Poetry

Szemedben nincs vaku?

Fiatal fájdalmak. Szép szellemi jelenlétben
amiként kihasadnak szakadatlan szóváltások.
A mámoros áramvonalak küszöbén éber
viszonzatlanság. Kitekintése valahol máshol:

 

megrendítő összhatás. Itt az egymás köré hangolt
látomások sora a bőr repedéseiben cikáz.

Ujjpercek és szempillák közén felnyerít fakón

a képlékeny derű… így hatalmasodnak el viták?

 

Mindez ott, ahol elfogy türelem és együttérzés.

Hajtincs görbül lehelettől, villanva izgága vállak felett

táncban terebélyesedik, míg szemekben a petyhűdt lépték

tükörként láttat: a közösség egy érzés! Tálalt életjelek

mögül virradatként békét hirdetni a folytonosság:

 

ekkor beront közénk!

 

S vidámsággá hamisítva az egymásba belegondolt jövőképeket:

 

leomlik elénk minden bosszús félmondat

 

 

 

Lux orbis terrarorum

Hajnalban koromfoltú

A kihunyó lámpák ege,

Az utolsó ágakon

Épp száradva heged

S hull a lombkoronák

Utolsó édes zamatköhintése:

Az ifjúság.

 

 

 

Emlékekben továbbélni


Emlékekben továbbélni. Nem erre vágytok? Nem értem.
Ódon várfalak fonnyadt félelmeinek budai tövében,
hol idegenvezetők pillanatzarándokoknak hajbókolnak végtelen,
itt képzelem el lövésnyomokba húzódva, hogy nem testek mérete
és tömege alapján, de tudatokat kell jellé alakítani,
és úgy kilőni a világűrbe, bele kiszemelt lényekbe,
akik mit sem sejtenek arról, hogy inváziónk testetlen… de közeleg...

… lassan vonulunk akkor be, tudatalattijuk véglényvonalai mentén! Mi, a felséges felesleg!

Gyűjtsük hát a sereget, kik feladják a testüket? Vagy maradjunk? Egyre megy.

Ami bizonyos, a halhatatlanság őrület! Temetésre se ösztönözz, hiába!

Sem hamvasztás vagy ágbogas terek árnyékában leheletként szánkázva,
nekem nincs óhajom - darab kövek öntömege alatt érezni már, ha fény borít,
míg sötét arca elé ki nem fordít valaki csontot, emléktárgyakat száz számra,
melyek vissza már nem adják azt, ki odalent az elférgesült időtlenséghez hozzákopik.

Itt eszi most! az idő kontúrjait átugorva lelki taktusok közt: egy észjárás vagyok!

Tudatodat rágva meg: Nekem még az sem kell talán, miről régen álmodtam!
Hogy ha nem is magzásbölcsőbe, de gyöngyvér-gyökerek közé tegyenek,
s mire terebélyes törzzsé zsémbesedik köröttem a tölgyek termete, rárontva
rétegre az elhűlt harag, s a vaskos koszorúba font földben csontváz szendereg,
mint mikor szarkofágba fekve forogni képtelen a múlt embere! Egy fátum vagy?

Csak a vallani való vágyak lezárt múltja dédelget bennem erőszakot. Lételem?

Itt, a feketéllő városi homlokzatok mentén éltem, hágtam, számat járattam
szüntelen és hallgattam összekuporodva, ha elárultak – én kinek árthattam?,
míg ötletek vésődnek be szemrebbenés alatt, s ki meglestem mások ölét! Páratlan,
jártas, agresszív! Homlokon, ha lyukak tátongnak: így néztem az itteni sok házfalat,
s mögötte a repedt ablakokban komposztált egykedvű életek zömét!

Egy legenda része lettem – eltűnik most a fekete szétlőtt város egésze! Az életem!
Helyén málló magasztossággal a nosztalgia vési fel magát s a múlt felszárad,
(ahelyett, hogy hagynák a régi kajáldát, kibontják és retro néven visszateszik utángyártva)
míg szemekben a munkaerőhiány erővonalai mentén a tolongás rostokol, szinte ártatlan!,
s menetel a sok tükörkép. A sarkon teletömi magát ezer oktondi potyavendég
(olcsóság csalja tőrbe a hiszékenység új zarándokait, akik zabálni meg élvezni átjárnak)
s a sápadt kórok katonásan koszlott katatóniája zenebonába csap át! Sok képzelgő vájat van,

és dülöngélés a porondon.

… beszáradnak egymás közé a hétvégék és nincs ki újat tudna mondani – unom a féktelent!


Ha ezerszám is rámakadt csípőringás, a homokóra alakú tárgytalan: inkább elhevertem.
Leszek a passzív fél, s ő kiszolgált, „egyem meg?…"

Máskor másokat paskoltam. Láttam, ittam – az éjszakában álarcban, sisakban rohangásztam,
s megannyi részeg tudat és felhasadt szoknyavég köré karisoltam szikrázó pofont!
Feszítővassal, ököllel, üvöltéssel kergettem szét iszákokat, bűnözőket, és fáztam
ha vandálok verték vasakkal koponyám, míg el nem fáradtak, míg a többi elosont.

– aztán nevettem,

Mint a fekete város! Kerekded tölgyek apadássá tömörülve az emlékek itatóspapírján,
oxidált támpontok, s a megmásíthatatlan megtörténtek tovatűnő távlataiba révedve várom

csak várom,

hogy egy “nem számítottam rá jövő” ránk ébredjen, hüledező arcotokra, amiből úgy olvasok, ahogy.
Itt, ahol a falon át látom, mit műveltek szüntelen. Hogy én hős? Már ha vagyok.

 

 

 

Önlétébe tágul

Hol kezdjem. Rosszabbul is elsülhetett volna. Mint bombzápor, porló írmagvak?!
Velem Budapest tette, mágiázott. Sok okkult energiája táncra hívott s vívhattam
minden sarkon szellemi harcot. Ismertem az Alvilág kapuit, sönték, bárok, pirkadat!
Elbújni nem lehet odabent, tudhattam, mindenki mindenkire céloz. A többi kihallgat!
Csak ha magad is beletorzulsz, túlteszel mindenkin: erölködj, akarj, haladj,
küzdj, keress – de hiába! Jutalmad lagymatag: egy lucskos kéjodv hívó parancsa.

Kevés kellett, máris falnak dőlve füstöltem förtelmes szavakat! Bőrkabát, alaphang.
Megtanultam nyelveket, írtam könyveket, tanár voltam, áttörtem falakat
és rémüldöztem önmagam! Lefogni, elkülöníteni, az agyzseni egy átokmag!
S az agyvelőm hasad, akár az atommag? S a tudatom osztódik minden nap?
20 év az éjszakában, kiismerve a beszéd minden hajlatát: a hajnal vad,
utolsó leheletébe kapaszkodtam egyhamar, holott tétován és mindig egyagam.
Kidőlve a fény felé, hittem legalábbis, hogy az éjszaka jutalmaz s büntet a nappal.
Ébredni idegenre ezerszer: hogy más hová merítette tagjait, „nyaljad!‌”
míg a szerelem dárdájának hézagos és kemény hegye torkán akadt!   ???
Nem bírom tovább – adjad csak: fegyvert, formalint, féregjáratot! Íme, sarjad!
Szabadíts rám fekete lyukakat vagy lődd ki tudatom idegen fajokra! Csaljak,
hogy észrevegyetek? Mit tegyek, hogy ez a lét megkülönbözzön, halljam!
És mit tegyek, hogy lomha haladása e kornak, mely vesztegel szét?ne hulljon… ajaj!

Ismertem az Alvilág kapuit… lélek húrjaiból horgolt koszlott odvak kalandja!
Vaktában bevakolt vonaglás, vakcinák, vitamin. Hittérítők és hírszerők kalapban.
Mélyen a lélek, s a gyökereiket figyelő tájképek eközben: önlétük után kapkodtak!
Ezt messziről hallani, súrlódik sok tényező s mint a természet szavait tenyéren hordó alkat,
jártam nyomolvasni, nyomozni, menteni életeket a sötétségben – én, a “hallgatag”:

pitvar, kamra, vérerek!

Itt van, hagyjad, védtelen!

Nyitva, kaptak, képletek,

Pina, pénz kell, léphetek?

Míg a virágszirom kéjeleg, a gyökér csupa gyötrelem! Nesze. Portyázik sok tolvaj,
kik a megmásíthatatlanra hajtanak! Hol a végtelen gyűrűt vet: odaszoktatnak!

Kitörni innen, mert elfojtott fájdalom – a palack ürül, a tudat tömör űr.
De kiszállni olyan, mint a magadra hívott keszonkór – az agy megőrül,
s hozzá tényként állapítja meg, hogy a város, miben éltél, egy eltűnő etűd.
Azért nem tudok már inni, mert a hely fontosabb, mint maga a szesz!

                                                   Egy halánték alól mondom ezt, amin Tűz ül!

A kocsmák, a spontán dolgok bölcsői!
Naív helyek, ahol kitaláltuk a kultúránkat!
Ahol nem a turista üvöltözött, hanem ültünk, beszélgettünk!

Mindet bezárták.
Tereptárgyak hiánya – egyforma új házak mindenütt, videokamerák, fürkészek, dióda!
Nem lehet vasalt rácsos lökhárító a kocsidon, csak vadászengedéllyel. Mióta?
A sajtok, tejfölök ipari vegyszerízűek (tudom, aki éhezik, a műanyagot is megenné)...
... s a mazsolás krémtúró is olyan emlék lett, mint szex helyett normális randizás.
A fiatalok nem hordhatnak, amit akarnak, mert elkezdik tőle lenézni egymást,
mintha szabadság, egyéniség, minden, amit a reklám ígér épp ez megfélemlítené őket.
Az ivaros szaporodás veszélyeiből annyi lett, mint ahány ember: rövid motozásokra felajánlkoznak,
aztán semmi komoly (megint a szabadságra hivatkozva magányosak)!

A nők elhagytak, a hogy mást.
A tehetségem formátlan, fajidegen agyalás.
A képességeim gúzsba kötnek, értem szabályát:
Kiégtem.

S korlátaim ismerni képtelen: hajtok bele mindenbe esztelen!

Mint betűrt szövet, mit szégyell az ember, hová ásnád be magad? Köröskörül?
Csak a magasabb szférák hívószava és negédesen a felemelkedést űzve:
ezrek és milliók, kiknek fejébe látva egy villamosút éveken át tart – elsírom magam.
A körülöttem elidegenedő világ egyik mellékhatása.

Kerülni kezded az embereket. Ahogy a kihallgatószobát kerülöd. Ahogy egy divatvegán arca eltorzul
a Hentes bejárátánál, ahol az áll Főtt Húsok, Meleg Kolbász, de közben titkon nyel egyet, és azt gondolja
„egy jó véres hurka!” És ahogy előadja valaki, hogy a másik nem az ő esete, holott kívánja,

csak fél a kudarctól, a visszautasítástól.

A következő sarkon valaki lefitymálóan néz a semmiből, mert ma ez a divat.
Megfogom nyakát és elpattintom, mint egy kupakot – halkan kattan, szénsavszisszenés.
Ekkor dudál a kocsi, Jesszusom, álmodozom, s a kocsi belémhajt. És akkor mi van?
Többször ütöttek már el, mert bogaras vagyok, bolond, és immár tudom: eme alkat,
ez az anomália, error, én idegen: az emberek zömének ennyi: minden együtt vagy!?

Azt mondja barátom: Ha találsz is egy nőt, aki normális, és követ téged,
vagy lezülleszti a sokszínűség, amit kínálsz, vagy felemeled UFÓvá, ami amúgy vagy!

Olcsó ajándékként fogadom szavait, de közben tudom:

                             gondolataim már a tudatalatt fenéken... egészen a medrében kotornak.

 

 

 

 

Leesett a veddfel

Ezek aztán nem akarnak hazamenni.

_pulttámasztás és kötekedés. Közben nevetnek:

– Mikor kerültél a földre?

– Lehet, hogy fölkeltem?

– Kinőtted az ágaskodást, mert lőttek?

– Nevezd meg a gyámot és én mondok kalibert.

Így történt.

Összejött a szétszéledés. Az Uralkodó örül.

Tervezett visszavonulásból mégis teljes összeomlás lett.

És még Müller Péter mondja a Nők Lapja Psziché

2013 nyári számában (26. oldal), hogy:

„Ez a Világ csak akkor tud megváltozni, ha összetörik.”

 

Azt a háborút viszont ő nem fogja megélni.

 

 

 

 

 

Magyar Tanyavilág

                                                 „Szép gömbölyű fájdalom az ország közepében”

                                                      (Akkezdet Phiai – Budapesmód, részlet)

1.

Fás, keskeny földutakon egymással szemben álló kocsik,
benn ülve kétoldalt beszélnek egymáshoz emberek.
Titkok helyén rózsaszínűre kipingált női lábkörmök a sárban.
Fékhetetlen futónyövénnyel benőtt gémeskutak.
Szájpadláson csattogó ostyák vasárnap! Kockázat!
(És ahogy harangszóra már le vannak küldve egy-egy erős fröccsel,
a kezdetleges áhítatot dekásüvegekből fejekben kommerszvodkák marják:
májlövések ahelyett, hogy bárki lőné azon üdvöt, amire nem kell szavazni,
bár itt úgyis mindig inkább valaki ellen kell szavazni, mintsem valakire…
István-Koppány, Labanc-Kuruc, Fasiszta-Kommunista, Bal-Jobb…)

 

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

 

Sokáig időző szerelvények – mintha kocogni mellettük gyorsabb
volna, mint jegyet váltani rájuk –, rekedt torokhangok visszhangozzák:
Mindig vigyázni a vágány mellett.
Féltucatszám a határba akácfák alá a verőfény elől kétkeréken
kijáró szakik, akik vonatot, vagy csak kopasz sínpárt néznek.
Nekik sem a Trainspotting jut eszükbe, noha abból is ki vannak vágva
ama élelmes képsorok, melyekről amúgy a film el van nevezve,
hogy ugyanis léteznek máig railway-geek-ek, akik CB-rádión, netán
walky-talky-n lekérdezik a központtól, hogy jól tudják-e az éppen
távcsövük lencséje túlfelén elhaladó óraműbéli mozdony és
tartozéka sorszámát – persze, hogy beteg az egész: unalomból fakad,
ami mindig az erőltetett jólét előfutára… EHHEZ KÉPEST NÁLUNK:
Megkeseredett arcok Pest felé nézve, mintha az a Civilizáció (helyi)
Mekkája volna, noha tömörített éretlenség… és önkéntes börtön.

„Mennek Pestre a feketék dolgozni, a déli bakók, a 424-esek”,
szól egy anya. Értetlenség. Ami elrobogó ablakon át tekint le a
töltések elején álló hársak alatti lábakelt vagy lábatlan asztalokon
kártyázó, beütéses, mintsem napszúrásos melósokra – nekik úgy
tűnik, szájuk a kupak, azt tekerik rá az üvegre (Baksa-Soós János
legalább nyíltan bevallotta, hogy ha nincsen éppen szalvétája,
a nyelvét használja)… de másnaposan
miért kapaszkodik napon megromlott joghurttal teli palackba egyikük?

                                    ÉS AKI EZEK KÖZÖTT UTAZIK IMMÁR INGYEN?

Elalvó öregemberek járműveken, néha felriadva és mellényzsebükben
keresve üres pénztárcájuk mellett a nyugdíj-folyósítás borítékját – ők is
majdnem lekésték a csatlakozást, mégis ott marad üléseikben némi húgyszag.
Nincsen senkijük, aki ügyeiket elintézné…

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

Ahol állandóan egrecíroztatott gyerekek élnek, a lovat őznek nézik,
a szüleik meg a híradót, ami nem objektív. Az egyik baja ez: nem
mintha láttak volna mezőgazdasági területen élőben szabad állatot
a kalász-habban szökellve el-elmerülni, mintha fuldokolva – tudjuk,
mire hozzászoknának, hogy van ilyen: már egész másutt tanulják az
identitászavar fortélyait: kollégisták, csöcsmenzák napszámosai és rosszabb…
a szülők meg züllői értekezletek felett hajtanak fejet tunyán, mert a teambuilding
nekik is annyit tesz: minden harmadik férfi nem a saját gyerekét neveli,
minden második asszonynak fogalma sincsen arról, igazából mitől szép…
olyan, mint azon bal-liberálisok, akik olyanok, mint az ál-jobboldal, hogy el kell
nekik magyarázni, a történelem egy nagyon összetett és ellentmondásos
dolog, nem érdemes tehát egy nézőpontból szemlélni, hát még, ha ma
már legfőbb eszköze az egyszerűséggel, a leegyszerűsített tényekkel
összezavarni a még egyszerűbb, de koplaláskényszeres hétköznapokhoz
szokott embereket… ilyen a szépség és a józan ész is: viszonyítási alapnak
nem teszi meg egyetlen távoli utalás, a reflexió maga az önfelfedezés belső
késztetése.

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

Nappal sorompók mögött hosszú, tömött sorokban kerékpárokra
félig feltett lábbal, üresbe tett bokákkal, térdekkel – ahogy az öregektől
látták, ahogy tanulták – és megsavanyodott fapofával váró kistérséglakók,
akiktől néhány kilométerre az állomásokon 2 percekre rágyújtani,
pöfékelni leugrál a peronra a sokaság: a csőcselékgyanús. Őket hozzák
amúgy a fővárosba dugig és zászlókkal, transzparensekkel megrakott
távolsági buszokkal, hogy csápoljanak egy keveset azért, hogy átérezzék
a honi nagyság kiváltságos, de be nem teljesíthető ígéret-halmazát.
Fasz-blöff az egész, mégis beszopják egy kiló kenyérért!

Itt, ahol akad olyan közösség is, ami még rokonsági alapon működik:
egymás mellett a magaslatok nélküli, néhol homokbuckákkal és
lankákkal felszórt, hintázó kiégett füvekkel borított, forgószelekkel
– amikben műanyagzacskók utaznak – egyengetett tájon át elhúzódó,
(azok számára, akik a Kisalföld felől Budapesten át az Alföldön
tartanak Délvidékre, egyetlen szintezett, laposnak tűnő országos térben):
családok birtokolnak kerítések nélküli 20 kilométeres egybefüggő földeket,
ahonnan kiszállnak olykor fatolvajokat nyakon csípni, és azok cserébe
állati tetemeket dobálnak be kertjeikbe, vagy házaik elé, máskor arra lesznek
figyelmesek, hogy amíg elmentek ebédelni, valakik a birkákból pusztán
a beszántott bőrt hagyták meg, és némi csontot, minden mást feldolgoztak
helyben…

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

A vonaton valaki így érvel: „3-4 napig szoktam enni a füvet.” Erre egy
nő: „Apukámnak ettől kihullik a haja a focipálya mellett.” Megint a
férfi: „Ezt olvastam a városban.” Közben cigánylány nyugtatja fiúját
a remizre mutatva, mondván: „Az nem palota.” Arcukba vágott a kalocsai napfény?

Ennyi szörnyűséget, ennyi szörnyszülött széthúzást… és elsötétített elmét.

Még a kannabis-koszorús költők sem érvelnek ilyesmiről, mert betagozódnak
ama kánonba, ami öndiszkriminatív, akár a melegfelvonulás, melegolimpia,
vagy azon tény, hogy megerőszakolták azt, aki 5 mohito után széttette lábait…
iszik az Burn-t vodkával vagy pezsgőt vodkával, vagy vodkát vodkával,
ha a narancslevet már megunta: iszonyatos ipari gyermekalkoholizmus
elszabadulva, illetve női májak megduzzadva, akár fogamzásgátlótól
a még ki sem fejlődött mellek, amiket majd utálnak, mert hamar megnyúltak,
és míg Angliában a miniszterelnök személyesen próbálja meg felhívni a
figyelmet arra, hogy súlyos májkárosodást mutattak ki a 40 éves és fiatalabb
nőknél, nálunk a tipikus és megszokott tagadásból éléssel el van intézve az
ügy, senki sem veszi a fáradtságot, hogy a megfáradt leszedáltság véget
érjen, amikor a bulizás a leggyorsabb menekülési útvonal: amikor a
tömött diszkókban tömik a tiniket és arra még nem gondoltak soha,
hogy nemi betegség, sőt, 17-20 éves gyermeklányok azt hiszik, a gyógyszeres
védekezés annyit tesz: az ondó (egyáltalán!) nem jut be a testükbe…

2.

Többek között ezért vagyok stratégiai partnerkapcsolatban az itallal,
mert ez a kupleráj kiborít.
Pusztulat, posztindusztriális kilátástalanság,
mintsem romantikus idealizmussal magyarázható termékeny bomlás.
Hogy lassan megyünk, vagy senki sem. Gyalogos rendületlenség lettem,
amit rémülve szemlélnek ideges bambulók a tankolókból, amivé a
legtöbb elpuhult férfi vált? Csapra verve, azon nők számára, akik haszon
és érdek perspektívái miatt nem ismerik már a megértő és gyöngéd
princípiumokat. Mit nevelnek ők, ha nem előbb férfiakat?
(mintha olyan lenne magától…) Hallgat a sűrű, mély, hanyag, szövevényes
és elaltatott magyar tanyavilág, ami ránehezedik egy kultúrkör egészére.

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

Egy mozdony hörög Ladánynál, eddig cipelt mindenünket, lecserélik,
ahogy mi is egymást. Szerelmesek vagytok? Én is mehetek?

A kiégett fűben – azt hisszük – nyakig gázolunk, holott kaszák suhognak
és a kocsmában is beszélnek már arabul. Arabok legyünk, vagy szabadok? –
tréfálkozom tudatos rezignáltsággal, noha két dolgot tudok ilyenkor is:
mindenki egyre magányosabb hátulról is és az árnyékomnak erekciója van…

Ritka, hideg, rossz idők járnak,
miközben egy ország – egy a sok közül – magán felejtette pózait, és közben
lerongyolódott a sárgaföldig. Álmodik a gyöngyről, cuppogófasírt kocsonyásan,
dohányinger szerteszét, nikotintól túlcsorduló csatornák, vénák, akár a kanális,
lerészegedett tobzódás, mint fesztivál, és beleőrülni a méltatlanságba, ami szénné aláz
és elidegenít. Hogy magad alatt vágott fa? Magyarul ez annyit tesz: GYÖKÉRTELENSÉG.

És mégis ivóvízzel húzzuk le a székletünket, panaszkodva folyton.
Néznek is ezen nagyokat más nemzetek, miközben ők kiszáradva, de csakazértis
összefognak. Szakadt háló-magyarság, behálózott öntudat, ellenségképgyártás
egymás közt, ha nincs külső veszély. Szakadt háló, szakad tovább a szélekig, míg középen
tágul a tompa setét: Magyar Tanyavilág, városokat elöntő homok, hasztalan szivárgás.

VÉGIGNÉZNI AZ UTCÁKON: MESSZIRE BE A SÍKSÁGON

 

 

 

 

Üdv az érettségi vizsgán

Rémisztő gondolat, hogy az embert pofozzák, és tehetetlen.
A nyelvét külön temessék el, mert az még akkor is beszélni fog?

A vénlányok könnyen sírnak, ha van fehér ruha, áll még a templom,
de mindez nem kell senkinek, rajta kívül senkinek… mert hát hódítanak
az igazi nők? Legalábbis azok, akiket ma annak mondanak?

  • Sokat gyakoroltam én ezt a tükör előtt – szól az egyik unottan.

Alig 20 éves, mégis kifulladt. A végső várandósság számára nem a magzat
volt, vagy egy elnyújtott ölelés, hanem a kínlódás körforgása: reggel
leváltani önmagát, mondván: Nem hazudsz te énnekem? Mire a másik csak ennyit:
Telefonáltam.

Már csönget is valaki, újabb férfi tudja a lakcímet. Így futtatni önmagad.
Öntudatlanul, töltelékszavakkal és 2 kiló lyukkal az ágyékban. Rendbe hozni képtelenség –
ezt mindenki jól tudja, ezt mindenki magáról is jól tudja. Nem kell ehhez vizsgabizottság.
Hisz minden házba bejár az, kit ha nem ismerni: abból vágy fakad. 2 üveg csinzánó
vagy 1 napóleon konyak tegnap, ma pezsgő, martini bianco, bacardi minden mennyiségben,
netán moonlight koktélból néhány kivonat, és mindenkinek kiderül a másik élete.

Kiderül, a nyárnak mi lesz a vége.

Abortusz lesz szeminárium helyett.

 

 

 

Chernobyl az én bölcsőm

Anyám újabb és újabb műanyag dobozokkal áll elő.
Ahogyan ruhát vásárol.
Amiként az áruhoz viszonyul.
Minden adag, minden elvitel, minden rendelés:
beszerez, hozat, kap, jön.
Kiakadok, nem megy tovább.
Pontosan tudom, hogy ebbe mind belepusztulunk,
és az utolsó szarházi az utolsó csepp benzinnel
lebegve a tömeg felett ledob egy csokipapírt.
Mint hógolyóból lavina: mire leér, agyonnyom mindent.
Fentről nem is látszik, hogy a falu Pompeii, csak fagyásponttá
tömörítve a céltábla közepét. Azt a helyet, ahol az időben megrekedve állunk.

Nézem, ahogy Anyám fél, ha egy gyerek nyakba mászik.
Ahogy az átkelés úttesten rémülettel tölti el.
Ahogy egy ember meghunyászkodásában – noha látja a rendszert –
a sajnálat dominál, amit feléje projektál:
kár beléjük, ezt nem érti.
És a tengernyi műanyaggal körbebástyázott jövőkép?
Nincs rá receptje.


