Shinnosuke Nagase poems translated & published by Kristóf Erdődy / 2020.01.22. 📜

Shinnosuke Nagase is a Japanese poet from Kanazawa, Ishikawa Prefecture. His short stories depict his overseas stay in Europe, especially his Denmark years,

as well as experiences during a few of his longest journeys, some like a walkabout, others very though like when he cycled around all Japanese islands in 6 months on his own.

A magyar kultúra napja (Day of Hungarian culture) 22th January established 1989, is a special celebration dating back to 1823.

 

VERSEK / POEMS:

 

Első Vers: “Elkésve”

Nem épp időben, noha azt mondod “10 perc és ott vagyok”

Nem csupán ha randevúk, ha a cseresznye virágzik, vagy ha a hal, amit fogtunk idényre vall. Az ilyen alkalmak sosem időszerűek.

Nem épp időben, noha azt mondod “Noha 25 vagyok”

Nem csak az, hogy rákészültem, ha a baba is sír, máskor a déli sziget dolga gyötör,
vagy hogy megígérted elviszel a végső búcsúig. Az ilyen mindenség sosem időszerű.

Nem mondanám mégsem, hogy igyekezz. Naná, hogy szeretnélek látni, amint lehet.
De nem mondanám ezt. Így ha legalább 15 perc marad, akarom, hogy te mondd ki.
Ideje volna, hogy értelmezd, azt állítod, 10 perc az egész.
Tudod ezt az egészet? Félek, olyan időn kívül vagyunk, ami nem a miénk.


 

Vers. 3: Narancs prizma

Álmaink magvai csupa remény tárgya
Tavaszt ihlelve szökell
Lecsípve, megfőzve ősszel Azután árnyát alakját vesztve
Fiúk lányokká változnak
Nagy derengés Keleten, halad tovább megfordulva a narancs prizma iránt
Már majdhogy Vörös vagy!
A narancs színezet szegmensei közt
te, mint csodálatos illat élsz, aminek íze sincs

 

Vers. 4: Távolság

“Van holmi ezüst fátylazás a ködök mögött”

- Tűnődöm ebben a 10 sorban mennyi réteg van
- Tűnődöm a lány hány szót tehet ebbe a 10 rétegbe
- Tűnődöm miként sasolja a lányt, válaszát várva eme 10 rétegen belül
- Tűnődöm miként hatja át szűzi életét ez a 10 sornyi alakmás
- Tűnődöm ez a távolság mennyi pert hoz fejére és megbánást 10 rét által – Mi mind
- Mi gyönyör által ébredve éledünk e 10 sora által távolra vetve
- Hogy a távolról szemlélt tények gyűjtőnevéül ifjúságot kiáltsunk
-

“Talán, ha egyáltalán”

 

 

Rövid történet. 1: Take me Home, Country Road

Idegen országban dolgozom. Régi vágású amerikai étkezdében egy idejét múlt országút mentén.

Parancsolóm, kinek szokása a zsémbes kis rádió paskolása, és ha az recsegni merészel,
engem kiparancsol a bolt előtt szobrozni mondván “Unatkozol?
Rendben, és most rángass be pár vásárlót” Meglehetősen unalmasan telnek napjaim,
minek közben a szemem előtt elsurranó kocsik rendszámtábláinak számsoraival netán játszhatok.

Szülőhazámra gondolok. Miért is kell nekem egy ilyen silány étkezde előtt állnom éjt nap alá,
méghozzá egy ilyetén más országban? Nevetség tárgyát képezi szenvedésem most.

A pillanat hevében. Kistermetű lány lép be a bolt küszöbén, hátán hátizsákja hatalmas,
szinte maga alá gyűri. “Pénzt vennék fel most azonnal?” Kérdezte,
hálózsákja eközben megpördült vagy kétszer teste körül.

Szinte rábírtam magam, hogy elszóljam magam “Ez falu, nem város” vagy éppenséggel
Ahol egy ilyen helyen felvennél bármit, koldusbotra jutsz” Vagy hasonló megjegyzések által,
így tovább, töprengve, mondani neki megy immár ILLEMMEL IS.
“Menj hát egyenest és jobbra tarts aztán, hogy fejed balra lejtsen egyszercsak.” Csak így.

Erre ő rávágja “Köszönöm, de mennyire, hogy otthonom keresve rávezettél a lényegre.”
Mosolya elég fénylő ahhoz hogy ez a porfészek egy évre végre lássa önmagát.

Azt éreztem mellbe vágott. Erre a parancsolóm rávágott a rádióra. Nem is vettem volna észre,
mi is történik, de a rádió végtére felüvültött kisvártatva.
Ez szólt “Take Me Home, Country Road”, írta John Denver.