljött, azok a civilek... rájuk a ház.
Nevezhető ez a fordulat, és végrehajtása cinizmusnak? 
Persze, akik úgy élnek máig, mint Róma,
hogy a falon kívülieket sarcolni kell,
és ha betörnek haragból (agitálva is), 
akkor ellenük azonnal szent háborút kell hirdetni:
azok ne lepődjenek meg, 
hogy az egész hóbelebancot összetartani (minél nagyobb),
egyre nehezebb lesz, és mint Róma, Angkor Wat
vagy a mongolok, hamar szét is esik.
Hacsak nincsenek a helyi őslakosok kiradírozva,
Észak-Amerikától Mandzsúrián át Ausztráliáig bárhol.
Ennek a felőrlő folyamatnak a hangulata 
nem érvényesül túl erősen egy reptéren, ez igaz.
Az egyes megkínzott népcsoportok felett 
egyszerűen átrepül a fejlett világ, kondenz és kámfor.
De amikor már a saját bőrén érzi,
hogy rajta Keresik azokat, akiktől őt kellene megvédeni?
Hogy is van ez? Egy Security Truman-Show! 
Gyors általánosítások, átsiklás bármi felett, béna.
A sensory capacity olyan kigúnyolása, ami olcsóságot áraszt.
Miközben egyes szervek 2 vagy 10 éve figyelnek 
az EU-n belülre került alakokat,
kicsit gyanúsak, de nem lehet tudni
(nehogy meg legyen előzetesbe vádolva bármelyik,
mert hát olyan helyről jöttek, hogy ebből még baj lehet 
- rasszizmus lenne a házkutatás),
aztán az illető csak belehajt valamibe, 
vagy fel is robbantja magát,
és bocsi, ez most kicsúszott az ellenőrzés alól, 
hangzik el, ha hangzik. Ezt sikerült átengedni?
Akkor ki a veszélyes? Aki már bent dekkol és készül valamire,
vagy a nyaraló EU-állampolgár?
...
Biztos nem azok, akiknek lejárt a kivett szabadságuk.
Persze, aki be akar szivárogni valahova,
nyilván nem a saját megjelenésével teszi,
hanem elmaszkírozva, hamis papírokkal,
úgyhogy az ártatlanok szüntelen tüzetes vizsgálgatása...
... ez nem más, mint biztonsági színjáték.
Ahogy egy távoli ismerős története is ide vág,
aki magyarországi geológus / geodéta barátjának
30 kiló követ csempészett be a Kaszpi-régióból
(igen, repülőn),
ugyanis 2 üres üveg volt nála, az volt a baj,
kiszedették vele (megalázó kipakoltatás
minden rongyig lemenően a táska aljába túrások,
és persze levetkőztetve az illetőt,
nagyban megy tehát, zajlik az intézményes tiszteletlenség,
ismét csak és kizárólag a biztonság érdekében),
de a 30 kiló kő legalul fel sem tűnt,
sőt, mi több, maradt még üveg is a táskában.
Azért nem tűnt fel, mert valaki 30 kiló követ
(most mondd!) lazán, hátizsákban magán viselt,
és márpedig ilyen ember biztos nincs?
Ez a nagy idea a szűrés mögött? Ennyiből bármi.
...
Maradjunk az üvegeknél, mert ez a rázós,
ugyanis noha kővel is lehet ölni
(tudjuk ezt legkésőbb a Kain és Ábel féle történet óta),
az üveg biztos sokrétűbben használ!tahó.
Mire?
Amikor az üvegeket (egytől egyig üres üvegek)
nevetve pakolják ki és enyhén fölényesen,
illetve nagy ívben dobják kukába a határellenőrző tisztek,
valami fanyar paródia éled fel ismét hirtelen,
ugyanis az önmagát az utazó ugráltatásával szórakoztató
biztonsági záron túl jön a nettó hülyeség:
máris a DUTY FREE shop egész kisvárosa világít,
várva azokat, akiktől elvették az üvegeket
(hát még, ha helyi bort vittek volna haza, nem is üreset)!
És mivel is vár a kirakati szuvenír vidámpark?
Hát elsősorban alkohollal! Amit üvegekbe tettek!
Amelyik alkohollal teli üvegeket (akár töményet is?),
bizony meg lehet felárasan vásárolni,
és cseszdmeg fel lehet vinni ellenőrzés nélkül a gépre,
sőt, többet számít, hogy mutass róla blokkot
(ha egyáltalán), arról, hogy az adott reptéren vetted,
mint az, hogy az üveg az üveg! Tehát az a lényeg,
hogy a biztonság ürügyén kivetetik a kistermelők italait,
a vendéglátó országnak megélhetést biztosító termékeit:
méghozzá a helyi termelőktől agroturizmusban,
vagy falvakban és kisvárosokban kóstolókon összevásárolt ajándékszeszt,
arra nem csak hajazva vagy spekulálva,
teljességgel megkövetelve azt, hogy a kiváltságos (korrupt)
termelők reptérre bejutott áruiból vigyél haza!
Ami persze az állam részéről árulás az ország termelőivel szemben.
Semmiség, igaz? Welcomes the fact.
A biztonság-politika szakmai pszeudo-valóságban lebegése félelmetes.
Mint amikor az Európai Unió korrupciós vizsgálatot tart,
olyan fejlődőben lévő országokban (a hova fejlődést is kellene vizsgálni),
amelyek tagosítása, társítása puszta gazdasági érdekből történt
(mintegy keleten a demilitarizált puffer-zónák,
és ütközőállamok egymás elől elhabzsolásának versenyét nyitva meg,
ismét kétpólusítva Európát, egy lépés előre, két lépés hátra),
és a gazdasági érdek alapvető lefölözéseken túli hátránya,
hogy az olcsóbb munkaerőért leereszkedés másokhoz,
ebből lesz az, hogy le kell paktálni diktatúrákból kijött helyekkel,
akiket fölösleges vizsgálni, miközben a gyárait nyugatról betelepítő
egyúttal a mértéktelen és fokozatmentes 
(szoktatásmentes), sürgetett,
tehát igazán ordenáré tőkebeáramlásával 
(meg a borítékok) korrupciót is telepít.
Igaz, egy olyan központi pénzelosztó 
rendszerből merítve nagyokat,
aminek nem kis hányadát - nem csak 
az ex-kelet-németeket felzárókóztatva,
hanem ezen recept alapján az utódállamokat is, 
meg az időközben európai szinten 
gazdaságilag becsődölőket is - a németek állják,
nagyon is ők húzzák a legelöl az igát, 
és ezért kell, hogy offshore-ozzanak, nem?
Persze ettől még gyomorforgató az alulfizetett 
félperifériás munkások léte,
akik a mai török bevándorlók megfelelőivé 
vágynak válni Németországban, elhagyva hazájukat:
hiszen ha már Közép-Európa keleti végein 
eleve német gyárakban dolgoztak,
miért ne menne többért ott, 
ahonnan a gyárak jöttek? Ez nehéz kérdés.
Amit ők például nem értenek
- és ezt a reptéren sem lehet elmagyarázni -,
az a kollektív felelősségvállalásért cserébe 
csoportos bónuszfizetés hó végén,
igaz, erről még csak álmodni sem kezdett
a magyar paraszt és nem is nagyon buzdítják, 
hogy ezen irányba fantáziálás terén igyekezeteket tegyen.
A push-pull factor közben agyonnyomja a képzeletét, 
de amiért ő rabszolgázik,
és amiért ide települhetett a fabrika:
nos, a közhasznú adakozások országépítő erejéből
igazából szinte semmit sem lát,
mert nem a Budai Várban lakik,
vagy egy zsírúj autópályahíd alatt.
...
Az a nagyon is valóságos tény tehát, 
hogy az elvágyódást generáló vendégmunkásság
a saját országában ismertetve össze 
a jólét egyik forrásával, vágyakat ébreszt,
és ez hova vezet, és hogy ez egy külföldi
betanítás-e öntudatlanul,
aminek hatására amúgy megindulnak 
az anyaország mélyére dolgozni (hívni sem kellett, magát hívja):
az addig saját hazájukban is vendégmunkásként gürcölők, 
szinte nem érdemel sajtóvisszhangot?
A profán ambivalencia ilyen mértéke nyilván Koldusoperába illő,
amúgy meg halkan letagadott.
Jóléti ígéretek szintjén persze 
lehetett volna haladni, de a helyzet az,
hogy a monopol-pozíció vendégmunkásországban
való megtartásához hozzá tartozik
azon ország vezetésének a zsebre vágása,
vagy az azoknak való kedveskedés, mindent elnézés is.
Az úgynevezett "Mittelstand" tehát, 
ami egy német számára hétköznapi alapvetés,
elve a középosztály sem egy olyan erősen megtámogatott állapot,
hogy a magyaroknál legyen,
mert akkor ki fog összeszerelni, almát szedni, 
barkácsolni, szállítani, földet szántani?
Nincs idő a kultúrára sem egy idő után: 
Glenn Gould, Gidon Kramer,
vagy Neill Young, Ray Cooder, 
mikor veszitek ezeket elő? A kérdésre nincsen válasz.
Egyértelmű, hogy a reptéren is minden uniós balfaszság lecsapódik,
így a security sweep vagy a szervízipar ízlésficamai is kitűnnek, 
csúnyán teszik.
És amiért vannak, az egyidejűleg 
az öngerjesztő folyamat elemei miatt van,
hogy aláígérés nélkül nincs profitnövekedés,
támogatás nélkül nincs termelőerő.
Ez a fajta kettősmérce és ellentmondást 
tömegesen tűrés a konföderáció vége.
Az elvándorlás az attraktív dolgok irányába 
(hát még a kiszámíthatóság irányába),
ez egy valós veszély, és a népvándorlások
valójában sosem szűntek meg, tűnik fel.
Keletről nyugatra áramlik már mióta mindenki. 
És Európa eközben márkenevek között mazsolázgat csupán, 
kicsit finnyásan?
(So much effort to commodifying everything,
still managing to destill
each part of the human relationship
into a buyable package, magyarán: Japán)
A vég kezdete. Limited victory.
Innentől kezdve miért lenne egy reptér,
egy amolyan aviációs karavánszeráj,
vagy éppenséggel a fapados járatok bunkóságot árasztó,
a légiutaskísérő presztízs-szakmát büfékocsi-húzogatóvá lealacsonyító,
és az egyenruhákban parolázó izgatott határvédelem más,
mint az, ahonnan az egész katyvasz (és sületlenség) kisugárzik?
...
A reptéri repi-pia mellett 2-szeres áron egyéb termékek,
de az is vicces, ahogy a siető utast sürgetik,
aki helyi pénznemben olvassa le az árakat,
az utolsó valutáját jó helyen elkölteni vélve pakol ki,
majd pénztárcájára mutatnak az eladók, hogy hékás, ne-ne,
mert az árak mégiscsak EURO-ban értendők !!!
Az átbaszott nyilván nem megy vissza ellenőrzni, hogy ez egy hivatalos scam,
mert fájna így az országtól búcsúzás során uitolsó utóíznek,
meg mert lógnak a cuccai minden irányba, kényelmetlen az egész,
ideges is egy kicsit tőle (ennek hatására még jobban sürgetik),
és nyilván be lett mondva már kétszer a becsekkolás vége,
és hogy az ajtók máris zárulnak, és ő előrántja a kártyát, lehúzzák!
Mit is vitt tehát magával? Csak otthon jön rá?
Nyilván olyan cégek kedves kis ajándékocskáit,
akik a reptérnek perkálnak, hogy az azokat oda kitegye.
Vagy olyan hatalomközeli termelői termékeket, ami mind pocsék.
Bocsánat, korrupció.
Úgyhogy a fedélzeti békés emberszállítási 
és ideiglenes légnyomás-kiegyenlített emberraktározási,
végső soron felhő-metrózási életkörülményekre veszélyes,
az alapból mindenkit veszélyeztető üres üvegek helyett:
ezek szerint a teliektől nem kell rettegni,
és azokat simán fel lehet vinni,
senki le se szarja! Hányat vagy mennyi!
Van róla blokk? Akkor már nem jelent veszélyt.
Micsoda???
Így ha a cumót felvitte, meg is ihatja a rötyifülkében,
ki is öntheti akár, törve rajta egyet,
vágóeszközt készítve, vagy törés nélkül,
valami mással megtöltve azt, egy rongy, molotov.
Be lehet vágni a pilótafülkébe.
Ezt az üres üvegekkel nyilván nem lehetett volna.
Csak avval, amivel több macera van.
Ez súlyos. De lehet, vannak kriminális elemek,
amik előtte fertőtlenítő szerekkel (mint a cumis üveget)
ki is mossák a készülőben lévő bűnös fegyvert?
Ami azt illeti tehát, hogy elvenni a kisüveget,
amiben - nem mint egy dezodorban vagy bébisamponban -
semmi sincsen, de tényleg nincsen,
majd utána egy 3225 üveggel dicsekvő reptéri polcsoros,
igazán jól kivágított bazárt tárni a turisták elé? Mi ez???
Hát ez azért elég kacifántos?! Hogy a parfüm is jöhet?
Tényleg? És biztos eredeti párizsi parfüm van benne, 
csak mert rajta van a márkajelzés? Kaviár is van?
EZ A KIBASZOTT BIZTONSÁGI KOCKÁZAT!!!
Már csak tömegesen jajveszékelő feketeleples asszonyok kellenének,
akik minden országban minden felszálló repülő után bőgnek,
mintegy vallási felekezet szinten, azon alapuló hittel,
hogy az utasok vagy nem térnek vissza soha többet,
vagy odafent maradnak. Az akkor sok lenne a rendszernek?
Meg az ál-pincsit cipelő álcázott öregasszony caplatása,
akinek a filmiparban mindennapos, élethű műkutyabábut
be sem kell tenni - még jó - az átvilágítóba,
és aztán egy ilyen kutyarobotban bármi lehet.
Szóval a teli, leplombált, blokkos üveg nem veszélyes? Ez fix.
Ennyiből szúró-, vágóeszköz boltokat is lehetne nyitni a reptéren,
tessék az ollót duty free áron, íme a svédacél konyhakés is!
Miután persze a túrázó vagy faluturista zsebéből
nagy elánnal és büszkén sikerült elvenni a kis bugylibicskát.
Miért, ha valaki elég befolyásos (pénz),
és elég nagy a vállalata (pénz), és eléggé piacvezető (pénz),
hogy bevásárolja frenchise-ját és a vacak merch-jeit
egy-egy fejlődőben lévő, hát még EU-s ország repterére,
akkor ennyiből rozsdamentes acéltermékeket is árulhatna
(tényleg csak korrupció és a törvény megbolondításának kérdése):
egy olyan valaki, vagy vállalat mondjuk, aki és amely ércbányákokn ül,
akár kohón is ülhet, és lapvágó üzemeken is persze, és pénzéhes,
és azt akarja, hogy minden röpködő fapados turista
AZ Ő SZERSZÁMAIT és háztartási eszközeit vásárolgassa
(amibe gyűjtényből persze a balta, a machete és a Rambó-kés sem hiányozhat),
akkor egy ilyen üzletsort is vásárolhat magának valaki a reptéren?
Pénz kérdése, most komolyan?
És akkor a kövekkel másokat a repülőn megkárosítás,
és a fenőüzemet reptéren belülre, a váró mellé telepítés,
ezen két téma találkozása a finomabb stílusú árukapcsolás lehet,
a fenőkő, a kovakő, a kaszakő és társaik értelmében. Limited collectors edition!
...
A viccet csöppet sem félretéve, mi is a helyzet valójában?
A harder depth valósága valójában csak csúsztatás kérdése?
Hogy a szervek számokban akarják definiálni a világot,
és ezen a módszeren keresztül terelni, ellenőrizni azt?
Nem kicsit mániás igyekezetükben, a túlbuzgó jellegtől kísérve,
egy olyan önparódia lesz belőle, amihez humorérzék kell.
Puzzling entertainment? Ez az egész egy biztonsági cirkusz.
Olyan műbalhé, ami a védendő állampolgárt félemlíti meg.
És terelik a 30 kiló kővel a fickót a befotózó gépekhez,
és azt sem sejtik, hogy noha vett 2 üveg bort a DUTY FREE-ben,
még eleve maradt 2 üres üveg a táskájában a szűrés után,
és akkor mondjátok meg (jaj-jaj!), hogy most mi lesz?

