Bukowski versfordítás felolvasó est / Reading poetry: Bukowski translations - 2020.03.13. 📜🍻
Bukowski (1920-1994) poems translated by Erdődy from English to Hungarian
Charles Henry Bukowski died 25 years ago.
Did you know the first Bukowski poems translated to Hungarian were using not only an Englsih, but often a Serbian source material?
Are you interested in translations using English and German "originals"? Erdődy will also talk about Budapest nightlife.
There have been a few people working with Bukowski's literature in Hungary over the years:
from Attila Balázs to Gábor Gyukics, from László Márkus, Attila Hazai, Péter Pritz and Attila Török to Ferenc Sági... even Panni Puskás...
... not to forget the PILVAX MAGZINE "Write like Bukowski" sessions organized among others by M. Henderson Ellis (https://matthendersonellis.com/).
Last but not least we have to mention László Lantos as translator, leading figure behind the hidden venue Erdődy will perform at in 2020!
Venue: MERSZ KLUB
>>>>> EVENT LINK
Location: Budapest, VIII. district
Start: 20:00
Chapters:
- poems read by Erdődy
>>>>> Budapest dive-bar presentation
- movie screening
>>>>> dancing until sunrise in afterparty location from 23:30
- bring your sleeping bag
MORE INFO @ prae.hu /// >>>>> PERFORMANCE DOCK
@ Szépírók Társasága /// >>>>> Charles Bukowski emlék-est
A tömegek géniusza 2020.03.13. – Erdődy Kristóf műfordítói Bukowski estje, vezeti és közreműködik Lantos László Tricepsz. Filmvetítés: Bukowski - The Best Hotel On Skid Row (1990) // Bukowski – Born into This (2003)
A fordító előszava:
Bukowski-t féltucat kiváló szakember fordította már hazánkban, ez nyilvánvaló számomra.
Azonban többségük aligha élt úgy, ami még csak meg is közelíthetné Bukowski életét. Számomra fontos, hogy a témádat éld – tehát amiről például írsz: azokkal, akikről szereplőket mintázol, vagy akiknek élettanulságait körvonalazod írásaidban – napi kapcsolatban legyél. Ennek hiányában aligha hiteles az egész, a rekonstrukció nem hőstett, hanem helytörténeti spekuláció, felejtsd el.
Igyál velük, feküdj le velük, mosdasd őket és rántsd el őket a száguldó kocsi elöl, mikor kiugranak!
Magam is megálltam a szakadék szélén olyan lakások között révészkedve át magam a pesti (és nem csak pesti éjszakán), amik… de nem süllyedtem egy homeless szintjére! Az iszákokat kikérdezése és az éjszakázás végül megmaradt, a teljes belepusztulás előtt megfogtam a gyeplőt. De az út mindig idegen helyekre vezetett. Érdekes helyekre, érdekekes lakásokba. Voltak például:
- amikben ajtóról ajtóra kémlelőlyukak voltak vésve késsel
- amikben házas szülők a házibulin a gyerekek prédáivá váltak
- amikben ágyba bújva kerékpáron ülve takaróztak be bringás junkie vadállatok
- amikben öltöztetni kellett a házigazdát, aki összecsinálta magát
- amikben kutyákon lovagoltak a gyerekek, vagy jazz-re rugóztak pelenkában
- amikben durván bántak vékonyka nőkkel, akik rozogán jelezték, hogy nosza, tovább! Tovább! Tehát szereti.
- amikben vonatoztak az emberek, miközben hosszú cigikkel pöfékeltek egy koszlott panelban
- amikben állatok közlekedtek a háztetőkön lakás és lakás között, aztán már az emberek is direkt módon ablakon át (ez az emlék még franciaországi foglaltházazós időszakomból való)
- amikben lépcsőházak korlátain vagy a házon kívül: erkélyen át jöttek a vendégek, felmászva!
- amikben nem volt házigazda és senki sem tudta, kié a hely, vagy hogy ki lesz az utolsó és mivel is zárja be a kócerájt, ha egyáltalán!
- amikben olyan por és hamu állt rétegekben, hogy sok raktár ehhez képest szépségszalon
- amikben a felhalmozott dolgoktól, minden gyűjtéstől sikátorok magasodtak vacak dobozokból, tessék saszzézni!
- amikben metrónak voltak öltözve a lányok, végállomások pöttyeivel testük mentén fej és pina között (dönthettél hol szállsz fel!)
- amikben, mint Garaczinál – ahol Tricepsszel is találkoztam hajdan – lehetett ökörködni,
volt művészeti diskurzus, nem csak rendszerelméleti agyrém, vagy csoportos politikai pánikroham!
Lakások, lakások százai… sok-esetben-meglepetések! Amik beégtek a koponyám belső falára.
