RECOMMENDED: Ferreira Gullar and Sérgio Vaz translations by Kristóf Erdődy / 2025.10.05. 📜 🇧🇷
Erdődy Kristóf: válogatás Ferreira Gullar és Sérgio Vaz verseiből, 2025
Ferreira Gullar brazil költő, drámaíró, esszéíró, műkritikus és televíziós író. 1959-ben kulcsszerepet játszott a Neo-Concrete Movement megalapításában. Ez a mozgalom kulcsszerepet játszott a „Concrete” művészet határainak feszegetésében, olyan újításokat vezetve be, mint a „poema-objeto” (tárgyvers) és a „livro-poema” (verskönyv), amelyek interaktív bevonódást ösztönöztek az olvasó részéről, így ötvözve a fizikai élményt a művészi kifejezéssel. Nevezetes művei közé tartozik a „Poema sujo” (Piszkos vers) és az „A luta corporal” (A test harca), amelyeket Brazíliában és nemzetközi szinten is ünnepeltek. A politikai üldöztetés és a száműzetés ellenére Gullar munkássága továbbra is mélyen kötődött a brazil kultúrához, a társadalmi kérdésekhez és az emberi léthez, így a 20. század egyik legbefolyásosabb brazil értelmiségijévé vált. A brazil diktatúrával (1964-1985) szembeni politikai álláspontja költészetének egyik gyakori témája.
Költészet
- Um pouco acima do chão, 1949
- A luta corporal, 1954
- Poemas, 1958
- João Boa-Morte, cabra marcado para morrer (cordel), 1962
- Quem matou Aparecida? (cordel), 1962
- A luta corporal e novos poemas, 1966
- História de um valente, (cordel, na clandestinidade, como João Salgueiro), 1966
- Por você por mim, 1968
- Dentro da noite veloz, 1975
- Poema sujo, 1976
- Na vertigem do dia, 1980
- Crime na flora ou Ordem e progresso, 1986
- Barulhos, 1987
- O formigueiro, 1991
- Muitas vozes, 1999
Antológiák
- Antologia poética, 1977
- Toda poesia, 1980
- Ferreira Gullar - seleção de Beth Brait, 1981
- Os melhores poemas de Ferreira Gullar - seleção de Alfredo Bosi, 1983
- Poemas escolhidos, 1989
Kispróza
- Gamação, 1996
- Cidades inventadas, 1997
Színház
- Um rubi no umbigo, 1979
Krónikák
- A estranha vida banal, 1989
- O menino e o arco-íris, 2001
Memoár
- Rabo de foguete - Os anos de exílio, 1998
Életrajz
- Nise da Silveira: uma psiquiatra rebelde, 1996
Esszé
- Teoria do não-objeto, 1959
- Cultura posta em questão, 1965
- Vanguarda e subdesenvolvimento, 1969
- Augusto do Anjos ou Vida e morte nordestina, 1977
- Tentativa de compreensão: arte concreta, arte neoconcreta - Uma contribuição brasileira, 1977
- Uma luz no chão, 1978
- Sobre arte, 1983
- Etapas da arte contemporânea: do cubismo à arte neoconcreta, 1985
- Indagações de hoje, 1989
- Argumentação contra a morte da arte, 1993
- O Grupo Frente e a reação neoconcreta, 1998
- Cultura posta em questão/Vanguarda e subdesenvolvimento, 2002
- Rembrandt, 2002
- Relâmpagos, 2003
Televízió
- Araponga - 1990/1991 (Rede Globo) - colaborador
- Dona Flor e Seus Dois Maridos - 1998 (Rede Globo) - colaborador
- Irmãos Coragem - 1995 (Rede Globo) - colaborador
Ferreira Gullar
Önmagadat fordítani
Egy részem
mindenki más:
egy másik rész, senki sem:
talaj talajtalanul.
Egy részem
sokaság:
egy másik rész, durva
és magányos.
Egy részem
töpreng, vizsgálódik:
egy másik rész
háborog.
Egy részem
ebédel és vacsorázik:
egy másik
borzong.
Egy részem
maga az állandóság:
egy másik
tudja, hogy mulandó.
Egy részem,
puszta kín,
egy másik,
a nyelvek.
Lefordítani egyiket
a másik megfelelőjére
- lét és nem-lét
kérdése egyhamar -
lehet-e ez a művészet?