Reptéri őrület.


 

 

 

Szegény Pista

Épp november volt, és a fokozott filmnézés ideje is eljött,
a Pranzo di Ferragosto című 2008-as rövidfilmet vettem elő ismét,
amit még az egyik korai Fél-Sziget fesztivál filmsátrában adtak,
voltunk vagy 5-en, 6-an délelőttönként, és ez a szatíra megmaradt.
A filmet követően lementem a főtérre, séta, teraszok bepakolva,
odabent kártyázás, és a magyar rögvalóság alkohollal síkosítva.
Egy srác története bontakozott ki kisvártatva, nem is annyira srác,
inkább felnőtt férfi, akinek a digitális kurtizánok kora jócskán betett.
Valami megközelíthetetlenség álarcosbálja mögül kikandikáló élvhajhászat
és a promiszkuitást színlelés menőzésből rtagadta magával,
nem mintha ő lett volna a jogos elkövető, ő csak szemlélte az egészet.
Oly közelről, hogy már a lakáskulcs csörgése is beleszűrődött,
szinte apvlovi reflexként kísérte a szexuális fantáziáit.
Nyár végén rendesen Összejött egy sminkmodellel,
aki időközönként nagy költségvetésű
filmekben alakít, mint stand-in, amolyan dublőr.
Nem is értette Pista, ez hogy van?
Az önbecsülését kellett felhoznia,
meg a ruhatárát, lépést tartani a nővel.
Viszont egyik este, amikor megismertem
(és azóta sem jött szembe soha),
egy pályaudvarról esett be a kávézóba,
megtorpanva a mögötte csukódó ajtó előtt,
egyúttal kétségbesetten nézve körül, de nagyon(!),
mint akinek leesik, hogy rossz irányba szállt fel a metróra,
mint aki elkésett egy fontos találkozóról (vagy 1 órát),
vagy mint aki egy idegen országban ébred és kiesett 2 hét,
de legalább úgy, mint aki segítséget akar kérni.
Így is történt.
Nem telt el 10 perc és ott ültünk,
minden kiderült - hogy kedvenc sportolója Al La Barba,
és kedvenc  híressége  a  nagyokat pózoló Sharon Tate,
a színpadi dráma, amit kedvel, jelen esetben francia,
címe "A kis francia viszi az elnök reménysugarát",
valamint, hogy másik kedvence az alma, az sem akármelyik,
csakis a savas-lédús Granny Smith, az édes-savas Idared,
és a gyümölcsös-édes Gála jöhet szóba nála;
van más is, például amikor gimnazistaként mellékesben asztalos-segéd volt,
a kétkomponensű fagitt, meg a vízbázisú tapasz volt a mániája,
később a Soudal zsindelyragasztó (bitumenes) tetőjavító;
közlekedésben a Tokyobike Mini Velo nevű gyártmánya kell, mert az a tuti,
cseh koronában néhány éve nagyjából annyiba került,
hogy "Cena 20 700 Kc, prodava Urbáne", hangsúlyoz rajta egyet;
és hogy kedvence még a magyar néprajz és az andoki kultúra! -,
egészen kitárulkozott,
egy közös, pénztárnál történő rendelést követően,
az intarziás asztalok egyikénél,
amit - mint a többit - az elmúlt 2 évtized
késő esti bulijainak hevében összekaristoltak szerelmesek,
főleg akkor, amikor a személyzet önkényesen bent marad,
záróra után, a haverjaikat összehozni: leitatva őket terv szerint.
Bemutatkozott, hogy ő Pista (semmi honnan és semmi hova),
ő az ő, és mint kellett, őbelőle csak úgy áradt a feltételes mód.
Az őrült és szerelmes emberek hanyatló vonásainak átfedésében.
Amit ott konfesszió szinten kiadott magából,
mások számára is nyilván elgondolkodtató lehet. Így utólag.
Szegény Pista. Neki éppenséggel az volt a problémája,
hogy reggel munkába kísérve a barátnőjét
(akiért mostanában nem jött sofőrös matt magánautó,
mert a filmiparban szezonvég van és ez által szünet):
megkérdezte tőle az akkor épp feltűnően üres metróaluljáróban,
hogy "Mondd, boldog vagy velem?"
Egyből tudta, hogy ez akár a bizonytalanság jele is lehet.
És hogy a lány ezen fog kattogni munka közben is.
Aki amúgy elmosolyodott, 
búcsúcsókra csücsörítve pödört egyet a rúzson,
ködszerű lehelettel csak annyit felelt, "Igen, Pista."
De Pista ezen már túl volt, mire megjött a kávéházba,
és csak azt próbálta körüljárni, megfogni,
lényegénél, üstökénél megragadni, hogy őt mi zavarja!
Valószínűleg még mindig, pedig már fél éve együtt éltek,
nem tudta hova tenni a kettejük kontrasztját.
Nem volt slampos vagy igénytelen és trottyos,
sem függőségekbe bonyolódott... vagy csámpásan is csodás,
felizzó ölükkel kérkedő, avval támadó csitriket viszontkergető!
A vad dorbézolások hajnalain poharakban fulladozó,
és az ájulásig magát a táncparkettre nyíló taxiajtónak odatartó,
semmi ilyesmi, szóval egy rendes srác.
Aki ügyel a részletekre és két lyukas foga van,
és már ettől kínosan érzi magát, mint aki elhanyagolja,
mint aki másnapra hagyta azt, ami elkerülhetetlen.
De nincs rá pénze.
Azt mondja ököllel csapva az asztalra, de azért nem túl nagyot:
Nem az emberek lusták - tisztelet a kivételnek -,
hanem a munkáltatók nem akarnak Magyarországon fizetni.
Ezért éltem előbb Írországban a 2004-es EU-s országpartnerság után,
egy kutatás vitt oda, az empirikus etnobotanikai transducer biofeedback signal analysis,
ami aztán Argentinában folytatódott. Befejeztével ismét Írország, majd Dánia,
mint Senior Security Uplink Decode Specialist volt mit tenni;
ezek után 3 hónapra Londonba ment egy kísérlet kedvéért (személyes hóbort),
ahol - mégiscsak egy gigaváros sok tízmillió lakossal aglomerációstul -
elsőre feltett a helyi szociális médiára egy olyan csoportot, 
hogy Books with suicidal tendencies.
Keresve azokat a könyveket (mint felvásárló), amik leugranak a polcról.
Aztán ezt: Institute of Vampire Diarrhea (Vármíprhasmenéskutató Intézet).

Egészen beleélve magát, már-már belelovallva elemezte így utólag az eserményeket:
Nem a dadaizmust érzik benne. Egyszerűen csak hülyék.
És vannak, akik elhiszik, mert amit feltöltesz, ők azzá válnak. 
Csoporttaggá. Amint rátalálnak, elhiszik, 
hogy őket mindig is érdekelték a polcról leugró könyvek!

London bevált.
Majd 2 év Grúziában, ahol azért 2010 előtt eléggé 70-es évek volt,
és inkább a kaukázusi Miami Vice hangulatában teltek napjai,
mondja izgatottan. 
Mint aki tudja, hogy azok az idők sosem jönnek vissza,
se ebben a naprendszerben, se egy másikban, se Grúziában.
Főleg, amióta ott is megindultak a hágóátfúrások és autópályafektetések,
a szálloda- és kaszinó- és riviéravárosok kiépítése, meg a habzóbor-export.
Ezek után Laoszban volt úton másfél évig, az ottani faluturizmus indulásakor,
ahonnan visszajőve úgy érezhette magát itt, mint mások Budapest után Tokióban.
Egy egész dimenzióváltás, néhol negatív tartományban, stressz jelleggel.
Az különösen meglepte, ahogy mindenféle terméknek már itt is,
nem csak nyugatabbra, túlmárketinget csinálnak, túl nagyot akar szólni!
Budapesten olyan dolgok vannak, hogy desszert terpáia és ökodesign.
De vannak tetőteraszos luxuséttermek, ahol 200 milliós rántotta is készült már!
Emellett mindent áthat a cukiság, annak kell lennie, különben hiteltelen,
amikor a peacy és a bájologva hízelgés tukmáló stílusán túl is ijesztő,
elvégre olyan, mint az, hogy már a like sem elég a chatelésben,
már szívecskét kell minden mellé tenni (egy erős érzelmi jelkép leszállítása,
azaz mindent a maximális odaadás és figyelem jelképével illetni annak degradálása).
Az italok például, magyarázza, hogy az új helyi készítésű Fokos Gin 
népviseletes-bajszos székely deszkással hirdeti magát, hot stuff,
és a Cseles nevű ital is, ami a gyerekkor nyári szörpjeit húzza fel alkohollal,
valami olyan bizarr jelenség, hogy megegyezünk, ez is egy sokkolt társadalom
nosztalgiákon keresztül az infantilizmusba menekülése rohamtempóban,
mert minden más szélsőséget már kijátszott és elfogyott az egyéb mozgástere,
főleg az illúziók legyártásában és azok vallásszerű doktriner kötelezővé tétele terén.
Pista is sokkot kapott tehát attól, hogy ennyire sokkolni akarják.
Hogy a cukiság már a tömény szesz terén is felütötte fejét, erőszakosan,
már lassan az üvegeket is babusgatni és dédelgetni kell,
amiket pokémonszerű gömbölyű állatkák ajánlják, hogy rúgjál be keményen,
és hogy a bárpultokat kisállat simagtóvá kezdi tenni a piaci kényszerbeszéd.
Ez ital, emberek! Nem volt elég egy bokor (mint aminek a terméséből készítik),
egy tengerpart, egy madárka, egy ízléses logó, akár paca, akár valami filigrán?