Ahogy Slavoj Žižek említi: Chernobyl-ra nem vagyunk felkészítve.
Sem szellemileg, sem genetikailag.
Már ha az egy könytár, és van sejtemlékezet (mondom én),
akkor abból nehezen kotorni elő valamit, ami jó lehet
a nukleáris holokausztra – még nem élte meg senki.
A Titanic-on a zenekar térdig vízben még játszott.
Mert azt mondták neki, hogy ez a hajó elsüllyesztehetetlen?
A narancslé meg tényleg 100%-os. Guárgumi, pangáziusz, plasztikpompa.
És visszanézek anyámra, aki izgul, szorong, siet, traktál.
A műanyagdobozokat nem érti, miért nem akarom.
Azt hiszi, tényleg ugyanazokba fogja tenni legközelebb, amit akar.
Tudjuk, hogy nem. Újabb doboz, és újabb – nem volt idő,
mindig ez a szlogen.
Nézem őt és tudom, ő a maga felkészültségével honnan is hívna elő
OLYAT, HOGY DDT, vagy EMISSZIÓS VESZÉLY vagy oxidációs retorzió???
Közelebb van az elmúlt 5000 vagy 50.000 évhez, mint születése óta a mához.
És ezért tisztelem.

Fél, hogy leesik a gyerek.
Nem akarja tudni, hogy Kína megfullad.
Hogy a hajléktalanok morzsákká hullnak szét,
amiket galambok csipegetnek fel márkás csikkek közül.
Hogy ezrek építenek hídakat, aluljárókat, palotákat és holt-tereket,
aszfaltozás, malterkanál, de a nevük soha nem lesz kint sehol.
Hogy a csapvízben milliók szívgyógyszere és bébitablettája kering.
(a férfiak is ezt isszák – egyáltalán nem csoda hogy ilyenek;
hormonbombák a borosták drótszőrös sejtései fölé retinacsapkodást terelnek)
Vagy hogy Chernobyl az én bölcsőm.
De ezt nem sokan mondhatják el magukról.

 

 

 

 

Az éneklő artéria

Az éneklő artéria (született 1886)

1908 után 107 évvel 42 év hallgatást

követően a zálogház alagsorában, az üvegben,

amibe egykor tették (noha túlnőtte) megszólalt:

 

Csontváz figyel fedőlappal,

   hónaljvérzés, szeplők fagyban,

manökenek, menő hajhab,

   nádszál szolgák mozdulatlan,

kifutókon kínzás hangja,

   páros pózok, kebelkarzat,

karmolt alkar kamaszt matat,

   valagodvak, szabadalmak,

szemcsés képen pucér arccal,

   zsiger béget, kéri, maradj,

fájó fémek, finom bajszak,

   málló ágyék, poshadt vajszag,

üres lakok, innen szaladj,

   tátott álmok, alvó halak,

sok iskola, üres szavak,

   szobáztatás, gyermek kacag,

játszi párzás, várjál, tapad,

   topánkádban kopár alak,

benyúlkálás, dilis szalad,

   nézni nincs mit, színezd, harapd,

óriásképek, leölt hadak,

   lányos nézés bedőlt arccal,

forró férgek fájó hangja,

   hódolattól pirult talpak,

szótlanság a néma zajban,

   vályogházban ölben alva,

 légző résből sírás sarjad,

   sértett támasz, tátott ajkak,

szélcsend-csíkok, izzó aljzat,

   bádoglápok, polcnyi szappan,

 farcsont vége kádból pattanj,

   kóboráram, szépség lantja,

 

kileheltek, így maradtam!

 

Ez volna a Ivarzás fenséges

                   délszaki vidéke? – kérdezte ekkor önmagától.

És ezt is: A többi némán figyel, nekik üres halmaz?

Bútorok közé zsúfolva, deszkák mögött, a 35 éves csöndben,

ami egyre csak sűrűsödött tovább, magára zárva, okvetlen folytatásaként

mindannak, amit úgy kell keresni, hogy már megtalált minket, és úgy kell

tagadni, hogy közben nincsen másik igazság. Egy artéria félálomban a

halhatatlanság felé, ami elnyeli, akár fiatal lányok szobája a csecsebecséket.

 

 

 

 

2019.07.03.

Reggel 7, a közértben beindul az alaphang.

Most nincs technikai szünet, odakint rakodnak.

A rádióban meglepetések sora duruzsol, s halottnak,

mint csókok csalóka csontcsörgése, a kanóc ma

elkonyul kissé a világ sorsa felett inogva.

 

Az idegek impulzusai zúgnak most, egy adat vagy,

míg 1 meg 2 bites agyak között takarózol margóddal,

és párhuzamos világok húznak el füled mellett agyatlan,

hol nincs írás, vagy Egyiptomban égig érnek a parazsak,

Ghandi agya géptestben él, és Hitler békét kötött az angollal.

A performativitás elmélete, K. Dick egyik regénye,

egy húr-elmélet, a Dyson-sphere vagy 70.000 megatonna atommag?

Bárcsak lenne egy univerzum, ahol a diákok tanulnak, és nem magolnak,

ahol nem fejpénzre megy ki a játék ( össznemzeti ígézetben naphosszat ),

ahol csak az megy egyetemre, aki szakemberré válik, és aki kallódhat,

pozitív diszkrimináció nélkül el van küldve  - - máshova menj, barmoljad! - - ,

határideje az élet adója, s nem a minden évben újra nyomtatott könyvtorlasz!

 

Ma a rádióban ebben a valóságban egy nő bemondja:

Bálnavadászat – Japán visszavonult a nemzetközi vízekről!

Mi a Greenpeace-nél az emberek agyát akarjuk átmosni.

Hogy meg ne hatódjak, várok még míg elül a történelmi tanóra!

Kiderül hamar, hogy a vadászlobbi politikai ereje, nyomásgyakorlás

a kormányra, és a vízekbe jutott atomhulladék az, ami valóban,

most már döntést csikart ki? A fukoshima-i fertőzés taglózza

le leginkább az ellenérveket, és ha sugárzó tonhal és tőkehal van tankolva

az emberi belekbe, érvel a riport alanya, van nekünk édesvízi halunk!, hajóra!

Nem vitás, az jut eszedbea nőről: Vajon te melyik lobbi vagy?

De ő folytatja, túl drága lett a Japán flotta fenntartása –

                                              ma ünnepelsz, ha bálna vagy!

 

 

 

 

Hideg fények bűvöletében

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a zuhany alatt
már nem szeretnék arra gondolni, hogy aki tegnap
azt írta, hogy csalódásokkal teli megdöglést kíván,
az ma édesget üzenetekben olyan fű alatt zsarolásokkal,
hogy őneki ez, hogy nem válaszolok, nem esik jól, és a gyerekem
anyja, ha nem válaszolna, biztos az is rossz lenne nekem.
(Amúgy amaz fel sem veszi, szóval ez nem talált)
Meg megismerkedett Zsuzsival, „jártatok”, írja. És ebből
most mi derül ki? Melyik Zsuzsi, kezdjük ott? Mondott-e
valamit, vagy elindult a folyamat, hogy megtalálják
egymást elvágott érzelmeim vonalán, mint valami
hajtóvadászaton a kopók, de úgy, hogy összekoccan a fejük
és vonyítva csörtetnek tovább?

Egyeseknek jót tesz, ha szülnek, és kiszállnak az egész
férfiak és éjszaka életvitelből, mert egyszerűen ez egy
bizonyos kor fölött teljesen tönkreteszi a nőket: megőrülnek,
még mielőtt megbuggyannának túlkort megélve. Úgy őrülnek
meg, hogy be sem ismerik vagy észre sem veszik. Az ő kis
naiv valóságukban minden ugyanúgy megy, mint volt. Érettségi idején,
az első bunjee jumping után, stoppolva négy férfi kocsijába huppanva,
meg amikor elzarándokolt Camino-zni, önkéntesnek Ladakh-ba
vagy Ugandába, hogy ott 3-4 hét után egy olyan kisgyereket
hagyjon maga mögött, aki árva és megszerette őt, és máris jön a
következő, Susan Skóciából és Annamary Lengyelországból,
és a kisgyerek már vagy 50 lánnyal találkozott, aki megmenti,
így 4 hétre, aztán kilépnek, mennek haza jó érzésekkel a vakációból.

Ha szülnek, legalább van olyan is, hogy megszűnik a csőr-ricsaj?
Nem egy esetben segítettem így át a teljes összeomlás széléről nőket
a boldog házaséletbe. Mert, hát addig mindig bejött, átment a szűrőn,
ment tovább paliról palira ez a hadakozás és állandó gerjedelem
és fölösleges izgalom és menekülés. Aztán jöttem én, és mikor
az ajtóval együtt repülök be, akkor Zsuzsi, meg Ági, meg Éva,
meg a többiek jó gyorsan, alig néhány másodperc alatt átgondolják
és rájönnek, hogy ok Zsuzsi – mondja önmagának –, most már elég,
vagány voltál, nagy bulik, de most lépni kell. És végre egyszer úgy fut,
hogy komolyan is gondolja, mármint célja van a cselekvésnek, nem
csupán pótlás, meg unaloműzés. Előéletté válok szüntelen.

Mennyi család, mennyi helyes kisgyerek. Jó helyre tereltem Anyádat?

Úgy meghúznék most valamit, mint régen.
Vázányi bort, mert ez volt a legnagyobb edényük.
Laposüveget talán. Krigli búzát, hab nem kell.

De Isten és Anyám is megkért, hogy ne igyak. Lassú, és fokozatos.
A terelés utáni fáradalmak ráadása, hogy a leszokást már én is önmagamért teszem.
Más is leszokhat énrólam. Hideg fények bűvöletében: leválhat kegyesen.

 

 

 

 

Mottók mentén Budapesten

Nincs kiútja a megérkezésnek – öntudatra ébredéstől számított emlékezésben élni.

A bezárt tigris vadabb, mint a szabadon élő – esélytelenségben beigazolt előnyök.

A könnyek nem folynak visszafelé – jogtalanul elszakítva, akik önként vándorolnak el!

A szem meztelen, a pislogás öltöztet! – vonal alatt élő öreg alkotókhoz járni főzni, mosdatni!

Előtted is itt voltam, utánad is itt leszek – A mélypont ünnepélye: mikor minden,

amit felépítettetek, mikroszubkultúrák összekapcsolódva világszerte: azt eltüzeli az ipar,

s az underground klubjaitokba retardáltak, amatőrök kerülnek menedzsernek,

a stúdiók és próbatermek regulációk közé szorítva, kivéreztetve teljesen! Zenéiteket

divatmárkák emelik ki röpke reklámok erejéig, s új amerikai hősfilmekben csendül

fel ifjúságod némely himnusza, miután a jogutód elhunyt, vagy a szabadalom lejárt!

 

Siratom El Kazovskij-t!                                           S emlékszem üzenetváltásainkra!

Hiányolom Király Tamást!                                       Töpörödött testből figyel a messzeség!

Elhunyt több barát is! Nevét kimondani veszély. Éjnek közepén múlt el. Kiterített teste

özvegy után kiáltott, s túladagolásra hivatkozó híresztelést tagad a friss szerető, akit

kutyás emberek kergettek meg a városon át megtudni, hol van a maradék szajré: beülve

a lakásba a sötétben, várva a villanyt felkapcsoló felé megugró állatokkal, megfélemlíteni.

 

Szép kis Budapest a turista szemével, s nem is láthat mást, ha azért fizet, hogy sziklák közt

pálmakert és romvárosban üdülőövezeti maradéktalan szabadság járjon valutáért egyhamar!

 

Minden héten kedden ülök és 6 órán át okítom az utazókat, hogy mi ez a hely,

s hogy valójában nem is tudják hova jöttek! A jövő városai itt épültek száz éve, s most

emlékhely az egész, történelmi tabló és megrontott állomás, mely világok közt feszült

 

                                           Kelet / Nyugat határán. E táj, mely lelkünket rozsdázta.

 

 

 

Szalag

Elnézve a temetést óhatatlanul elgondolkodik az ember azon, hogy a többiek a halálra gondolnak-e melletted állva vagy csak alkalmazkodnak hozzá? Valójában kit is siratnak, ahogy egyet előre lehet, kell lépni a sorban a sír felé nem csak földet belehányni finom kézzel, de a generációs létrán is:

közelebb kerül hát a gödör?

Nekem bevillan, hogy Uma Thurman nem jött volna ki puffogva az Új-mexikói csávából elevenen eltemetve. Ez megint valami feminizmus blöff hollywood módra. Egyfajta halál után az átvészelt esztelenség önmagát ünnepelve sokadjára, ami unalmas. Nem kis mértékben öncélú és hatásvadász. Az élő ember megfullad, ha eltemetik.

Ahogy sétálok el a gratulációs részvétek után a főbejárat felé, feleszmélek. Néhány vékony tollvonású jegyzettel a bal csuklómon babrálok, amit a ceremónia közben karistoltam a pórusok közé. Végül ez is összeáll.

A haldoklót mi a középsík lakói becsomagoljuk, eltesszük. Az emlék utolsó stádiumának manifesztuma, amint egy 800.000-es befőttben alászáll elporladni. Isten oldaláról nézve pedig az utolsó lehelet egy masni, amit ő meghúz. A halál neki ajándék. A visszatérés elementáris adottság. Előbújik a visszatérő rég nem látott lélek s a meglepetés kicsomagoltatott.

Nocsak, hol jártál? - kérdezi az újjászületés várományosát.

Elbújtam – feleli az.

De mint a gyerekekkel a jó szülők, az Isten is így van velünk. Mindenki tudja, hogy senki sem bújt el, és mindenki tudja, ez így jó és hogy a végeredmény a kacagás, egy közös jó kis délután. A bújócska közben persze az is érdekes lehet, hogy ki milyen testbe bújik el az Isten elől? Hogy a gyerekek valóban megválasztják szüleiket? Hogy olyan nemű lesz, mint amelyik szülőnek szebb volt az éjszakája, mint ahogy Belső-Ázsiában több helyen is tartják? Vagy a szempillantásnyi, elbújtam, jöhetsz, jövök, hol vagy na hol vagy, ami nekünk évtizedek és egy leélt élet, az az Éden lencséjén át majd visszanézve tényleg csak egy kacsintás, egy kézfejek mögé zárt arc kukucskálva…

… így lessük, hogy tudjuk.

 

 

Az idő drapériái

A titokzatosság szépsége sehol. Elemészt a sötét...

Mint egy nagy kupac porcicába nyúlni, ami hajból, meg szöszből állt össze.

Amikor megpúposodik, amikor már gombóc, nem csak kígyózás a kanapé alatt.

Megfogni. Hozzáérni. A kezük így, érintésre talán nem is készen,

régen lemondva az együttes érzés összhatásáról: rákulcsol nyeglén a tiédre.

Valami nagyon rég volt. Nem régről hozott, hanem rárakódott.

Ahogy befalazott szobák maradnak úgy, ahogy. Meg amikor függöny

mögött lepel takar minden bútort és a visszacsinálás lehetetlen:

innen valakik elmentek.

Fogod a kezét és ilyeneket érzel. Hogy nincs ott. Hogy valami múlik.

És hogy mint a labdányi porcica valami égő áradás van odabent a kézfejében.

 

Valami valamit nagyon emészt.

 

 

A Pesti Éjszaka

 egy gyufalobbanás, gyújtóemberek szapora léptei s a megtántorodott ráébredések elodázva idegen ajkak habzó mámorában. A gondos kéz a 80-as években bontott skatulyát bérházak felett s fortyanó felhők szürkületében meresztette megigéző érintését a pincék küszöbéig egészen!

Előrántva lobbant egy feszületnyi apró lángnyelv, lehetőségek közül kiemelni a csendet: felhördült az underground!

A mai tinédzserek beszabadulnak az utcákba kótyagos turisták közt keresni az ifjúságot: csapdák tátongó szájmagasságai közt őket is benyeli a bőségzavar roppant igazságtalansága. Mivel online nem tudnak választ adni, analóg sem tudnak választani. Minden kell, méghozzá egyszerre. Pedig ez egy lebutított látképe az éjszakánknak. Mindegy, hogy a századforduló vagy az első Szimpla Kert… hol van az már! Nyitsz egy helyet a Lánchídnál? Jövőre kipicsáznak. Leviszed Csepelig? Két éved van és fejed felett beruháznak. Hát persze, hogy a Valyo partról beszélek. Mindenki kis álmaival megágyazhat, s jön a maffia: leigáznak. Te kitalálod, ők átveszik. Te áttelepülsz, ők kifigyelik. Te megszervezed, ők lepapírozzák, hogy az ötlet tőlük származik.

Mennyi naiv ember kis korsóikkal, ahogy szédelegnek: mindezekről mit sem tudva. A szakító lány arra hivatkozik, hogy ő nem akar leragadni, kapcsolat után van, erre havonta más kezét fogja, és két ugyanolyan közegbeli férfi között flipperezve golyózó szemekkel rámarkolásokat, tömött szájakat kipárnázott színre víve: kacsa és nokedlit ad elő, persze utána eltűnve, mintha mit sem hinne:

érzelem, ragaszkodás, másra kihatás vagy hűség, ne nevettes. Ötszázezer ugyanilyen társa rója az utcákat. Aki 30 lesz, mindegy kitől, gyereket akar, berreg az óra a méhében, s aki most jelentkezett egyetemre, ülsz mellette és telefonján előbb a kijelzőn egy másik csávó villan be (gyoran ugratja a képet), majd a pultossal szemez órákon át, míg te a piát kifizeted.

600.000 képet csináltam erről a folytonos vajúdásról, identitászavarról, sodródásról, és egyebekről, és még 30 sem voltam. Nem Bence Máté vagyok, aki egy pelikán tokájáért hat hétig ül a móló mellett üvegbúrában, vagy a vadon bozótos ingoványában egy hangyáért, egy Jézus-gyíkért, mikor ledarál több millió kocka képanyagot, amiből egyet, ha kitesz. Én pelikánná, hangyává, kétéltűvé váltam, s úgy fotóztam a viszontagságnak alapzöngéit. Válogatott módosulás és megmételyezett áthallások közepette. A város élete celloloidon elbitorolva és digitális kontrasztok közt felhasadni - - -  látom az eltitklot sunnyogások minden alapvető késztetését.

Ezt mondom a helyzet láttán Budapestnek: Többb megy a földre, mint a szádba, tesó!

A Pesti Éjszaka egy gyufalobbanás, gyújtóemberek szapora léptei s a megtántorodott ráébredések elodázva idegen ajkak habzó mámorában. S mielőtt a gyufa nyomot hagyna pórusokba újjlenyomatokat lehervasztva, beleégve: egy befőttesüveg függőleges kupolája alatt beérkezve:

rázárják a fedőt. Kész az instant, itt a befőtt! S a tripadvisor főpapjai: kolompokkal óbégatnak!

 

 

 

Kubizmus (2012)

Lélegző emberek töltik be a levegőt.

A lepárolt ember viszont hígulni vágyik.

Marad a muszájok harca az értetlenséggel.

A festő a költészethez fordul, ami csak annyit mond:

A nyelv a beszéd póráza.

És hogy

Az író is ügynök, csak ő még jegyzetel.

1… 2… A harmadik pillanatban a költészet

lelki szemek előtt megfesti a világméretű képet. Címe:

„Rémült rabok ülnek korosabb ölekben”
A háttérben a csend hangosabb, mint a gyermekzsivaj.

 

 

 

Az ártatlanság kora

Nem volt mobiltelefonom.
Nem volt bankszámlám.
Nem emaileztünk.
Nem SMS-eztünk.
Találkoztunk.
Megbeszéltük.
Odaértünk.
Nem volt variálás.

Mit teszel, ha bezárnak?
Mit teszel, ha muszáj válaszolni?
Mit teszel, ha nem kapsz állást,
csak ha sorszámok, kötvények,
körlevelek és profilképek öveznek?
Mit teszel, ha megszemlélnek?
Akarják, kukkolnak, kábulnak tőle,
és kifordul, kivetkőzik az emberi természet,
transzhumán ámokfutásba gerjed a háborítatlanság,
és sovány vígaszok multifunkciós pneumatikuma
köröz tekervényesen az elmében a sminkkészletek
reklámképsorai között, amik – mint minden reklám –:
a tudatalattiba vannak deponálva!

Egyszerű nem a mai embert, felnőtteket meggyőzni.
Rajzfilmek közben mutass reklámot a gyerekeknek!
Hogy a televíziózás korában ez még szabályozva van?
Hogy hány perc reklám és mikor és milyen időközönként?
Emlékszem, egy 20:15-ös esti fő műsoridőbeli film során,
ha egy vagy két reklám akadt, az már megszakításnak számított.
Azért vettél nem-kalóz videokazettát, hogy egybe lemehessen!
Az értékesítők részéről ez olyan ügyes trükk!, mint amikor
az ablak- vagy ajtószerelő és a betörők egy cég, vagy egyazon személy.

Csörömpölés.

Betörni a nézőket is lehet. Ugyanúgy szilánkosodik az elméjük.
A sok információ, mint valami agymosás áthull csont nélkül az agyukon!
A 90-es években ez tényleg elvadult, és mire új évezred indult,
már 10-15 perces reklámszünetek következtek! Kimentél enni közben,
és futottál vissza, hogy elindítsd a videolejátszón a REC gombot?
Folytatva a felvevést ott, ahol megszakadt? A lusták hosszú kazettát vettek,
és nem érdekelte őket a reklám, hogy az is fel van véve, később,
ha visszanézték a filmet, egyszerűen átpörgették. Akkor is buktak időt, ostoba.
Tényleg egész estés lett egy nyamvadt film végignézése. Várni, várni.

Egy app ma már nem számít bravúrnak, mintha csak azt mondanánk:
az hogy van csajod, még nem nagy durranás, de másra sem vágysz!?
A telekommunikáció kora a 90-es évek elején kezdődött csak el,
sokan közülünk előbb számítógépeztek, mint mobiltelefonáltak.
Ma a kettő lényegében egy és ugyanaz, az adatáramlás fajtája összefolyt.
Erre lett kitalálva az adatmegosztás, Napster, Pirate Bay, Encore, torrentezés.
Hőskor volt, ma már Az is tilos. Az Internet nem a szabadság jegyében allegorizál?
Meg kell hogy maradjon a bürokrácia – uralni kell az adatokat! Ez biztonsági kérdés.
A Youtube! Évekig tart, hogy föl legyen vásárolva, ma már 10 perc és jön,
befut, faggat és Keresztapásan visszautasíthatatlan ajánlatot tesz A CÉG,
hogy eladod vagy tönkremész – szívesen beolvasztjuk a konzorciumba ötleted!

Szétflesseslni az egész világmindenséget!

Aztán eltelik néhány év, a csalétkek lesésveszélye dioptriát vált,
már jön az előfizetés, a prémium csomag, a többiek: fizetős a Youtube,
vagy várhatsz, kattintgathatsz. Kivesz, megcserz, rákényszerít, akar, akar, akar…
randi.hutól a Couchsurfing-ig, minden fizetős lett – adatot akarnak, bányászni akarnak!

Vajon a bögyös világutazó manöken instahot csajok vagy a világ minden
országában járt 23 éves lány blogja átutalással nyílik majd meg jövőre?
Megválaszthatod, hogy fizetőssé teszed oldalad (abból a szolgáltató kap százalékot)?
Az Airbnb lakásod is csak akkor látható majd, ha plusz fizetsz, hogy látszódjon,
különben csak aktív a profilod és a feltöltés hibernálva lebeg valahol a sarkköri szerveren?

Mennyi kilója?

Utazó gyerekek, kitett kannák, mérföldes combok… Horizon Times: Claire Abbott!

The Most Famous Instagram Star You’ve Never Heard Of

Sophie Hannah Richardson

Humaid Abdalla ALbuqaish

Jen Selter

Ha van csöcse, ha nem, jön a világrekord, 200.000 ember,
akik a legtöbb helyen jártak, és köztük az elsők között ott van, akinek a szülei
légitársaságnál dolgoznak, az elmúlt 8-10 év elég idő volt, hogy kapjon
jegyeket és mindehova eljusson. Bikini. Bár csúsztatnak a határátlépésekkel,
ha háborús övezeteket emlegetnek reklámozva őt, Bikini, sebaj, csalás…!

Barbarella modern változatai élvonalban a Sucker Punch puccos primadonnáival,
női erőszak ömlik a tévében: a Mee Too morzéja mögé bújva elnyomnak másokat,
a 68%-os válás mögött megbúvó vagyonszerzés korlátlan szokásjoggá válása oké,
és emancipációnak számít!, míg médiakörökben élve benyomni a saját lányodat sztárköltőnek,
a férfjeddel tévésorozatot iratni, és közben a háttérben hálókat szőni cool, gyöngéd, nőies.
Az egyének kultuszában mindenkit egyénileg akarunk megmenteni: a feleség, akit vernek,
a sarki éhező, a két diplomás pincér srác – de senki sem lát erre társadalmat érintő választ,
összkohéziót, és legfőképpen kollektív bűnt, közös felelősséget mentalitásért, történelemért,
és mindenért, amivel szembe kell nézni… egy rendszer, ami az előző rendszer nélkül nincs,
ami az azt megelőző nélkül, ahol mindenki mindig annyit mondott: ezt túl kell élni,
most csitt, ne, ne mondd, ne most, most nem alkalmas, legközelebb, majd. A többi belehalt.
Egy ilyen tagadásban élés kellős közepén, akár egy kérdésfalakkal körülvett arénában:

TOTÁL KLAUSZTROFÓB
zajlik a megveszlek kilóra, a teste alapján elkönyvelt feleségek versenye és a telefonba
azt kiabáló lányok kórusa, hogy “most akkor fizetsz vagy mi van?” - van valami, gáz az egész!
És mindent iparosítanak, a legkisebb megnyilvánulás is stratégiát, márketinget követel,
mintha a bevásárlások katedrálisain túl ezek volnának a zsoltárok és liturgiák: hozsannavonalkód!

