Erdődy publishing Hungarian Steampunk Poem / 2010 ⚙️📜



A Steampunk portéja

 

Légpárnás sírok alatt egy vonat szalad,
s szól, öntik még, de már szól a harang.

Az emberi szervezet csillámpora koczkakövön s fémszegecses gépezetek tervrajzain:

sisakok és kapcsos szíjak, bőr és csipke vitrinek előterében; horgonyláncos
naptárakra szegezett napórák árnyéka − akár feledés és öröklét. Kartoték?
Bőrkötésben. Scioptikonban négyhüvelyknyi izzók váltóáram drótpórázon;
és szigetelések, miken áthatol öblös vonatfüttyök börtöne: olivarum karzat ég,

s a fejlődés bársonyos lázában a társadalom miértje, a biztosíték ismeretlen még…
tolongó munkások kijáratoknál s fehérizzásig hevített érc kiömölve kohók bejáratainál.

Gőzölgő szurok talicskákon utazta sínek, készülő kanálisok mellékébe,
akár a zilált közösség metaforája: egyenes tartás és utcagyerekek játszótere
a folyton formálódó tér, mely meríteni élő múltból rendelt. A keblek bélelt
dekoltázsai öregedő papír fölé hajolva… zugkocsmák, bohózatok beltengeren,

mik fedetlen testek pápaszemes kíváncsiságát fordítják formalinban forgó élőlényekre,

kilengő ostiloszkópos énekek. S távolban...
Talaj felett centikkel lebegő ködben gázoló baka. Veteránbokák. Ütemes puffanásai
sikátorokban visszhangozva, egymást szólítva. Ama köd, a parázsló! Éppen hazatérő
csatagépek légszomjas szalagjaival kelyhek lejtve. Pászmagyújtó ember utat ásít,
az éjszakát kipöttyözi, s más negyedben gombnyomásra fokozatosan, laza légöl

boronáiként a magukhoz térő búrák a fény szántóján húzzák meg ismét csíkjaikat.
Dickens-i London? Túllépett. Benne kisemberek nyomora, könylapon túl tömegek kora.

Erkélyek alá szorult téglarakás kémények, gépkarok photojule árnyéka képernyőreflektorokra

szegezve felettük; dokkmunkás kezeken elmorzsolt, hínárba, algába, sóba holt tetoválás hasít.
Rekeszek, ládák szálkái metszette évtizedek; utcai táncosok borongós torokhangja pang,
rázott hajú fejbúb s a költők tintától megfeketedett tenyerei; a mérnökök malachitos ovális,

vízpartra hajló érccsápok csúcsaira függesztett gömb tervezőszobái telemobiloszkópokkal.

Emelő-toló erőgépek kettős sora mögött…
Botanikusok pálmaházakban a mohás partú, mesterséges tavak későesti hullámai. Elképzel?
Kísértetet hív kapuzárás után. Tavirózsákat villódzó vízfodor s egymás ágyékán megbújt,
neszező szeretők lelki szemei előtt az asztrológusok mikroszkópikus világa szemészet.
Világegyetemet vél felfedezni a szembogár sötétjében! A bionika pionyírjainak utat tejút!

Lótuszlevél! Cápabőr barázdái! Kirogenetika palotái alatt piactér! 16 marok magas lovakkal
utcai konyhákból bordaszeletek és articsóka szellőzve! Arborétum nyálkahártyákra festve!

Üvegház fedelű méregzöld szarkofágok s felvonók; spirituszvasaló  lőréses hajótatok.
Égbe érő légcsavar! Olajbarna mozgólépcsők alatt acélkarokon petróleumlámpások, csörlők
barnulva… mahagóni lambéria! És sárgaréz lépcsőházakban tölgy köré a vörösréz futtatott!
Passzázsokban pézsma illatú festékek, vastag lakk; gőzturbina felett ezüstlapátokkal őrölt kő

hulló ballasztja köhög kikötött, fújtató léghajók közt, szénmázas diadalív-hidak!

Szobrozva a szél halálfej-hárfakábeles játékát vörös téglaházak lekerekített
sarkaira söpri a hajnal; végeláthatatlan sárgás égbolt darukkal s vékony ajkú felhők!
Viharsercli alatt a végeláthatatlan! Rugókra tetőkertes, felfüggesztett városképek!
Csigalépcsős tetőterek, repedező ódon kerámialapok rajtuk. S alant a dús velő jő elő:

higanyesőben lim-lommal koszos csatornák mosógépek kádba velúrból ömlő színű vízével,

léglökéses szárnycsapdosó gépek, és apró hektográfok...
Árkádok alatt mit fátyoloz mikrofonos tikfa gramofonok gitárreefes sanzon-zenéje?
Légmentesen záró, elmerülő s kongó búvárharangok és templomtornyokban gabona?
A szárazon tartott csendes maholnap, ha földabroszon minden szerkezet érzékeny?

Avagy robusztus csontvázat formált a  kékes pikkelyek fémteteje – a kalapok abroncsa?

Hangáralakként fűződnek csavarkulcs-kulcstartók. Gyermeki kacajban némi koravénség.
Galambok felett quanda-szárnyas ornitopterek itt a hírvivők, cédula kering kiesve kosárból:

Légpárnás sírok alatt egy vonat szalad,
s szól, öntik még, de már szól a harang.

Földalatti, elhagyott vasutak, ahol közszeméremsértést elkerülendő szállították a halottakat.