Megegyezhetünk abban is, hogy az italreklám és a macskás videok stílusa is össze fog olvadni.
...
Ennyit erről. Más témával folytatjuk.
...
Amikor visszajött, a régi albérletében az előszobaszekrény aljában
porosan ugyan, de érintetlenül megtalálta régi eddzőcipőjét.
A közös ábrázolású Duke Nukem és Lara Croft posztere mellett,
amibe csomagolta azt. (Duke hátulról Lara melleit takarja tenyerivel)
Úgy lett meg, hogy becsöngetett, elmagyarázta a helyzetet,
sejtve, hogy amióta elment, magyar módra gyors iramban,
nagyjából 2-3 havonta váltották egymást a legkülönbözőbb albérlők,
és senki sem vette a fáradtságot, hogy bármit is megjavítson vagy kidobjon.
Kölcsön kért egy kerékpárt egy közeli szervízből,
ismerősök révén egy napra gond nélkül adtak neki, választhatott.
A cipőben egy városújrafelismerő körútra indult a konzulátus érintésével,
nem is jutott messzire. Nem azért, mert annyi újdonság lepte meg,
ezeket útközben is fel tudta szép számban dolgozni,
hanem mert a régi cipő talpa az Oktogonnál egyszercsak levált.
A közeli fasoros járdáról előkelősködve  magukat riszáló sznob divathölgyek
(na ilyen tényleg nem volt Budapesten 2010 előtt) és megkopott,
egykor biztos újonnan vett ruháikat szakadásig hordó kontrasztalanyok,
az amolyan őshonos helyi lakosság közül való alsó-középosztálybeliek,
de nem kis számban megdöbbenő diákok is ott voltak,
amikor előbbi kettő társadalmi szakadékszélt képviselők összeugrottak,
ugyanis kutyáik egy lendülettel szaladtak be a sugárút közepére,
a menet közben Pista mögött leeső cipőtalpra vetni magukat!
Az ellenállhatatlan hívás kémiai nyálfakasztója!
A konc, amit csócsálni akartak! Egymást taszigálva, verekedve érte!
Húzva-nyúzva azt aszott darab poros gumit, ami annyi szagot felszívott már!
A büdös sportcipő talpa!
Amit marcangolni kezdtek a szagra begerjedő kutyacsoport vetélkedőjében,
és karambol és a kocsik félrekormányozva, dudálás, sikítózás, csattanások.
Olyan volt a jelenet, mint Umberto Boccioni 1910-es festménye: "Rissa in Galleria".
A forgalom az Andrássy úton leállt. A cipőtalp tette.
Szegény Pista.
A napokban tényleg körülnézett a városban, rendesen megértette, mi lett itt.
A következőt kiemeli:
A Liszt tér sem lett jobb. Smith ügynökös, de fekete füldugóval a fejében ugrik elő valaki,
az asztalok között áll lesben, a november végi gyertyafényes -10 fokos romantikában,
és városi lakosokat rángat le a kerékpárról este 8-kor, hogy a turistákat ne zavarja a forgalom. 
10 perccel később kapsz mást is, a pirosnál korai stádiumú várandós nővel 
szintén kerékpáron hazatartó férfit, azaz párt látni, a férfi előbbre megy, hogy a mögötte
nem kis feltűnéssel agresszívan a motort bőgető taxis ne veszélyeztesse a családi békét,
és mivel előbbre ment a lámpánál, sőt jelezni merte a kerékpárok kanyarodását,
majd, ha vált a lámpa, AKKOR még a minuszokban is lemegy legalább egy ablak (a taxis),
és leüvöltik anyázva és bzmgolva a párt, hogy egy mekkora tahók... kiáltozza a főtahó?
Akinek nem esik le, hogy azért mentek el az útjából, hogy legyen helye bőgetni,
és kirajtolni a lakóövezetben 200-zal... meg hogy a nőnek ne essen baja.
Pista ezeket nagy átéléssel, szinte zaklatottan adja elő. Mint aki megrémült.
Elvégre tanújává vált a napi magyar passzív erőszaknak. És nem csak ennek, egyebeknek is!
Másnap a Pennyben: itt kihalt, máshol ismerős modorban előre engedte az sokadik buzgómócsingot;
éppenséggel egy bevérzett, üveges tekintetű, szürkült bőrű alkoholista volt a következő történet alanya,
4 dobozos sörrel feltankolt kosárral tolakodva, aki egy köszönöm helyett csak annyit nyögött ki, 
hogy na végre. És az ország javarésze ilyen? - hajtja le fejét Pista. Szegény Pista.
Azt kérdezi: Miért ilyenek az eladók? Amikor a hivatalban megkérdezed, mekkora a maximális print,
mondanak egy csomó méretet, persze a legnagyobbat emelve ki, és ha azt mondod, az túl nagy,
kinevetnek, hogy akkor miért kellett kérdezni. A szállodába is, ha bemész,
és keresel valakit, kellene tudnod az összes vendég evét szobaszámmal? Mi ez a magatartás?
A pénztárosnő azonnal kioktat a közértben, anélkül, hogy megszólaltál volna, 
még a köszönésed előtt? mert ha nem teszed fel az árut a futószalagra és neki adnád oda a kosarat,
mint régen - hogy lássa, mi van benne és nem lopsz -, akkor az a baj, tedd már fel, mit képszelsz. 
Ha felteszed, egyből rád ripakodik, hogy miért olyan messzire, miért nem teszed már közelebb?!
Így próbálják kisemberek lecsipegetni a hatalom kis morzsáit, uralkodni próbálva valakin,
legalább arra az egy percre, amíg fizetsz. Ezt szorozd meg több ezerrel és így kicsit enyhül a hataloméhsége!
Egy ismerősöm elvitt magával 10 liter bort egy vendégségbe, és még őt fojtogatták az önkívületbe kerültek.
Egy művésztelepen egy másik ismerősöm is kitudakolta, hol mérnek bort háznál, vett is belőle,
azok meg, akikkel a táborbna voltak, benyakalták és őt nem hívták többet, mert részegen annyit rongáltak. 
Itt nem a közösségi, az egyéni felelősség nincs. Azaz önmagukért sem vállalnak felelősséget az emberek?
Szegény Pista.
Még a fürdőkbe is ellátogatott, és nem értette, hogy egy ezen rugózó város és nemzet,
amelyik oda képes eljutni, hogy már csak a helyiek nem képesek bejutni saját városukban a fürdőkbe,
hogyan számolhat fel 14 meg 15 ezer forintot egyetlen néhány órás mártózásért, ez aljasság!
A fürdők is megteltek magamutogató alakokkal, mondja, kigyúrt és teletetovált hoppmesterek
ólálkodnak és grasszálnak a medencék körül gyógyszeres izmaikat mutogatva,
de amikor be kell menni a jeges medencébe, tipegve teszik meg, és figyelik, ki figyeli őket eközben.
A medencék körül meg drágán a fürdő büféjében vett műanyag poharas söreiket locsolják szét a turisták?
Nincs már elég öltöző! Nem lehet egy 50-es években utoljára szemlézett fürdőkultúrát,
ami a helyiekre lett kitalálva, felnyomni odáig, hogy az emberek 15 vagy 30 percet várnak egy kabinért,
mert ha anno 45-50-en voltak bent, akkor most 400-an... és tódulnak be, és amiért ide jöttek,
azt szépen meg is semmisítik, az intim, felfedezetlen, izgalmas, kalandos Budapestet,
ami, mint egy bevásárlóközpont Karácsony előtt, úgy nyüzsög a tolongástól,
mindenki ugyanazt akarja, mert mindenki ugyanott olvasta az Interneten, hogy ezt kell!
Hogy van ez? Jártam Indiában is, ott a a nők viselik a világ aranykészletének 1/6-át,
úgy, hogy túlburjánzik közben az utcán a szegénység, de nem Szépkártyával fizetnek mindenért,
vagy az a többi kártya, amitek lett... ez egy jegyrendszer, amiben éltek, fizetés helyett!
Hát nem veszitek észre? Hogyan tudtok emellett kiállni és szobrozni a szükség idején, unottan?
Ahogy minden szétesik és a foltozgatástól csak még jobban szivárog az egész rendszer!

A fürdőkre is van valami kártya! Hallottam róla! Meg a kenyérre is mindjárt! Kiakadok ettől!
Szegény Pista.
A felújítások feltűnőek. Budapest már nem az a szürke bunkerváros mint 90 előtt. - folytatja.
Budapest100? Szép kezdeményezés! A házak viszont lerobbanva minden belsőudvarban, ahol csak lehet.
A cserépdarabok be vannak söpörve a lépcsőházban a sarokba, a lépcsőfordulóban? Nagyon Balkán, mit ne mondjak!
Itt ki most fel, ki takarít, ki felelős a ház tisztaságááért? Hogy a gondok már kiadta másnak maszekba?
Vagy mert a közös képviselők eltűnnek a ház pénzével (még mindig?) és a Kanári-szigeteken,
vagy a Bahamákon lubickolnak néhány évig, aztán visszasunnyognak kezdeni mindent elölről,
az ügy elavult, következő ház - Bahamák, mindjárt jövök!?
Az új metrót is megnéztem! Ennyi megállót ilyen közel egymáshoz, ez miért van?
Mekkora üreges földalatti terek kibetonozva - betondobozba zárt levegő alá fektetve síneket!
Annyi, de annyi holttér van és kihasználatlan, párkányszerű vagy meredek felület,
hogy ennyi betonból 30 új kórház és az egész autópályagyűrű kész lehetne! Nem zavar?
Az egész egy csupasz beton alagútrendszer! Semmi dekor! Láttál már metrót máshol?
Mondjuk, ahol ki van színes mozaikosan csempézve? Vagy ahol a helyi képzőművészek sokasága dolgozott rajta?
Vagy ahol üzletek és kiállítóterek, fotóstúdió, cukrászda, virágüzlet, újságárus és büfé van benne?
Magyarán pezsgés és interakció?
Itt biztos minden ajtót be kell zárni, azért nincsen. Mindent lereteszelni gyorsan!
Menetelj, ahova kell! Nincs szín a metróban. Nem történt változás. Nem jelent újat az új metró!
Egyszerűen ugyanaz a határon innen, keletre élmény van benne: fal, kerítés, bent maradsz!
Ez teljesen a korszak veleje, hogy az utcán fent egyes helyeken a kirakati luxuslátszatok,
lent az egyszínű monomán beton hegemóniája, és a bérházak fele előbb van lebontva, mint felújítva.
A kórházak, te! 175 évesnek hirdetett állami intézmények, és úgy is néznek ki. 
Ahelyett, hogy felújított állapotban ünnepelnék fennállásukat. Be nem mennék!
A kedvenc kávém a Dallmayr Prodomo, a cég 1700 óta létezik, de nem olyan épületekben,
amik úgy néznek ki mintha Koszovóban lennénk a háború alatt. Mintha mind ki lenne félig bombázva!
És a kórházi váróban - kihallatszik - rászólnak a várakozókra, ha nevetnek, hogy itt ilyet nem lehet!
Mióta utoljára itt jártam, mindent ellepett a falfirka. Az az ocsmány fajta, nem a művészi. 
A hirdetőoszlopokon meg a reklámfecnik. Lakást is hirdetnek így nálatok! Hallod?
31 millió egy 34-35 négyzetméteres lakás a Dob utcában? Mert Airbnbs ház. Van ilyen, hogy Airbnbs ház?
Ez azt jelenti, hogy ott már nincsenek lakók? Mert elmenekültek az állandó jövés-menés, rongálás, 
zajongó bulilakások, a szezonális ablakon kihányás, kurvázás és a szeméthegyek elől?
A kukák, te! Nincs pénze a háznak még egy kukára? Ezért a lakók - figyeld meg! -,
a kitett kukák mellé teszik le a szemetet. Az utcára? Hol tartotok, emberek?