Eközben tolongnak a cserben hagyottak, akik nem értik a változást, amit Cseh Tamás énekelt!
Off-shore cégek, kitelepített gyárak, de senki sem meri érteni, miért van kevés munkahely?
Vagy hogy amíg helyi piacok voltak, azok önmagukhoz és szomszádjaikhoz viszonyítottak,
míg ha belöksz 500 millió kínait és 700 millió indiait gyárakba, ott Európa ki is szállhat,
mivel azok nem mennek szabadságra, és nincs TB-jük sem. Marad a minőség forradalma!
Egy globális piacon nagyban mint kicsiben tolongó lobbi érdekillúziója a rövidtáv.

Mindenki a csúcson akar élni! (önterhe alatt végül összerogy - Bábel satöbbi)

Európában a többnejűség leplek alatt csörgedez, de a lakosság elöregszik, mert nincs család?
A teljes átalakulás lényege a múlttól való elrugaszkodás: a jelen pillanaton kívül,
vagy amit letöltöttek, szinte semmiről semmit sem tudnak: egy szellemi vákuumban élnek.

Hogy a család azért lett intézmény, mert 1., a pestis idején ha csakis egy valakivel háltál,
és nem fetrengtél, akkor nem ölted meg az egész családod, mindenki egészséges maradt,
2., mert a túlnépesedés előtt már volt olyan gond, hogy a férfiakat alulszelektálás helyett
(mint ma) a nők kevés férfihoz sokan vonzódva olyan mészárlásokhoz vezettek önkéntelen,
hogy intézményesen be lett vezetve, hogy minden férfinak muszáj elvennie 1 nőt, ÉS
tegyük hozzá 3., hogy a szerelem, mint fogalom nagyjából 200 éves, előtte érosz, libidó,
Kupido, nevezd ahogy akarod, a nemi vágy szinonímája volt legfeljebb… erre adjál estélyit!
Nappal az öltönyök elnyelik az embereket, okkult asszimiláció, a szimbolizmus élre vasalt!
A mackónadrágok és neonszínű frizurabohózatok megzakkanásig egymást oltják ki!
A nagy egyéniséggé válást hajhászásban tökéletesen egyformák: egyformán együgyűek.

Szürke lakájok, komornák, csinovnyikok kora, amiben mindenki, ők is,
Hawaii-inges huligánok akarnak lenni, de életük lényegében dögunalom.
A többség a belső hiányt külsőségekkel és pótcselekvésekkel palástolja:
vég nélküli szétvarratás, tériszonykeltő mélydekoltázsok, felpumpált bicepsz.
A párzási reflexeik sok esetben ráharapnak ezekre a fröccsöntött kultuszokra! DE
Az izom sosem elég nagy, a bőrfelület véges, a mellekre nem szabad nézni, az már erőszak!
Az érzékeny bőr – hát persze hogy neked is az van – mindig komplikációkkal jár,
a plasztikai sebészetek újsághirdetésein 20 éves lányok vigyorognak: rájuk fért a műtét?

Megőrült mindenki.

Az érdekes életű ritka embereket hallgatva a többség pedig meghunyászkodik,
elodázva a felismerést, hogy nem kezdtek magukkal semmit, mert gyávák voltak:
- megmozdulni
- kilábalni
- életmódot váltani
vagy
- összefogni
Legjobb esetben a híreket hozó embereknek és az izgalmas kalandoroknak
azt mondják, ennyit csupán: “A maga élete olyan, hogy nem kell mellé nyaralás”.
Megy a tolongás az ismertségért, miközben a felismerés már nem más, mint vaktában:
rámozdulni, bevállalni, lesápolni, szétlootolni, like helyett miért nincs want?

Tetszik a Mamám? Want! Jöhet a sikító hernyó című epizód a 30 évad egyikéből!
Hozzá a Coco Jumbo, a La Macarena és egynémely Vengaboys szám. Kettéhasította az ízlést magát.

A világ, amivé váltunk egy üzenet: már benne élünk a science-fiction-ben!
A Brazil (1985), a Kizökkent idő (Philip K. Dick), a Land of the Blind (2006),
A Metropolis, az Orville, a Gattaca, az összes hallucinogén Moebius reflexió,
a Children of Men (2006), a Split Second (1992), a Batman Beyond felfogása,

a Duke Nukem és a Wolfenstein,

meg a HalfLife és a Fallout videojátékok univerzuma, hozzá Brett Eason Ellis és Irvin Welsh,
és Frank Miller Hard Boiled című képregénye is úgy vegyül, ahogy csak fetisiszták zárnak be
gyerekkorukban horrofilmektől egy életre megrémült felnőtt lányokat olyan szobákba,
ahol a berendezés a sokkoló filmek díszleteit immitálja! Biblioteque Pascal, kérded?

Az is van. Madách nem egy jelenete a könyvespolcról ráhuppan a triviális tettlegességre.
Óriásplakát hirdeti az utcán: Just do it. A kérgesen koszos reluxák mögül tudom: ez baj.
Egy asszony kocsik mögött ürít délelőtt 11-kor, a hajléktalan karabélyba mered,
elvetemült művészek úgy festetik le az utcafrontot, hogy hatalmat provokáló graffitit fújnak,
és közben a félmeztelen turisták, a vágy zarándokai olcsó megtérések reményében élveznek.
Nem egy közülük újabb csíkot húz a helyi lumpenek vizeletsávjaira, az esti hullámhossz.
Mint valami hab vagy lazúr, elvékonyodik az igazságot feltételezés. A valóság nonszensz.

Itt van nálam a szomszédban. A városba bemennek az emberek és darálthús jön ki.
Külvárosban élek, látom. Akkor is, ha a turizmus tömeges őgyelgése és testisége
kimarad immár a mindennapok fájó felismerései közül, elvégre loopolva van az egész!
Néha úgy érzem magam, hogy Venezuela, Nicaragua, Honduras zajlik az utcákon.
Az Amores Perros című 2000-ben készült filmben, vagy a City of God-ban...
Az ártatlanság korát vérbe fojtják. A jövő vásárlóit most neveli ki a tömegmédia
jó 20 évre előre elültetve termékmegjelenítéseket, amik majd mint gyerekkori
emlékek fogják jóváhagyni a választékból előbúvó ismerős termék logoját, kódjait!

Nem volt mobiltelefonom.
Nem volt bankszámlám.
Nem emaileztünk.
Nem SMS-eztünk.
Találkoztunk.
Megbeszéltük.
Odaértünk.
Nem volt variálás.

Sem szellemi erőszak.

Sztálin és az Internet között nyugton éltünk félúton.

 

Megerőszakolva érzem magam.

 

 

 

II. Világháború

Karsai Elek emlékének

 

Géppisztolyos középkor,
amit a németek
az okkult tudományokkal
felborzoltak.

Hajak helyén lángcsóvák.
Minden égnek áll.
Onnan szünet nélkül
hullnak a bombák.

Civil lakosság haldokol
az utcákon,
bajnokaik már az előző
háborúban otthagyták foguk.

Most a gépesített félistenek
robognak felzászlózva
egymás ellen,
és későbbi ellenségek
fegyverzik fel egymást
keresztül-kasul a bolygón át!

Ahol sivatag volt, ott kikötők lettek.
Ahol vihar verte a partot,
kisfiúk szaladnak hősiesen
cafatokra lövetni.
Ahol út sem volt, most leszállópálya mered.
Ahol a föld alá ássák magukat,
lángszóróval lesznek kirángatva.

A lakosság úgy vonul az utakon,
hogy Spanyolország és Franciaország
után erre a látványra felkészülve
az angolok már arra készülnek,
hogy ha a nácik partra szállnak,
Britanniában fegyverrel tisztítsa meg
a katonaság az utakat zokszó nélkül.

Szükség esetén?

Óriási hajók homlokkal buknak víz alá.
Tengeralattjárók farkasfalkákban vonyítanak!
Sivatagi rókák lakomáznak morbid géptetemeken.
Májfoltos öreg katonakezek legyintenek értetlenül.

És az ellenállás robbanószertől bűzlő ruhákban szeretkezik!

 

 

Syporca Whandal

Volt egy saját fesztiválunk.
Elég korán elkezdtük a szervezést,
hogy nyárra minden meglegyen.
Voltak különféle adománygyűjtő szakácsok és műhelyek,
francia, brit előadók és persze magyar zenekarok is.
Esti meglepetésnek a hétvége csúcspontján
aztán jöhetett egy kis felkavaró meghökkentés!
Meghívtam Syporca Whandal-t, aki kimeríti
a következő tartományt: halálfélelembe érő ingerküszöbök kiváltása.
Az előadását követően sokan megnémultak,
egyesek félrevonultak vagy maguk elé néztek.
Nem egy vendég akadt ki, mert ilyet még nem látott.
Persze sok városi fiatal ugyanígy érzett, amikor 1 óra múlva
elővettem nekik 4-5 rúd vaskos szalonnát, hogy tessék!
Kaptak némi analóg kultúrát!, hús + tűz és közösség,
mindez 40-60 fős csoportban, ami amúgy az ősközösségek
általános jellemzője, ugyanis ekkorák voltak akkoriban a társadalmi gócok.

Nem csak a szalonnát kellett azonban vágni, Syporca a hasát
is felvágta az előadás közben – legalábbis volt, aki azt hitte,
mert úgy táncolt. A túlpartról áttelefonáltak a mi oldalunkon
lévő sörözőbe, hogy “életben vagytok? Ott emberek halnak meg?”
Sikítások, kísérleti gépzene. A nem ehhez szokottakat totál összezavarhatja!
Vissza sikerült tehát tenni a társadalmat a 80-as évek közepére, ha már amúgy is
jobbára oda, annak a rendszernek a visszakeresztezett langymeleg komfortjára vágyik:
valahova, amihez nem kell kilépni az ismeretlenbe, a biztos szar jobb, mint a bizonytalan jó!
Itt nincs vége. A közönség többségéből kirobbant az élet minden elfojtással együtt,
mint ahogy a Cpg legendássá vált csirkés koncertjén is történhetett anno: felszabadultak,
ahogy a gátakat annyira átszakította valaki, hogy már nem volt ciki nekik sem
kiengedni mindazt, amit egy elfojtásokra és pózokra épülő társadalom tesz veled.

A társaságunk elnöke következő héten megállapította, hogy az előadás során
az történt, hogy az álarc mögé bevarrt arcú előadóművész alteregója
hozta fel az elméjéből a különféle személyiségeket, akik nekünk ott együtt énekeltek!
Nem vicc! Az egyesével felénekelt és egymásra visszajátszott kiáltások, kántálások
és üvöltések elkezdtek a zajzörejek és kopogásritmusok között összhangra törekedni.
Ahogy nekem ezt elmondta, arra gondoltam, ez a jelenet ilyen szempontból
valóban erős hatást gyakorolhatott akár még a ma emberére is, és így érthető,
ha a középkori ember megörökölt ősi félelmeket babonával körülbástyázó jelleme
csak úgy tudott reagálni, hogy a megsemmisítés legtisztább formájához nyúlt: a máglyához!
Végül így szólt hozzám az elnök: Megdöbbentem, amikor nézve az előadást rájöttem,
hogy néhány méterre tőlem egy igazi boszorkány tombol,
                  és mi ki vagyunk neki szolgáltatva, mert szugerálni kezdi az egész tábort,
mi több, mikor az éjszaka közepén a tűzre egy hatalmas hasáb fát dobtam,
alig vettem észre, hogy talpig feketében a nő ott fekszik alig valamennyire tőlünk,
de teljesen beolvad a tájba. Mikor a reccsenésre felébredt, fél métert gördült a másik
oldalára fordulva, és meg se rezzent. Ez még a tűztől sem fél! Hol találsz ilyen embereket?

 

 

Nukleáris leviatán

A Föld kérge úgy remeg, mint egy harang búrája.
Szétráz minden várost.
Aki bent marad, betakarózhat a romokkal.
Órákkal korábban, ahogy tengeralattjárók jönnek fel,
170 méter hosszú 40.000 tonna vízkiszorítás plusz,
óriások, úszó erődítmények, edzőterem, uszoda benne,
a szovjet csoda, közben csak-csak egy apokalipszis gépezet.
Ekkora hajó kell, mert a rakéták ötször akkorák, mint az amcsiknak.
Ezek úszkálnak, azóta Nyugaton volt a USS Pennsylvania, majdnem azonos méretű.
A gyerekkorom bontásban. 2025-re viszont az oroszok kivonják az utolsót is.
Légmentesen a felszín alatt a sötét mélyben suhanó katedrálisok,
hajtóműzenéjük mentén félelmek nyúlnak vissza a 60-as évekig.
Globális nukleáris holokauszt, ettől félni. Mindenki fél, a kecskepásztor is,
a fodrásznál a búra alatt beloknizott hajú nyanya is, és a játszótéren is ezt játsszák!
A képregényekben is, Watchmen, Dark Knight, Tank Girl, mindenki.
Túl nagy hatalom. Túl törékeny emlék a történelem. Túl labilis, rezeg a léc.
Bob Dylan New York-i pincékben haknizik gyerekként és zenésztársai is érzik,
ha lehull a ég, itt elolvad minden. Folyni fog az aszfalt, a dalok hamuban sülnek.
Valahogy mégis átszűrődik a beatnik paranoia és a világ azt hiszi, neki szól.
Elődállamok zenei késztetésben kifejezve a feneketlen vágy megvasalt kettősségét!

Ma meg a legnagyobb amerikai tengeralattjáró hidrolízissel korlátlan
mennyiségben oxigént előállító két fedélzeti fejlesztőjét úgy hívják:
Nicky és Paris. Bizony. A Hilton lányokról nevezik el. Amerika! A bulitársadalom!
Potyog a bomba, mint a konfetti. Ők így ropják. Idén 111 éves a CIA, Isten éltesse!
Laos-ra majd' 3 millió tonnát dobtak le, azaz 3 millió emberre mindösszesen 8 év alatt,
és azok még csak nem is álltak hadban velük. De a vietnámiak náluk surrantak át,
az a híres őserdei ösvény ugye, hát az egész országot lebombázták, mert biztosra kell menni.
270 millió repeszbombácska minden más mellett, aminek 30%-a még fel sem robbant, lapul, vár.
A helyiek – ahogy tudják – máig szedik az aknákat. A repeszek kiállnak a földből.
A házilag eszkábált csónakok lelőtt amerikai vadászgépek üzemanyagtartályai,
szivárgásbiztosak, tuti alumínium. És gyerekek szakadnak ketté a mezőn olykor-olykor.
Még sok száz millió bombatöredék és gránát és srapnel figyel a földben.

Jövőre ide megyek utazni.
Majd mutatok fotókat.
Szedni kell, segíteni kell.

Azt hiszem, amióta elkezdtek eltűnni a lövésnyomok Budapest utcáin, mehetnékem van!
Laos. Amióta nem érzem, hogy a város attól volna veszélyes, mert mi azok vagyunk! Laos.
Amióta a sarkon bárki kiskorúként döfhet és megússza, mert falaz valami helyi elosztónak...
… és amióta az utcákon hányás didereg, mivel éjjel ablakokon lógtak ki azok a turistakölykök,
akiket 21 év alatt nem szolgálnának ki az USA-ban, de nálunk nagykorúsíthatják önmagukat.
Minden éjjel ez.
Reggel meg minden belvárosi házikedvenc igyekszik lefele, rángat a lépcsőn, csakhogy leérjünk,
és felnyalhassa azt a sokféle húskotyvalékot, amit egy emberi lény már neki előemésztett.
A napon nyáron megpuhult szavatosság feltrágyázott utcaképei sorházanként. Zsigeri bűz.
Persze kéősbb jön a gyomorrontás, meg részegek a kutyák, mert tiszta pia az a sok moslék!
El innen!
Amióta vandálbiztos kuka kell az utazók megszűrése helyett – a tömegdemokrácia vívmánya,
megteheti, legfeljebb utólag van gatyába rázva, addig törhet-zúzhat, mert noha teszi,
a jogállam az, ha rád tudják bizonyítani. Akárhányan látták, ha nem papíron, akkor meg sem tetted.
Amióta eltűnnek a hagyományos vendéglők, ahol régi szlenget tanulok az öregektől,
meg háborús sztorikkal traktálnak. Cseh Tamás dalokban élés és Petri György élőben,
nem pedig úgy, ahogy a magyar szakos girnyó wannabe diákférgek majmolják őt, irónia,
elvégre Petri ilyenekre is utal, meg arra hogy mekkora hülyék kora jő, a kő visszafele görög.
De ettől még nem lesznek ismét kajaszagú vendéglők és bentdohányzó odvakban buli reggel 10-ig!
Állati idők voltak, megcsíptük! Dobai Péterrel hajnalig inni és taxiba tenni őt, miközben megSzorít.
A Zsinagógával szemben 200-an táncolni, ma meg üzletvezető dobál ki törzsvendéget,
nem csak itt, de szerte a városban, fel a Wesselényi mentén egészen a Dürer Kertig…

… a Csendes Étteremben lóversenyről pofáznak nőverők diákcsivitelés helyett.
A Népszínházon nem mersz végigmenni, és autentikus agresszorok elől lehúzodsz
szalonnaszagú pincékbe. Vagy amikor 6 kocsma van 450 helyett a Zsidónegyedben.
Bárcsak ezen múlna.
Amióta… már rég nem… a Szimpla még azt jelentette, hogy egyszerű,
nem pedig kiveszik, elveszik, kidobják, ha valami flakon vagy edény van a zsebedben.
Amióta az idióta a vásárlók királya mindenütt, és az ingatlanpiac hiéna-aréna, ketrecharc!
És amióta minden 10szer drágább lett, csak a fizetések nem, éppen ellenkezőleg.
Amióta az ízlésdiktatúra emblematikus mérföldkövei plexiházak és üvegkalitkák,
újabb majmolás, ha nem lecsupaszított betonból, mert most Berlinben meg Stockholmban is;
és ezek a förmedvényes fenevadtónusok rátehénkednek egy koherens városképre,
ahogy azok is, akik ezeket jóváhagyják, a maguk módján hordárokká aljasítva a hűbéres honfiságot!
A városvédő Ráday Mihály feje Las vEgasi trófeaként villog a városházán! Homlokzatdísz csupán.
A felállványozott feudum bárdolatlan bíborboronás palotái pomáznak metrómegállók között,
a közraktárakra fektetett Bálna (CET) böszmesége, a Kálvin tér tipikus káromláskatedrálisai,
a Finta féle épületszörnyetegek, plázák, centerek össztömege, továbbá a félévente újrabetonozott
utak fejvesztett vándortömegei, és az útfélen fennakadó forgalmak dugába dőlt dudáló népharagja,
vele a végzet kilehelt látomásait eltévesztő identitászavar szavazóképes idegbetegei!
A Városliget elevenboncolása. Szőrtelenítés, mellkasfeltépés, mélyre hatolás, kimagvazás.
Amióta az van, hogy ha 17.000 új lakást kell építeni évente, hogy nőjön a GDP,
akkor ennyiből el is lehet bontani egész Budapestet 10 éven belül, és egy árva lövésnyom,
de még őslakos, vagy tősgyökeres vagy cégér vagy romkocsma, vagy emlékhely sem marad.
Amióta noha ez az első kormány, ami mindent felújít, mégis porcelánból van már a város,
ellenben azelőtt, amikor egy puskaporral kikent fekete, szikrázó dobozkában éltünk, ÉS
lőtt lyukakon át jött be a fény a nappaliba még a belvárosban is… gyerekek, nekem ez hiányzik!

Szóval Laos.

 

 

Az első

Sok nőt csak a fiatalsága tartja össze,

egy olyan elmélyülés az önmagad elé élésben,

egy olyan elmélyülés a testedet élésben

(azt szégyellni, azt méregetni, azt tukmálni),

amihez meg kell teremteni az erre ráérést…

míg a vonzóerő elmúltával egyből kiderül_:

minden más része a létező összes irányba akar szétfutni.

 

Ezt láthatta az első, szemmel rendelkező ember.

 

Rengeteg férfit az ereje vagy azt színlelés bűvöli meg,

egyfajta önimádat, amin túl a versengés is túlfújt lufi.

Fogalmak átvéve gondolkodás nélkül, és hatalmi pozíciók,

felkészítés nélküli egyből visszaélés. Kevesen nem így közülük,

akik téveszmék hiányában csak önmagukra hivatkozhatnak.


Így láthatott az első, szemmel rendelkező ember.

 

 

 

A jövő

I: 2010-es évek:

Az átlátszóság kétszínűséggé öblösödött színpompás pomponok közt.
Mindenki aranyos akar lenni és menő, de közben habcsókok közé fejel.
Az ölbe lábadt tekintetek torát ülő örök erő diszkont változata pörög,
s a diszkógömbök tekintetekké válnak a kábult libidó gyermeki nyögéseiben.

A szeparációs szorongás elérte kritikus klimaxát az elidegenedés ipari állapotában:
miként a városokba tódulással a megfelelési kényszer komfortzónákra oszlik, fakad.
Az elválások száma szinonímákat keres az öntudatra ébredés elodázása során,
s az átnyergelések, szobázások a maguk bitcoin-körmenetei mentén tobzódva bódítanak.

Kóros canossa. Melyet körbelengnek a hántolatlan kiberháború szívecsékből álló szögesdrótjai!

Aki megszokja, hogy mindig mással van, már áldozattá teszi önmagát nevetve,
s az igényt megteremtve önmagában a felismerések elodázására regál: ujjal mutogat.
A tökéletesség keresése során az önmaga hatáskörén túlra kitolt énkép elernyed,
míg a felvarrt, profiltisztított avatárok közül válogatás: csokorba rendezi a menekvést.
Végre sikerült kitolni a menopauzát 20 évvel, már 45-50 évesen is lehet gyereked,
de hogy nem-e lesznek olyanok, mint a hadiárvák, hogy mire 18-20 évesek,
kimúltak mellőlük a szülők? Ősz hajú hölgyek pocakkal a villamoson?

Eszképizált látomástalanság sanyargatja a bomlott elmék egisztenciáját,
Japán utat mutat a hikikomori létkérdés drámájába fulladva, s a vesztésre állást
megserkenti a tagadásból élés, hogy ő az egyén bezzeg nem, őt máshogy lássák!
Eközben az e-waste elborít minden legelőt, Szudán és Csád kínai kézben van,

s a Taiwan-menti vízeken az embargó veszélye okán felbukkanak új technológiák.
Alkony Távol-keleten? Az orosz határon az új szuperszónikus rakéták ereje rendet tesz,
a fegyverkezési verseny kiújult, s 5 perc alatt Moszkvából Londonba átér a halál!
Kémek halnak meg kiszivárogtatni ezt, Rogue One a valóságban, a többiek temetnek.

A monitorok vibráló sírkőhalmazok? Előterükben a tömeg egyre laposabbakat pisloghat?
Megörökölte e kor a káoszt, mely veszélyes és gyönyörű, ezért elvből nincsen miértje.
Az ok-okozatok felkeresése tudományos axiómák maratonjaihoz elérkező elegy,
s a mániák megfejtésének tudománya, amiképp a mágia és a technológia: együtt kiégett.
Szögezzük le, hogy a nincstelenség tünet s a végtelen vagyon magányhoz vezet.

Apolcalyps level, szintugrás, ahogy atomtölteteket hordozó búvárdrónok úsznak be
a kikötőkbe, ahol megbújnak hetekig, hónapokig. Felrobbanni? Mint a villanás-gyors rakéták
egy új kora, úgy leplezik a nyersanyag-válság küszöbön álló élményét: huzatban leng
a nemzeti öntudat minden kibomló lélekhúrja, s az Európai Unió kitermeli ami ellen lértejött.

Hozzá a Brexit.

Battlefield nukes post-mortem tablóképei.

 

II: 2040-es évek:

Ki emlékszik már arra az epizódra, melynek címe ez: judgement call!?
Az 1950-es vagy 60-as években történt, hogy a parancsnok észnél volt?
Az a felettes, aki mikor egy csomó rendszerhiba volt a támadáselhárításban,
és noha volt chain of commant, és katonai protokoll, látta, hogy szépségfolt

a radaron a góccá váló kijelzés, hogy az amerikaiak kilőtték mindenük… átvonult
a tömeges pusztulás Oroszországon? Mert nem tette! elodázta, megtagadta a parancsot,
s nem volt válaszcsapás, egyszerűen felülírta helyben – így nem lett atomháború.
Egy ember. Mint mikor Berlinben lövegcsővel farkasszemet néztek a tankok,

s ha egyetlen téves elsülés hasít a Checkpoint Charlie-n túlra: ott kész a baj.

Mit számít ez már 80 évvel később? Hogy olyan tűzzel játszottunk, ami kiírt mindent?

Elfeledték régen, átélhetetlen és absztakt, de online el lehet játszani a szófáról… aztán vége.

Mi van még? A transzhumanizmus a hobbikertészet egyik felváltója lesz. Kapd szét, tedd össze!

Az intimszféra blaszfémnek számít, vállak fölött fejek: mellett: vállak pihegnek élveteg.
A figyelmesség, ha titkon csörgedez is, a fortélyos félelem terítékén kéz kézbe gyökerez.
A szeretet kötelékeinek széttéphetetlesnsége kapcsán annyi változott, szétreped.
Az egyenlethez a szeretet, mint alapvetés járul hozzá, s ha kéjeleg, akkor a kéz ölbe tett.