- lakások, amiken nem volt zár, és az jött-ment, aki akart
- ahol síkosító és a papírtörlő az ágyhoz volt láncolva
- ahol a gyógyszerésznő munkahelyi makulátlansága véget ért és háztáji dzsuvába döglött minden fogható, őt is beleértve
- meg ahol őszes penészkúp volt a serpenyőben, ami a sütőbe volt dugva (nem épp háziasszony)
- és ahol a házigazda felesége a beépített bárpultól vetődött rád, hogy megtépjen,
és a bárpult nem volt annyira beépített, mert felborult, mindenki minden italával, bontott és bontatlan üvegekkel, az üveg, és a hogy szétvág mindent és vérzik a lábad és mindenki röhög és egymásba karol (inkább kapaszkodnak), mígnem előkerül a férj, előbb elküld, hogy szerezzek egy jóst, aki megfejti a tócsát alattam, de máris ráébred, hogy ki a hibás, és kérdőre von, hogy mit tettem a feleségével, mert az biztos miattam reagált ennyire túl?
Lakások.
- ahol az üres üvegektől már nem lehetett belépni a konyhába
- Zorán mámájának lakása a Gellért tér oldalában
- Meg egy másik a Duna szinte közvetlen túlpartján, ahol a kedves mama, egy nagymami: állatokkal élt a sötétben annyi bizsuval a nyakán, hogy nem tudott rendesen lélegezni, de 56 utáni vastüdővel hősködött még mindig elvakulva, és ha beléptél a félhomályba, az állatokra lábra mentek, főleg a fajta tiszta kopasz kutya, a szarkupacok közt, miközben a lerendőnyözés mögött nem látszott, de örökpanoráma lett volna egész Budára. Tehát nem volt. Miért is nem? Egyszer ugyanis szellőztetéskor egyes jószágok kiugráltak magukat öngyilkolni… nem bírták tovább. 5 emleet. Placcs!!! Igazi hősök.
Láttam pár érdekességet. Ezerszám, ha belegondolok. Ezek noha nem traumatizáltak cseppet sem, kevéssé voltak hihetőek közvetlen és nem-söntéskörnyéki közegeimben, ezért egyfajta Dante-i útbaigazítás, egy bökésnyi deus ex hatására került elém elég korán, elég fiatal fejjel Bukowski életműve, mocska.
Azonosultam vele, amennyire lehetett. A szocializmusból Budapest belvárosára maradt lepukkant kocsmákban (akkoriban még Budán is! Például a Móricz és Moszkva tér környékein csak úgy hemzsegtek a nem budai úrigyerekek és nem pláza-patronáltak, a köznép mondhatni, főleg csórók). Móri Borozó, Izsáki borozó, és a Grinzingitől a Népszínház utca förtelmes okádékvermeiig a pesti oldalon bejártam az egészet, rengeteget tanulva nem csak úgy általánosságban, hanem a nincstelenségről, a késelőkről, a félhomályba húzódó frissen börtönből szabadultak lelki állapotáról és fényérzékeny átmeneti retinaigényeikről, a kicsiben egy életen át csencselőkről, és természetesen az ezeken a helyeken magukat legalább napközben meghúzó hajléktalanokról. Volt egyfajta Los Angeles külső itt Budapesten is. Emellett aztán az alternatív helyek, amik jó 10-12 évet éltek meg csupán, mielőtt megkezdődött tömeges bezáratásuk! Ezek csak kis hányada voltak az éjszakát kitevő ramazuri-rezortnak (a mi hányadunk) a diszkók, a melegbárok és szocreál kis kricsmik közé beékelődve, margók mentén, vonal alatt, félperiférián, sikátorokban és nem véletlenül romházakban, amik olcsón hozzáférhetőek voltak akkoriban, így lettek a romkocsmák. Ennek az időszaknak a hajnalán, mi több, előtte, mikor egy már említett Moszkva tér környékén van mondjuk nem több, mint 2-3-4 hely (Marxim, Móri, Kecskeméti Kétlyuku, egy az akkor épülő Mammut Pláza oldalában, aminek már nincs meg a neve, aztán a fasori presszó, ami máig ott van, és távolabb a Maros Söröző vagy az Illúzió és a Tabán teázó, de így már az Erzsébet-hídig szaladtam…). Nem több. Egy maréknyi lehetőség, ismerkedni, inni valamit – sok bántalmazott vagy identitászavaros kamasz például pótcsaládot keresett ezeken a helyeken –. Két kézen megszámolható opciópaletta, semmi bulinegyed. Időtlen utcasarkok, nem pedig százával és ezrével a legkülönfélébb turistacsalogató attrakciók (amik a helyiek számára amúgy megfizethetetlenné váltak) és fél éveket meg sem élő vendéglátóipari vállalkozások egymást váltva, no meg a rendszeres átépítés és tatarozáshang, mint manapság). A kocsmákban csönd volt, elszántság, beszédhang, duruszolás, furcsa illatok, és ének... Mivel meg kellett tanulnom magyarul normálisan, elvégre nem itt nőttem föl, kapóra jött egy másik tényező, ami mára eltűnt: nem voltak