Szegény Pista.
Nem értette, hova lettek a magyar éttermek. A körbekerekezés során lesokkolta az is,
hogy csak gyros van meg a pub food, vagy vietnámi, meg sushi, esetleg indiai... esetleg.
Mint Bécsben 10-15 éve, sikerült felzárkózni, hogy a nemzetköziség kizárólagos lett,
azaz ha amikor egy náció konyhája benyomul valahova, valamiért a többi kiszorul?
Boltok, éttermek nyílnak, de kinek? Az idegengyűlölő magyaroknak, akik titokban csak elvitelre,
vagy a turistáknak, akik ugyanazt kapják, mint Bécsben vagy Londonban, csak tizedáron?

Az indiai fűszerboltban az indiaiak kínai fűszereket árulnak indiai csomagolásban?
Vagy UK címkés fűszert Magyarországon. Mint amikor az angol turista a budapesti turkálóban 
megveszi az Angliából idáig leszázalékolt, tovább lökdösött, bálázott, szállított, kiszelektált,
végül megint leértékelt, újra eladott, újra körbehordott, tovább bálázott és eladott, 
ide Budapestre végső soron évek alatt eljutott holmit, amit ők dobtak ki 2 éve?
De ha már ez és a középszerűség,
akkor hova lett a Kicsi Japán mini-étterem, elköltözött vajon, vagy kiderült,
erre sincs felkészülve, erre sem áll még készen, ez sem való még Budapestnek,
túl kifinomult és túl kevéssé fotóreagens? Azaz nem eléggé széles gesztusú és magamutógatós azoknak,
akik noha csak néha mehetnek el valahova (középbeosztású irodisták, múzeumi dolgozók,
bolti eladók, kiszolgáló személyzet, raktárosok, kézművesek, tanárok, diákok),
és ha már mennek és sokba kerül, jól meg lehessen mutatni, fotókkal, selfiekkel? 
Nagy legyen! Nagy adagokkal! Rikító neonfényekkel! Ha már nincs pénzük rá, de muszáj!
És hova lett a Gerlóczy utcai sajtszakbolt, ami évente nyerte a díjakat,
nyitvatartása alatt minden évben nyert egy minőségi elismerés díjat,
és most sietve bedeszkázott romház lett belőle, tűz ég bent valami hordóban! A belvárosban?
A polgármesteri hivatal főbejáratán a sarkon túl, ha befordulsz? Szemben bárány cotlett?
Viszont a mosodák bedeszkázva. Az angol könyvesbolt bedeszkázva. A hentes bedeszkázva. A kocsma is?
A belvárosban tekeregve azért feltűnt néhány ilyen jellemző. A város karaktere kezd kimosódni.

Egy kérdés, mint száz.
Hova lett a Tejbár? Hova lett a Kádár Étkezde? Hallod? Hova lett a Jégbüfé? És a Bródy Vendéglő? 
Nincs mit tenni? Odeon Lloyd Mozi? Cafe Colombo? Bonnie & Clyde? Loch Ness Pub? Hova?
Nevada Söröző Budán és pesti megfelelője, a Colorado? Nothin' but the Blues? És a Castro?
És a a Pajtás Önkiszölgáló étterem Vízivárosban? Az Izolabella ki lett belezve? Átnevezve?

Azt értem, hogy lett viszont 200 új múzeum és turistacsalogató látványosság, de meddig?
Szegény Pista. (ez már nem az a város)
Eleve elment már egyszer Budapestről, mert bajok voltak. Megint elmenne,
most, hogy éppen csak visszajött, gondolta. Ez után néhány hónappal lett a találkozás a nővel.
És vele azok az érzelmek, amelyek lehorgonyzó ereje igazán aggasztani kezdte:
Amit itt, Budapesten kerestem, az nincs, ám lett ez a nő.
Viszont! ... Viszont! Ez nem egy katasztrófa korszak. 
Ez a magyar mentalitás kicsúcsosodásának aranykora. 
Amikor minden társadalmi osztály ugyanazt csinálja, 
vagy lop vagy csal, vagy hazudik, vagy mindegyik. 
És ez képviselve van a világ felé is.
Meg a visszaszólogatós stílus, legyen az a téren, a közértben,
a kocsmában, a villamoson, a minisztérium mögött, 
a droszton, a sumákos gazdaságok külterületén, vagy a színpadon.
És én nem vagyok egy fotóművészet-ismerő expert, kábé laikus vagyok,
de azt vettem észre, hogy itt a fotóműkincs piac egyszerűen nem létezik. Igaz ez?

 - - - -
Ennyi bölcselkedés közben a nő kaliberétől egyszerűen mégis elbizonytalanodott.
Kávéházi szeánsz idegenekkel. Már vagy fél órája tartott.
A néha kérdésekkel teli - mintha magát kérdezné - monológ:
egyúttal arról is szólt, meggyőzi-e magát Pista valamiről.
Nem véletlenül ült oda most már 6 másik fazon, csendben figyelve.
A kávézó egy sarka egyértelműen levált. Ezt most befoglalta a segélycsoport,
az oltalom birodalmának pityókás kapulakói, a pesti mulatókra egykor,
ma már egyre kevésbé jellemző kíváncsiskodó szeretetszolgálat;
és megvetést nem keltő, valóban aggodalmas hangulatot árasztó,
az ambulancián érezhető hangulatú sarok nyílt ország-világra, a várakozás.
A szófosás bő 4. percében azért Pista kisandított, hogy mi van.
Aztán a 16. percben. Aztán a 28-dikban. Aztán a 30 valahanyadikban is.
Az összehúzódások gyre gyorsabb ütemben kezdték egymást követni,
az érzelmi vajúdás során valamilyen választ meg kellett ma tehát szülni!
Csak gyűjtöttem a kérdéseket, jeleztem, mehet tovább,
majd a végén (ha lesz ilyen, márpedig lesz!) jöhet a reflexió.
És ő nála ekkor átszakadt a gátlások és kimondatlanságok,
az összes otthon magába fojtott félsz zsiliprendszere.
Az első hangnál felkiáltott, hogy utána visszahalkuljon!
Volt, aki felpattant tőle, más visszahőkölt halkan feljaduló hang kíséretében,
még azok is felálltak ijedtükben, akik a széken fordítva,
a támlára támaszkodva szürcsölték italukat, a gyakorlott délutáni ivók,
mert hogy ezek nem kávéztak, hanem Vermut, Unicum, Brandy, meg sör.
Pista is loose.
Ami a feltételezést illeti, nem is volt annyira alaptalan.
Elvégre a lányt úgy szedte össze, hogy öten hajtottak rá,
és végül, mivel ő volt a legmértéktartóbb, rá esett a választás.
De már az sem volt könnyű, hogy egy folyton testhez álló,
a valagát rázó, kivilágosított és besütött hajú lányt,
annak összes ittas kicsapongását kövesse le,
amiről az együttélés óta - volt rá idő - a lány lejött.
Mostanra csak olyan kétségek gyötörték Pistát,
hogy miért van az, hogy ha a munkahelyén fullsminkben van,
akkor egy fagyizóba vagy a közértbe is miért sminkeli ki magát:
annyira a lány, mintha egy fotózásra indulna?
(ez lehet szakmai ártalom, jött rá magától)
De akkor az miért van, hogy otthon azzal várja este a lány,
hogy be szeretné mutatni, milyen új ruhákat vett aznap,
és hogy fullos csipkés fehérneműszettet is vett, nekik ("nekünk"),
hogy az ágyban vegye fel, még aznap este melegében,
a szettből persze a rikító pirosat, uccu, tépheted lefele...
... és akkor ezek után már nem egyszer
az ilyen fehérneműben megy munkába, mondván,
ma kicsit túlórázik, és normál időben ér haza, nem előbb.
Pista végtére is meggyőzte magát arról az asztalnál,
hogy ennek a nőnek nem mondta még el senki, hogy ezt ne így
(hiszen ez manapság sokak kárára nem is nagyon divat)
és hogy ha már a munkahelyén ráhajtottak csomóan,
és ha az instáján kitolt fenékkel, kivágásokkal,
tátott szájakkal, csók-küldős mini-video-sztorikkal szerepel,
és ezrek zabálják és évente ezrek mennek rá újonnan,
akkor ez egy megint csak modern - már megint új - szociális gikszer,
miközben erre az a válasz máshol, hogy ez csak reklám,
meg hogy ez egy avatár és nem a valós Kovács Gizi vagy akárki!
Akkor azért egy tartós párkapcsolattal ezt balanszba hozni,
azt is kell, hogy jelentse, hogy az önmárketing kicsit enyhül,
és hogy valami olyan üzenet is kimegy, hogy "already taken"?
Ez utóbbi nyilván összeférhetetlen a forever sexy imázsával.
Feladta magának Pisti tehát a leckét!
Ekkor lehetett valami tanácsfélét betűzni a megfelelő helyen.
Ugyanis Pista levegőt vett és szürcsölt egyet a presszójából.
Íme a Schlagzeile, a mottó mellé egy kis pszicho-filozófiai apanázs:
Mi van, ha ez az egész a nő bizonytalanságáról szól, épp fordítva tehát,
mint amit Pistánk gondol. Nem azért megy abban a bugyiban,
hogy ott is, az öltözőben mindenkinek megmutassa,
vagy egy óvatlan pillanatban, ebédszünetben vagy munka után,
valakivel berántassa magát az egyetlen be nem kamerázott részre,
a főüzemi lépcsőház melletti kartónnal kibélelt padlójú
karbantartóliftnek a maga nem túl hívogató 2 négyzetmétere
(bár ilyenről hallottunk már nem egyszer, pl. Propklub bulik),
ez tehát fő elemeit tekintve nem a Matrix 2 - Reloaded (2003) vécécsókja,
hanem az van, hogy a lány őt, a kapcsolatot próbálja magával vinni,
egyben azt a biztonságérzetet, amit vele kettesben érez. Ugye?
Vagy ez a nő önbizalmáról szól még inkább, hogy neki még annyi sincsen
(mint Pistának), eleve ezért van olyan szakmai öntest-kép-kényszerben,
hogy minden nap meg kell mondják neki a sminkszobában (és online)
és a kamerák előtt, hogy márpedig milyen brutál jól néz ki,
mert ha nem lenne most munkahelyi szabályzat, ott helyben...
... és ezekről nyilván nem is tud a drága Pista, jobb is így.
És a nő sem tudja, hogy milyen korábbi trauma vagy hiány van pótolva itt,
nyilván instant módon, nyilván dózisnövelés szinten, egyre többet, gyakrabban!
Talán arról sem tud Pista, hány nő ír a nőjének, hogy milyen jól néz ki,
és hogy erre azért rá lehet kattanni, nem is a dick-pick-ekre,
amikből nyilván napi bontásban több száz záporoz,
elvégre az egész világ (ha van WIFI) követheti a komoly pózokat.
Ami azt illeti, lehet, a nő szorong egész nap,
a következő naptól félve, hogy akkor is tetszeni fog-e,
egyfajta megfelelési kényszer maximalizmusát magára eröltetve,
és emellett teljesen el tudja amúgy választani a magánéletet a mástól,
legalábbis érzelmileg, mert amúgy minden össze van kutyulva,
a realitások és irrealitások összefonódásig karamboloznak,
és ebbe kérdésekkel, mint a "Boldog vagy velem?"
tényleg nem érdemes belepiszkálni.
Főleg akkor nem, akkor, amikor a reggeli még le sem ért...
... mert a visszacsatolás fájó lesz, a tanulság késve érkezhet akár,
és a félszeg kérdéseket vizsgálva, azt is fordítva fogja értelmezni a lány,
márpedig leginkább úgy, hogy aggódnia kell-e valami miatt,
és hogy váratlanul elhagyja-e őt mondjuk a Pista (akár más kedvéért);
mert nyilván magából indul ki és a saját igényeiből, ha már egy nimfa,
és szatírt sejt ott is, ahol csak egy pásztor furulyáz szomorkodva.
Furulyáááz?, kérdezett vissza ekkor erősen Pista,
letéve a kávéját és azon nyomban arcát kezeibe temetve,
rákönyökölve a kis, összekarcolt asztalra,
ahova sovány könnyei elkezdtek cseperészve hullni, mint a hajnali eső.
A tányér szélét azonban nem a teuton dér csípte meg, még csak a só sem,
a pincér egyszerűen nem vitte el az előző vendég süteményes tányérját,
tejszínhab volt odaszáradva órák óta,
mert 2 hete ez a kávézó is önkiszolgáló lett, vidd vissza magad. És ki vinné?
Kisvártatva mintha búcsúzkodni kezdett volna Pista, megköszönte, hogy megbeszéltük,
hogy a Indiana Jones & the Fate of Atlantis játékban szereplő lávatemplom
és a Hellboy 2-ben szereplő robotseregtemplom azonos, nyilván előbbi volt előbb (30 évvel),
és hogy a 60-as évekbeli Le Grand Restaurant filmben az ugratás le van másolva,
méghozzá az egyik Daniel Craig féle James Bond filmbe, a folyóba ugratás tehát,
és hogy Grand Restaurant-os Funès filmben (1966) a tükörbe magával magázódó étteremtulajdonos,
ez a jelenet is vagy 10 évvel korábban volt, mint Robert de Niro taxis önméricskélése stukkerral (1976)!
A fajsúlyos megállapodások háztartáson belüli kompromisszumok gyanánt?
- ez a téma csak most következett.
A kaliber egy dolog. Minden nő tud még jobban kinézni. A plutónium, és csíraszám azonban?
Meg a fokban mért italok csapdái közötti vesszőfutás 15 és 45 éves korod között, 
na az tesz be! Fordulatszámmal fának, már csak ráadás. Tömegközelekedem, ember!
A vére hajtja, hát ezzel hogyan tudnék vitába szállni?, sóhajtott fel Pista ekkor!
Miközben a nő három éven belül gyereket akar, közölte nemrég, tetszik érteni???
Az egyik stúdióban a legutóbbi szakítása közben az egyik kolléga hazavitte,
hogy tanácsokat adjon, és a házibuli közben leitatták, és ő hagyta, és ott akárhányan,
miközben ezzel megcsalt valakit, és ez engem nem hagy nyugodni, tudja,
elvégre a vér csak nem válik vízzé, és ez igazából csak a furcsaságok csúcsa!
Hogyan védem meg az eljövendő családom, ha a provokáció már előre szétveti?
De úgy nem lehet, hogy tangában grasszálva veszélyt hoz a házhoz! Vagy lehet?
Vagy most mi van? Erre manapság mit kell lépni? Te tudod? Vagy hagyjam?
Mondj már valamit!!!