Hogy a nagylelkűség nem tartozott az emberiség általtalános tulajdonságai közé: köztudott.
Most még inkább: ismeretlen mutáció, kicsúfolják, kiközösítik, lejáratják, nevetségessé teszik.
Olyan lyukak társadalma ez, melybe gépies parancsra bárhonnan van tömítés, szög, hurok,
s akit szépnek tartanak, azt kötelezik, s ő körbevágott kirajzásként a képernyőnek szétteszi.

A gazdagabbak beköttetik a quantumterek közvetítéseit, hol a térváltó talapzatok öregen,
mint szivárvány színű szemcsés mák-láva-terek kerengnek: össze-összeroppanva mereven.
Persze a szubatomi létre még ekkor sem lehet felkészülni – házsártos a molekulák szövete.
S az újrarendeződés élménye megmásító végzet – néznek a sikamlós viccekhez szokott emberek.

Párhuzamos terekben minket néző elemek nem sok vízet zavarnak a tereken,
hol egy-egy kamasz zseni ábrándozik csak arról, hogy egymást multiverzumokon át,
mint tévécsatornát, s egymás életét vajon honnan-kik bámulják? Fantázia megered,
feláras életeket belülről lehívni lehet-E? Vagy alternatív történelmi idősíkok kutatói sikoltják:

vigyetek innen ki minket!

Ám van más: Már tényleg nincs szükség férfiakra sem. A Föld felvásárlóereje zömében ő: a nőd.
Belőlük van több, nekik szól már egyre több szuperhős, videojáték! S a csecsemők?
Túl sok idő megy el a faszikkal, s a fajfenntartáshoz a nők már nem értenek?
Mivel nem áll fel rájuk, ha nincsenek retusálva, a férfiakat elrontotta eme csőd.
Aztán az egyetemeken eddigre a többség nő lesz – nem izgatja a demográfikus érveket.
Ha van lóvéd, mert van diplomád, amiből jó kecód és vaskos zsuga: eldobni a férjetek!
Minden alapvetés sztereotípiákra épít, mint a turisztikai úticél ha a turista igényeinek képzete!
Hogy a laptop vagy headtop (beépített portable device) nem csinál gyereket, nem érdekes?
Legyártjuk! Beküldi a sajátját lefagyosítva s a kellő spermát kizsarolja vagy gén-ebay-n megveszi!
Noha a spermák sem hasfalon belül készülnek, arra is van ülepítő-keltető… kis, steril tégelyek,
s a családi kiszerelés légtere összezsugorodik, mint pöcsök a hideg vízben: lombik préri mételyez!
A háztáji emberüvegben – míg robog a karrier – az utód megnő, de ha úgy esik van cancel booking,
s a tetemet eltünteti a állagváltó talajba szerelt elszívó. Hogy erre lesz-e jog, vagy hogy lehet-e?
Símogatják a nappali közepén, más a konyhapultba szerelteti és nézi, becézi, babusgatja.
Meg van világítva. Fényfajta, lumen, hangulatvilágítás… mindenki a legjobbat akarja...
(az üvegfalon túl egy művi hártya zörög, bugyog önkéntelen, s mögötte egy lény lakik,

                                                                                                                   a sohatöbbé bennszülött)

Termékkódja mindenkinek márkajelzés szerint sokszínű, s a legyártó reklámja az ajtódon forog.
Az abortusz észjárás lesz, költségei lesznek, morális következmény nélkül. Ki sír majd, halljam?
Hogy meddig nem bűn elvetetni, (ha a globális árfolyamú szociális pontrendszer esetleg tiltja?)
vagy hogy a modern nők most is üvöltözni fogják: ez az én testem!!! ez az én testem!!!
                                                  (annyit tesz, mint máskor: áldozat vagyok, áldozat vagyok)
Egy köcsögben növő idegen életforma neked a saját életkedv? Mondd már meg, hogy ki az apja?
Vetted az ötletet meg az ivart is! Vetted, mert más megvette? Elvetetted, mert a naptár kiírta:

NEM, MOST NEM LEHET – a kaptárszellemiség, ami az intézményben hisz női princípium.

                                          Egyúttal mindannyiunk végzete.

 

 

Inverz

Saját kezemmel kaparom ki a gödröt,
amibe a kutyámat eltemetem.
Úgy bámulok bele, ahogyan kémlelem

                         a csillagokat.

Néha meg azt képzelem, hogy:
lehajtott fejjel nézem a felhőket.

Fekszem és visszahull rám a sóhaj.
A visszatapogatott múlt, aztán a
város szövetébe beolvadni valahogy? Kilökődés.

Mert nem vagyok hajlandó bezáródni az utcaképbe?

És mert a Vakok Földjén mindig kirakatokban

                                    keresik egymást az emberek.

Vagy a gyerekek a szüleiket? Máskor tócsákba néznek,
nem néz vissza senki – fel sem ismerik azt, aki ott.

Ezért tócsákat dobálhatnának az égre – zöld sejt,
fűszálakkal kipárnázott sarjadás a Nap helyén…

a sok sovány csoda helyett, amiket belelátunk felhőkbe.

 

 

Placebo

Meg akarják magyarázni egymást.
Már egymásba kell rombolniuk magukat, hogy érintkezzenek,
saját személyiségüktől megszálltak közt, akik követelik a támaszt:
(az esernyők alatti hűvösben a leheletek még egybekelnek… de
narkó, cigaretta, egy italnál többel kínálni meg egymást: ugyanez)

                        ez az élet brutális értelmetlensége (a menekülés értelme) önmagát szülve.

S az emberben az élet úgy méri gazdagságát, hogy halmozza a halottakat.
Megépítettük a kolosszust, feldöntöttük, járunk ízein… s hallani,
röpke kuncogásba bódul a feszült figyelem: íme lágyéka!
Ez tetszett meg legjobban? Ez vagy, ember. (A pszichiáterek tanácstalanok)

 

 

A Csend ültetvényein (Folytatva egy Coppola-mondatot)

„Ifjakat képeztünk ki, hogy tűzzel bombázzák az embereket,
de a parancsnokaik nem engedték, hogy a bazdmeg szót felfessék
a gépükre, mert… az OPSZCÉN!” /Az „Apocalyps Now” című filmből/

We can’t function outside
of these dreams of suicide.”
/Gravenhurst – Song from under the arches, részlet/

 

 

Rekedt mormolás, mely közhelyeket ledöfve átharsogja a szobát:
Mi vagyunk az üresek? A kitömött emberek. Jaj, hogy összehajlik szalmabélű kupakunk.
Száraz hangunk, mikor összesugdosunk, halk és nincs értelme semminek sem. Formátlan
alak, hallod? Árnyék szüntelen. Megbénult erő. Gesztus mozdulatlan. (…) kik őszinte szemek
kereszttüzében
egymásra hajtanánk már szempilláinkat is, csak hogy érezzük a másikat,
de túl nagyra nőttünk azóta. És bádogba öltöztetjük gyúlékony gyengeségünk,
lángsérves siránkozásaink kipárolgásait, az arcüregben lecsapódó emlékképeket.
És nem férünk hozzá. Így él ez a kibaszott világ. Minden csodáját ez a paraván takarja el az ember elől,
aki kifelé igyekszik és befelé vágyik. Befelé néma és kifelé ámít, mert befelé nem lehet.
Csörtetve kint keresni Istent a csend helyett. Kint, ahol a kert nyújtja, kínálja gazdagon kikerekedő csendjeit,
a könnyek nektarinját, s mi a házban bolyongunk egymás nevét kiáltozva.
Egylényegűvé váltunk az elmúlással – még rájönni sem hagyunk magvakat a csend ültetvényeire.
Csak a lőszert, amit belefúrunk a földbe, fentről, oldalról, a közlegény testén át, a robbanó pajták,
az útról leforduló kocsik, amik az árkokban koszorúkba állnak össze. A kazlak lángokban,
emberek ugranak fel rájuk fürdőruhában. Teljes önuralomvesztés – sorban állás helyett.

MINDEZ A CSEND ÜLTETVÉNYEIN, AHOL CSAK A FEHÉREK DOLGOZNAK.

Hasukon a bőr, mint a béka hasán, olyan fehér. Ráadásul: piszkos has.

 

 

 

Sűrű ez a lány

                                                       „Borotválják állát kékre.

                                                       De ő már csak viaszodik.

                                                       Hamuingéről egy rózsa

                                                       vérhullatva iramodik.”

                                                           /Kárpáti Kamil/

 

 

 

1.

Méhe Halálfej

egy lepke vergődik odabent

 

Aztán atomvillanás a vaginában

 

Két petefészkében

a fogamzásgátló

Hiroshima és Nagasaki

 

Mégis várja a vérzést

 

Mellette

egy fiú gázlángkék arcéle

az éjjeli lámpa árnyékában

 

Őt holnap besorozzák

Ő meg ezért nyugtalan

 

 

2.

Kintről a város magánya,

a neonok üressége vetül erre a jelenetre

 

A tévében mindig háborúk mennek

 

Film? Valóság? A nézők leszarják

A szereplők úgyis meghalnak.

 

Egy család vacsorázik a szomszédban,

ott is megy a tévé, ugyanaz a csatorna.

Odasandítanak, „Szörnyű”, mondják

és esznek tovább. Hmmm, ez paprikás csirke ízű!

 

Persze, hogy porból van – ahogy eszméik és képzeletük.

Ami olyan, akár a lepkeszárny. Por nélkül röpképtelen.

 

 

 

A csillagosra festett kék mennyezet alatti bárpultok: Budapest 2000-ben



A körúton nincsen semmi.
Fekete folyosó tekereg, az éjszaka furcsa.
Homály pislákol, a pincék zúgnak.
Minden összejár, de senki sem kurva?
Csak a Rákóczi téren van rabszolgavásár,
s a leégett BéEs betonkörnyezete durva.

Az Andrássy Palota félemeletén még punk koncert hörög-visít, kérem újra!

Alig akad küldföldi befektető. Tetőtérbeépítések legfeljebb magyar cégek által:
ráépíthetnek, ha a licenszért cserébe lift jár és kívül-belül felújítják a házat!
Még hogy az éjszaka csúcspontjáról kótyagosan mindenki mehessen hazazuhanni?!

A körúton nincsen semmi.                                               
Mint rajtvonal, a naplemente csíkba tömörült fényszalag: hempereg a porban.
Budapest márványcombjai eközben rakpartokon eresztik ki lábszőrüket.
Az autózúgás elhal, elvékonyodó csöndek feldárdázott dalárdái, dobban
sok kangörcs közt Budapest! Bámulatos ekkor, vonz minket minden klubja!
Karámokba betódulás, a felszín csak a Duna-partnál mulat.
Itt, nálunk: a Mozart kávézó és a Sahara mutat újat!, a többi mind lepukkant!
Körülöttünk szex shop-ok mindenütt és kukkoldák, ameddig a szem ellát!
Kevés Nightclub van: Marilyn a Kálvin téren, Akropolisz a Kecskeméti utcában,
HalloBár Budapest Striptease Bar / Király u. 65., épp a körúton túl (1979 óta),
és még egy rémlik: Dolce Vita Bar az Október 6. utcában (ma Dolls Club).
A többi egy fokkal vadabb: Kertész utca és Kiss József utca (ugyanaz a tulaj).
Ezeket gyűjtőnéven úgy hívják: pénzlehúzós pinabár.

A High Life Disco tavaly bezárt. Akik a Patex-be jártak a Süss fel Napot megmosolyogják:

1997 után még rejtve él és kevés mozgás van a Honvéd utca és a Szent István körút sarkán.

A Rockoko, az E-Klub, meg a Capella Bar már rétegzenévé nemesedik: burokba zárt táj!

Van Véndiák? A Razzia a Toldi mozi pincéjében később úgy jár, mint a 60-as évekbeli Eötvös Klub…

Budapest 2000: élmények verme! A Cha Cha Cha januárban kitárul,
jövő január 18-án a Tütü Tangó lépcsőjén zsebkendők, emlékek hevernek.
A Vittulában még gulyás kifőzde üzemel, a ház csótányul
beszél, ha beszél, s nem messze a Szimpla kertről az utca valamit rebesget:
nem is tudjuk, a Király utcából a Kazinczyba költözik mindjárt, ki velük ittasul!

Lesz nemsokára Kis sZimplából a Duplába a föld átkötő folyosó? ne mondd már

Amire ekkor még nem is számítunk: heverészés is lesz: Cökxpon Café Theater!

Cöki tehát, vele a Mokka, Kultiplex, West Balkán, Kashmir Underground: lesztek-e?!
Merlin, Tűzraktár (és nem -tér), Múzeum cuki, Rákóczi Pékség, egy kor csúcsteljesítménye.
A Kopaszi-gáton még dzsumbuj és vadorzó végletek, ifjonti hév, mely táncos kerteket
és félfalak közé beomlott jókedélyűséget tereget a nyári kánikula rozsdás kárpitjaira égve!

A Tilos Rádiónak még nincs maratonja, de van TBN Fesztivál! Mi a Voodoo-ba járunk:
Nekromantika estek közben egyesek a háztetőre másznak, mindenkire fétisruha zárul.
A Bahnhof-ba nem tudom ki megy, de a Dokk Café White party-jait sem mi vágyjuk.
A Buddha Beach még kultúrára emlékeztet, de a Coronita és a Bed Beach? Bőg a patkánygyárhúr!
A Night Oil, a Total Car és a Guillotine számunkra felnőtt pálya: pofánk izgatva ámul.
Az Old Man’s-ben ott a város leghosszabb pultja, a Fat Mo’s-ban milf akarja hátul.
Bank Dance Hall, Globe, Colosseum? És a Hully Gully diszkó – gyilkosságtól színes a bárpult!

Az újaknak nincs már kedve a Citadella diszkóhoz, s a Szódát még meg sem nyitották!

A Ráday klubban verekedésbe torkoll egy szalagavató utáni diákbál, s a vér nyakig tárul!

Én a Kinizsi moziban döglöm, s az Európa Mozi, meg a Corvin Mozi vannak még közel.
A Diadal mozi már Tabánként hírdeti magát, a Fórum meg a Béke Mozi rég kiesik a pixisből,
a Mátra új néven fut egy ideje, Örökmozgónak nevezik még évtizedeken át, míg üzemel,
s a Bem, ahogy hol van, hol nincs, végül olyannyira semleges, hogy mentes lesz a csitriktől!

Itt van még a Vörösmarty és a Szindbád – az Ugocsába meg Szimpla Kertmoziba megyek inkább!

Angelina Jolie tavaly megkapta az Oscar-t! A Mátrix is berobbant a köztudatba. Kétségkívül vannak nyugati filmek!

Cool túra
Sade márki játékai
Gladiátor
The Crow: Salvation
Uristen@menny.hu
Tolvajtempó
Pitch Black – 22 évente sötétség
101 Reykjavík
A hazafi
Alvin és a mókusok kalandjai a farkasemberrel
Anyád! A szúnyogok
Blöff
Bérgyilkos a szomszédom
Battle Royale
Batman Beyond: Return of the Joker

Ilyeneket vetítenek. Meg az X-Men - A kívülállókat. Mind azok vagyunk.

A körúton nincsen semmi.
Kéz kéz után nyúlva: a szerelem tánc közben kutat,
s a söröskorsók és fröccsök ára csupa buja
látomásra ösztönöz minket, mivel a túlpart,
Buda is csak aprópénzért adja még söntéit – ahol purhab
keveredik sörhabbal: telis tele a Bartók Béla melósokkal.
Itt a Szonáta Presszó, feljebb a Bambi, odaát a Jégbüfé,
az Ibolya még, meg egynémely kétes hely – kutatnak közönség után.
Pest kiesebb részén a Teke Csárda és a Nincs Pardon között inog az utca,
s a leszabadulások évekkel később a Nababéban, a Fészek pince udvarán, a Marco Polo pincéjében,
                                                                  meg a Macska-Jaj-ban, a Monoban sem érnek véget!
Az ELTE mai könyvtára helyén, a bölcsészkar főépületében nyíló Holdudvar a következő ciklus műve,
s a Living Bridge meccsmozija a Petőfi-hídnál is terv csupán, majd, majd... a Romkert véglet 2004-ben,
ahova igazából nem mennénk mindig: zajos szigete a Várkaszinótól a Gellért szállóig nyújtózó sötétségnek.
Mire a Tabán teázót bezárják (néha tea is volt), a Gauloises is kimegy a divatból. Az Illúzió söröző a környék szépe!
Zöld Macska diákpince? Ez meg honnan? A Sirály emeletén verset olvasunk… s a szövegek szülik a kisközönséget.
... ezeket jobbára az V. Bejáróban írjuk meg. A Picasso Point és sZilvuplé környékén még dúdolják az altatót!
Nyugalom van és magyar beszédet is hallani. Mumus nyit a mellékutcában, külföldi horda itt még alig béget!
Nemsokára már a Katapult a Zsinagógánál is begerjedést üzen! 200 barát táncol! A környék túlfelén Át a faajtón:
Wichmann kutyái közé belépve a tekintély helyre int – fair play, család, szeretet! Felnövünk hozzája?!
Nemsokára telefonszámot kapunk és hívhatjuk a legendát! Éjszakai ólomcsuklyás szeszes kaptatók,
vagy turbékolás után nem csak rántott hús van terítéken (így a megkésett néphiedelem utólag divatból pofázva),
hanem bőség, választék: chilli on carne, gulyás leves és resztelt májak is, s mindez a dús alkoholt
hétvégente fellazítani, lágy bendőkeverő mozdulatokkal hívatott, míg korántsem szoprán dal,
Wichmann gitárhúros hangolásban hangoztatja kenus védőszentek vokális vitriolmentességét!
Ilyet csak Bécsben találni legközelebb a Zur Bunten Kuh kocsmában! Zene nélkül, de azonos lépték!
Megtette dolgát, a kor küszöbén egy hámló öntudat még kevéssé lesi az emlékhellyé nemesülés orcáját,
s az épület-bontás gondolata, mint nagy totemek ledöntésének lehetetlen képzete: őszintén és kopáran
ténfereg ekkor még a tudat peremén. Tényleg felhívjuk Tamás bácsit, nem csak őrízzük a számokat,
miket - mint minden tárcsázáshoz szokott nebuló és pesti suhanc, ivó, értelmiségi, sőt, mokányabb
utcaharcos, vagy idegen ölbe nőtt nőcsábász - arra használjunk, hogy megegyezzünk az öreggel, mi lesz vacsorára!
"Bort kértek mellé, milyen legyen?", kérdezget vissza békésen, "Savanyút mit szerezzek, vagy jó a csalamádé?"
Konyhája a mi konyhánk is, hol hatalmas, félmeztelen bajnoki szobortestével sercegteti tudományát!
Az embereket ilyen helyeken vajra lehet kenni, s pirítósként borulnak össze korosztályok keverten.
Az egyéjszakás feledés homálya alól másnapokat lesőket vámpírriasztó fény igazítja délig kísértésük után útba,
megfogant sikolyok, melltartók röpülnek, ahogy zenész, kocsmatöltelék kitódul összes kedvenc helyünkről,
de úgy, amilyet csak rovarirtók keményen dolgozva látnak ma. Együtt mulatni gerillával, koldussal?

Áradnak a freakek a pincékből.

holnap találkozunk? - kiáltja az utolsó, és az ajtót félig bezárja.

 

 

 

 

Totiens quotiens - Szabályosan zabál

Elhajtok Budapesten a Broadway környékén.
Azt mondják, itt vannak jó lakások.
Tudom, az italmérés ideiglenesen elköltözött a környékről.

Kiszúrok egy strasszos, bokaláncos, feltupírozott macát.
Az egész szerelésről üvölt a feltűnési viszketegség…
… nem vagy férfi, ha erre is azt mondod: Tedd be neki és kész.
Lehet, hogy pornózott. Lehet, hogy a közeli sötétített üveg mögött.
Lehet, hogy házhoz. Lehet, hogy csak ilyen, ahonnan származik.
Ez a jelenség nem egyedi, ez a ribanc itt vesztegel.

tosis cosis

És közben tömi a fejét, és látszik,
de annyira látszik, hogy mennyi kis fisz-fasz részletben
– a manikűr, a szájcsücsör, a villáról foggal lehúzom,
a szemöldök halála, a festett fürdőszobacsempe-rózsaszín lábköröm,
a hintázó lábtartás, a lealapozózott visszerek, a hónaljkutya-stopp,
(Hans Makart szőrme-ernyőinek bujaságát itt hiába keresed)
a bababőr-utánzó szemérempukli polírozás, a rattan holdjáró és a fekete tanga –,
hogy akarja,
akarja az életet,
amit nem ismer,
még mindig akarja a figyelmet,
amit ki akar erőszakolni,
akarta a férfit,
amelyik nincsen,
mert kitalált elvárásai vannak,
aminek csak a pénz halmozása,
a pénzzel való elárasztás adja be a kulcsot,
a nyugtatót,
a szedálás, hogy ne vegzáljon,
és mégis él,
és úgy eszik, mint egy vasipari munkás,
internálva a Rákosi Mátyás Művekbe,
a fogság után, ahol történtek vele szörnyűségek,
valahol Dél-Pesten,
elanyátlanodva,
szerencsétlenül…
… és szerepét latolgatva, hogy mi is lehet az.
Aztán öblít, és kezdődik minden mozdulatsor elölről.
Mert a magazin nem mondta,
hogy ez is látszik.

 

Néha megszólal.
Úgy beszél, amilyen a teste.

 

 

 

Prolet Kult - Kispolgári portré

Leülök a Csalogány Eszpresszó egyik bárszékére. Fő utca 64., a béke szigete.

Kisvártatva lerohan a történelmi öntudat egy őszes jelenése, innen nincs menekvés!

Végig kell hallgatni, amit gondol, amit tud, amit megoszt, és amit neki ki kell most adnia magából:

kipécézte őket, a kispolgárokat kezdi el szapulni, de nem kommunistáz, nem proliz, semmi ilyesmi.
Diktafonomat megfelelő irányba fordítva rájövök, ő a társadalomelméleti eszmefuttatása mellett
valami olyasmiről beszél, mint az amerikai knockout game. Egy közönséges bűnöző nem így beszél:

Képzettársítások foglyai,
akik árukapcsolások között
látják meg a távkapcsolót...
teljes valójában: elhízva, akaratosan:

takarózás az elhibázott lehetőségek tagadásával,
amikor aki tévedett, még az támad,
a pirosnál előrébb gördülni, autóval előrébb megállni mint más,
és például a pesti flaszter bírájának parancsára
kiüvöltés csúcsforgalomban a kerékpárosoknak,
noha ő hajt rájuk, bele a különsávba,
-rámnyomni a gázfröccsöt helyből-
a gyalogosoknak is kurjantgatni a zöldhullámban,
erre dudál, hogy ő kanyarodik, húzzanak onnan!,
eleve úgy száll ki, hogy kicsapja az ajtót, ő jön, neki jár!!!

 

„Ha van Isten, földtől a fényes égig

Rángasson minket végig.

Ne legyen egy félpercnyi békességünk,

Mert akkor végünk, végünk.”

Ady Endre: Nekünk Mohács kell (részlet)

ez a definíció, de senki el sem hiszi, hogy róla szól,
és mindenekelőtt a kiszolgálás terén
miközben zabál, csicskáztatja a pincért
“Édes fiam”
“Jancsikám”
“Kisfiú”
“Szöszi, gyere csak!”
“Mi a neved, kislány?”
“Cicamica, hozd a számlát”
bedőlve a géphintóba ezután,
orwell-i állatfarmos hájhurkákat szíjazva össze,
hogy a méregdrága magánverdában
ne a légzsákot kioldó érzékelő tartsa a hasat,
miközben a nyakkendő kezd szoros lenni.

Később már lehet hátul is ülni. Elöl kussol a sofőr.

ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

Mennek. Törtetnek. Feltörnek.
Mindig a maguknál gyengébb képességűeket
hagyják meg beosztottnak,
hogy ők maguk nehogy leválthatóvá váljanak,
nehogy túlszárnyalja őket valaki.
Ki? Aki idegen?
Bizony, akit maguk vettek fel.
Vagy a haveri körből valaki?
Bizony, akit maguk vettek fel.
Még ettől is félni.
Bizony.
És közben ezer szerződéssel
bebiztosítva magukat,
elszigetleve magukat azoktól,
akik bénák, mert ezek a megbízhatók,
persze, hogy elcseszik,
ezeket vetted fel,
a többit lenyomtad,
kirúgtad,
kirúgattad (hogy ne neked kelljen),
megaláztad,
nyugdíjaztad,
leépítetted,
jöhet a nyikhaj,
az alkalmatlan,
a bunkó,
aki kiszolgál,
főleg azok jöhetnek.


ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

Nem az, aki megcsinálná helyetted a munkát,
és te az ő eredményeiket a sajátodénak tüntetnéd fel?
Nem, ehhez engedni kell a hatalomból egy percre,
hagyni kell őket dolgozni… várni, hogy mi lesz.

Szörnyű lehet ez a bizonytalanság. Érthetően elkerülik.