Élvezetem
Egész napom saját tér
kitárt karokkal
elmúlt éjszakák porát érintve
a nappal
kavarogva
bolygóhoz kötve
hajnalt hordva egyik tenyerén
és a másikon
Buenos Aires a szürkületben
Saját terem ez, drágám,
a földlakó napja ez
egyszerre a tengeri madaraké
és a brazil központi vasút vagonjaié, ezek viszik
a nappalt
melyet jobban lehet mérni pulzusban
mint
a karórám ketyegésével
Saját tér – nincs felmérve –
ami a lakosság maga,
a népünk,
kitárt karokkal érintve a port
egyik vagy másik éhség nyomán,
az emberek, drágám,
akik egyik kézen ételt hordanak
a másikon pedig
egy időzített bombát.
Én embereim, én versem
Az enyiméi és a versem összenőttek
ahogy a gyümölcsben
egy új fa esélye teszi
Versem az emberekben születik
ahogy a cukornádmezőkön
a cukor zölden jön világra
Versem megérett az emberekben
mint a napfény
a jövő torkából pislákolva
Embereim a verseimben
kiugróan
mint vascsövek a termékeny földben
Az embereknek vers, amivel hálát adok
kevesebb, mint ki énekel,
mint inkább a rügyező növény
Felforgató
A költészet
mikor megrohan
nem tisztel semmit
apát sem, anyát sem.
Mikor érkezik
bármely mélységéből is
nem tisztel államot vagy társadalmat
megtöri a Código das Águas-t is
sikolt
ribanc módra
ismét
az Alovadara Palotával szemben.
csakis ezután
fontolja meg: megcsókolni
az alulfizett sokaság
bölcsőjét
azokét, akik szomjazzák a szabadságot
és igazságot.
Ígéretet téve nekik, hogy az ország égni fog.
A fordítás Tal Goldfajn, Rodrigo Bravo, illetve Chris Daniel
angol nyelvű változatainak felhasználásával készült
fordítás / translations © Erdődy Kristóf
Sérgio Vaz brazil költő és aktivista, São Paulo város agglomerációjának lakosa. Brazília-szerte a „periféria költőjeként” ismert. Számtalan verseskötetének kiadása mellett autonóm kulturális terek teremtőjeként, valamint a költészet és az irodalom népszerűsítőjeként is kiemelkedő tevékenysége a város periférikus területein. Vaz a Cooperifa (Periféria Kulturális Szövetkezet) megalapítója 2000-ben, ezen szervezet rendezvényein több száz fiatal találkozik hetente, hogy verseket olvasson és alkosson. Sérgio Vaz egyben alapítója a 2007-ben megrendezett „Modern Művészet Hete a Periférián” rendezvénynek.
Miközben különféle értékesítési és irodai munkakörökben dolgozott, Vaz 1988-ban tette meg első lépését marginális költőként, amikor Adrianne Muciolóval közösen kiadott verseskötetét, a Subindo a Ladeira Mora a Noite-t (Éjszakai meredek lejtőn mászni) saját kiadásban adta ki. További négy verseskötetet adott ki saját kiadásban:
• A Margin do Vento / A szél széle (1991)
• Pensamentos Vadios / Kóborló gondolatok (1994)
• A Poesia dos Deuses Inferiores / Alsóbbrendű istenek költészete (2005) és • Cooperifa – Antropologia Periférica / Cooperifa – Peripheral Anthology (2008).
A São Paulo-i Grupo Editorial Global a következő versgyűjteményeket adta ki:
• Colecionador de Pedras / Stone Collector (2007)
• Flores de Alvenaria / Masonry Flowers (2016), valamint még egy krónikás kiadvány
• Literatura, Pão e Poesia / Irodalom, kenyér és költészet (2011).
„A költészet számomra az, amikor valaki lejön a piedesztálról, és megcsókolja a közösség lábát. Le kellett vennem azt az elegáns ruhát, alább adni a kifinomult szólásokból. A költészet így mutatkozott meg, számomra alázatos módon, a [katonai] diktatúra [1964-1985], a zsarnokság ellen harcolva. Így kezdtem érdeklődni a költészet iránt, tudván, hogy a szavakon keresztüli küzdelem eszköze lehet.”
Kötetei: www.goodreads.com
Sérgio Vaz
Eredj utána
A rózsaszirmok
emlékeztetnek arra
hogy a szépség törékeny
és a könnyek vizébe
minden virág belefullad.
Töröld meg szemeid
és idd ki az életéltető
édesség zamatát,
mert nekünk, akik ezerszeresen élnek
a kanyarok mindig
veszélyesebbek.
Cövekeld le lábaid a földbe
mert az édenkert máshol vár
repülj ki a csapdákból
temesd a hervadt virágot!