- ötlött még fel benne az összefüggés, csuklott egyet félig férfias hangján
(olyan volt ez a hang, mint aki spontán most harap rá a potassium cyanide kapszulára),
ami után csak nézett, eltelt néhány perc, megölelt,felkapta a koszos tányért,
illedelmesen letette a pultra, mint aki szívességet tesz a kávézónak (és tényleg),
majd fizetette mindkettőnk italát, és eltűnt a sötétedő városban a sminkszobák nyomában,
amiknek hátországaként talán úgy érezte, ez nem neki való.

Szegény Pista. Kell a cécó?

 

 

 

 

Átmeneti stáció (rövid változat)

Süveges Rita lett az Esterházy Art Award Közönségdíjasa - jelenik meg a cikk 2023. február 23-án,
vlaamikor délelőtt 10 és 11 óra magasságában. Nem nagy meglepetés, ott voltam a díjátadón,
alig 15 órája történt.
Süveges Rita? Nagyon megérdemelte. Ez nem a latin tempó, ez a indusztriál szocreál,
gyanú árnyéka vetül, a kicsúszó beszélgetés eszkalációja a némaságba, valahol elzártan.
A kiforduló belterek magukat utcán találva és veretes sikátorok zárt utcákká bimbózva vissza.
Syd Mead és Lawrence G. Paull az ablakkeretben. Ez nem a Fluffy Paradise.
Ami it puha, habos, az a scientific része, és az érték maga a koordináta. Transzformáció.
Egyúttal a science fiction különdíjat érdemlő értéklánca, ami hosszútávú szerződésekhez vezet.
Már csak az ilyen interjúk is, amiket Süveges ad, a konklúziót sürgetik és nem elodáznak. Remek.
https://post.moma.org/climate-imaginaries-and-black-blobs-a-conversation-with-rita-suveges/

Viszont ez ritka.

Esetek záporoznak, amiben az áttetszések zavarba ejtőek, miközben a készítők nem ismerik egymást?
A meztelen test építőkockává tétele és térbővítő elemmé változtatása a klausztrofóia feltörésének jegyében,
ez is sok kört futott nemrég... a reset fejlesztés és az error terror, a hálózatok és az irtózás-pszichológia?
2017-ben Martha Kicsiny elindította a lavinát, THE HOUSE SERIES (A HÁZ SOROZAT), követte
Unplastered Exhibition (a Vakolatlanul kiállítás) 2018. szeptember 12. és 18. között a Hidegszoba Stúdióban,
ami az Inverse City felé vett egy fordulatot, amikor az egymásra tornyosuló embertömegek katakombái,
és a hajlatokból épült föld vagy hús alatti alagutak teljes kilengése a 70-es évek biohorrorja felé:
végül is azt eredményezte, hogy Kicsiny kimaxolta a témát? Csak Kutna Hora képeslapok nem voltak,
a gótika és a csontkápolnák ezúttal a történelem elé szorultak vissza. Minden menjen.
Jött az, hogy Mari Ornella “Wanna be my lover?” sorozat 2021-ben, ami még egy kifutást kapott,
the exhibition verzió @ Létminimum bázis, Budapest / 2023.06.07. Összekuporodott női testek meztelenül.
Akinek ez ugyanaz, mint mondjuk az
AN HOMAGE TO LIFE BALL - A NIGHT TO REMEMBER!
PALAIS AUERSPERG, AUERSPERGSTRASSE 1, WIEN,
az vagy abban nem jártas, hogy két meztelenségnme egyforma, vagy abban, hogy melyik mitől
teljes kizáeólagossággal öncélú és melyik próbál utána nyúlni az eszképizmus esztétizálásának.
A meztelen egymásra hánytság és a kiszolgáltatottság (évek óta mindenhol) kitartó üzenete:
bárminemű pozitív visszacsatolás nélkül a laikus kiállításlátogató számára egy nagyon szomorú világot mutat be.
A mindenhova utazni tudó, minden díjat megkapó, minden élelmiszerhez hozzájutó,
minden nap szórakozás céljából szabadidőre szert tenni képes, önmaguknak parancsoló nők vetekedését
a tragédia kísértésével, kissé mintha kéjelegve azon nők tragédiáiban, amelyek a rabszolgaságig vezetnek,
és a túlvégén az erőszakos rossz párkapcsolatvan, amin szinte mind osztoznak,
és szinte egyikük sem tudott kiszállni belőle (akár évekig) azok közül, aki most ezt visszamenőleg siratja,
összemosva az endometriózis és a prenatális és az in-vitro és a további jellegzetes vokabuláréval,
mintha ez volna a dolguk, hogy orvosi szakszavakká szétkönnyezett visszatekintésben, állóvízben fáj a lét,
ahogy az országnak a történelmi lapályban, visszatekintve, úgy a szépen elszivárgó művésznők közös programjában.
Innen tudjuk, hogy kik a befolyásos emberek? Hogy sémák a transzformációra, az csak később fog kiderülni.
Erre nem sok csúszással az, hogy Vékony Dorottya egyetemi tanásegéd beadja koncepcióját ide: Esterhazy Now, 2023,
aminek részei ebből a szempontból az egymásra utalt testek és az átlagos eltérés