Manapság: A vendéglátás rémálomba illő förmedvényei

is az ilyen hozzáállásból erednek, magatartásból fakadnak:
- nem érti, hol a helye
- nem tudja, kik a törzsvendégek
- utána sem néz
- be sem tanítják

- nem odamegy a vendéghez, hanem átkiáltozik
- a mellette állókat nem figyelembe véve üvölt!
- vegzálja a bejáratott embereket, mert csak
- a kultúrsokk is benne van a dologban: nagyváros
- szorong, most mi lesz, bever pár italt, rágyújt vagy tarhál
- ha ez nem jön be, puffog
- sokan egyből így: kitiltogatja azokat, akik itt valakik
- elhallgattatja erről még önmagát is
- aztán elégedett, homorít, pöffeszkedik, villog

Mintha ezeknek adnátok hatalmat? már delegálni is lehetne!

Noha a beszéd szabályait alternatív saját elképzelésből
pontatlanul és hibásan betartja, mivel részleteiben veszélyes,
összességében kultúrálatlanul vitatkozik, le van gyengülve.
Konkjrét elméleteket állít fel, amit szemléletként ad tovább.
Klasszikus mivoltot hazudik, kommunikációs tréningen elvérzik.
 

hogy nőhöz jusson… az kell, aki adja magát, akinek ára van,
a többitől fél,
megint csak fél,
fél az elutasítástól,
méghogy őt?,
hogy a nő mondja meg,
tudjon,
önállóan,
nem engedi,
mást keres...


ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

Szegény sorból.
Gyenge fizikumút.
Megtört lelkűt (ha van neki).
Többre vágyót.
Beszerezni.
Leállni mellé autóval.
Kifigyelni a munkahelynél.
Az esküvőn, ha egyedül van, megdöngetni.
Az éjszaka csúcspontjárólb ezután mindenki ment hazazuhanni.
Felcsinálni, míg meggondolná magát.
Olajbányászat:
A guargumit legnagyobb mennyiségben az olajipar használja fel.
Olajkút fúrásakor a víz vagy sósvíz alapú fúrófolyadékhoz adagolják.
Fenntartja a fúróiszap viszkozitását (stabilizálja a szuszpenziót),
így a fúrófolyadék képes a mélyen keletkező törmeléket eltávolítani.
A guargumi a súrlódást is csökkenti, így kisebb erő szükséges a fúráshoz.
Szeretőnek jó lesz.
Megmondani a titkárságon, hogy neki ez kell.
Így vannak a nőkkel.
Megrendelik.
Leakasztják.
Felpénzelik.
Felépítik.
Felpolcolják.
Átműttetik.
Mintha függetlenítenék: beetetik
Testileg kihasználják.
Szétcégezik.
Függésben tartják.
Verik.
Eldobható...


ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

Élettársukat hasonló szögben méregetik,
vékonyhangú nyeglén lármás bestiákat,
akik fehérmájú nyávogó marakodással megüzenik
a kispadra küldött korábbi férfiaknak, hogy “ide az egészet!”

MOST PEDIG VAN MIT APRÍTANI – szent a béke?

Csűrdöngölő szocializáció: vagyonkoncentráció és petefészekbedurranás, mondá a műszakvezető!
Az adatátvitel hova, ha nem átutalások sorozatába fullad, szerencsés a pénzelhelyezés,
a nyereménykölcsön és csapkodósan megdögönyözés, népiesen narancsládára dobni a pakolót,
sziporkázás a kalácsfertály körül, Géza néma H-val ügyködik, miközben ő csak a testőr!

A rózsadombiság, ami beszervezi magát valami ezoterikus frászba, miközben az egész horoszkópos mizériát
vallási áhitattal meglovagolja, elvárva azoktól is, akik kiszolgálják - bármiben higgyen, hisz.

Neki "fixaideáljai" vannak, mondja:
                                                               Pancakes

                                                                 Pilates
                                                               Prosecco
Pólóján felirat díszeleg: Keep your dreams alive - a maffiafőnök háremvonaglása.
A csipkés body és a push-up takarossága, luxuryfriends.com, Lupa Beach, nincs panasz.
Néhány év elteltével túltolva az élet adta másoktól elvett élvezeteket: jön a sóhajtozás!
Így fakad ki elpilledve és elterülve a 6 méteres francián:
Ötven éves lettem egy párnán”.
Úrnő, aki másik személyiségtípusokra akarja magát ráhúzni - hozott dolgok, kényszer.
A megkásásodott pulpitusbeszédekig fokozott vadkapitalizmus díványdívái... sezlonydominák:

spiruláztatva... egymást szidva megragadta mind a tekitetet!
... két oldalról megkérgezett fékevesztett élet, ami látszatkompromisszumokon alapszik.
Aranyos pózokat vesz fel, hogy aztán megkarmolhasson?
A gyönyörök perselytitkai és amikor tök lett a hintóból...

Valahogy így. Kis selyemkabátban mellém áll a recepciónál és hangosan csámcsogva rágózik,
mert a fülébe be van dugva a zenebona, kétoldalról kábul a dobhártya, de ő milyen elegáns,
Miami Vice napszemüveg, kis flitterek, puha, fizikai munkát sosem látott kezecskék, és trampliság.

Az Adams Family ezekhez képest egy fetisiszta nyárspolgár gyülekezet!
Kikristályosodik a rossz ízléssel elhelyezett Herendi pereme mentén:
a tekintélyelvűségnek errefelé több évszázadra visszanyúló gyökerei,
mint zárvány, mint a lyukas fog, a törött tégla a ház alapjaiba becsempészve:
egyirányú kedvezmények felé terelték a morális volumen teljes elöregedését.
A tárgyilagosságtól elalélnak és az üzelmi célú elvárásokat jutalmazzák.
Vannak alapjai itt a kiszolgáltatottságnak: takarózni vele: elvárás,
hisz mindenki, aki nem páncélautóval jár magából kiindulva:
önmagának tekint téged. Anyázik?
Azért beszél veled olyan alpári módon, és azért késik, lébecol,
mert önmagát sem veszi olyan emberszámba, hogy ne. Ami másutt nonszensz, itt tény.

Köszönés helyett ba*#dmegol. ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

Operaház az esőerdő közepén - a nemzeti psziché. Rohanni az ivadékkal. A vonat után, meg zárórakkor,
és ha valaki egy szórólapot vagy meghívót hagy a kocsidon, kerékpárodon! Itt vagyok, itt vagyok!
- jön, rohan!
... retteg... minap húzza be az öregasszony az unokát a cukrászdába: "Csak hadd menjünk be a kisgyerekkel"

szabadkozik, meggörnyedve, meghunyászkodva, könnyesen, Pesten, a piac mellett, mintha nem lehetne.
A metrón, akik a mozgólépcsőn lefele mennek, megnyúlt nyakkal bámulnak.
Akik lentről jönnek, vállak közé behúzott fejükön két lesütött szemmel
harcolnak a túlélésért most is – ebben a 100 méteres döcögő sprintben,
ami végül oda vezet, hogy aki lenéző volt, ahol majd leszáll, lenézett lesz!
Iszkol fölfele, görcsösen kapaszkodva, vagy szatyrokat szorongatva.
Ezeknek jó, ha a gyümölcsös kézműves sör paradicsomlével van felöntve,
az állítólag gyros ízesítésű vaskos kérgű chips meg leveskocka sűrítménnyel higítva!?
-ez olyan, mint a csípős szósz a sarki falafelben, ami vízezett erős pista és kész!

A kettősmérce alkalmazása uralkodásig fokozva,
alkalmasság felől csakugyan nincs vita,
mert aki mást ki tud zsigerelni, az önfenntartó
– ezt vallja a combja között visszahímzett szűz és elhúz.

A tömeg embere.

És visító gyerekeik.

Zugalakok a városra rászabadulva?

ÖNIMÁDAT: BALTÁVAL SZÉTCSAPOM A POFÁDAT!

 

 

 

 

Lebuj / éjjel (2010)

Irányi utca, a hely a Panic pub... mocskos darkbar arcok között ülök.
Ilyen helyeken nem beszélek Dr. Dornier repülőiről, a Dyson-sphere-ről,
Farraday-kalitkákról, Foucault-ingáról vagy arról, ami történelemként ismert.
Mellém bevágódik és oszt. Hős naivákról regél, hogy mi az az IQ-light!
Vállam se rezdül, megint italt kérek. Csak rázendít:
A csajokban, akikkel találkoztam: egy az állandó.
A lakcímük állandó. Úgyhogy mehet. Gumi nélkül.
− szól ez a dörzsölt srác, egy suhanc, akit az éjszaka elnyelt…
Itt ülünk, ahol behajtó és kidobó és volt katona megpihen.
Asszem Csabinak hívják. A krupiék és pultosok a fal mentén.
A quociens szót nem is merem használni. Jön az unicum.

Jól megnézem magamnak azt, akire mutatott.
Közben azt gondolom: Látom rajta, hogy egy komoly nő.
Olyan komoly, hogy már szar az élete. Vágyai végtelenek,
de az elképzelései mind mankókon: amit fog, azt fogja fel.

Tudom, ezeknek már az sem segítene, ha magát
az agyukat akupunktúráznák. Csabi felülestesen kontráz:
Mert: ahogyan az agyuk elhelyezkedik a koponyában,
a FengShui is feladná.

Betódul egy csapat diáklány és egy hájas lúzer.
A lányok italt visznek neki és viháncolva simogatják.
Őket felvették. Ez biztos valami HÖK-ös faszkalap.
A következő körnél (megint a lányok fizetnek) rákérdezek.
Nem csak, hogy ő a főnök, de ágyba is visszük ma – szólnak visítva,
de úgy, amit csak a Beatles élt meg, illetve egynémely diktátor.
Tudom, ezek a lányok később a jogi pályán vagy a kormányhivatalban,
a multinál, vagy filmes berkekben is úgy teljesítenek majd, ahogy kell:
Végtelen ostobaság dereng ködlő kábulatként haléntékok mentén...
… a munkaköri leíráson kívül nem csak a kávét fogják megkeverni.
Ezek, ha házibulit szerveztek, a házban biztos mindenkitől elkérték
az e-mail-címét, ahelyett, hogy kitennék az aulába...

Ezek kirakat-szindrómáktól szenvednek – csorgó nyál a plázában…
Csabi belendül, felkiált: Egy vidéken, ahol csak kopasz, kigyúrt
agresszorok, nagypofájú álértelmiségiek és CBA-pénztárosnők élnek,
meg pláza-jogászok, csöcsmenza-rabok és gyorshajtó celeb-menekülők…
Valaki más is rákontráz:
Ha van pénzük, előbb költik el azt, minthogy kimondanák az eladók:

Készpénz vagy kártya? „Óh, semmiség, legalább nem ázik a fejünk.”
– vágja rá az félvér erdélyi csaj, akinek a helyi árubeszállító a faszija,
és együtt lopják a kasszát, hogy így építsenek házat valahol vidéken.
Eszembe jut:
A gazdagoknál közülük azért áll a ház előtt a kocsi, MERT:
a szocik mercédeszt vesznek, a liberálisok volvót, a jobbosok meg béemvét.

                                                                                                 Látszódjon már.

Azért mennek méregdrága étterembe, hogy elmondhassák: veled ellentétben kaptam asztalt.
Nekik egy peres ügy 12 idióta lóvá téve a hájas ügyvédek által. -habkönnyű és gondtalan-
Drágaság, luxus, fényűzés? Addig nem az ő ízlésük, ameddig nem engedhetik meg maguknak.
Addig utasítják el a hatalmat, amíg nem kínálnak fel nekik egy keveset: a primitív erődózis.
Sajnos olyan sznobok, hogy a helikopter a kertben csak melegben van járatva,
míg a szerető várnegyed alatti felnőtt filmje után delfinből akarnak halászlevet főzni.
A dél-zalai szupercsaliba téged is elvisznek, ha elér a pecabotod a Kis-Balatonig!
A gyerekeiket a Daubner mesteriskolába iratják be, de közben büszkék,
ha az a Mekdonáldszban dolgozik… végül is ma már többet keres, mint az egyetemi tanár.
Ezek azok, akik ha csak tehetik: licsit esznek szilva helyett, holott
az nem más, mint sznobszőlő. Valójában olyan pökhendiek, hogy már bunkók –
                                                           ha azt mondod Pompeii, ők rávágják: „A tengerész!”

Ezek hitelekért megmásszák az Everestet is. És túlhajszolt élvezeteikben,
ahogy az irodisták keverednek a pufajkás feelinggel: önkiszolgálóvá válik a bitorlás.

A környezettudatosságon lovagolnak, de harmadik világbeli rabszolgagyerekek által
összefércelt és a tervezett elavulásba mártott készülékeket lóbálják státuszszimbólumként!

Beköszöntött a Homeo-apátia.

    És a rendszerváltás után ennyivel még mindig Marlboró-dzsínsz-ről álmodnak.

Takarodjatok már!

Némán méreget a kocsma, aztán megtapsolnak.
 

 

 

 

MGTOW, avagy Három történet arról, hogy a férfiak maradnak, a nők meg továbbmennek (ki tudja hova)

I.

Az évszám legendás!
Új a magyarok közt, hallgatom,
tanulom, ahogy beszéltek, és jönnek követelések,
még hogy tanuljam meg a Toldi összest,
miközben azt sem tudom, csak sejtem, hány féle
irodalmi és utcai magyar nyelvjárás van Budapesten
(ezek később össze vannak fésülve mint a cseheknél,
nálunk a undorító módon bratyizós és tenyérbemászva
kötelező jelleggel tegeződő média miatt)...
még németül beszélek, idegenek a mutatók,
amiket, ha egyszer túlszárnyalok, már nem csak expat leszek.
Jól beszélő idegen srác.
Egy olyan helyről jöttem, ahol máig a legtöbb
épen megmaradt németországi középkori épület áll,
hiába a Nyugati áttörtés, Remagen és a front dárdahegye
Berlin felé mutatva, ahol már tépik a koncot.
Bonn: hagyomány, 400-500 éves fogadók, faszerkezet,
tiszta mész és ápoltság ahova nézel, amit – mint mindenütt –
manapság kikezdeni látszik a szlömösödés,
a megapliszok futurisztikus előfutára,
az utcánkénti etnikai klikkesedés és betonberuházás.

Megjöttem. Budapest. 13 vagyok.
Kitárul előttem az élet.
Kezdek belejönni, akivé válok.
A temetővel szemben van egy kocsma.
Mindenki felsőbbéves. Gimnazisták.
Még nem felnőttek, már nem gyerekek.
A teraszon napközben csak mi vagyunk.
Ahogy később egész életemben,
felfedezetlen helyen ülök most is, ahova alig járnak,
ahol nincs divattényező, ahol nyugalom van.
Az idő veretes pulzusa a múlás vénavezetékére van vasalva,
itt, ahol a rátapintás pillanatán utazom: pontosan itt,
azon a helyen lenni, ahol a repulzív történés felfakad.
13 vagyok. Elkezdődik az üvegezés – nekik is új.
16-17 évesek, és kósolgatják lehetőségeiket.
Sör. Cigaretta. Testnedvek. Tömények. Fesztiválozni menni.
Mielőtt a korai Sziget fesztiválok egyikére kimerészkednénk,
A HB sörjel alatt megtörténik: láncban csókok.
Ott van Hoffer Anett, akivel az összeférhetetlenséget
olyan mértékben kiiktatjuk, hogy teljesen összetapadunk.
Figyelmeztetik! Ő felsikít felismerésében:
– Jézusom, ez a gyerek milyen jól csókol!!!
Megjön kisvártatva Geri, a barátja, aki csak néz – ámul.
Telefonálva mászkál a hely előtt a sínek mentén
(egyeseknek már van mobiltelefonja – ő is tehetősebb?),
és kétségbe esve taglalja, hogy a csaját egy idegen…
… onnan is a vonal túloldaláról, hogy ettől nem kell félni,
ahogy a temetővel szemben a bandánkból mások: megnyugtatják.
Szerencsém van.
Aztán szakítanak – a srácnak amúgy igaza van.
Anettal néha összejárunk – de furán érzi magát.
Elkerülhetetlen: egy nap nagy zuhatagba kerülnek egy békülés,
vagy inkább kávézóban elválni nem összeveszve során.
Csurom vizesek és felmennek egyikükhöz – egymásra borulnak,
miután a vízes ruhát le kellett venni. Nem csoda, hiszen az,
aki elvette a szüzességed, mégis számít. Az én szerepem itt véget ér.
Anett elmeséli. Tudom, Te erre, én amarra.

De Gerivel 10 év múlva is a Konzi Kertben mosolyogva köszönünk.

De Gerivel 20 év múlva is a Lázár utcában vidáman rázunk kezet.

 

A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

II.

2006 tavasz.

Megint belecsöppentem a sűrűjébe.
A fúziós dzsessz szélvész módra betör Pest belvárosába!
A Pop Ivan, később Chackra Hacker zenekar köre.
Engem befogad ez a közeg. Néha együtt elutazgatunk:
Média Wave Győr – Judith, az egyik szaxofonos felesége
(ő nem a feleségem, ő a barátom – helyesbít a gyerekek apja)
azt fejtegeti, hogy egy barátnője nagyon érdeklődik irántam.
Kisvártatva nagyon kell. A Rommer Házban sétálok a lenti mosdó felé.
Kint feltűnően a férfivécé elé becövekelve, az ajtófélfának simulva:
ott áll Farkas Mónika, akiról még fingom sincs. Csak látom, hogy lesben áll.
Nagyon kell, bemegyek. Eltelnek percek, odabent valakivel beszélgetünk,
kijövök, ő még mindig itt van. Lent a pincében szól a vad muzsika,
és Mónika nem tágít. Csak lesz a koncertek után tánc... csak tekereg!
Csak eléri, amit akar… csak van nyalakodás. És tekereg tovább, de hogyan?
Daryl Hall & John Oates - Maneater, amíg ez
Watch out, boy, she'll chew you up
(Oh-oh, here she comes)
She's a maneater

és a Cypress Hill - Insane In The Membrane a tudatalattidban lejátszódik, késő.

Íme a bűbájkeverő, félig boszorkány, félig üreges állapot, lidérc.

A nagy dajdaj végére már nem világos, hogy mi lett, de valószínű,
hogy vagy vissza a vécében vagy valami más, durrantottam neki.
Végül Bujdosó Jánossal és más, kiváló zenészekkel a közeli tér sarkán
lévő közértbe sétálunk. Ez a következő kép. A bolt elvileg nincs nyitva,
és mint egy 70-es évekbeli panoptikum, történelmi kirakat, állnak bent
megrémülve az iderontott városi bohém fráterek és avantgárd vadállatok láttán
a fehér overálos és főképp köpenyes nénik, amilyenek akkor még a Múzeum körúton is voltak
(ma Vega City van a helyén) meg a Bambi Presszóban, és a Maros Sörözőben Budán,
ahogy mindenütt. Itt Győrött nincs még, a bolt nem éjjel-nappali, de csak azon keresztül
lehet lemenni egy titkos karaoke bárba (ezek ekkor elvétve nyitnak Magyarországon) és a nénik
bizony őrzik a portékát, míg lent pizzázni is lehet (25 négyzetméter mélység és alagsor),
fent a megpakolt polcok, az integetve ellenkező nénik, hogy nem lehet vásárolni,
aztán csak egy-két doboz cigi és édesség és csak jönnek még mások és elszabadul az egész!
Ahogy felszaladgálunk, mindenkinek mindig elfogy valamilye, bentdohányzás van.
Az egész közért füstben áll, ahogy a pincét már telepöfékelte a kis társaság, ami folyton kiegészül.
A régi Média Wave: Első Világháborús 80 éves fekete-fehér szexfilmet elemző hölgy mögött
vaskos rockritmusok, az utcán népzenére táncolnak, míg kiállítás nyílik és van performance;
közben kolbászt rágó legenda-bácsi kazettákkal teletömött zakóban sarokba maga köré
gyűlő fiataloknak ecsetel olyan zenéket, amiket még hivatalosan is alig lehet beszerezni,
ő meg felteszi nekünk, és mesél róla, és tud mindent, és én közben mégis inkább pinázom.
Kiszabadulva a mattos rézfényű somogyvidéki nem éppen márványcombok harapófogójából
elsodor magával egy lelkes csapat, egy részüket már ismerem. Ide már nem jött az ágyékvadász.
Tehát pizza, karaoke, sör, és egy alkalmi bérlakásban Leventével osztozunk egy kis, szűk matracon,
míg az üres szobában hatalmas, eldobált bőröndökből magának barrikádot építve
Gomba felesége, Zsuzsa az asztal alá behúzódva elalszik nagynehezen. Szép kis csapat.
A többiek hova lettek? A bulinak vége? Hol vagyok már megint? Szem lehuny, majd holnap...
Budapesten Mónika ismét előkerül, és egy hosszas nyűglődés lesz belőle.
De előtte még egyik este – mikor még a behálózás, a választékos férfifalás
foglalkoztatja és én még nem tudom, hogy ő vastagon a nagy vérűség, a kéjsóvárság –:
elmegyünk kocsmázni.
Azt mondja:
– Nyílt nemrég egy hely. Neked biztos bejönne. Hozzád illő alakok, elvont.
Erre levisz a Vittulába.
Ahova lényegében így kerültem.
Bemegyünk és amolyan Han Solo először a Millennium Falcon-ban élményem van.
Telitalálat, főnyeremény, hol itt a pilótafülke? Mielőtt 8-10 évre tartósan beülnék
a bárpultnál a zenei navigációs készülékek elé bort korsóval, vagy 12 ezer unicumot
és ezer szám korsó sört vedelni 45 kiállítást és 12 könyvet kiköhögve magamból,
itt ebben a zugkocsmában, még vannak olyan élményeim, hogy jelmezezés,
fashion show-k, homokkal felszórt lenti térben mindenki fürdőgatyában, bikiniben,
(hozzá gyerekmedencék) és főzünk a bár közepén rezsókon és az emberek tányérokkal táncolnak,
és kéthetente vannak kiállítások, a befolyt összegből hétköznap aztán lehet klubbozni,
beszélgetni, művészeti életet csinálni – egy srác vagyok, megint a közepében…
… de ennek a szele még csak megcsap, és a Vittulába sem jövök még sűrűn,
mert ez csak egy az ilyen helyek közül, van egy csomó más még (ekkoriban),
ahogy a város fiataljai 20 és 40 között meglovagolják a hullámot, ami rendszerváltás
és annak utórezgései / utózöngéje: se nem EU még, de jócskán nem Szovjetunió:
V. Bejáró, 6tus, Hasbeszélő, Mono, és a West Balkán a Corvin Mozinál,
meg Kashmir Underground, Merlin, Trafó Bar Tangó, Szilvuplé, az első Szimpla Kertmozi,
valamint Szóda, Cha Cha Cha, ELTE Holdudvar vagy első Ellátó a Klauzál téren.
És még rengeteg másik – csak úgy bugyog a turistátlan éjszakai élet: főleg magyarok.
Mónika azonban meglehetősen furán viselkedik – miközben én az alternatív szcéna
krémjének habpárkányán egyensúlyozok, hogy beledőljek-e vagy sem a dekorációba,
a habcsókos lazúr lázas nyomvonalán élve meg: az állati klassz élmények főleg előttem.
De most, ebben a pillanatban egy évtizedre előre a lassan kitáruló képzelet feltüzel…
… ő eközben valami hálót sző. Őrajta látszik, a testbeszéd minden. Ahogy megint tekereg,

                                                          de most savanyún.

Hogy van valami, amit mérlegel vagy inkább csak próbálkozik – nem ilyen mindig?
Elmegyünk Budafokra katakomba jazz bulira, elmegyünk nyaralni, ő 36 éves és kiélt.
Egyik nap belvárosi gyerektáborba siet egy koreográfus után,
másik este férfiláb lóg le az ágyról és ő nem enged be.
Következő héten taxit rendel, hogy Frenk is felkerüljön a listára,
ahogy a Múzeum cukrászdából csukafejessel csusszannak be a kocsiba…
Csak később áll össze a kép, amit egy megérzés már kihangsúlyozott ott helyben,
(jelzőfesztültség)
amikor Sorin volt a célpont, aki a pultban állt, mikor először beléptem a Vittulába,
őt akarta Mónika az által, hogy engem odavisz, féltékennyé tenni, mert Sorin
nem az a típus, aki szereti a kacifántokat, a próbázást, a túráztatást, a műsort,
ezért egyszerűen kitette az élveteg nőstényszörnyeteg szűrét!
Sorinnal 6 évig szinte napi szinten találkoztunk aztán, óriási bakelit bulik,
kitaláltuk, hogy legyen nyáron is nyitva a Vittula és néha 5-en vagy 6-an vártuk,
hogy bejöjjenek vendégek, miközben az első kerthelyiségek akkor nyíltak,
a csapatok mindig szétszéledtek és észre lehetett venni, hogy igazából csak télen
vagy megfelelő alkalmakkor vadultak vissza a nomád késztetésekből oly sokan!
Budapest ekkor kezdett visszaszagolni a századforuló óta óriási kerülőben
kimaradt szabadságába, merthogy ekkora a lemaradás, és ezt mikor már behozta,
át is billent a most kifulladó 20-as évekbe, mikor a szakszolgálatok már jelentik,
hogy Európában konfliktusra lehet számítani, a háztartásokban pedig tudják sokan,
az ország kezd bizonyos irányokba eltolódni, és te úgy érzed magad, mint egy
Vladimir Sichov képen, melyet Keith Haring-ről készített 1986-ban Berlinben.
Vasfüggyöny-szimulátorban, kölcsönszóval politikai hüllőházban.
Egy külön életet éltünk le akkoriban és Sorin máig, ha elhívom valahova,
rendezzünk bulit vagy táncmániát, eljön, megölel és őszintén örül nekem.
De hogy Mónika hol van?
A férfiakkal férfiakat megajándékozó nők ideges kapkodása,
vagy túltervezett botladozások során elsült véletlenek időszerű tettlegessége?
Én elfogadom, hogy ennyi volt a szerepe.