Mivel tél van a tavasz közepén
és nem minden vers vagy próza.
Fordítsd Napkorongod,
egy magonc, mely nem virul még
azon tanakszik épp hogy a mások élete
milyen csodálatos lehet.
Egy álom
Tegnap a te álmodat álmodtam.
Azt álmodtam, hogy a katonák
énekeltek és táncoltak,
megszabadítva maguk a gonosztól,
felbukkanva mindenhonnét
virrasztást tartani
minden atomfegyver
temetésen.
Az álomban
az emberek nem voltak rabszolgák
saját maguké sem, és másoké sem
pártoknak sem hódolva,
mivel a pénz
le lett ölve
a szeretettel vívott harcban.
A gyerekek
szegfűszeg és fahéj
virágokkal táncoltak
minthogy nem voltak éhesek
csillagokat kergetve
és mikor elfáradtak
maguk is csillagokká váltak!
Azt álmodtam
hogy nőknek és férfiaknak
nem tárgyaik voltak, hanem érzéseik,
és az öröm egy pillanatában
imáikat ültették
ám nem nyitott kézfejekkel,
de a virradat csodájában
ölelkezve.
És Isten – a szeretet minden apró gesztusa –
nem járt már templomba,
könyvek és szobrok köré,
csak szívekbe…
Tegnap
a te álmodat álmodtam
nem is sejtve, hogy az enyém is.
(cím nélkül, 2025 szeptember)
Egy álarcokkal teli világban
az arc megmutatása önkéntes távolságtartás
a manipulációs játékok kegyetlen szépségétől.
Mivel azok, akik még mindig álmodnak
a magánnyal szembenézés titokzatos erejét
hordozzák magukban.
És azok, akik már réges-régen feladták
fegyverekkel és ágyútűzzel szembesülnek,
de azoktól való félelmükben múlnak ki, akik mások
akik tükröt hordanak maguknál,
azok torz képét tükrözve vissza
akik immár több mint felhígultak
a tömegben.
(cím nélkül, 2024 október)
Az élet folyamatosan arra tanít
minket, hogy az élet arról szól,
hogy beváltjuk terveink ígéretét,
kitárjuk mellkasunkat
és ne szorítsuk ökölbe kezeinket.
És hogy azon közben,
hogy nevetés és síri csend,
mikor mindenféle
művészeten tanakszunk,
nem csupán a művész
sebeit vesszük észre,
egyúttal a szavak sebeit
is nyalogatjuk.
(cím nélkül, 2020 október)
amennyiben
nem szembesülsz
a sötétben rejlő árnyaiddal
tovább üldöznek majd
a fényben
(A Global Editora által kiadott A csata virágai című könyvből;
posztként 2024, decemberben jelent meg)
Tedd a legjobbat,
adj bele mindent abba, amit teszel
és vesd bele magad abba, amiben hiszel.
Ne bízz az időben,
a napok gazemberek,
csókokkal árasztanak el,
jövőbeli ígéreteket suttognak a füledbe,
majd a múltba száműznek.
Harcolj most,
míg ragyog tekinteted,
és két kezeddel álmodhatsz,
mert bármi is a végkimenetel,
együtt kell majd élned avval, ami történt.
Sokkal jobb élni
a harcok hegeivel
mint a szégyenérzettel
hogy megfutamodtál.
Részlet a "Kőművesség virágai" című versből
Add a kezed, szerelmem
a hajnalnak kicsípték szemeit
és az utcákat apró csillagok borítják
ezek hirdetik, hogy a sötét múlt
a jövő szabadsága ellen fellépni vonul.
A ködnek csalfa szemei vannak
és a kenyér és virág nélküli éjszakák
újra le akarnak ülni az asztalunkhoz,
olyannyira telítve régi fájdalmakkal.
Fekete testek véreznek a járdákon
és míg az aszfalt a béke végét jelképezi
az éhezők vére néma csendben csorog
a szomorú kopogásban és a kórházi sorokban.
(Utcai víz, 2025 október)
Amikor az élet
egy rövid pillanatra megpihen
a kemény munka fényképén
egy pirosban ülő férfi
jeges vizet árul, hogy oltsa a szomját
azoknak, akik
fékezetlenül a megszokott útjuk felé tartanak az autóban.
Az éhségtől sárgultan,
a pirosban ülő férfi
nem érti, miért kell ezt a bírságot fizetnie,
és teljes szabadságban tölti le a büntetését.
Száraz a szája,
mély a szíve,
és továbbmegy a járdaszegélyen, küzdve
a zöld lámpára várva,
hogy oltsa a saját szomját,
miközben a saját verejtékét issza
ennek az életnek a poharából, amely sérteget minket.