Ez most arról tesz tanúbizonyságot, hogy vannak trendek, ki előbb kezdi el, ki később,
vagy arról, hogy nagyon is tudatosan figyelik egymást a médiumokkal dolgozó nők,
elvégre ez nem az, hogy 2003 körül volt az Iparon (ami ma a MOME épülete) egy védés,
ahol az egyik srác a Stalker nem létező concept art-ját festette meg,
és most Süveges Rita a turbulenciát sejtető, amúgy rezzenéstelenül kuksoló para-sci-fi
és legtöbbször kergetőzős géplabirintusok átvariált világát idézi fel kifeszített bársonyfelületeken.
Ezek nem egymásba érő tematikák.
Azonban, amikor a sok test összetorlódik, és a galéria az utca egyik végén van,
a másik végén a Ministry of Fredom bulik vagy a latexes gentlemen and sluts,
akkor ott most a mű kel életre vagy a természet igazolja a művet:
az elidegenedésben érintésre vágyás félelme nem csak a csalódástól,
hanem a sérülés ismétlésétől, ezért kontrol alá vonja, a sado-mazo pincében,
vagy vezető fejlesztőként az öltönyös sado-mazo díjátadó teljes szétünneplésében?
A helyzet foglya igazából nem ez, hanem, amikor a koncepcióáramlás kötelező házifeladat lesz,
és mint a divatfilmeket és sorozatokat, ugyanazt az elvárást kell teljesíteni,
hogy érted, hogy te is, hogy hozzájuk tartozol, hogy mindenki mindenkihez. Sister, bro, nagy a baj.
Mondatok, amik úgy kezdődnek, "Én azt gondolom", alatta pedig a jelentésréteg megrogyva.
A lehámozás, kicsit meggyőzve, ez már akkora inger lett (analóg jön és hozzád szól határozottan?),
a tömör összefoglalás és a kikszelhetetlen eléd álló valóság, hogy abba minden esetben
már autimatikusan bele kell vetíteni a megelőlegezett agresszió garanciáját. Hogy rosszat akar neked?
Csak elhiszik vagy tényleges változás is történik? Mint tudományos felfedezést, élik!
Szoftverelavulás és spekulatív évődés, bináris esetben. Amúgy közelkép az nárcisztikus apátiáról.
Az élmezőny hullámlovasa pedig lefordul a szirt előtt, azt mondják béna, azt mondják macsó
(már arra is, aki nem vesz valamiben részt?), és aztán a hullám szétken mindenki mást a parton.
Valakik, akik nagyon szeretnének csapatjátékot, az egész magánélet békéjét,
de annak visszavonhatatlan keresésre ráfüggése azt hozta el, hogy csapatmunka csak a munkában van,
az ideológiában, a szakmázásban, az egyletben. A városi magányban megőrülnek a nők?
Rengeteg. Százalékos érték zakatol az információszerzésben és a források ugyanazok,
és a díjak, az ösztöndíjak, a muszáj, a checkpoint. Pár százalékot ki mer hozzátenni?
Hajrázók a művészeti felsővezetésben és egyhelyben haladó rangsorok, amik szertefoszlanak.
Ezt te mondtad vagy én mondtam?
Van sok fenntartásom a nyugati irányba történő majmolással is, ami olykor szezonálisan ellepi 
a magyar műtárgy és kortárs művészeti piacot... példának okán vitát képezhet,
- végül is aktuális - amikor van egy Jakob Kirchmayr, 
és az ő olyan brutális levedlett munkái, amik foszlanak, elégve, 
https://www.jakobkirchmayr.com/projekte-texte
specifikusan és kategorikusan ez,
https://www.jakobkirchmayr.com/projekte-texte/fastentuch
mialatt Závorszky-Simon Márton idén textilégetéssel rukkol elő.
Ki volt előbb? Számít?
Az artportalon van egy cikk utóbbiról, 1 hónapos kábé.
Kiderülhet, hogy egy idejűleg készültek, de ami a publikációt illeti, 
itt Závorszky már januárban "coming outolt" a munkájával.
Viszont Kirchmayr már 2019-ben elkezdte a vastag ponyvák kínzását.
https://www.jakobkirchmayr.com/projekte-texte/irgendwo-hier-muss-ich-gelebt-haben
Vagy ismerik egymást? Ez egy párbeszéd? Ezeket nagyon is élénken követhetné a szakma,
mert más esetekben rengeteg az átemelés, rosszabb esetben plagi. Ezrével megy a terelés.
A nők meztelen testeket ábrázolnak összeterelve, a férfiak elégetik ágyneműiket? Magány.
Mindenki valami csoportsulásba tömörül, mint a halraj, a madárraj, ami együtt fordul,
és amelyben az egy tagra eső figyelem, tehát túlélési esély megoszlik? Hatékonyságpótlás?
www.futures-photography.com ? secondaryarchive.org? refresherhu? Budapest 100? 100 Budapest?
Közös cserkészés?
A vezetői hatás kérdése eközben apex ragadozóvá fejlődő mohóságként kavarog körülöttük?
Az egyéni hatásblokkoló - kiáltozza valaki, akit elmebajosnak titulálnának simán és elvitetnének,
de egy országban, ahol a diliházak be lettek záratva és az egyedi esetek félelmet keltenek?
Mindenki valami csoportsulásba tömörül, és ez nem csak mindennek az intézményesedése,
a kiépülése, a régi kis strandok romantikája kivilágítva 2500 fős táncparketté,
- működési folyamat - 
vagy a divatmodel castingon percenként átfutó (kihasznált, bántalmazott) lányok milliói,
- ez az infrastruktúra -, vagy a 85-100 millió dollárból, az 35 milliárd forintból
készülő egy estés animációs filmek, amik nem mindig árulják el, hogy ez az összeg az-e,
hogy Bono és Scarlett Johansson és társaik a voice acting, és az animátorok együtt
mindössze 20 millió dollárt kaptak az összes céggel és munkatárssal együtt... ?...
nem ez, hanem az automatizált mindenben egymásra ráígérés, gyanakvás, paranoia.
Rosszabb, mint az évtizedekig lebegő globális atomháború idején.
A művészetek ezt nem képzik le, a művészet megfordult: a művészek képzik le.
Elkezdődött, hogy a többség kizárólag nárcisztikusan reagál, önmagát helyezve el munkáiban,
míg egy töredék vizsgálja csak a társadalmat és abban vállalt szerepét, ha vállal.
Azaz az érzékenységre hivatkozva csakis önmagára hivatkozik, esetleg ironizál vagy cinikus.
A legtöbb kortárs művész nem művelt, hanem idegbeteg, és minimum szenvedélyfüggő -
aki ezt nyilvánosan hangoztatja, az általában kivív a teremben némi csendet.
A saját kis pszichózisok kiélése a művészeten, ez nagyon nagy divatot teremt ma magának.
Minden egyes mű valami sérülést dolgoz fel, és ez olyan természetes,
meg hogy a sérülések a 90%-nál a legfőbb téma, hogy így csak beteg társadalom
dédelgeti a saját elváltozásait, amikhez már hozzászokott.
Elvégre külső hozzászólót, kritikát nem engednek, kitaszítják, lenézik.
Avantgard címkékbe bugyolált akadémizmus, ami azt hiszi, ha alter márketing-külsőt ad művészeinek,
attól még nem látszik, hogy frakkos alakok pózolnak hátterükben, terméküknek tekintve a művészeket?
Akik a művészetpiac cselédlegendáivá korcsolsulnak igyekezeteikkel, igaz, ez a fokozás tarthatatlan,
mert a folyamatos meghökkentés, hogy a festészet mesterségesen terelgetve (de kollektíve)
úgy működjön, mint egy design-verseny mondjuk az automobil karosszéria megjelenését fokozóknál,
vagy mint általában az egész világgazdaság képzeli, hogy a fokozás az egyetlen kiút a leállásból,
és a GDP, mint zsoltári pótlék számozott hitkérdés lett, és a végtelen fokozás egy véges bolygón azért igen nehéz lesz.
Nem lehet Woodstock 65-ször. És nem lehet még egy Ford Mustang. Ne legyen Nagasaki 2. És nem kell Godzilla, a hatodik reboot.
Nem lehet mindenki DJ Miss Monique vagy KOROLOVA. Ez egy korszak. A boyband-ek kora leáldoz.
Nyilván értelemszerűen így kellene lennie annak is, hogy nem lehet országonként 10 évente több tízezer művészt,
és mindenkit ugyanolyan hovatartozással helyben kezelni, ezek tehát szét fognak futni,
és mindenki oda települ, ahol egzotikusnak számít, vagy ahol ráolvassák izgalmasságát.
De ez nem az, hogy a szakvélemény húzta fel. Ez csak annyi, hogy ott más a divat, és abba beleront, jól.
A folyamatos másságot elvárás, hogy hetente új zenei irányzatok és képzőművészeti kurzusok jöjjenek létre:
tehát őrület,
egyben annak áttételes tünete, hogy mindent egyféleképpen, egy fajta sikerben kezdett el mérni az emberiség egy része.
Mint mindig megint csak a meghökkentő vagy megint csak a mindent megújító (miben, hogyan?) művészeket
kierőszakolni a sokaságból: elvetemült mánia. Mert sokaság az, ahol évente egy-egy országos akadémiánként
megannyian dőlnek ki diplomájukkal az egyetemkapun, és mindegyik nem lehet sikerművész,
akinek a műveit kapkodják, mint a cukrot... főleg, mivel ez csak azon múlik ma már, hogy ki árulja és mennyire.
A bécsi akadémiára 2010-ben 1268-an jártak és ma is hasonló számokkal dolgozik az intézmény,
2018/19-ben 1400-an kaptak helyet a 6 intézetre felosztott művészeti intézményben, ami jó arány,
noha ebbe nyilván beletartoznak a restaurátorok és grafikusok is, igaz? Viszont kontinens szinten ki tartaná el őket?
A budapesti képzőn 2006-ban 400-an voltak. 2019/20-ban országosan 3900-an folytatták tanulmányaikat művészeti irényokba,
abból 1100-an mesterképzésen. És ez nagy eredmény, tekintve, hogy csak az általános iskolások közel harmada
vesz részt alapfokú művészetoktatásban
. A ksh adatai szerint továbbá a 2019/2020-as tanévben 720 intézményben,
3042 feladatellátási helyen csaknem 235 ezer tanuló részére folyt alapfokú művészetoktatás
. Hol van még az egyetem.
( Akit további részletek érdekelnek, menjen rá erre: STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ OKTATÁSI ÉVKÖNYV 2010/2011 )
Tehát a felsőoktatásban az 1000 fő (Bécs) és a 400 fő (Budapest) tendencia mára megváltozott, trendi lett, ami nem volt az.
A kis számokból itt is nagy számok lettek, a tömegképzés és a fejkvótás felsőoktatás hatása a művészet rovására megy,
ugyanakkor az a 15 vagy jobb esetben 90-100, akinek ott a helye, nem lehetne, haa 900 vagy 2000 másik után nem csorog be a pénz.
400 és 1000. De rég volt.
Ehhez képest 15-20 év alatt eljutni oda, hogy egy ilyen kis régióban a multimédiás és intermédiás művészekel együtt
tízezrek találkoznak ugyanazoknál a pénzosztó részlegetknél, (rendezvények, megrendelők, gyűjtők, aukciók, márketek),
nyilvánvaló, hogy elszédelegnek távolabbra, ahonnan meg ide szédelegnek mások, a pakli állandóan keverve van,
csak a leosztás ugyanaz, csak az osztást és a játékot játszani akarók, az egymással is pókerező galáriák állandóak?
liturgia horarum, ilyen jelleggel nyüzsögnek a galériák alkalmazottai, a sok gyakornok (intern) is velük,
akik meg olyanok, mint a fel nem szentelt papok, így az ordinatio tagjai pedig azok, akiknek neve a galéria maga!
Miközben ezek is álarisztokraták, ál-spiritusz rektorok zárt közegben tobzódnak, elvégre a státuszért csinálják,
nem a művelődésért, kultúratudományért, vagy a korszellem súlytalanságának fokán zajlik a mérlegre tétel.
A meghökkentőnek nagyon gyorsan határokat szabnak, a vevőiket a kirakatban tartva.
A súlyos, a független, a befoghatatlan nem ér, mert mit csináljon vele egy állatkertigazgató?
Azonban a fontosabbik tényező, hogy a díjakkal körülbástyázott, intézményekbe bezárt,
ösztöndíjakkal 10 éveken át jobbra-balra kipörgetett fiatal művészek identitása hova lesz,
és a világpolgárrá sürgetett tempóban válás igézetében hogyan tudják egy egységes világképbe fogni impresszióikat,
netán tán annak nagyon komoly tétjét felfogni, hogy a magánéleti sikertelenségek miatt kiélt szakma,
és a szakmai sikerekre átterelt érzelmi válaszreakciók hogyan hatnak arra, hogy ők kifejlődjenek, emberileg?
A galéria, a műkincspiac, az egész show ezzel nem foglalkozik. Nagyjából annyira nem, mint az éjszakai élet,
ahol a pultosok ez, elemészti az éjszaka a pszichés fejlődésüket. A díjak hajtóvadászatára idomított,
saját képzeletük műkincseit - mint a juhot- rohangászva terelő művészek tájképe, vaktérképek és holtterek,
és az, ahogy kivasalódnak, mire rogyásig vannak díjakkal néhányan, ez az ellenkezőjét éri el:
egyáltalán nem forradalmiak és függetlenek és berobannak és megújítják. Hisz futószalagon megy a nyírás.
20 díj, díjak egymás támaszaiként. Az előző mindig megnyugtatja a következő intézményt,
hogy nem nézik a többiek tájékozatlannak. You surely will appreciate your newly found leisure-time. 
A galériák puskáznak? A kurátorok puskáznak? Jön a nagy médiaérdeklődés, nem is olyan nagy!
Rájár kétszer-háromszor a díjazottra, aztán jöhet máris a következő! Hol a következő! Hol?
„A társadalmunk nagy része úgy működik, hogy egy olimpiai teljesítmény után nagyobb hitelt szavaznak az illetőnek.”
- mondja a sortolólány. És ugyanezt mondja a konceptuális művész lány, aki hány konceptet találjon ki évente még?
„A már említett alter hatás kiegészülve a még mindig köztünk élő szocializmussal.” - mondja a várostörténeti újságíró.
Ezek nme sok eséllyel olvassák egymást, de egy biztos, ugyanazok a tünetek kerülnek elő szinte mindenhonnan.
Illetve másolódnak máris tovább.
A képzőművészet, mint agárfuttatás? A képzőművészet, mint las vegasi show? A képzőművészet, mint karrier!
A képzőművészet, mint ketyegés, és egy-egy díj elkettyen és sosem lesz tiéd. Ez cukrosbácsiság és pedofília,
és manipuláció és belehajszolás és befolyásolás úgy, hogy a nemzetközi trendeknek aláfekvést jutalmazás az,
amitől nem alakul ki helyi művészetízlés a műtermek zömében, mert a művészekkel, hogy azok képben vannak,
a kurátorok és intézmények üzenik a világnak, hogy mi vagyunk képben, nem vagyunk mi leszkaadt félperiféria,
nem, nem, nem ám, nem!
Mennyi kortárs művészet maradhat így "fiókban". Irodalom. Drámairodalom akár. És képzőművészet!
Mert nem olyan, mert nem azokatz a számokat hozza, nem azok az arányok és anyagok és nem elég frappáns.
De lehet, hogy amit kimond (üzen), annak itt az ideje, és ez is fontos, nem csak a csomagolás.
Ugyanakkor ez a kiképzettség, hogy az értelmiségi kaszárnyából tisztelegve jönnek ki a gourmet-művészek,
ez a szervilitás és balfasz megfeleltetési zsarolás - már csak a példákkal, hogy ki és mire mit kap -,
teljesen demoralizálja a feltörekvők egy részét, akik nem csak azt realizálják, hogy ők más,
és hogy ebből nem lehet majd megélni, hanem azt is, hogy a tét az, hogy önálló akarat vagy közegvonzás,
hogy saját pályamodel vagy kitűzve lenni két hétre mutogatásból? Hogy kis szenzáció vagy kozekvens művészeteszétika,
ami saját és nem összefércelt ezer helyrl, meg utólag egy vasdarabba belemagyarázni az egzisztencializmust.
Egy vasdarabra, amin esetleg pelenka van?
Nincs humorérzék és a Duchamp-mánia miatt (miért tart ez ennyi ideig) nem értik, ha tényleg azt mondod nekik,
hogy az elképzelésed téves, mert az hiszik, itt van valami R. Mutt típusú csavar (ott sem volt amúgy: az önzés volt).
Nincs csavar, az van, hogy betagozódásra vanna kényszerítve a művészek, és ez megfélemlítés gyanús.
Ha ebben az esetben áttételesen is, csúsztatva. Mert más területeken errefelé ugye elég nyíltan. Kortárs művészet.
Az egész tényleg olyan, mint az élsport, ahogy az itt beágyazódott a hőseposzi átpolitizáltságba.
Az ország harcát vívni köteles sportolók a magyar öntudat maradék csíráinak őrzővédői,
és mint ilyen, a nagy magyar állandó csalódás részévé válnak, ha nem kiugró az, amivel elkápráztatnak,
mintegy őskori-ókori felfogásban a népcsoport által kiállított hősnek, bajnoknak kell lennie,
akivel mindenki azonosul és aki mindenki helyett vall kudarcot, vagy emel rudat Budára mutatva,
vagy tűnik el Segesvárnál vagy Világosnál és ugyanez vonatkozik a képzőművészetre, meg mindenre,
mert az ősi lovasnomád versenyszellem, a regionális intergrációs szorongások évszázadai,
a lehódoltságbeli identitásmegtartás állandó létharca és a szovejtizáció végül össze lettek préselve:
keményen, nyomd, amíg bírod, ha beleroppan is a valóság. És ez nyilván teljesen fölösleges,
akkor is, ha a népcsoport vagy a népcsoportot uraló népcsoportot megnyugtatásból kell az egész.
Hűbérkomédia. Művészetcirkusz.
Ám a rohangászva terelő művészvauvau lábhoz jön, ha a galéria sípja felcsendül. A beetetés teljes.