A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

III.
 

Ültem a kocsmában, abban, ami kapcsán hírhedt lettem.
Minden alkalommal ugyanaz – a kimúló alkonyok léha ritmusával
egyívásúvá válva, akár a kettőtört napkorongok egy oszladozó naprendszerben,
mikor már minden elköltözött ha tehette, csak azok maradtak, akik még várnak.
Mindig tudtam, hogy van az, aki keres, és megy és űzi az élet felemás hiedelmeit,
melyek testet úgy öltenek egyhamar, hogy eléd vágnak, mert te rájuk fanyalodtál,
gondolatban ugyan, de ha gyengeelméjű vagy, ők ezt belőled távolról kiolvassák.
És vagyok én, aki leül és vár. Ha ülök egy egyetem udvarán két déleőttön át,
annyian jönnek oda hozzám, mondjuk, mert buborékot fújuk és nem értik – elvégre:
ez hogyan ülhet itt? És annyi mindent megtudok a szokásaikról, ki mifia és ki kivel…
… teljesen kívül esve ezen a szűk értelmezési tartományon, melyet a padon török ketté:
Bámulnak, itt a nyilván(os)-error. Ha nem diák, nem is tanár, nem a csajára vagy fiújára vár?
Akkor most mi van? Fantáziájuk hézagokból építkező apró kisülések sora, aztán blackout.
Képzelőerejüket nem a MARVEL mozik bontották le - ez már gyerekkorban elkezdődött. Pangás.
Nem tudja elképzelni, hogy lehet más:
- más termékek? hol?
- más magatartás? kivel?
- más kommunikációs csatornák, mint amiket elé tesznek
- más, mint ivászat, mondjuk kocsma-kultúra
- más menő helyek, mint amiket valaki online ajánl
- más, mint amit a tripadvisor külföldön rád tukmál
- más irodalom, mint amit a professzor előír
- más jó filmek, mint amik a Rotten Tomatoes szerint
- más jó egyetemi oktató, mint aki a markmyprofessor-on pontkirály
- más szórakozóhely este, mint ahova a többiek mennek
Sutaság. Valamiféle fogyaték. A technológia által lebutított szellemi mankómenet napi szinten.
A közgazdaság lett az új tömegek ópiuma - - - mindent pontozni, hozni a számokat, szűk keretek.
Egy ilyen fogalomkörbe beékelve ha non-konvenciózus a megjelenésed vagy választékos a beszéded?
Nem tudja hova tenni egyik sem – az ingerszegénység, amiből jönnek, meg van erőszakolva
az újonnan szerzett ingerszegénységgel, amit a homogenitás jelent, ahol vizsgázni kell,
a Tanegység-elfogadási kérelem és a kreditelismerés kódja lélekvesztővé teszi a katedrát.
Érdemjegyek vannak és ponthatárok – gyár, barakk, politika. Már nem osztanak telefonszámot?
Osztatlan Bsc leledzés, twitteres comblesések és közben ők facebookon bejelölnek mindenkit…
hajthatatlanul sodródnak, céltalanul várva, mi lesz. Ez nem az, amikor Pilinszky azt mondja,
verset úgy ír, mint a vadász, ha az kuksol a fák közt és egyfolytában figyel a pillanatra, amikor lő.

Ülök a bárpultnál, ugyanígy megannyi őrült módon és nevetséges rángatózásban
nőkre rástartoló barom vesz körül, messze vannak attól, hogy lőjenek és én ülök

és tudatosan várok.

Hogy nőre várok-e?
Aligha, de úgyis jön. Emberekre, akiket bevonzok. Beszélgetésekre, amik váratlanok.
Alakokra, akiket a hely szelleme idéz meg. Törzsvendégekre, akik történeteket hoznak.
A végén a legrészegebb lány, aki kötözkodni marad, belém áll és tudjuk mi a vége.
Meggyőzöm.
A végén egy alkolista fiatal nő nem bír leállni és menne máshova, küzd, vonaglik,
de nekem csak otthon van italom.
Megyőző.
A végén van, aki a saját barátait is elhajtja, akik lehülyézik, kitagadják, hogy egy ilyen,
de most komolyan… egy ilyen fazonnal akarja magát felszedetni, aki rá se hederít.
Ez mondjuk még akkor is bejön, ha nem is akarok tőlük semmit.
Egyik alkalommal így esett Kaposvári Zitával is, akivel angolul kezdtünk el társalogni.
Elég hamar kiderült, hogy én ezen a helyen mindenkit ismerek. Ez mindig meglepő.
Mint az egyetemi udvaron értetlenkedve fejüket forgató egyetemista idióták esetében.
Zitát is rángatják a barátai, hogy nem látod, ez az alak beszólt neked, hát nem érted?!!!
Ezek szerint mind bevette a csalit. Úgy harapnak rá feltételes módba tett hangos gondolkozásokra,
mintha a legmélyebb sértések nyílzáporában próbálnának fedezéket keresni. Aztán trepniznek!
Ezek önmaguknak is előadják azt, amit tőled várnak. A késleltetés itt is esszenciális, beválik.
És záróra van. Zita végül odavágódik mellém a pultba, a személyzetből valaki rám mosolyog
(amolyan: már megint: nézéssel) és szó nélkül újratölti a töményes poharamat. Maradunk még...
Zita eleven igyekszik lenni, nagyon beleéli magát! Akcentusa van, most jött vissza Londonból.
Ó, jaj! A nők, akik valami elöl elszaladtak, hogy aztán gyerekkel vagy anélkül visszakecmeregjenek.
Hány ilyen nőt búcsúztattam ágyban, hogy aztán én is fogadjam
visszaérkeztekor szinte mind, mert hát az üzenet szerint itt már nincs senkije, mert úgy ment el,
annyira azt hitte, hogy ez most bejön, hogy mindenkit elküldött a fenébe és még el is átkozott…
… vagy én hozzám ugranak be különböző polcokon különböző évekből (a különböző nőknek)
tárolt holmik közé – bőröndök, sporttáskák, téli ruhák, sícuccok, és fürdőruhák, rongyok egész
garnitúráiban – vadul turkálni, keresve valami fogódzót a múlt testetlenségén.
Zita 40-es, a Nagymező utcában lakik, földszinti lakás egy hűvös belsőudvaron, ahol ő egy kétszintesre
megcsinált csinos kis oduban rezidál. Fával fűt. Fát az udvaron vág. Lent nappali-konyha,
fent fürdő-háló, de én abban nem aludhatok. Eleinte ő felmegy aludni, miután a szex megvolt.
Ezt ki kell érdemelni? Vagy mert lent van a fridzsider és ha megéheznék éjjel, ne keltsem fel?
Érdekes könyből két-három a polcon, többi rideg brit ponyva-rémálom. És néhány magyar klasszikus
Keresem a kiutat, de ahogy volt és lesz is még sokáig, van az az időszak,
amikor vagy már meddő az illető, vagy mert valami rosszul sült el, vagy mert benne van a korban
vagy egyszerűen nem… vagy csak azokon a napokon hív át, enged be: beleélvezhetek.
Olykor elmegyünk együtt az éjszakába is, de nem olyan beszédes, mint első este részegen.
Kicsit szégyellős. Kicsit introvertált, mert elvágyik. Más akar lenni, de nem lehet.
Pláne úgy, ha nem gyakorolja ki, milyen szerep vagy attitűd áll jól neki. Gyerekekkel folglakozik,
ott sem találkozik túl sok felnőttel és túl sok felnőttkori szociális kihívással. Aztán bezárkózik.
Az egyetlen angol, akire az egész budapesti Commonwealth Expatriot Community-ből felkapta
első este a fejét, az Wayne volt. Ezt megjegyeztem. Wayne, mint más Magyarországon élő angol,
akikkel zömében a Vittulában ismerkedtem meg, maradt, évtizedek óta itt tevékeny,
és ott volt a 2000-es évek elképesztő bulijaiban is, mivel a brit tulaj Tim ezt a közeget még
jóval a fiatal képzőművészek előtt óhatatlanul maga köré gyűjtötte angol pubos lokáljával,
mikor a Vittula még egy mentsvár volt: életvédelmi létesítmény és kultúrális értékmegőrző.
Egyszer megemlítem Wayne-nek, hogy mit tud erről a Zitáról. Azt mondja, az exe.
Én neki bevallom. Elvégre van ilyen szabály, hogy a haverok volt-nőivel nem, de utólag?
Úriember nem, és elmondja. Még egy alkalom és mesél nekem, beszélgetünk Zitáról.

Wayne azóta is jó barát, Hollywood és a filmipar az ő világa, néha átfedésbe kerülünk,
mikor valami filmstúdiós hírről egyikünk a másiknak elkezd beszámolni. Meghív magához,
átmehetek Balatoni nyaralójába és ő bármikor áttelelhet egy éjszakára nálam, ha a városban jár castingra,
illetve valami fontos forgatásra jövet, mert szereti az otthonokat, a szállodában nem lehet úgy készülni,

az már szinte filmstúdió – berendezett, megrendezett, ready made. Jön, mert barátok maradtunk.

 

Évekkel később fel-felbukkanni láttam Zitát. Hol társaságban, hol alig-alig. Visszament Angliába.

A férfiak maradnak, a nők tovább mennek.

 

 

 

Király Tamás

2019. 09. 14. - - A Ludwigban van valami megmozdulás neked.
Vajon elmegyek? Tudom, tegnap volt a születésnapod. Mit tegyek?

Egész máshol kezdtük a játszmát, belvárosi marginális fároszok,
kik időben ágrokon, mégis más várost lepve el ingerekkel száz fokon
égettük mások gyertyáit, mert a miénken középütt is kicsaptak a válaszok!

Az első találkozás visszahőkölés és döbbenet. Hogy ki vagy, ismerem?
Ez az alak ő? Bizony nézi az élre vasalt selyemkabátom és az ingemet.
Mély intarziák mentén szabdalt olasz szövetek – a szélek finomak, szinte kilehelt.
És kék általgombolt egyenes alakzat mint hosszú zakó, kalap… neked ingeget.
Ez az alak itt közkedvelt kontraszt?, nézel engemet. Graffitik, koszban zsírpermet,
és kötetlen fogású táncos ceremóniák. Egy pincerengeteg, benne emberek.

Szőke magas női modell jön, bemutatnak minket egymásnak, s messziről,
mint máshogy senki sem, már a magasból tekintetek hullnak egymásra,
nyújtom kalapot emelve feléd kezemet, s te rezzenéstelenül kérdezel:
- Mondd csak,
Amúgy Tamás vagyok, a Király. Na, szóval ruhát te tervezel
…?

Ebből máris profitálunk, egyeztetés lesz, mely reggelig tart – a megérett folytatás,
mely tíz évig is elélhet: Sziget Fesztiválos előadásaid előtti izgulásaid emésztem,
a Petőfi Irodalmi Múzeumos dísztermi tolószékes messzevágyás az adott korba váj,
az ELLE mozgásvilágának nem-te-rád illő illemtanát elemzed (nincs értelme az egésznek?),
majd a Baltazaros határidő rugalmasságát kissé idegesen firtatod, de legyintesz, ugyan már.
Máris ott tartunk (és eltelt mennyi év), hogy van-e jövő, van-e örökség vagy kegyvesztés-e ez?
Pillemázsák válladon az elvárások – a New York Palotában készült fotók közt szobaszám.
Életrajzot akarsz, vagy amphibiuszról beszélsz nekem naphosszat – csorba szegvégek
a tudat kitüremkedései erek mentén a fényben, vaksötétben máskor telefon érkezik, borzadály.
Egy kedves baráttal beszélgetsz 40 perceket. Ülök, szenvedsz. Bocsánatot kérsz, nem értem.
Ez nem normális, tudatod, de a lány egy szanatóriumban szunnyad. Szóval ezért kell!
Máskor vagy 3 órán át is eltarthat ez a remek formája a szellemi ebédnek...

A hölgy egy kissé bogaras – mikor leteszed a telefont, így varrod el az egészet.

Nevetünk halkan, inkább csak mosoly. Tudjuk, komoly az ügy. Gyengéd csend
hangolja át a borospoharak peremét és a borköves csipkék fénycsöveket cserélnek.

Közel lakunk egymáshoz, ez a házibulik során nemigen derül ki. Jöjjek felétek?
A MixArt-os szülinapon behívsz a magánrészbe. Sziámi, Judy és más egyének...
A beszélgetés során próbálsz engem elhelyezni kedvenceid között. Nehéz ez?
Ott vidáman (hol később hostel nyílik, s a Lumen első változata is feléled,
majd szomszédságok zeg-zugos épületei közt kevélyen, s a ház végében,
hol tigris-pultok tűfokán fakadó borostyán felett lakáséttermezik majd
évek múltán Matók Zsuzsi food designer és más stylist-ok, hozzá fullos vendégek):

egy barátság valamicskét beérett.

Ezek után már tényleg átjárunk egymáshoz. Te nyomtalan, Én éjjel a mélyben tevékeny.
Reggel néhány óra alvás után már gépelek – ilyenkor nem jössz, inkább feléledsz.
De délutánra, ha 4 vagy 5 után nyitott ablakon át kinézek, látom, ballagsz felém s megérzed.
Hol felnézel (de nem látsz), hol a csengőt keresed. A Barosstól a Kálvin száz méter?
Ha átjössz, én divatképeket, kifutó-orgiát tárok eléjed, s te méregeted a költeményeket,
hogy ezt honnan szereztem, ez ki is, ez egész érdekes… aztán főzök, eszünk, edények.
Ilyenkor a számítógépből már verset fakasztunk vagy Weöres Sándorra keverek zenéket.
A lakás egy porfészekbe lékelt tüdőgóc, melyben füst kavarog, könyvhegyekkel tetézve.

Neked tetszik, hogy ennyire megtépett. Főleg, hogy nincsen zár, bárki jön-megy, benézhet.

Mikor én megyek át hozzád – feladat vár. Mindig felhívsz (ekkor még van telefonom).
Nadrágot kell húznom, Tamás, 10 perc múlva átérek. Az sok, mondod, gyere most!
Mindig izgalom fog el, de sosem félek… hogy baj van. Az nem, csak magányos vagy, konok,
és elérni célod rájátszol kicsit! Hol elhalkul hangod, hol felébredés után hívsz, álmod mormol.
Szerencsések ezek a hívások, ilyenkor valamiért sosem vagyok kocsmában. Máris rohanok.
Néha megspékeled azzal, mit hozzak a boltból – rendszerint a ház aljában nálad lévőre gondolsz.
Viszem, amit kérsz, van hogy cigarettára egyszerűen nincsen pénzem. Gyerek vagyok, torkos,
de amit az éjszakában elverek, az bizony nem jön vissza, ha 5 perc alatt más rendelést korhollsz.

Lakásodba mindig szívesen lépek, a csengőt tudom, de a kapukódot nem fogadom el. Morogsz,
hogy miért vagyok ilyen, de mindegy: „Van kedved főzni? Gyere, van egy kis borom.”
Szabadkozom, legyen mindig vendégvárás, sose érkezzek úgy, mint a bejáratott dolgok,
amúgy van, mindjárt csinálom, mondom. Rendszerint ez a rítus kezdete, minek utána fogom
kezed, megrázom, te bemégy és rágyújtasz és elegánsan elhelyezkedsz. Még fejemben motoz
az előszobában lévő sok kép, félmeztelen fél-istenek pillanatnyi felemelkedése, bolond
kirohanások decens dámái és dekoratív maszkulinitás, és már megyek, cipőm dobom,
igazítok rajta, az UV arcon csap a konyhában és eszembe jutnak a pávatollak. Minden rokon,

az összes manír, a fentebb stíl darkos elegye s megannyi részletből a komponált lakásnyi öltözet.

A konyhát aztán átépítjük, CD-sort a falra fönt és a csempe mentén ágyhoz illeszve a válaszfal.

Míg rotyog a serpenyő, ejtőzünk. Végre koccinthatsz, ezt nagyon vártad – itt kezdődik az este.
Én azt tudom, hogy valami zenét fogsz mutatni, fordulok, hogy lássam ahogy ezer aranyszegecs
fogja közre a bőrt minden asztalon, és fekete női mellszobor mered kirakva kristályhegekkel,
és minden derékmagasságban van, és a hátsószoba titokzatos sötétje kémlelve a Gellért-hegyet,
és balkéz felé bejövet a nappaliba a vaskínt evező albínó békád, ahogy féhér teste kelletlen
alábukik a hangfalon álló akváriumban s onnan felnézve mint vonuló valkűrmenet a jelmezek
zománcos-veretes serege mennyezeti körmenetben elkápráztat engemet! Ez most nem olyan esetlen,
ez nem muszájból van, ez nem csoportos csodálásra érkezés, mint mikor egy-két meglesett
alkalommal azt vettem észre, itt egyre többen vannak, hogy a legendából kapjanak egy szeletet.
Festők, seggfejek, hosszú lábak, a porond világló vásáraihoz szokott vaskos szájak és kegyek
keresői, kik elijesztenék azokat, kik beléd többet látnának, mint kik ürügyből tesznek másnak egyet!
Nem mindig volt ez így - - hányan de hányan tényleg szeretetből csöngetve fel és egyszerre
verődtek össze, és Tamás, te ezeket szeretted… Ritkán éreztem, hogy berongyolva, nesztek!
Hogy marmagasságban magyar nyelven marnak kultusz-keselyűk, míg karjukon a nyeszlett!

Egyik alkalommal otthon már telefestettem, firkáltam, jegyzeteltem a lakást. Mindenhol töredékek.
Nem tudtam mennyi van hátra. Abból, hogy te élsz, vagy hogy én innen elköltözöm. Bögre, kéreg,
hamu és mérgek vonaglottak mindenütt a lakásban. Aztán te és falra akasztott szerszámok, béke.
Ekkor kattintottam el azt a képet, ami után 1 évre már nem vagy köztünk. Nem voltam éber,
mert nem voltam itthon. Nem tudtalak beengedni, de aznap bizonyos, hogy csöngettél. Ez itt téves,
még ennyit sem szólt vissza senki neked. Azt hihetted, nem nyitok ajtót. Mert aggódtál ezek végett.
Egyszer SMS-t küldtem neked arra a kérdésre, hogy mi újság (Cára évfordulója, tudtam én ezt),
de sután azt írtam, ami történt: együttlét és a törzsvendégek, pince, mocsárszag. A Vittula éve!
Erre te odasiettél, hogy nincs-e semmi végveszély – megijedtél, s ez hónapokig kísértett,
mindig elmondtad, kérted, ilyet többet ne! Írtam inkább mást, ferdét, vadat, kerge beszédet,
de olyat, amit félreérthettél volna, soha még egy szemérmes kódolást se... Ez a jövő, egyétek!

Aztán mi lett avval, mikor ajtórésen néztél ki és leoltottuk a villanyt, csöndben voltunk?
Ki jön? Nincs ilyen csönd ott, hol nem keresi a betegeket más, mint dögtestet a skorbút!
Most mit kezdjek ennyi közös zajjal, egymás után zajló szerenádok alkonyaival, hol borkút
fakadt a konyhában és már csak a Trafóban láttam újra a ruhákat, amik alatt reánk lugas borult.

Utolsó nagy beszélgetésünkkor megláttad, hogy a fürdőben, nálam fent van egy firka.
Vastagon kígyózott a mennyezet alatt, a lakásban már nem volt villany.
A szem meztelen, a pislogás öltöztet. Ez rólad jutott eszembe, Tamás - valahogy így vagy.
Mérted, böngészted és látni lehetett, ahogy az idegpálya vége elkapja az összképet: vígan,
de kissé meglepődve néztél, hogy ez most bók-e vagy szakmai metafóra? Nincs kínpad,
szembesítés vagy kritika, mely szándékom része – és ez átment. Át míg pirkadt:
lementünk inni egyet… séta, aztán a Barossba és vissza. Ez volt az utolsó visszhang,
az utolsó éjjeli őrjárat a közös utcákon. Fészkelődő fényköd költött a körúton és léptekbe virradt

forró nyomokon jártunk,

                                         mígnem külföldre mentem és nem volt válasz, nem volt közös színpad.

 

 

                                                                   - - holtára tértem meg annak, aki itthagy.

 

 

 

 

Botykai Beáta

http://retromagyarfotomodellek.blogspot.com/2018/08/botykai-beata-szupermodell-ibusz.html
https://www.instagram.com/beatabotykai/?hl=en


Taglózás és képszakad. Ím van az a fotó, amibe egy kicsit bele lehet?
Szédülni szótlan – az ábrázolás szavatossága felvonul, szitálhat másnapod.
A kedves képrészlet szelleme számtalan ponton heged, és kicsípi a teret.
Mi van, ha valódi szépség üdít: az Ibusz és a Fabulon naptej címlaplánya volt,

strand se kell – behalok.

Göröngy, véka, komplementer,
közös éter körmenettel,
többszörszépe naplemente,
öblös éjek ősszerelme,

köbön ködök, közös szemle,
böhödt bögyök bősz erekkel,
öntött hömpöly öltőt erjeszt,
özön közöl, nincsen jelmez.

Fut feléd a képen, puha habok. A másikon ember nincs ilyen, csak időtlen ív.
Érzed azt, hogy süti a bőrt a visszaverődés – nyár van Magyarországon.
A körteízű előősz. A lángosbódés arcátlanságnak nyoma sincs. Őrszem vonyít
az ösztöneid legmélyén: csak egy hajszála kell és nálad, ami fogytán volt!

Fut feléd. Nyújtózik. Antik korok térfogata, elemi izgágaság és dinamizmus.

A mackónadrágos országimázs sehol, sem a Panelkapcsolat vagy a pusztába kiáltás.
A Mézes Mackó, az IFI Park és az első butikok Budapestjén túl rejtjel villan,
távoli hátterekben rétegződik a látomás. Taglejtő csoda csattan, kósza hibát lát,
majd lekonyul a lencsevég: mert tökély tódul elé, a gyönyör csendje csillan.

Ki beszél arról, hogy a szupermodel virgácsai? Vagy hogy tán siet.
Inkább Botykai Beáta, mint Koncz Zsuzsa! Kitűrt intimtárlat, buja tájtalány!
Az állati szép nő, aki megörökítve él: rád sandít, fogytán vizes.
Azért az durva, hogy fél évszázad, és még mindig árad: ujjával sugallná,

és te ott lennél, és te ott vagy, és te azt hiszed, de már soha.

                                                                           Lekésted? Le vagy pattintva.
Jöhet Barna Ilona Pogány Klári Kristyán Judit Tálas Kati Garamvölgyi Adrien,
Vadász Éva, Dombrády Éva, Sütő Enikő vagy akár Safranek Anna és Pataki Ági!
                                                                           Negédes alku, és kalitka.
 

Hajrá Botykai Beáta!

 

 

 

 

Ők Szerkesztőid (2009)

Gervai Gábor Antal figyelmébe

„Multorum calamitate vir moritur bonus”        „Ijesztő, mennyi mozdulatlanná dermedt tárgy

 (Sokak szenvedésébe belehal a derék)         és ember van mindannyiunk múltjában. És az idő sírboltjába

/Publilius Syrus − ford. Nagyillés János/         belevetett élők olyan jól megférnek a holtakkal,

                                                hogy lassan ezeket meg azokat is egyazon árnyék borítja.”

                                                /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

 

 

Mozdulatlan és roppant delejükkel, ahogy föléd hajolnak! Felteszed magadban a kérdést:

Füsttel meghajtott agya van vajon és néhai buzgalommal telt kreatív a magyarnak?
És legtöbb felest fájdalmában felhajtó, és ő a legtöbbet testéből vajúdva kivetett?
És legtöbbet párolt és halált arató kerekekkel, akár gépies ujjbegyek: az almanach
sorain gázoló gépezet egy tekintet, ami egyben a helyi költők, írók címere?

Mert kettévált kenyérgerezd helyett olykor a pöckölve pöfékelt cigaretta,
és tölténytárak helyén a sárgapapíros, porhanyós mostohaságban a dohánypakli,
az ingzsebben libbenéssel lebilincselő szikárság az, ami szívgerezden általvillanva
vonaglik itt halált? Mint virgács gereblyéz a kortársak közt, mikor kopáran hanyatlik

egy adott, megélt kor: és egy hatalmas zuhanás ez: leváltott a betört. És titokzásvásár.
Vagy várandós vigyorgás, ami kínjában vigyorog, mert nem akar ide már szülni. Árvát?

De hányan prüszköltek itt előttük, már előttünk is szivárványos és korhely parazsat?
És a parlagon hagyott lapokra kék, cikázó és irdatlan mélyről jött kátrány zuhant azután:
Pipacsos és bíborpipás, infernó-napkorong fejű Petőfi. Kiszebábú esőben, József Attila,
szénimával a setét malmaiban elalvó. Glóriák behálózta Pilinszkyre csutkatestű lepke várt.

És füstkoszorús utas, pogány pap, Márai. Gondos kezű, rabolt Radnóti, aki már inaktív
inak és forrásvíz: magába szállva szoborszerűn. Vonatfütty mindek nyomában, távozó óra,
dohánysóhaj. Vajon nem ez zakatolt feje körül, szatirikus cirkuszismerő Karinthynak is…
Leszakadt Alpha, a kétségtelen körül is? Kopárkezű Ady, kávéházi karima parázna pózban:

póznakörülfonó részegség, apró ceruzák közt börtönbe pezsgős ebéd, és kifelé szálló üres
tányérok mögött telis teli vágyak, mik szállodaszobákban pohárból elevenedtek írva lenni.