korosztályok. Sokféle nyelvezetet, szókészletet és izgalmas szóösszetételeket lehetett felcsípni! Évtizedeken át generációkat kiszolgáló intézményekben kuksoltam és hallgatóztam, dialketusok, szófordulatok, közmondások, tolvajnyelv, irodalmi nyelv és annak rétegeitől megszédülve, hozzá az utcazsargon… főleg a háború után is szétlőtt belváros utoljára hagyományokba megkapaszkodó igényei mentén, amik nyugaton alapvetések, tehát, hogy pub-ok és Gaststube-k, meg Kneipe-k és Bistro-k évszázadokon át léteznek változatlanul. Volt erre itt anno egy esély, persze elszalaszottuk. Talán ennek a romantikája a British meg Irish pub-ok diznilendszerű világa, ez a kölcsönmúlt, póttörténelmi ámítás ivás mellé. Mintha Keleten nem élne túl a múlt, és talán igazuk is van. Ezek a térségek állandóan “felzárkózóban” vannak, nem érnek rá az önvizsgálatra, a reflexió amúgy sem egy közgondolkodásbeli jellemvonás, ahol a mentalitás arról szól, hogy versengj mindhalálig mindenkivel összefogás helyett. Mindent eladunk vagy lebontjuk a francba! Nehéz felfogású rövidtávú gondolkodás hagyja jóvá, a cserélődő lakosság pedig bólogat vagy félrenéz vagy nem néz sehova. Nem tudja ugyanis, mi tűnik el. Bukowski Skid Row típusú munkásszálló-negyedeiből is, mint azt globálisan gentrification címszó alatt már nem egy környék, művésznegyed vagy lakóközösség felismerte, szintén eltűnt. Boutiqe hotelokat szülve halott városrészek koszlott hulla(dék)épületeiből, ahogy ez sok-sok fátziskéséssel most zajlik, most ebben a pillanatban, mondjuk a Király utcán és környékén.
Bukowski együtt él a témájával, nem madártávlatozik, nem óckodik, tökös iszákos. Kivénhedt huligán módjára túrja magát át az egészen, minden szlömök legamerikaibbjain, hogy aztán sztárok feszítsenek vele akkor még nem selfie-ként ismert képeken, mondjuk úgy, csoportképeken, portréfotókon fent a Beverly Hills-i villarengetegben, valamelyik kerti medence zsánerkompozíciójában. Bukowski megérdemli a szembesülést! Ettől is, és a könyveit illető megfilmesítések kapcsán is többször mélységesen kiábrándul, látva a kontrasztot! Napról napra élő, túlélő kocsmatöltelék-világa és a megállás nélkül atyáskodó-bábáskodó-fúrkálódó-nyivákoló és egymást megrontva sznob, valamint végsőkig túlfizetett és ezáltal szétkényeztetett filmes elit különbségei láttán. Hollywood című regénye, mint a Totumfactum, tényszerű, ám ezek a művek egymás ellentétei abban a tekintetben, hogy a szociális spektum két külön végén játszódnak. Bukowski szajhagyörtő és alkoholista fruskabírkózó délutánjai sem álltak olyan távol tőlem, elvégre a kocsmákban az ember bevonzza azokat, akik bármit megtesznek egy italért, vagy hogy valahol végre emberszámba vegyék őket. Lehet ez egy 19 éves lány is, vagy egy 40-es lebukott úrilány, vagy valaki, aki hiába ment el külföldre, vagy hiába házasodott korán, hogy az majd kimenti mindenből, végül lecsúszott a bárpultba kapaszkodásig. Ezek aztán szétverték a lakásaim, a számítógépeket kihajítva, amiken a munkám volt, meg a tányérok, és bútorok leaprítása, ismerjük.
Bukowski nem cáfolta, amit megéltem. És nem idegenített el történelmi kontextusok fura fundamentumaival, amik oly távolinak tűnnek olykor, mint mikor kosztümos filmekbe vágyik az ember, noha önmagát ismerve rögvest tudja, hogy ez ostobaság. Bukowski versei fogtak meg, nem a regények! Tele vannak tömör extravaganciával és túlexponált exisztencialista sármmal, tébollyal.
Ebben a mocsokban aztán, mint bármely kétkezi munkás meg is találtam az aranyat, csak mosni kellett, méghozzá alaposan. Amikor lefordítasz valamit, bizony át is mosod azt magadon.
Tekintettel arra, hogy többnyelvű vagyok, az áttétel, az alkímia jót tett. Tegyük hozzá, abban is segített, miként higgyem el, hogy kalandjaim valósak, izgalmasak, egyediek, és nem én vagyok idióta, amiért mások dögunalomban tengődnek komfortzónák bástyái mögül középső ujjazva egy felfedezésre váró, teljesen elmebeteg világnak. Ugyanakkor ahogy Bukowski kimondta, egészen mást jelent ráismerni a többség állapotára. Nem érti, hogy tudnak egyesek így élni. Hogy soha életükben nem őrülnek vagy őrültek még meg. Egyszer sem?
“Some people never go crazy. What truly horrible lives they must lead.” - Charles Bukowski