Tehát a hazugság, aminek nyomába ki vannak küldve, hogy hozz nekem új művészetet és kapsz díjat érte,
ez arról is szól, hogy a galériák jelentős része nem is ismeri az intézményeken kívül létező művészvilágot
(kockáztasson a művész), egy olyan globális, sarkallatos pontokon kapcsolódó és átfedésbe kerülő,
sok esetben egymásból kifejlődött, nem csak zenei vagy stílusirányzatot, hanem ezek komplex hálózatát:
ami azért jócskán nyom a latba és a világ művészeti közéletének túlnyomó többsége ez.
Még csak nem is az underground, aminek jól csengő 70-es/80as évek feelingjét sikerült
épp az ennek a megismétlésére vágyó művészeti piacnak szite csomagolópapírrá degradálni oly sok esetben.
Elkoptatták. Ma meg már beleképzelik, hogy mi lehetne olyan. A hófehér galériaszoba íróasztalától?
Ez kicsit olyan, mint amikor valami nagyon lázadót akarnak mondani, de közben betagozódnak a mainstreambe,
pl.: „Improper Walls is a multidisciplinary, intercultural art platform founded in 2014 as an art association
that aims to redefine art and cultural curating by recognising the social and cultural dimensions of both artworks and curatorial work.” ,
és közben grafikailag a honlapjukon minden feliratot áthúz egy effekt, amikor az érdeklődő rámegy,
nem mintha nem foglalná össze a bemutatkozás azt, hogy nagyon is a fő csapás mentén tájékozódnak.
Kicsit hintapolitika. Kicsit posztmodernkedés. Vagy csak álca, ami alatt tényleg elevickélnek a sztereotípiák között?
Tagság is van, 20 euroért csoportos kiállításba szállhatsz be és 250 euróért rendezhetsz magadnak egyénit is.
A gondosan kurált kiállításokról ennyit. Náluk és máshol is.
A legrosszabb esetek nyilván azok, amikben maguk sem bizonyosak benne, hányadjára állnak:
a mindenkinek megfelelni vágyásban - hogy a szakma is vegye komolyan és a street arcok is bejöjjenek az ajtón.
Vannak persze ennek is fokozatai. A nagybani már-már márkás ruhapiacon például egyszerűen a vandalizmust emelik be.
Mint a popzenében a vulgaritást. Vagy a divatiparban a fetis-kellékeket. Vagy a tudományban a biorezistens spórafelhőket?
A fentiekben reklámok tömkelege tesz eleget az olyan primer ösztönöket simogatásnak, ami a művészetpiac esetében nem más,
mint a tudálékossággal körbebástyázott safe play, ami azon szocioból jön, hogy nem kiszorulni a körön kívülre. Belemenni!
Ennek a pozíciót bebiztosításnak hasznos eszköze lehet a nagyot mondás és a folytonos ráígérés bármire.
Ez szinte olyan, mint a Ray-Ban reklámok, amik az egyéniség lázadását hirdetik, tömegáruval a kirakatban.
Ahogy a Converse tette. A Martens néhanapján. A farmergyárosok eleve. És az energiaitaloknak nem is kell,
mert már elvonó szanatóriumok alakultak rájuk, a falon túl pedig a valóságshow szimulátor videojátékoktól megkattantak huhognak.
A műmájer galéria azonban nem kotlik ilyen tényeken. A menő, a vagány, a lázadó nála is egy épp aktuális cimke lesz csak.
Vagy egy kirakatba statisztákat felöltöztetés az aukciós afterparty kedvéért. Vagy valami nosztalgia, amiről még ő oktat ki?
EBM bulin persze sosem voltak, és raktárakon át csatornába lemászós megnyitókon sem.
Vagy ahol 200 Siouxsie Sioux jön szembe, meg 4 Kathleen Hanna, aki Bikini Kill and Riot Grrrl... nem is Mario Testino címlap punkok.
Hogy ezek léteznek a művészettörténeti vagdalózásban tékozlóan használt szubkulturális hivatkozások mentén,
azt a naphosszat kurálók letagadják. De ha bent ég a megnyitón az underground, azt kiállítják.
A művészek, akiket vásárlással csábítanak magukhoz... pedig... Vad művészetről álmodoznak állítólag,
miközben krediteket számolnak, mint valami banki hiteltörlesztési eljárásban,
és az intézményes beleőrülés a kredibilitásba, a díjak halmozásába förtelemmé változott.
Mert elszabadult. Minden galéria olyan, mint egy hittérítő központ, valami izmus fiókintézménye,
és valósággal művészetegyházat csinált magának a bürokrata műkincspiaci fellendülés,
amiben a művészek nem remeték vagy a mozgásban lévő történelem tetteinek tanúi többé,
hanem báli öltönyös eszétika-klérus, valamiféle önigazolásra idomított kurzus, a dekoráció.
Még önmagát is elkezdi magyarázni, ha rászólnak? Motivációs levelek után abból dolgoz ki széria-kampányt?
Hogy úgy viselkedjen, mint egy industry insights vagy connoisseur, csak Will Gompertz-é ne kelljen változnia néha?
Előbbi definíciója angolul ez: „Industry insights refer to a comprehensive understanding and knowledge
about a specific sector or field, gained through industry-level analysis, research,
and observation of various factors influencing that industry”  (allthingsinsights.com). Így, szárazon?
Ennek mi köze a művészethez? Mert hogy ebbe az irányba megy a dolog, hideg, számító, ez kinek jó?
És miért? To cover cultural events with artistic aspects and aesthetic influence? Ez még szárazabb.
Ez lett a világ. Definiál, statisztikáz, körmönfont szépelgése megtévesztés, méricskél, mintsem gyönyörködik.
A művész, akivel a piac (így) cicázik, pedig idomul? A saját segédje is ő legyen, de ne túl tolakodóan tegyen állításokat,
nehogy a kurátorok megbántódjanak, hogy ő most eltért az általuk előre kimatekolt koncepciótól,
amit egyébként csak vele nem közölnek, mert ő egy kitömött állat az ő vaktöltényes pamacs-szafarijuk során?
Piros pont osztás és CV-manikűr.
De a műtermi munka nem human resource és a független ambíciók sablon alá helyezése, körbevágva,
továbbá a művészdomesztikációs kísérletek folyamatos társasjátéka hosszú távon káros a művésztársadalom számára.
Nem marad ugyanis más a közjátékból, csak a lecsupaszított pályázatkereső reflexek, golyózó tekintettel a monitorok előtt.
Az egészben az a legszánalmasabb, ahogy az egyetemen kijövő naiv lelkesedés ráveti magát egyik végén a dolognak,
be is szippantja szépen azonnal, hogy a másik végén cincált változata jöjjön ki, a kiégett művésszel, aki alig 30.
Mindvégig mindenféle alkalmazkodásokban lett úgy simogatva, mint amikor a háziállat szenved, de hallgat, mert tudja.
Ami ez, hogy work with museums, curators, and other 3rd parties to facilitate exhibitions and projects,
providing on-site support to the artists during installation if necessary,
de ez a szerelő posztja,
nem a feltörekvő (máris lelombozott) kortárs magyar képzőművész szerepvállalása, aki elidegenedik azonnal.
Fridge cleaning and maintenance protocol? Skirt samples and champagne flavours? Ösztöndíj, nesze, utazhatsz!
Miközben, noha titkon, mindenki más utazgatását követve ez egyik titkos vágya, azért a lakhatás is kérdés.
És valahol azért érzi a kontrasztot, hogy most akkor küldik őt egy másik országba, ahol hogy kell viselkedni?
Egy magyar társadalomban ráadásul, ami eleve állandó fegyelmezésre szorul a mindennapok szintjén is,
abban szocializálva pedig a világra rászabadított fiatal helyi művészek egy része bepánikol, berezel.
Uzsora és kényszeredett bájvigyor. Az anyagi felszabadítás ígérete közben mutatványossá vált cirkuszi bolond,
aki eléggé távol helyezhető a közönségtől, hogy furcsa legyen, de elég közel van, hogy pitiztetni lehessen.
Nem félelmetes?
Úgy vágynak a budapesti kultúrsokk után a következő nagy dózisra, a következő ingernövelésre
- persze nem azért, mert az utazás tiltott vagy limitált, mint 30 éve -, úgy, hogy végső soron felkészületlenül (még jó),
és úgy, mint az 1930-as évek végi kamaszok (Európában biztos, az USA-ban pedig végképp):
akik az egész napos pénztárosi és árufeltöltő munkából ha háború árán is, de mehetnek végre valahova.
És ugyanígy, ha körülményeit tekintve szerencsésebben, a kilátástalan kispolgári gürizésből kibújni vágyva
vonulnak a hazai, a közép-európai művészek is fel s alá, főleg egy olyan országból, ahol a Cannes-i díjas,
a Palmes d'Or legyezését-suhintását elnyert művészek is pizzázóban dolgozhatnak, vagy már kirepültek.
Nem félelmetes?
A filmes díjazottakkal ellentétben a képzőművész útja ki a labirintusból igenis nagyon egyféle, errefelé.
Megvan az itteni közeg elsimerésének elnyerését megcélzó díjak sorrendisége, fotó vagy festészet,
videoart vagy installációk terén is (mert a landart vagy art brut és a body art nem számít itt igazi kifejezésnek?),
és ezen a pályán a bezsebelt és leakasztott trófeák közé ékelt munkásság műjégpályáján csúszkálás után:
az alattuk vagy beszakadt vagy csak repedt vékony jég alól kibukás élménye legtöbb esetben a totális kiútkereséshez vezet,
mert ha egyszer belekóstoltak, milyen a ketrecen kívül, amiben a kerék még zenél is, ha hajtod, mennek.
És a milyenség állandó kérdésében a díjakkal egyre leválnak ezek a rabok a saját közegükről,
mintegy státuszfokokat ugorva, nem kommunikálva azokkal, akik bizonyos díjakat nem kaptak meg?
Egy infrastruktúra, ami pecsétekről szól.
Vad művészetről álmodoznak állítólag, de nem tudnak reagálni arra, ha valamit nem ismernek.
Sem arra, hogy valamit egyszerűen meg kell lépni, kézisegédkönyv és a menedzsment elbírálása nélkül.
Akik ugyanakkor képtelenek a műveket és a művészeket nem másokhoz hasonlítgatni,
egyben vélt műveltségüket fitogtatva, kapaszkodókat adva ott, ahol egyébként nem kell,
és az elbírálhatóság statisztikai hivatalhoz hasonlító bürokráciájával mérlegelnek,
hogy egy-egy felfedezni való kortárs mennyiben "ilyenes", vagy "olyanos", például:
We find references to Jonathan Meese, Rose Wylie and Katherine Bernhard.
És akkor attól jobb lett?
Tegyük hozzá: ezt most a galéria találta ki, mint egy termékleírást, mint hogy mik az adalékanyagok?
Ahogy ezt, ugyanúgy sikerült zsinórban, láncreakcióban, dominóban átvenni mindent,
ami ha máshol megy, ahol nagyban, akkor itt is muszáj, Magyarországon, hogy ne tűnjenek provinciálisnak.
Édes csacskaság.
Mert közben imitációk, és annál csak nehezen van provinciálisabb, mint a kivagyiság vágya pipiskedve,
csak a vágy, és mögötte semmi. Ha egész Budapest befekszik ennek a sumákságnak, hogy majmolás,
mint amikor a "next" gallery koncepció feltűnt, és azóta is ez van másolva és ha van szomszéd példa,
Ljubljana vagy Bécs, akkor itt is kell. Miért kell? Nem mintha nem egy copy-paste volna az egész,
már ami a brandinget és a sales koncepciót illeti, hogy ez az új profil,
ami odaát már vagy 4-5 éve megy és mire itt befut, ott már lecserélték. Már megint.
Ugyanez a "+" vagy "Plus" jelzőszerűség odabiggyesztése, szintén nem újdonság, kezdődött a Suzukival,
a Swift után jött a WagonR+, innen odaáig, hogy 20 évvel később be van jelentve a következő:
CSOK PLUSZ 3%-os hitel, ami 2024. január 24-én vagy mikor lépett érvénybe,
és ellenben egy bécsi vagy ravennai vagy malmöi galériával, itt ez azt a konnotációt hordozza,
ez a plusszozás (plusz adag, még egy kupon, ingyen kaparós sorsjegy vagy parkolóhely),
hogy valamit kapnak még ráadásképpen, ingyen. Nem pedig azt, hogy a főintézmény mellett
létrejött egy másik kiállítótér, tehát egy az van, hogy fiókintézmény hirdeti magát a +1 fő hangulatában.
A szintagma itt tehát hálátlan azok szempontjából, akik azt hiszik, valami nagyot mondtak.
Olyan bizarr, mint John Travolta a Ludwig Múzeumban.
Ezen felül a hatások, ahogy át vannak véve nyugatról keletre (egy ezerszer tárgyalt epizód),
és az attitűd és hangnem, ami mögött mindig valami gyűlölet vagy félelem vacog, reszket:
nem több, mint önvédelem. Mert nem volt? Vagy az önvédelem mint identitás, mert egyszer lennie kell.
Mert a kritika és a támadás. Egy zárt körön belül? Egy magára minden ajtaját rázáró szakmában?
Mint egy Gottfried Helnwein vagy Hermann Nitsch rémálom, ami napközben is tart, egésznapos.
Der trunkene Silen (The drunken Silenu), Peter Paul Rubens festménye 1610-20-as évekből, annak világa!
Berlin-Alexanderplatz, teljesen, színesben.
Minden, mint valami karrier-muszáj (minimál stílusban persze) a századforduló során és a háborúk között feltört
csoportosulásokat hozza le a maga fogyasztói szintjére, mindenki valami Fauvism akar lenni vagy poszt-impresszor,
vagy Rudy Burckhardt and Friends vagy Warhol Factory, csak maiban, azaz teljesen cégimázs, teljesen corporate management lett.
Hightech nosztalgiák és a példaképek nyomában bukdácsolás valami steril és homogén fapofa maszkját viselve,
véletően polymer, kabuki hatású és porcelánra hajaz, de attól még mi? Realists? LAS Art Foundation?
Rogyásig rakott díj-checkpoint-mező és a dörgölőzés magasiskolája, mindez a szabad művészetek nevében?
Mint amikor Berlinben van 2522 könyvesbolt galéria, és akkor Budapesten lesz egy, és 1 év és sztárok!
Egyértelmű, hogy Berlinben, aminek sok szempontrendszerét a budapesti szakmai kistesó át akarja,
rengeteg olyan iniciatívát tud felmutatni, ahol a művészeti központi bizottságnak megfelelés nélkül is,
hiszik vagy sem, megy tovább minden és az együttműködések nem olyanok, mint a tévécsatornán szereplés,_
hogy a galéria vagy úzeum engedi-e és mérlegelniük kell még legaláb 600-szor, mire mondanak bármit is.
lásd.: artist-run initiatives in Berlin, Germany
Mint amikor Athénban van legalább tucatnyi művészek által üzemeltett galéria (no kurátor, no művtöri hablaty),
tehát igenis zajlik a közösségi munka és nincs semmilyen úgynevezett „Störfaktor” (zavaró tényező);
és akkor aki itt majd csinál egy ilyet, arra azt fogják mondani, hogy ez merész, nagyon újító.
(nem mintha Athénban nem létezne már vagy 20 éve ez a cucc! Vagy lett volna itt lerombolva már vagy 4 ilyen!)
... sötétebb vizekre evezve...
Ha most kijön a Kék Pelikán című film, és elkezdik másolni, akkor mindenki olyan filmeket fog csinálni,
mint Kovásznai 50 éve, csak most utolérte a dolgot az, hogy megint ugyanúgy öltöznek a divasvihákok,
mint akkor a sűrű szövésű határok mögé bezárt munka álltólagos hősei? A magyar nem tolvajnép...
inkább csak besúgásra hajlamos, lásd.:
Kirúgták a képzőművészeti egyetemről, mert az igazat mondta, később a barátai jelentettek Kovásznai Györgyről
című cikket, akkor is, ha nem ez a publicisztika csúcsa, kiderül ennyiből is, hogy most érik csak be a dolog?
Ha most az Akademie der bildenden Künste (azaz a Bécsi Képzőművészeti Egyetem) logója lerövidült,
és csak annyi, hogy "A ...", akkor nemsokára ez is zenzáció lesz Budapesten, hogy "K ..." vagy "MO...M...E"?
Mint amikor a budapesti Gólya vagy a Dürer azért mégsem a bécsi WUK, még ha van is community kitchen,
csak az osztrákoknak eleve nem kellett az, amit itt már visszasírnak a kommunizmus nevében hippinek állók,
nem mintha egyik nem zárta volna ki a másikat, még eredetiben: tehát a lobonc és az egyenruha, egymást.
Valami ilyen elcsavartság van abban is, ahogy a művészetpercepció és a kortársak katalogizálása zajlik,
egyenes úton oda tartva, hogy mint adat szerepelnek, az életrajzi kipipálások mentén,
és hogy az üzenőképességük honnan hova tart, azt polkorr okokból inkább nem érdemes firtatni... miért nem?
Mintha a művészet... mintha nem hatnának pszichés töréseik, csak a munkákat és a velük játszódást
elemzi a szakma, a HR és a kurátor ugyanazzá válnak, csak mást pontoznak,
és a hatások már nem eszmei feljebb hangolások és fellángolások, hanem olyan csomagolások,
amik máshol bejöttek. Ez alól vannak kivételek, mint Süveges Rita.
Legtöbb esetben a fáziskéséssel megérkezik valami, előadják, nagyot szól, nem eredeti,
de nem is hivatkozik az előzményre. És ez kissé deprimáló.
Ha itt még nem tudnak arról, hogy SPARK Art Fair Vienna (idén márc. 15-17.),