Vetült öltő, betűrt dac: letört Babits, lett is végül kihunyt Omega, mint mindahányan.
Kosztolányi tüdejében ánizs harmattá az ifjonti báj alakult, végül mákvirágvelősen hullt
a gyanta andalgására. Akár a kubai öregek, Faludy sem bízott – veteránok zivatarában
gomolygó aggastyán: őt sem a cigaretta terítette le… s mi van vele, keleti tarka út

kikövezőjével, Szabó Lőrinc, nargilé-ködbe implikált és kipipált testtartás, Indián
át és visszajárva képzeletbe burkolózva… s banképületben proletár pajkossággal
puritán Illyés, aki a vörös hadsereget kísérte. S Kányádi, látta, de vajon hány diadalát
a fujtatott rombolás lapítva szállingózójának: kosárban bor és téglák. Épülnek a gátak.

Berzsenyi, nem villant-e antik telkeden egy magányos csóva, egy csatos csoportkép,
ami száműzöttet csalogat… és Németh, hová tévedt vajon a kikölt minőség, mit kileheltél?
Nagy László, báty és apa és cinkos kölök, te apróztad (míg feletted egy csontos ágú ég
zöreje tört ketté) igazán hajnalig a dohánygyár sápadt katonáit, ablakon párát lesve telenként,

te, kazamata kazlak papos hangja: a fekete vénák korában, mik mára szívig hatolnak…

Móricz, hol támaszkodott búja bitang bajszodnak sokszor: hát nem szál a szálon,
szalmazsákok és zsindelyek s a nádverőkezű, kisgatyás konflisok és legények
árnyékában? Krúdy! Kapualjakban asszonyt ostromló páni hímtagok vonagló-láztól
hajtott tündöklése és az ittas béketűrés – leégőben a szeppenő utczazaj gázíve tevéled.

És Mikszáth, akit megszállt az étvágy: kinek hasán a pihenő sonkák közt az éghető,
a csibuk csuklott nagyokat. És Jókai szőlős rengetegében a füstből Vaskapu, szösszenet,
élve-írva felágaskodó képzelet, akár elméből kiolvadó kilincsek. Tamási Áron, tetők
mázsás havat hordása, és őserőt a máig fennmaradt bolyongásból, te értetted görnyedten.

S Kaffka Margit barnít lapokat: az egyik éppen gyűrve hull, a másik sziromszamárfülekkel.

S Ottlik! A zsold cementgyár felől szimatol sikongó és fejhajtásra képtelen gyermeki
hangok közt, hogy a gyilkos kézben, elszánt kedéllyel elaléljon. Csáth Géza, eléd holmi
kedvességgel önnön önkívületekben egy bomló teremtés hajol és áldozol. Ölekben így ring
minden méreg permete és mindenütt erekben… És Arany! Vilmos mester s szilaj Toldi

hová kísér, botorkál még veled: a porcelán reng a faluházán már, jön az eldózerolt kilátás!
A kimondott szavak levelekben egyszeriben antik dal és nyugati, kóros kürtőjű partok
felé kacsintanak Kazinczy asztalán. S Katona József körül dorbézolók közt a vad identitás
vallomása Walesi Bárdok alkonyán császársorsnak színpadot újabb ostrommal alkot!

Megtörték a reformok kolompját, akár Vörösmarty vésett ajka: csügged a jelen.
Kölcsey mégis a tiszta ész szintétzisét a jelenkor baljós szellemével házasítja csendben,
míg Csokonai is az önnön hamvakat kóstolja születő négerülep fehérségével, s merev,
díszes rokokó szenvedélyre lel minden szerelmes kirohanás, ami nevére rálel. Szentek

szóvirágai közt Tóth Árpád, az Új, a Vörös isten veled hatolt át a Volga határán…
És mi telepedett le minálunk? Kórházi ágyon látnok mámorod méhszányas
zümmögése kitart, hiába írják át sorsfordító sorod minduntalan: Soha már.
Kassák, hatni vágyva mesteremberekre, minden nélkülözésnek pártot! Finnyásan

a nyakkendőt gégeredőkből kötni kívánók: pénzzabbal buzgó lófejek immár alattad.

Teljes feloldódtában az ókor határán egyensúlyoz rímfestő Csezmiczei János:
kalapot emel jövendő, megemlékezni kész pajzánok és hívők előtt, de már ököl sző
pert nyakába. Csakis Bonfini sejt ellenben királyi betűt halni nem hagyó mámort
mindebben. Balassit már lefoglalja némely hívság: énekelt határ és női öl: vértől vöröslőn.

Bár Örkény a Don-kanyar orosz gyártmányú kövér körén suhant volna ki leginkább:
satuként tapadt tavaszokra ismét a harapófogó, s a gyalogsági halál-lakat nyakadra akadt.
Nem hiába ennyi kín és lemondás, mikor elhanyagolt, megfagyott kishittel titán
tolul ezrével és lelógó kézből az állattá lett ember kenyeret lopva falatozni akar, akar csak!

S mégis Sztalinváros sáros sávjain, latyak betonján jártál, újabb világra csodálkozva rá,

s a következő élet belátta, mit egy embernek egy élettelen térben egy lámpa tár fel
az elmében: emlékezni mindent! Találkozást József Attilával, és hogy távol már a haláltábor.
De hová lettél, szigorú mosolyú Nemes Nagy, mikor az álhatatlan szavú trágárság nyel,
kényszerít mindenkit. Kínai versek pergéssel köszöntik-e szögfejszemű Weöres Sándort?

Óriáscsecsemő, angyalhangú pontatlan panaszoktól emelkedve, hogy egyszerre lett-e:
karmikus, összetett lábak kegyelmére lelve, hol dundi mosoly vár, elnyel minden szellemet?

Reviczky, lírikusok meteorköveit Jövendőnek, te takargató! Hova lett belőled a hús, a bók?
Dsida, túlvilágon oltalmat lelő: Trakl-t, ki mívesen magyarra megváltottad – a bárka
ott van Házsongárd alatt? Elfújt füst lassan egész tested, Petri: arcodra nikotincsíkos csók ró
kiharapott arcüreged, porcot, pokrócot. És ki ismeri Knopp Imrét? Feledéstehetség az átka…

átértékelték azóta még a Világirodalom szextánspillájú feltérképezőjét, Szerb Antalt is.

De hegyen fönnakadt üstökös a mocsaras nád erdeje felett, mikor a másnap feldereng,
mit forrasztópáka napsugár taszít nyugati lankára, hát nem ennek komor vonása Vajda!
S Hajnal Anna, az erdőségeket lakásában bejáró, hová lett, mikor már csak tetemek
sütkéreznek az utcán? Kültelkek koravénségét szemlélő Molnár, sorait tollal hová varrta,

és hová varrná most: egy megannyi összeomló, összeforradt, széthulló ígéret között tömör,
a szemtelenséggel, aljassággal leborított kibeszéletlenség koszlott, országos öltönye mögött?

 

 

 

Bugyirózsaszín és hupilila

Régóta gyanítom, hogy egy csomó vegán picsa azért eszik kásást ebédre, mert egyszerűen nem tud főzni. Amikor egy fiatal férfival szembeni lázadás uinverzális és tökre nem egyedi, divattá vált, satnya módszere ez (mert azt hinni erről a férfiről, hogy elérhetetlen, ezért kötekedni kell vele és provokálni, hátha így le lehet szállítani a saját szintre és így demisztifikálva már nem lesz annyira állati izgalmas, hogy csak csak rá lehet gondolni, és ez zavarja az önimádatot, hogy márpedi - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  ig én nem, mert a végén azt akarja, hogy neki főzzek – na jó, értem. Mint amikor valaki csak azért csatlakozik egy Queer társasághoz, mert az megenged neki olyan magatartásformákat, amik máskülönben nehezen a normák nyomvonalát követik: Capella (Budapest), Kit Kat Club (Berlin), Bassiani (Tbilisi), és más kinky party-k, ahol aztán a medencék felett hintázás és az összeszíjazott cukiság kicsit eldurvul, lásd. példák az X-Hamster és más platformok szerverein. A gender studies-ra azért jelentkezők száma, hogy azonos nemű partnert találajank, vagy egyszerűen megtudják, mi ez az egész, és egyfajta belső kör klikkes kiemeltségét, VIP-hangulatát életükben először átéljék (hozzá is szoknak gyorsan a mesterségesen képződött elitizmushoz) megemelkedett. Főzésnél maradva. Szóval, ha már önmagára sem tud gondolni étrend szempontjából úgy egy alany, hogy azt ne valaki megírta volna és a pontozás alapján kapott besorolás miatt kelljen elolvasni, (és önmagától sem várja el, hogy legyenek mondjuk táplálék elkészítési skilljei), önmagáról sem tud gondoskodni, az kifele mégiscsak ciki. Ezért jönnek a megmagyarázások:  az etika, a kondi, a világbéke, de felüknél inkább a lusta, a béna, a rendetlen a fő indok, meg mert nem képes addig koncentrálni, ameddig a recept elkészülne, fókusz zéró, és hát mi az hogy nekem az a könyv, vagy bármi megmondja, meddig álljak ott, meddig kevergessek (ez rosszabb, mint egy férfi, mintha azért állnék itt, hogy egy férfinak főzzek, mert egymagamban állok itt ilyen stuán, gondolja) – ÉLJEN A SZABADSÁG! !!! FEMINISTÁK HÖÖÖÖ! (heló, egy könyvvel vív kegyed csatát egy koszos kis konyhában, ahol előbb el kellene mosogatnia az egy héttel ez előttit, igen, a kérgeset is… és a kád is fekete a lefolyónál… mondd, te vedlessz minden zuhanyzáskor, vagy mik ezek a hártyák?) - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Aztán az irodista és mű-alternatív pinák, akik titokban egy másik kerül- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - etben a hentesnél kolbászoznak, a kifőzdében pörköltöznek, a pakisztániban vajas csirkéznek vagy a rántott húsos zsömlét nejlonból kihámozva zbezáabálnak munka után az aluljáróban. Nem egynél aztán befigyel a párkapcsolat, ahol a lehorgonyzás a kényszeredett cél (30 fölött, vagy mert ezt most meg kellene fogni, vagy mert ha magához láncolja, azt hiszi, az megoldás, az a tartós, van, aki ezért fel is csináltatja magát zokszó nélkül), vagy az, hogy ne több nemibeteg gondozós randi, inkább egy faszi, mint száz havonta, ágyvelő bugyi csereszavatosság csiklósamesz talomfütyi és a fiú akivel pénteken fizettetem a piáimat és a szombati, aki énekel a zuhany alatt, ha elég meleg a víz, mert csak nálam szokott fürödni, azaz heti egyszer, de mindig szex után, előtte már nem bírom ki, mondja emez is lelkesen  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - …  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - …  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - … az jó lehet …  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - degenerátor rex  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  meg azok, akik azt keresik, hogy ha provokálják a kibúvást, valaki ne bújtassa ki őket, és ők aztán ripsz-ropsz kisangyalok, terítenek – huhú, de úgy – és eszik a húst, mert a fickó is!!! Bezzeg ha Sarah-Jessica Parker a Sex & The Cityben azt merte mondani, hogy a férfi betöri a nőt vagy fordítva, akkor azon egy hétig kellett gyertyafénynél vitatkozni, és az egész baráti körnek át kellett jönnie, Oh My God!!! Aztán semmi nyoma, ő előző önmagára nem is emlékszik (hogy micsda, ilyen nem is volt). Nagy emancipáció! Jól megmutattad, hogy a legrosszabb program fut, önmagadnak hazudsz öcsém! - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - A többieknek jó étvágyat kívánok. They seek your life essence. Ismerek olyat is - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - ( nem akarják tudni, hogy az van, hogy az 1940-es évek óta van műanyag, telekommunikáció az 1990-es évek eleje óta, a GPS nem-katonai felhasználása sem régi, ahogy az ABS vagy az AIRBAG vagy a torrent vagy a mp3-4 meg a többi… és hogy ha ez mind most történik, kábé 200 évet ugorva 50 alatt technológiában, akkor az attól még nem jár, hanem vékony jég, kísérlet, játék a tűzzel… vagy nem ezért vívtak háborút, amikor a tartósítás volt az elsődleges probléma olyan helyeken, ahol volt 4 évszak, és tehát tél, amiben szétfagysz és éhendöglesz, ha nincs mit eltenned, beásnod a fagyott földbe, kútba engedni a jégkásába, persze attól bomlik, de rohadt lassan, mint mikor a lajhár 30-35-ödére lassítja az anyagcseréjét a vízben, vagy a víz alatt, de attól még bomlik, ezt látta Dr. Manhattan is az élettársán, hogy elrohad az ő időtlensége mellett – egy energialény vallomásaiból hallottak részletet… szóval sómonopólium : mi még tanultunk ilyet töriből : és az, hogy fridzsider, az is annyi idős, mint a színes tévé, semennyi, most történt nemrég, úgyhogy ha télen nincs állat a karámban, amit belelhel, vagy egyenesen a házat is, elvégre annyi fát ha gyűjtenél is, nincs hol tárolnod, a társadalom 90-95 százaléka mindenütt Európában paraszt 100 éve : Magyarországon ez az arány csak erősödött, miután minden középosztályt felperzseltek a komcsik és kiéheztettek az újproli ficsúr-svihák mű-májer góréhadak, ahogy Hofi mondta, az egy főre jutó BUNKÓK száma Magyarrszágon KETTŐ!!! : azt hogyha nincs kajád télen, és a földsúr mondjuk ne is sanyargasson annyira, és túl vagy a 9-eden, a 10-eden – ez is töri óra -, akkor attól még éhen lehet pusztulni, úgyhogy betáraztak, lett állatok elevenen hátul, meg befőtt, meg kompót, meg savanyítás, meg káposzta, mert vitamin, és kész. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Jó lehet vegánnak lenni, hogy téged ezek a tények nem érdekelnek. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Ahogy az sem, hogy a télen a szupermárket+ban megvett ropogós kelbimbóid meg a banánod a frappéhoz, meg a padlizsán és a paradicsom valami messzi helyről nem fair-trade útján jönnek, és Braziliából, meg Spanyolból hozatod, és röptetik vagy úsztatják és csigázzák és csörlőzik, és dobálják és síneken nyomatják át a kontinensen, de ez biztos környezetkímélő, semmi szmog, meg benzingőz meg olajfolt meg a többiek  . . . nesze gyorsan lebomlós szemetes zsákot, veszel ilyet meg mást, ha valaki ezeket szóba hozza, aztán a szemét lassabban bomlik majd le, mint a zsák, és jöhet az, hogy nem is tudod, hogy Magyarországon a szelektált szemét felét, 60+ százalékát újra összeöntik munkahelyteremtés céljából, és gollamizált alsó kasztok szelektáltatnak (ez életük), vannak röghöz, úgy, hogy valóságosan, hozzákötve a nincs-kiúthoz a városi hulladékhegyeid tövében, a sötétség garatánál, a cyberpunk disztópiák rémesen valóságos hulladék-deltáiban, a fogyasztói fékevesztettség szemét-gyűjtőterületein. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Tudod? - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Vagy hogy Budapesten és az ország egyes területein vegetariánus szakácskönyvek kényszerből lettek először igazán megforgatva… nem divatból, nem szentimentalizmusból, nem hűtőkre kitett kocák képei mentén és kismalacok dundi hurkáit kettészelő kések láttán lettek az emberek nyitottak a vegetariánus : így hívták : étrendre, hanem mert az aglomeráció tartotta max el a belvárost, a konyhakertek meg a háztáji, ami ma egyáltalán nincs, lelkes városból kiköltöző párocskák látlelet világa, és az újjászerveződő önellátás álomtöredékei (ha most jönne egy 1944-1945 tele,  szinte mind odavesznétek, minden vega pofájából lógna a patkány farka is az első hetekben !!!)- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Olyan könyvek jelentek meg, mivel nem volt hús, hogy azt mondták:

 

                                      A húsdrágaság tűrhetetlen

                                              MOKRY LENKE

                                     Vegetariánus szakácskönyve

 

– legmagasabb fehérjetartalom, kell a kraft, a testhő, -20, rongyokban, és omlanak rád a házak, netántán küzdeni kell, vagy szoptatni a katakombákban, csesszétek meg, egész Európában ez volt, ti meg a SPAR-ban vinnyogtok, hogy a mogyoróbundás mucicuci rágcsa elfogyott… zsigeri prédaállatok vagytok… enni való illúziók húsbundában, ami mellesleg szintén ehető, és lehet, valaki egyszer leveszi rólatok, nem kell majd hipszter módra földhöz csapkodnotok magatokat emojik egész viharát keltve, mikor nem volt bagel a sarki fűszeres melletti méregdrága ficak kávézóban, a Központ, a Freya és a Cube közti pesti utcák rémképei, amikor emberek lefagynak, mert most haver mást kell enned, mint mindig… de hát az oooollllyaaaan finooóóóm. Dugulj el. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  vegetariánus szakácskönyv - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  Ubik Farm. ☺- - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Egyes esetek egész konkrétak tudnak lenni. Bősz és idióta

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - az egyik, aki noha tud főzni, szakács, óckodik, mert a közösségi trend ezt akarja. Jó kiegészítő a mellé, amiket túlkompenzál, hogy fél-kínai, meleg, alacsony, hisztis és erőszakos //// a másik vörös hajú, láncdohányos, méregtelenítés mániás, hipohonder (de szívja), és hozzá deszkázás közben találja ki, mennyi kalória kell a grafikai design munka ma esti megtervezéséhez : kapcsold már le magad te balfasz!  - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - -

A meleg immár nővel is van, most járnak - minő meglepetés. A vörös sem tud csak önmaga lenni, mindig külső fogódzók kellenek, valaki másra ráakaszkodni, mert nem trendi, majd te őt megreformálod, miközben a saját életed romokban – csapágy kell a deszkába.  - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - A nagy leszbikus szcenárióban is láttam már idővel, hogy az utazásait fizető nem-nők révén váratlanul érdeklődés középpontjává váltak a makkok, a herék és a bicepszek. Pál-fordulat, érdekfitogtatás, fallokrata kanyarok, kicsapni a gatyájukból, megyünk a beach-re baby!!! - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - 

Bugyirózsaszín és hupilila.

A hendikeppeket önfelmagasztosító deus-exekké fajzatni, miközben ez nem más, mint aki kiüvölt a kocsiból, mert a kerékpárosok szerinte a tápláléklánc alja, emberek, akik nem vitték semmire, mert nincs kocsijuk, ez a poszt-szocializmus, gyerekek!, noha egy luxus hajóút tagjainak dudál, müncheni bankárok és svájci értékesítési generálkivitelező cégvezetők, akik az előző esti vacsora után tekernek egyet nagyobb szórásban megnézi a city lényegét, hozzá néhány nyúlánk holland kerékpármániás : országokból tehát, ahol a kétkerekű nem kevesebb, nem beszélve a németekről, ahol épp most fordul a trend, már nem kell a kocsi, denem ám! Sőt, van car sharing, aóvidd az enyém, holnap a Gyusizé lesz szabad, mert nem kell neki a gyárig és vissza, betegszabin van. Futótűzként terjed, még mielőtt a bolygó megfullad. Hollandiában megtűrik az autósokat, és egyes nagyobb városok belvárosaiban már túl sok is a kerékpár, nincs hová lelakatolni, annyira tele a padka, az oszlop, mert a hivatalos lekötők már hajnalban. Azaz ez mind középosztálybeli, és egy bizonyos szint alatt nem él senki, persze hót naivak, el sem tudják már képzelni, milyen nem így élni, teljes ellátás, ételt meghagyni, és hetente új ruhákat vásárolni, de állandóan. Mégis nem gázolnak egymás lelkébe, vagy át a piroson illegális tevékenységekbe fogottan régóta, és hatalmi pozíciókban téve nem éppen helyre silány személyes kapcsolatukat önmagukkal és a világgal, amit már nem is ismernek, félik, de nagyon, mert elhúzott mellettük, mindük mellett… igazából sosem voltak menők, sosem volt hatalmuk… látszat-hatalom… kineveti mindenki, aki csak 2-3 évet is eltöltött a volt-Vasfüggönyön túli mai Európában, ahol a termékek nem megfizethetetlenek, viszont a szolgáltatások emberléptéke színvonalról szól, és a fenntarthatóság során a követelőzés nem feltétlenül a szellemi szint békaseggeiségének a kirohanásairól szól!!!  - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  - - - - - - - - - - - - - - Ti meg itt az egész tetőtéret beborító vagy kilátásos, vagy egyedül 120 négyzetméteren 24 évesen, vagy stúdióval egybekötött vagy a budai csajodnál lakva és a többiek, 16 szobás bérleményeitekben állitólag csak piszmogtok, és a szerelmi életetek válságai. Két nagy ordas pofon rendbe hozná a fejeteket. Agyvíz-borzoló, szürkeállomány bátorító, csattanós smoothie - - - - - - - - - - - -  - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Kik vagytok?

Bugyirózsaszín és hupilila.

Álcahálós emberálarcok mögött vicsorgó pszichopaták, mint a létező Viki Odintkova és a fiktív Harley Quinn között feszülő allűrverziói mindannak, amit csűrni-csavarni olyan divat lett, mint más korokban egész este fésülködni kijárás előtt, és elsötétítés után.
Nem főznek, mert alantas. Nem főznek, mert nekik fontosabb dolguk is van. Szemetet esznek, mert könnyebb. Gyerekek a fast food csöcsére ráragadva. - - - -  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - kompenzálni a NAAAGY TERHEKET, az ÉLET ŐŐŐVELÜK (mert senki mással) NAAAGY kicseszéseit. Hol egy meki?

Frissen-kész máris-más ideológiák. Komolyan vehetetlen emberek. KI ez a sok suttyó?

Beteszem a Leberwohlstand - Weisst du noch című számát és inkább azon gondolkodom, milyen álnéven írjam meg a most hétvégén történt durva kalandokat azoknál, a zenekar nevét, akik egy egész emeleten élnek egy 180.000 milliós lakásban. Szétvert ajtók. Ping-pong a grill felett. Asszonyok pálinkalóbáló alkarizmai és felkarhurkái. Szex a számtalan fürdőszoba egyikében, míg a vécében valaki saját énekét át nem vitte a szomszédos, ugyanakkora studio szobába, ami le van hangszigetelve ugyan, de tele volt szeméttel. Tehát a zenekar nevét nem kellene megemlíteni. Nehogy tönkretegyem a karrierüket – fut a szekér, és én kővé változom az út közepén?

 

 

 

 

Hipster Western

Valami kóros matatás a tudat aljzatában.
A globális olvadáskulcsszó.
Műanyag sósvízi békatelepek.
Robbanófejek a húsrakétatámadásban.
Ilyenek mennek a tévében, közben elkalandozom,
egy hipszter lakáson vagyok. hiszti kultúra

A polcon ott áll két hete: 100 % narancslé, ami úgyse annyi.

Boytoy emberek mászkálnak a lakásban. Girl gamerekre várunk.

Az utca odakint beköltözött a GTA-ba és Blade Runner van naplemente után.

Arra gondolok: 2000-2003-ban nincsen gond a személyi számítógépekkel.
Működik, mert megy, mert a tervezett elavulás még mérsékelt.
Elmegy rajta 10-15 játék.
Nem eszi meg a gép teljes memóriáját a duci kis ikonok vonaglása.
Az effektek.
Amitől miért is kellene nagyobb kapacitás, ha nem volnának?
A többit sikerült lebutítani.

Kinézek az ablakon.
A régi bérház nem felújítva, hanem lebontva, helyére újépítésű,
belmagassága 2,8, a réginek 4 méter, lebutít. Tehát ez ugyanaz a tendencia.
Gyorsan olcsón szar minőséget, ami pénzt hoz. Ázsiai rabszolgapiacon mikrochipek.
A Star Wars filmek legendák volták. Ma játékfiguragyári előzetesek, póló, baseball sapka.

Ölemben egy gép.
Lefagy.
Nem működik.
Kilép.
Átalakítja.
A gép kérdez vissza, felesel az embernek.

A fiatalokat pedig hülyére veszi az ipar – nyomogassák csak.
Nem a kisgyerekek tudják jól kezelni az emoji-viharba fulladó tasztatúrát,
a felnőttek vannak a 3 évesek szintjére motorikusan is lehozva.
Amennyi idő alatt könyveket lehetne kiolvasni,
alkotásokat létrehozni,
randevún összejönni valakivel csak úgy,
mert mered leszólítani a fagyizóban,
ehelyett nyomják a gombot, és semmi sem sül ki belőle.

Ez informatikai vákuum.

Beleszületve.

Nincs előttte-valóság.

Azonnal elfogadják.

Azért jöttem erre az idegen lakásra, hogy becserkésszek.
Kellene nekem egy hipszter, aki otthon nyomogatja a gombokat.
Ha kilép a program, mert gondolt egyet.
Ha a proxy feladja és futnak a bináris paranoia kódok.
Ha a levelzés során ki kell iktatni – decline – az idiótákat.
Erre alkalmas volna az, aki egész nap mást se' csinál.