(Água de rua" é um poema em homenagem as pessoas que vendem água para matar a fome.
Essa fome que tem sede de gente simples.
*Do livro "Flores da batalha" Global editora)
(Az „Utcai víz” egy vers azok tiszteletére, akik vizet árulnak, hogy csillapítsák az éhséget.
Ez az éhség, amely az egyszerű emberekre szomjazik.
*A Global Editora által kiadott „A csata virágai” című könyvből) - a szerző külön megjegyzése.
A fordítás Rosaliene Bacchus angol nyelvű fordításainak,
illetve forrásanyagként a hivatalos Sérgio Vaz CV (pdf) felhasználásával készült
fordítás / translations © Erdődy Kristóf, 2025
Külön érdekesség: rosalienebacchus.blog
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A XX. század második felének, és az onnan a 2010-es és 2020-as évtizedekbe átívelő brazil társadalmi költészetnek meghatározó eleme az álláspontkeresés és az irodalmi szerepvállalás, ezek szempontjából fontos megemlíteni a következő forrásmunkát:
Antropofág manifesztum a perifériáról (1928)
A Periféria egyesít minket szerelmével, fájdalmával és színével.
Egy hang kiált majd a sikátorokból a minket büntető csend ellen. Egy gyönyörű és intelligens nép emelkedik fel a hegyoldalakról, rohanva a múltja ellen. Egy tiszta jövőért minden brazil számára.
A művészetért és kultúráért kiáltó peremvidékekért, és az egyetemekért, a sokszínűségért.
Az agogókért és tamburinokért, hegedűkísérettel, csak iskola után. A művészetpártolók ellen, akik megrontják a választás szabadságát.
A művészet ellen, amelyet azért alkottak, hogy elpusztítsák a többszörös választásból született kritikai érzékeket, érzelmeket és érzékenységet.
A művészet, amely felszabadít minket, nem származhat abból a kézből, amely rabszolgasorba taszít minket.
A konyhában született dobolásért, amely a konyhában születik, és amelyet a kisasszonyok nem akarnak. A periféria költészetéért, amely a kocsma ajtaján sarjad.
A színházért, amely nem a „birtokolni vagy nem birtokolni…” kérdésből fakad.
Az igazi mozi, amely üzenetet közvetít.
A képzőművészet, amely a beton helyett fakunyhókat helyettesít.
A tánc, amely megkönnyebbülést talál a hattyúk tavában.
Zene, amely nem ringatja az alvókat.
Irodalom az utcákon, ébred a járdákon.
A Periféria egyesül, minden középpontjában áll.
A rasszizmus, az intolerancia és a társadalmi igazságtalanságok ellen, amelyekről az uralkodó művészet nem is beszél.
A süketnémított művészek és a semmitmondó betűk ellen.
A művészetből egy új típusú művészt kell magunkba szívnunk: a művész-polgárt. Olyan valakit, aki művészetében nem forradalmasítja a világot, de nem is szövetkezik azzal a középszerűséggel, amely a lehetőségektől megfosztott népet ostobává teszi. Egy művészt, aki a közösség és a haza szolgálatában áll. Aki az igazsággal van felfegyverezve, és önállóan gyakorolja a forradalmat.
A vasárnapi művészet ellen, amely az osztálytermünkben ürít, és a székünkhöz bűvöl minket.
A könyvtárak, mozik, múzeumok, színházak és a kulturális produkciókhoz való hozzáféréshez szükséges terek hiányának barbársága ellen.
A globalizált kastély királyai és királynői ellen, akiknek olyan nagy a csípőjük. A befektetés ellen, amely az értéket figyelmen kívül hagyja a külsőért. Miami nekik? Me ame (szeress engem) nekünk!
A rendszer hóhérai és áldozatai ellen.
A gyávák és a tanult emberek ellen, akik a Vízöntő akváriumukban ragadtak. A saját hiúságuk rabszolgáivá vált szolgaművészek ellen.
A közköltségvetések és a magánművészet vámpírjai ellen.
A minket felszabadító művészet nem származhat abból a kézből, amely rabszolgasorba taszít minket.
A Periféria egyesít minket szeretetével, fájdalmával és színeivel!
MINDEN A MIÉNK!
nyomán minden ellentmondás ellenére Sérgio Vaz igyekszik ezt a társadalomszemléleti szerepet képviselni.
#brazil kölltészet #brazil műfordítás #Sergio Vaz versek magyarul #Ferreira Gullar versek magyarul