DEUTSCHER FOTOBUCHPREIS BEIM INTERNATIONALEN FESTIVAL FOTOGRAFISCHER BILDER
IN REGENSBURG

AUSSTELLUNG BIS 4. FEBRUAR 2024


vagy arról, hogy STAGE Bregenz (idén febr. 22-25.) például, akkor inincs is?
Vagy lesz SPARK Budapest és STAGE Budapest is, ha máshogy nem? Évek múlva?
Ha csak a LOHAUS SOMINSKY logo
tagjait összevetem az idei Esterhazy dij döntöseivel / nyerteseivel,
akkor ott egy Jieun Park és egy Trapp Dominika, messze nem ugyanaz,
bár utóbibnak honlapja erősíti azt, hogy magány, ahogy belépsz (https://trappdominika.hu/),
megjelenik az, hogy alone ? together, másnál  a hetero és a transz szerepel azonos relációkban,
és jön az, hogy önmagát kurálja a művészi cirkusz, még függetlenebb, még emancipáltabb
(mert hova fognak lázadni mások 10 év múlva, ha ti ennyire előre rohantok fejvesztve?),
amott meg a kutyáról macskán át a palántáig interakciókról leszokott idegbetegek,
akik szerint 10 év pamacsos házikedvencnek a saját otthonból templomot emelést követően
eljött az ideje, a vltás ideje, hogy most szegény a növényt babusgassa (mert olyan cuki),
mert a macska csak kikaparta a cserepes kankalint és ő ekkor csalódott, és mindenki így csalódik,
és az intimitásban is, ahogy súrolják vagy lökik egymást, a kovid megadta a kegylemdöfést,
azért ilyen tuskók, mert nem tudják, mi az érintés, a jó érintés,
és csak ők hiszik, hogy attól lazák, ha belekönyökölnek vagy rádőlnek a másikra, idegenbe is.
Hunter Schafer felölti Jules Vaughn szenvedését. Marine Vacth is, aki 10 évvel korábban Isabelle/Léa.
A megbotránkoztatni vágyó filmek ma már ingerküszöb alatt súrolnak, és a jelképekről lemondó,
az átvitt értelmeket már nem értő világban ezeket tapasztalva a tapasztalat helyett, a rettegés kóros lett,
és két vevő áll elő, az, aki fut a világ elől, mert a filmekbe belezavarodva ez a spontán reakció,
és az, aki adja a kemény ellenállást, és közben aláfekszik, mert megkívánta. A többiek nem nézik.
Hanem a háziállat mutatványokat. Süvegesnek levélben: "Sci-fi. A világ mára utolérte minden reklámmal,
nyamvadt macskás videóval és a világ túlfeléről házhoz szállítós, onnan egyből visszaküldős őrülettel."
Egyesek bevallják, hogy napi okostelefonozásuk 11 órát emészt fel. Mikor vannak analóg inerkacióban?
Csodálkoznak, hogy valami nem stimmel? Hogy nyűgösek, hogy bizonytalanok?
Hogy a párkapcsolatok folyton kisiklanak, bármilyen nemű is az illető? Mert az nem azért van.
A cyber-realistic click-bate hétköznapjaik persze attól még, mint a szakma, amiben vannak, önmaga börtöne.
Nem mintha azt olvasná itt, https://dasedith.at/, hogy DAS EDITH IS ON BREAK - NEW THINGS COMING SOON!
Hanem! Eljött az idő, hogy semmit nem lehet már semmire sem ráfogni, hanem magadat ne tagad már le 2 percenként.
Mások meg 20 éven át járnak egyetemre és csodálkoznak, hogy 1 dologhoz értenek.
A kolompok éles fémhangja után vonuló embergulyák látványa filmbe illő. Abban élnek ugyanis,
amiről továbbkapcsolnak úgy, hogy saját magukról nme tudnak tovább kapcsolni. >ciki<
- Rendezvous with Rama by Arthur C. Clarke?
- Harrow by Joy Williams?
- American Gods by Neil Gaiman?
Egy kaomoji állásinterjú? Vagy éppen az afro punk mozgalom hozza házhoz szegecseit? Vagy amikor a faroutmagazin.co.uk-ról
a laikus rasszizmusra rátámadnak olyan cikkek, mint ez: National Wake: the multi-racial South African punk band that defied apartheid.
Esetleg, hogy palotákban, múzeumokban Budapesten restaurátorként dolgozó szakmunkás punk lányokkal milyen este hemperegni?
Vagy hogy mit tesz az, aki a konyhában dolgozik, és ha már vásznat kapott, de a festékkel gond van, mégis hogyan improvizál az ilyen?
Netán az, amikor a zenekar bent van a műteremben, mert egyszerre lett itt próbaterem és műterem, minden egymás hegyén-hátán?
A műértő legyint, mit neki a Wissensbilanz!
Inkább tömörülni kezdenek a műértők. Modern érzékenységeikbe lassan beleőrülve kollektíve - a valóságvesztés teljes,
és gyönyörű, mint egy mérges kígyó -, a túlreagálást tartják véleménynek. Ez már nem a Theophil Hansen év fináléja!
A véleményüket étrendjükkel fejezik ki olykor, legfőbb véleményüket a szexualitásukkal,
és amikor már csak ez van, akkor az általában egy civlizáció vége (elhúzódhat 100 évekig),
értelmiség nélkül, szónokok nélkül, nyelvhelyesség híján és csak-csak (maga) aláhangolva egy kontinenst.
Vissza a müncheni galériához, 1 a 100000000-ból, az esélyek jók.
Ott egy Ilit Azoulay és egy Horváth Gideon, formalin a transzformátorházban,
ott van Janina Roider és Pintér Gábor, és a trash kicsorbul a túlhangolt rocknroll-tól,
de vajon ezek tendenciák, ha keresünk 6000 hasonlatos munkával galériát találtat,
és nem-e a galériák gyártanak le trendeket (elfogadásukkal, nem-elfogadásukkal),
amin aztán bekaszíroznak, amíg a divat tart, és aki a következő dobáshoz alkalmazkodik,
az megint ott lehet a képzőművészeti csihuhun, csak hogy ez egy irodaház kerekeken,
és nem sok köze van a művészethez, ami így lehozta fogyasztói szintre azt,
amibe Jean-Micheal Basquiat, Edie Sedgwick és mások kipurcantak. A közeg.
Akkor tehát Závorszky vagy Kirchmay? Mire jutottatok? Kell legyen? Akartok bármit is igazán?
Ugye a bricking is ilyen, hogy most Felsmann volt, vagy hogy volt? Kell, hogy voltja legyen?
Naomi Devil után miért piszkálják Szőke Lili munkáinak irányát? Pedig ok.
Szoktam ilyen vacsorákat rendezni, ahol megvitatjuk. Ha érdekel, majd egyszer szólok.