És akkor végre nem tartana órákig megírni egy szöveget, mint ezt:

 

Cowboy Dracula üzeni a Hipszter Western szellemvárosának

Kik vagytok?
Alakok, akik egy punk vagy rock koncerten odajönnek,
lefogják a karom pogo közben és elkezdenek atyáskodni,
hogy “most nem kell” vagy “most inkább hagyd abba”.
Az én időmben mi nem mentünk oda idegen, nagydarab
férfiakhoz éjjel, hogy a szabadidejükben, bulizás közben,
tombolás közben, eleve a dühöngőben, a színphad mellett,
spontán vagy hogy csajokat (vagy már azt sem?), csak magukat:
bizonyítgassunk, leszabályozzunk, irányítgassunk,
miközben 2,5 órája még az volt a cél, hogy azért megyek
egy ilyen buliba, hogy felszabaduljak, érintkezzek, eltanuljak.
Érthetetlen.
Ezek már csak azért mennek, mert kellenek képek, fotók, selfiek,
amiken a szocmédia profiljaik élnek. Intravénás pixelfröccs hizlalda.
A képi vágóhíd. Előtt elhízik a hányan követnek komfortzóna öble!
Nem figyeli, hogy a másik hogyan táncol, nem les el lépéseket. Egyet sem.
Nem diskurál, vitat (nincs vita kultúrájuk, akarnak és kész),
vagy az, hogy kiadom magamból, beszééjünk – rohadt kevesen őszinték,
vagy van egyáltalán véleményük bármiről? Képmutatás, trendfakasztás folklore.
Marcel Duchamp álma: íme a readymade emberek!
Andy Warhol aranyköpése: a 15 perc hírnévről, amint embertípussá válik!
Tudatok, melyeken még rajta van a vonalkód, de már celuxszal van összeragasztva.
Étlapokon már csak képek számokkal, becsillagozott bérszobák, kvótázott nők és férfiak.

Jönnek és rendőrt hívnak arra, aki egy techno bulin táncol,
míg ők mereven lecövekelve állnak,
max rugóznak kicsit,
néznek,
egymást nézik (azon mi van, milyen a kijelzője)
stírölin a csajokat pneumatika és pontrendszer,
tiszta Aldous Huxley novella,
retardáltak, mondod te,
szociális alultápláltság, mondom én,
a gombok, a posztok, a toxikus fűzés, az oltári hülyeség,
és elvitetik azt, aki még átéli – nem az táncol, aki ünnepel?

Nincs mit ünnepelniük. Ők önmagukba szerelmesek. Trollkodás és vágyak.

Egyszerűen projekció az egész – valami psychopátia, ami nyihog, nyávog, satnya, tajgetosz.
Manchild-ok, sőt, manbabies és neckbeard-ek és akarnok looserek erőszakos vonaglása.
Meg kell mutatni, át kell formálni, olyanná kell valni: most kell olyanná!
Mintha az állandó félelem teljesen testetlenné nem vált volna, mire a mai korig eljutottunk.
Adott egy generáció, ami az atomháborútól fél, aztán az AIDS-től,
vagy attól, hogy besorozzák, vagy attól, hogy elúszik a vagyona, tőzsde. Ez volt nemrég.
Az emberek tudták a kenyér árát, és hazamenve vásárlásból átnézték a blokkot, jó-e minden.
Ezek meg önmagukat félemlítik meg az által, hogy mindent a képernyőn át,
mint a Hamupipőke üvegcipőjét: próbálgatják magukra a  valóságokat, mások életét,
legfőképpen illúzióját. Akkor is eröltetik, ha a cipő kicsi, ha az életmód szűk,
ha a szélén ez a mesterséges lét óhatatlanul bereped.

Mert jár nekem...
... nem más, mint a Holy Motors (2012) homályos exisztenciája: valaki valahova tart. De minek?

Szó szerint megveszi azt a tornacipőt vagy magas sarkút, mert az kell. Nem kicsi rád?
A Sex & The City attitűdje leragozódott a taknyosok fancy wannabe exisztenciájáig.
Megveszi a szűkebb ruhát, húzgálja az utcán napi 12.000-szer, mert felcsúszik,
egészen a comb fölé, és ő megy, trappol és húzgálja. A kisebb melltartót, mert a mintája!
Vagy mert másnak is olyan. Vagy mert ne gúnyoljanak, hogy hányas a kosárméret,
túl nagy, túl kicsi, túl tág, túl bő vagy semmi sem.

Mindent ipari szintre emelni a kisszobában, az albérletben, a combok között, most!
Cikkek: Batman cosplay couple spend £10k on superhero outfits – és pózolnak.
Chatturbate-es végeláthatatlan önreformok álcája alatt beúszó exhibicionista beteg életek!
Nézd meg a cosplay erősen pornográfiába hajló, üzletszerű űzését, üzelmét!
Amouranth - Kaitlyn Siragusa (kitiltják, mert kivillant az ágyékhúsa, mér' amúgy nem pornó?)
Emily Aurelia
Irina Meier
LeeAnnaVamp
comicbookgirl19
Beke Jacoba
Meryl Sama
Adeline Frost
Maid of Might
Amber Brite
Sophie Valentine
Erica Fett
Sylvia Slays
na és Tniwe, azaz Vlada polgári néven az tényleg durva!
https://www.instagram.com/tniwe/?hl=en
Hol van már Classic Lara Croft by Lola V?
Most  Aphrodite IX imitátorok vannak. Vagy a God of War-ban Aphrodité egy mocskos ribanc,
vagy amikor a Smite online multiplayer világában egy felfújt kannák közé rejtett arc az istennő.
Maguk a filmek és videojátékok Scarlett Witch-től idáig: a Metal Gear Solid V - Quiet.
The Phantom Pain, szól az alcím.
Valóban érezni bizsergést.
A test, amit a Sailormoon-tól Alexandra Daddario-ig űzünk: egyfajta mesterséges kiválasztódás.
Technokrata testi arányrendszerfejlesztés: kiemelni az adottságokból fakadó, a tömegből kilátszó,
az önprostitúcióból anyagai hasznot húzókat – természetes idomok? hajlandóak?, mert bevállalják!
Naná! A testek, amik olyanok, mint a játékok, képregények általában: darázsderekkal homokóra alakjai,
hozzá egyenesen arányos tompor és kebel társul, ami a cosplay convention-ökon,
a modellekről mintázott játék karatereken át a MARVEL mozikig egyszerű körforgásban vannak.
Emperor Yoshiro in Command and Conquer: Red Alert - George Takei.
Jumanji: The Video Game - The Rock benne van.
True Crime: Streets of LA - Snoop Dogg (a játékban Snoop Lion).
CYberpunk 2077 - Keanu Reeves!
Martin Septim in The Elder Scrolls IV: Oblivion. Sean Bean.
Call of Duty: World at War - Sergeant Reznov maga Gary Oldman.
Ash Williams az Evil Dead: Regeneration játékban - Bruce Campbell.
Cole Phelps szerepében L.A. Noire játékban - Aaron Staton.
James in Fallout 3? Liam Neeson.
Grand Theft Auto: San Andreas Officer Tenpenny - Samuel Jackson.
FarCry 3: Blood Dragon-beli Sergeant Rex "Power" Colt - Michael Biehn.
The Last of Us - Ashley Johnson, redesign is volt, hogy ne Ellen Page-re hasonlítson.
The Last of Us II - Cascina Caradonna.
Death Stranding - Norman Mark Reedus, Mads Dittmann Mikkelsen és Léa Hélène Seydoux-Fornier de Clausonne!
Elsősorban nem ezekre a testekre gondolok. INKÁBB:
Stefanie Joosten
testi adottságai keverednek kisvártatva Alex Zedra megjelenésével.
Ez már nem
a naiv Wonder Woman, amit Linda Carter adott elő anno,
ez már nem The New MS. MARVEL 1979 23 APR
                    The Woman Who Fell to Earth
                     Action in Outer Space
                     STILL ONLY 35 ₵
ez már nem
Xena, amint szoborszerű kiállással gerjeszti az első fantasy emancipációs hullámokat,
ez már nem
Velma and Daphne nyomozás közben,
ez már nem
Winona Ryder,
ez már nem
Uhura az 1966-1969-es jogi mozgalmakkal titkon teletömött Star Trek-ből
ez már nem
Dana Scully
ez már nem
Princess Leia (mind emancipáltak, de nem attól, mert riherongyok!)
→ leginkább csak a vasalt bikini max, ha valami megmaradt belőle...
EZ MÁR
killjoy__cyberforce_by_axemassacre_d8hwsvn-fullview
EZ MÁR
Kick Ass 2 és Chloe Moretz cincál
EZ MÁR
MS. MARVEL #1
        FROM THE PAGES OF
        THE NEW
         AVENGERS
         NOW IN HER OWN ONGOING SERIES
         RATED T+

izomtól dagadó díjbirkózó tenyészteste   

EZ MÁR
Jennifer Lopez a wall street bros hangulatú The Hustlers trailerében
EZ MÁR
a Serbski Movie tünetegyüttese
EZ MÁR
a mindennapos Rubber Johnny
EZ MÁR
az összes gengszterfilm és thriller és nyomozós sorozat normává válva: tessék, lehet csinálni!
AZ ÁRMÁNY GICCSKIRÁLYÁGA

EZ MÁR
az, hogy Lana Del Rey nem Suzanne Vega!!!
- - - az ösvény ki van taposva, cukorvirágszirmok a szegecselt padlón: a jelenkor rétege - - -
EZ MÁR
female Iron Man, aki nemsokára kérpegényből mozivászonra szökik: Ironheart néven
EZ MÁR…
nem Ellen Ripley.
Ez a Khalesi, ahogy hátulról erőszakos behatolás történik, hogy sárkányt fialjon.
Nem éppen a beleegyezéses közösülés bűvköre – de persze a feministák imádják, mert menő.
Ellentmondás itt sincs.
Ki emlékszik még, hogy Sally Homer-ről mintázta Vladimir Nabokov a Lolita főszereplőjét?
11-12 évesen rabolta el a rajongója, és 2 év fogság után, szabadulva, tragédia: 15 évesen már halott.
THE GREATEST NOVEL OF RAPTURE IN MODERN FICTION → Adrian Lyne ezután jön!
El lehet olvasni Elizabeth Kayne cikkét is az ESQUIRE-ben: lolita comes again

A Hipster Western leányrablásai. Tüzelni csípőből, ágyékból, itt kezdődött valahol.
Volt egy vonal, nemi váladék és kréta, és ősi varázsigék.
És ezt mi áttörtük, a kistérségi takarítő nénivel felsikáltattuk.
Ez a KIT KAT KLUB Berlinje és a Tbilisi-beli Bassiani világai, amikor a végzet részévé válnak,
és a gyermekruhatárból sem fog hiányozni az önnagykorúsítás minden analóg eszköze:
online akarnak majd szofisztikáltak lenni
és testiségükben a legdurvább barbarizmusba hajlanak
mindenhol
mindenkinek
odadobni magad
mint egy pacsi, semmiség
de online kéretni
profi fotók
falnak dőlve
hátrabicsakló fejjel
napszemüvegben
selyemben
hawaii ingben
ez csak szerep
na ne gondold már
natural beauty kiscicával smink nélkül a nappaliban
és este feltölti a pántbugyis szétfestett arcú femme fatal-ságát,
a vamp
a bundás ribanc
a valamit kér ezért…
… token, átutalás, jöhet mind!
😲

Azért a
REQUIEM FOR A DREAM című film
és a
BRETT EASTON ELLIS
regények is durvák voltak.
A hipszter akkor kezdődött Amerikában!
Ez volt az átmenet időszaka,
amikor a farkas bedugta fehérre festett mancsát a kiskecskékkel teli kunyhóba. És mi beengedtük!
A Zen TV mellett nehéz volt nem ellazulni. Nem féltettük a meséket, noha a gépek ránk törtek!
Hova lett Aeon Flux, amit az MTV sugárzott késő este? Kézzel rajzolt cyberpunk agymenés!
Max Headroom helyett a mániákusok kirakati bazársora villódzik az agyakban, egy kattintás csak!
Aloy a Horizon Zero Dawn-ban kaszabol gépbeleket és Ellie a The Last of Us-ban késel hobókat.
Az 1978-as Spider-woman furcsa világa kiégett a retinák alól. Az akciófilmek lélekrombolása?
Van Spider-Gwen, és mások: leggings-es/ tangás utánhősnők, a többi ki lett lúgozva mindenhonnan.
A Secret Avengers képregénysorozatbeli Valkyrie combjai egy a testiségbe beleőrülő társadalom
és annak elidegenedését tagadó káprázatok láncreakciója végén állnak.
Mintha a SAVAGE TALES, a HEAVY METAL magazinok, a PREACHER képregények,
és Frank Miller Hard Boiled című mestermunkája az utcán kezdene gyökeret verni!
Táplálja a média, és növeszti az elmékbe: csak úgy gyökerezik finom szőrszálaival a sötétség!!!
Mintha az objectification-t vagy a trash-t (a műfajt, az eljárást) uralni lehetne.
Mintha bármit, ami a sötét oldal tölcséreiből torkoskodik!
Alan Moore foglakozik ezzel az okkultizmussal, mondván, a spirituális érzékiségnek annyi,
szinte kiveszett, mert a pszichiáter kell a sámán helyett, aki nem más, mint egy lelki vezetékszerelő.
A médiumok a tömegtársadalmak tévéműsorainak szószólói lettek Amerikában?
Nézd már meg az 1976-os NETWORK című filmet!
Azután óta aztán ha egy Hellboy mozi vagy egy Dexter sorozat mutat telepatát, vagy az X-Men,
akkor mindenki egyből Emma Frost-ra asszociál a felső nyugati féltekén: kinetikus super push-up!
A Tom Ford divatreklámok lerabszolgázott, tépett, kötözött női egyedei: szintén sokk és náci fless!
Tank Girl nekem távol van Tyra Banks-től! Ruby Rose feminista videoklip-ből Batwoman lesz?
*** Fi-T-Top10-Badass-Female-Characters-In-Animated-Series-480p30 ***
A Cyber Force fáradhatatlan önpusztítása más mint a Summer Break-re beáradó pedofil nézők?
A beatcub.com és a nagyfejű, infantilizált japános cukiságmocsár termékei, bálványai a polcokon!
A Hot Toys ugyanekkor kigombolható mellkasú szuperfőhősnő figurákat árul vagyonokért!
Captain Phasma domború krómpáncélban és Gwendoline Christie testére szabva előképe:
Brienne of Tarth! Ugye te is reméled, hogy

Jon Bernthal

nem azért kapta meg Punisher szerepét 2016-2017 tájt, mert 2014-ben katona volt a Fury-ban?
Braveheart - Patriot: Mel Gibson? a Hazafi?
Johnny Mnemonic - The Matrix: Keanu Reeves? a Cyperpunk?
Hannibal - Contact: Jodie Foster? a kosztümös kutató?
Independence Day - Men In Black: Will Smith? az űrlényes csávó?
meg ezek
Hány meg hány ilyen van!
Heath Ledger ugyanúgy nyalogatja a száját a Ned Kelly-ben, mint Joker szerepében.
Feltűnt.
Lusta egy ipar.
Férfiakat előző szerepre, nőket fizimiskára.
Jöhet Apocaletta animálva, és a Grindhouse: Planet Terror géppuskavirgácsai!
Ugyanitt: Avengelyne, Bayonetta, velük a Lollipop Chainsaw, Pathfinder Worldscape dekoltázsai,
Madame Hydra, aztán a NEW 52 (azaz a DC universe reboot) Batgirl-je kiterítve lakkos latexben,
tálalva,
terítve,
odatéve,
kiszolgáltatva
a VOLUME 3 DEATH IN THE FAMILY borítóján! És az új Red Sonja - She-devil with a sword!
Dejah Toris and the White Apes of Mars! (atyaégh!)
Proxima Midnight. Az Invincible Iron Man Varient Edition 29 címlapja! Gender-nasi! És a többiek.
S Bust 67–84cm Waist 58--64cm Hips 73--89cm Skirt length 61cm

M Bust 75--88cm Waist 62--68cm Hip 77--92cm Skirt length 62cm

L Bust 80--92cm Waist 66--72cm Hip 81--94cm Skirt length 63cm
A Helen Flanagan érdekövezet. A Lara Stone proximitás. A Emily Ratajkovski relációk!
Olivia Holt bepucsítások taktusa. A világba erőszakosan behatoló, beletüremkedő entitások,
véglények és a kiárusított szavatosságú testiség allűrjeinek manifesztuma: pocsékba gerjesztve,
kárba menve méltóságuk. Monkey see, monkey do – máris egy beteg állat százat-ezret csinál.
Agyukban a kényszerképzetek olyanok, mint a nanobotok. Másolni, másolni, másolni...
Egyik gerjeszti a másikat, és a civilek a fél-isten és sex godess önképző köreit kipótolják
a twitter és az instagram teljes szélessávjába beletolva dudáikat és mindazt, amin túl üresség van.
Az egész világ léket kapott, lyukas délibáb, kitett kábulatok, ív-szédelgések, provokáció.
De ha ránézel egy szál madzagot viselő nőre, akkor az már erőszak, az már # Me Too.
Sex offender vagy! Vigyék innen ezt az embert!

Ez a sztriptíz bárok alvilági színvonala, ahol a lány vonaglik, de ha hozzáérsz, kidobnak.
Menj el, nézd meg. A többiek online edződnek. Mert fel sem fogják (amúgy), hogy mit tesznek.
Erre aztán rá lehet futtattni a FREE THE NIPPLE kampányt, ahol a mellbimbón nem lehet
szikszalagos iksz, ne legyen a filmekben takarva, se az utcán, és ne nézzék meg, ha valaki
melltartó nélkül megy az utcán, hideg van, átüti. Miért ezt erőszakolják rá másokra, csak nem várva,
hogy azok felháborodnak? Mert a többi témát más már elvitte, kellett keresni valami új blődséget.
Most egyszerűen ennek jött el AZ IDEJE – a többi lázadás (ajakfény, forrónadrág, monokini) lejárt.
Jöhet ezután, hogy az amerikai elnök felesége kijelenti, hogy az amerikai anyák tovább szoptassanak,
ebből aztán a királynői attitűdöt követendő túl mélységes alázatból születik meg
az a divathullám, amiben már a Times Magazin és mások is furcsállva jelzik címlapfotókkal,
hogy a hokedlin álló 6-8 évesek még mindig az anyjuk mellét veszik elő a konyhában, suli után,
miközben amaz főz, csipeget, mindenki csipget és csemegéz és ez állítólag jó, vagy mégsem?
Máris (2 év kell hozzá) eljut ez is Magyarországra, ahol a köztereken mások arcába, a múzeumban,
vagy épp éjjeli 1-kor egy techno bulin kezdenek el a lázadó fiatal anyák gyerekeiket és a közt
kitéve annak, hogy minek is? Hisz nem a szoptatással van gond, hogy bárhol. Hanem, hogy ez
tudatos, ezzel ő ki akarja váltani a reakciót, amiben aztán ő egy gondos anya, akit kiküldtek!
Megint lehet hurrogni, károgni, csivitelni és posztolni!
Mi van, most már nem megy azzal, hogy hány tinder randit dobtál úgy, hogy el se mentél, haha?
Most már az újszülöttek az önzés és az eldugulni képtelen egománok játékszerei?
The Death Stranding Baby Can Speak To You Through DualShock 4 Controller. Mit kezdesz evvel?
A magyarországi randivonal szocializmus, amiből nők elleni erőszak lesz? Ennyit válaszolsz?
Lucoa by Xia Mei & Tohru by Yuki Liu (Miss Kobayashi's Dragon Maid) – Utána nézel?
Tudod, ki az a Maki Roll, aki amúgy Makeba Hinds polgári néven fut és Washington D.C. lakosa?

Inkább a torz lények szobája ablakot nyitva a világra, amit egyúttal el is nyel nyomban!
Az ágyéki világra nyitottság princípiumai – a befogadás, a versenyeztetés, hirdetve lenni!

A Blood, Sweat & Luxuries végletegig elkényeztetett brit porontyai és az,
hogy Rihanna vidáman Kadhafi medencés partyján énekel vagy Johansson asszony
polgármestereknek megteszi a középkori pukedlit, itt is, a magyar várbörtön feletti
valamely díszteremben belibben egy fotóra kampány idején.

Így lehet a legtöbbet keresni nőként Hollyood-ban. Mennyi maszekolás, magán numera. Szex?
The Rock a férfi megfelelője, aki a legtöbbet keresi? A test, a bálvány, az erő, amit vászonra,
a moziba, a képrenyőre, a Youtube-ra, a NETFLIX-re, mert amúgy a társadalomból hiányzik.

Ez egy drog.

Ez tüneti kezelés.

Ez egy belőtt állapot.

Miközben az előtérben az illúzió ellágyít, andalít és megnyugtat:
a civilizáció alapjait karbantartani, újraglettelni a feledés homályába vész.

Média mint délibáb a szellemi apály síkjai felett.

A demokrácia, a minőségi ember és a közösségi tudat: mi az?

Ha van előre legyártva, úgy, hogy nem kell érte semmit csinálni, akkor kérjük,
mondják és hátradőlnek a THX-1138-as valóságukba: pirula, pornó, parola, nincs pardon.

Sikerült lebontani a kollektív tudatot és domesztikálás címszó alatt kölcsönvalósággá torzítani.

Miért, a patinás épületek a fejlődő és poszt-komcsi helyeken nem így tűnnek el?
Mint a méltóságuk azoknak, akik idomulni akarnak zsigerekkel?
Az üzlet nagy asztalain.
A régit le kell bontani.
Fal, szoknya, szűzhártya, stage virgin, mindegy.
Az új világ, a birodalmi revíziós és állandó kényelmet szimuláló álmok.
A mindenre azt mondani, hogy jaja meg azt, hogy satöbbi.
Stag party.
Kurvák.
Olcsóság.
Kommen sie! Essen hier!
Tömegek.
Tolongás.
Frittőz szag.
Zsibongás.
Globalizációs kiszolgáltatottság.
Leuralt piaci feltételek.
Fajzavar, rablás, tüntetők, szakadárok.
Boudoir.
Loungery.
Accessoire.
Haute Couture.
Fine dining.
Mindenki élni akar, de úgy, mint 500 éve csakis a királyok.
De a kultúra a szolgáltatáshoz, az nincs meg egyikükben sem!
Rehabilitáció, mondják.
Meg, amit a Star Wars-szal művelnek.
Ne mondd már, hogy gyerekeknek készült a régi.

Lövöldözés. Csonkítások.

Most meg úgy csinálunk, mintha ezek nem lennének.

- Ne nézz oda!

- De hát azért fizettem!

Két ezen üvöltöző ember között szorulunk kifele a külvárosokba.

Ahol még fejből tudunk idézni.

 

 

 

 

Viki Odintkova

https://www.facebook.com/vikiodintcova/
https://www.instagram.com/viki_odintcova/?hl=en

                                                                                     „If teardrops could be bottled
                                                                          There'd be swimming pools filled by models”
                                                                          - Billie Eilish : idontwannabeyouanymore

 

 

Egy polarizált szűrőn átengedni.

I will not be denied – üvölt az üzenet!

Kurtán, csellengőn csak elmélyülni kicsit heveny látványában...
Hogy ennyi idő van még hátra: ő máris létét kiaknázta?
Messzire mászott Wetlust szigetén a homokszemek szótlan tapadása:
értékálló körvonalból domborulat, és fehérnemű látomással.
Noha van benne folyadék: nő is, sztár is: követett és lekövetett étvágyak!
Ott áll a lemeztelenedés minden idők póruspanoptikumának középpontjában.
Kék diódák bársony vonalmetszése alól a kőnél jön fel szétázva.
Liquid assets és display mode, csak a füstgépek hiányoznak – ezrek méláznak.
Köpcös Harangkeblek! Bánat? Mikor a térérzékeny felsejlés fókuszpontokban támad,
s külső nemi támpontok tájain a levásárolt hálóingje önnön hasonmása.
Kétsoros tetoválások itt most végtagon. Holdöblös melleken vakufényben: hogy szárad!,
hogy hergel!! a megbolondult bronz bőrön a kisportolt, cuppanó csobbanáshang,
s magasból egy bimbó virít, míg máris egy másik lengi be a szemhártyádat.
Kéz, bikini, csipke, vízcseppek: csontszínű homlok az optikai áradásban.
Antropomorf mániák közt a homokóra alakú elmúlás eltűnőve, női délibáb pang,
merevedik ki keringeni végtelen számú képeken – mind átmásolt, lementett rang,
s a kölcsönös izgatás omlós húshajlással kalodát varr önmagára! Nyakigláb agy,
minden egyes mozdulat köré kontúr, konditerem, test, tükörreflex és megedzett vályat
fazoníroz fajfenntartó félelmeket – a kukkolók öröme ez, pénz és nyálhab.
A párhuzamosító végül szemfenékre lövi a buggyanó effekteket, ettől ég ki a szem, alig lázad!
Érzéki csóva, az első réteg lezüllés, egy világ, ami már csak így lát: Dante baseball sapkában.
Termékké keményedett testkép, emberi kivetülések akár a Carl's Jr. lelki világa.
Reklámformalinban megörökítve lenni: fokozott fétisek bálványa, aranyló szájszag!
Hosszú ujjak piroslása, erős erezetek közé szedett szemöldökök, mind hiába!
Mert egy szép köldököt látnak, vagy egy gerinc csigolyasoros árnyékát: fáradt,
eltakart megszállottságot, mely a mutatás iránt érez, és felemészti az önimádat.

Egy polarizált szűrőn átengedni.

I will not be denied – üvölt az üzenet!

Aztán meddig.

 

 

 

 

FULL BOOKS HERE / TELJES KÖNYVEK KÖZÜL NÉHÁNY ITT:

Térképen más a Világ (versek / poems 2006-2009) - https://issuu.com/famoushungarianpervert/docs/2t__rk__penu

Nemtelen Mámorok asztalára (versek / poems 2006-2010) - https://issuu.com/famoushungarianpervert/docs/1nemtelenu


Halál Glóriával (versek / poems 2009-2012) - https://issuu.com/famoushungarianpervert/docs/3hal__lu